Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-21 / 17. szám

1987. JANUÁR 21., SZERDA ^fíítCTP Aki Lenin műveit fordította Neve ismeretlen maradt Valahány kötetnek felelős gazdája volt — Hétköznapi módon in­dult az életem; Újvidéken születtem és éltem — mondja a Kossuth Könyvkiadó nyug­díjas főszerkesztője és a hosz- szú párbeszédre fölkészülve, kényelmesen hátradől a fotel­ban. — Külkereskedőnek készültem, s a közgazdasági egyetemen idegen nyelvként az oroszt vettem föl, ám beszéltem németül, románul és szerbül is. De elnyílt a szeme! — néz rám mosolyog­va. — Bizony, a háború előtt is volt már orosz tanszék az egyetemen, sőt a marxizmust ugyancsak ott tanultam. Egé­szen addig, amíg közbe nem szóltak a fegyverek. Előbb egyetemi munkatáborba ke­rültem, majd katonaszöke­vény lettem. Megalakítottuk a Görgey-zászlóaljat. A Bör­zsönyben harcoltunk egészen a szovjet csapatok megérkezé­séig. Szürke eminenciásként Az élet bonyolult és kiszá­míthatatlan. A diák ellenállók Debrecenbe készülték az ideiglenes kormányhoz, hogy beléphessenek a frissen meg­alakult demokratikus had­seregbe. Ehelyett — vala­milyen adminisztrációs hiba folytán — hadifogságban kö­töttek ki. A hazatérés után előbb az Új Szó című, a szov­jet hadsereg által kiadott lapnál volt fordító. 1948 tava­szán a Kossuth Könyvkiadó jogelődjénél, a Szikránál, Czóbel Ernő elkezdte szervez­ni a klasszikusok szerkesztő­ségét. Ezzel a ténnyel kezde­tét vette egy olyan korszak Zalai Edvin életében, amely egész pályáját meghatározta, s amelynek hatására afféle szürke eminenciásként tette számunkra hozzáférhetővé a marxizmus nagy klasszikusát és vált ez a munka szenve­délyévé. — Harmadikként kerültem Czóbel Ernő osztályára. Nem voltunk vaiami nagy lume­nek. Nyelvtudásunk alsó vagy legfeljebb közepes szin­ten, a marxizmushoz éppen hogy csak konyítottunk, ki­adói gyakorlatunk pedig nem volt. Czóbel Ernő nagy tü­relemmel foglalkozott velünk. Ügy oktatott valamennyiün­ket, hogy az nem volt direkt módszer — emlékezik vissza a magyar könyvkiadás munka- módszerének kialakítójára, arra az emberre, akit mind­máig mesterének tart. — ügy dolgoztunk, hogy míg az egyik fordított, a másik a kontroliszerkesztést végezte. Kézikönyveink nem voltak, s ő minden egyes kéziratot el­olvasott. Elmagyarázta a poli­tikai szempontból nem vilá­gos dolgokat, s láttuk, mit javított. A tudományos könyv­kiadás alappillére a termino­lógiai egység. Ezt is ki kel­lett alakítani. Marx, Engels és Lenin munkássága rendkívül szerteágazó. Sok tudományhoz kellett tehát valamit érteni. Nekem például el kellett ma­gyaráznom, hogy miért fordí­tom az obscsina kifejezést földközösségnek és nem falu- közösségnek. A nagy el szót azért fordítottuk osztásföld­nek és nem juttatott földnek, mert ez az agrárreform óta nálunk a paraszt birtokba adott földjét jelentette, míg az öbscsinán belül ez nem volt saját tulajdon, mert bizo­nyos idő után a területet mindig újraosztották. Tíz kötet levél Ilyen értelmezési viták alapján alakította ki a kis közösség a terminológiát, ta­nulta meg a fordítási fegyel­met és tanult bele magába a szakmába, csiszolván egy­más tudását. Ez volt az egye temük, a nyelviskolájuk. Czó­bel eredetileg nyelvésznek in­dult, ám majd harminc esz­Ha Igaz, hogy munkáján keresztül ismerszik meg az ember — s eh­hez nem fér kétség —, akkor a velem szemben ülő szálas, hófehér hajú íérfit legalább minden harmadik magyar ismeri. Ugyanis iskolai tanulmányaik vagy politikai képzésük során valamennyien forgatták Lenin összes müveinek egynémely kötetét, s ezek jó részét Zalai Ed­vin fordította. Neve azonban sohasem szerepelt a könyvek előzék- lapjain. A miértre nehéz a válasz. Eleinte talán azért, mert kollekti­ven dolgoztak, később talán már a szokás hatalma szabta meg a döntést. tendeig élt emigrációban. Ki­szakadt az élő magyar nyelv folyamatából és érezte ezt. A legjobb nyelvészeket kérte föl tehát, hogy a fordítók­nak nyelvhelyességi, stiliszti­kai, helyesírási tanfolyamot tartsanak. Termékeny, kölcsö­nös munka alakulhatott így ki, s válhatott idővel fölös­legessé a fordításhoz eredeti­leg használt orosz—német szótár. — Az első Lenin-sorozatot 1951-ben indítottuk, évi hat kötettel és 1956-ban fejeztük be — tér vissza a Lenin- fordítások történetéhez Zalai Edvin. — A 39 kötetet 1956- ban bezúzták. Amikor Lenin műveinek ötödik kiadását kezdték él a Szovjetunióban, akkor döntöttünk úgy, hogy ennek alapján újrafordítjuk mi is. Ez a munka 1963-ban kezdődött, s már 55 kötet­re terveztük. Volt, amit át­vettünk az előző fordításból, de sokat kellett hozzádolgoz­ni, hiszen számos, addig ki­adatlan mű is szerepelt ben­ne. A levelek például előző­leg három kötetet tettek ki, míg a mostani már tizet. Eb­ből a munkából már a fiata­lok is kivették a részü­ket. Valahány kötetnek volt gazdája, aki az egész munká­ért felelt. Körülbelül 25-re mondhatom az 55-ből, hogy teljesen az enyém. Nyilas Vera kolléganőmmel együtt ketten voltunk, akik az egész munkát végigcsináltuk. Zalai Edvin 1978-ban in­farktust kapott, majd orvosai tanácsára 1980-ban nyugdíjba ment. Egyesztendős kitérő­vel, 1948 óta — ma is — fo­lyamatosan a Kossuth Kiadó­nál dolgozik. A kitérő sem volt igazi. Ö alakította meg a Kossuth valamikori leány­vállalatát, a Gondolat Könyv­kiadót, amelynek egy ideig megbízott igazgatója volt. Aztán visszatért a Kossuth- ba, ahonnan főszerkesztőként vonult nyugdíjba, de ahol jelenleg is, változatlan akti­vitással dolgozik. Ha rögtön­zött leltárt készítene, az emlí­tett Len in-fordításokon kívül szerepelne ebben az is, hogy közreműködött a Töke első kiadásában, valamint Marx és Engels műveinek fordításá­ban. Maga a fordítás szinte a szenvedélyévé vált. Számos biológiai, filozófiai, történel­mi, közgazdasági értekezést ültetett át magyar nyelvre. S ami Lenint illeti: — A levelek voltak a ked­venceim, meg azok a fejeze­tek, amelyekben közgazdaság­gal vagy agrárkérdésekkel foglalkozott.- Kiegyensúlyozott stílusú, megbízható szerzőt jó és könnyű fordítani. Végig­kísértem egy ember életmű­vét, s talán nem szerénytelen­ség azt állítani, hogy így sike­rült elsajátítanom a gondol­kodásimódját Szeretem elmé­lyült tudós voltát, vitakész­ségét, azt a módszert, ahogy az irodalmat földolgozta és tálalta. Filozofikus bölcsességgel Zalai Edvin munkásságát és tevékenységét az elmúlt esz­tendők során a Fegyverrel a hazáért, a Szocialista Kultúrá­ért kitüntetéssel, a Munka Érdemrend arany fokozatával kétszer, az ezüsttel egyszer ismerték el. Lenin születésé­nek centenáriumi ünnepségén emlékplakettet adományozott neki a Szovjetunió. Az idei politikai könyvnapok alkal­mából Lenin-fordításaiért a Kossuth Könyvkiadó nívódíjá­ban részesült. Amikor ar­ról kérdezem, hogyan gondol valamikori választott hiva­tására, nem bánja-e, hogy módosult a pályája, filozo­fikus bölcsességgel válaszol: — Az ember minden szak­mában megtalálhatja az értel­mes létet. Látja, jómagam olyannyira megleltem, hogy fordítás nélkül élni sem tud­nék. Ha a maximumot ad­juk önmagunkból a munkánk során, akkor megtaláljuk a boldogságot is ... Körmendi Zsuzsa KtáltJtótermekböl Új emlékmúzeum Szentendrén Vajda Lajos rajzainak konstruktív tisztasága közel áll Barcsay eszményeihez. A szigetmonostori népi orna­mentika Vajda és Korniss éremművészetének közös for­rása, a héber és szerb felira­tok Országh Lilinek adnak alapot egy lehetőség kiakná­zásához, s a „dinnyefej”-es egyszerűsítés Anna Margitnak ad fogódzót a továbbiakban. Mindez Vajda Lajos ouvre- jében már előkészület — ugyanúgy, mint ahogy a pléh Krisztusok Szántó Piroska ké­pi szándékait szilárdítják. Mindez ott szorong a Vajda Lajos festői készülődés tetté­ben; e nyitányból teljesség lesz mások közreműködésével. Társként, folytatóként, hazai és nemzetközi térségben. Természete az egyetemesség. A perui motívum és a Kínai kivégzés 1930-ból világrészek üzenetét tartalmazza. Az 1930- as Háború a maga gyötört és és szakadt figuráival Picasso Guernica-ját prognosztizálja; a fekete téboly korszakát. Festői újdonságai a kor ter­hével telítődnek: árnyakkal és harmóniával. Tornyok és ablakok Vajda Lajos 1908-ban szü­letett Zalaegerszegen. 1915- ben a Vajda család Belgrád- ba költözik. 1923-ban teleped­nek le Szentendrén, a Dumt- sa Jenő utca 4-ben. Herman Lipát, Csók István, Kassák Lajos szelleme érinti őt rajz­ban, gondolkodásban, magán- tanítványként és a Képzőmű­vészeti Főiskolán. 1930—34. között Párizs az akadémiája — utána Szentendre és Szi­getmonostor az a forrás, amely képzeletét művekre hangolta. 1940-ben a munka­r. .. .'.r-T*- *••**: • •W.ac.Ä.r-S.Jr.üWÍH Vajda Lajos: Falusi utca Vajda Lajos: Akttanulmány szolgálat megalázó drasztiku- ma érintette, de Radnóti sor­sa helyett a tüdőbaj végzett vele „krisztusi korban”, har­minchárom évesen, 1941-ben. A mitológiateremtést birto­kolta és valósította meg; ezt hagyta örökségül társainak, utódainak. Tornyokat rajzolt, s ez Bálint Endre számára is üzenet lett: kapukat, homlok­zatokat, ablakokat — az egész szentendrei festészet ebből meríthetett. Nem véletlen, hogy a Vajda Lajos Stúdió az ő nevét tűzte zászlónak a ’60-as években, hiszen Ef Zámbó, Wahorn András és nemzedéke Vajda törekvései­ben lelte meg a termő foly­tatás lehetőségeit és a köte­lezettséget, a tiszta forrást és a helyes irányt. Vajda Lajos nemcsak nyitott, összegezett is, sőt pontozásos, pöttyös ké­pein levegős térijén a poin- tillizmus XIX. századi festői módszerét is alkalmazta. Iho­nos önarcképén a szláv világ a mérvadó, vízparti házain Szentendre varázsa tárulko­zik fel. Minden képe a lát­vány és a gondolkodás ter­mészetes valóságából indul ki, s válik egyedi konstrukcióvá, a kor és az ember koreogra- fálta szürrealizmussá. A Békaszörny Picasso szörnyeket fest ez idő tájt. Hiszen az idő is lassan azzá vált. Vajda Béka- szörny-et fest, egyszemű or­ganizmusokat — ' virágba, holdba, bohócba, rácsba öltö­zött maszkokat, amivé az em­ber átmenetileg lett a maga süllyedésében. Most újra emelkedünk, Vajda művészete energiáitól lendülve is. A magyar kultúra ereje pluralitásában is rejlik. Eb­ben Vajda Lajos az egyik használható és használandó egészséges árnyalat. Bizonyí­téka, hogy több társa és örö­köse van, s ez mai festésze­tünk egyik éltető forrása, energiája. Karácsony más­napján szentendrei emlékmú­zeumában magyar, orosz, né­met, angol, francia szó hal­latszott — jelezve nemzetközi hatását és fontosságát. Szent­endre lassan az egyetlen olyan európai kisváros lesz, ahol harminc-negyven kis- múzeum jelzi majd — Bar­csay, Kovács Margit, Czóbel, Amos Imre, Vajda Lajos, Anna Margit, Kerényi Jenő, Kmetty János. Ilosvai Varga István, Miháltz Pál, Kondor Béla és mások jelentőségét. Ez az út, amely előrevezet Szentendrén és művészetünk­ben is. Reális álmokkal és tervezéssel indokolt létrehoz­ni a muzeális jellegű Szent­endrei képtárat, ahol minden valamirevaló szentendrei fes­tő művelt láthatja legalább idézetekben a hazai és kül­földi látogató. A rajzírás műhelye Sürgető felnevelni a szent­endrei Móricz Zsigmond Gim­náziumban dr. Majláth Imre utódait, hiszen már most leg­alább száz kulturált, több nyelven beszélő tárlatvezetőre lenne szükség a városban. Még egy feladat jelentkezik Szentendre soknyelvű utcái­ban, amely megújuló bábeli forgatagot jelent: szállodák, szállodák, penziók sora a vá­rosban és környékén. Még valami: Barcsay gyűjteménye nyáron — ahogy a kecske­méti Kodály-intézetben a ze­ne — ehhez hasonlóan váljék a nemzetközi rajzírás alap­műhelyévé. Losonci Miklós Érdekességek a Pest Megyei Levéltárból Egy százéves per kezdete A Gödöllő és Szada közötti határ miatt több mint száz­éves per folyt a XVII—XVIII. században. A szerteágazó per — amelynek dokumentumai máig fellelhetők a Pest Me­gyei Levéltárban — rendkívül sok érdekességet tartalmaz; több száz tanú tett benne val­lomást a két falu környéké­ről. Most azonban csak egy erős, nagy hatalmú ispánra vetítenénk világosságot, ho­mályban hagyva a per egész menetét. Az 1580. évi szandzsákösz- szeírásban tűnik fel Vig Já­nos, akinek növendék fia az 1590-es összeírásban Vig (Végh) Vrbán. ö az, aki Gö­döllő földesura, Vámossy Ist­ván ispánjaként legalább százéves emlékezetet, hírnevet szerzett magának. Maga Gödöllő, de a szom­széd települések közül is több elpusztult, elpusztásodott a tizenöt éves háború (1593— 1606) időszakában és csak év­tizedek múlva szállingózott vissza népességük, települtek újjá ezek a falvak. Ebben a korszakban, amikor Gödöllő puszta volt, igazgatta ispán­ként a birtokot Végh Urbán — ahogy az a magyar forrá­sokból kiderül. A róla való emlékezés zsi­lipjeit a nagy szadai—gödöllői határper tanúi nyitják meg 1652-ben, a híres ispán ekkor már nem él. Mindenesetre ta­núk százai vallják, hogy a gödöllői, szadai, babait, szent- jakabi határokat Végh Urbán mutogatta nekik megjegyzés és át nem hágás céljából. Az egyik tanú azt is elmondta, hogy gyerekkorában az egyik határdombra fektették és jól elfenekelték, hogy arra öreg korában is emlékezzék. Az 1594—95-ben az Alföld déli részén táborozó krími ta­tár sereg többször is feljött Pest megyébe és a városokat kivéve elpusztított szinte min­den települést. Gödöllő ekkor annyira elpusztulhatott, hogy a puszta ispánja, Végh Urbán egy ideig Szadán volt kényte­len lakni, amelyik úgy lát­szik, valahogy átvészelte a tatárjárást. Ez az 1610— 1620-as években történt, majd az ispán átköltözött Gödöllő­re. Az ispánnak elsősorban az erdőkre, rétekre, legelőkre, halászóhelyekre kellett vigyáz­nia, hogy azoknak jogtalan hasznát senki ne vegye. Jo­gos haszonvételekre az ispán szerződést kötött a szomszéd lakott helyek parasztgazdái­val. Tudunk róla, hogy Szöd- ről, Rátótról, Hartyánból, Fót- ról bérelték a Tüdős erdőt, az Erős völgyet, a Szurdokot, mindezek a babati határban a Zsidó (Vácegres) felé eső részen találhatók. A fóti, a dunakeszi gazdák marháikat, lovaikat, sertéseiket legeltet­ték és az utóbbiakat makkol- tatták is Gödöllő területén. A veresegyházi méhesgazdák pedig méheiket telepítették Gödöllő, Bábát, sőt még Bag ligeteibe is. A gödöllői és szentjakabi erdőkben szénégetés is folyt bérlők részéről. Ebből a kor­ból maradt fenn a Szénégető nevű hely, melyet egy tanú az 1660-as években úgy jelölt meg, hogy „ott, ahol c disznók holt szenet túrnak ki”, A puszta, mint láthatjuk, nem műveletlen, sőt nem is teljesen néptelen, úgyannyira nem, hogy Gödöllőn még sző­lőket is művelnek a szomszé­dos gazdák és az 1630-as évektől visszaszállingózó gö­döllőiek. A nagy per éppen a nagyon értékes szőlők hova­tartozásának vitájából rob­bant ki. Az új telepítésű szőlők ugyanis áthágták a szadai— gödöllői határt, a határdomb a szőlők közepében éktelenke­dett egy idő után és így szá­mos vitára adott alkalmat, ami megnehezítette a szőlőbe- ai, szőlőhegyi rendtartást. Rá­adásul a szadaiak elszántot­tak néhány barázdányi földet Gödöllőtől és falustól vonul­tak ki, hogy a maguk számára hordják el a fótiak által ki­termelt épület- és tűzifát. Eh­hez még hozzájárult, hogy Végh Urbán és Albert Deák Jancsi gödöllői gazdatisztek egy fa alatt úgy megverték a szadai községi disznópásztort, hogy az napokkal később be­lehalt az ütlegelésbe. Ettől kezdve — nem a disznópász­torról! — Végh Urbánról kezdték nevezni a fát, ame­lyik tanúja volt az esemé­nyeknek, Végh Urbán fájá­nak. A dolgok 1660-ban már M tartottak, hogy a váci püspök­ség és a nagyváradi káptalan (Szada földesurai), valamint Vámossy István és Hamvay Ferenc (Gödöllő földesurai) tiltakozásaiban és viszonttil- takozásaiban már a megye törvényszéke is csak úgy tu­dott egy kis rendet teremteni, hogy az összes iratot, vallo­mást, ellenvallomást stb. egy aktába másoltatta össze idő­rendben. Ez a terjedelmes, nagyrészt magyar nyelvű for­rás értékes adatok tömegét tartalmazza a XVII. század közepének népi életére. Pedig a per még alig kezdődött el és csak a XVIII. század első felében ért véget. Horváth Lajoa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom