Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-28 / 99. szám
ÉLJEN ÉS GYARAPODJON SZERETETI HAZÁNK, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG! Hunya István (1894-1987) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Hunya István ' eÍvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa, életének 93. évében elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Temetése május 11-én 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Szakszervezetek Országos Tanácsa Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete MSZMP Pest Megyei Bizottsága Hunya István 1894-ben-született Endrődön. Már hétesztendős korában kemény munkával, mezőgazdasági dolgozóként kereste kenyerét. Még nem volt 20 éves, amikor az orosz pontra vitték, ahol 1915-ben hadifogságba esett. Megjárta a Távol-Keletet, de a nagy októberi szocialista forradalom pétervári eseményeiről már Moszkva környékén értesült. Vörösgár- distaként részt vett az új rendért vívott harcokban, tagja lett a szerveződő vörösőrségnek is. Magyarországra visszatérve 1918-ban belépett a kommunista pártba, harcolt a Tanácsköztársaság védelmében. Emiatt a Tanácsköztársaság leverése után internálótáborba került. Szabadulása után 1921-ben részt vett a földmunkások endrődi szervezetének megalakításában. 1922-ben területi szervező, két évvel később pedig a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének vezetőségi tagja lett. 1925-ben a parasztbizottság tagjaként bekapcsolódott a párt vezetőségének munkájába. Arató- és kubikossztrájkot szervezett, röpiapok-at írt és terjesztett. Tevékenységéért hamarosan bebörtönözték. 1930-ban szabadult, majd nemsokára isméit letartóztatták, de a büntetés elöl sikerült a Szovjetunióba jutnia, ahová később családja is követte. 1932-től 1945-ig élt Moszkvában. A felszabadulás után hazatérve a mezőgazdasági dolgozók különböző szervezeteiben vállalt feladatokat. Nyugdíjasként sem tudott búcsút mondani annak, amiért egész életében dolgozott. 1958- tól haláláig töltötte be a Me- dosz elnökének tisztét. Tagja volt a Szakszervezetek Országos Tanácsának, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának, és a Magyarok Világszövetsége elnökségének is. Munkássága elismeréseként számos magas kitüntetésben részesült. Kilencvenedik születésnapjára megkapta a Magyar Népköz- társaság Érdemrendjét. Hunya István lapzártakor érkezett halálhírét április 23., szombati. a róla írt megemlékező sorokat április 27., héttőt számunkban kSzSltük. GAZ SÓ FERENC t A történelem és az ifjúság Történelem és ifjúság egymástól elválaszthatatlan — kezdte előadását Gazsó Ferenc —, hiszen a társadalom történeti folytonossága a generációk egymásutánjában nyilvánul meg. Ezért minden társadalom, amely saját fönnmaradását fontosnak tekinti, nagy figyelmet fordít arra, hogy az egymást váltó nemzedékek miként tudnak megfelelni annak, hogy a megtermelt, kialakított értékeket megőrizzék, továbbfejlesszék. Ezért az ifjúság problémája nemcsak a modern társadalmakat foglalkoztatja, hanem az emberiség egész történetét végigkíséri. De a mai értelemben vett generációs kérdés mégis a mi korunknak kiélezett jelensége^ hiszen századunkat az jellemzi, hogy a történelmi folytonosság korábbi menete nem biztosítható, hogy az értékminták, c viselkedésnormák változékonyak, sőt egyszerre többféle értékminta kínálja magát követésre. Merre tart a világ ? Nálunk sokáig élt egy illuzórikus, optimista nézet, miszerint a mai fiatalok beleszületnek a szocializmusba, automatikusan elsajátítják ennek a társadalomnak az ideológiáját. Idővel aztán kiderült, hogy A kilábalás kulcsa az összefogás Merre tart az ócsaj áfész? á szocializmusban is minden újabb generációt meg kell nyerni ennek a társadalmi formának. Ezért rendkívül fontos feladata a társadalomnak az ifjúság megnyerése. Annál is inkább, mert a ma felnövekvő nemzedék sajátos társadalmi viszonyokkal találja magát szemben. Például az a generáció, amely napjainkban kezdi munkás életét. Ezek a fiatalok gyermekkorukat a magyar társadalom egy jóléti időszakában élték át, amikor minden társadalmi csoport életszínvonala egyenletesen és folyamatosan javult, amikor mai problémáinkat még senki sem látta. Nekik most a korábbinál jóval nehezebb körülmények között kell megalapozniuk önálló életüket. Azt mondhatjuk, hogy ez a nemzedék az útkeresés gondjaival, társadalmunk reformjának kibontakozásával találja magát szembe. Éppen ezért fölvetődik bennük a kérdés: merrefelé is tart a világ, ez a társadalom? Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy társadalmunk számos olyan feszültséggel terhes, ami elsősorban az ifjúságot érinti. Ilyennek tekintem, hogy Magyarországon a fiatalok bér- és jövedelmi viszonyai igen hosszú idő óta kedvezőtlenebbül alakulnak, mint a felnőtt nemzedékeké. Elég nehéz megmagyarázni az ifjúságnak, hogy mi váltja ki ezt a különbséget, s hogy az ebből adódó ellentmondásokat hogyan Lehet feloldani. Az ellentétet még inkább kiélezte a lakáshoz jutás költségeinek az egyénre való áthárítása, hiszen ez á bér'ekbe nincs beépítve, ugyanakkor az ifjúság kilencven százaléka saját erejéből kell, hogy otthont teremtsen magának. A fiatal így nap, mint nap átéli, hogy tulajdonképpen társadalmi és biológiai értelemben már felnőtt, az ehhez szükséges gazdasági háttérrel azonban nem rendelkezik, szülei támogatására szorul. Képességük alatt Ugyanakkor azt kérjük az ifjúságtól, hogy tegyen szert olyan műveltségre és szakképzettségre, ami a kor követelményeinek megfelel. Valójában azonban az a helyzet, hogy a tanulásnak, a művelődésnek a társadalmi indítékrendszere labilissá vált, mert falnőtt és fiatal egyaránt azt tapasztalja, hogy a magasabb iskolázottsághoz és műveltséghez kötött foglalkozások kevésbé jövedel- rtiezőek, mint az alacsonyabb végzettséget igénylők. Ez nem pusztán ifjúsági probléma ma már, hanem általános társadalmi gond, hiszen ha a tanulás, a művelődés társadalmi intézményrendszere meginog, akkor ennek szomorú következményei vannak, például az érGazsó PéíÖiS tfBköSsa közben. (M. Nagy Péter felvételei) telmiség utánpótlásában. Az ifjúságból pedig egy teljesítmény-visszatartó magatartást válthat ki, amit az iskolában már ma is lépten-nyomon tapasztalhatunk. A fiatalok többsége ugyanis messze képességei alatt teljesít, s ez nem pusztán oktatási rendszerünk hiányosságaiból következik. Amíg a felszabadulás után! évtizedekben a társadalmi mobilizációnak tág tere nyílt — mondotta a továbbiakban a miniszterhelyettes —, addig ezek a lehetőségek napjainkra jelentősen csökkentek. Ezért ma igen nehéz olyan foglalkozást, szakmát választani, ami az ifjúság számára minden esetben vonzó. Ugyanakkor a társadalmi rétegek egymáshoz való közelítése ellenére, azzal párhuzamosan él egy differenciálási folyamat is, ami az utóbbi évtizedben hallatlanul fölerősödött. Konzerválódott egy többoldalúan hátrányos helyzetű csoport, amelyhez az ifjúságnak mintegy húsz százaléka tartozik. Rájuk az jellemző, hogy saját erejükből nem képesek a mai Magyarországon felemelkedni. Még az iskola elvégzésére sem képesek, mert az a környezet, amiben nevelkednek, annyiféle hátránnyal sújtott, hogy az önerőből történő kitörés ebből a környezetből igen ritka kivételnek számít. (M. Nagy Feter ieivtneieij társadalomként, amelynek fejlődése csak a konfliktusok, ütközések feloldásának az útján mehet végbe. Erről kell igaz képet adnunk az ifjúságnak. Az alapfeladat az: legyünk partnerek az ifjúsággal a társadalmi problémák közötti eligazodásban. Őszinte partnerek, akik képesek és alkalmasak arra, hogy az ellentmondásokat a nyíltság szellemében tárgyaljuk meg és keressük ezeknek a megoldását A fiatalság ugyanis gyakran úgy éli meg a szocializációt, hogy a követendő jó számára eleve kijelölt, tehát ő csak befogadó és nem alkotó. Pedig az ifjúság nem passzív örököse a fennálló értékeknek, normáknak, hanem egyúttal társadalomformáló, alakító elem is. A továbbiakban Gazsó Ferenc arról szólt, hogy az iskola tekintélye alaposan megcsappant, s csökkent az ifjúsági szervezet vonzereje is, így a fiatalság jobban ki van téve a spontán hatásoknak. Ugyanakkor megfigyelhető egy generációvá szerveződési folyamat is napjainkban, mégpedig azért, mert változó kórban élünk, s ez igényli az emberek korábbitól elütő társadalmi aktivitását. Ezekhez az igényekhez kell nekünk igazítanunk az oktatási rendszert, az ifjúsági mozgalmat, hogy a fiatalok nagy tömegeit kapcsolhassuk be a demokratizálódási folyamatba, ami napjainkban végbemegy. Saját örököseink Az ugyanis bizonyos, hogy az ifjúság nem áll szemben a fenálló társadalmi viszonyokkal, ezért azt mondhatjuk, hogy a mai magyar szocialista társadalom a felnövekvő generációt saját örökösének tudhatja. Ez egy rendkívül nagy társadalmi eredmény, ugyanakkor óriási lehetőség is arra, hogy a demokratizmus kiszélesítésével, a reformfolyamat fölgyorsításával, megfelelő ifjúságpolitikával a társadalom jövőjét kössük össze az ifjú nemzedékkel, s tegyük őket alkalmassá a szocializmus értékeinek megőrzésére — fejezte be nagy tetszéssel fogadott előadását Gazsó Ferenc. M. N. P. kadyjWSin'1 sejtéÜíem, hogy mit vállalok, de hogy ilyen nehézségekkel kerülök szembe, arra nem számítottam. Három hónapba tellett, hogy körülbelül lássam az itteni helyzetet, és még most sem világos minden előttem. Stégner Mihályt, a Dabas és Vidéke Áfész kereskedelmi és termelési főosztályának vezetőjét januárban igazgatósági elnökké választotta meg az Ócsa és Vidéke Áfész tagsága. Képességeket, erőt és kitartást egyaránt próbára tevő feladat társult ezzel a tisztséggel: gazdálkodásának mélypontján, a megyei szövetkezetek történetében is ritka válságperiódusban levő áfész irányítását vette át, ahol a múlt felgöngyölítésével még a rendőrség foglalkozik. Elfolyt forintok — Eleinte azt hittem, hogy a zűrös ügyeikről megyeszerte hírhedtté vált ipari szakcsoportok okozták a legnagyobb veszteséget. De aztán kiderült, hogy nemcsak erről van szó — fogalmaz tovább az elnök —. hainem arról is, hogy a többi áfészhez képest itt volt a legrosszabb a kiskereskedelem jövedelmezőségi mutatója, illetve az árbevételhez viszonyított nyereségszint. A bérezés nem igazodott az elvégzett munkához. Forgalmi jutalékkal dolgoztak, öt éve változatlanul hagyva a jutalékkulcsot — ez mindenre jó. csak épp teljesítményösztönzésre nem. Nagyon szűk körben alkalmazták az új üzemeltetési formáikat, s ahol például egyszerűsített jövedelemérdekeltségben tevékenykedtek. ott az elérendő követelményszintet indokolat lanul alacsonyan határozták meg. Nem így a szállítási költséget, ugyanis senki sem szabályozta a gazdaságos gép kocsihasználatot, ezért ez az összeg, amikor idekerültem, 8 millió 400 ezer forint vol' ami márciusra 250 ezerre csökkent. — Egyéb hiányosságok <s kiderültek? — Még most Is sok zavart okoz a pofapénz. — Az micsoda? — Nétttélyik' szakcsoport- rendesen pár ezer forint jutalékot adott egyes szövétkeze- ti dolgozóknak — maga ezt minek nevezné? Számlákat találtam állományon kívülieknek kifizetett bérről, olyan munkákért, amit el sem végeztek. Summa summárum: a felelősségi körök áttekinthetetlen kuszaságában súlyos összegek folytak el. Hogy kinek milyen szerepe volt ebben. annak eldöntése nem az én feladatom. Tiszta lappal — Hogyan fogadták önt ennél az áfésznél? — Már az első igazgatósági ülésen elmondtam: egy a lényeg, hogy őszinték legyünk egymáshoz, ne kendőzzünk el semmit. És abban biztosak ler hatnék, akkor sem tájékoztatom őket félre, ha hibázni fogok. De korrektséget váTók érte cserébe. A vezetői ülésen pedig kijelentettem: mindenki tiszta lappal indul. De nem vagyok hajlandó együtt dolgozni sem kibiceel, sem ellendrukkerekkel, csak azzal, aki valóban azt akarja, hogy rendbe jöjjenek itt a dolgok. A volt elnök pillanatnyilag, fizetésének meghagyása mellett, kereskedelmi főosztályvezető. Munkája, hozzáállása és ten- niakarása dönti el maradását. Elment az ipari, mezőgazda- sági főosztályvezető, a főkönyvelő. a két — a szakcsoportoknál anyagilag érdekelt — mellékállású jogászt én küldtem el; 350 peres ügye van már az áfésznek. Felvettem egy jogászt, látja, róla biztosan tudom, hogy a hívem És lassanként kialakulóban egy mag. amelyre talán majd támaszkodhatok. Tisztában vagyok azzal, hogy népszerűségi mutatóm e percben nem a legjobb, cseppet sem hízelgő jelzőket aggattak a nevem mellé. — Igen. szigorúságának híre elterjedt már a szövetkezetnél. — Tudja, azzal kezdjem, hogy elrendeltem a levelek iktatását, merthogy még ez az alapvető ügyviteli munka is hiányzott. Eddig sem kendőztem a tényeket, 'így hát kimondom: nyomaiban sem-tudtam felfedezni azt. hogy ez itt egy gazdálkodó szerv. Alapjaiban kellett megváltoztatnom az egész belső mechanizmust. Nincsenek párhuzamosságok. átfedések, az aláírási jog egyedül az enyém. A közgazdasági főosztályon belül egy információs csoportot alakítok ki, ahol a jövedelmezőségi számításokat végzik majd, hogy mérhető legyen minden teljesítmény. Gazdálkodáscentrikussá kell válnunk. Mert a megszűnt Aqua-Stop és Coopinter szakcsoportok mintegy 23 milliót, a korábban feloszlott Piramis 32 millió veszteséget hagytak hátra, s kevés a remény behajtásukra. Éppúgy az előző juhtenyésztő szakcsoportnál — ezt a pénzt meg kell termelnünk valahogy. Szabályozásra vár az ipari tevékenység, elszámoltatásuk. működésük egész rendszere. Aztán helyre kell tenni az alaptevékenységet. bevezetni az anyagi érdekeltséget. Felülvizsgálni a bérleményeket, rendezni a profilt, a készletgazdálkodást. Megfogni minden fölöslegesen kidobott fillért. Alapvető változtatások — Mennyi most a szövetke. zet kintlevősége? — Hozzávetőlegesen 70 millió forint. A Budapest Bank Rt.-től kaptunk 38 millió forint, hitelt öt évre és az üzemeltetésünkhöz 25 milliót. A Mészöv is segtett 2 millióval. Helyzetünk jobbra fordulásának kulcsa, hogy mennyire tudjuk elfogadtatni az emberekkel : a kilábalás csakis ösz- szefogással és nagyon feszített gazdálkodással lehetséges. Akkor, amikor mindössze 2 százalékos bérnövekményre van mód. de arra is csak akkor. ha kigazdálikodtuk azt. Az idén egyetlen vezető sem kaphatott nyereségprémiumot, majd a követelmények teljesítése után. És az alapelv jö vőre is ugyanaz, rám szintén ez vonatkozik. Állítom, hogy adottságainál fogva ez a szövetkezet semmivel sem rósz szabb a többinél, és a tervidőszak végére fel is zárkózhat hozzájuk, ha mindannyian ezt akarjuk. Csak bírjuk erővel. Tóth Andre» Lankadatlan figyelem a hallgatóság (óraiban Valósághűen, amflyen az élet A szocializmus nem nyugodhat bele ezekbe az ellentmondásokba, nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy ezekkel együtt lehet élni. A mai körülmények között, amikor a társadalmi folyamatok megváltoztak, a társadalomnak alapvető kötelessége, de egyúttal érdeke is, hogy változatlanul a társadalompolitika előterében tartsa a fiatalok nevelését. Nagyot változott az is, amit az ifjúság legsajátosabb jellemzőjének mondunk: a társadalmi életre való fölkészülés, vagyis a szocializáció. Az alapprobléma az, hogy a társadalom ezeket a változásokat még nem dolgozta fel maradéktalanul, s ezért nagyon sokszor a régi módon reagál azokra a feladatokra, amelyek az ifjúság nevelésével függenek össze. Azt gondoltuk korábban, hogy az ifjúságot akkor tesszük a szocialista értékek örökösévé, ha a szocialista ideológiát az ellentmondásoktól megtisztítva közvetítjük számukra. Ez a magatartás mélyen beivódott a nevelőintézményekbe, s lényegében még ma is él ez a szemlélet. Pedig ez a magatartás már értékét vesztette. A szocializmust nem szabad ellentmondásmentesen az ifjúság elé állítani, hanem olyan
