Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-11 / 35. szám

8 1987. FEBRUÁR 11., SZERDA ill ltEK JIB ■ 1937. február 11. «fils. Szerda. Bertold, Ma­rietta napja. A nap kél 6.53 — nyugszik 17.00 órakor. A hold kél 14.12 — nyugszik 6:13 órakor. Eleinte nyugat felől időn­ként erősen megnövekedhet a felhőzet és gyönge eső is elő­fordulhat, köd keletkezik. Ké­sőbb a köd csaknem minde­nütt feloszlik és kisüt a nap. A korábban élénk, helyenként erős délnyugati szél lassan gyengül. További erős olva­dás várható, általában C és 11 fok közötti maximum-hőmér­séklettel. ' ELHUNYT GORJANC IGNÁC Gorjanc Ignác, az Ország- gyűlés ipari bizottságának el­nöke, Jászberény országgyűlé­si képviselője, a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár vezérigaz­gatója életének 63. évében sú­lyos betegség következtében rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről később intézked­nek. fi : • fc ét ’ , jl n \hr ' fv $ ' 3 \ Vetfimas-tcrmcftető és Ér­tékesítő Vállalat az idén az Aigroskálával együttműködve 35 zöldségfajtából mintegy 3 millió tasak különleges mi­nőségű vetőmagot hoz forga­lomba. Ezenkívül 16 hazai nemesítésű virágfajta, hatféle f«magkeverék is forgalomba kerül, egy, kettő és öt kilo­grammos dobozokban. Bővül a dísznövények fajtaválasztéka is Gépjárművezető-képzés U Etnicgáríában A Magyar Autóklub Pest megyei szervezete új szolgál­tatást vezet be Cegléd és Száz­halombatta térségében. Meg- ■ kezdik a B kategóriás gépjár­művezető-képzést. Az első tan­folyamok Cegléden február 16-án. hétfőn 17 órakor kez­dőidnek. Részletes információt a ceglédi klubiroda ad. Száz­halombattán február 17-én, kedden 17 órakor találkoz­nak először a tanulók. Felvi­lágosítást a százhalombattai műszaki állomáson adnak. BATTHYÁNY LAJOS SZÁZNYOLCVAN ÉVE született Pozsonyban, és Pes­ten halt mártírhalált Batthyány Lajos gróf (1S07—1849) liberá­lis nagybirtokos, az első füg­getlen magyar kormány elnö­ke. Nyugat-Európában megis­merkedett a fejlett polgári ál­lamok viszonyaival, s birto­kain korszerű gazdálkodást folytatott. 1830-tól — mint fel- sőtublai tag — részt vett a re­formországgyűléseken, s csak­hamar az ellenzék vezetői kö­zött tartották számon. Közre­működött a Vas vármegyei gazdasági egylet és az ipar tes­tület megalakításában. 1847-ben az ellenzéki párt elnöke lett, s ez év őszén keresztülvitte, hogy Pest vármegye Kossuthot válassza követül a közelgő országgyűlésre, melyen Bat­thyány is kiemelkedő szerepet játszott. 1848. március 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki. s ő néhány nappal később felterjesztette kormá­nya névsorát. Az első népkéD- viseleti országgyűlésen a sár­vári kerületet képviselte. Agrár innovációs találkozó Jó ötletek árverése Az élelmiszer-gazdaság fej­lesztéséhez, feladatainak meg­oldásához nagy szükség van a fiatalóikra, tudásukra, korsze­rű ismereteikre. Ezért 'döntött úgy a KISZ Központi Bizott­sága, hogy az Agrár Innová­ciós Bank és az Alkotó Ifjú­ság Egyesülés részvételével agrár . innovációs találkozót, szervez. Ar eseményre feb­ruár 12-én, holnap kerül sor Gödöllőn, a művelődési köz­pontban. A rendezők olyan fiatal szakemberek jelentkezé­só; várják, akik be tudják mu­tatni új ötleteiket, a saját vál­lalatuktól, intézményüktől ho­zott modern technológiákat. A tanácskozáson elhangzó bevezető előadások után kerül sor az igaz! véleménycserére, szekcióüléseken. A délután fo­lyamán sor kerül’ szellemi ár­Teherszá Ili lás Révforgalom A Pest Megyei Révhajózá­si és Hajóépítő Vállalat köz­li, hogy Szob—Pilismarót, Nagymaros—Visegrádi, Duna­keszi—Horány, Ercsi—Sziget­újfalu é3 Adony—Lórév rév­állomások, között menetrend szerint megindult a teherfor­galom. (ni n.U'tsn iiívós/Jm) IIi-ICöh és |M'iil>'Urn 10 <-k 10. szerdán Itt és 1B.ÜO közüli A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES IMI'OltTEIt l’ÁVEL MELINDA IA I.II ,Y HJA VAX i;\ XKUTSKIinE ÍS/.OIIII.. • II ÍVJA Fill. VAGY KFHFSSE FEE! (Ilmlnprsl V. kerüld. Kossuth Eujos „Ira 2/«.. I. rnield) Korszerű aromaüzem Keitlődik a próbagyártás J^rre' a Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás hétfői és csütörtöki lapszámainkban A gyógy- és fűszernövények termelésével és feldolgozásá­val bel- és külföldön jó hír­nevet szerzett magának a Szi- lasmenti Tsz. A rendelkezé­sükre álló alapanyagokból kü­lönböző élelmiszeripari termé­keket gyártanak, amelyeknek elkészítéséhez változatos ízű aromákra van szükség. Ezt régebben importból szerezték be. néhány év óta azonban saját szükségleteik biztosítá­sára maguk gyártják az aro­mákat. Az országban az élel­miszeripar más területein is Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből — Veszett róka. Rókatete­met találtak a fővárosban, a XVII. kerületi Pereld úton, a Budapest táblától néhány mé­terre. A vizsgálatok kimutat­tak, hogy az állat veszett volt, ezért a Köjál kéri azokat, akik a tetemet akár csak érintet­ték is, saját érdekükben azon­nal hívják fel a 491-174 vagy az 587-425, illetve munkaidő után a 117-317-es telefonszá­mot. POZSONYI TV 19.30: Tv-híradó 20.15: Valamit visz a folyó. Auszt­rál tévéfilmsorozat. 1. rész 21.10: A nagy blmálájal kaland. Dokumentumfilm 22.05: Sikkim titkai. Dokumen­tumfilm 22.25: Az ókori Görögország kul­turálté öröksége. Kisfilm 2. MŰSOR 15.50: Inter ZTS V. Bratislava— Chemosvit Svit férfi ko- sárlabda-ligamérkőzés A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar idő szerint! C.05: Dokumentumfilm 6.35: Szóljatok, harsonák! 7.05: Lautcnzák fivérek. 1. rész 14.00: Hírek 14í15: Dokumentumfilm 14.55: Koncert 15.25: Hírek 15.30: Aranykapu — közvetítés Csehszlovákiából 16.20: Koncertfilm 16.40: A mezőgazdaság tudomá­nya 17.25: Világhíradó 17.35: Ljubov Orlova 19.00: Híradó 19.40: Lautenzák fivérek. 1. rész 21.00: Világhíradó 21.15: A világ és az ifjúság 21.50: A kamasz. Tévéfjlm. 3. rész 23.01: Hírek 23.06: A. Zujeva kedvenc szere­pei liilKHO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.20; Eco-mix (ism.). 8.50: Kis magyar néprajz. 9.55: Kalmár Magda operett- dalokat énekel. 9.20: Verbunkosok, katonadalok, 9.49: Ki kelti fel a tavaszt? 10.05: Elveszett, otthonok. 10.35: Mi ez a gyönyörű? 10.47: Pcrgolesi: Az úrhatnám szolgáló. 11.39: Fúvószene. 12.00: Déli krónika. 32.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Zenekari muzsika. 13.36: Zeneiskolásoknak — zene­iskolások muzsikálnak. 14.09: A magyar széppróza századai. 14.25: Operasíágerek. 15.00: A Népzenei hangos újság melléklete. 16.05: MR 10—14. 17.00: Születésnap. 17.57: Hamarosan halljuk őket... 18.15: Hol volt, hol nem volt.., 18.25: Könyvűjdonságok. 13.30: Esti magazin. 19.15; Ken Kasey: Kakukkfészek. 20.1 S: Ravel: A víz játéka. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Madrigálok. 22.45: Az egészséges élet — a WHO rádiósorozata. 23.00: Francia muzsika. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.). 9.05: Napközben. 12.10: Vidám operakettősök. 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 13.03: A tegnap slágereiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Az én rádióm: Horváth Adám. 15.05: Diákfoci. 15.15: Zenerulett. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Rod Stewart felvételeiből. 19.05: Közvetítés jégkorong- mérkőzésről. 19.15: Operetthistóriák. 20.051 Albumajánlati 20.50: Parasztosan vagy urasan? 21.05: Böngészde a zenei antik­váriumban. 22.00: Neveletlenek. 23.20: Most érkezett — Lengyel- országból. 24.00: Janjes Last zenekara játszik. 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR 6.05: Muzsikáló reggel. 8.07: Időszaki kiállítások. 8.12: A Hagen-vonósnégyes hangversenye. 9.43: Zenekari muzsika. 10.40: Pillanatkép. 10.45: Csak fiataloknak! 11.40: Basszusáriák. 12.09: Szimfonikus zene. 13.05: Szonda. 13.35: Népdalkörök énekelnek. 14.00: Világhírű gordonkaművészek felvételeiből. 14.20: Magnósok, figyelem! 15.00: Gounod operáiból. 15.26: Új lemezeinkből. 17.00: Diákfélóra. 17.30: A canticum kamarakórus énekel. 18.10: A Bakfark Bálint lanttrió és a Kecskés-együttes fel­vételeiből. 18.30: V materinskom jazyku. 19.05: Iskolarádió. 19.35: A La Petitie Bande három Coreíli-concerto grossót játszik. 20.08: Wagner: Parsifal. 21.13: A kimeríthetetlen Antark­tisz. 22.42: Bemutatjuk a Stanley Clarke band „Búvóhely” című új dzsesszlcmezét. TELEVÍZIÓ 9.05: Shakespeare drámái a BBC feldolgozásában. 11.15: Stúdió »87. 15.35: Hármas csatorna. 16.50: Történelmi városok: Isztam­bul. 17.35: „Egy szó mint száz»». 18.25: S. O. S. Popgála. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó, 1. 20.05: Juhász István: Méz. 21.15: Van öt perce? 21.25: „Az Élet él és élni akar ...»» 22.15: Híradó, 3. 2. MŰSOR 16.40: Felvételre ajánljuk! 17.05: És láthatom is, amit olvastam ... 17.45: Nas ekran. 18.05: Autó-motor sport. 18.25: Az olaj titkos története. 19.25: Tévétorna. 19.30: Évek és napok. 20.00: Budapesti körzeti stúdió műsora. 21.00: Vivaldi: c-moll gordonka- verseny. 21.10: n ír adó, 2. 21.25: Betűreklám. 21.30: A „D»»-tényező. szükség van ezekre a fontos adalékanyagokra, ezért indo­kolt a gyártási kapacitás nö­velése. A mennyiségi és választék- bővítési igények kielégítésére új aromaüzemet létesített a szövetkezet. Jelenleg már a próbaüzemelésnél tartanak, s még az év első negyedében rátérnek az üzemszerű gyár­tásra. A modern, 1600 négyzetmé­ter alapterületű üzemcsarnok­ban a legkorszerűbb gépekkel termelnek, így mindössze 15 fős létszámmal évéri té csak­nem másfél ezer tonna külön­böző aromát állíthatnak majd elő. K. Z. verésre is, ahol konkrét fel­adatokra keresik a legjobb megoldásokat. A szabályokat és a díjazást a helyszínen is­mertetik. Az elhangzottak jogvédelméről igény szerint az Alkotó Ifjúság Egyesülés gon­doskodik. A gödöllői innovációs nap­ról videofelvételt is készíte­nek. Ez a helyszínen vagy a későbbiekben postán megren­delhető. Elveszett csekkek Érvénytelenek! Elveszett az Aréna kulturá­lis szolgáltató gm. VII. kér. OTP által kiadott: ER 877892 —-877900-ig sorszámú kész­pénzcsekkje, valamint az Aré­na kulturális szóig. gm. 860— 298 tx 225375 publh szövegű bélyegzője, továbbá két, bár­mely szövegre összeállítható bélyegzőkészlete. A fenti el­számolási utalványok és csek­kek, valamint a bélyegzők használata érvénytelen. Az egyetemi per első napja Pénzért eladott tételek Kedden kezdte tárgyalni a Pesti Központi Kerületi Bíró­ság az egyetemi és föisköíai felvételi vizsgatételekkel visz- szabtok bűnügyét, amelyben a Legfőbb Ügyészség nyújtotta be a vádiratot összesen 22 személy ellen. A büntetőjogi felelősséggel — nemkülönben lelkiismereti számadással — tartozók kö­zött vannak hivatalos személy­nek minősült minisztériumi emberek, hivatalnokok csak­úgy. mint olyanok, akik a fel­sőoktatásban dolgoztak, to­vábbá protekciót keresett szü­lök, s ez utóbbiak olyan gyer­mekei, akiknek sikerült — mint egyikük mondta — irá­nyítani a szerencsét a hallga­tóvá váláshoz. Most 19-en áll­tak a bíróság elé, mert ugyan­ez a büntetotanács megelőző­leg — az eljárási szabályokat alkalmazva: tárgyalás mellő­zésével — három személy, két szülő és egy diák ügyében 20 és 30 ezer forint közötti pénz­bírságot szabott ki, s ez a végzés jogerőre emelkedett. Hiányzik a vádlottak padjáról az ügy egyik kulcsfigurájaként szerepelt egyetemi oktató is, aki a nyomozás időszakában meghalt. A három fővádlott előzetes letartóztatásból érkezett a tár­gyalásra, a többiek szabadlá­bon védekezhetnek a várha­tóan több hétig tartó bűnper­ben, amelyre 56 tanú is idézést kapott.. . A vádirat szerint hivatali vesztegetés, valamint szolgála­Halálos gázolások Elütötték az autóbuszok Gyorshajtó. Abony külterü­letén Juhász Attila 28 éves vállalatvezető, debreceni lakos személygépkocsijával elütötte Lendvai József 66 éves nyug­díjas helyi lakost. Az idős fér­fi a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint a személygépkocsi vezető­je nem az út- és látási viszo­nyoknak megfelelő sebesség­gel közlekedett. Kerékpáros tragédia. Mende külterületén Kovács Imre 59 éves gépkocsivezető, puszta- monostori lakos autóbusszal elütötte az előtte kerékpározó Palánszki István 39 éves fo- gatos, helyi lakost. A kerék­páros az úttestre esett, s a mögötte haladó — Tóth Ist­ván 43 éves gépkocsivezető, tó- almási lakos vezette — autó­busz alá került. Palánszki a helyszínen meghalt, A vizsgá­lat eddigi adatai szerint mind­két autóbusz-vezető figyelmet­lenül vezette járművét. Megcsúszott Nagykátán Gönczöl Ilona, 21 éves beta­nított munkás személygépko­csijával megcsúszott és az árokba borult. Utasa, Róth János 30 éves segédmunkás megsérült. Összeütköztek. Pomázon Szá­lai Károly 41 éves normás sze­mélygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és ott egy másik személyautónak ütkö­zött. Utasa, Szalai Károlyné súlyos sérüléseket szenvedett. Megsérült. Gödön Tóth Ju­dit 41 éves eladó személygép­kocsijával megcsúszott és egy másak személyautónak ütköz­ve súlyosain megsérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. Piliscsaba és Tinnye közölt láttuk ezt az autót. Tegnap ország­szerte jégpálya volt az utakon. (Vimola Károly felvételei és az ti titoksértés bűntettének más bűncselekményeknek elkövetéséért kell felélniük Koós-Hutás Gergely, dr. Hajós Mihály és dr. Funtig Zoltán első-, másod- és harmadrendű vádlottnak, illetve az ő vissza­éléseikkel kapcsolatos egyéb bűncselekményekért a töb­bieknek. Koós-Hutás Gergely, a Bu­dapesti Tanítóképző Főiskola docense — aki másodállásban az országos felsőoktatási fel­vételi irodán is dolgozott — munkaköri helyzetével vissza­élt, s 1985-ben és 1986-ban megszerezte, mint szolgálati titkot, a felvételi vizsgákírás- beli feladatait és javítási út­mutatóit. Ezt megkönnyítette, hogy anyagi ellenszolgáltatá­sért 1986-ban dr. Hajós Mihály, a Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztá­lyának főmunkatársa segítsé­get nyújtott Koós-Hutásnak. Ä tételeket Koós-Hutás anyagi ellenszolgáltatásért ' mindkét évben kiadta dr. Funtig Zol­tánnak, az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem állam- és jog- tudományi kara adjunktusá­nak. Funtig — tilalom ellené­re — foglalkozott felvételi vizsgára való felkészítéssel is. A diákok egy részével a té­teleket megismertette. Eze­kért Koós-Hutás és Funtig anyagi ellenszolgáltatást kért és fogadott el, amelynek ösz- szege 5 ezer és 50 ezer forint között váltakozott Az ügyész a fővádlottak ese­tében büntetési indítványát ki­terjesztette a jogtalanul felvett összegek elkobzására is. A másodrendű vádlott kihallga­tásával fejeződött be a keddi tárgyalás. A megyei Kiszöcben Elnökségi ülés A Pest Megyei Ipari Szövet­kezetek Szövetsége tegnap el­nökségi értekezletet tartott a megyei székházban. A tanácskozáson dr. Bernáth Tibor,' a megyei Kiszöv el­nöke köszöntötte á résztvevő­ket. Ezt követően a Kiszöv küidöttgyűlési szakbizottságai­nak vezetői számoltak be a tavalyi munkájukról és az idei feladatokról adtak tájé­koztatást. Befejezésül a bi­zottságok gazdálkodását és az idei költségvetést vitatták meg az elnökség tagjai. Érvényben: február 10-től Yal uíaárfol janiok Vételi Eladási Nomtn ári. 100 egys. Ft-ban Angol font « 546,7« 6 951,6« Ausztrál dollár 2 898,07 3 077,33 Belga frank 112,95 119,93 Dán korona 618,42 656,68 Finn márka 939,13 997,23 Francia frank 701,46 744.84 Görög drachma (a) 30,13 31.99 Holland forint 2 069,85 2 197,89 Japán yen (1000) 281,92 299,36 Jugoszláv dinár 7,60 8.06 Kanadai dollár 3 258,16 3 459,70 Kuvaiti dinár 15 590,64 16 555,40 Norvég korona 611,58 649,40 NSZK márka 2 335,25 2 479,69 Olasz lira (1000) 32,86 34,90 Osztrák schilling 332,04 352.58 Portugál escudo 30,23 32.11 Spanyol peseta 33,25 35,31 Svájci frank 2 766,38 2 937,50 Svéd korona 659,13 699,91 USA dollár 4 352,90 4 622.16 5 123,78 ECU (Közös Piac) 4 825,30 (a) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500-as. A Magyar Szocialista Munkáspárt "Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével. — naponta. — Főszerkesztő: Ság! Agne». — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYItOSZAM: 1446. — Kiadja • Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 393-100 és 336-130. — Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — F.RDI HÍRLAP, Érd, Engels u. 1-3 2539 PEST MEGYEI HÍRLAP Telefon- 45-352 GÖDÖLLŐI HÍRLAP,'"GödöllődSzabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201." Telefon”: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP^ ’ Nag’ykőrtiff HősSk'tere"*. 2750 Telefon’ 398 — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Tetofon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. —Terjeszti a Magyar Posta. Flőfizethető bármely hí-lapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesltöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V, József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vadv nostáutalvánvon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft. 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43.— Ft, egv negyedévre 129,— Ft, félévre _ vt eavéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — rsSN 0133-0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2000 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi HlrlajU, I36H »121—1957 (G<M<H16i Hírlapi. B5SN 0133—2651 (Idonori Hírlap), Iősr^ 0133—2703 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap),

Next

/
Oldalképek
Tartalom