Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-17 / 40. szám

1987. FEBRUAR 17., KEDD W6»F Bős-Nagymaros Épülnek a gátak Több százmillió forint érté­kű munkát végeznék az idén a bős—nagymarosi vízlépcső- rendszer építkezésein az Észak­dunántúli Vízügyi Igazgatóság brigádjai. Egyik legfontosabb teendőjük a Dunakiliti fölött kialakítandó tározó jobb oldali gátjainak megépítése. A táro­zó vízfelülete 60 négyzetkilo­méter lész, hasonló nagyságú, mint a Fertő-tó magyar olda­lon levő része, átlagos víz­mélysége pedig 6—8 méter. Üdülési, pihenési, idegenfor­galmi hasznosítására külön terv készül, amelyen már dol­goznak a magyar és a cseh­szlovákiai tervezők. A 27 kilométer hosszú gát első néhány kilométeres sza­kaszát már elkészítették, az idén pedig meggyorsítják az építést, és már csehszlovákiai területen is dolgoznak. A gá­takkal párhuzamosan kiépítik a 30 méter fenékszélességű szivárgó csatornát is. Rajka térségében az idén ugyancsak elkezdődik a mun­ka, melynek célja, hogy bizto­sítsák a Mosoni-Duna állandó vízutánpótlását. Elsősorban politikai szervezet Negyven év a honvédelemért Tegnap a Vörös Csillag Ér­demrenddel kitüntetett Ma­gyar Honvédelmi Szövetség Központi Lövészklubjában saj­tótájékoztatót tartottak a szö­vetség múlt évi eredményei­ről és idei feladatairól. Tringer Gyula alezredesnek, a főtitkár helyettesének meg­nyitója után Kéri György ve­zérőrnagy, az MHSZ főtitkára elmondta, hogy tavaly négy arany-, 33 ezüst-, 23 bronzér­met, s további helyezéseket értek el itthon és külföldön az MHSZ sportolói a világ- és Európa-bajnokságokon, világ­játékokon. Elkészítették az új ötéves tervidőszakra vonatko­zó intézkedési terveket, ered­ményesen rendezték meg az MHSZ-vezetők országos ta­nácskozását és az azt megelő­ző feladatmegszabó értekezle­teket, valamint a jelenleg is zajló klubközgyűléseket. Idén útjára indítják a Szo­cialista hazáért című játékso­rozatot, kiírják a Negyven év a honvédelemért irodalmi, képzőművészeti és fotóművé­szeti pályázatot. Külföldön hét világbajnok­ságon és tizenegy Európa-baj- nokságon vesznek részt az MHSZ sportolói. Hazánkban az ÁISH-nak segítve a lég- fegyveres világbajnokságot, a junior világkupát rendezik meg szeptemberben. Sok be­mutatót,. szemlét, találkozót terveznek a különböző politi­kai, társadalmi és ifjúsági szervezetekkel. Hangsúlyozta azonban a fő­titkár: az MHSZ-ben a ver­senysport és a tömegsport egyaránt a szocialista hazafi- ságra, internacionalizmusra nevelést kell hogy szolgálja. A szövetségnek elsősorban poli­tizáló, munkára és becsületes magatartásra nevelő szerve­zetnek kell lennie, s e céljai eléréséhez veszi igénybe a sportot és a modern technikai eszközöket egyaránt. ■Szorosabbra akarják fűzni kapcsolataikat a családokkal, az általános iskolásokkal, s az eddigieknél erőteljesebben tá­mogatják a közös kerékpáro­zás, hegymászás, turizmus tö­megsportként való fellendíté­sét. „...részünkről mulasztás nem történt...” Kacskaringős űt az igazságig Győzött az igazság és mégsem boldog senki. Az alábbi tanul­ságos, de legalábbis elgondolkoztató történet szomorú hőse egy nagybeteg ember, aki egyéves huzavoba után kapott hi­vatalos értesítést arról, hogy panasza jogos volt, kívánsága teljesült. Teljes elvesztése A diósdi Rácz Lászlót ér­szűkület miatt megoperálták az Orvostovábbképző Intézet­ben, majd 1983 januárjában leszázalékolták.' Másfél. év múltán „agyvérzés következté­ben jobb oldalára lebéniilt. Előbb a Tárogató úti, majd a kerepestarcsai kórházba ke­rült, s érszűkülete miatt is­mét műtötték. Mozgáskép­telen állapotban vitték haza, s aztán két hónapon át feküdt a budakeszi rehabilitációs in­tézetben, ahol megtanították a legelemibb mozgásra, majd ismét hazaengedték. Jobb keze teljesen béna maradt, jobb lábát emelni nem tudja, lépcsőn egyedül menni nem tud, önmagát el­látni képtelen. Gyógytornára saját költségen taxival járt fel a fővárosba, mivel az SZTK-tól nem kapott be­utalót. Tavaly január elején a Tár­sadalombiztosítási Igazgató­sághoz beadta összes leletét és kórházi elbocsátó papír­jait azzal a kéréssel, hogy sú­lyos állapotromlására való te­kintettel, rokkantságát nyil­vánítsák elsőfokúnak. Anél­kül hogy egészségi állapotát megvizsgálták volna, negyed­év múltán (április 14-én) ka­pott egy határozatot, misze­rint másodfokú rokkant, mert „magát el tudja látni’’. Rácz László ezt a határozatot meg­fellebbezte, de — megint csak anélkül, hogy az ügyében döntést hozók közül bárki megnézte volna a magatehe­tetlen embert — fellebbezését elutasították. Ekkor fordult Rácz László panaszával a népi ellenőrzés­hez. Császár Ferenc, a Pest Me­gyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság elnöke levelet küldött az Országos Orvosszakértői Inté­zet főigazgatóságához, s on­nan alig három hét múlva már meg is érkezett dr. Ba­logh Zoltánnak, az I. számú igazgatóság vezető főorvosá­nak aláírásával a következő, betű szerinti hűséggel idé­zett válasz: „Nevezettet az 7. fokú orvosi bizottság — lakásán történő helyszíni kiszállás alapján — 1986. október 20-án megvizs­gálta és nála 100 (egyszáz) % munkaképesség-csökkenést ál­lapított meg, ezért I. (Első) csoportú rokkantnak véle­ményezte véglegesen. Állapot­rosszabbodását 1986. január 1- töl kezdődően véleményezte az 1. fokú orvosi bizottság. Meg­jegyezni kívánom még, hogy nevezettnél fenti betegsége kapcsán a munkaképesség tel­jes elvesztése mellett oly fokú elesettség áll fenn, hogy má­sok rendszeres ápolására, il­letve gondozására szorul.” . Itt tartott az ügy a Pest Dfegyei NEB december 15-i üléséig, s a testület számos tagja indulatosan tette fel a kérdést: hogyan fordulhat elő a mi társadalmunkban ilyen lélektelen és felelőtlen ügy­intézés egy magatehetetlen ember sorsát illetően, mint amilyentől Rácz László szen­vedett mindaddig, amíg a né­pi ellenőrzéstől nem kért segítséget? Vajon akik sorsá­ról úgy döntöttek, hogy rá nem voltak kíváncsiak, része- sülnek-e olyan elmarasztalás­ban, ami a jövőben ember­ségesebb eljárásra készteti őket? A csatolt iratokbcl A NEB-tagok rögtön meg­tudták, hogy kérdéseiket Csá­szár Ferenc elnök már tíz nappal korábban udvarias hangú levélben elküldte Ba­logh főorvosnak. Azt azonban talán csak e sorokból tudják meg, hogy Balogh főorvos ép­pen ezen a napon írta meg válaszát, s azt ismét ponto­sán idézzük: „Újabb levelére válaszolva szíves tudomásul vétel végett közlöm, hogy az esettel kap­csolatban részünkről mulasz­tás nem történt és ezért szankciókat sem kellett alkal­maznom. Orvosi bizottságaink a szakvéleményeinket a tár­sadalombiztosítási szervek kérésére készítik el. Rácz László 1982 óta III. csoportú rokkant volt. 1986. február li­án a társadalombiztosítás ré­széről az Ügyvitel igénylő so­ros felülvizsgálatakor azt a kérdést tette fel, hogy a mel­lékelt iratok alapján nála az állapotrosszabbodás 1986 ja­nuárjától elfogadható-e? Az I. fokú orvosi bizottság az ál­lapotrosszabbodást elfogadta, mert II. (második) csoportú rokkantságot véleményezett. Ezt a II. fokú orvosi bizott­ság 1986. május 7-én jóvá­hagyta, mert a csatolt iratok­ból egyik alkalommal sem derült ki, hogy az illető járás­képtelen lett volna. Ezt a tényt csak az Önök előző le­vele tartalmazta, emiatt lett végül is I. (Első) csoportú rokkant. Megállapítom, tehát, hogy munkatársaink minden esetben szakszerűen jártak el és ezért dicséret jár nekik, nem pedig büntetés.” Nos, rendben van, ha dicsé­ret jár nekik szakszerűségü­kért, kapják meg! Nem tudhatjuk azonban, hogy a minden esetben szak­szerű eljárásból mégis melyik volt a legszakszerűbb? Az el­ső két esetben — amikor sem a betegre nem voltak kíván­csiak, sem levelét, majd fel­lebbezést nem vették figye­lembe — lehetséges, hogy szakszerűen jártak el, de ak­kor a harmadik megoldás nem illik a szakszerűség ka­tegóriájába. Ha meg az utób­bi volt a szakszerűbb, ahogy mi, laikusok is gondoljuk, ak­kor az első két eljárásra nem illik ez a minősítés. Nem járultak hozzá Az viszont aligha vonható kétségbe, hogy ha Rácz László — ahogyan a magatehetetlen betegele közül bizonyára so­kan tették volna — nem for­dul a népi ellenőrökhöz, szen­vedhetné mindazokat az anya­gi hátrányokat, amelyeket az első két „szakszerű” eljárás okozott neki. S végül az is gyanítható, hogy az igazságához vezető, ez alkalommal igencsak kacska- ringós út izgalmai semmikép­pen sem járultak hozzá Rácz László egészségi állapotának a javulásához. Ezért aztán az a dicséret, amely a főorvos szerint az ismertetett szak­szerű eljárásokért dukálna, Diósdról, a Katinka utcai há­zikóból nem érkezik meg mostanában. Cseri Sándor Elvi sémaként könnyen áttekinthető A forrásokból folyam lehet Igaz, igaz, ahogyan Eötvös József sok évtizede megfo­galmazta, „a demokráciát nem kimondani, hanem or­ganizálni kell”. Persze azért kimondása, szükségessé­gének hangsúlyozása sem felesleges. Legalábbis jó né­hány munkahelyen nem. Mert fölötte, rajta áll a vita. Azt, hogy kell-e, inkább csak gondolják a tamáskodók, kimondani — annyiféle hangos ösztökélés közepette — restellik, nem merik. Miként létezzen, hogyan növeked­jék, ezen már lehet disputa. De ne csak disputa legyen, hanem tett is! Zárolt információk Szocialista társadalmunk el­vi berendezkedésének alapve­tő jellemzője a demokrácia, s nem az akármilyen, hanem a szocialista demokrácia. Ma­gunk választjuk legkülönbö­zőbb képviselőinket, mi bir­tokoljuk a termelőeszközöket, jogunk és lehetőségünk, hogy közvetve és közvetlenül is mindjobban belebeszéljünk közös dolgainkba. Gazdasági terveink kialakításába, az életszínvonalhoz kapcsolódó intézkedések meghozatalá­ba, a törvények kidolgozásá­ba, a település fejlesztési ter­vének véglegesítésébe. Ez ed­dig rendben van, manapság már közhelyes tudnivaló. A munkahely azonban nem cse­rélhető össze a népfront vita­klubjával, a falugyűléssel, a tanácsüléssel. Ki akarja összecserélni? Termelési fegyelem és mun­kahelyi demokrácia, egysze­mélyi vezetés és kollektív gon­dolkodás nem eller^éte, ha­nem kiegészítője a másiknak. A munkásosztály hatalma sok­féle formában ölt testet. E ha­talom gyakorlásának egyik terepe a munkahelyi demok­rácia, Politikai kérdés tehát. Elsősorban. Ám rögtön utána — és ez az, amiről alig esik szó — gazdasági kérdés is. Mert rossz légkörben nem le­het jól dolgozni. Fedi a valóságot az a sok­felei hallható vélemény, ami szerint egy-egy nagyobb mun­kahelyen belül is lényegesen eltérő lehet a munkahelyi de­mokrácia színvonala, gyakor­lata, attól függően, az ott dol­gozó vezetők és beosztottak élnek-e a fölkínált alkalmak­kal. A magunk tapasztalatai szintén azt mutatják, hogy a munkahelyi demokrácia nem csak a kívánalmaktól, a kö­vetelményektől marad el tete­mesen, hanem — a lehetősé­gektől is! A tulajdonosok — s ilyen értelemben a gyárban, a vállalatnál, az intézmény­nél, bármely szervezetnél mindenki egyformán az—kü­lönböző csoportjai sűrűn csak véletlenszerűen értesülnek ar­ról, ami munkahelyük jelené­ben, jövőjében döntő ténye­ző, s kellő információk híján nem tudnak érdemi véleményt mondani. . Szemléletes példákkal szol­gálnak erre a helyzetre a kö­zéptávú és az éves tervek, mind kidolgozásuk, mind érté­kelésük szakaszában. Meg- hökkenve látjuk, hogy még azokban a gyárakban, válla­latoknál is, ahol eredményes a munka, sikeres a. jövedelme­Számítógép az iskolában A „számítógépet minden iskolába” program keretében hat darab gépet kaptak a tatárszentgyörgyi általános iskolások. Márkus Zoltán tanár 8. osztályos tanulókat oktat a progra­mozás rejtelmeire. (Vimola Károly felvétele) zőségi programok teljesítése, a vezetőknek a legszűkebb kö­re fenntartja magának a pon­tos információkat. A döntő többségnek — a Szűk körbe nem tartozó vezetőktől a ter­melésirányítókon át a betaní­tott és segédmunkásokig — még decemberben sincsen fo­galma arról, hol tartanak, ho­gyan állnak,..! Ritka kivétel­től eltekintve — így tapasz­taljuk — ezt a helyzetet nem a munkahelyi legfőbb irányí­tók politikai elzárkózása, de­mokráciával szembeni értet­lensége hozza létre és tartja fenn, hanem a bizonytalanság és a bizalmatlanság meggyö keresedése a gazdálkodásban. A beavatott vezetők azért vé­lik ajánlatosnak az óvatossá­got, mert nem tudják, a gyak­ran év közben változtatott szabályozók végül is milyen hatást gyakorolnak majd az eredmény-elszámolásra, mert nem ismerik a partnerek fi zetőképességét — s meglehet, bár jól dolgoztak, a követe lések késedelmes beérkezése folytán a bankszámlán a cég pénzügyi helyzete ingatagnak látszik —, mert a teljesítmény­tartalékok eltitkolása miatt valójában maguk sem tudják, a műhelyek, az üzemek stb az év utolsó két-három heté­ben mit adnak át továbbfel- dol-gozásra, értékesítésre. Ez utóbbi tényező súlyára fényt vet,, ha megemlítjük: a me gye jelentős iparvállalatainál a decemberi termelés értéke átlagosan tíz, tizenöt száza lékkai haladja meg a többi hónapét, de bizonyos iparte­rületeken — és ebben pél­dául gépipari vállalatok erő­sen érintettek — a többlet harminc, negyven (!) száza­lék. Azt már csak félve told­juk hozzá a leírtakhoz, hogy mindezt — igaz, ez is szinte titoknak számít a munkahe­lyi közvélemény előtt — a ko­rábbiakkal azonos létszám te­remti elő... Folytatni kell A demokrácia gyakorlásának tehát rendszere kell(ene), hogy legyen, a munkahely sajátos­ságait tükröző rendszere. Ez az első, alapvető követel­mény. A második, és az előb­binél alig kisebb súlyú, hogy az információ-, a vélemény- csere minél több közlési csa­tornán bonyolódjék le. Tehát ne pusztán kész tényeket kö­zöljenek az érintettek a kö­zösséggel, hanem — tervek esetén — döntési változatokat, előnyökkel, hátrányokkal, in­dokokkal és ellenérvekkel, il­letve — teljesítésről szólva — azt is tudassák, a tényszámok miért olyanok, amilyenek. A javaslattételre, a véle­ménynyilvánításra lehetőség a munkásgyűlés — bár ennek a formának, sajnálatosan, egy­re inkább csak reprezentatív a szerepe —, a rendszeresen megtartott termelési tanácsko­zás, intézményekben a mun­kaértekezlet, a brigádgyűlés, s természetesen a közvetett fó­rumok szintén azok, a pártbi­zottság! üléstől a szakszerve­zeti bizalmitanácskozáson át a KISZ-esek csoportértekezle­téig. Ha ezek lezajlottak, ak­kor ismét a helyi sajátosságok — és nem kevésbé a helyi kö­vetelmények — szabják meg a teendőket. Ki(k)nek kell mérlegelni, elemezni az el­hangzottakat, mihamarabb ér­demi választ adni — és ez, meglepő, a leggyengébb pont a vállalatok többségénél — az érintetteknek. meghozni és végrehajtani az intézkedése­ket. Elvi sémaként egyszerű, könnyen áttekinthető hálózat a munkahelyi demokrácia szer­vezete. Látszatra semmi aka­dálya nincsen annak, hogy megvalósulhasson a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa határozatának az a része, amely kimondja: „Folytatni kell a szocialista demokrácia fejlesztését a tár­sadalmi élet minden terüle­tén, az államéletben, a mun­kahelyen, a társadalmi szer­vezetekben, mozgalmakban, a lakóhelyi közösségekben." Lát­szatra nincsenek komoly aka­dályok, a gyakorlatban azon­ban minden bonyolultabb, hi­szen a demokrácia nem más, mint az érdekegyeztetés rend­kívül összetett folyamata. Egyetlen, de sok félreértést teremtő hivatkozásnyi példa a gyakorlat bonyolultságára: a munkahelyi demokráciára nem csak a munkásoknak, a beosz­tottaknak van joga, hanem a vezetőknek úgyszintén. Mély kátyú ez, benne reked meg sokszor a haladás szekere! Ta­pasztaljuk ugyanis, ha a mun­kahelyi irányítóknak — az üzemvezetőknek, művezetők­nek, osztályvezetőknek pél­dául — nincsen megfelelő ha­tásköre, tájékozottsága, ma­guk sem vesznek részt a gyár, a vállalat, az intézmény teen­dőinek kialakításában, gond­jainak megvitatáséban, ered­ményeinek elemző értékelésé­ben, akkor „lefelé”, azaz irá­nyítottjaikkal szemben ugyan­ezt gyakorolják. Ilyenkor lesz­nek pusztán postások; továb­bítják az utasításokat, jelen­tik a megtetteket, de mivel az önálló cselekvésre módjuk kevés vagy egyáltalán nin­csen. nem igénylik a vélemé­nyeket, nem kíváncsiak arra, embereik miről mit gondol­nak. Lényeges jellemzője tehát a munkahelyi demokráciának a jogok egyenlősége. Ahogy a fegyelem szintén. Csakis ak­kor van értelme a vitának, ha a döntés után — éppen mert megelőzte azt az akaratok egyeztetése — fegyelmezett a végrehajtás. Es mindenki ré­széről az! A demokrácia, mint jog , ezerszer hangoztatott, megkoptatott igazság, mégsem értjük igazán —, kötelességek­kel társul. A közösségben ér­vényesülő munkamegosztás méri kisebbre vagy nagyobb­ra ezeket a kötelességeket, de: mindenkinek jut belőle! Sokféle formája van a mun­kahelyi demokrácia közvetlen és közvetett gyakorlásának, elég a legfrissebbre, a válla­lati tanácsokra, az igazgatók választására utalni. Az adott helyen legjobb formák meg- lelése nem néhány ember, nem egy testület, hanem a teljes közösség dolga. S ezt, a gyakorlat ismeretében nem felesleges hangsúlyozni 1 Hazánkban a társadalmi el­ismerés megszerzésének dön­tő terepe a munkahely. A tár­sadalmi aktivitás felkeltésé­nek szintén. Aki érzi, élvezi, „csinálja” a munkahelyi de­mokráciát, az a gyár, a válla­lat, az intézmény kapuján kí­vül is szívesen vállal közéleti szereplést. Aki belekóstolt a közös gondolkodás örömébe, az a lakóhelyén sem csukja be az ajtót a hívó szó elől. Ahol él a munkahelyi demok­rácia, ott annak légköre ezer­féle formában — a szocialista brigádok társadalmi munkájá­tól a dolgozók odahaza elmon­dott véleményéig — sugárzik ki a tágabb közösségre, a köz­ségre, a városra. Egy útra terelve Részből egész, a forrásokból folyam lehet, lesz. A folyamot a források táplálják! Ezért a részek tökéletesítése kap nap­jainkban élesebb megvilágí­tást. Ebben kell előbbre lép­ni. A fogalmak, a teendők tisz­tázásával. A formák folyama­tos jobbításával. Ha szüksé­ges — és ennek szükségessé­gét kár lenne tagadni, elég hi­vatkozni a vállalati tanácsok tevékenységének kezdeti buk­tatóira —, akkor új formák, módszerek keresését sem kell mellőzni, s a próbálkozásokat nem szabad gyanakodva szem­lélni. Egyvalami visszont nél­külözhetetlen: a politikai szándékok és a gyakorlati tet­tek egy útra terelése. Mészáros Ötté T

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom