Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-03 / 52. szám

1987. MÁRCIUS 3.. KEDD 5 Országos találkozó Arany János emlékére Novak László előadását tartja, mellette balról jobbra Halasy Erika, Kovács Gábor és Makai Katalin — Érzelmeink áradása, ki- teljesedése szebbé teszi éle­tünket. Legyünk olykor hatá­saik alatt, hogy azután feltöl- tődvj vehessünk részt a min­dennapokon. — E szavakkal nyitotta meg dr. Kovács Gábor igazgató, az Arany Jánosról elnevezett iskolák és úttörő- csapatok első országos talál­kozóját, amely egyúttal a Kö­rösi Tavasz rendezvényíolya- mának első állomása is volt. A hagyományokat összevetni gyűltek össze Nagykőrösön a névadó születésének 170. év­fordulója alkalmából az or­szág 26 településéből érkezett tanárok, diákok. A rendezvényt dr. Makai Katalin, a városi tanács mű­velődési osztályvezetője Nagy­kőröst bemutató rövid be­széde köszöntötte, majd dr. Kovács Gábor, a helyi általá­nos iskola igazgatója tartotta meg előadását a hagyomá­nyokról. A nemzedékről nemzedékre szálló, történetileg alakuló em­lékek, események, minden kö­zösség életét képesek meg­szépíteni, érzelemmel telíteni, de ez az összefüggés sokszo­rosan beigazolódik az iskolá­nál. Tények sora mutatja, az erős hagyományokkal rendel­kező alma materek tanulói sikeresebbek, eredményeseb­bek társaiknál, jobban meg­állják helyüket az életben. Miért? Azért, mert a hagyo­mányok — a haladó hagyo­mányok — erősítik a közös­séget, hiszen önnön méltóságát, saját tevékenységét teszik hangsúlyosabbá. De megerősí­tő, megnyugtató szerepük is van, ami különösen értékvál­sággal telítődött időnkben hat gyógyírként. Érdekes tulajdon­sága az is a hagyományok­nak, hogy úgy hatnak távlat­ként, hogy a múlt erényeit csillogtatják, sikeres emlékek gyanánt. A múlt nem zárt vi­lág, bátran építkezzünk hát belőle — ajánlotta az igazga­tó. — A nagykőrösiek jól vég­zik munkájukat, amit az is bizonyít, hogy hagyományos pályázataikra csak úgy tolon­ganak tanulóik, legutóbb 2500 pályaművet adtak be a diá­kok. Az egész napos program részvevői megkoszorúzták a nagy költő szobrát, majd el­mélyedtek az Arany. Múzeum emlékeiben. Délután négy szekcióban tovább fontolgat­ták a hagyományok szerepét, erősítésének módozatait, és szavalóversenyre is sor került. A rendezvény részvevői meg­állapodtak abban is, az Arany János iskolák és úttörőcsapa­tok tapasztalatcseréjét rend­szeressé teszik, illetve erősítik. B. O. Video a cigánylakosságról Pályázati felhívás A Pest Megyei Tanács cigány­ügyi koordinációs bizottságának vezetésével megyénk több szerve és intézménye .kettős pályázatot hirdet a Pest megyei cigánylakos­ság társadalmi icicmeuieueseueK tapasztalatait, eredményeit, prob­lémáit leldolgozó videofilm, illet­ve írásos pályamű elkészítésére. A 15—45 perc időtartamú video- programot VHS-rendszerben, a következő témakörök valamelyiké­ben kell kidolgozni: 1. A cigány származású dolgo­zók helytállása a munkahelyeken, beilleszkedésük a vállalati kollek­tívába. 2. Egy tclepfelszámolás folyama­tának ábrázolása. Egy’ cigánycsa­lád lakásépítésének esemenyei. 3. Egy cigánycsalád mindennapi élete és életmódváltása. 4. Cigánygyermekek az óvodai és iskolai kozüssegekoen. Egy te­hetséges cigánytanuló eredményei a társadalmi felemelkedésben. 5. A cigányközmüvelődési kis­közösségek (cigányklubok) életé­nek ábrázolása. Egészsegnevelesi programok beépítése a klubéletbe. Cigány amatőr művészek bemu­tatkozása. 6. Az 1987. évi cigányrendezvé­nyek (pomazi műveszeti nap, ci­gány sportnap, cigány életmodtá- bor) bemutatása. A másutt még nem publikált írásos anyagot két gépéit példány­ban, masieles sortávolsággal, max. 3« oldal terjedelemben kell bekül­deni, a felhasznait szakirodalom megjelölésével. A választható té­makörök megtalálhatók a Pest Megyei Tanács V. B. cigányügyi koordinációs bizottság módszerta­ni kézikönyvének 30. oldalán, a könyv megtekinthető a helyi ta­nácsoknál és a körzeti eigáuygon- dozóknál. A pályázattal kapcsolatban fel­világosítást nyújt Várady Géza megyei cigányügyi titkár (1052 Bu­dapest V., Városház u. 7.). A je­lentkezéseket is erre a címre kell beküldeni, a pályázat témájának, pályázó nevének, foglalkozásá­nak es lakáscímének megjelöl se- vel, 1987. április 1-jéig. Az elké­szült videofilmeket, illetve írásos anyagokat ugyanerre a címre vár­ják, a beküldési határidő 1987. ok­tóber 1. A pályamüveket szakemberekből álló bizottság értékeli, az ered­ményhirdetésre 1987. novemberé­ben, a pomázi cigányközmüvelűdé- si napok keretében kerül sor. A videofilmek kategóriájában egy darab 10 ezer forintos első, egy 8 ezer forintos második és két, egyenként 6 ezer forintos harma­dik díjat adnak majd ki. Az írásos pályázatoknál egy 5 ezer forin­tos első, két 4—4 ezer forintos második, és három, egyenként 3 ezer forintos harmadik díj a ju­talom. Ez utóbbi kategóriában a beküldött művek színvonalától függően a bírálóbizottság a pá- lyadfisk számát és összegét móuo- sfthatja. Mértéktartó terv — nagy remények Vagyonmegosztás a válás után Amikor annak idején Zsám- bokot azzal akarták visszatar­tani az önállósulástól, hogy ebben az esetben az öt évre jutó fejkvóta alacsonyabb lesz, mint a közös tanácsban, akkor a falugyűlés résztvevői többek között ezt válaszolták: a két összeg közötti különb­ség évekre és lakosokra le­bontva mindössze 400 forint, s ezt a zsámbokiak szívesen pótolják társadalmi munká­val, vagy akár a teho össze­gének megemelésével is. Fizetni akarnak Ma a falu lakói az eredeti­leg elfogadott — összességé­ben 600 ezer forintot kitevő — tehóból még mintegy 150 ezer­rel tartoznak. Korai lenne azért azt a következtetést le­vonni, hogy mire a fizetésre került a sor. lelohadt a zsám­bokiak lelkesedése. Arra hi­vatkoznak sokan, hogy az emberek már nem voltak haj­landók a Valkói Tanács szám­lájára befizetni ezt a pénzt, s csak az önálló tanács megala­kulására vártak. Ezt látszik alátámasztani az első, érdemi munkát végző tanácsülésen elhangzott felszólalás is: mi­kor lesz végre a tanácsnak csekkje, mert az emberek „tű­kön ülnek”, hogy fizethessék már a 'tehót. Kétségtelen, hogy a Zsámbo- ki Tanácsnak minden fillérre szüksége van, s nagyon be- osztóan kell gazdálkodnia. En­nek ellenére alapvető oka ter­mészetesen nem a különválás­ban keresendő, a többi telepü­lésen sincs ez másképp ma­napság. De az újonnan alakult testület tudja, hogy a tanács­nak mindenképpen nyújtania kell valamit a falunak, va­lami kézzel foghatót — még­pedig mindjárt az első év­ben —, hogy az emberek érez­zék, érdemes volt kiharcolni az önállóságot. Mindez tükröződik a tele­pülés idei pénzügyi tervében, amit az első tanácsülés meg­Ötletgyárosok kerestetnek Sutyorgó csőtelefon és társai „Jót, s jól, ebben ál! a nagy titofc” — jut eszünkbe a Kazinczy- epigramma, amikor a Magyar Kereskedelmi Kamara díjkiosztó ünnep­ségére várakozunk. Hamu alatt parázslik a tűz az ipari formatervezők é9 a gyártók háza táján jó néhány esztendeje. Ügy tűnik, mintha a nyolcvanas évek vége felé egymásra találtak volna a műszakiak és a forma, a műszaki megjelenítés szakemberei. Elméletben ma már senki sem vi­tatja: közös munka eredményeképpen kerülhetnek környezetünkbe a mindannyiunkat szolgáló hasznos tárgyak. Am a hasznosság mellett egyáltalán nem mindegy, milyen a külső burok, hogy az a szemnek is tetsző legyen. Mindehhez harmadikként sorakozik a használhatóság. Tehát minőség és szépség harmóniáját szeretnénk tetten érni minden­napi kultúránkban. ha az útról elkaparják a ha­vat, cipelhetjük a szánkót. Ügy segítettem a gondon, hogy a szánkó talpainak vé­gére két kereket raktam. Bá­nyász Bojána (Budapest) má­sodik díjat nyert az ötletes ecsettartóval. — Mert nagyon bosszantó, ha a rajzórán fes­tés közben legurul a pádról az ecset — fejtegette. — Vagy a tolltartóba tett ecset szőr­szálai szétállnak, s legköze­lebb már hem lehet olyan szé­pen festeni vele. A térképes társasjáték, a telefontartó, a hóbortos játék, a Icupaklecsa- yaró és sorolhatnánk a többi, díjat nyert tárgyat; mind azo­kat a problémákat hivatottak megoldani, amelyekkel a gye­rekek mindennap találkoznak. JÖt S jól... A pályázaton bár díjat nem nyertek, de részt vettek a nagykátai gimnazisták is. Áb­rahám Gyuláné, rajz—földrajz szakos^ pedagógus a gondos, sokrétű munkáért nyert elis­merést a zsűritől. Tápiószent- mártonban, az általános isko­lában tanít, s óraadó a nagy­kátai gimnáziumban. Először a kisiskolásokkal pályázott, most a nagyobbakkal. — Akadt ép­pen elég ötlet — mondotta az eredményhirdetés után. — Nálunk sok a bejáró, állandó­an gond a rajzfelszerelés szál­lítása. A rajzlapok gyúródnék, folytassam? Sok ügyes terv született. A pályázat megmoz­gatta a gyerekek fantáziáját, s már ez önmagában főnyere­mény. Beszélgetés közben szó esett a készségtantárgyak mostoha sorsáról. Hiába ren­delik meg az eszközöket, csak késnek. Pedig az úgynevezett készségtárgyak között a rajz­nak fontos szerepe lenne, ügyességre, esztétikai készség­re nevelésben a még fogékony korban. Jó hír, hogy ez évtől ötödikként felkerül a rajz az érettségi tárgyak listájára. S ha már érettségizni lehet be­lőle — .remélhetőleg — a tan­tárgy iránti igényesség és kö­vetelmény is magasabb lesz. „Jót, s jól, ebben áll a nagy titok” — nem árt, ha minél többször mondogatjuk. Vajha a körülöttünk lévő tárgyaktól az oktatásig lépésről lépésre emelkedne a színvonal! Erdősi Katalin Környezetkultúra, oh! Vajon ki a felelős azért, hogy nehezen jutunk előbb­re? Miért van az, hogy elmé­letben már sok mindent tu­dunk, de ha körbenézünk, bi­zony nem túlságosan biztató a kép? Pedig az utóbbi idő­ben a szakemberek nem csu­pán szavakkal tetszelegtek. Elég, ha a gödöllői művelődé­si központ immár országosan híres Lehetetlen tárgyaink cí­mű kiállítására gondolunk. A pellengérre állított termékek gyártóinak bizonyára arcukra fagyott a mosoly. Nem vol­tak különösen boldogok a Le­hetséges tárgyaink kiállítói sem. ök azért keseregtek, mert ötletes találmányaikat — amelyekkel a nagyvilágban főrmatervezési díjakat nyer­tek — ugyan bemutathatták, de valamilyen ok miatt még­sem juttathatják el a fogyasz­tóhoz. Ha már egyszer bele- kezdtek — mondják a hazai formatervezési szakemberek és az erre érzékeny műszaki­ak — fel sem adják. Mi több, megpróbálnak kilépni szűk körükből. S így született az ötlet: vonják be a legfiatalab- bakat, a legérzékenvebbeket munkájukba. Tervezzünk tár­gyakat! — ilyen felhívással immár másodszor fordultak a gyerekekhez. A Magyar Kereskedelmi Ka­mara Ipari Formatervezési Tájékozható Központja, a Ma­gyar Televízió művelődési fő­szerkesztősége és az Országos Pedagógiai Intézet művelődé­si házakba, iskolákba küldte el felhívását. így szólt a cél­kitűzés: „a legfogékonyabbak, a kilenc-, tizennyolc évesek figyelmét felébresszük, hogy az őket körülvevő tárgyak hi­báit felfedezzék, kijavítsak, tervezzenek tárgyakat!” A gyerekek lelkesedését bizo­nyítja, hogy csaknem kétezer pályázat érkezett. Mind egy­től egyig bizonyította: meny­nyire jó megfigyelő ez a kor­osztály, s mennyi- tennivaló vár az előttük járókra! Gurulj szánkó Nézzünk néhányat a díj­nyertesek közül! A legtöbben természetesen az iskolai élet eseményeit szeretnék meg­könnyíteni. így terveztek por­mentes táblatörlőt, táblavonal­zót, ecsetvédőt. Az otthoni gondok enyhítésére gondolt, aki a esüszó szőnyeg alá té­pőzárat javasolt vagy olyan polcot gondolt ki, ami egyút­tal íróasztal és hintaló is. A testvérek az éjszakai sutyor- gáshoz csőtelefont eszeltek ki, hogy a szülők meg ne hall­ják: még fönn vannak. Aki­nek elszabadult a képzelete, riasztóberendezést ajánlott a képrablók ellen. Az első díjas Gémes Tibor (Kelebia) guruló szánkót ter­vezett. Mi gyerekek imádunk szánkózni — mondotta —, ám vitatott és elfogadott. Zsám- bok 1987-ben alig több mint kilencmillió forinttal gaz­dálkodhat. Ennek zömét a működési költségek teszik ki, fejlesztésre mindössze kétmil­lió forint körüli összeg jut. Feltéve, ha a bevételek terv szerint érkeznek! S ez nem pusztán a helybéliek adófize­tési moráljától, de az ország gazdasági eredményeitől is függ. Mit lehet ennyi pénzből fölmutatni? A legfontosabb feladatnak ma Zsámbokon a tornaterem megépítését tart­ják, annál is inkább, mert az alapjait már korábban lerak­ták, s elkészültek a’ tervek is. Erre egymillió kétszázezer fo­rintot — és nagyon sok társa­dalmi munkát — tervezett a tanács. Azzal természetesen mindenki tisztában van, hogy ebből a pénzből nem lehet befejezni a létesítményt, de az év végére szeretnék leg­alább tető alá hozni. Szerepel a költségvetés fej­lesztési rovatában bizonyos összeg útépítésre — ez, amint a vitából kiderült, központi kérdés a faluban —, valamint a tanácsháza korszerűsítésére. Éz utóbbit senki sem vitatja, hiszen a munkát is csak úgy kezdhette meg az apparátus, hogy a gödöllői egyetem adott bútorokat és a tanácstagok hozták el otthonról az olaj- álság által a padlásokra szám űzött olajkályhákat. Parttalanná vált Ha az első tanácsülést rö­viden kellene jellemezni, ak­kor azt lehet mondani: gya­korlatlan még a testület. En­nek előnyei és hátrányai egy­aránt megmutatkoztak. A fel­szólalások mentesek voltak a hosszúra nyújtott tiszteletkö­röktől, a tanácstagok nem azért kértek szót. hogy sze­replésükkel aktivitásukat ad­minisztrálják, amint azt olyan sok testületi ülésen, értekezle­ten tapasztalhatjuk. Parttalan­ná is vált ugyanakkor az ülés, mert a szólásra emelkedők nem nagyon tartották magu­kat a napirendhez. Ügy tűnt, mintha tanácstagok kicsit lu­bickoltak volna a hőn áhított önállóságban, s minden áron ki akarták használni, hogy sa­ját testületükben elmondhas­sák — bármiről is — saját vé­leményüket. Ez önmagában persze nem baj. Annál is inkább, mivel a fölvetett kérdések lényegesek, az egész falu közvéleményét foglalkoztatók voltak. Igen élénk vita alakult az útépíté­sek körül: milyen módon és mennyi hozzájárulást kérjenek a lakosságtól, hogyan állapít­sák az utcák közöti sorren­det? De a tanácsülés alaphangu­latát igazán a régi és az új sérelmek határozták meg: a Valkói Tanáccsal való vagyon­megosztás és a fejkvóta nagy­sága. A tanácstagok kevesell­ték azt a pénzt, amit Valkó- tól kapott Zsámbok. Fölvetet­ték például, hogy az elmúlt évtizedben Valkón épült léte­sítmények értékét miért nem vonták be a vagyonmegosztás­ba. E kérdésben csak akkor nyugodtak meg a kedélyek, amikor az elnök bejelentette: a tárgyalások még nein zárul­tak le a Valkói Tanács veze­tőivel. Nehezebben fogadta el — pontosabban el sem fogadta — a testület Schmidt Gézának, a megyei tanács pénzügyi osz­tályvezető-helyettesének ma­gyarázatát a fejkvótával kap­csolatban. Azt még mindenki megértette, hogy egy község­nek kevesebb pénz jár, mint egy nagyközségnek. Azt vi­szont nem, hogy a megyei ta­nács miért nem méltányolja a zsámbokiak kérését, nevezete­sen, hogy sorolják a falut a felzárkóztatásra kijelölt tele­pülések közé. Még a Magyar Hírlapból is fölolvastak egy idézetet, amelyben a tanácsi hivatal illetékese nyilatkozta: a közös tanácsból kivált köz­ségek is megkaphatják a nagyközségnek járó fejkvótát — ha a megyei tanács úgy dönt. Miért nem döntött úgy — kérdezték a tanácstagok? Annál kevésbé értik ezt — hangoztatták —, mivel a me­gye terveiben ez a pénz még szerepel, tehát nem arról van szó, hogy mástól kellene el­venni. Lezárni ezt a vitát sem le­hetett 7— különösen, hogy a kérdésekre a megyei tanács képviselője sem adott kielé­gítő, magyarázatul elfogadha­tó választ —, legfeljebb be­fejezni. Azt is csak úgy, hogy a testület határozatba foglal­ta: ismét kérni fogják a me­gyei tanácsot, vizsgálja fölül a fejkvóta összegét. Képzeletbeli rovat A hosszúra nyúlt ülés után alighanem elégedetten szede- lőzködtek a tanács tagjai. A folyosón csoportokba verődve még jó darabig elemezték az elhangzottakat. Elégedettségü­ket az táplálta, hogy elmond­ták a véleményüket. Megérez­ték és megértették, hogy a kezekben van a faíu sorsa. Er­re legfőbb bizonyíték, hogy mértéktartó fejlesztési tervet fogadtak el. Bár úgy tűnt, az kevésbé tudatosult a testület tagjaiban, hogy még ebben is rengeteg a bizonytalansági té­nyező. Amennyire visszafogot­tan bántak a forintokkal, an­nál bátrabban terveztek a költségvetés képzeletbeli, lel­kesedésrovatába”. Igaz, hogy ezek a „bevételek” teljesülje­nek. az a tanács tagjain is múlik. M. Nagy Péter Tájékozódás a térképei társasjátékkal Új képzőművészeti kiadványok Uitz Bála-centenárium Üjabb kötetekkel gazdago­dik az idén a képzőművészeti kiadványok sora. Monográ­fiával köszönti a Képzőművé­szeti Kiadó az egyik legje­lentősebb XX. századi ma­gyar festő és grafikus, Uitz Béla születésének centenáriu­mát. A magyar aktivizmus egyik vezéregyéniségének életművét Bajkai Éva mutat­ja be. A szerző egy különös egyéniségű művész nagysze­rűen ívelő, majd kettészakadt pályáját rajzolja meg, ugyan­akkor vázolja művészi szem­léletének legjellegzetesebb vonásait is. Uitz Béla a ra­dikális újítás, az avantgarde- rombolás közben sem mon­dott. le a klasszikus hagyomá­nyok, rendteremtő tanulságai­nak érvényesítéséről. A kötet a műveket kronológiai rend­ben, illetve műcsoportonként ismerteti, s e kető egymáshoz való viszonyából bontakoz­fej­meghatároző szakaszait, lődésének törvényeit. Bár a XIX. századi magyar festészet mestereiről számos publikáció jelent meg, több kiváló képességű festőnkről még mindig keveset tud a közönség. Ezért is lesz hiány­pótló kiadvány a Nagy ma­gyar mesterek 12. kötete, Ludányi Gabriella Kovács Mihályt bemutató könyve. A nagyközönség előtt eddig ke­véssé ismert művész tisztelet­re méltó egyénisége volt a kor művészeti i életének. A szerző pontos, színes és sok­rétű korrajzot ad, s Kovács Mihály festészetét tárgyalva mindvégig, objektív marad a művek és a művész értéké­nek megítélésében. A könyv külön érdekessége, hogy a szerző bőven merít a festő naplójából, amelyben ismert kortársakra vonatkozó megál­lapítások és a korabeli mű­tatja ki Uitz pályájának tör- vészeti életre utaló megjegy- téneti-társadalmi szempontból I zések találhatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom