Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-13 / 61. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM 1987. MÁRCIUS 14., SZOMBAT Póló a vízben (1.) A bő szadik uszodák essz után Elég csupán a telefon A bizalomért érdemes csinálni ^ A Bercsényi úti 130-as ABC-áruház 1986 áprilisában ^ harmadszor nyerte el a fogyasztók díját. Azóta csaknem § egy év telt el. S továbbra is azt példázzák — nem ők ^ az egyetlenek —, hogy a kereskedelmet éppúgy lehet jól ^ csinálni, mint bármi mást. A titokról (?), mindennap- ^ fáikról faggattuk a boltvezetőt, a dolgozókat, a tanulót, & s a hiteles tanút: a vevőt. Március 3-án este hat óra­kor az ember nem megy strandra. Bármely más hely­re örömest, de strandra sem­mi szín alatt. Kivált a ceg- üédi fürdőbe, ahol a sápatag lámpák fénye inkább hasra esik a havon, semhogy elhes­segetné a medence fölött ter­peszkedő sötétséget, s ahol ez idő tájban szurokfekete a víz, húszfokos ha lehet. Kívül a levegő mínusz tíz körül. Március 3-án este hat óra­kor a Ceglédi Vasutas póló­sai akadály nélkül vethetik magukat a vízbe, s faltól falig* tempózva zavartalanul töp­renghetnek azon, vajon akad-e még egy másik csapat az országban, amelyik ilyen si­ralmas körülmények között készülődik a bajnokságra. Nem akad — nyugodhat meg mindegyikük a huszadik for­duló után. A téli edzésmunka nyo­masztó hiányát a kezdetek (negyven esztendő) óta cipeli magával a helybeli vízilabda- sport. Ha a szakosztály le­hetőségeit a korszerű alapozás követelményeivel szembesít­jük, kényszerű télvízi tétlen­ségről kell beszélnünk. S ez 8 hátrány természetesen nem csupán a felnőttcsapat életé­ben hagy nyomokat, épp úgy sújtja a néhány esztendeje módszeressé és tervszerűvé tett utánpótlásképzést, s okoz' vissza-visszatérő főfájást a szintén rövid idővel ezelőtt megszilárdult vezetőgárdának is. Mondjuk tíz esztendeje egy jobb minőségű (a szokottnál magasabb eredményekre tö­rekvő) csapatra gondolni, egyet jelentett a fantazmagó­riával. Pedig hát... Mellesleg: falrengető válto­zásról napjainkban sem szá­molhatunk be. Nem tudom, hogy mindezek ellenére a környékünkön kóborló, s a földúlt strandfürdőt tüzetesen megszemlélő idegen elhinné-e, hogy a városnak kitűnően szereplő, az OB II./A osztály élmezőnyében végzett vízi­labdacsapata van, amelyik a legutóbbi szezonban éppen A Pest megyei labdarúgó te­remtorna miatt szinte szünet nélkül pattogott a labda a Ceglédi VSE. és a Bem SE lab­darúgóinak háza táján, készül­tek a megyei bajnokság tava­szi folytatására. A 16 ponttal nyolcadik he­lyen álló CVSE készülődése nem volt gondoktól mentes: Keresztúri katonai szolgálatra vonult be, Kistamás iskolai el­foglaltsága, Aranyosi — ki tud­ja miért? — csak később kap­csolódott be a munkába. A legnagyobb gondot mégis a kapus poszt betöltése jelenti, Kenyó a visszavonulás gondo­latával foglalkozott, így az el­ső fordulóban a még igencsak rutintalan Szőke kezdett. A legutóbbi megállapodás alap­ján Kenyó bekapcsolódik a munkába. Sok kívánnivalót hagy maga után a szakosztály vezetése is, jelenleg csak egy­két aktíva tevékenykedik. Ezen mindenképpen változtatni kel­lene. Az előkészületi mérkőzése­ken a meghatározó játékosok hiánya erősen éreztette hatá­sát, az idősebb játékosok ten­ni akarása viszont mindenkép­pen megnyugtató. Rajtuk múlt, hogy a szakosztály ver­senyképes a szezonra. A bajnokság első fordulójá­ban Dunakeszin döntetlent csak rosszabb gólkülönbséggel maradt le a dobogóról, s 3 pont híján esett el az osztá­lyozó lehetőségétől. Bár meghökkentő, de kis­városi miliőben már az is a profivá válók gondolkodására utal, hogy szakosztályi ber­kekben a jegyzett eredmény megszületésekor nem az ün­neplés, az önéltetés elképzel­hető módozatait igyekeztek számba venni. Ellenkezőleg: a viszonylagos siker adta im­pulzusokat kihasználva a fel­nőttcsapat sorskérdéseit fogal­mazták meg, kendőzetlen, szándékolt élességgel, s vá­laszt kívántak valamennyi érintettől. A kérdés nem drámai, nem a csapat létét firtatja, csupán a sorsát; gazdasági, szakmai, erkölcsi alapjait. Kiváltója pedig az a sajátos köztes és felemás szituáció, amibe a Vasutas-legénység került. Igaz, a pólósok nem első íz­ben jutottak dobogóközeibe. Volt már rá példa, ha nem is ennyire meggyőző. Ám a csapat mostani (balszerencsés) negyedik helye minden ed­diginél érzékletesebben meg­mutatja, hogy a középszerű lubickolásból már régen ki­nőtt, de az első osztály kapu­ja — ha nincs is nagy távol­ságban — jelenleg elérhetet­len. Ez^e CVSE minden további nélkül lebeghetne még hosz- szú évekig az amatőr mezönyr ben anélkül, hogy szó érné a ház elejét. Erőlködés és kü­lönösebb összpontosítás nél­kül. Azonban ismerve a fel­halmozódott tehetséget és ta­pasztalatot, ez a cél már el­avult, semmiféle erkölcsi ér­dekeltség nem köthető hozzá. Márpedig, ha nem, akkor egy másik útra kell lépni, ami a magasabb régióba vezet. Ha ugyan létezik ilyen út. S ha létezik is, járható-e sportléte­sítmény, pénz, utánpótlás és belső harmónia nélkül? Ami a pénzügyeket illeti: a szakosztály 1985-ben 331 ezer, 1986-ban 336 ezer forintot fordíthatott önmagára, az idén ért el a CVSE. A pontszerzés­re bizony kevesen számítottak. A Bem SE játékosállománya a téli időszakban döntően ki­cserélődött, az őszi kezdő csa­patból a tavaszi rajt alkalmá­val — a Főt ellen — mindösz- sze ketten léptek pályára. Helyükre az addigi tartalékok, valamint öt újonc is bekerült. Halmi Lajos edző bízik ab­ban, hogy fel tudnak kapasz­kodni a táblázaton, s bentma- radásukat biztosítani tudják. A Bem SE most nem rendel­kezik meghatározó játékosok­kal, viszont sikerült kialakí­taniuk egy hajtós, rendkívül lelkes társaságot, melynek el­sősorban az egységben van az ereje. Játékban mindenképpen előrelépést várnak, hiszen az új fiúk bekapcsolódása nem mehet egyik napról a másikra. A rajt a Bem SE^nek is kitű­nően sikerült, 1-0-ra verte az élmezőnyben álló Főt együtte­Fogadéóra Sós János, a városi tanács elnökhelyettese március 18- án, szerdán délután 2-től fél 7-ig fogadóórákat tart a város­házán hivatali helyiségében. pedig 390 ezer forintra emel­kedett az éves költségvetés, beleértve a megyei sport- hivataltól kapott 100 ezer fo­rintot is. Ez az összeé az utol­só fillérig rendelkezésre áll 71 gyermek és 15 felnőtt ver­senyző sportolási feltételeinek megteremtéséhez. Ez az ösz- szeg éppen csak fedezi az úgynevezett apróbb kiadáso­kat: szerelés, utazás, edzők bére stb. S hogy a ceglédi póló meny­nyire függvénye a sporton kí­vüli, vállalati jóindulatnak, jól jellemzi a tény, hogy a szakosztály egyetlen fillért sem fizet az uszoda haszná­latáért. Ha a strandfürdőt ke­zelő városgazdáLkodási válla­lat az egyébként őt hivata­losan megillető bérleti díjat megpróbálná behajtani (a kecskeméti vagy a szolnoki tarifával, azaz óránként 1500 forintos összeggel számolva), akkor bizony milliós nagyság- rendű számlát kellene kiál­lítania, ami a helybeli vízi- labdázás halálos ítéletét jelen­tené. SSSS8 Ez az összefüggés azonban nem a VGV dicsőségéről, ha­nem a szakosztály gazdasági tehetősségéről ad hírt. Oly mértékű tehetősségről, ami még saját létfeltételeinek tevőleges alakítását sem en­gedi meg. Jószerével abba sem tud beleszólni, hogy van-e, lesz-e a városban a sportág gyakorlására megfe­lelő létesítmény, alkalmas uszoda, s ha lesz, mikor. Varga Sándor (Folytatjuk) Vasárnap Vándorkerék Vándorkerék ’87 elneve­zéssel KISZ-tagok számára hirdettek kerékpártúrát, melynek célja összesen öt­száz kilométer út megtéte­le. Akik a túranapokon a versenybírókkal igazoltat­ják a megtett távot, sorso­láson vesznek részt, mely­nek fődíja három Csepel versenybicikli. A ceglédiek számára az első túranap holnap, március 15-e, ek­kor tíz órakor a vasútál­lomás előtt lesz a gyüle­kező. Váncsodi Miklósné: — Csak az menjen erre a pályára, aki egy kicsit bátor. A bátorság nem azért kell, hogy én itt boltvezető legyek. Hanem,, hogy bele merjek vágni vala­mi újba. így lett nálunk üveg­áru, játék, újság stb. Most függönykarnist kértem. Lehet, hogy éppen bevásároltam ve­le. De ha meg sem próbá­lom ... Ennyi kockázattól nem szabad visszariadni. Néhány bolttal segítjük egymást. Mi­kor valamilyen cikkből ne­künk sok van, felhívjuk a 200-as vagy a 7Ö-es ABC-áru- házat: vegyetek már át te­lünk öt akármit. Még egy emelet Lehet, hogy egy lakótelepi boltban furcsának találnák, hogy harisnyanadrágot, fona­lat is árusítsanak. Aki viszont itt kint lakik, az örül, hogy nem kell mindenért bemenni a városba. Most már el sem tudnám képzelni, hogy csak élelmiszer legyen nálunk. Leg­szívesebben azt mondanám, hogy húzzanak ide még egy emeletet, s cipővel és ruhával is foglalkozunk. Az remek do­log, hogy a vállalatunknak nagy központi raktára van, ami megkönnyíti a beszerzést. Elég csupán egy telefon ... Egyébként sok a szállítópart­nerünk. A vidékiek jóval ru­galmasabbak. Bár a helybéli cégekkel ki­tűnő a kapcsolatunk, de nem problémamentes. Például szombatonként az előszállít- mány után legalább másfél óráig nem érkezik kenyér. Hetente háromszor kapunk hentesárut, ám nem mindig azt, amit kérünk. A tejtermé­keknél szintén hasonló a gond. Aztán akad olyan partner, amelynél arra kell figyel­nünk, hogy ne küldjön lejárt szavatosságú cikket. Ha vala­mi nincs, nehéz megmagya­rázni, hogy nem rajtunk mú­lik, mert a rendelést leadtuk. Éspedig legtöbbször telefonon, mivel akkor másnap megér­kezik az, amit kértünk. Balázs Edit: — Ezen a kör­nyéken a lakók érzékenyeb­bek, mint máshol, szeretetre, barátságra, udvariasságra és a hibáinkra. Olyannyira igénye­sek, hogy nemegyszer többet várnak el tőlünk, mint amire képesek vagyunk. Hozzánk in­kább idősebb vevők járnak, akik korábban ahhoz voltak szokva az egyszemélyes bolt­ban, hogy a nénike elmesél­te, mi történt az unokákkal. Ez hiányzik nekik, ám sajnos erre nincs időnk. Persze, ami­kor tehetjük, egy-két jó szót váltunk velük: hogy van ma­mika, mi volt tegnap? De le­het, hogy valaki ezért a sor­ból rám szól, mondván, nem haladok. A fiatalokkal, illetve középkorúakkal barátságosabb a kapcsolat, ők megértőbbek. Igaz, nem érnek rá annyira. Gyorsan összekapkodják ami kell, áztán elsietnek. Vidáman jött be Gór Ernöné: — A hangula­ton nagyon sok múlik. Rög­tön észreveszik, ha valakinél baj van. Nem szabadna be­hozni az otthoni gondunkat, de amikor a gyerek jeteg, ki tud arról megfeledkezni? Balázs Edit: — Néha korán reggel elrontja valaki a ked­vem, pedig vidáman jöttem be. Rohanna, s közben rek­lamál. Kiderül, hogy éppen nincs igaza és az az egész napra kihat. Félreértés ne es­sék, mi is szoktunk tévedni. Egyébként egy ilyen tévedés hosszú időre megbélyegzi az eladót. A vevők többsége ren­des. Vannak, akik egy-egy névnapon virággal, bonbonnal kedveskednek vagy csak szó­val köszöntenek fel minket, s ez olyan jólesik. Minket úgy is hívnak, hogy a fiatalok boltja. Remekül megértjük egymást, csodálatos ez a tár­saság. Természetesen elkép­zelhetetlen, hogy ne legyen néha kisebb súrlódás. Gór Ernöné: — Nálunk nincs olyan, hogy főnök ked­vence. Ha sok a munka, sen­ki nem rohan haza, mert a műszakja lejárt. Segítjük egy­mást nemcsak a boltban, a magánéletben is. Szinte legen­dás az összetartásunk. Innen hívtak már el dolgozót, veze­tőt lényegesen több pénz csil­logtatásával, s mégsem ment el. Pedig sokszor mondja az ember, hogy beleuntam az egészbe; itthagyom meg min­den, aztán marad. A szíve nem engedi el ettől a társa­ságtól. Végh Tünde: — Szeretek itt dolgozni. Nem tolnak ki ve­lem, hogy a legrosszabb mun­Szabóky Zsigmond Rafael egy bukott bankvezér. Zátony­ra futván ködös pénzügyi ma­nőverei, családjában is mélyül a szakadék a családfő, asszo­nya, anyósa és gyermekei kö­zött. A „boldog békeidők” cseppet sem idilli családképe villan fel előttünk a kor di­vatos szerzőjének, Szomory Dezsőnek a színdarabjában. A feszültségekkel, vívódá­sokkal és viaskodásokkal teli darab kedves epizódszereplője Irmus, a kis cseléd, aki jól ismerve kenyéradói viselt dol­gait, igyekszik személytelenül tenni a dolgát. Aliig gombolt, szigorú szürke öltözékben, ke­ményített fehér kötényben, jól dresszírozott fegyelemmel jele­nik meg a hívásra, egyensú­lyoz tányérokat, dalol a dísz­magyarba öltöztetett, hibbant nagyapával. Budapesten a Játékszínben a Szabóky Zsigmond Rafael című kétrészes darab kis szol­gálója Gruiz Anikó, az egyko­ri ceglédi gimnazista. Szépen formált apró szerepével méltó partnere Schubert Évának és Margittal Áginak. Verebes István rendező választása teli­találat volt, midőn őt kérte fel erre a feladatra. Előadás után beszélgettünk a művésznővel az utóbbi egy év eseményeiről. — Hallottuk, hogy búcsút mondott a Miskolci Nemzeti Színháznak, melynek évekig tagja volt. Mit csinál azóta? — Tavaly tavasszal egy ma­gyar zenekarral turnéra in­dultunk a messzi Norvégia legfölső csücskébe, egy három­ezer lakosú városkába. Egy ot­tani étteremben szórakoztattuk a vendégeket, és mint énekes­nő léptem fel estéről estére. Négyezer kilométeres távolsá­got tettünk meg. oda autóval, visszafelé vonattal. Igen sok élménnyel gazdagodtam. Szer­ződésünk lejártával jött a le­hetőség erre a szerepre. — Hogyan fogadta a felké­rést? — Nagy örömmel, hiszen a kát végezzem. Igaz, most még kicsit nehéz. Egyébként, ha valamint nem tudok, a kol­léganőim nem éreztetik ve­lem, hogy tanuló vagyok. Amikor tévedek, segítenek, s nem azt mondják, hogy már megint a tanuló hibázott. Ez borzasztóan jó, mert önbizal­mat ad. Ezért igyekszem, hogy ne okozzak csalódást. Lengyel Istvánné: — Ami­óta az áruház megnyílt, ide járok vásárolni. Van úgy, hogy reggel és délután is. Igazán bő a választék. Jó, hogy nem kell egy ceruzáért, harisnya- nadrágért, játékért a városba menni. Lehet, hogy az ember­nek rossz a napja, eleve úgy indul vásárolni, hogy stressz­ben van, esetleg az eladó szintén. Hát akkor nem a légy jobb pillanatban találkoznak. Nekem itt még nem volt ilyen élményem; udvariasak, előzékenyek. Csupán egy do­log bosszant. Történetesen, hogy szombaton nincs időben kenyér. A gyereket kell dél­ben elküldeném, vagy a rosszabbik esetben én jövök vissza. Kereskedni Váncsodi Miklósné: — Mi nem vagyunk — a nevünk szerint — hagyományos ér­telemben vett kereskedők. De végül is, amit teszünk, azt mutatja, hogy kereskedni szeretnénk. Nehéz kitörölni az emberek fejéből a kereskede­lemről kialakult képet. Neve­zetesen azt, hogy azzal min­dig baj van és csak rossz le­het. Aki így érzi, az valahol talán keserű élményt szerzett. De hát ez óhatatlan, hogy ne következzék be a legjobb szándék mellett is. Viszont kár, hogy ebből lesz az álta­lánosítás. Egyszer egy bácsi otthonról jött vissza a százas­sal — valamelyik kolléganő tévesztett. Azzal nyújtotta át a pénzt: visszahoztam, hogy ne veszítsük el egymás bizal­mát. Ezt az egészet ezért a bizalomért érdemes csinálni. Fehér Ferenc Játékszín rangos darabjairól ismert színház, amelyre a szakma is figyel. Schubert Éva és Margittal Ági társaságában számomra megtiszteltetés fel­lépni. Már a próbaidőszak is kellemesen telt, és egy idő után egyenrangú félként tar­tottak számon engem is. A rendező lehetővé tette, hogy a figurában gondolkodjam, és saját elképzeléseimmel feldú­síthattam a játékomat. Az én ötletem volt például az ének­betét és hogy távozáskor pénz helyett ékszerrel ajándékoz­zon meg a gazdám. — Milyen fellépési lehetősé- ségei vannak a Játékszínen kívül? — A Lencse Színpad tagja­ként sokat — és szívesen — járok vidékre. Pest megye falvai, köztük Üllő, Monor és Pilis, meg a Tápióság gyakori úticéljaink. A négytagú társu­lat három részből álló mese­darabot visz a gyerekeknek. Ebben a feladatban az a szép, hogy a színházi munka szinte minden fázisát átlátja az em­ber. A technikai teendők kö­zül nekem a jelmezekről és a kellékekről kell gondoskod­nom. Sokfelé hívnak, szeret­nek bennünket. A Z'Zi Laborral is szoktam énekelni a Planetáriumban rendezett gyermekelőadásokon. Egyébként dolgozom a Harle­kin Gyermekszínháznál is, ahol egy saját csoportom van. Tizenöt gyerkőccel foglalko­zom — általános iskolások —, helyzetgyakorlatokra, helyes légzésre, beszédtechnikára ta­nítom őket. Micimackó kisebb jeleneteit vesszük sorra. Az a cél. hogy megtanuljanak a színház törvényszerűségeiben gondolkodni, értő közönség váljon belőlük, kiteljesedjen a személyiségük, s az sem le­hetetlen. hogy egyikük-mási- kuk idővel még színházi em­ber lesz.. Tamasi Tamás ISSN 0131—2600 (Ceglédi Hírlap) A ceglédi Lenin Termelőszövetkezet Mizsei úti karbantartó műhelyében a téli időszakban elsősorban pótkocsikat újítot­tak fel. Az év többi szakában javítanak ekéket, tárcsákat, ve­tő- és erőgépeket, s mindazt, amit kerületűkben felújítani, karbantartani kell. Tóth Ferenc brigádja — képünkön — mű­szaki vizsgára készít fel pótkocsikat (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Borús jelek, biztató rajt A kis cseléd: Gruiz Anikó Ä Játékszínben játszik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom