Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-18 / 65. szám
mr « Mm« 1987. MÁRCIUS 18., SZERDA Rostkészítmény tablettában Az étrendi rosthiány pótlására alkalmas tabletta gyártását kezdte meg az Egis Gyógyszergyár körmendi üzeme, a Lacta Tápszergyár. A Gratti néven már korábban forgalmazott ízesített búzakorpape- hely tablettásított változata jóval könnyebben kezelhető és adagolható, mint a negyedkilós csomagolású eddigi termék. Arra számítanak, hogy jóval kelendőbb lesz mint a búzakorpapehely, amelyből 10—15 ezer dobozzal adtak el évente. Jó íze miatt várhatóan a gyermekek is szívesen fogyasztják majd. Napi 6—9 tabletta bevételével már megelőzhetők, illetve megszüntet- hetők a rosthiányból fakadó epe- és gyomorpanaszok. Bő folyadékfogyasztás mellett a készítmény teltségérzetet kelt, így a fogyókúrás étrend kitűnő kiegészítője. Korszerű anyagvizsgálat Korszerű, számítógéppel összekötött anyagvizsgáló gép (spektrométer) működik a Csepel Autógyárban. Almási Jánosné anyagvizsgáló éppen a mintaacélt helyezi a gépbe, és rövid idő után a háttérben levő számítógépen leolvashatja, hogy minősége alapján főtengely vagy egyszerűbb szerkezeti elem készülhet a kohászoktól kapott anyagból. (Vimola Károly felvétele) Sokarcú dolomit Gyár a bányában Pilisvörösváron Egyszer sem torpantak meg Ha sorrendet állítanánk fel arról, hogy a Pest megyei köz- ségek közül melyikben ment végbe a legnagyobb ipari fejlődés az utóbbi évtizedben, Pilisvörösvár bizonyára a „dobogó” valamelyik fokán kapna helyet. E megállapítás nagyon is könnyen ellenőrizhető: ma már szinte minden építkezésen felfedezhető az Országos Érc- és Ásványbányák Dunántúli Müvei által gyártott Terranova vakolatcsalád valamelyik fajtája, a csempe- ragasztó vagy a konyhákban használt súrolópor, hogy a festék-, a gyógyszer-, a műanyagiparban nélkülözhetetlen durvább szemcsézetű dolomitőr- ieményeket már ne is említsük ... A márciusi zord idővel kísért hóesés a falu határában levő dolomitbányát és a közvetlen szomszédságában levő üzemeket sem kerülte el. Pogány Géza főmérnök ennek ellenére derűlátóan nyilatkozik: — Nem ez az első nehézség, amellyel meg kellett küzdenie ikollektívánknak — mondja a szerencsés nyugodtsággal megáldott vezető. — A pilisvörös- vári üzemegység életében minden esztendőben adódtak nehézségek. de az utóbbi másfél évtizedben egyszer sem torpantunk meg, ellenkezőleg, sikerült előrelépnünk. Vékonyka kereset — Hogyan csinálták? — Különösen Pest megyében közismert tény, hogy az .itteni dolomitbányászat nagyon régen kezdődött. Ám, ez az Európában is kiváló minőségűnek számító kőzet mégis vékonyka keresetet biztosított a vele foglalkozóknak. Jóllehet a dolomit kitermelésének növelése sem jelenthetett vol- ! na nagyobb gazdasági előrelépést. Az igazi lökést itt a folytonos termékfejlesztés, az újabb és újabb, olykor kockázatos beruházások adták meg. E gondolát leegyszerűsítve: az Országos Érc- és Ásványbányák pilisvörösvári do- lomitbányájában kitermelt nyersanyag nagy részének helyben való feldolgozása biztosítja a jobb jövedelmet, mind. a vállalatnak, mind az itt dolgozóknak. — A múlt évet kiragadva: mit jelent ez számokban? — Áz Országos Érc- és Ásványbányák hat műve — amelyhez 33 üzemegység tartozik — 2,3 milliárd forint bruttóbevételre tett szert tavaly. Ennek az összegnek több mint a felét, vagyis 1,2 milliárd forintot a pilisvörös- váriak állították elő. Pest megyében hozzánk tartozik még a zebegényi mészkőbánya és a sóskúti homokbánya is. A bevételt és a termékfajta-választékot illetően természetesen a vörösvári üzemre jut az oroszlánrész, ahol tovább folytatjuk a jó 10 évvel ezelőtt megkezdett nemes- és hőszigetelő alapvakolat-család gyártását, amelyet még egy fajtával, az úgynevezett Terrasannal bővítettünk. Az utóbbi, noha külsőleg hasonlít elődeihez, mégis különleges terméknek számít. Mivel egyelőre csak .ezzel a vakolattal szüntethetők meg hatásosan a régi épületek, műemlékek jellegzetes „betegségei”, a falakat bomlasztó salétromvirágok. Az új termék minden bizonnyal beváltotta a várt reményeket, mert máris akkora iránta az érdeklődés, hogy gondot okoz majd a kereslet kielégítése. Ami pedig a hagyományos gyártmányainkat illeti: folyamatosan készítünk súrolóporokat, a szintén jól bevált csemperagasztót, és az 1985-ben üzembe helyezett perlitduz- zaisztóban egyenletesen dolgozzuk fel a pálházai bányánkból ideszállított nyersanyagot. — A kemény tél mekkora kiesést okozott a vörösvári üzemnek? — Minket is megviselt. Ze- begényben például vezetékszakadás akadályozta a termelést, a dolgozók ezért hóeltakarítással foglalkoztak. A sóskúti homokbányába pedig a bicskeiek kivételével nem tudtak bejönni a munkások. A gondot később a nedves osztályozó okozta. Ám nem sokkal ezután fűtőberendezéssel ezt a problémát is megoldották, és ha nehezen is, de tovább termeltek. Pilisvörösváron akadt a legkevesebb gondunk. A dolomitbányában működő feldolgozó üzemeinkben ugyanis minden év végén le- állunik, hogy elvégezzük a gépek nagyjavítását, mivel ezeken a berendezéseken idényjellegű anyagokat állítunk eiő. Ezeket a munkálatokat egyébként mindig február végére fejezzük be. Nyolcjegyű szám — A pilisvörösvári üzemegységünkben minden évben történik valami új: 1987-ben várható-e valami meglepetés? — Mint már említettem, ha csak a bányászatnál maradtunk volna meg, a bevételt illetően aligha írhatnánk most nyolc jegyű számot. Elődeink — köztük Mező Barna, aki jó 30 évvel ezelőtt itt üzemmérnökként kezdte, most vezér- igazgató, vagy Zéman Imre, a MÜ igazgatója, és még sokan mások — annak idején szorgalmazták a termékváltást. Vagyis arra törekedtek, hogy a jó minőségű dolomitot ne bányanyers, hanem feldolgozott állapotban értékesítsék. Így érhettük el, hogy az őrhegy mellett egy komplex gyár is üzemel. Túlzás nélkül mondhatjuk: ez itt már gyár a bányában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a ma még Újnak számító termékekből a végtelenségig megélünk. Ugyanúgy, mint eddig, keresni kell aa olyan új lehetőségeket, amelyek mind a nemzetgazdaságnak, mind az ásványbányáknak előnyös. Mivel a vakolatok, a csemperagasztó, a súrolóporok gyártásában már perfektek vagyunk, ezért most ez év végétől kezdve „ráállunk” az úgynevezett mikro dolomitőrlemény gyártására. Ennek a terméknek az előállítása így nagyon egyszerűnek tűnik, ám technológiája sokkal bonyolultabb, mint sokan gondolnák. Arról van ugyanis szó, hogy a sokak által ismert dolomitkőből 5—10 mikron szemcsenagyságú (a milliméternek a század-, illetve a kétszázad része) port kell előállítani. Ennek technológiája rendkívül sok szakértelmet és különleges berendezéseket kíván. Ezt az anyagot egyébként speciális kozmetikai festék, növényvédő szer és egyéb termékek töltelékanyagául használják fel. Ilyen őrleményeket jelenleg még Nyu gátról importálnak. Ugyancsak új beruházásnak tekinthető az úgynevezett hármas keverőberendezés, amellyel a meglevő vakolatcsalád mennyiségét kívánjuk majd növelni, illetve ezen gyártjuk a legújabb gipszperlites vakolatot is. Ebben az üzemrészben a terv szerint már júniusban megkezdik a termelést. Rajt ősszel — Most hogy állnak ezekkel a beruházásokkal? — A perlitduzzasztómű mellett már megkezdtük a speciális őrlőüzem építését. Az elhúzódó tél miatt a munkálatok most szünetelnek. De amint az idő engedi, rögvest folytatjuk az építkezést, mert a vállalt kötelezettség értelmében ez év őszére mindenképpen be kell fejezni. Kép és szöveg: Séra Sándor A7 állami gondozottak húzzák a rövidebbat ? Még mindig szabad a gazda Nincs más hátra, el kell adni Egyszer volt, hol nem volt.... a történet elejét már mindenki ismeri. Az állami gondozottak életre indításának feltételein akartak javítani másfél évtizede azok, akik a fóti ifjúsági ház felépítéséről döntöttek. A negyvennégy fiatalnak átmeneti otthont nyújtó épület elkészültéig generációk hagyták el a gyermekvárost anélkül, hogy igénybe vehették volna a segítséget. Nem érdemes újra részletezni — lapunk több ízben megírta már —, miféle buktatók, anyagi, kivitelezési nehézségek akadályozták, hogy az első, második, sokadik határidőre végre elkészüljön az épület. Legutóbb, múlt év decemberében már úgy tűnt, végre pontot tesznek az ügy végére az illetékesek. A kivitelezés akkor valóban a befejezéshez közeledett, „csupán” azt kellett még eldönteni, ki és milyen feltételek mellett üzemeltesse az épületet. Az érintettek az üzemeltetés kérdésében januárra döntést ígértek. A lelkesedés kevés Nem valószínű, hogy az olvasó kíváncsi lenne bármely témával kapcsolatban az újságíró érzelmeire. Mégis meg kell mondanom, némi kiábrándultsággal ültem ismét az írógép mellé, mivel március havában az épület sorsát illetően döntésről még mindig nem számolhatok be. Különösen kiábrándító az ügyben, hogy megyénkben ez a második olyan beruházás, amely ifjúságpolitikai célokat szolgált volna, ám a társadalmi összefogást, a lelkes kezdeteket mindkét esetben évekig tartó huzavona, döntésképtelenség követte. A kiskunlacházi úttörőtábor félig kész épületét valószínűleg már be is futotta a rep- kény, az iszalag. Csak az üres ablakszemek bámulnak a víztükörbe, mert még az ablakkereteket is ki kellett szedni a helyükről, mielőtt az élelmes környékbeli építkezők elhordják azokat. A fóti otthont ilyen veszély még nem fenyegeti, hiszen a földszinten még szorgoskodnak az építőmesterek,, ám a dolgok állását figyelve, Foton sem jutnak egyhamar egyről kettőre. A kiskunlacházinál mégis lehangolóbb a fóti eset, hiszen itt állami gondozottak jövőjét érinti, mi lesz a sorsa az épületnek. A jelek szerint ugyanis mind kisebb a valószínűsége annak, hogy eredeti funkcióját fogja betölteni. Nemcsak azért, mert a kezdeti lelkesedés nem párosult tervezői, beruházói hozzáértéssel, s lakás céljára tulajdonképpen nem alkalmasak a parányi helyiségek, hanem főként azért, mert senki nem vállalkozik az ifjúsági otthon üzemeltetésére. A helyi tanács — bár a megyétől hosszas tétovázás után ígéretet kapott az üzemeltetési költségek fedezésére — attól tart, nem tud eleget tenni a feladatnak. Nem rendelkezik ehhez kellő szakmai háttérrel, felkészültséggel, s ami a legfontosabb, nincs módjában megteremteni az átmeneti otthonból kilépő fiatalok számára a továbblépési lehetőséget. Hiszen ha előta- karékossággal az otthonban töltött öt év alatt össze is gyűjtenének a fiatalok 30—40 ezer forintot, ez kevés ahhoz, hogy lakáshoz juthassanak belőle. Ha pedig nincs meg a továbblépés lehetősége, nemcsak funkcióját veszti az épület, de kilátástalan helyzet jöhet létre, hiszen a fiatalok előbb-utóbb családot alapítanak a csöppnyi helyiségekben. A kollektív gondolkodás azonban már szült néhány használható ötletet. így például felvetődött annak a lehetősége, hogy a tanács értékesítse az épületet, s a befolyó összegből olyan alapot hozzon létre, amely tőkeként jövedelmet termel, s e jövedelem szolgálna a gyermekvárosból kikerülő fiatalok életbe indításának elősegítésére. Most se pénz, se otthon E valóban használható elképzelésnek is van azonban néhány hátulütője. Ha eladnák ugyanis az épületet, ki kéne fizetni belőle azokat a vállalatokat, amelyek a munkaerőre számítva járultak hozzá annak idején az építkezéshez. A fóti tanács is igényt tartana befektetett pénzére. Megcsappanna tehát már eleve a tőke. Ráadásul ma még nincs kidolgozott rendszere egy ilyenfajta alapítvány kezelésének, ki tudja, mennyi időbe telne, míg a pénz kezelőjét, elosztóját kijelölnék, egyszóval az egykori társadalmi összefogás eredménye eljut' na az állami gondozottakig. Szóba került, hogy hasznosítsák szálloda, ifjúsági szálló, oktatási központ céljára az épületet. Végül is bárme lyik funkció mellett döntenének, az állami gondozottak húznák a rövidebbet, hiszen se pénzhez, se otthonhoz nem jutnának ebben az esetben. Mondják, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikö vezve Elődeink bölcs megfi gyelése tökéletesen érvényes erre az esetre. Mert az otthon léte az állami gondozásból kikerülő fiatalok számára megoldást nem jelent, ám terhet bőségesen — mindenkinek. Azt a 35 millió forintot — a tervezett 17 millió helyett —, amibe a vadon nőtt ifjúsági ház került, valószínűleg célszerűbben is fél lehetett volna használni. Ha másként ném, hát egymilliós lakásárak mellett is 35 állami gondozott számára végleges otthont lehetett volna vásárolni belőle. Kilenc esztendeje húzódik * 35 Fel-feltámadó optimizmusom mondatja velem, még mindig ne mondjunk le arról, hogy valaki mégis épkézláb, kivitelezhető ötlettel áll elő az épület sorsát illetően, s ráadásul úgy, hogy nem hagyja figyelmen kívül az eredeti célt, az állami gondozottak életbe indításának segítését. Ha azonban reményeimet összevetem a ténnyel — hogy 1978 óta, azaz kilenc esztendeje készül áz épület—, ha nagyvonalúan figyelmen kívül hagyom az előkészítés öt esztendejét — azt kell mondjam, reménytelen a helyzet. Ennyi idő alatt milliárdos beruházások készültek el, történelmi horderejű döntések születtek. Sikerült átszervezni a közigazgatást, új választó- jogi törvény és még számtalan egyéb országos jelentőségű döntés alakította életünket. Félő, hogy e jelentős elvi döntések kötötték le ifjúságpolitikai kérdésekben is az illetékesek figyelmét, hogy a hosszú évek alatt ennyire nem jutott idejük gyakorlati lépéseken .törni a fejüket. Mert ha elhibázott is volt. a beruházás — kár tagadni most már a tényt —, nem igaz, hogy akkor kell kapkodni egy 35 milliós ház sorsa ügyében, amikor már beköltözhető lenne az állami gondozottak számára a 22 parányi helyiség. Tóth Sándor, Főt tanácselnöke mindenesetre maga is megelégelte a helyzetet. Legutóbb az volt a véleménye, ha március idusáig sem az ÁISH, sem a Művelődési Minisztérium, se senki más nem tart igényt az otthonra, tanácstestület elé viszi a kérdést, meghirdetik eladásra az épületet. Márványi Ágnes Már kocsin az idei első nemesvakolat-termés Mi van ezzel a Lacival? Az anya nem érti, mi ** van ezzel a nagyra nyúlt kamasszal, nagyobbik fiával, a Lacival, Most végzi a nyolcadikat, törni kellene magát, hogy sikerüljön a nyelvi tagozatos gimnáziumba bekerülnie, és csak ül a könyv fölött, és bámul a semmibe. És a legváratlanabb időkben fogja magát, leszalad az utcára, mindjárt jövök felkiáltással. Néha jön is mindjárt, néha meg órák telnek el, amíg jól átfázva hazaér. A minap éppen egy ilyen hosszúra nyúlt „mindjárt jövök”-nél az anya türelmetlenkedett. A kisebbik fia, István volt otthon. Hozzá szólt az anya: „Nem értem, nem értem, mi van ezzel a Lacival? Annyira másképp viselkedik, mint szokott." István a tízéves bölcsességével felelt: — De anya, nem látod, hogy Laci szerelmes? Az anya megdöbbent. Az ö tizennégy éves fia szerelmes?! És utána eszébe jutott, hogy bizony tizennégy éves korában ő is szerelmes volt. Először a tornatanárjába, később egy első gimnazista fiúba. És leste, mikor megy haza az a fiú, boldog volt, amikor az egyszer meghúzta a haját. Aztán kiment a konyhába, és palacsintát sütött, mert az a Laci kedvence. Ügy gondolta, hogy ha már sóvárog egy kislány után, akkor hadd tegyen a kedvére. Igaz, arra is gondolt, mi van, ha Laci reménytelenül szerelmes, és étvágya nem lesz, amikor hazaérkezik? Volt étvágya. Bevágott tizennégy palacsintát. És ezután édesanyja előhozakodott a kérdéssel: — No, mondd, fiam, milyen az a kislány? Laci meglepve ránézett és megkérdezte: — Melyik kislány? — Hát, akibe szerelmes vagy. L'rtem, anyukám, de melyik? Mert a múlt héten egy Juli volt, most meg egy Kriszta, aki tetszik. Melyikről meséljek? ... Sárdl Mária
