Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-28 / 74. szám
■ •* l TyZr-m m- -m t 198* \lARCIUS 38., SZOMBAT Valakinek ei keli kezdeni Amit ma megtehetsz... Lutra újabb filmszerepre vár A folyóparti fűzfa vastag gyökerei között élénk pofács- ka, majd karcsú, barna test bukkan fel, okosan csillogó szempár figyel körbe: Lútra, a vidra útnak indul várából. Fekete István regényét Hars Mihály rendező irányításával rögzítették filmszalagra. A kamera elkísérte az állatot, míg az végigfutott föld alatti járatain, megleste úszás, víz alatti vadászat közben, vagyis természetes környezetében. A közeli felvételek Gödöllőn készültek, a Mafilm Népszerű- Tudományos Stúdiójának természeti műtermeiben. Tanyai hangulat — Az ötvenes évek elején Homoki Nagy István vezetésével rendeztek be itt. a mostani helyszínünk mellett természetfilmek forgatására alkalmas műtermeket — halljuk a történeti visszatekintést Hárs Mihálytól. — Ezek a létesítmények három éve készültek, a Lutrához. Akkor még érintetlen, pusztulófélben lévő erdő állt itt. és a gyógyszeriparral cseréltük el saját területünk egy részét. Ez a tornácos épület valamikor erdészház volt, a filmben a vízimolnár tanyájaként szerepelt. A vidráknak pedig olyan helyet tudtunk itt kialakítani, ahol elkészíthettük a vízparti jeleneteket. A víz alatti felvételekhez is berendeztünk egy medencét két kameraállással. A főszereplők és az epizo- disták egyaránt itt élnek a kifutókban. Muki, a sztárvidra nemrégiben párt is kapott Miét személyében, s már csak a kis vidrák hiányoznak. A két állat nyaranta az élethűvé varázsolt medencében lubickol, mely most még üresen áll, akár a kis patak medre, vagy a „műláp” — mind díszlet, ám természetes vizek modellezhetők velük. Ketrecében fel-alá szaladgál Rudi a róka, mellette szürke dolmányos varjak kárognak. A Rozi névre hallgató vaddisznó jámboran ropogtatja a káposztaleveleket, ám az őzek, dámszarvasok messze futnak a látogatóktól és sebesen odébb totyognak a vadkacsák is. A kis puli azonban barátságos, lelkesen csóválja a farkát. Igazi tanyai hangulatot idéz fel az óljában békésen röfögő fecskehasú mangalica, s a kertben kapirgáló magyar kendermagos tyúkok — a menyéttől kutyák védik őket. Az avarral borított színpadon gyors átrendezés után máris tetszés szerinti erdő magasodik. Hívásra jön — A Lutra a regény szerint egy nagy síksági folyó partján játszódik, így az Al-Dunán kerestünk hozzá helyszíneket. Gödöllőn azokat a kulcsjeleneteket forgatjuk, amelyeket közelről, teljes biztonsággal kell fényképezni. Például egy görény és egy menyét találkozását az erdőben elég nehéz lenne kivárni! Minden faj más és más alapjellemvonásokkal rendelkezik, ezért ,színésszé nevelésükben” is eltérő módszereket kell alkalmaznunk. Az egyedek között is van barátságos és zárkózott, érdeklődő és kiégett. Mi nem idomítunk, ez nem cirkusz, nem az a célunk, hogy az állat feladja alapkarakterét, hanem éppen ellenkezőleg, hogy fajának legpregnánsabb vonásai szerint viselkedjen. A legfőbb módszerünk a táplálékadagolás szabályozása, így érjük el, hogy elviseljenek minket és a kamerákat, s így szoktatjuk hozzá szereplőinket a díszletekhez is. A Lutra esetében óriási szerencsénkre, mindkét vidra rendkívül embercentrikus, barátságos volt. Három hónapos korukban kerültek hozzánk, és hat hónapig itt laktak. Szobatiszták lettek, fent sétálgattak az asztalon, még a vendégek ölébe is felugrottak. Sőt az egyik annyira túlszelídült, hogy nem tudtunk vele dolgozni. Ezek kulcsállatok, pótolhatatlanok. Itt járt a múltkor egy francia filmes, minden pénzt megadott volna a vidránkért — de nem eladó. Rozi, a vaddisznó pedig olyan kezes, hogy hívásra jön és bármilyen vadászjelenetet le lehet forgatni az irányításával: egybetartja a kondát. A gödöllői műtermek — úgy tűnik — a jövőben a magyar természetfilmgyártás központjává válhatnak. Az idén ugyanis, mint Hárs Mihály elmondja, átszervezik a filmszakmát, június 30-tól megszűnik a Mafilm, s helyét a Könyves Kálmán körúti köz- művelődési filmgyár és a Lumumba utcai stúdiók veszik át. Így a gödöllői intézmény, mely jelenleg a népszerű-tudományos stúdió kihelyezett részeként működik, szintén nagyobb mozgástérhez, önállósághoz jut, a műfaj értékének megfelelő anyagiműszaki támogatást kap. A természetfilmek állami dotációja évek óta változatlan, az árak viszont emelkednek. Most két-három rövidfilm készül egy évben, egész estés pedig nemhogy évente több, hanem háromévente egy. — Természetfilmet forgatni munkaigényes vállalkozás, mert ki kell várni az évszakok váltakozását, néha többször is. De a műfaj nemzetközi, tehát külföldön is kelendő és nyereséges is — a Lutra, bár még egy éve sem fut, a szocialista országokban — ezekbe adtuk el — már behozta a gyártás költségeinek felét. A közönség is szereti, a gyerekek szórakozva tanulnak belőle. Most a vidrafilm folytatását tervezem, Lutra visszatér címmel. Először a ívnek készítenénk egy tizenhárom részes sorozatot — esti meséket, élő állatokkal. Megviselte őket Éppen az iskolai oktatás kapcsán merült fel a gödöllői stúdióban egy városi szabadtéri múzeum, vadaspark kialakításának gondolata. Hiszen előfordult, hogy a legnehezebb forgatási napon egész gyereksereg kopogtatott a kapun; szeretnék megnézni a telepet. Ez az állatokat igencsak megviselte. Gödöllő és kör nyékének állat- és növényvilága egykor és ma — ezt a nevet viseli majd a park. Tervezik, hogy ligeteket alakítanak ki az egykor itt élő, de már kipusztult növényekből őshonos állatokkal betelepített nagy méretű kifutókat épí tenek. — Rengeteg támogatónk van: a tanács, a népfront, az erdőgazdaság, az agráregyetem. Társadalmi összefogással megépülhet a vadaspark, és amelyik állatunk éppen nem szerepel, azt ott bárki megnézheti. Ezzel is szeretnénk egyre jobban beépülni a város életébe. Mörk Leonóra Képeinken: Hárs Mihály egyik vendégével Roziék ketrece előtt (a cím mellett). Nem lesz bunda Rudiból (a cím fölött). Két forgatás közt pihen a vidra (alul) (Hancsovszki János felvételei) Amikor anyagi problémákat emlegetnek minduntalan, és pénzhiánynyal indokolják a tehetetlenséget, a tehetségtelenséget és a nemtörődömséget is, jólesik hallani a ten u la karók sikereiről. Az utóbbiak közé tartozik Bartos Sándor, a Felsőbabád! Állami Gazdaság vezetője. — ön a leendő ácsai művelődési és oktatási központ építésének kezdeményezője. Hogyan született az ötlet? — Ott voltam a nádudvari művelődési központ átadásán, ameiy a helyi termelőszövetkezetnek is köszönhetően épült. Akkor jutott eszembe, hogy vannak olyan termelő egységek Öcsa körzetében is, amelyek összefogásával felépíthető egy ilyen intézmény. — A legtöbb gazdaságveze- töt enyhén szólva megmosolyogják. ha kiderül, hogy jótékony beruházáson töri a fejét. hiszen van helye a pénznek másutt is mostanában. — Szerintem ez a vállalkozás nem a jótékonykodás jegyében zajlik. Kilenc község területén vagyunk érdekeltek Ha csak Ócsát veszem alapul, nyolcezer lakos érdekeiről beszélhetek. Mit lehet adni ennyi embernek, ami maradandó és ugyanakkor közérdeket testesít meg? — A termelő egységek sora bontotta fel a jóval kisebb terhekkel járó közös fenntartási szerződéseket is. Ezzel szemben az ön gazdasága hárommillió forintot ajánlott fel az intézmény építéséhez. Ilyen gesztusra senkit nem lehet kötelezni. Sikeres felhívás — Az imént nem említettem, hogy hatszázhúsz dolgozónk van. Ezt a számot négy gyei lehet szorozni, hiszen al kalmazottaink családos emberek. Tűrhetetlen, hogy nincs olyan hely a nap alatt, ahol együtt lehetnének kedvükre, a munkaidőn kívül is! Ami pe dig a felajánlást illeti, állami gazdaságunk dolgozóinak munkaidőn túli műszakjaiból jön össze az a hárommillió ... — Amely önmagában nagyon kevés. — Ezért fogtunk össze a körzet pártszerveivel, a tanácsi testületekkel és a gazdasági egységekkel. Közös megállapodásunk után tettük közzé felhívásunkat az ócsai ifjúsági napokon, és meg kell mondjam, a kezdeti sikerek felülmúlták reményeinket! A különböző honvédségi alakulatok nyolcmillió forintot és a telket biztosították. A Pest Megyei Moziüzemi Vállalat is azonnal csatlakozott, hiszen a leendő létesítmény nagyterme kiválóan alkalmas filmszínháznak i®. A Vörös Október Tsz ötmillióval szállt be. Az Épfa kalocsai gyáregységétől kapjuk az ajtókat, ablakokat, illetve dolgozóik vállalták a szerkezetek beépítését is. A FÉG ócsai gyára a légtechnikát és a fűtésszerelést végzi majd. A pomázi gazdaság háromszázezer forintnak megfelelő támogatást ajánlott fel, a PVCSV ócsai üzeme a szikkasztókat. derítőket építi meg. A Belügyminisztérium fél millióval, a kavicsbánya egymillió forint értékű anyaggal járul hozzá az építkezéshez. Mindezek — a helyi tanácsi szervek kiegészítésével együtt — elérik a harminchatmilliós értéket. A honvédség vállalta a kivitelezést, fixáras megállapodás alapján. Nekünk kamatozik — Nyilvánvalóan másutt is lenne mód hasonló összefogásra. ön szerint mi az oka annak hogy az Ócsa környéki példa párját ritkítja? — Gondolom, nagyon sok gazdasági vezető nem érzékeli a termeiés és a kultúra közötti életbevágó összefüggéseket. Nekünk például ezerkétszáz általános iskolásról, kétszázhúsz középiskolásról kell gondoskodnunk úgy. hogy ne költözzenek el a környékről néhány év múlva, amikor a mi gazdaságunk létszámát gyarapíthatják majd. itt kamatoztatják a tudásukat! Ugyanezen okból segítettük száz tanyán élő család építkezését a 'faluban, á majorságok felszámolását. Higgye el, nekünk sem könnyű, hiszen igen nagy összegeket vonnak el megtermelt javatokból. Ugyanígy a társvállalkozóink is nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy szinten tartsák á termelést. Mégis olcsó kifejezésnek tartom azt, hogy nincs pénz! Nem hivatkozni, hanem bizonyítani kell. Legalább amit ma megtehetünk. azt ne halasszuk holnapra! Szilas Zoltán Orvosok a ceglédi tanyavilágban Itt nem csak gyógyítani kell Mint két szomszédvár he. lyezkedik el az utca átellenes oldalán a jászkarajenöi körzeti orvosok családi háza. Csak abban ütnek el az épületek a többitől, hogy oldalukon ott díszeleg egy-egy tábla dr. Kalocsa Zoltán és dr. Lavicska Kálmán nevével, foglalkozásával, rendelési idejével. Azt hinné az ember; no, ezek is jól meg lehetnek áldva, így, egymás szájában! Bizonyára nehezen fér a két dudás egy csárdában! Ám az ítélet felszínes. Lavicska doktor tizenkilenc, Kalocsa doktor pedig tizenhét esztendeje gyógyítja a község és a környező tanyavilág betegeit, mégpedig a legnagyobb barátságban és egyetértésben. Fejenként 2300 lélek tartozik hozzájuk. — Az a legnagyobb gondunk, hogy öregszenek az itteniek — mondja dr. Kalocsa Zoltán a kávéját kavargatva, amelyet mosolygós szőke felesége tesz elibénk. — A lakosság többsége njár nyugdíjas és sok közöttük a magányos, akivel vagy nem törődik a családja, vagy csak ritkán látogatják. Az esetek jó részében nem is gyógyításra, inkább emberi jó szóra van szükségük. Aztán itt vannak a bejáróink. Bizony akad közöttük nem egy, aki így, a tavaszi munkák idején — meg később is, ha szükséges — kitalál ezt-azt, hogy betegállományba kerülhessen és a háztájiban dolgozhasson. Régóta vagyunk itt, de sokan még mindig nem nyugodtak bele, hogy nincs ok nélkül táppénz és meg-megpróbál- koznak néhány újabb csellel. Dr. Lavicska Kálmán kicsit késve toppan be kollégája és barátja lakásába. Betegnél volt. Komoly dolgokról esik szó, mint eddig, de érződik valami meghitt, évődő felhang, ami csak igazán jó, szinte egymás gondolatait is ismerő barátok között természetes. — Tőzsgyökeres megyeiek vagyunk — mondja Lavicska doktor. — Zoltán nagykőrösi, én pedig ugyancsak a közelben, Aibertirsán nőttem fel. Szeretünk itt élni. Hogy hiányzik-e a város? Ugyan nem kérdezheti komolyan! Dolgozni Budapesten is tisztességgel kell, s fogadok, hogy többet járok színházba, mint maga! Nincs olyan hónap, hogy meg ne néznénk valamilyen jó darabot a fővárosban. Rendszeresebb színházjárók vagyunk a pestieknél. Az újabb közbevetésre már csak huncut fölénnyel legyint: — Ha hiszi, ha nem, jobb a mi kis falusi rendelőnk műszerezettsége, mint egy belvárosi körzeté! No, de félre a tréfával! Persze, hogy jobbnak kell lennie, itt nincs a szomszédban fölszerelt kórház vagy rendelőintézet... — Távol a nagyvárosi nyüzsgéstől, a pozícióharcoktól, egymás marásától, kialakítottunk magunknak egy mikroklímát, amelyben otthonosan élünk Szabadon dolgozunk és ha lelkiismeretesek vagyunk, senki nem szól bele abba, mit csinálunk — teszi hozzá dr. Kalocsa Zoltán. Lavicska doktor ezt még egy nagyon lényeges dologgal egészíti ki. Ök, mint egy várostól viszonylag távoli község orvosai, az első vonalban vannak. Tréfásan mondja, de érzem, komolyan gondolja, amit még hozzáfűz: — Mi ebben az első vonalban szeretnénk a legjobbak lenni. Közben megcsörren a telefon. Kalocsa doktort hívják. Megegyezünk, *• hogy amíg ő elmegy, én elkísérem kollégáját néhány beteghez, majd ha vjszatértünk, az ő pácienseit keressük föl együtt. Amíg készülődik, a Lavics- ka-gyermekekkel ismerkedem. A legkisebbtől hamarost megtudom, hogy megnyerte az iskolai szavalóversenyt, most a körzeti vetélkedőre készül. Meghitt, barátságot kötök a ház kedvencével, egy lustán heverésző szálkás szőrű tacskóval. s már robog is velünk a kocsi a tanyavilágba. A doktor útközben szóval tart, s amit mond, nem valami vigasztaló. — Sok erre a bögrecsárda. Nagyon isznak az emberek, s mi lelkesedés és lelkiismeret ide vagy oda. gyakran tehetetlenek vagyunk. A másik baj az öngyilkosok magas száma; szinte nincs olyan esztendő, hogy valaki meg ne kísérelné. Tavaly Zoltánék például úgy töltötték a karácsonyestét, hogy az egész család megpróbált lebeszélni valakit az öngyilkosságról. Eredménnyel, de ez nem mindig sikerül. Hogy mi az ok? Elidegenednek, elsivárosodnak az emberek a magány vagy a túlhajszoltság miatt. S ez ellen, csak meghitt emberi szóval lehet tenni valamit. Ahogy fékez az autó a ke_ rékcsikorgásra már megjelennek a háziak a kiskapuban. Kormos Gézáné nyolcvanéves édesanyjához, Tóth Istvánné- hoz érkezett az orvos. Nagyon magas a vérnyomása, ami nemrégiben komoly bajt is okozott: megbénult a fél oldala. Ám szépen rendbejött. Most csak a vérnyomását keli ellenőrizni. Kap gyógyszert a lábfájására is. Lavicska doktor, ha már itt van. megvizsgálja az idős asszony lányát, és vejét, miközben a
