Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-05 / 30. szám

A GEAC-os Amadiii is meghívták Atléták kétnapos gálája Az 1984-ben elindult Tricotex Kupa fedett pályás atlétikai versenysorozat legrangosabb „kiadása” következik e hét vé­gén, nyolc ország sportolóinak részvételével — újságolták a szombat-vasárnapi, a Buda­pest Sportcsarnokban megren­dezésre kerülő esemény szer­vezői szerdai sajtókonferen­ciájukon. a Hilton Szálló kü­löntermében. Nyerges Mihály, az Atléti­kai Szövetség főtitkára egye­bek között arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a Tricotex Kupa „gerincét’’ a Magyarország— Nagy-Britannia férfi és női vá­logatott viadal adja (52 brit at­léta vonul fel a Budapest Sportcsarnokban, köztük, olyan kiválóságok, mint Bennett, Ridgeon, Parsons, Mafe és mások), amelyhez meghívásos egyéni küzdelmek kapcsolód­nak, ugyancsak jó mezőnnyel. Találkozhat a Budapest Sport- csarnok közönsége a román olimpiai bajnok Doina Melín- tével, továbbá Log hin,na!, Giurgeannal, Matel vei,’ több jó nevű kenyai közép- és hosz- szútávíutóval, azonkívül oszt­rák, jugoszláv, csehszlovák, svéd és amerikai vendégspor- tolókkal. A kétnapos atlétikai viadal kiegészítéseképpen vagy in­kább színesítéseként, szomba­ton 18.35 órától a népszerű KFT együttes „élő” koncertet ad a Budapest Sportcsarnok­ban. Helyszíni interjú készül Janicsák Istvánnal, a Z’ZI La­bor vezetőjével, és várhatóan Bubik István színművésszel is. Mindketten az atlétika bará­tai. Az olimpiai csarnokban Bu­dapest fedett pályás atlétikai bajnokságán a 400 méteres síkfutást Amadu Bailo (Gödöl­lői EAC) nyerte. Vajon kicso­da ez az idegen nevű atléta? — utánajártunk a dolognak. A Tricotex Kupa sajtótájékoztatóján a Váci Senior Kötött­árugyár is bemutatkozott — és nagy sikert aratott — sport­os szabadidő-ruházati cikkeivel. (Koppány György felvétele) Megtudtuk, Amadu a Mali Köztársaságból érkezett ha­zánkba. Gödöllőn, az Agrártu­dományi Egyetemen tanul, má­sodéves hallgató. Most a GEAC színeit képviseli. — Már otthon elkezdtem atléíizálni, de inkább csak fut- károztam — emlékezett visz- sza a 26 éves versenyző. — Itt Gödöllőn kezdtem a rend­szeres szereplést. Igaz, az első évben sérülés akadályozott. Amadu Bailo jól beszél ma­gyarul, az elmondottakat edzője, Szörényi István egé­szítette ki. — Tanévkezdéskor a hallga­tókat úgy kellett toborozni a szakosztályba. Amadut viszont nem kellett hívni, magától jött. Hasonló a helyzet két külföldi társával, két ghanai sportolóval. Náluk azonban lényegesen jobb képességű a 200 és 400 méteren jeleskedő Amadu Bailo. A fiatalember 1985 őszén lett az egyetem hallgatója. Ta­valy két jó eredménnyel hívta fel magára a figyelmet. A vi­déki bajnokságon 200 méteren Megyei sakkfinálé után ß *:• ­Újabb megméretés Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hét végén a Köz- alkalmazottak Szakszerveze­tének országos székhazában rendezték meg a Magyar Hír­lap Kupa Pest megyei 'sakk- döntőjét. A megyei finálé el­ső két helyezettje jutott be az e hét végén sorra kerülő területi döntőbe. Az aranyér­mes jogán a Molnár Imrß, Magyar Árpád, Király Tibor összetételű, a Pest Megyei Ta­nács ifjúsági és sportosztályát képviselő csapat, míg második helyezettként a Piilisvörösvá­ri Nagyközségi Tanács csapa­ta. Ez utóbbiban az első táblán a tánács elnöke,. Rész­iért József, a második táblán a vb-titkár, Kovalik János, míg a harmadik táblán a mű­velődési ház igazgatója, Lak- nerfi László játszik. A feb­ruár 7-én, a megyei tanács épületében sorra kerülő terü­leti döntőben a Pest megyeie­ken kívül asztalhoz ülnek Ko­márom és Nógíád megye, va­lamint a BM képviselői. Itt is az első két helyezett lép tovább és jut az országos döntőbe. Az utolsó fordulótól függetlenül Már baj nők ok a pomáziak Az ötödik fordulót bonyolí­tották le a jégkorong OB II mezőnyében. A Kisstadionban megrendezett találkozón a Po- máz 10-4 arányban győzött a Novitax ellen. Ezzel a telje­sítményével veretlenül áll a tabella élén. A mérkőzésre mintegy 60 néző volt kíváncsi. A harmadok eredményei: 2-1, 3-2, 5-1 voltak.' Szombaton az utolsó. 6. forduló következik. Megyénk reprezentáns csapa­ta Pécsre utazik és 12 órakor a jégstadionban játszik. — Bízom abban, hogy itt is diadalmaskodni fogunk — mondta Mészáros Gyula, a po- mázi hokisok szakosztály­vezetője.— Szeretnénk veret­lenül bajnokok lenni. Ami azt illeti, már elsők vagyunk, hi­szen eddig minden meccsün­ket megnyertük és vereség esetén sem lehet a címet el­venni tőlünk. — A folytatás? — A Hunyadi SE meghívott bennünket, egy kupasorozat­ra. Erre az Ű. Dózsa-stadion- ban február 23-án, március 1-jén és 2-án kerül sor. — A menetrend? — Gazdag. Négy csapat küzd egymás ellen. A Novi­tax, az Újpesti Dózsa ifi, a Pomáz és a Hunyadi SE. Ami a menetrendet illeti, az így alakul: február 28-án. 9 óra­kor a Novitax—Pomáz lép pályára. Ugyanaznap 11.30 órakor a Hunyadi SE mérkő­zik az Újpest ificsapatával, Március 1-jen. 9 órakor a No­vitax—Hunyadi SE rangadó lesz, majd 11.30-kor Pomáz— Ü. Dózsa következik. Március 2-án 16 órakor fog lezajlani a Dózsa—Novitax összecsapás,­majd 18.30-kor a Hunyadi SE—Pomáz hokimeccsre kerül sor. Mi titkon abban bízunk, hogy innen is elvisszük a pál­mát Nagy Péter János Páros mérkőzés Diszkóban Nem mindennapi páros mér­kőzés kezdődött szerdán Londonban a szovjet sakkvi­lágbajnok, Garri Kaszparov, és a világranglista 7. helyén álló fiatal angol tehetség, Ni­gel Short között. A páros via­dal során hat „villámjátsz­mát” váll a két sakkozó, egy- egy partiban 25—25 perc gon­dolkodási idő áll rendelkezé­sükre. Az összecsapás a maga nemében páratlan, hiszen a színhely nem más. mint egy diszkó. Az egyik fő szponzor a Thames Television nevű brit kereskedelmi tv-társaság, amely részleteket is sugároz majd a találkozóról. 21.62- es idővel bronzérmet szerzett. A Keleti területi via­dalon Debrecenben 400-on 43.62- es időt ért el. A korábbi heti két-három gyakorlás után most öt edzés szerepel műso­ron. Ez elengedhetetlen a jó eredmény eléréséhez. A Gödöllői EAC atlétái kö­zül egyedül őt hívták meg a hétvégi Tricotex Kupa nem­zetközi fedett pályás atlétikai viadalra. — Rcltter — Pvst A&vfjyvi Hírlap SPORT 1987. FEBRUÄR 5. Sföpösniúsor A 7—16. helyért A röplabda NB I-ben a hét vé­gén kezdődik a tavaszi Idény. A 7—16. helyért játszók mezőnyében ott van a Dunavarsányi Tsz SK női csapata. A február 8-tól má­jus 31-ig tartó küzdelemsorozaton kétszer találkoznak egymással a résztvevők. A Pest megyei gárda Egerben kezd, s április 19-én pe­dig ugyanőket fogadja. Az együt­tes találkozói így következnek. Február 8.: Eger SE—Dunavar- sány, február 15.: Dunavarsány —TFSE, február 28.: Közgáz-Kül- ker SC—Dunavarsány, március 1.: BSE—Dunavarsány, március 8.: Dunavarsány—BVSC, március 15.: Kaposvár—Dunavarsány, március 22.: Dunavarsány—Bp. Spartacus, április’5.: Dunavarsány—Ganz Da­nubius, április 12.: Dutép SC— Dunavarsány. Április 19.: Dunavarsány—Eger, április 26.: TFSE—Dunavarsány, május 3.: Dunavarsány—Közgáz- Külker SC, május 10.: Dunavar­sány—BSE, május 17.: BVSC—Du­navarsány, május 24.: Dunavar- sány-rKaposvár, május 31.: Bp. Spartacus—Dunavarsány. A gödöllői csoportban Balassagyarmat vezet A megyei kézilabda-terembaj- nokság gödöllői csoportjában leg­utóbb szembekerült egymással a két NB n-es férficsapat. A ta­lálkozót a vendégként itt szerep­lő Balassagyarmat nyerte a Du­nakeszi ellenében. Egyébként a balassagyarmati gárda áll az élen 7 ponttal, a 6 ,pon^os Dunakeszi, valamint a 4 pontos], Ikladv GEAC és Gyömrő előtt. Äz együttesek három, illetve négy mérkőzésen jutottak túl. Eredmények: Mogyoród—Gyöm- rő 23-35, Gödöllői EAC—Nagyma­ros 26-15, Dunakeszi VSE—Balas­sagyarmat 24-28, Túra—Balassa­gyarmat 29-38, Mogyoród—Duna­keszi VSE 20-26, Gödöllői SC—Tú­ra 39-26, Iklad—Veresegyház 31-20, Nagymaros—Gyömrő 20-32. A budaörsi csoport eredményei: Férfiak: Honvéd Nógrádi SE— Kossuth KFSE 28-20 (14-10), Du­nai Kőolaj—Szilasmenti Tsz elma­radt, Dunai Kőolaj—Kossuth KFSE 32-17 (19-8), Dunai Kőolaj—Dabasi Fehérakác SE 42-36 (18-17), Buda­kalász—Csepel Autó 29-30 (14-14), Dunai Kőolaj—Nagykőrös 40-22 (14-12), Váci Izzó—Honvéd Nóg­rádi SE 28-24 (14-14), Nagykőrös -Fehérakác 34-33 (17-17), Pilis­vörösvár—Váci Izzó 23-32 (9-15). Nők: Csepel Autó—Érd 28-13 (12-7), Budaörs—Gödi Dunamenti Tsz SK 18-25 (8-14), Hernád—Pi- lisBzentiván 15-16 (11-9), Abony— Solymári Pemü 19-40 (7-19), Gödi Dunamenti Tsz SK—Hernád 24-21 (8-13), Pilisszentiván—Abony 29-21 (17-8), Solymári Pemü—Csepel Autó 20-17 (9-10), Érd—Budaörs 16-29 (5-15). ★ A Budapest terembajnokságon is szerepelnek Pest megyeiek a Lőrinci Sportcsarnokban. Eredmé­nyek. Felnőtt B-csoport. Nők. Bu­dapest ifjúsági válogatott—Csepel Autó 13-11, III. kér. TTVE—Pemü SE 23-10, Taurus—VOSE 21-17. Fér­fiak: Szilasmenti Tsz SK—Pénz­ügyőr 30-24. Harmadszor Ciprus ellen Verebes-premier Töibb mint kéthetes görög- országi edzőtáborozás után idei első erőpróbája elé néz Magyarország labdarúgó-válo­gatottja. A mérkőzés az Eu- rópa-bajnoki 5. selejtezőcso­port 20 találkozója közül a nyolcadik, ezen belül a ma­gyaroknak a harmadik. A csa­patnak eddig cseppet sem ment jól, hiszen a Népsta­dionban Hollandia 1-0-ra. Athénban pedig Görögország 2-1-re győzött, tehát az együt­tes pont nélküli. Vasárnap vi­szont — papíron — könnyű összecsapás elé néz a tisztét január 1-je óta betöltő új szövetségi kapitány, Verebes József, csapata. Ciprus két­ségkívül az öttagú csoport leggyengébb résztvevője, ed­dig öt Európa-bajnokságon próbált szerencsét, de a selej­tezők után mindannyiszor „megállt”. A nyolcadik kontinensbaj­nokság a vasárnapi ellenfél­nek is gyengén kezdődött. Kétszer találkoztak Jakovu Panikosz szövetségi kapitány játékosai Görögországgal (Ni­cosiában 4-2-re, Athénban 3-lr ye kaptak ki), míg a sokak ál­tal csoportfavoritnak tartott Hollandia otthonában , verte 2-0-ra a ciprusiakat, A magyar válogatott . * múltban két alkalommal mér­te össze tudását a szigetor­szági együttessel, mindkétszer a mexikói vb selejtezőjében. Az eredmények: 1984. novem­ber 17„ Limasszol: 2-1 (0-1) — ez volt a magyar válogatott 585. találkozója. 1985. április 3., Népstadion: 2-0 (1-0) — 587. A magyar együttesre ráfér­ne a jarvítás. Az utolsó győ­zelemig 1986. június 6-ig kell visszalapozni. Akkor Irapuató- ban Kanadát győzte le 2-0- ra a Mezey György vezette gárda. Azóta négy mérkőzést játszott az együttes, de mindössze Norvégia ellen si­került döntetlent elérni — idegenben, barátságos találko­zón. A további három össze­csapáson három vereség ke­rült a listára (Franciaország, Hollandia, Görögország). Óriási az érdeklődés Világklasszisok a jégen Február 11-én és 13-án a kanadai Québec jégpalotában, a Coliseumban két, óriási ér­deklődéssel várt mérkőzést vív a szovjet jégkorong-válogatott az NHL, az észak-amerikai profi . liga válogatottjával. Amint a TASZSZ jelenti, a két együttesben olyan világklasz- szisok lépnek jégre, mint Vja- cseszlav Fetyiszov, Igor Lario­nov, Szergej Makarov, illetve Wayne Gretzky, Mike Bossy vagy Mario Lemieux. A „Randevú ’87” nevet vise­lő találkozó kétségtelenül az 1986—87-es idény szenzációja, bizonyos tekintetben rango­sabb esemény, mint a bécsi vi­lágbajnokság lesz. Ott ugyanis Kanadát és az Egyesült Álla­mokat nem a legjobb profik képviselik. A szovjet jégko- rongozók és az észak-amerikai profik 1977 óta, tehát éppen tíz éve tartó találkozásaik so­rán 61 mérkőzést vívtak, 36-ot szovjet együttes nyert meg, 21- szer a tengerentúliak győztek, 4 találkozó döntetlenül vég­ződött. Az összesített gólkü­lönbség 226-179 a szovjetek ja­vára. Szarajevóban Szovjet vezetés Szarajevóban az idei mű- korcsolyázó és jégtánc Euró- pa-bajnokság párosversenyé­ben a rövid program után szovjetek állnak az első há­rom helyen. A Európa-bajno- ki címet védő Valova, Vaszil- jev 'ketítős vezet, akik 1984- ben Szarajevóban olimpiai győztesek is voltak, míg a világbajnok Gorgyejeva, Grinykov kettős a harmadik helyre szorult. Az állás: 1. J. Valova, O. Vasziljev (szovjet), 2. L. Sze- leznyeva, O. Makarov (szov­jet), 3. J. Gorgyejeva, Sz. Grinykov (szovjet). A lottó tárgynyeremény-sorsolása A Sportfogadási és Lottóigazgatósag 1987. február 3-án. tartotta meg a január havi lot­tó- j utalomsorsolasl, amelyen, a 4-. heti szel­vények vettek részt. A nyereményjegyzék­ben az alábbi rövidíté­seket használtuk: A Vásárlási utalv. (4000 F') B Skoda 120 L tip. szentelj'- gépkocsira szóló utalvány C Wartburg Standard ' <ip- sszemélV gépkocsira szóló utalvány D Philips színes ív com pír- ' ú . térrel ’., ,, . E Trabant Lám. Special tip. szemé |y gépkocsira s/.oio utalvány F „Tetszés szerint'* uu-v. •(60-01)0 F) J ' G JVC színes tv H Toshiba ZR--35 tip. lér.er lemezjátszó I Akai A100 fipí, Hi-FI-to­rony J Commodore .telefon tize7 netrcigzíiő.. ..C ■ • • K Riyler GSM 6fcö(3 t,ip. mtv* : sic center L Privileg szolárium M Színes t.v; n c©;i ormn *‘.színes hv. O Hang-lény uü (58 008 Ft) P Szerencs^- .-.ílí; , {4í).,0il<> F ). Q Színes iv^úiá!iyc(*ö.$Í9 Ftj) K Otthon lakberendezési utalv.. (30 000 £t) Iparc^ik-utalH-'.. T25 OOft'Fí), X *$ 4ipí"iVcjfiQ:-*’' níagiTíY' 4 17 Vásárlási ut. (20 00(T Ft) v k.ene.sarok-ui, (20 008 Ft) W"'Vásárlási' úC '(10 000 -Ft) X Vásárlási utalv. (9000 8 506 482 7 8 510 615 Z 8 514 748 X 8 508 881 X 8 523 014 X 8 543 679 Z 2 568 477 N 8 576 7+8 P 8 585 non .s 8 580 14-2 VT 8 593 275 W 8 609 807- Z 8 659 40.T P 8 603 536 P Jí 667- 669 T fi 671 802 T 8 675 935 X» 8 634 201 D 8 088 334 P 3 696 OSfli S 8 700 733 V 8 701 866 X * f. 7:7 265 7. fi 783 7;>7 O 8 74”. 063 P 8 740 196 S 8 750 329 T íl 754 402 X 8 758 595 Y 8 762 723 P 8 775-127’ R « 779 200'U- 8 7-08 398 V/ •8i7’87- 526 '7. ',7! 701 65 b P ' 3 845 308 R 8 84!) 521 U 8 855.034 W '8.30! W Y « 870 786 P 8 874; 319 Q 5f: 873 435 V 8 03? 585 W 8 890 851 Y 8 984. % ’ y •'8 Zr 8 919 T'I” Y 3 936 31-1 Z ■ 8 940 4*7 7. * «.9+4 530 Z-,. « 155 393 X U 159 Y .9 163 (i”í! Z 9 7-71 895 Y 9 178 <m X ’ í) 192 560 Z 9 (96 69S P 9 200 «28 K . 0 204 953'V 9 213 225 IV .4 217 358 Z 0 229 7:57 Z 9 238 023 N 0 "242 150 P 9 246 209 S 9 258 0118 U 9 202 821 W » 271 ; -7 x S 279 353 P 9 283 486 O Ó 287'619 Y 3 201,752 W 0 293 2.35 X í) 300 018 Z 9 337 213 Z 9 341 3+3 Z 9 349 614 D fi 353 747 P 9.302 013 S ;t 306 116 T JV 370 279’ X 9 374 4T2 X 9 373 543 P 9 3*52 678 R 9 536 811 V 9 300 944 W 9 395 077 O í) 399 210 P 9 +07 470 T 9 4H 609 T 9 4-13 742 X 9 424 008- P $ 426 141 R « 43C 407 U 0 440 Ő40 W 9 440 at)6 Z 9 437 072 Z 9 469 471 Z 9 481 870 P 9 486 003 Q 9 40.0 180 V 9 729 850 W H 738 110 X 9 712 249 Y fi 746 382 Z 9 750 5! 3 Y 9 754 648 Y •9 702 914 E • fi 767 047 P b 775 813 S 9 7ív) 446 U 0 7iö:í a 7.9 W 9 787 712 X í> 791 845 P 9 795 978 S 9 304 244 U 9 812 510 W í) 816 643 X .9 820 776 Y Sí 324 í'09 Y 9 833 173 Z 9 337 308 7. 9 841 441 7. «345 574 Z 9 819,707 X 9 853 849 7, 0 857 973 Z 9 862 106 Y 9 907 569 N 9 915 835 P 9 919 fi fi 3 S í> 924 101 tí 9 932 367 W fi 940 633 P í> 944 766 Q 9 94 8 8ÍI9 V f) 953 -032 W fi 957 165 X » .%'! 298 P í): 9.60 56+ K S) 973 0)7 V J» 931 963 VT » .986 0í>6 Z 20 832 106 P 20 889 362 R ' 76 705 1-1-5 V 76 709 240 W 76 713 381 X 76 72ő <80 Y 76 729 913 Z 76 73« 170 Z 70 746 445 O 76 925 297 Z 76 977 893 P 70 982 026 R 76 986 159 IX 76 990 292 W 1 77 002 «31 Z 77 006 824 Y 77 Olt) 957 Y 77 015 090 X 7 7 019 223 Z 77 023 356* Z 77 044 021 Y 77 IÜH 016 Z 77 114 282 Z 77 126 68 i Z 77 134 947 X 77 14« 213 Y 77 m 479 Y 77 1S9 745 Y 77 172 144 P 77 188 676 R 77 192 809 V »77 205 208 W 77 209 3 41 Z 77 213-474 X 77 2.7 607 Y 77 250 671 X 77 263 070 P 7T292 t*()l- Q 77 300 267 V 77 304 400 W 77 308 533 X 77 31« 799 P 77-320 932 R 77 «25 065 V 77 341 597 \V 77 345.730 X 77 353 90fi X 77 395 3-15 Y 77 399-459 Z 77 403 5-92 Z 77 415 991 P 77 444 922 Q .77 44 9 055 V 77 453 188 W 77 457 32.1 X 77 461 454 Z 77 482 1.18 X 77 4 90 385 X 77 502 784 Z 523 449 O 77 771 429 T 77 783 828 Z 7 7 7 924)94 P 77 804-493 Q 77 812- 759 V 77 816 892 W 77 858 222 P 77 870 621 R 7 7 874 754 V 77 878 087 W 77 891 286 O 77 903 60J -. P 77 907 81« T 77 911 931 T 77 9.16 0K4 X 77 920 217 O 77 924 33« P . 77 928-483 S 77 032 616 IX 77 936 749 X 77 945 01-5- P 77 949 148 R 77 957 414 V «0 731 322 V 80 755 455 W 80 780 253 Z 8A 800 918 Z 80 813 317 Z 00 846 381 P 80- 854 647 R 80 «75 312 U 80 879 443 W 80 883 57« 7. 80 953-880 Z 80 966 238 P «0 9.74 504 R 80 986 90r 17 «0 991 036 W 81 053 031 P 81.065 430 R 8! 069 363 17 31 077 §29 W 81.081 06» 7. 81 090 228 X 81 tl-Q 89:; P 81 11« 159 R 77 905 m W «1 1-23 292 17 8; 13.7 425 W 79 623 0.1 3 7. 79 043 678 Z 79 051 '944 Z 7.9 «64 343 P 7» 6:72 «09 Q 79 676 742 V 79 685 003 W *79 68« 141 N 79 693 *274 -P 75) «97-407 S 79 701-540 U 79 7«3 873 W 7íf 709 806 Z ■79 718 072 P 79 722 205 Q 79-726 338 V 79 730-4-71 W 79 742 870 Z 79 751 136 V 79 755 269 Z ■79 759 402 O 79 765 535 P 79 767 608 S 7.9 771-301; T.T 79 780 067 X 79 800 732 Z 79 808 99? Z fii 13? 558 O SÍ 139 824 P 8t 148 0ÍM) T' fit 1-56 356 T 81 164 G22 X fii 172 838 Z fii 1-77 021 P 81 1.91 1;>4 Q fii 105 287 V fit 189 420 \V 81 205 952 Z fii 226 6*7 Z 8 f 267 947, P 272 m & fii 2.76 213 V 81 *280 346 W ».1 234 479 M fii 288 6!2 P £7 309 277 S fii 31.7 543 TT fii 321 676 W 8-1 32» 809 Y fi 1 329 942 P fi I :m 208 R fit 340 47+ V Fi 330 607 W fii 404 336 L. Y Vásárlási utalv. íTOOO F-> fi 961 l-í-2 X 9 49+ 263 W 76 750 578” P 77 527 582 P .79 313 131 Ó 8t 408 469 P Z Vásárlási ui alv. (4,000 Ft) 8 965 245 V 9 +98 402 O 76 758 «44 S 77 539 981 S ­70 317 264 P »1 4-3 2 602 S ■8 985 ÓH) Y íi 50ö 663 P 76 762 977 T 77 544 í 14 U * , 79 821 oÓT S RÍ 420 868 17 Gyorslistánk csak. a Pest 9 (i:7 2 40 ’-P , • 9- 510 801 s 76 707 1:10 X 77 550 .Ylá X 79 825 530 T J 81 429 1.74 W megyében és Budapesten 9 03.1 373 R .0 514 931 a 70 771 213 X 77 564 779 Z 79 82.9 661. X «1 441 53/7 Y vásárolt nyertes szelvények ' 9 039 «3:V U V 519 067 X 76 787 775 P •77 568 912 Z 79 831 706 O »1 445 «66 Y számait tartalmazza. 9 043 7*7 2 • W' 9 523 200 Y 70 791 903 R 77 6.18 508 .-VI 7y «87 <129 P VI 440 799 Z y 03« 171 p 9 527 33*3 Z 76 H<)4 3 )7 V 77 6-2*2 «11 P 79 842 002 S 81 455 932 7, 8 270 901 Q fi 407 290 X 9 060 304 Q 9 531 4«6 Zf 76 8(Ki 4 10 W •77 026 774 S 79 850 328 T 81 4Ö8 005 Z 8 275 034 V 8 4: )'-Vi "/. *’ ’ 9 004 487 V’ 9 564 330 p 76 816 700 Y 77 630 907 U 79 854 '461 X* 81 462 19# I> fi 279 167 \V , 8 41.9 .«89 Y M 068 570 W ­9 572 736 R 70 820 839 -Y • 77 «59 1:73 W 7y 858 594 O 81 466 33:1 P 8 29i áfíti P 8 423.822 Z 9 076 836 -X 9 576 92;) Ü 76 «29 105 Z 7.7 663 9.71, Z 79 862 727 P 8 1 4 70 464 S 8 295 69!) R 8 43« 22-1 Z i# (Ifit) 969 Y 9 585 195 w 7« -833 l*é Z 77 «08 MM V 870 991 T 3tl 482 863 U 8 308 098 U ■3 456 88« X ' 9M 05 767 P 9 638 924 Y 76 «37 371 Y ’ll «97 035 Y-79 375 12« T 81 485 m x 8 312 231 W 8 461 019 Y 9 lUij'ÍKW R 9 647 1.90 Z 7« 849 7 70 Z 77 721 833 Y 7!) 879 2Í9 X 8l 4.99 395' X 8 316 864 X fi 405 152 Z Jé ÍV} 033 n 9 651 323 z 76 070 435 Z 77 72:5 906 79 887 525 X «1 503 528 P 8 320'497 Z * fi 473 4 V0 H í) 118, .16G W ’. 9 659 589 Y 70 874'3í»:; O 77 738 365 M ­* 79 #95 791 P «1 507 06! R 8 324*620 X fi 4 77 5al1 P '•» '•22' '29;) -V • 9 071. 930 Y 7 i:,::;70l p 7.7 742 498 P 79 309 924 Q «1 515 !»2T t f' 8 345 295 P 8 +81 «84 S íi 126 432 Y í) «84 387 X 70 882 834\ T 77 74« 631 S 79 00+ 057 V 81 528 32« TAT 8 3+9 4*28 Q fi 485 817 U 9 13 ft 5 gf ­•0 ¥05,052 Z 70 «01 100 T 77 750 764 U 79 91*2 323 W 81 332 499 Y fi 353 561 V . 8 489 950 W 9 134 698 Z’ 9 709 185 z 7« 8.95 235 X. 77 754 897 W 79 924 722 Y R1-544 853 P fi 357 694 W • 8 494 083 X 9 .138 -83 h Z 9 717.451 p 76 803 366 Y 77 759 030 Z 79 932 988 Y 81 548 991 Q fi 361 827 Z 8 498 216 7, 9 147 09" X 9 721 584 Q 76 it* 1 765 Z 77 763 m Y 79 9.37 1/21 Z 81 531 124 V . #304 891 S. . ♦ äOÜ ‘á'ijj.Jí*. U lii.UJ X. 3 725 711 V ÍŐ m i oi V 11 767 230 Z 79 #87 Z #1 ŐC9 VV «1*5,7« 789 Y 81 577 922 P fii 594 454 Q «1 «02 720 V RÍ 606 853 W fii 610.586 P «1 615-11-9 Y 81 619 252 T fi i 623 385 Z 8) 627 518 X 81 «31 651. P 81 639 91i7 P «1 648 1,83 T «1 652 376 T 81 656 445) X 81 71.0 178 O fi! 714 3-H p R: 718 444 S *1 726 7.10 T Rí 739 1 08 X fi! 743 *242 N fii 759 774 P ‘ 81 776 300 S KI 730 439 LT fii 784 572 W fi ! 738 70 5 I» 81 792 833 P 31 805 237 T 81 809 370 T 81 817 636 X 81 824 769 X ■81 830 035 X 81 834 168 Y fii 850 70Ó,Y 81 867 232 Y 8! 871 305 X *81 875,498 P «1 879 031 Q 81 383 7$+ V 81 802 Ó3l; W «1 89« i«3 Y «1 900 296 P £1 904 4-29 R £1 91« 823 -V 81 929 227 W fi l 933 360 N 81. 937 493 P 81 945 759 S 82 003 621 G 82 016 020 W £2 020 1 53 P 82 024 2M P 82 028 419 T 82 032 552 T 82 03« 685 X 82 040 818 X 82 044 951- V £2 049 084 Y 82 057 350 Y 82 061 483 Y 8*2 0(55 0-1« Y £2 078 015 Y 82 082 148 V 82 090 414 Y 82 094 547 Y «2 106 94« X £2 .111 079 P 82. K 5 *212 R 82 123 478 V 82 1-27/6U W 82 131 744 O 82 135 877 P 82 140 OVO S £2144 143 IT 82 148 276 X 82 152 409 I £2 156 542 P 82 1«<> 675 íS 82 164 803 IT 82 173 074 \V 82 177 207 X 82 m 340 X 82 185 473 X 82 180 «06 Y 82 1:93 739 Y £2 197 872 P % 82 202 005 P 82 2KJ 271 T 82 21® 537 T fií 230 936 X ‘ *82 233 069 X «2 230 20*2 X «2 24-3 335 X £2 247 468 X 82 254 601 Y «*2 255 734 Y 8*2 259 867 P 82.268 133 R «2 272 266-U 82 284 965 W 82 .28» 798 X •8*2 292 931 X 32 297 064 X 82 301 197 Y 82 303 330 Y 82 309 463 X 82 3,17 7*29 Y £2 325 993 Y 82 330 128 Y 82 342 527 Y 82 346 660 O 82 354 926 P 82 359 059 S 82 363 192 17 82 429 320 X 82 433 453 X 82 437 586 X 82 454 1.18 Y 82 462 384 7. 82 466 51.7 Z 82 474 783 V 82 478 916 Z 82 495 448 Z 82 499 581 Z A nyerés szelvényedet 5987. február 25-ig kell a totó-lottó kirfmdeltségek. az OTP-fiókoiv. vagy. posta útján a Sportfogadási és, Lottó' • Igazgató säg címére, , <1875, Budapest v., MünnicU Ferenc u. 1-5.) eljuttatni. A gyórsJista-* közvetlenül s sorsolás után készült, az esetleges számhibákért fe­lelősséget nem vállaltiak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom