Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-22 / 94. szám
6 1987. Április 22., szerda Jogi takácsok © Sz. J. ceglédi nyomdász tanácsi lakását leadta a lakás- Ügyi hatóságnak és az OTP- től egy újraértékesített öröklakást vásárolt. Olvasónk az iránt érdeklődik, hogy ilyen estben mennyi illetéket kell fizetnie. A lakástulajdon megvételekor a vásárlót illetékfizetési kötelezettség terheli. Ennek mértéke a forgalmi érték 2%-a. Ha a vásárló szociálpolitikai kedvezményben részesült, ennek összegét a forgalmi értékből le kell vonni. Amennyiben a vevő régi lakását a vásárlást megelőző vagy az azt követő egy éven belül eladja, az illetéket a két lakás forgalmi értéke közötti különbség alapján kell meghatározni. Ilyen esetben azonban a forgalmi értéket a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkenteni nem lehet. Ha két lakást cserélnek el, az illetéket a forgalmi értékek különböze- te alapján kell megállapítani. Az új illetéktörvény hatályba lépése, 1986. július 1-je óta megszűnt tehát az a korábbi rendelkezés, hogy az ingatlanon fennálló kölcsöntartozást az illeték alapjából levonták. A vásárlók azonban így is előnyösebb helyzetbe kerültek, mert az illeték mértéke a már előbb említett 2%-ra csökkent. A jogszabály elő kívánja segíteni a lakásigények kielégítését azzal is, hogy lehetővé teszi a tanácsi bérlakás elcse- rélését ingatlantulajdon ellenében. Ilyenkor az illeték alapját a lakástulajdon forgalmi értékénék felében kell meghatározni. Olvasónk esetében azonban nem ez történt, hiszen ő többszörös használatbavételi díj éllenében leadta régi lakását a tanácsnak, és az OTP-től, mint eladótól vásárolt öröklakást. így tehát őt a csere után járó kedvezmény nem illeti meg és a forgalmi érték két százalékát kell kifizetnie. A M. S. budaörsi MAV-alkal- maiott egy építési telket örökölt testvéreivel. Két testvére részét megváltotta. A harmadik örököstárs azonban ismeretlen helyen tartózkodik, olvasónk építkezni szeretne, de most tanácstalan. Kaphat-e építési engedélyt? Az építési engedélyt az in- jatlan tulajdonosának, továbbá annak szabad adni, aki az építési munkák elvégzéséhez az ingatlan tekintetében rendelkezésre jogosultak hozzájárulását megszerezte. A közös tulajdon esetén a rendelkezési jog a tulajdonostársak között megoszlik. Mindegyiknek olyan arányú a rendelkezési joga, amilyen arányban tulajdoni hányada van. Ha a telken építkezni kívánnak, a tervezett munkák elvégzéséhez valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges. Előfordulhat azonban olyan eset is, hogy a hozzájárulás megszerzése a tulajdonostárs tartózkodási helye miatt, vagy egyéb okból rendkívüli nehézséggel vagy számottevő késedelemmel járna. Ilyenkor az építésügyi hatóság akkor is megadhatja az engedélyt a tervezett munkákhoz, ha ahhoz a tulajdonostársaknak a tulajdoni hányad szerint számított többsége hozzájárult. Olvasónk tehát, mivel a telek háromnegyed részének tulajdonosa, joggal remélheti az engedély kiadását. Más lenne a helyzet, ha a testvére ismert helyen tartózkodna, de bármilyen okból megtagadná a hozzájárulást. Ilyenkor az elmaradt nyilatkozatot csak a bíróság ítélete pótolhatja. • L. T.-né olvasónk (érje az elmúlt év nyarán disszidált. Hollétéről azóta sincs tudomása, és Így a gyermektartásdíjat nem tudja tőle behajtani. Helyzetét nehezíti, hogy férje családi házát állami tulajdonba vették. A jogellenesen külföldre távozott vagy hazatérést megtagadó személy vagyonát a korábbi jogszabályok alapján elkobozták, illetőleg ellenérték nélkül az állam tulajdonába került. Ilyen esetekben az állam az eLkobzott, illetve a tulajdonába került vagyon erejéig felel a disszidenst terhelő lejárt, illetőleg a jövőben előreláthatólag esedékes tartásdíjért, továbbá a szüléssel kapcsolatos követelésekért. Ennek az eljárásnak abban az esetben van helye, ha a bíróság már megállapította a tartásdíjat és a határozat végrehajtható. Ha ennek értelmében a volt tulajdonos tartásdíj fizetésére köteles, annak meghatározására az illetékes bíróság megállapítja, hogy az állam milyen összegért felelős, és egyúttal megszabja a havonta kifizetésre kerülő részleteket is. Olvasónknak tehát a leírtak szerint kell kérelmet előterjesztenie. Az új földtörvény szerint 1987 szeptember 1-jét követően, az előbb ismertetett elkobzásra már nem kerül sor. A jogellenesen külföldön tartózkodó magánszemély ingatlantulajdona ugyanis kérelemre arra a belföldi magánszemélyre száll át, aki az ingatlant a tulajdonos halála esetén a törvény alapján örökölné. A Szomszédasszonyomtól télen 20 000 forintért irhabundát vettem, írja egy magát megnevezni nem kívánó olvasónk. A múlt hónapban azonban megjelent nálam a rendőrség és közölték, hogy a szomszédom a bundát lopta. A kabátot még akkor elvitték, és ismerősömtől azt hallottam, hogy nem Is kapom vissza. A bűncselekmény útján szerzett dolog vevője a dolgon TÍZ NAP RINDILITil iSSM» Az Országgyűlés megalkotta a földről szóló 1987. évi I. törvényt. A raktári dolgozók leltárhiányért való felelősségét szabályozza a Minisztertanács 11/1987. (IV. 3.) számú rendeleté. Ennek hatálya a vállalatok raktáraiban foglalkoztatott dolgozókra terjed ki, és rendelkezéseit az 1987. október 1-je után kezdődő leltár- időszakokra kell alkalmazni. A külkereskedelmi miniszter módosította az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről szóló 3/1977. (VII. 23.) KKM rendeletet. A korlátolt felelősségű társaságokról szóló 1930. évi 5. törvény egyes rendelkezéseiben meghatározott értékek forintértékéről, illetve a részvénytársaság alaptőkéjének és a részvények névértékének legkisebb mértékéről rendelkezik a 10/1987. (IV. 3.) PM számú rendelet. A belföldi jogi személyek által létesített részvénytársaság és korlátolt felelősségű társaság létesítésének és működésének pénzügyi, adózási feltételeiről, továbbá alkalmazottai anyagi érdekeltségi rendszeréről a 11/1987 (IV. 3.) PM számú rendelet tartalmaz előírásokat. A jogszabályok a Magyar Közlöny 1987. évi 12. számában találhatóak. Az 1987. évi 4. sz. Pénzügyi Közlöny tartalmazza az egyébként szinte hozzáférhetetlen, de a gyakorlatban alkalmazott 1875. évi XXXVII. törvénycikket a kereskedelmi törvényről, valamint az 1930. évi V. törvénycikket a korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságról. nem szerez tulajdonjogot. Azt sem követelheti a valódi tulajdonostól, hogy a neki visz- szaadott dolog ellenértékét megfizesse. A bűncselekmény útján szezett dolog megvételével járó kockázatot tehát a vásárlónak kell viselnie. Aki azonban ellenérték fejében a valós áron vásárolt olyan tárgyat, amelyről nem kellett tudnia, hogy az bűnös úton került az eladóhoz, nem viselheti ennek a következményeit. Lehetősége van tehát olvasónknak arra, hogy a dologért kifizetett vételárat visszakövetelje attól, akivel az adásvételi szerződést megkötötte, vagyis aki olyan dolgot adott el neki, amelyet bűncselekmény útján szerzett meg, s amely nem az ő tulajdonában volt. A T. E, szakmunkástanuló teljesítménybérben dolgozik. Több héten keresztül táppénzes állományban volt. Az iránt érdeklődik, lio.y az ő esetében mit kell alapul venni a táppénz kiszámításánál. Az a szakmunkástanuló, akit megbetegedésekor szakmunkásbérben (teljesítménybérben, szakmunkás órabérben, szakmánybérben) foglalkoztatnak, a szakmunkástanulóviszony fennállása alatt táppénzre az általános szabályok szerint jogosult, azzal az eltéréssel, hogy a kereset napi átlagának megállapításánál az irányadó időszakon belül biztosításban töltött időként csak azt áz időt lehet figyelembe venni, amelyben szakmunkás bérben részesült, keresetként pedig csak a szakmunkástanuló-viszony fennállása alatt kapott bért. Az év végi részesedést és jutalmat azonban az általános szabályok szerint figyelembe kell venni. A kereset napi átlagát úgy kell kiszámítani, hogy az irányadó időszakra figyelembe vehető keresetet el kell osztani a biztosításban .töltött napok számával, és az igy kapott ösz- szeget meg kell szorozni a munkaidőkeret naptári napjainak számával és azt el kell osztani a munkaidőkeret szerinti munkanapok számával. Dr. Sinka Imre Anya és leánya Mérgezés gyomirtó szerrel A görög tragédiákra emlékeztet ez a történet, melyben előfordul ön- ' gyilkosság, öngyilkossági kísérlet és végül különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés. Anya és leánya vádolta egymást a legsúlyosabb bűntett elkövetésével, míg végül a nyomozó hatóságok felderítettek az igazságot. Szerepel ebben a nem mindennapi bűnügyben egy olyan vegyi anyag is, melyről napjainkban elég sokat hallani: a Gramoxone gyomirtó szer. Megvásáiolható a nagyobb szaküzletckben, csak annyi szükséges hozzá, hogy a vevő bemutassa a személyi Igazolványát. Ezzel a permetezöszerrel az utóbbi években már sok — nagy szenvedéssel járó — öngyilkosság történt. A tények Ismeretében fel kell tenni a kérdést: feltétlenül szükség van-e a vegyszer forgalomba hozatalára? a betonjárda réseiben kiütköző füvet. Múlt év november 3-án, délután Kishonthy Noémi a fővárosba utazott. A vonaton összetalálkozott egy munkatársával, és miután a Nyugati pályaudvaron leszálltak a vonatról, bementek a Marx téri vetőmagboltba. Itt a fiatal lány elmondta, hogy milyen célból akar gyomirtó szert vásárolni és ekkor a Gramoxone-t ajánlották neki. A pénztárnál személyi igazolványt is kértek, mert az előírás szerint ez kötelező. Mivel iratai az öngyilkossági kísérletnél elvesztek, kollégáját kérte meg, hogy adja át a sajátját. Így az ő adatait jegyezték fel. Amikor este Kishonthy Noémi hazatért a gyomirtó szerrel, az anyja utasította őt, hogy vigye fel a szobájába, és tegye az ágya mögé, nehogy ötéves kishúgának a kezébe kerüljön. Öngyilkos lett A tragikus események színhelye Monori-erdő, Tölgyfa utca 100-as számú családi ház. A kertben szőlőtőkék vannak, melyeknek a permetezéséhez nem is olyan régen vásárolták meg a berendezést. A kapuhoz vezető út kőkockái között gyorsan kinő a fű, a ház lakói ezt is rendbe akarták tenni. Szép, nyugalmas tervek, melyek a gyarapodást, a külcsínt szolgálják. De azóta minden másképpen alakult. A Tölgyfa utcai házban öt ember lakott. Kolev István múlt év júliusában kötött házasságot egy elvált asszonynyal, akivel akkor már öt éve élettársi kapcsolatban élt. Az asszonynak előző házasságából két leánya született: Kishonthy Dóra és Noémi. Ök eredetileg az édesapjukkal laktak, később azonban az anyjukhoz költöztek. Velük élt az asszony második házasságából származó ötéves kislánya is. Kolev István alkoholista volt, ittasan gyakran bántalmazta feleségét és két nevelt lányát. Az ideges, rendkívül zaklatott légkörben a fiatalabbik Kishonthy lány, Dóra 1985. július 19-én öngyilkos- sági szándékkal gyomirtó szert ivott. Ekkor kórházba került, ahol hat hónapig kezelték, ám állapota csak átmenetileg javult. A kórházból el is engedték, de múlt év október 1-jén a mérgezés következtében meghalt. ‘ A kezelőorvos már korábban közölte hozzátartozóival, hogy a gyilkos szer a szervezetben olyan erős roncsolást okoz, mely hosszabb távon lehetetlenné teszi az életet. Testvére halála és a családban mindennapos veszekedések, verekedések a 19 esztendős Noémit annyira megviselték, hogy öngyilkossági szándékkal a Szabadság hídról a Dunába ugrott, de a vízi rendészet kimentette. Köviddel később Kolev Istvánná megkérte a leányát, hogy amikor Budapesten jár, vásároljon erős gyomirtó szert, mert ki akarja pusztítani a szőlő közötti dudvát és Kórházba váfték Néhány héttel később, tavaly november 5-ről 6-ra virradó éjszakán Kolev István rosszul lett, hányt, ezért Mo- norról kihívták hozzá az ügyeletes orvost, aki injekciót adott neki. Másnap a körzeti orvos megvizsgálta, torok- gyulladással kezelte és toroköblítésre szolgáló készítményt írt fel neki. A felesége több alkalommal elkészítette számára és odaadta neki a keveréket. Két nappal később Kolev István már olyan rosszul volt, hogy a körzeti orvos mentővel szállíttatta be a ke- repestarcsai kórházba. Ott tüdőgyulladással kezelték, de november 20-án meghalt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint Kolev István halálát a gyomirtó szer okozta. A mérgező anyag a tápcsatorna útján jutott az elhalt szervezetébe és félheveny senyvesztő állapotot idézett elő, mely tartós fájdalomérzettel járt és az átlagot meghaladó szenvedés előidézése után vezetett a halálhoz. Élete, orvosi bizonyossággal, még megfelelő kezelés esetén sem lett volna megmenthető. Amikor bebizonyosodott, hogy gyilkosság történt, Kishonthy Noémi önfeljelentést tett, magára vállalta a bűntény elkövetését. A nyomozás során azonban kiderült az igazság. Részlet Kishonthy Noémi vallomásából: „Féltem az anyámtól, aki már Kolev Istvánt is megütötte egyszer baltával. Nálunk mindig napirenden voltak a cirkuszok, a veszekedések. Tudom, hogy édesanyám számára én nem sokat jelentek, és ugyanez vonatkozott meghalt testvéremre, Dórára is. Nem sokat törődött velünk, el se ment a húgom temetésére. Amikor haragudott, nagyon durva tudott lenni. Mielőtt a temetésre mentem, kopaszra lenyírta a hajamat, mert azt akarta, hogy úgy találkozzak az édesapámmal. Nagyon féltem az anyánktól. Láttam, amikor belekevert valamilyen barnás folyadékot Kolev István toroköblítőjébe. Kérdeztem tőle, mi az, akkor azt mondta, hogy Gramoxone, és előző nap már a kávéjába is rakott belőle. Mondta, hogy nem bírja elviselni az örökös italozását és durvaságát. Amikor kórházba szállították a nevelőapámat, kértem az anyámat, hogy mondjuk meg az igazat, hátha meg lehet még menteni Kolev Istvánt, ö erre azt mondta, hogy akkor vigyem én a balhét, úgyis meg akartam halni. És még azt is mondta, hogy ha ráverem a balhét, leveszi a fejemet!” iÖTÍdesen tárgyalás Az asszony nem tett beismerő vallomást, de a szakértői vélemények, a bűnjelek és a nyomozás egyéb adatai bizonyítják a tényállást. A Pest Megyei Főügyészség vádolja Kolev Istvánnét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével és Kishonthy Noémit, segítség- nyújtás elmulasztásának vétségével. A büntetőügyet rövidesen a Pest Megyei Bíróság tárgyalja. Gál Judit Olvasóink részére ingyenes jogi tanácsadást tartunk minden csütörtökön 17—19 óra között a Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3. sz. alatt, a beérkezett levelekre pedig folyamatosan válaszolunk. Ismerkedés az ifalhoBfban (Bl.) Csábít a könnyelműség forint pénzbírsággal sújtotta, a másik felnőttet pedig figyelmeztetésben részesítette. Természetesen a fiatalkorú ellen eljárás indult. Figyelmeztetők az idős, beteges emberek sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények tapasztalatai. Egyik este két fiatalkorú és egy gyermekkorú az ajtót betörve behatoltak egy 75 éves, ágyban fekvő, beteg férfihoz, akinek ott volt a fia is. A galeri tagjai a fiúra támadtak, lenyomták az ágyra. Az idős férfi fel akart kelni és segítségért kiabált, de hasztalanul, mert visszalökték a heverőre, miközben a gyermekkorú a lefogott sértett kezéről leszakította az óráját. Még pénz után kutatott, de nem talált, majd elhagyták a lakást. Ezt követően néhány nap múlva ismét bejutottak a lakásba. Az ebédet főző idős férfi két kezét hátracsavarták, lenyomták őt az ágyra és pénzt követeltek tőle. A sértett közölte, nincs pénze, menjenek el. Mialatt a fiatalkorúak a sértettet lefogva tartották, a gyermek a fogasra akasztott kabátból kivett 370 forintot és mindhárman eltávoztak. A fiatalkorúak bíróság előtt felelnek tettükért. Kijátszott rendelkezések A hasonló esetek megelőzésére ajánlatos — többek között — különösen fizetési napokon kerülni az alkohol- fogyasztást. A könnyű ismeretségektől, alkalmi ivócimboráktól sem árt óvakodni! De a dicsekvés is könnyen felkeltheti a bűnözők figyelmét. A vendéglátóiparban dolgozók is eredményesen közreműködhetnek a megelőzésben. Például, ha gyanús dolgot észlelnek, figyelmeztetik a jóhiszemű embert pénzének gondosabb őrzésére, az alkalmi ivócimborákat kereső vendégekkel szemben pedig határozottabban lépnek fel. Kötelességük továbbá, hogy ittas embereket, és fiatalkorúakat ne szolgáljanak ki alkohollal. A tapasztalatok alapján bizonyos bűncselekmények számának emelkedésében az is közrejátszik, hogy sokan nem vigyáznak eléggé használati tárgyaikra, vagyorfukra. Kulcs as ablakban, lábtörlő alatt... Gyakran csábítják a tolvajokat, hogy a hétvégi házakat és gépkocsikat gazdáik nyitva hagyják. Sokan lakásukról távozva a kulcsot idegen számára is könnyen hozzáférhető helyen — például az ablakban, villanyóradobozban, vagy lábtörlő alatt — hagyják. A rutinos bűnözőnek kevés idő kell ahhoz, hogy a kulcsot megtalálja és a tulajdonos távollétében a lakásba behatolva elvigye a pénzt és egyéb értékes tárgyakat. Pé- da erre annak a fiatalkorúnak az esete, aki a tulajdonosok könnyelműségét kihasználva, csaknem 100 ezer forint értékű holmit vitt el egy lakásból. A példák érzékeltetni kívánták, hogy milyen fontos a lakosság és a hatóságok együttműködése a bűncselekmények megelőzésében és felderítésében. Éppen ezért szól úgy a törvény, hogy a bűnüldözés és a bűncselekmények megakadályozása az egész társadalom és minden állampolgár erkölcsi kötelessége. Dr. Orell Ferenc János főügyészségi ügyész LsakásvéfsB illetéke g Építési engedély kin dósához minden füleidé nos Btozzáfárulásc szükséges g T'artásdí jjffizetés elkobzott va gy ónból g Tolvajtól nem lebet tulajdont sze rezni g Szakmunkástanuló táppénze ® Állasido difazasa Emlékezetes marad annak az ittas férfinak a könnyelműsége, aki fizetési napon hazafelé tartva betért a vendéglőbe, és két lánnyal ismeretséget kötve italozott. Amikor kiegyenlítette a számlát, észrevették, hogy sok pénze van. Ezért a közeli temetőbe csalták, s a kabátjából kilopták 5 ezer forintját. A tapasztalatok arra intenek, hogy nemritkán előfordul a tiltó rendelkezések kijátszása, s ez bűntettek előidézője lehet. Például tavaly egyik este három fiatalkorú Tökölön a Pletser sörbárban szórakozott. Ketten közülük — 15 éves lányok — alkoholt ittak, miután eltávoztak, az utcán randalíroztak. A tetteseket felelősségre vonták, és a rendőrhatóság a sörbár felszolgálóját 3 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. Zsebkéssel megszúrfa Szólni kell továbbá a szülők, és általában a felnőttek felelőtlenségéről, következetlenségéről is, mint például abban az ügyben, amikor a 16 éves fiú az apjával, valamint ismerősükkel a sződi Marselek-féle italboltban szórakozott. A fiatalkorú az apja és-az ismerős által részére rendelt s elfogyasztott sörtől lerészegedett. Miután az italboltból elmentek, a fiatalkorú és ismerőse összeszólalkoztak, miközben őt a fiú zsebkéssel hasba szúrta, úgy, hogy életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A rendőrhatóság lerészegesítés szabály- sértése miatt az apát 2 ezer