Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-05 / 3. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM. 1987. JANUÁR 5„ HÉTFŐ Képes várostörténet Féltett kincs a bőrbugyorban A múltkoriban, midőn a Tárosvédő Ráday Mihály érkezését várta a tanácsháza elnöki szobájában egy kicsiny társaság, ott ült a kényelmes karosszék egyikében Pataki Ferenc nyugalmazott szakfelügyelő, Cegléd jeles helytörténésze is. Bár a várakozás meglehetősen elhúzódott, tömött aktatáskáját le nem tette volna a kezéből. Már akkor eejteni lehetett, hogy valami féltett kincs rejtőzködik a bőrbugyorban, s csak ki kell várni az alkalmas pillanatot, hogy fény derüljön a titokra. Amikor befutott a ven- fiég, hamar a település múltjára terelődött a beszélgetés. Ekkor tárult fel a titokzatos táska tartalma. Egy vaskos, öreg albumot húzott elő Feri bácsi, amelyet fellapozva, ráírt ceglédi képeslapok regimentje tárult a kíváncsi tekintetek elé. Ezekkel a mellékletekkel igen szemléletesen elővarázsolódott a múlt, még egy röpke számvetésre is módot adva: mi maradt meg napjainkig az évszázados épületekből, utcaképekből. Ahogy előbukkant a gazdag gyűjtemény, úgy is tűnt el egy szempillantás alatt a helytörténész táskájában. Külön látogatást kellett szervezni, hogy az album ismét megnyílhasson és a gyűjtő megnyilatkozzon. Pataki Feri bácsinak elmélete is van a gyűjtésről, amelyet ismeretr »zerző, hasznos időtöltésnek tekint, mondván, hogy az a fiatal, aki erre rákap, az nem lesz tekergő, s ha nyugdíjas az illető, nem unatkozik soha. Hálásan említette a Kossuth Művelődési Központot, amely hosszú évek óta otthont ad a gyűjtőknek, számon tartják egymást. Az éremgyűjtők és a képeslapok kedvelői általában azonos személyek. Abonyból, Nagykőrösről, de még Nagykátáról, Jászberényből is eljönnek az Összejövetelekre. A tanár úr alig öt-hat éve kapott rá a képeslapokra, addig csupán az érmek érdekelték. Azóta már vagy tucatnyian hódolnak ennek az ártatlan szenvedélynek. Ő csak a ceglédi lapokat keresi, kutatja, igyekszik felhajtani minden áron. Cseréket szervez, levelez ebben az ügyben. Még segédkönyvet is szerzett, amely támpontot ad a szak- fcterű gyűjteménygyarapításhoz. A szakember tollából tudjuk, hogy a képeslapgvűjtés klasszikus korszaka 1870-től a* századfordulóig tartott. Azt követte az aranykor, amelynek az első világháború kitörése vetett véget. Nyolcvan évvel ezelőttről már városunkról is maradtak fenn levelezőlapok. Megörökítették a valamikori Vasút utcza helyre polgárházait, a Népkertet, amelyet csak Gubody halála «tán neveztek el a máig népszerű polgármesterről. Látni még a Csengeri-szél szélmalmait. A mai Kossuth téren állt hat- vagy nyolcszögletű díszkutat is már csak felvétel őrzi. Milyen jó lenije rálelni rejtettére, hogy faragott kövekből összeállított káváját, kovácsoltvas lámpáját ismét fölállíthatná 3z utókor! Fájdalom, eddig «lég nem akadt nyomravezető. Az indóházat eredeti formájában láthatjuk, több felvétel idézi a Vigadó környezetébe illő, remek épületét. Az egykori Fürdő utcában valaha kádfürdő állt. Filagória-szerű tornác trónolt az épület közepén, míves ácsmunka volt. Napjainkra már az utca neve is megváltozott. Milyen kopár volt a mai Kossuth tér, akkor még a szabadsághős szobra nélkül, a mai fák terjedelmes lombsátra nélkül. Felvillannak a régi piacterek, háttérben az 1893-ban felavatott városházával. A színes kép hűen mutatja világos pasztellszíneit. Szépek a tornyok, templomok, az egyiken még a nagy pipájú toronyőr is látszik. A ma) Kossuth Múzeum épületének földszintjén 1910- ben még üzlethelyiségek voltak. A gimnázium vagy egy tucatnyi képen díszük. Az evangélikus bazár is mutatós volt, középen a templommal. A legrégibb, birtokában levő lap a múlt század végéről maradt fenn. A főutca és a Széchenyi út sarkán állt Unghváry-féle házat mutatja, előtte a magas vaspóznán álló, üvegkalitkás petróleum- lámpával. Ez volt a közvilágítás őse akkoriban. A gyűjtemény — természetesen napjainkig nyúló, friss példányokkal folyamatosan kiegészítve — körülbelül 250 különféle darabból áll. Még vagy 100-120-féle postai kártya hiányzik. Ezek beszerzése már egyre nehezebb. A teljességre való törekvés pedig olyan becsvágy, amely nem hagy nyugodni egyetlen valamirevaló gyűjtőt sem. A második háború utáni lapok még viszonylag könnyűszerrel fellelhetők a családoknál, de a vénebbek már kikoptak a ládafiából, könnyelműen eltüzelték őket, szertefoszlottak, mint az emlék. Minél messzebbi valami, annál többet ér. Az első ceglédi vasút ábrázolatáért akár egy százast is felkínálna a gyűjtő. A többiek persze ennél olcsóbban cserélnek gazdát. Aki szabályszerű gyűjteményre törekszik, az olyan lapokat helyez az albumába, amelyeken sértetlen a bélyeg, olvasható a postai pecsét és a címzés, amely az „aranykorszak” lapjain valahogy így szerepelt: Kovács Nusika szépreményű úrleánynak. Ilyen zsákmányt viszont csak a nehezen tipegő dédanyáktól vagy az unokáktól lehet megkaparintani, tőlük is egyre ritkábban. Ezért kell fogni a táskát, ha már benne vannak az utolsó száz év fényképei. Tamasi Tamás Összehangoltan Több segítséget várnak Az élet a településeken az időjárási viszonyoktól független. szervezett és biztonságos közlekedés nélkül akadozik, ezért fontos a személy- és teherszállítási eszközök közlekedési feltételeinek megteremtése. Nem lehet a személygépkocsik rovására előnyben részesíteni a tömegközlekedést. A legtöbb nehézséget a téli havas, csúszós időszak okozza. A gyakran változó időjárás kihat a közutak és vasúti pályák használhatóságára. A kedvezőtlen útállapotok megszüntetésére ebben az időszakban a MÁV Igazgatóság, a Közlekedési Minisztérium Közúti Igazgatósága és a városi tanács 24 órás ügyeletet szervez, s jelentős gépi apparátust képes azonnal működtetni. Többek között erről számol be a téli közlekedés feladataival • kapcsolatosan a városi tanács híradója. Megtudhatjuk még azt is, hogy a KM Közúti Igazgatósága és a helybeli tanács összehangoltan végzi munkáját, mivel Cegléd középfokú központ s lényegében megoldja a körzet községeinek ellátását is. Amennyiben az együttműködés akadozna, lehetetlen lenne a dolgozók munkahelyre szállítása. Ugyanakkor a községek élelmiszerkészleteinek feltől tésével is gondok volnának. Ezért több megértésre & segítségre számíthatnak a lakosságtól, a városban dolgozó szervezetektől, kereskedelmi egységektől. Súlyos mértékű túlfoglalkoztatás Pazarlóan bánunk a munkaerővel Jelentős belső tartalékkal rendelkeznek KI vitathatná: a teljes foglalkoztatottság a szocialista társadalom olyan erénye és értéke, amely egyúttal a kapitalista gazdálkodással szembeni fölényét Is jelzi. Még akkor is, ha nálunk is vannak úgynevezett „várakozók", tehát munkahelyre, munkaalkalomra várók; Érdemes Ismételni: a több mint 5 millió aktív kereső mellett — no és persze a szép számmal foglalkoztatott nyugdíjasok mellett js —alig kétezer „várakozó” nem okoz társadalmi feszültséget. Már azért sem, mert közben a legfontosabb ipari centrumok munkaerőéhsége változatlanul csillapíthatatlan. 1984 vége és 1985 decembere között gyakorlati- lag semmit nem csökkent a munkaerő-kereslet, változás csak annyi, hogy a kínálatban némi — de nem jellemző — növekedés tapasztalható, Már válogatnak A legfontosabb ipari centrumokban ezrével keresik a vállalatok az új m inkavállalókat, s persze nem találják. Gyakorlatilag nincs tartalék, nincs utánpótlás, legfeljebb egyes körzetekben beszélhetünk némi — és ugyancsak nem jellemző — speciálisan egyéni okokra visszavezethető elhelyezkedési gondokról. A munkaerőpiaci helyzet tehát gyakorlatilag változatlan, s már csak ezért is aktuális a kérdés, hogy tudniillik: a teljes foglalkoztatás vajon azonosítható-e a hazai gyakorlattal, amely egyértelműen a munkaerővel való pazarlást jelzi. Vagyis: teljes foglalkoztatás helyett inkább egyfajta — és meglehetősen súlyos mértékű — túlfoglalkoztatásról kell be- szélnünk, s ágiunk Kell végre ennek összes veszélyét. Tagadhatatlan jelek bizonyítják, hogy a vállalatok most már válogatnak a munkára jelentkezők között, ám változatlanul mereven ragaszkodnak meglevő munkavállalóikhoz. Akkor is, ha szükségük van rájuk, akkor js, ha nem. A vállalati termelőmunka —- egyéb okok miatt rendre — hullámzik, a munkaerő-állomány viszont stabil. Senkinek sincs mersze, hogy lemondjon, akár csak ideiglenesen is. a felhalmozott munkaerő-tartalékról, mert — az idevágó rendelkezésekkel és állami biztatásokkal ellentétben — senki sem biztos abban, hogy, például a termelési csúcsidő szak bekövetkeztével villámgyorsan hozzá is juthat a számára nélkülözhetetlen létszámhoz. Magyarán: akárcsak a termelési kooperáció eseteiben, úgy a munkaerőpiaci együttműködésben is a kölcsönös bizalmatlanság jellemzi és vezérli a vállalati magatartást. Tegyük hozzá: nem ok nélkül... Hátránnyal indul Tehát tény, hogy pazarlóan bánunk — gazdálkodunk — a legértékesebb — és legnehezebben pótolható — termelőerővel, vagyis az emberi munkaerővel, ezt tudjuk, elismerjük, és nem vitatjuk, ám gyakorlatilag semmi nem történik az ügyben, hogy e folyamatot az ellenkezőjére fordítsuk. Pedig azt is tudjuk, hogy minden olyan gazdaság, amely a munkaerő tartalékolására, illetve túlfoglalkoztatására rendezkedik be, szinte behozhatatlan hátránnyal startol a nemzetközi versenypiacon. Mert a felesleges munkaerő „cipelése” költséghátrányokat, hatékonyságbeli problémákat jelent. Minden ilyen gazdaság rengeteg energiát pocsék oj el, és növekedése azonnal lelassul, mihelyt az erőforrásai — közöttük a munkaerőforrásai — elapadnak. Az ily módon működő gazdaság vállalatai ugyan jelentős belső tartalékokkal rendelkeznek, ám hiányzanak a szükséghelyzetben bevethető külső. tartalékok. Profán hasonlattal élve: országszerte kínzó hiánycikk például az M—6-os anyacsavar. Van olyan vállalat, ahol egy darab sincs e filléres alkatrészből. s van olyan vállalat is, ahol tízezer darabos készletek halmozódtak, és vigyázzák féltékenyen, mert tudják, hogy hiánycikk. Ugyan nincs szükségük e csavaroK- ra, de hát ki .udja .. Az egész problémakörnek — és ezt ne tagadjuk — van bizonyos ideológiai-politikai vonzata is: inkább a minden józan mértéket felülmúld túlfoglalkoztatottság, semmint az akár csak néhány ezres — és országos eloszlásban a: gha jellemző — mi a imái is tartalék sereg. S ezt a politikai követelményt a vállalatok is érzik. Nem feladatuk, de tudják, hogy felelősséggel tartoznak — egyenként és összességükben — a teljes foglalkoztatás fenntartásáért, jóllehet az nem vállalati, hanem állami feladat és garancia, A szereposztás azonban gyakorlatilag tisztázatlan, a hagyományos foglalkoztatási formák mellett nem alakultak ki például a részmunkaidős foglalkoztatás intézményesír tett feltételei — és főleg az ösztönzői —, mint ahogy ritka eset a váüalatok közötti munkaerő-kölcsönzés is. Ellentmondás jellemzi Persze: kezelhetők e problémák mellékesen is, csak egyet ne feledjünk: a hazai munkaerőpiacot most már végképp tarthatatlan ellentmondás jellemzi. A változatlanul stabil kapun belüli munkanélküliség és a változat'.-,r nul csillapíthatatlan vállalati munkaerőéhség. Következésképpen valami módon csak megoldandó, hogy a feleslegessé váló emberektől minden gond és lelkiismeretfurdalás nélkül szabaduljanak meg a vállalatok, tudván, hogy elhelyezésük semmi gondot nem jelent például az állami mun kaerő-közvetítő ' hivatalok számára. Mindennek . alapfeltétele, hogy végre eldöntsük: van-e különbség — és ha igen, akkor mi ez a különbség — a teljes és a túlfoglalkoztatás között? V. C*. Abonyi iparpolitika Még mindig sok az ingázé A z értelmező szótár szerint parasztnak a ,»földműveléssel hivatásszerűen foglalkozó személyt” nevezzük. Ám a közbeszédben sokszor korántsem ebben az értelemben találkozunk a szó használatával. Bizonyos helyzetekben ez a kifejezés lenéző, becsmérlő, sértő, megalázó értelmet kap. A jóérzésű ember nemcsak az így titulált személy miatt érez elkeseredést, hanem amiatt is szégyenkezik, aki sértésnek szánja ezt. A paraszt — számomra olyan embert jelent, aki félve, lesve az időjárás szeszélyeit. erejét nem kímélve teremti meg a terített asztal bőségét. Kérges tenyér, verítékező homlok, kitartás, remény és sok lemondás van mögötte — még napjainkban tó. Én olyan környezetben nőttem fel. ahol találkozhattam parasztemberekkel. Életbölcsességük, méltóságuk, tekintélytiszteletük, saját íratlan törvényeik, szép hagyományaik ma is emlékezetemben vannak Mégis az odacsör- dített paraszt szó bizonyos szituációkban egyfajta sérOdacsördített szavunk tő aduvá lett. A fiatalok, ha valami lenézőt akarnak mondani valakiről, röviden úgy jellemzik az illetőt, hogy „nagy paraszt”. Ezek a kifejezések éppen olyan természetesen vertek gyökeret a beszédünkben, mint a legújabb keletű szavak, illetve trágárságok. Hol tanulták a használatát? A családban? Iskolában ? Felfogásuk szerint „paraszt” az, akinek nincs jó fellépése, nem „menő” a szerelése, vagy a szövege, esetleg tájékozatlan a modern zenei áramlatokban es így tovább. Olyanok is gyakran használják, a legtermészetesebben, ezt a sértő formát, akiknek nagyszülei parasztként élték le az életüket, s tőlük kapták vagy kapják még ma is a tisztított csirkét, a hízott libát, a zöldségfélét s a téli disznótorost. A kora reggeltől estig tartó fáradozás, hogy mindez meglegyen — kit érdekel! Láttam már érettségin, esküvőn hátul álló paraszt nagyszülőket, akik ugyan betétkönyvet adtak, bútort vettek, vagy felaranyozták az unokát, de akik szégyell ték őket, mert csizmásán, bajuszosan, nyakkendő és frizuraköltemény nélkül, kissé ódivatú ruháikban „nem mutattak jól” a város iasodott hozzátartozók között. Több érthetetlen ellentmondással élünk még együtt, egymás leparaszto- zása is az, mert ennek a szónak pozitív tartalmát az indulatok hevében elfeledjük. Rossz beidegződéseinket nehezen tudjuk levetkőzni, és sajnos, tovább is adjuk a fiataloknak, akik ezt a gorombáskodást úgy használják, hogy soha el nem gondolkoznak a szó értelmén, hátterén. Magyar nyelvünk igazán nincs híján a becsmérlő kifejezéseknek. Persze milyen jó lenne, ha legalább ezzel az eggyel csökkenne a számuk. Igaz, ehhez kellene a jó példa is, csalódban, iskolában, közösségben. Szendrődi Judit Abonynak a felszabadulás előtt nem voltak jelentős ipari üzemei, és 1945 után is több mint húsz esztendőnek kellett eltelnie, hogy a mezőgazdasági munkán kívül más kenyérkereseti lehetőséget is találjanak az emberek. 1971-ben négy, jelentősebb számú munkást foglalkoztató üzem települt a nagyközségbe. Ekkor jött létre a Mechanikai Művek gyáregysége, az Egye sült Ruházati Szövetkezet, az Elektra Kötöüzem és a Fává rosi Mértékutáni Cipőipari Vállalat részlege. A nagyközségi tanács 1986 utolsó tanácsülésén azt vizsgálta meg, hogy az ipartelepítés milyen hatással volt a helyi munkaalkalmak növekedésére, illetve mennyivel sikerült csökkenteni az eredetileg négyezernél több ingázó számát. A testület megállapítása szerint az 1970-es évek elején történt változások sem oldották meg a régi gondot, mivel továbbra is legalább 3500-an vidéken (Szolnokon, Cegléden vagy a fővárosban) dolgoznak. Nem sok változást hozott az 198ü-as évek elején a melléktevékenység megkezdése a ter- melőszövetKezetekben. Bár a VI. ötéves terv idején néhány új munkalehetőség kínálkozott — gazdasági munkaközösségek alakultak, több személyt igényeltek a bölcsődék, óvodák, egészségügyi intézmények -~v ez azonban alig változtatott az eljárók magas számán. Az Abonyban működő ipari üzemek jelenleg megfelelő munkafeltételeket teremtenek. A téglagyár automatizálta a termelést, a Fővárosi Szolgáltató Vállalat új munkacsarnokot és tanműhelyt készített abonyi telephelyén. Bővítést hajtották végre az Elektra Kö- tőipari Szövetkezet üzemében. Ezek a kedvező változások sehol sem jártak létszám- növekedéssel, sőt a téglagyárban még kövesebb emberre lett szükség. A közelmúltban sem volt munkaerőigényük a termelőszövetkezeteknek, mivel működésükre továbbra is az alap- tevékenység jellemző. A Mechanikai Művek gyáregységénél 1986-ban ugyan volt létszámfejlesztés, de ez az ingázók szamát aligna befolyásolta. Nincs jelentős munkaerő- mozgás a vasipari, az építőipari szövetkezet, a konzervgyár telepén. Létszámcsökkentő törekvés észlelhető a köny- nyűipari üzemekben. Még a bedolgozók is lényegesen kevesebben vannak, mint pár' évvel ezelőtt. Most az állami és a magán szolgáltató iparban lehetne munkalehetőséget találni. Az ingázók számának jelentős mérséklését ettől sem lehet remélni, ezért a nagyközségi tanács újabb intézkedéseket szorgalmazott. Azt javasolták, hogy a Mechanikai Művek több kooperációs munkától lépjen visz- sza, és az alkatrészeket főleg házon belül készítsék, ezzel is bővítve a munkaalkalmat. Az Egyesült Ruházati Szövetkezel üzeme az egy műszakos termelésről térjen át a két műszakosra. A Fővárosi Szolgáltatóipari Vállalat vizsgálja felül a helybeli szőrmeüzem tevékenységét, lehetőségeit, és piaca bővülésének arányában létesítsen új munkahelyeket. Az illetékes tanácsi vezetőket arra buzdította a testület, hogy tegyenek lépéseket újabb ipari üzemek letelepítésére. Gy. F. Guruló könyvtárak A meglévő mozgókönyvtár mellé két vadonatúj biblio- buszt kapott a városi könyvtár. Az első jármű üzemeltetése során szerzett jó tapasztalatokat felhasználva állítják munkába őket 1987 első hónapjaiban. Gondos felmérés alapján választották ki a köz-' ségek perifériáin azokat a helyeket. tanyaközpontokat, amelyeket rendszeresen felkeresnek majd a guruló könyvtárak. Festik a megállók tábláit, elkészült a propagandaanyag. Bejárás után rajtra készen várják az indulást. ISSN1 0133—28« (Ceglédi Hírla:))'
