Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-04 / 80. szám
pest MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MMEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP# xxxi. évfolyam, 80. szäm Ara: 2.20 forání 1987. Április 4., szombat A SZAVAK ÉRTÉKE L ehetne akár fohász is, keserűen reménytelen kívánása a megváltó tökéletesnek. Lehetne fohász, mert márványba véshetek a veretes szavak. De nem fohász; politika! Kemény hangú intés akkor jelenbeli és jövendő forradalmároknak. Intés, ne tűrjék, söpörjék félre „a remek, pompás, megrészegítő jelszavakat, melyeknek nincs semmi talajuk”. Ki mástól származhatna a citátum, mint szó, tudat, tett roppant bonyolultságú viszonyát világosan látó, e viszonyt a forradalmi harc érdekében utolérhetetlen következetességgel tisztelő személytől? Igen, Lenin bölcsessége szól ránk. Halljuk-e? Értjük-e? Jól értjük-e?! Az emberi társadalom történelmének minden forradalma küzdött, küzd a fecsegés cselekvést bénító hínárjával. Miféle reális remény kínálhatná fel számunkra a különlegességet, a kivétel ességei? Nem a kivétel lehetősege, hanem a küzdés kötelessége, várt, vár ránk. Ezt a fecsegés elleni küzdést nem mindenkor vállaltuk, vállaljuk következetesen', forradalmi fegyelemmel, hittél, eltökéltséggel. Szándékaink persze ezerszer kinyilvánítottak, hiánytalanok. Amikor azonban tenni kell a fecsegés, a fecsegők ellen, egyre ta- karatlanabbul mutatkozik meg esendőségünk, gyengeségünk, következetlenségünk, tudatlanságunk, tapasztalatlanságunk. Mire volt elég akkor negyvenkét esztendő, ha erre sem? Rengeteg mindenre elég volt! A szégyenkez- tetés, a mocskolódás divatja járja. A maguk által felkent tiszták korosztályok sokaságát próbálják még hittéríteni, elvéve megszenvedett tegnapjukat, semmisnek nyilvánítva megkínfódott tapasztalataikat, sárgombóccá gyúrva örömeiket és könnyeiket. S e korosztályok szavak sebző nyilainak záporában rendíthetetlenül, de értetlenül állnak. Rendíthetetlenül, mert pontosan-^ tudják — mert mi még pontosan tudjuk —, honnét indultunk. S értetlenül állnak szavak sebző, nyilainak záporában, mert hiszen a nem vállalt múlt annyi, mint a nem vállalt nép, nemzet, történelemi A sanda szavú próféták, a maguk felkente tiszták ez,t ne tudnák? Ha ennyit sem, akkor mit tudnak?! Nem sok mozgástere, választási lehetősége volt Magyarországnak felszabadulása napján, új történelme első esztendejében. Micsoda rettenetes nagyságú vám! Félmilliónyi halott, százezrek tudatos vagy csak rémült 'menekülése nyugatra, egymilliót megközelítő létszámban a hadifoglyok két égtáj, kelet és nyugat táboraiban, ötszázezer deportált.. Ritkán, nagyon ritkán beszélünk, írunk arról, a legfőbben, emberben mit tépett ki, vitt el az a háború! Ilyen ponton állva kezdtük. A gödörből, hátunkon, ország, nép, nemzet újjáteremtésének iszonyú terhével és felelősségével, nekünk kellett kijönnünk. Kikapaszkodtunk! Szavak és . tettek lajtorjáján küszködtünk fokról fokra feljebb, gyakran nem tudva, mi a mélység, mi a magasság, de tudva, ha nem megyünk, akkor a maradásba belepusztulunk. Ha ezernyi is rá a próbálkozás, ki veheti el mindezt tőlünk? Karunkat, lábunkat, fejünket tépné. A tegnapra szórt átkok azt vékonyítják, silányítják. ami nélkül riadozó, mindentől megrémülő, csak a maga jelenével törődő egyedekre hullik szét a társadalom, mert elvékonyítják, elszakítják a nemzeti folyamatosság érzékeny szálakból sodrott fonatait, érdektelenné téve, honnét jössz, s megválaszolhatatlanná a még. fontosabbat, azt, hogy hová mész. Sokan bajlódnak ennek a válasznak a keresésével. Sokan vannak, akik nem is keresik a feleletet. Korosztályok nagy csapata számára lett a szocializmus az, ami, társadalmi tudatuk első és egyetlen igaz szerelme. Nem ezt mutatja napjaink valósága? Tudjuk pontosan, igazán, mit mutat napjaink valósága? Avagy szavak áradatában, a fecsegés folyamában fürdőzve, össze-összecseráljük a valóságot és látszatát? A látszat: az emberek, a családok egyre nehezebben élnek. A valóság: valób.an nehezebb az élet, de azért tavaly a megyében 6287 új otthonba költözhettek be a boldogok, 38,4 milliárd forint értékű áru kélt el az üzletekben. A látszat: már szinte semmi sem jut közösségi beruházásokra. A valóság: a kelleténél, a szükségesnél valóban kevesebb a pénz, de: azért tavaly átadták Cegléden a szakmunkásképző intézet tíz tantermes új épületét, Vácon az egészségügyi szakközépiskola tizenkét tantermét. A látszat: közömbösek az emberek, nem érdeklik őket lakóhelyük gondjai. A valóság: megközelíti a megyében a másfél milliárd forintot a tavaly teljesített társadalmi munka értéke. A látszatok valósággá avatása és avattatása ön- és közközérzet-rontásként meghamisítja a valóságot, arctalan tömeggé téve a cselekvőket, s egyéniséggé a kívülállót. Itt, van a szavakban rejlő felelősség! Micsoda szómágiák teremtői és céltáblái voltunk, vagyunk! Szavaink azonban mindig csak annyit érnek, amennyit — a lenini kifejezéssel élve — talajuk, létező vagy hiányévezred zó talajuk: tanúsít igaznak, helyesnek, jónak. Ma itthon és külföldön nemcsak pénzek, hanem szavak inflációját is viseljük, szenvedjük, fizetjük minden — igaz súlyában talán még fel sem ismert, fel sem mért — következményével. Mennyi remek, pompás, megrészegítő szó, jelszó a világ bármely táján és itthon is, mennyi olyan kifejezés, mely órák alatt — a tömegtájékoztatás szárnyán — körbefutja a világot, s amely mögött a.zutári, a mindennapok rostáján áthullva, nem marad semmi, mert nem volt semmi. Nem világunk ér kevesebbet, mint tegnap, szavaink érnek keveset, kevesebbet, egyre kevesebbet. Ahol a szó becsülete növekszik, ott az emberség növekszik, s ahol több az emberség, ott több az embert szolgáló tett, a holnapot alapozó haladás, a jelent gazdagító, cselekvés. Talán így kellene használni szavainkat. Talán ezzel a tudattal, felelősséggel kellene, lehetne a világban is, itthon is szólnia bárkinek, legyen nagy hírű politikus, közember, ifjú vagy idős. Álom? Mennyi tündérálma volt régi és közeli eleinknek, akik má a valóság kitéphetetlen darabjai, természetesek, többé el nem vehetők, vitathatók. Akkor tehát? Tartsuk magunkat távol az álmoktól és az álmodozóktól? Valamennyien álmodozók vagyunk, ha a szó igaz értelmében emberek vagyunk, ha tudjuk, darabjai, példányai vagyunk egy fajnak, melynek holnapja úgy közös, hogy jelene ezerféle, akarata milliónyi, óhaja milliárdnyi. Aki önmaga sorsáért aggódik, annak először — és másodszor és harmadszor is — az emberiség sorsáért kell aggódnia. Naivitás ennek kívánása érdekek vezérelt« világunkban? Az érdekek nem természeti tényezők, hanem emberi társadalmak és viszonyok teremtményei, az érdekek tükrébe nezve, valójában magunkat vehetjük szemügyre, azt láthatjuk, mit tettünk és mit mulasztottunk az előző pillanatban, héten, évben, évtizedben, s e megtettek, mulasztottak miként néznek ránk érdekek képében. Ne tegyük tehát mindenhatóvá aat, ami nem az, az érdekeket, s mankóját, az ösztönzést. Még ha sokan elfeledkeznek is róla, van — kéll, hogy legyen — erkölcs is, a szó legnemesebb és legtágabb értelmében vett erkölcs. Szavaink azért érnek keveset, egyr.e kevesebbet, mert puszta anyagiakra csupaszítják le az érdeket, azt sugallva, az erkölcs kacat. nem lehet beruházni, bért fizetni, gyarapodni belőle. Az erkölcs szilárdsága nem érdek? A legfőbb érdek! A politika, a gazdaság hitele, fegyelme, eredménye elsőként nem tárgyi forrásokat, hanem erkölcsöket minősít, fejez ki nyersen, csiszolatlanul, manipulálatlanul. Ha szavaink értékével van bajunk, akkor valójában erkölcseinkkel támadt bajunk. Az erkölcs nélküli ember — legyen munkája, beosztása, tiszte, címe, rangja bármi — a szocializmus távlati holnapjában egyre inkább testídegenné válik, avagy ha engednénk ennek a lehetséges útnak, ha objektív folyamatnak fogadnánk fel az erkölcsi fogyatékosok, az erkölcs nélküliek sokasodását, akkor e testidegenek elölhetik magát a testet 1 A világ ezer dolga hat úgy, hogy táptalajt ad a testidegenek sokasodásának. „A világ ezer dolga hat úgy, hogy kemény erkölcsre szoktasson bennünket. Válaszút? Az. S ezért kell itthon és külföldön érzékeny füllel, látó szemmel mérni, ítélni, mit érnek a szavak, ezért dönt hitelességről, bizalomról nem az, ki mit mond, hanem az, ki mit cselekszik. S ez igaz a mai ünnepre, a mai szavakra is. Mert mit keres az ünneplők asztalánál gz, akinek nem hogy _ tettei, hanem — és éppen emiatt — szavai is keveset érnek?! Mit, kit köszönt, ünnepel, ünnepeltet?! eserves időként vonul be majd az emberiség^ történelmébe a huszadik század második fele, utolsó negyede? Ki tudja, mi kerül majd a jövő évszázad — és vele egy újabb — történelemkönyveinek lapjaira, hang-, film-, videoszalagjaira, mikrofilmjeire?! Micsoda keserves volt mindenkori eleinknek a maguk évtizedeinek sora, évszázaduk! S ma — hamis — szépelgés, szépítés .veszi körül azokat a nosztalgikus időket, amikor... Mindenkor a küzdő ember viselte a vállán a világot! Az, aki érezte — és esetleg tudta is —, hogy felelősségünk — Antonio Gramscit idézzük — „saját belső énünk megszervezése és fegyelme, saját személyiségünk birtokbavétele, olyan magasabb fokú öntudat megszerzése, amelynek révén képessé válunk történelmi jelentőségünk, az életben betöltött funkciónk, jogaink és kötelességeink megértésére”. MM köszönöm. „...harcoltam Budapesten, Székesfehérvárott, Kecskeméten. De mindig hálával emlékezem arra a magyar fodrászlányra, aki kockáztatva az életét,1 megmentett engem, amikor elaludtam, s így könnyű zsákmánya lettem volna a német felderítőcsapatnak.” (2. OLDAL) esuaaoMi és csuzkvésrs ösztönözni „Sokat hangoztatják, a pártszervezetek is, a megújulás igényét, már- már elkoptatva ezt a fontos fogalmat. Ügy tűnik, azonban, nem az egész párttól és benne önmaguktól, hanem csak a -felsőbb szervektől várnak kezdeményező lépéseket.” (3- OLDAL) &EMT FEAfM - ÉS MÉGIS JÓ „Nemcsak én szerepeltem a jelöltek között, olyanok is, akik fő mozgatói voltak az önállósodásnak. Talán ők' is azt gondolták, jobb lenne olyan aki kívülálló maradt, noha az elszakadással is egyetértettem.” (4. OLDAL) BANSmWON CSISZOLT „Sok mindent nem tudtam megadni a gyermekeimnek, amit szerettem volna. Nem tellett. Igyekeztem hát még jobban szeretni őket. Megtanítani őket a jóra, a szépre, az emberek tiszteletére. Talán sikerűit.” (4—5. OLDAL) a kosségebí PEü mmiT „Fejér István bíró 1882-ben nagy összeget — egész vagyonának értékét .— helyezett el a község pénztáréban, azzal a megkötéssel, hogy ameddig Tápióbicskén magyar gyerek él, április negyedikén valamennyi kapjon egy-egy zsömlét, amelyet a falu határában termett búza lisztjéből sütnek.” (5. OLDAL) m&szú mwm segítheti mim-Ésmmr „Az új földtörvény a felmérések szerint a földről szóló Korábbi több mint 200 rendelet és számtalan egyéb állásfoglalás, irányelv helyére lépetté Rendszerezte azok helyesnek bizonyult rendelkezéseit, megszüntette azokat, amelyek nem hoztak eredményt...” (9. OLDAL) ÉLJEN ÁPRILIS NEGYEDIKÉ! T
