Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-08 / 6. szám

8 1987. JANUÁR. 8., CSÜTÖRTÖK IREK MP 1987. január 8. Csü- törtök. Gyöngyvér napja. A nap kél 7.31 — nyugszik 16.10 órakor. A hold kél 11.37 — nyugszik 1 19 órakor. Kisebb felhűátvonulások várhatók, elszórtan átfutó hó­záporral. Északkeleten eleinte néhai még kisebb hóeséssel. Az északi, északkeleti szél gyakran erős, időnként viha­ros lesz, ezért az északkeleti országrészben hóátfúvások várhatók. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet mínusz 5 és mínusz 10 fok között alakul. MEGHALT LUKACS JÓZSEF Lukács József, a Magyar Tudományos Akadémia ren­des tagja, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója, az ELTE Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára, a Világosság című folyóirat fő- szerkesztője január 7-én, szer­dán 64 éves korában váratla­nul elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. Magyar Tudományos Akadémia, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Újságírók Országos Szövetsége (iáz- és olajégők ELHUNYT ÁRON NAGY LAJOS FESTŐMŰVÉSZ Áron Nagy Lajos, kétszeres Munkácsy-díjas festőművész, Székesfehérvár díszpolgára, Fejér megye és a város mű­vészeti életének kiemelkedő egyénisége, életének 74. évé­ben, január 6-án elhunyt. Áron Nagy Lajos nemcsak művészi munkásságával szer­zett hírnevet, Székesfehérvá­rott generációk sorát nevelte és tanította művész-pedagó­gusként a művészetek ismere­tére és szeretetére. Temetéséről később intéz­kednek. Ez ívben Is az Igényeknek megfelelő mennyiségben gyár­tanak gáz- és olajégőket Szl- gethalmon a Pestvidéki Gép­gyárnak. A családi házak fűté­sére szolgáló 33 ezer kílókaló- riás gázégőtől a 3 millió 800 ezres tellesítményűig 17-félc tí­pus kerül le a szerclőasztalok- ról. Felvételünkön Bodai Ist­vánná a gyújtótrafókat szere­li be a égőházakba. (Hancsovszki János felvétele) — Névváltozás. Nevet vál­toztatott január elsejétől a Galgiavidéke Áfész. Az új esz­tendőt már Galiga Áfész né­ven kezdte. Más újdonságról is hírt adhatunik a szövetke­zetből: a központban bevezet­ték a számítógépes adatfel­dolgozást. — Iskolaszövetkezetek. A kiskunlacházi Fáy András ta­karékszövetkezet dinamikusan fejlődik, az elmúlt évben be­tétállománya ötvenmillió fo­rinttal gyarapodott. Legújabb tervük az iskola-takarékszö­vetkezetek szervezése. A gye­rekek betétkönyvbe helyezett pénze után ötszázalékos kama­tot fizetnek. Elsőként az ápor- kai iskolában hoztak létre ilyen takarékszövetkezetet. — Házilag. A Csepel Autó­gyár járműfenntartó üzemé­ben saját fejlesztésben oldal­villás targoncát állítottak elő. Az első rakodógép minőségi vizsgálatainak ideje alatt újabb típust készítettek; pró­baüzeme december végén kez­dődött. ZBIGNIEW CYBULSKI HÜSZ ÉVE halt meg Zuigmew Cybulski (192lüSi) ismert lengyel szí­nész. Három évig Krakkóban ke­reskedelmi akadémiára járt, majd átiratkozott a szmiiskoiá- ba. 1963-ban Gdanskban lepett közönség elé; két esztendővel később az egyetemi szatirikus „Bim-Bom Színház5» megala­pítója, rendezője, s egyben színésze; utóbb — B. Kooielá- val közösen — létrehozta a Párbeszed Színházat. Először 1954-ben szerepelt filmen. Mo­dern fiatalemberek ideális ala­kítója volt, s Nyugaton gyak­ran nevezték a lengyel James Deunnek. Kezdetben főként szerelmes hősként foglalkoztat­ták. A Hamu és gyémánt utat tévesztett Macek diákjának megszemélyesítöjeként nem­zetközi viszonylatban is figye­lemre méltó drámai alakítást nyújtott. Jellem- és lélekáb­rázoló erejét, könnyed, élettel­jes játékstílusát Az éjszakai vonat című film szenvedélyes és önző, szerelmes Sztasekje is bizonyította. A varsói „Ate- neum/ Színház’5 tagja volt, s a televízióban is gyakran szere­pelt. Wroclawban egy vasúti bal­eset áldozataként halt meg. Személyét idézi A. Wajda ná­lunk is bemutatott Minden el­adó cimíí játékfilmje, a Zby- szek című összeállítás, vala­mint a Z. Cybulskiról című al­bum. Lépes méz Ciprusra Több kedvezményi kapnak Az idén a tavalyinál 10—12 százalékkal több mézet szál­lít konvertibilis elszámolású piacokra a Hungaronektár Országos Méhészeti Szövetke­zeti Közös Vállalat. A méhé­szeknek 1987-ben — a koráb­bi kedvezmények fenntartá­sával — egyéb támogatást is nyújt a vállalat, ezzel is fo­kozva érdekeltségüket. A Hungaronektár, a fo­gyasztási szövetkezetek közös vállalata, a Monimpex köz­vetítésével, idén mintegy 11 ezer tonna mézet exportál. Tavaly mutatkoztak be ter­mékeikkel Indonéziában, Hát- só-Indiában és Hongkongban. Ciprus — amely több ország­ba közvetíti is a magyar mé­zet — erre az évre nagyobb mennyiségű lépes mézet ren­delt. Tavaly számos újdonsággal jelentkezett a vállalat, ame’y most már több mint 20 féle mézterméket forgalmaz. Az akác- és a vegyes virágmézek mellett megkezdték a fajta­Munkahelyi könyvárusiiás Budaörsön, Gödöllőn SIúszmilHönyi új kötet Az elmúlt esztendő eredmé­nyeiről és az idei év terveiről tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit Drucker Tibor, a Könyvért igazgatója. A Könyvértékesítő és Könyvtár­ellátó Vállalat húszmillió kö­tetnyi könyvet forgalmazott tavaly, s ez a mennyiség meg­töltene egy hatszáz kilométer hosszú könyvespolcot. A for­galmuk 1985-höz viszonyítva tizenhét százalékkal növeke­dett. megközelítve a másfél milliárd forintot. A februárban, a budapesti könyvtárosok boltja helyén megnyíló Könyvértéka elneve­zésű boltban egy helyen, jó körülmények között' kínálják a könyvtárosoknak a magyar és idegen nyelvű könyveket, hanglemezeket, videokazettá­kat. Kooperációs partnereik­kel, a svéd BTJ-vel és a Ni- kexszel együttműködve, a Konzumex—Quelle mintájára svéd könyvtári bútort és fel- szerelési cikkeket forintért árusító bemutatóterem műkö­dik majd. Könyvtári felszere­lési és berendezési tanácsadó­szolgálat teszi teljes körűvé a könyvtárellátó funkciót. Jelentősen fejlődött a Könyvért bolthálózata is. Ta­valy nyitottak üzletet például Szigetszentmiklóson. A Mag­vető Kiadóval közösen létre­hozták a Magvető-hálózat első egységeit, ahol a kortárs ma­gyar irodalom teljes választé­kát kínálják. A jelenlegi négy üzlet az első lépcső. Az idén számos más vidéki bolt mel­lett átadják az ebbe, a háló­zatba tartozó budaörsi üzletet is. Tavaly Szentendrén létesí­tettek munkahelyi könyváru­sító helyeket, az idén ugyan­ilyeneket terveznek Budaör sön és Gödöllőn, Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TV 9.09: Iskolatévé 9.20: Takarja el az arcát nA uádiö~és tv miIsoiiáb»L KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.15: Mai programok. 8.20: Miről ír a Társadalmi Szemle? 8.30: Edith Piaf énekel. 9.00: Cihiarosá: A hiszékeny. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Diák félóra. 10.35: „Szélíő zúg”. 10,50: Balett?,ehe. 11.33: A kelletlen leány. 11.54: Reklám. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: PAF-műsor. 13.00: A Tátrai-vonósnégyes felvételeiből. 13.40: Útvesztők nélkül. 11.00: Hírek. Időjárás. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.26: A diadalmas asszony, 15.00: Attrakció-kávéház. 15.28; II étszín virág. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Révkalauz. 17.00: Olvastam valahol. 17.20: Ml a titka? 18.00; Adám Jenő: magyar nép­dalfeldolgozások. 18.13: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok. 18.30: Esti magazin. 19.15: Hangalbum. 20.15: Nóták. 20.52: Lemezmúzeum. '21.49: Kicsoda ön? 22.09: Hírek. Időjárás. Sport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Olasz madrigálok. 22.50: Beismerő vallomás. 23.00: Operaest,. 21.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Himnusz. 0.13: Éjfél után. PETŐFI RADTO 4.30: Reggeli zenés műsor. 7.30: Hírek, időjárás. 7.59; Slágerek mindenkinek. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Tárogatómuzsika. 8.20: A Szabó család. 8.5D: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: indulók, táncok, fúvós- zenekarra. 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: A népművészet mesterei. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó. 15.09: Hírek. Időjárás. Útközben. 15.10: Operaslágerek. 15.95: Néhány perc tudomány. 15.43: Törvénykönyv. 16.00: A könnyűzenei stúdió felvételeiből. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.03: A Synapsis együttes hangversenye. 17.30: Segíthetünk? 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 19.05: Operettkedvelőknek. 20.00: A poptarisznya dalaiból. 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 21.03: A Kabarészínház mellék­lete. 21.33: Aloár Géza nótáiból. 22.00: Ténytükörkép. 23.00: Hírek. Időjárás. Sport. 23.20: Reggae-ritmusok. 3. MŰSOR 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.07: Időszaki kiállítások. 8.12: Zenekari muzsika. 9.10: Magyarán szólva. 9.25: Népdalfeldolgozások. 10.00: Három évszázad olasz kamnramtizsfkája. 10.48: Tan Garbarek együttesének hangversenye. 11.43: Beethoven-művck. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Szintézis. 13.35: Bach: 1?7. kantáta. 14.09: Orosz szerzők műveiből. 13.00: Pophulíám. 13.00: A török Itáliában. 17.00: Diákfélóra. 17.30: Zenekari muzsika. 18.30: In limba matenia. J 9.00: Hírek. időjárás. 19.03: A lipcsei rádió énekkará­nak és szimfonikus zene­karának hangversenye. 20.00: Opera-művészi emezek. 21.00: Cliff Richard felvételei. 21.40: Magyar előadóművészek felvételeiből. 22.17: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek. Időjárás. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.13: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.20: Szia, mami! 9.50: Cervantes élete. 19.40: Új Reflektor-magazin. 11.40: Képújság. 17.10: Hírek. 17.15: Reklám. 17.20: Toronyóra. 17.45: Sorstársak. 13.03: Tévébörze. 18.15 : Telesnort. 18.40: Képű‘ság. 13.45: Reklám. 13.50: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó, l. 20.00: Reklám. 20.05: A szerencselovag. 21.05: Panoráma. 22,05: A hét műtárgya. 22.10: Híradó, 3. 22.20: Himnusz. 2. MŰSOR 17.25: Képújság. 17.30: Faluház. 18.00: Pannon krónika. 1 °.00: Tévétorna. 19.05: Az ellenállás nyolc nehéz éve. 19.25: Blue String. 20.00: A Szertelen Quincy. Portré- film. 21.00: Híradó; 2. 21.20: Betűrcklám. 21.25: Csapajev. 10.10: Távlatok 10.50: Orvosi tanácsok 16.30: Szakmunkástanulók műsora 17.09: Az információról 17.30: A barátság és együttműkö­dés útja 17.'0: Közén-szlovákiai magazin 18.10: Az élet útjai 18.80: Esti mese 13.30: ITRH-kocsival 19.10: Gazdasági jegyzetek 20.90: Bumeráng 21.20: Robert Retford-sorozat 23.35: Dzsesszpóditim 2. MŰSOR 16.00: Pionírok magazinja 17.09: Gyorsaság IR.35: Maja, a méhecske 19.00: Tévétorna # 19,10: Esti mese ' 20.00: Kapcsolatok 21.30: Időszerű események 22.00: Ez történt 22.15: Januári filmszemle A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ műsorából Magyar idő szeriint! 6.00: Zenei kaleidoszkóp 6.30: Teherán — 1943. 7.40: Dokumentumfilm 8.05: Koncertfilm 13.50: Dokumentumfilm 14.10: Mai javkin és társai 15.20: Hogyan születik a. zene? 16.3.5:16 évig és azon túl... 17.30: A szót követi a tett 18.0*0: Hangverseny 10.49: Dokumentumfilm 20.45: A Szovjetunió műkorcsolya* bajnoksága 21.45: A huszár leány kérő ben mézek — a gesztenye-, a hárs-, a facélia-, a kunsági selyemfű- és az almaméz — nagyobb tételű feldolgozását és értékesítését is. Magyar szabadalom alapján láttak hozzá — a világon először — a természetes módszerrel, idegen anyag hozzáadása nél­kül készülő zselés méz gyár­tásához. A vállalat az áfészeken ke­resztül 1987-ben újabb támo­gatást nyújt a méhészeknek és a méhész-szakcsoportok­nak. A kedvezményesen adott méhészeti cukor árát az év elejétől megelőlegezi számuk­ra a Hungaronektár: a köl­csönt a termelők az új méz átadásakor fizethetik vissza. A vállalat a kistermelők ál­tal az OTP-től, illetve a ta­karékszövetkezetektől méhé­szeti eszközökre (kaptárakra, pergetőgépekre, vándorhá­zakra stb.) felvett hitelek ka­matát megtéríti. További kedvezmény: az eszközök árából 15 százalékos vásárlási visszatérítést ad a vele szerződésben álló ter­melődnek. A méhcsaládok kezelésére használt, úgyneve­zett Varrescens füstölőcsíkból méhcsaládonként az eddigi hat helyett évente tizet kap­nak a termelők. Parkoló kocsinak ütközőit Monoron Marosvári Pál hat­vannégy éves nyugdíjas fi­gyelmetlenül vezette személy- gépkocsiját, és egy parkoló te­herautónak ütközött. Az idős férfi a baleset következtében sérülést szenvedett. A rendőrség tovább vizsgál­ja a baleset körülményeit. Műszaki hiba okozta Ketten mcglirJlak A gázvezeték öntöttvas csapjának meghibásodása okozta a keddi gázrobbanást az állami tervbizottság épü­letében Prágában. A robbanás következtében két személy életét vesztette. Az öt köny- nyebb sérülést szenvedett sze­mély az orvosi ellátás után hazatérhetett. Egy súlyos sé­rültet kórházban ápolnak. A tervbizottság tevékenysége szempontjából fontos objektu­mok sértetlenek maradtak. Röviddel a baleset után a helyszínre érkézétt Lubömir Strougal csehszlovák kor­mányfő is. Jubiláló legenda Az angol parlament pompá­zatos alsóházi banktermében díszvacsorán ünnepelték meg kedden este minden idők talán legnagyobb mcsfcerűetektívjé- nek 100. születésnapját. Az ünnepeltnek, aki 33 éve­sen született, hajlott korára való tekintettel csak a szel­leme lehetett jelen a fényes eseményen. Sherlock Holmes ugyanis köztudomásúan 1927- ben nyugalomba vonult, elma­radhatatlan tajtékpipájának füstjébe burkolózva. Azóta is tengerre néző dél-angliai há­zában mereng fénykorának leghírhedtebb bűnügyeiről, amelyek kibogozhatatlan szö­vevényén csakis az ö borotva- éles elméje tudott áthatolni. Szülőatyja, Sir Arthur Conan Dojie sohasem árulta el a inesterdetektív jól megérde­melt magányos pihenőhelyé­nek pontos címét, s a levelek a világ minden tájáról — he­tenként 40—50 — mind a mai napig régi londoni címére — 221b Baker Street — érkez­nek. Ez az épület napjainkban ugyan az Abbey National Building Society székháza, cic Sherlock Holmes híveinek nincs okuk aggodalomra; a lakásépíiőliitel-ixitózet irodájá­ban egy teljes állású titkárnő — jelenleg Suzan Brown kis­asszony — kizárólag a nyugal­mazott mcsíerdetektív levele­zésével és a telefonon érdek­lődők kérdéseinek megválaszo­lásával foglalkozik. Sir Arthur Conan Doyle mindössze 25 font honoráriu­mot kapott „A bíborvörös dol- gozoszooa,> címmel (A Study in Scarlet) 1887-ben megje­lent első detektívregényeérí. Hősét még életre keltője sem volt képes végérvényesen más­világra küldeni. Erre Conan Doyie 1893-ban tett kísérletet. „A végső probléma” címmel megjelent könyvében: a sváj­ci lleichenbach vízesésnél — természetesen minden idők legveszedelmesebb bűnözőjé­nek üldözése közben — Sher­lock Holmes halálba zuhant. A szerző 10 évvel később — közkívánatra — kénytelen visszaadni hősét az életnek. Es persze vigasztalhatatlan hűsé­ges barátjának — dr. Watson- nak. Az élő legendára mondott pohárköszöntőt kedden este ;VIerlyn Rcc3 volt brit belügy­miniszter a Sherlock Holmes baráti társaság /számos tagjá­nak részvételével megtartott parlamenti banketten. A szü­letésnapi vacsora díszvendége­ként megjelent Dame Jean Conan Doyle, a legéhda meg­alkotó jáxials 73 éves leánya. Átszervezés a váci kórházban A szükség oszáálvl Isoui Ez évig két, egyenként 60 ágyas általános sebészeti osztály és az egyiknek rész­legeként 33 ágyas traumatoló gia fogadta a váci Szönyi Ti bor Kórház ellátási körzetébe tartozó 150 ezer Pest megyei s a közelség miatt ide kerülő nógrádiak közül a betegeket. Ügy alakult, hogy míg a szű­kös baleseti sebészet kihasz­náltsága oiykor meghaladta a 100 százalékot is. azaz pót­ágyakat kellett beállítani, az általános sebészeteken 70 százalék körüli volt csupán a foglalt ágyak aránya. Az egészségügynek számí­tania kell a váratlanra is. Növekszik a környék, a 2-es főút forgalma, a nagyobb be­ruházások sem mentesek a balesetveszélytől. A többi kö­zött ez indokolta, hogy a kö­zelmúltban elkészült Vácott az új. nyolc génkocsiállásos mentőállomás, mely ugyan­csak háttere a mostani vál­toztatásnak. Január első napjától egy 34 ágyas általános sebészeti osztályon, s egy 78 ágyas — a korábbinál kétszer nagyobb — baleseti sebészeti osztályon fogadják a műtétre várókat. Az utóbbi osztály változatla­nul magában foglalja az az­előtt is meglévő urológiai és szemészeti részleget; ezek szintén műtéti profilúnk. Az átszervezéshez az Egészségügyi Minisztérium kedvezményes áron, mintegy 10 millió forintért 20 milliónál többet érő — felszerelést adott át a kórháznak, a Pest Megyei Tanács 3 milliós segítséget adott a négy új szakorvosi, va­lamint nyolc nővéri állás mel­lé. Ezenkívül megrendeltek egy 5 millió forintot érő új ultra­hangos vizsgálóberendezést is, melyet még idén megkap a gyógyintézet. A Szőnyi Tibor Kórház te­hát ez évtől jobb feltételek­kel és a medicina iránti igé­nyekhez alkalmazkodva vár­ja az operációra, gyors be­avatkozásra szorulókat. A lakosság segítségéi kéri a rendőrség Mi rfisd az áldozatokról? A rendőrség a lakossá" segít­ségét kéri két, halálos közúti bal­esetet szenvedett ember személy- azonosságának megállapítására. Tavaly szeptember 5-én, a reg­geli órákban Budapesten, a n. kerületi Mártírok útján a villa­mos halálra gázolt egv 45—50 év körúti férfit. Személylelrása: !77 cm magas, szökésbarna, kissé őszülő haiti, elöl Icopaszodó. szür­ke szemű, hiányos fogazató. Te- ieskávé színű, erősen használt baltonkabátot. sötétkék, szürke csíkos nadrágot, fehér, szürke csíkos Ingblúzt, világoskék puló­vert, sárga alapon sötét kockás inget viselt. A másik halálos baleset ugyan­csak a fővárosban történt: múlt év október 21-én az esti órákban, a XIII. kerületi Lehel utcában egy tavi halálra gázolt egy 65—;o év körüli nőt. Személyleírása: 160 cm magas, barna, rövid hajú. Barna bársonv hosszú kabátot, barna szoknyát, fekete pulóvert, magasított szárú, fekete gyógyci- pöt viselt. A rendőrség kéri, hogy alti a személy leírások alapján a bal­esetet szenvedettekről bármilyen felvilágosítást tud adni, szemé­lyesen jelentkezzen a BRFK Köz- lekedésrendészctén (XIV. kerület, Hungária krl. 149., III. emelet, 303-ös szoba), vagy a 226-415-ös telafonszámon. 1 r arOT lirpvrl UIDI AD a Magyar Szocialista Munkáspárt Test Megyei Bizottsága és a Pest. Megyei Tanács lapja. Megjelenik —. vasárnap kivételével. — naponta. — Főszerkesztő- sági A-nes — ILül IYILuI ti nillLnr Főszerkesztő-helyettes: Arkus István cs Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST. PF. :>,u. IR VN Y1TOSZ4.M- me — Kiad’ia a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-inn és .na-tán —- szerkesztőségi titkárság: 333-365. FIÖKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, KossutT: tér 1., pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI hírlap, Érd Fnge’s tt 1—3 '»•na Telefon * 45-35’ GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MO.XORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI hírlap, Nagykörös Hűsok tere 5 2750 Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltáai vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta" Előfizethető bármely hirlapkézbesltő postahivatalnál, a hlrlapkézbesitöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Ilírlápelöfizetési és Lapellátásí Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 19S0 — közvetlenül" vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: R oldal 1,80 Ft. 12 oldal 2.20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egv negyedévre 1’9 — Ft félévre 258 — Ft, egvéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Indext 25 004 HU), ISSN 0133 2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5167 (Érdi Hirituc, ISSN 0133—1957 (Gödöliői HíriaD) ISSN 8133—26» (Moaori Hírlap), ISSN 0133—270» (Nagykörösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Vasi Hírlap). * vu

Next

/
Oldalképek
Tartalom