Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-02 / 51. szám

\J£üia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM 1987. MÁRCIUS 3., KEDD Bevált az új üzemeltetési forma Reménnyel néznek az év elé g Mezőgazdasági tájérte- í kezletet tartottak a közel- ^ múltban az MSZMP Vác ^ Városi Bizottságán, ahol a ^ környékbeli termelőszövet- ^ kezetek, élelmiszeripari ^ üzemek vezetői és párttit- ? kárai találkoztak, hogy ki- g cseréljék tapasztalataikat ^ az elmúlt esztendő gazdál- ^ kodásáról és beszámoljanak ^ arról, hogy miként kezd- ^ hetnek hozzá az idei man­'s kához. A zárszámadások után vagy azokra készülve valamennyi elnök és igazgató már a szá­mok ismeretében beszélt az eredményekről és gondjaikról is. Ebből is, abból is akad jócskán. Nyereségesen Az eredmények legfontosab­bika: területünkön minden szövetkezet nyereségesen gaz­dálkodott tavaly is. Közös gondjukat az aszály okozta. A legélesebben Lévák Jó­zsef, a sződi Virágzó Mgtsz elnöke vetette fel az aszály­károk okozta kiesés megszün­tetésére szolgáló támogatás feltételeit. A gazdasági kor­mányzat a károk nagyságának arányában jelentős — terüle­tünkön 1 millió és 1 millió 400 ezer forint közötti támogatást helyezett kilátásba, ám azzal a feltétellel, hogy aki ezt igényli, nem oszthat részese­dést és jutalmat. Ugyanaz a pénzügyminiszté­riumi főmunkatárs írta alá ezt a körlevelet, aki azt java­solta tavaly egy elnöki tovább­képzésen, akinek van miből és teheti, nyugodtan dotálja a ta­gokat és a termelés irányítóit. Nos, most mi legyen a teendő? — kérdezték. Vegyék igénybe a kárpótlást s ne fizessenek részesedést, vagy mondjanak le a millióról, mert idézzük a Virágzó elnökét: „akkor jövő­re kivel dolgozunk?” Békési Sándor, a megyei ta­nács osztályvezető-helyettese józan megfontolást, az érde­kek alapos mérlegelését aján­lotta az elnököknek. Dotációval Szó esett itt természetesen a bogyósok termesztéséről is. Arról már a bogyós rendszer igazgató tanácsának ülése után írtunk, hogy erősödik a ten­dencia: e gyümölcs termeszté­sének súlypontja áthelyeződik a kisgazdaságokba, mindenek­előtt azért, mert esztendők óta felborul a termelési költség és a felvásárlási ár aránya. Urbán Vilmos, a bernecebá- ráti Börzsöny Tsz elnöke kér­dése: jó-e az, ha népgazdasági méretekben csökken a nagy­üzemi „gyümölcsháttér”? Ez legkevésbé érinti őket, hiszen jó időben rájöttek, ha saját hűtőházuk van, e gondok is kisebb súllyal nehezednek rá­juk. Tavaly saját hűtőházuk­ból 22 millió forintot kitevő áru került külföldre, minde­nekelőtt tőkés exportra. De azt is elmondta, hogy a jelenlegi szabályozók nem differenciál­nak aszerint, hogy milyen mi­nőségű a szállított termék, hogy azért mennyit kap a szál­Kiverten (kutyaként) Két okos, barna szemével 1 szomorúan nézett az embe­rekre. Szőre csapzott volt, át­ázott a szünet nélkül szitáló esőben. — Éhes — állapította meg az egyik asszony a büfé előtt várakozók közül. — Kiverte valaki. Mert megunják és kiverik — zsör­tölődött az ötven körüli asz- szony. — Nem értik meg, hogy a társasházakba, emele­ti lakásokba nem való az ál­lat. Nyafog nekik a gyerek, megszerzik a kutyát. Míg kö­lyök, szeretik, aztán megun­ják. Itt kóborolnak városszer­te. Este aztán ijedeznek tő­lük a munkából hazatartó nők. Havi száz forint bünte­tést szabnék ki az olyanokra, akik kiverik ezeket a szegény állatokat. Tőlem az életük vé­géig adózhatnának. A körülötte állók közömbö­sen hallgatnak. A kutya vi­szont megérzett valamit a szimpátiából. Odament az asz- szonyhoz és megszagolta a szoknyája szélét. — Veszek neked valamit. Veszek na — mondta az asz- szony, részvéttel a hangjában —,, és beállt az ablak előtti sorba. — Veszek na. csak várj türelmesen — biztatta még egyszer az állatot, miközben az már szorosan mögé állt és fejét az asszony lábaihoz érin­tette. — Majd megspóroljuk ezt a pénz máshol, kutyuskám — magyarázta neki, s közben az emberek felé fordult. — Érti ez a szomorú jószág. Ér­ti, mert okos — bizonygatta. — Adjon 20 deka kolbászt és vágja háromfelé — közöl­te a megrendelést, mire bent- ről szabályos módon, a vele járó papírtálcával együtt ki­adták az ennivalót, ami mel­lől csak a mustár hiányzott. — Egyél — tette le a beton­ra az asszony, aztán hátra sem nézve elindult... A ku­tya farkát csóválva kapkodta be a finom csemegét. — Ilyet se láttam még — morogta a bajusza alá egy reggeliző báránybőr dzsekis férfi. — Az rendben van, hogy eszik. De ki fogja megitatni? A füstölt oldalast majszoló autós leejtett egy kenyérdara­bot. A kutya ekkor már meg­ette a kolbászt, s épp az ő szájmozgását figyelte. — Edd meg — mutatott a kenyérre, amit az állat épp csak megszagolt. Érthető. Kol­bász után kenyeret? — Fene a beledbe! Nem vagy te éhes — mérgelődött az oldalas fogyasztója és bele akart rúgni az állat hasába, de az szelíden elhúzódott a rú­gás elől. — Takarodj innét — kiál­tott rá, aztán az előbbi ada­kozóra öntötte ki a mérgét. — Az ilyennek biztos nincs gyereke. Még ilyen marhasá­got! Méghogy adó! Majd meg­adóztatnám én őt úgy, hogy... A pecsenyés környéke köz­ben elnéptelenedett. Az autós is elrobogott. De hogy miat- ta-e, vagy a felséges reggeli örömére, haragból-e, vagy já­tékból, nem tudom, a kutya ezután lesbe állt a piac utcája sarkán és minden autót meg­kergetett. Másnap a vasútállomás pe­ronján láttam újra. Ismét csapzott és szomorú volt. Be­húzott farokkal kullogott, tisztes távolból pislogva az emberekre, akiktől nem ka­pott semmit a sajnálkozáson kívül. Azt tárgyalták, hogy sok a szívtelen gazdi mosta­nában, nem csoda, ha annyi dolguk akad a sintéreknek. K. T. I. lító. így eshet meg, hogy ugyanolyan mértékű támoga­tásban részesítik azt, aki guru­lós málnát és azt is, aki lémál­nát szállít a kemény valutával fizető partnernak. Bevált a szakcsoporti üze­meltetési forma, a jövőben Bernecebarátiban arra töre­kednek, hogy a részes művelést is inkább ezzel váltsák fel. Rövid úton A kisnémedi Aranykalász elnöke, Tóth János a szépen fejlődő sertéságazatról s ennek ellentétjeként csökkenő kuko­ricatermesztésről beszélt. Ta­valy több mint 5 ezer disznót bocsátottak ki, de még saját használatra is vásároltak ten­gerit, annyira drágán ter­mesztették. Az elmúlt öt évben kis lépésekkel fejlesztették a sertéstelepet. Idén 300 férőhe­lyes hizlalót akarnak építeni, hogy tartani tudják az 5 ezres számot. Felújítják szarvasmar­hatelepüket is, esetleg továb­bi százzal növelik a tehénállo­mányt. A perőcsényi Vörös Csillag elnöke, dr. Pásztor Imre, hasz­nos együttműködésről számolt be. A tolmácsi termelőszövet­kezet gesztorsága alatt műkö­dő agrokémiai társulásba be­kapcsolódva — Diósjenőn ke­resztül — folyékony műtrágyá­hoz jutnak. Csak az első ne­gyedévi szükségletet kell előre kifizetni, a többit csak akkor, ha fel is használják. így meg­szabadulnak a készletezés gondjától és költségeitől is. (Előzőleg a sződiek panaszol­ták, hogy az Agrokertől már az év elején el kell hoz­ni és felhasználásig tárolni a kemikáliákat, no meg ki is kell fizetni.) Ök egyébként a műtrágyák 10 százalékos ár­csökkenéséből megmaradó pénzt többletvásárlásra for­dítják. Olvasva a zárszámadási be­számolókat, hallgatva a Falu­rádió tudósításait, interjúit jó leírni, noha területünk gaz­daságai sem mentesek a gon­doktól, mindenütt remény van rá, hogy idén is eredményesen gazdálkodhatnak. Az emberi feltételek — elszánásban és hozzáértésben — mindenesetre adottak. B. H. A munkásművelődésről, másként A Pest Megyei Hírlap 1986. június 19-i számában Űj- t ra kell gondolni a feladatot címmel vázolta a munkás- művelődés helyzetét a megyében. Mint Írja, Vácra esett az áttekintés, mert a városban a közművelődésen oe- lül a munkásművelődésnek hagyományai vannak. De válságáról is beszélt. A lap későbbi, július 8-i számá­ban Készért állunk a közös munkára címmel a Tungs­ram váci gyárának közművelődési titkára érezte magát értelmes munkája alapján illetékesnek egy kiegészítő válaszra. Mivel vállalatom tevékenységét is megemlí­tették egy más aspektusból indulva, csaknem két évti­zedes tapasztalataimat szeretném röviden vázolni. Még az ’50-es években a La­borista Esperantistaro párizsi kiadású lap levelezési rovatá­ból ismerkedtem meg Eriko Jarkas eszperantistával, Suo­mi fiával, aki az információ- cserével a szocialista munkás­művelődésről kért tőlem tájé­koztatást. Ő Carel könyvében, Az ismeretlen ember-ben vá­zoltak alapján akarta irányí­tani saját gyára munkásainak a szabadidejét és erre kért tőlem választ. Első levelem­ben így tájékoztattam: „Köz- művelődésünk egy és osztha­tatlan! A kormányzat min­denki számára lehetővé teszi, különösen a munkások szá­mára a művelődést”. Kijelentésem felől csak ké­sőbb kaphattam igenlő vá­laszt, amikor 1968-tól 1986-ig mint társadalmi tiszteletdíjas könyvtáros és megbízatás nél­küli munkásművelő dolgoztam a Híradástechnikai Anyagok Gyárában. Napi hivatalos gaz­dasági időmből 84 percet kap­tam az általam 8 ezer kötet­re gyarapítóit munkáskönyv­tár ellátására és magánidőm­ből, saját penzummal az igé­nyelt munkásművelődós ellá­tására. Mindezért először 300 forint, később 500 forint, a legutóbbi három évben 300 forintot fizettek. Alapfokú könyvtárosi vég­zettséggel, tehát aranyfedezet nélkül végeztem munkámat. Az áldozatot vállalnom kel­lett. Veres Péter intő szavát éreztem magam mögött, mert a munkások, több esetben a társadalmi vezetés is meglepő igényességgel követték mun­kálhat. Vázlatom arról szól, mi indította útjára ezt a különle­ges fejlődést és mi okozta a hanyatlást, hogy ma a mun­kásművelődés válságáról kell beszélnünk. Miből alakulhatott ki a Hír­adástechnikai Anyagok Gyá­rában az eredményes mun­kásművelődés? Értelmes és rezonens vállalatvezetésből, általánosan képzett „mívelő” kijelöléséből és egy olyan kö­zegből, ami képes követni az igényes szándékot. Nem kívánom felsorolni té­telesen, amit „elkövettem”, mert ez öndicséret lenne. (Az 1982-ben megjelent Munkás­művelődés című kiadványom­ban egy részét 1970—1975 kö­zött részletesen bemutattam.) De egy váci példa megszüle­tett. Ha a vállalatom ipari termékei az enyészeté lesznek, munkásművelődésnek ez a pe­riódusa életképes. A magyar irodalom, a mű­vészeti világ, a tudomány, a könyvkiadás képviselői illő revelációval lépték át válla­latunk portájának a küszöbéi. Itt mondta el Németh László utolsó nyilvános beszédét. Darvas József a halála előtti két évét a vállalat vonzásában Megjelent a Munkaügyi Közlöny kmlönkmdása Tartalmazza a Munka Törvénykönyvének az 1987. január elsején hatályba lépett rendeletmódosításait és egyes végrehajtási jogszabályait. Kapható: a hírlapárusoknál, a Lapkiadó Vállalatnál és a Magyar Médea üzleteiben. Megrendelhető: utánvétellel: a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Iroda közönségszolgálati osztályán, levélcím: Budapest, 1900. élte át. Itt rendeződött meg­újított baráti viszonya Ne­meth Lászlóval ós Illyés Gyu­lával. Mint szerkesztőnek módom volt mintegy húsz Irodalmi hagyaték áttekintésére és be­lőle megismerhettem az élet­formákat, belső, sőt titkos gondolatokat. Rendeztem tu­dományszervező estet Erdei Ferenc életművéről az Aka­démia részvételével és annak főtitkára megtisztelt felszóla­lásával. Rendeztem kihelyezett szerkesztőségi órát a Társa­dalmi Szemle és a Világosság szerkesztőségének és a vasas­szakszervezet alapításának 57 éves évfordulója tiszteletére egy szakszervezettörténeti ki­állítást a Munkásmozgalmi Múzeumban gyűjtött anyag­ból. De a vokális és az instru­mentális zene sem maradt ki. Bach és Händel oratóriumai hangzottak fel egy munkások részére berendezett ebédlőben, ami alkalmanként „verődött” át kultúrteremmé. Rendeztem munkásaink alkotásaiból önál­ló kiállítást — az ezzel já­ró szekatúrára nem szívesen gondolok vissza —, költői haj­lamúak részére költészetnapi rendezvényt. Két patronáltunk azóta a Magyar Népköztársaság Mű­vészeti Alapjának a tagja. Ki­adtam négy önálló, nyomda- technikailag is magasan mi­nősíthető könyvet. Ezek elju­tottak — tematikájuk alapján — Finnországba, Belgiumba, az USA-ba, de megkeresett a a Kultúra Könyvexport Válla­lat is, hogy a Chors Generosa után egy külföldi cég érdek­lődik. (Ez abbamaradt, mert a fejem felett akartak „in­tézkedni”.) A vállalati munkásművelő­dés kútforrása a szakszerveze­ti irányítás és a vállalati igaz­gató magatartásának az ösz- szegezése. Említést tehetek ta­pasztalataimról. Érthető, egy termeléscentrikus vállalatnak nem elsődleges feladata a kultúra mívelése. Ez csak „melléktermék” lehet. De leg­alább ez legyen! Művelőjének habitusa szabja meg, milyen határig bíznak munkájában. Kezdetben — az akkori igazgató — nem érdeklődött iránta: de nem gátolta. (Nagy szó!) A következő igazgató jó­formán csak ezzel foglalko­zott. Mint „kultúrigazgató” és a szocialista kultúra kitünte­tettje ment el Vácról Buda­pestre — vezérigazgatónak. Működésemnek a befejező ré­sze egy fiatal igazgatóval adó­dott. Azóta a gyárban min­dent elsöprő tót a terv. a nye­reség. Ez teljes embert kí­ván, nagy felelősséget. Szorí­tott helyzetében csak Petőfi versével integethet a munkás­művelői felé: „Tánc sodál(hai)- lak, ámde nem szeret(het)lek, képzetem hegy-völgyedet nem jár(hat)ja”. Ha a munkásművelődés je­len helyzetét a mindinkábo teret nyerő kultúrekológia felől közelítem meg, hanyatlá­sát abban látom, hogy régeb­ben ötvös- és kézműipar gya­nánt szeretetből és meggyőző­désből végzett áldozatos mun­ka helyett ma műsorgyárak ontják a kommerszárut. Las­san több a leadó-,,mint a fel­vevőkészülék. Az intézménye­sített népműveléssel a gyárak is beiskolázták jelöltjeiket, majd az okmány birtokában tovább libbentek. Így kialakult a fonák hely­zet, jönnek a megzenésített nyugdíjastalálkozók és nőna­pi rendezvények haknizó együttesekkel, hogy visszaka­nyarodjunk a bóvlihoz. Petővári Gyula Rágógumi, sütemény helyett Mondj le napi egy rágógumi­ról, egy süteményről, s árával segítsd a Tabán utcai fogyaté­kos gyermekek számára nyíló napközit! Ezzel a felhívással fordulnak diáktársaikhoz az iskolák ifjú vöröskeresztesei. Tavaly a battonyai SOS gyer­mekfalu építését, támogatták hasonlóan, most pedig a váci és környékbeli fogyatékos gyermekek életét szeretnék szebbé tenni ily módon össze­gyűjtött adományaikkal. Kö­szönet nekik. Kell-e fővárosi jegy? A törzsközönség, amely rendszeresen számított a Március 15-e téri jegyiroda összetett szolgáltatásaira, nyilván tudja, egy hónapja tapasztalható, hogy nem kaphatók fővárosi színház­jegyek Vácott. Az irodát fönntartó intézmény, a Ma­dách Imre Művelődési Központ korábban többlet­szolgáltatásként vállalta a fővárosi jegyek terjeszté­sét is. Most személyi gond miatt csák a saját rendez­vényeire szóló jegyeket árusítja, zökkenőmente­sen. Az irodát velük közö­sen bérlő nyomda dolgo­zója segít be. Párhuzamo­san a saját — művelődési központbeli — pénztáruk nyitva tartási idejét kibő­vítették, ezentúl délelőtt 10—13 óráig is vásárolha­tók ott jegyek. Megtudtuk, amint talál­nak alkalmas személyt kö­zönségszervezőnek, ismét visszaáll a korábbi állapot, közvetítenek Vácon kívüli rendezvényekre is belépő­ket. Mi szűr a tipegőben? Családunk nagy örömére a kisfiam elindult, lassan birto­kába vette az egész lakást. Ap­ró léptekkel tipegett ide-oda. Mivel január közepén jártunk, vettem egy Tapsi márkanévre keresztelt kiscsizmát. (Sajnos azt nem tudtam kinyomozni, hogy melyik gyár terméke.) Már a vásárlásnál gondban voltam. Köztudott, hogy a kis­gyermekeknek magas a lábfe­jük, de a csizmák készítői ezt nyilván elhanyagolható szem­pontnak tartották. Mivel bé­lelt, meleg, magas szárú cipőt sehol sem találtam, meg kel­lett elégednem a csizmával, amiből viszont az imént emlí­tettek miatt két számmal na­gyobbat voltam kénytelen ven­ni. Végül is kisfiam most már vidáman lépegethetett (volna) a havas utcán. Néhány nap múlva már nem volt hajlandó sétálni, mindig az ölembe kapaszkodott. Tal- pacskáján kisvártatva seb je­lent meg. A doktornő arra gyanakodott, hogy talán mor­zsa került a zoknijába és az törte fel. Mivel a seb a talpán volt, hiába kezelteijn, egyálta­lán nem akart behegedni. Ek­kor kezdtem gyanakodni, sor­ban végignéztem az otthoni kiscipőt, majd a csizma belse­jét is. I Az eredmény megdöbben­tett: a talpból egy szög állt ki. Kívülről nem mehetett a csizma talpába, mert akkor annak nyoma lenne. Érthetet­len, hogy egy ragasztott, gumi talpú lábbelibe hogyan kerül­het szög. Érthetetlen számom­ra az is, hogy a drága apró lábbeliket miért nem készítik egészségügyi szempontból is megfelelő kiképzéssel. S nem találom a magyarázatot a fel­sőrész gondatlan és pontatlan összevarrására sem. (Ez utóbbi kifogásaimra tárgyi bizonyí­tékul egy másik, a szombathe­lyi cipőgyár Siesta gyártmá­nyú cipőinek egy párja szol­gál.) Varga Zsoltné Vác, Haraszti E. u. 15. ISSN 0133—2759 (Vád Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom