Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-25 / 71. szám

1987. MÁRCIUS 25., SZERDA Rendszeresen kapnak havi pénzsegélyt A vállalat hű obsitosai A dabasi nyomda valószínű­leg nemcsak a megyében, de országos viszonylatban is egye­dülálló azon vállalatok között, amelyek sok nyugdíjba vo­nult dolgozót foglalkoztatnak. Az elmúlt évek során szám­talan levél érkezett szerkesztő­ségünkbe, amelyekben a pi­henőéveiket töltők kérték, tol­mácsoljuk nyilvánosan is kö- szönetüket a nyomdának a felejthetetlen programokért és anyagi támogatásukért. Semmi különleges Kíváncsiak voltunk, hogyan csinálják, mibői futja ennek a vállalatnak arra, hogy nyug­díjas dolgozóikat aktív éveik után is ilyen megbecsülésben részesítsék. Kérdésünkre Bá­lint Csaba igazgató és Kan- csár Lászlóné szb-titkár szin­te egyszerre válaszolták: — Ügy érezzük, semmi különlegeset nem csinálunk. Egyszerűen a jóléti alap be­tervezésénél már kalkulálunk azzal, hogy nyugdíjasaink is vannak. Ez az, ami a dolog anyagi oldalát illeti, a többi pedig a szervezésen múlik. Az idén a szakszervezet, a gazdasági vezetéssel karöltve felülvizsgálta a nyugdíjasok anyagi helyzetét, tájékozódott jelenlegi életkörülményeikről, s tették mindezt azért, mert a vállalatnál nagy elhatározás született, bár ők innen szeré­nyen a „nagy” jelzőt elhagy­ják. Ezentúl ugyanis a válla­lat a legjobban rászorulókat rendszeres havi pénzsegélyben kívánja részesíteni. A címükre kiküldött felmérőlapok — amelyek élet- és anyagi körül­ményeikről nyújtanak képet — már visszaérkeztek a vál­lalathoz és értékelték is azo­kat: Ennek alapján április el­sejétől 19 nyugdíjasnak visz majd rendszeresen kettő-, il­letve háromszáz forintot a postás. A vállalatnál tudják: nem nagy összeg ez, de remé­lik, ezzel is kinyilváníthatják volt dolgozóik iránti meg­becsülésüket. Hogy honnan teremtik elő az ehhez szükséges pénzt...? Erre az aktív nyomdai dolgo­zók, csupán egyetlen kommu­nista műszakja is elegendő. És persze, hogy vállalják, hi­szen ők is lesznek egyszer nyugdíjasok! A támogatásban részesülők, listájáról találomra kiválasz­tottunk két nevet, hogy első­ként vihessük a jó hírt a rend­szeres havi segélyről. Éppen üdült Somogyi Jánosnét egyedül találtuk otthon. A ház elő­szobája olyan volt, mint egy kertészet, telis-tele virágokkal. Három gyerekétől és hét uno­kájától kapta azokat még a nőnapra. Az idős asszony 1978 óta van nyugdíjban. Amíg dolgozni járt, előbb a köté­szeten, majd a csomagolóban serénykedett, de a nyomdából ment nyugdíjba. Két éve meg­halt a párja. Somogyi néni leánya, veje és fia, felesége is valamennyien nyomdai dolgo­zók. — Természetesen örülök a pénznek — mondja a hír hal­latán —, hiszen minden fillér­nek helye van. Tartozom még az OTP-nek a házra és a gáz- bevezetésért is törleszteni kell a havi részleteket. Mindezt a 2600 forintos nyugdíjból nem könnyű. Jól fog jönni az a pár száz forint — sóhajt megköny- nyebbülten az egészségével is sokat bajlódó asszony. A másik címen, Gattyán Já­nosnét nem találtuk odahaza, csöngetésünkre fia nyitott aj­tót. Édesanyja éppen Hévizén üdül, szakszervezeti beutaló­val — tájékoztat bennünket. Azért köszöni az örömhírt és kéri tolmácsoljuk köszönetét édesanyja nevében is a vál­lalatnak. Visszaérkezvén a nyomdá­ba, Kanesár Lászlóné szak- szervezeti titkárral folytatjuk a megkezdett beszélgetést. A mosolygós Évikét — hiszen így szólítják — aligha van nyugdíjas, aki ne ismerné személyesen, ő a programok fő szervezője, s minden rendez­vényen együtt van velük. Mel­lékesen, mindezt csak úgy tár­sadalmi munkában csinálja, hiszen főállásban a szövegelő- ál.lító üzem „szigorú” főnöke. Szóval a szórakozás és a ki- kapcsolódás gazdag tárházát nyújtja Évike az ő nyugdíja­sainak. Szinte minden hónap­ra jut egy-egy esemény, gyak­ran még több is: színház, ope­ra, kirándulás, családias han­gulatú rendezvények. A Gu­tenberg Művelődési Otthonnal szerződésük van, negyven bér­letet biztosítanak számukra a szombati programokra. Opera és sóhaj V Legutóbb a Rómeó és úl iát néztük meg az Opera­házban — meséli Évike —, s bizony ugyancsak elérzé- kanyültem, amikor a gyönyörű épület láttán az egyik idős asszony így sóhajtott fel: „... hát bizony, így meg kel­lett öregedjek, hogy ilyen szép helyre eljussak..A nő­nap alkalmával is megvendé­geltük a nyugdíjas asszonyo­kat, az eseményre még a 80 esztendős Tihanyi néni is el­jött Budapestről. A búcsúzás­kor pedig a lélkemre kötötte: „... aztán Évike, nehogy ki­hagyjanak engem a tavaszi kirándulásból...!” Májusban ugyanis a Dunántúlra terve­zünk egy kétnapos túrát. Alkalomadtán persze a nyomda is visszakapja volt dolgozóitól a jószívvel adott támogatást. Nyáron — a tan­könyvgyártás idején —, ami­kor a munka dandárja van, az első hívó szóra munkába áll­nak a vállalat hűséges obsi­tosai. S ilyenkor bizony jól jönnek a hozzáértő segítő ke­zek. Antal Piroska Belkereskedelem Anyagmozgatás A statisztika szerint az anyagmozgatás és csomagolás állóeszköz-állományának érté­ke 18,4 milliárd forint, 30 szá­zalékkal több, mint a hét év­vel korábbi felmérés idején. Az állóeszközök jelentős ré­sze, mintegy háromnegyede ingatlan, raktár, tárház, hű­tőház. Az adatok azt mutat­ják, hogy a belkereskedelem az elmúlt években elsősorban a raktárhálózat fejlesztésére törekedett, vasúti rakodóhe­lyeket, saját használatú uta­kat, egyéb tárolóterületeket nem létesített, ezeknek a szá­ma fokozatosan csökkent. Az anyagmozgató gépek és berendezések értéke 3,1 mil­liárd forint, az állomány több mint 50 százalékkal haladja meg az 1978-as évi szintet. Főleg a nagykereskedelemben gépesítették az anyagmozga­tást, elsősorban rakodódaruk­ból és -gépekből van lénye­gesen több, mint korábban. Mivel azonban a beszerzések­re fordítható összeg évről év­re csökken, a géppark megle­hetősen elöregedett. Míg pél­dául 1978-ban 42 millió, ad­dig 1935-ben már csak mint­egy 25 millió forint értékű gép kiselejtezésére volt mód. A forgalomba kerülő áruk szinte teljes egészében csoma- goltan jutnak a termelőktől a kereskedelmi vállalatokhoz. A nagykereskedelemben vég­zik az úgynevezett gyűjtő- csomagolást, s a kiskereske­delemben — főként az ABC- áruházakban — készítik a kisebb adagokat, ám ez utób­bi az árusított termékeknek csupán egy szűk körét érinti. A csomagológépek száma a belkereskedelemben elenyésző, az anyagmozgató állóeszköz- állománynak mindössze egy százaléka. A szállítóeszközök többsége a nagykereskedelmi vállala­tok tulajdona. Az áruszállító járműpark — akárcsak az anyagmozgató gépek és be­rendezések — egyre inkább elöregszik. A szállítóeszközök átlagos életkora négy év, ezen belül azonban a vasúti vonta­tók vagy a nyerges pótkocsik életkora hét esztendő. történt azóta? Ellenük nincsenek bizonyítékok A Nagykátai Népi Ellenőrzé­si Bizottsághoz érkezett pa­nasz kapcsán novemberben cikket írtunk a tápiószent- mártoni napközis konyhán történt visszaélésekről. Az eset érdekessége volt, hogy a beje­lentést az a szakácsnő tette, aki maga is részt vett egy s más szabálytalanságban, de lelkiismeretére hallgatva már maga is megsokallta a kony­hán történteket és önként tet­te le a főzőkanalat. Állítása szerint a konyhai dolgozók fo­lyamatosan — az élelmezésve­zető tudtával, sőt beleegyezé­sével — rendszeresen megrö­vidítették az iskolás gyerekek élelmiszeradagjait. A népi el­lenőrzés a bejelentést köve­tően vizsgálatot indított, amely a szakácsnő állításait alapvetően helytállónak talál­ta, s egy sor adminisztratív szabálytalanságot derített ki a pénzügyi elszámolásokban. A jegyzőkönyv mindezért a ta­nácsot és a gameszt marasz­talta el. Valamint azt is rög­zítette, hogy az élelmezésveze­tő, Borsos József né olyan visszaéléseket követett el, amelyek súlyosan sértették a gyerekek érdekeit, ezért bizal­mi állás további betöltésére alkalmatlannak találják. Az ügy nyilvánosságra ke­rülése óta csaknem négy hó­nap telt el, s mi utánanéz­tünk, mi történt a napközis konyhán. Nem nyilatkozik A népi ellenőrzési bizottsá­gon jegyzőkönyv rögzítette, hogy azóta tételes leltározás volt, valamint a raktárban visszaállították a kétkulcsos rendszert. Végezetül a napra­kész anyagkönyvelés azóta a gamesz feladata, a volt élél- mezésvezetőt pedig kártérítés­re kötelezték. A gamesz veze­tőjétől az iránt érdeklődtünk, mi történt a visszaéléseket el­követő dolgozókkal. A gamesz- vezető azonban — mond­ván, csak tavaly október óta dolgozik itt — elzárkózott a nyilatkozattól. Azt tanácsolta, hogy felvilágosításért a tanács vb-titkárához forduljak. Elő zőleg ugyanis ő volt az ellátó szervezet vezetője. Az iskolában az igazgatóhe­lyettessel beszéltünk. Vélemé­nye szerint az élelmezéssel semmilyen probléma sincs. Megkérdeztük az udvaron szünetüket töltő gyerekek egy csoportját is, ők azt mondták, az étel tűrhető. Hiába kilincsel Időközben levél érkezett szerkesztőségünkbe, amely­ben a bejelentést tevő sza­kácsnő, Juhászné panaszko­dott: azok, akikkel annak ide­jén együtt dolgozott — vala mennyien a helyükön marad-' tak, a hajuk szála sem gör­bült. Ö viszont hiába kilincsel állásért, a cikk megjelenése óta nem tud elhelyezkedni. Látogatást tettünk levél­írónknál, ahol alkalmunk volt találkozni két másik volt konyhai dolgozóval, akik szin­tén a kényszerítő körülmé­nyek hatására mondtak fel, il­letve távoztak munkahelyük­ről. Egyikük, thidok Sándor né. aki mint szakácsnő 12 évig volt élelmezésvezető — az ő szavaival élve úgy, hogy még öt deka bors hiánya sem volt soha — annak idején mind­össze csak néhány hónapot tu­dott együtt dolgozni Borsos- néval, azután idegileg kiké­szülve önként mondta fel ál­lását. Elment a tsz-mellék- üzemágba gyapjút válogatni. Bár soha nem vitt semmit ha­za a konyháról, csupán egy retiküllel járt, abban az idő­ben gyakoriak voltak a szúró­próbaszerű ellenőrzések, leltá­rak. Amióta azonban Nagy Sándor iskolagondnok nyug­díjba vonult, ezek az ellenőr­zések teljesen abbamaradtak. Legutoljára a vb-titkárral, Czerovszki Károlynéval tud­tunk szót váltani. Szerinte a konyhán azóta kedvezőbben alakultak a dolgok. Felsorolta a NEB jegyzőkönyve alapján már ismertetett változásokat, és hozzátette: december 5-én Piac] jelentés a századfordulóról Tyúkok kúráltak, Indák gágogtak Szentendre gazdasági élete a századfordulót követő évek­ben rendkívül élénk volt. Ez a megállapítás különösen ér­dekes, ha figyelembe vesszük, hogy a közeli főváros hason­líthatatlanul nagyobb kínála­tával jelentős elszívó erőt képviselhetett és képviselt is. Főképpen a kereskedőket érin­tette a budapesti nagyobb vá­laszték közelsége és kevésbé az iparosokat. Kofák és hentesek Abban az időben a város még nem volt ismert üdülő­hely, sem pedig turisztikai célpont. Itt álltak szép temp­lomaink, copf, barokk, roko­kó ízléssel díszített házaink, mégis az idetévedt, főként kényszerűségből nálunk járó idegenek inkább lenézték, még becsmérelték is, mint­hogy rajongtak volna váro­sunkért. Duna-strandjainknak igaz (ekkor három is volt), na­gyon nagy volt a látogatottsá­ga. Miért ez a látszólagos el­lentmondás? Gazdasági éle­tünk mozgalmassága talán az­zal is magyarázható, hogy a közeli főváros nemcsak elszívó hatással volt, de szellemi ki­sugárzása révén a helyi ipa­rosok és kereskedők is átvet­ték, kénytelenek voltak át­venni, legalábbis részben, Bu­dapest üzleti életének mozgé­konyságát. A századforduló után még a Fő téren volt a piac. A keres­kedők és termelők a kereszt körül és a teret szegélyező há­zak előtt a járda szélén rak­ták ki és kínálták portékái­kat. Az első világháború után, a Tanácsköztársaság idején le­bontották a Duna-parton a mozival szemben akkor még álló révházat és megépítették a gát, ahogy mi neveztük, a töltés első szakaszát. Ebben az időben helyezték át a pia­cot a Duna-partra. A húszas évek elején a mun­kások még szombaton kapták a heti fizetést és vasárnap volt a hetipiac. Ilyenkor az­tán felélénkült a város. Ma már érdekesnek tűnik, '«hogy a helyi gyümölcs- és zöldségüz- let-tulajdonosok állandó el­árusítóhelyet, standot foglal­tak a piacon. Nyáron naponta kirakodtak, de télen csak a hetivásár napján települtek ki. Standjaik a Duna-parti ház­sorok előtt, a járda mellett so­rakoztak. Velük szemben nyolc-tíz' deszkabódéból álló sor húzódott. Ezek ,a bódéka helyi hentesek és mészárosok tulajdonában voltak, ök is ki­hozták portékájukat és ennek is megvolt az értelme. A pia­cosé termelők itt vásárolták meg tőkehús-szükségleteiket. A bódé elejének felső része lenyitható volt és rögzítve pultként szolgált. Bent a mes­ter, esetleg egy székálló le­génnyel mérte a húst. a fele­ség pedig az alkalmi pénztár­ban ült. Rántod gida Akadt bódé. ahol tojást, tú­rót, tejfelt lehetett beszerez­ni. Az áruk tömege természe­tesen a helyi termelőktől és a várostól északra fekvő fal­vakból került ki. Legkevésbé VisegrádróL és Leányfaluból. Ez a két község már akkor is keresett üdülőtelep volt, így a termelt áru helyben is el­kelt A sziget négy falva an­nál jobban kitett magáért a felhozatalban. Tavasszal az előző évi zöld­ségekből került ki a kínálat; karalábé, káposzta, krumpli, házi savanyúság, s különböző palánták, de ahogy haladt az idő, újabb és újabb primőr áruk színesítették a piacot. Jött a spenót, a sóska, a sa­láta, zöldborsó, zöldbab, elő­került a rántani való csirke és a kecskegida. Abban az idő­ben a városban és a környé­kén igen sok volt a szegény ember tehene, a kecske. Az ár­tatlan szemű, félénk kis gidák iránt mindig nagy volt a ke­reslet. Olcsó volt, megvolt az alku lehetősége, és rendkívül finom ételeket lehetett készí­teni a húsából. Aki még nem evett rántott gidahúst, vagy becsinált levest, annak még meg kell tanulnia, hogy a rántott karajnál és a piszt­rángnál is akad finomabb étel. Hanem az igazi nagy piac ideje augusztus elején kezdő­dött és október végéig, de még tovább is eltartott. Meg­jelentek a legkülönbözőbb gyümölcsök; alma, körte, diny- nye, szőlő, szilva, és még ki tudná felsorolni a sok-sok színt, amelyeknek látványa is, felidézte az emberben Pismán, Budán Cerevanka, de a kör­nyék falvai által is küldött ízeket és aromákat. Az akkor még csupán csak „háztáji” baromfiakból is bő­ven akadt felhozatal. Tyúkok kúráltak, ludak gágogtak. ka­csák hápogtak, és néha-néha egy-egy kakas kukorékolása is színesítette a piac forgatagát szerető ember fülének kedves hangzavart. Volt néhány érdekessége a régi piacnak, amivel ma már egyáltalán nem, vagy csak na­gyon ritkán találkozunk. Fő­képp a szentlászlói asszonyok hozták fel az erdei terméke­ket, így például az erdei vi­rágokat. A hóvirágtól kezdve mindent, amit az erdő csak adott. Kora tavasztól késő őszig a legkülönbözőbb gom­bafajtákat. Nyugodtan megle­hetett vásárolni. Nem kellett félni a gombamérgezéstől. Az egyszerű kis szentlászlói néni­ké nagyobb szakértője volt a gombáknak, mint aki ma a gombakönyveket írja. Ugyancsak megjelent nyár elején az illatos erdei szamó­ca, ősszel pedig a fekete sze­der, a som, a csipkebogyó és a ma már nagyon kevesek ál­tal ismert berkenye is. Sok volt a naspolya is, és a birs­alma, birskörte. Ezeket ma­napság ugyancsak ritkán lát­juk. Talán érdemes megemlí­teni, hogy néhány gyümölcs­nek, így a körtének, szilvá­nak, almának sokféle változa­ta került piacra, sokféle ízzel, aromával, rendeltetéssel, és természetesen árral. Nem túl­zás állítani, hogy akadt olyan nagy rétesalma, mint egy jó közepes patisszon. Bármi áron A hajdankori piacnak így le­festett képe, gondolom, kissé idillikusnak tűnik. De a szí­nes, hangulatos piaci nyüzsgés mögött nemegyszer súlyos gondok húzódtak meg. Gyak­ran előfordult, hogy pénzszű­ke miatt az áru, az erősen le­morzsolódott árak ellenére sem kelt el. Ilyenkor aki tehet­te, házalva igyekezett bármi áron értékesíteni portékáját. Akinek nagyobb készlete volt, az kocsira rakta és hazaszál­lította, de arra is akadt pél­da, hogy a romlékony tömeg­áru (paradicsom, zöldbab, ká­poszta) a Dunába került. Ez szomorúan hangzik, de nap­jainkban is előfordul, hogy terményeket tömegesen szán­tanak be. Gavrilovits Ferenc értesítést küldtek a volt élel­mezésvezetőnek, aki tavaly nyár óta betegállományban van. Ebben — többek között — az állt, hogy fegyelmi el­járást kezdeményeznek ellene, amelyet betegállománya idejé­re felfüggesztenek. Emellett kötelezték 2850 forint összegű kártérítés megfizetésére. Arra a kérdésre, hogy kinek kelle­ne ellenőrizni azt, hogy mi kerül a gyerekek tányérjába, Czerovszkiné azt válaszolta, erre felkérték a körzeti or­vost, illetve lehetősége van azt megnézni bármelyik szü­lőnek i£. Ezután arról érdeklődtünk, vajon a többi konyhai dolgo­zó kapott-e valamiféle bünte­tést. Bizonyíthatatlan ? A vb-titkárnő annyit vála­szolt: — Nem, mert ellenük nincsenek bizonyítékok. Hogy a volt élelmezésveze­tő működése alatt mi kerüit vagy inkább mi nem került a gyerekek tányérjába, illetve mit vittek haza szatyraikban az asszonyok, ezt így, utólag megállapítani már nem lehet. Az is igaz azonban, hogy minden konyhai dolgozó mel­lé nem állíthatnak felügyelőt. Az ellenőrzés a vezető köte­lessége, felelőssége. S persze a lelkiismeret sem veszett ki mindenkiből. Jelen esetben sajnos, ez csak egyikükben szólalt meg, még ha késve is. De vajon a történtek után Juhászné nem gondol néha arra: érdemes volt? Hiszen míg a többieknek nem esett bántódásuk, s esetleg a mar­kukba nevetnek, ő ott maradt állástalanul... A. P. Ami a vállalkozást nehezíti Lakásépítők versenye Az Építésgazdasági és Szer­vezési Intézet az ÉVM vállal­kozás-fejlesztési célprogram­bizottsága részére készített ta­nulmányban feltárta a lakás­építő szervezetek közötti ver­seny élénkítésének jelenlegi akadályait, . és javaslatokat dolgozott ki a kibontakoztatást elősegítő intézkedésekre. A ta­nulmány szerzői' különösen nagy figyelmet szenteltek a versenytárgyalásos rendszer­nek. Megállapították, hogy en­nek jelenlegi szabályai — bár némi finomításra szorulnak — kellő a apót szolgáltatnak a verseny kibontakoztatására. A gondot inkább az okozza, hogy a lehetségesnél kevesebb a si­keres lakásépítési versenytár­gyalás, tehát nem alakult ki olyan versenyhelyzet, mint más építmények esetében. En­nek okait elsősorban abban látják, hogy a lakásépítés az építőipari átlagnál alacsonyabb jövedelmezőségű, s ezért a vállalkozók inkább más, nye­reségesebb munkákat keres­nek. Ha mégis részt vesznek a lakásépítési versenytárgya­lásokon, akkor további gond, hogy a maximált áron belüli szűk jövedelmezőségi sáv kö­vetkeztében az árajánlatok ár- szintjei között nem alakulhat­nak ki jelentős eltérések. Probléma az is, hogy amíg a versenytárgyalásokon részt ve­vő fővállalkozó árkorláttal ta­lálja magát szemben, addig szállítóit és alvállalkozóit nem kötik ilyen fékek, s így a kö­zös munkával szerzett nyere­ségből indokolatlanul nagyobb arányban részesülnek. A ta­pasztalatok szerint a' versenyt kiíró megbízó többnyire a kedvezőbb árajánlat alapján választja ki a nyertest, s ke­vésbé mérlegeli a vállalkozó megbízhatóságát. A közvélemény-kutatásba be­vont kivitelezők többsége jo­gosan kifogásolja, hogy a ver­senykiírások gyakran szűksza­vúak, és nem tartalmaznak elegendő információt. Ezért szükségesnek tartják a ver­senykiírás szabályainak egysé­gesítését és korszerűsítését. f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom