Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-12 / 60. szám

Százegyedik születésnap ’ Nem mindennapos köszöntő tanúi lehettünk a napokban Aszódon. Balogh Jánosné, a Vöröskereszt nagyközségi ve­zetőségének tagja és Lászió­né Herr Piroska, a Családi Intézet előadója ünnep­ségre látogattak el Jónás fai - vára. Jácinttal, tulipánnal, déligyümölcsökkel, valamint, a tanács által ebből az alka­lomból kiutalt segéllyel kö­szöntötték Mácsoi Istvánná Krácsala Erzsébetet, alti már­cius 7-én töltötte be 101. életévét. Dt. Loska Izabella körzeti orvos rendszeresen lá­togatja. de ő gyógyszerként csak az Algopyrint fogadja el. Kedvenc étele a hús min­den formában, minél keve­sebb burgonyával, rizzsel. Ebben a rohanó világban nemcsak az a furcsa, ha vala­ki ilyen magas kort ér ei hanem az is, hogy akad vala­ki, ki otthon ápolja. Mosta­nában kényelmes megoldás az idős, beteg szülőket szociális otthonba adni. Mácsaiéknál a helyzet különösséget még fo­kozza az is, hogy Mihály Já­nosné, ígéretéhez híveri húsz éve elhunyt férjének édes­anyját, vagyis az anyósát gondozza, A mar nem fiatal menyének hetente kétszer jár el segítem a fürdetésben, ágyneműcserében. Mondanunk sem keil, ezt szívességből, ba­ráti alapon, emberségből te­szi. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA xiv. Évfolyam, «4 szám 1987. MÁRCIUS 13.. PÉNTEK Túra: iskola, falumúzeum és talán gáz Mi is voltunk egyszer fiatalok Gödöllő a hazai lapokban Népszava, február 13. Agrár-', mol be <u ATK két munka­innovációs találkozót rendezett Gödöllőn, mintegy 200 szak­ember részvételével a KISZ Központi Bizottsága. A talál­kozón az Alkotó Ifjúság Egye­sülés kezdeményezésére szel- lemitermék-árverést is ren­deztek a gazdaságos anyag- és energiafelhasználás, a mikro­elektronikai és biotechnológiai fejlesztés témakörében Szabad Föld, február 21. Az agrárinnovációs tanácskozá­son megrendezett Ötletbörzéről tudósít a cikk. A sokféle ja­vaslat között akadtak széles körben alkalmazhatók, de olyanok Is, amelyek hasznosí­tásával még várni kell. A zsű­ri a legjobb ötleteket a hely­színen jutalmazta. Magyar Mezőgazdaság. 5. Harminckét mezőgazdasági nagyüzem és kutatóintézet az ATE szervezésében közös vál­lalatot alakított. A gödöllői székhelyű Biológiai, Műszaki Gazdasági Agrárkutató, Fej­lesztő Közös Vállalat tevé­kenységi köréről és létrehozá­sának céljáról tudósit a cikk Magyar Mezőgazdaság, 6. Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen, az idén is megtartották Gödöllőn a mezőgazdasági tu­dományos napokat. Az MTA— MÉM agrár-műszaki bizottsá ga által megrendezett tanács kozáson a mező- és erdőgaz daság gépesítésében érdekel intézetek, felsőoktatási intéz' menyek, termelési rendszerek ipari vállalatok, mezőgazdasá gi üzemek szakemberei szá nioltak be az elmúlt évi kuta­tási és fejlesztési eredmények­ről. Magyar Mezőgazdaság, 8 Színvonalas tejtermelés esetér bizonyosra vehető, hogy a nap háromszori feiés bevezetésé vei, a tehénlétszám növelés? és új beruházások nélkül ug rásszerűen emelkedni fog < tejtermelés. A módszert huza­mosabb idő óta alkalmazzál egyes hazai üzemek — kedve ző tapasztalatokkal. Ezekről i vizsgálati eredményekről szá tarsa. Magyar Mezőgazdaság, ft. Napjaink időszerű tennivalói közé tartozik az állattenyész­tés jövedelmezőségének javí­tása. az állati termékek piaci versenyképességének megőrzé­se. A tenyésztés egyik feltéte­le a kiváló genetikai értékű sperma. Tavaly az országban felhasznált szaporítóanyagnak majdnem a felét a Gödöllői Állattenyésztő Válalattól vá­sárolták. A vállalat igazgatója beszél munkájukról és további terveikről. Magyar Mezőgazdaság, 8. Agrárgazdaságunk fejlődésé­hez nagyban hozzájárult az ágazatban Kellő időben és módszerekkel végrehajtott fej­lesztés és hatékony innováció. Ennek fontosságát hangsúlyoz­va rendeztek- meg városunk­ban az első agrárinnovációs találkozót, az ifjúsági szövet­ség Jövőnk a tét címmel meg­hirdetett politikai akciójában megfogalmazott célkitűzések­hez kapcsolódóan Összeállított»; ti £ Egyik legnagyabb Gaiga menti településünk, Túra lé- iekszáma, tavaly 222-vel volt alacsonyabb, mint 1985-ben Kevesebben születtek, mint ahányan elhunytak. Sára Fe­renc tanácselnök ezzel a meg­állapítással kezdte beszámoló­ját a falugyűlés előtt a helyi művelődési ház nagytermé­ben. 101 születésre 106 halá­lozás jutott, ám & csökkenést ez nem magyarázza teljes egé­szében. Sokan ei is költözteK. s számok ezt tükrözik. A ta­nácselnök bevezetőiével nyílt ván arra akarta sarkallni a ta­raiakat, hogy igyekezzenek úgy alakítani a község életét, hogy megtartsa lakosságát. A felszólalások során lett is fo­ganatja az elvetett szónak. A tanács 1984-ben azt ter­vezte, hogy négy tanteremmel bővíti az általános iskolát, Az eLső munkálatokra egy évvel később nyilt mód a Pest Me­gyei Tanács egymillió forintos támogatásával. A tetőterépi- tés, a szerkezet-megerősítés társadalmi munkások segítsé­gével haladt. Másfél hónap alatt végeztek és a pénz fele is megmaradt. A múlt évre is kértek pénzbeli támogatást a megyétől. A kétműszakos ta­nítás aránya azonban nem ha­ladta meg a feltételül szabott ötven százalékot. A remélt 4 és félmillió nem érkezett meg Túrára. Marad a saját erő, ezért kellett a befejezés ha­táridejét jövő év augusztus 15-re elnyújtani. Gödöllői ki­vitelezővé! aGapodtak meg a munka folytatásában. Tavaly fi és fél milliót fizettek ki. 1987- ben a tele összeg szerepel a Tervben. A tanácselnök a szak­ipari szereléshez társadalmi munkát kért a lakosságtól. A színpadon ülők, a föld­szinti nézősorokban, valamint a karzaton helyet foglalók az Nadat vágtak Vendégségben a bagiaknái A néphagyományok őrzésé­ben fontos szerepet játszanak a kórusok. Közéjük tartozik' a bagi Muharay Elemér népi együttes asszonykórusa is Ki tudná megszámolni, hány al­kalommal léptek fel az or­szág határain beiül és azokon túl. Többször a rádióban is hallhattuk éneküket. Március 15-én, 10 éves jubileum.'! mű­sorukon láthatjuk őket a leg­közelebb. Természetesen falu­juk, a bagi Dózsa György Gödölld (Márts Besnyfl) Klapka utcában Tüzelő és énítőanyac- kereskedésben falazó, .kötő, tető. nyílászárók, faanyagok, iparmű­vészeti csempe, padlólap .fürdő­szoba-felszerelés nagy választék­ban kaphatók. Művelődési Otthon színpadán lépnek közönségük elé. Az est 17 órakor kezdődik Jamrik László tanácselnök ünnepi köszöntőjével. A jubi­láló énekkaron kívül sok ven­dég is szerepel a pódiumon. Itt lesz Lázár Katalin és Maczkó Mária népdalénekes, a veresegyházi tücsökzenekar, a kartali, a hévízgyörki osz- szonykórus, a galgahévízi férfikar. Szólóénekes lép fel a szádot népi együttesből. Az aszódi Búzavirág zenekar a bagi Aprók táncát kíséri. A gyerekeket Skuczi László ta­nította be. Skuczi László Széphalmi Zoltánnal, a bagi hagyományőrző együttes má­sik tagjával kalotaszegi legé­nyest rop. Közreműködik a bagi Tarisnyás zenekar A műsor közös énekléssel feje­ződik be. * 8 Szilágyi Gáborné azzal a ké­réssel fordult a tanácshoz, hogy engedélyezzék számára egy leendő falumúzeum nép- művészeti anyagának gyűjté­sét A kérést elfogadták, és Tóth S. Jánosáéval együtt az asszony mar száznál több ré­gi tárgyat kapott a taraiak­tól. A népdalkor rendbe tette a kiszemelt házat. A posta, az óvoda, a bölcsőde, a takarék- szövetkezet dolgozói Is segítet­tek. Az emberek pedig nádat vágtak, hogy átalakítsák a leendő múzeum fedélét Tatán az utolsó pillanatban támadt ez az ötlet! Tóth Istvánt, a termelőszö­vetkezet fejlesztési beruházási vezetőjét kérték meg arra, hogy tudakozódjon, tárgyaljon a vezetékes földgázhálózatba való bekapcsolódás feltételei­ről. a hőforrás hasznosításé­nak lehetőségeiről. Elmondta, hogy Túra Pest megyében a hatodik a bekapcsolási sor­rendben. A kiviteli tervekre már akadt is vállalkozó, aki azonnal hozzálát a munkához, amennyiben időszerű lesz. Meg kell ismerni a lakosság állás­foglalását, vajon hány száza­lékuk tudja és kívánja állni a bekötés nem csekély költsé­gét, Az indítás reális lehető Rége 1989-ben 1990-ben te­remtődhet meg. Minek a telefon! Holnap megnyitó 1848/49 közemberei címmel nyílik kiállítás a városi mű­velődési házban szombaton. A gödöllői galéria új bemutató­ját Száraz György író, a Kor­társ főszerkesztője nyitja meg, délután öt órakor. A kiállítás­hoz kapcsolódóan két filmet vetítenek. A megnyitó napján, este 6-kor Jancsó Miklós Sze­génylegények című alkotását, április 7-én 19 órakor Bódy Gábor Amerikai anziksz című művét. A kiállítás április 19-ig látható. Igazgatók, elnökök klubja A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság gödöllői szervezetének keretében mű­ködő igazgatók, elnökök klub­ja legközelebbi összejövetelét a MÉM Műsz,akl Intézetében tartja, hétfőn, március 23-an délután 2 órától. A házigazda igazgató, dr. Bánházi Gyula bemutatja intézményét, ismer­teti terveiket, céljaikat. Pék József, a Biotechnológiai Inté­zet igazgatója feladataikról, az intézethez kapcsolódó infra­strukturális fejlesztésekről ad tájékoztatót. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Csúcs, 17 órakor. Sarkadi Imre: Oszlopos Si­meon, a Szegedi Nemzeti Szín­ház vendégjátéka, 19 órakor. Családi teaház, 19 órakór. A hőnap műtárgya: Wígand: öreg csillagok, megtekinthető az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, ki­állítás Gödöllő és környéke növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás tör­ténetéről, Iparművészet a gö­döllői művésztelepen, kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó ki­állítás, megtekinthető 10—18 óráig. Kárpótlás a Bányásztól . * Az elmúlt fordulóban a nem várt Vasas elleni vere­ség miatt keseregtünk, most arról adhatunk számot, hogy az öregfiúk bajnoksága talán legnagyobb meglepetéseként sikerült legyőzni a Tatabá­nyai Bányász együttesét. A beharangozókban tippelt utol­só két eredmény tehát fordít­va jött be, de utólag már nem bánkódunk. Olyan együt­test fektettünk két vállra, amelyben sok volt NB l-es játékos szelepeit, amely vala­mikor messze együttesünk előtt Járt, GSC öregfiúk—Tatabányai öregfiúk 22-21 (12-10) G$C: Csitári — Csombor, Urbán (7), Szlifka (5), Dudás (3), Sima (3), Vági (1). Csere: Fazekas, Gulyás (2), Markó U). Az ellenfél közül az ismer­tebb játékosok: Gubányi, Ka­tona. Pánovics. Ezen a talál­kozón minden pályára lépő játékosunk kitűnőt nyújtott, remek védekezéssel, ragyogó kapusteljesítménnyel feledtet­tük a múlt heti vereséget. A jövő hétfőn a Bp. Spartacus ellgn vívjuk utolsó mérkőzé­sünket. M. G. Körzeti labdarúgó-bajnokság Tovább már nem várnak A Referencia Építőipart Fogyasztási Szolgáltató Szövetkezeti Közös Vállalat 05. számú üzemegységének (Budapest XI.. Andor u. 23./B. 1119) gödöllői útbontó- és javító részlegéit es FELVESZ műszaki adminisztrátort karosszérialakatost, autószerelőt Jelentkezni lehet! Gödöllő. Rigó u. 19. Ugyanitt használt gépkocsik vásárlása. At MN. Híradó Technikai Üzem felvess gy á rtmá nyszerk i ­tervezői munkakörbe gépészmérnököt. fejlesztői munkakörbe programozói gyakorlatot szerzett villamosmérnököt. fellesztőtechnikusT, gépésztechnológUía munkakörbe gépészmérnököt tajfy -technikust, érettségizett O kategóriái ú jogosítványt szerzett gépkocsivezetőt, géplrönőt, akkumulátortöltőt, csőszerelőt <ví2t gáz fűtés) ­szerszámkészítőt, e! ektroní kai tn ti szer-észt, lakatost, hegesztőt, esztergályost, segédmunkást Jelentkezni lehet sr üzem személy- és munkaügyi osztályén: Gödöllő. Dózsa György űt ffi/A. A Szőlőhegy eddig az volt, aminek hívtuk. Ma már nem tudjuk, minek nevezzük — mondta az első hozzászóló, A szippantott szennyvíz már a dűlőúton is folyik, büdösödik Meg kellene gátolni és bün­tetni az ilyen eljárást! A sző­lőben végzett munka Túrán is veszélyes, mert könnyen meg­zavarják az embert, folytatta Egy fiatalasszony azt vetette fel. hogy minek tervez segély­kérő •telefonokat a tanács, úgy­Ugyelet Állatorvosi ügyelet: Csömö­rön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepes tárcsán, Mo­gyoródon, Nagy tárcsán, Péce- len. Szadán, Veresegyházon, Vácegresen március 14-én, szombaton reggel 8 órától március I6-án, hétfőn reggel 8 óráig: dr. Mohai Imre, Veres­egyház, Bánóczi utca 2. Tele­fon: 202. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Gaig'ahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, IkLadon, Kartalon, Túrán, Valkón, Váckisújfalun, Vác- szentlászlón, Versegen, Zsám- bokon március 14-én, szomba­ton reggel 8 órától március 16-án. hétfőn réggel 8 óráig: dr. Marton János, Galgamácsa, tsz-tanya. Az ügyeleti napokon vég­zendő exportszállításoknál dr. Mohai Imre vehető igény­be Szombaton Kutyaoltás Szombaton, március 14-én ismét kutyaoltás Gödöllőn. Ezien a napon Máriabesnyő- re várják a kutyákat tar­tókat, délelőtt 8 és II óra kö­zött. E hét végén valóban itt a körzeti laodarúgó-bajnokság tavaszi rajtja. _ A szövetségi napon csendben folyt a be­szélgetés a kályha körül a hi­deg időről, a rövidebb-hosz- szabb ideje tartó felkészülés­ről Mások a később sorra ke­rülő találkozók kezdési idejé­re kötöttek megállapodást. A vácszentlászlóiak a Zöld­mező Termelőszövetkezet jó­voltából egyhetes edzőtáboro­záson voltak Mátraházán, majd idehaza vívtak edző­mérkőzéseket. Utóbb a helyi öregfiúkkal mérték össze ere­jüket, nagy küzdelemben a lelkesebb öregfiúk megérde­melten nyertek 2-1-re. Kovács János, s labdarúgók intézője úgy nyilatkozott, hogy az elő­adás még lehet sikeres. Va­sárnap Zsámbokra látogat a csapat. Jó pálya és meleg tea várja majd őket, ezt már Baj- nóczi András, a vendéglátók sportköri elnöke közölte. A galgahéviziek csak né­hány hete készülődnek. A csa­pat átalakult, ketten Ikladra igazoltak, egy labdarúgó pe­dig Sátoraljaújhelyre szerző­dött. A fiatalok sorából erősí­tenek. Vasárnap a megyei el­ső osztályban játszó Bag pá­lyaválasztó és saját játéktere kímélése céljából Hévízen sze­rénél. Ezért a Galgahévíz— GSC II. találkozót fél egykor kezdik. Maszlag István és Túróé: Gábor játékvezetők el mono ták, hogy ők is készültek a> elmúlt időszakban. Olykor fá­zósan, de majdcsak megmele­gednek a fordulók során. A játékvezető-küldő testület Mol­nár András elnökletével ugyancsak munkához látott. Az első forduló mérkőzései vasárnap 12 óra 30 és 14 óra 30 perckor kezdődnek a már említett találkozón kívül. A párosítás: Mogyoród—Veres­egyház, Isaszeg—Erdőkertes. Zsámbok—Vácszentlászló, Ke- repestarcsa—GEAC II., Galga­hévíz—GSC 11., Domony— Valkó, Hévízgyörk—Túra. A serdülők délelőtt 9 órá­kor kezdenek. Szombaton lesz a Dátiy—Pécel. vasárnap a Kanal—Bag, Iklad—GSC, Isti-. szeg—Túra és az Aszód—Ve­resegyház mérkőzés. Cs. J. m Möziéhm Huckleberry Finn és a csir­kefogók. Színes, magyarul be­szélő szovjet ifjúsági film. Csak 4 órakor! Leopárd kommandó. Színes angol kalandfilm. 6 és 8 óra­kor! ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) egyszem tudósító kivételével, talán mind taraiak voltak Egyikük sem gondolhatta ko­molyan. hogy d másik előtt nem ismertek a gonduk. Épí­tettek a faluban járdákat, uta­kat, de még mindig járhatat­lan harminc kilométernyi. A Galgamenti Termelőszövet­kezet vezetősége 170 ezer fo­rinttal támogatta a Park ut­cában a korszerű nátriumgő- zos közvilágítás megteremté­sét. Vannak utcák viszont, ahol egyáltalán nincs közvilá­gítás, Mindezt már a tanács­elnök sorolta. Hozzátette: a korábban elhatározott fejlesz­tési sorrendet csak nagyon in­dokolt esetben módosítják. Például akkor, ha a lakosság, mondhatni: kikényszeríti, Ezekre szép példákat sorolt, és rendre megemlítette a mun­kában, szervezésben kitűnt tu­ís szétverik azokat a fiatalok Ezek a maiak ugyanis nem olyanok, mint ők voltak, akis megfogtak a munka nehezebb ' végét. Ki mint vet.,. Az őt követő idősebb hoz­zászóló, Teller István, először a nőket köszöntötte, akik a tár­sadalom. a család, a tágabb és a szőkébb közösségek har­móniai elelösei. Majd elmond­ta, a különböző társadalmi munkavégzések, az öntevékeny cselekvések felrázzák álmuk­ból a települést. Nem a fiata­lokkal van gond, hanem a fel­nőttek szemléletével. Ki mint vet, úgy arat. Mi is voltunk fiatalok, crnk már elfelejtet­tük! A fiatalok szórakozási lehetőségei szerények Túrán A falugyűlés színhelyéről, a kultúrnázról megállapítható, ez olyan, mintha kétévesnek való nadrágot akarnánk húsz­évesre felhúzatni. Kiemelte fel kell virágozhatni a műve­lődést a községben, szükséges a falumúzeum létesítése is! Ar­ra is kérte a tanács vezetőit, hogy ne a nyugdíjasok véle­ményére hagyatkozzon, ami­kor a gázhálózat kialakításá­ról döntenek. Balázs Gusztáv

Next

/
Oldalképek
Tartalom