Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-30 / 25. szám

s 1987. JANUÁR 30., PÉNTEK Címer a hajtókán JELKEP Zászlók, jelek, jelvények. Szimbólumai valamilyen gon­dolatnak, kisebb-nagyobb kö­zösségnek, amely céljával, tö­rekvéseivel azonosulunk. A zászló' alatt küzdünk, a jel­vényt büszkén viseljük. A vá­rosok címerei rendszerint a települések jellemző vonásait mutatják jelképeikkel. Dunakeszi, a tízéves város jelvénye, a címer kicsinyített mása, amely a kabát hajtóká­ján is viselhető, elkészült. Egyelőre csak ötszáz példány­ban. A város címerében látható három paradicsom a múlt jel­képe. Azé a koré, amikor még ennek a termelése jelentette a fő megélhetési forrást. A múl­tat és a jelent egyszerre szim­bolizálja a pajzs alakú címer piros vonala, mert Dunakeszi századunk második évtizedé­től kezdve egyre inkább mun­kástelepüléssé vált, s mára munkásvárossá formálódott. Lakossága, népessége egyre gyarapodik. Sokan szülőfalu­juk után második otthonuk­nak választották, itt teremt­ve maguknak családot, sze­rezve munkájuk által meg­becsülést. Olyan körülmé­nyek között írják e szőkébb pátria újkori történelmét, melynek fő feltétele a kék színnel jelképezett béke. E történelmi úton. mint a cí­merben is, a vörös csillag fé­nye sugárzik, nemzedékek útját is mutatva. Hazafiságunk legközvetle­nebb meghatározója a sző­kébb hazához való viszo­nyunk. Az érzelmi szálak az­zal is erősödnek, ha apró je­lekkel egymás tudtára adjuk- itt élünk, földiek vagyunk, összetartozunk. A tizedik évfordulóhoz méltó kezdeményezés volt a jelvénykészítés. DUNAKESZI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA az i Javszer Gyorsabban jön a szerelő A téma minden héten az asztalra kerül valahol. A legutóbbi tanácsülés interpellációi sorában Szálkái Re­zső, a dunakeszi 43. számú választókörzet tanácstagja tette szóvá, hogy állandóan lecsapódnak a nyomássza­bályozók, vizes a gáz. Az ilyen műszaki hibák az épít­kezéskor be nem tartott technológiai előírások miatt fordulnak elő — jegyezték meg a hozzáértők. A tanul­ság szerintük is az, hogy a műszaki ellenőrüknek gyak­rabban kell látogatniuk az építkezéseket. Egy szerelő Szálkái Rezső azt is el­mondta, hogy a Tigáz-nak csak egy szerelője van a te­rületen, de annak sincs jár­müve. Hiába hívják, nem ve­szik fel a telefont. Villási László tanácselnök­helyettes lényeges javulásról tájékoztatta lapunkat. Duna­keszi és Újpest párt- és taná­csi vezetőinek jó együttműkö­dése eredményeként február 1-jétől segítségünkre siet az újpesti Lakáskarbantartó Jav­szer Vállalat. A fővárosi cég szerelői vállalkoznak a gázké­szülékek, a konvektorok, a vízmelegítők, a hősugárzók, az egyéb gáztűzhelyek javítá­sára. Általában hétfőn és csütörtökön dolgoznak majd a városban. Ilyenkor jelent­keznek a hozzájuk érkező elő­zetes bejelentések alapján. A javítási igényeket a Tallér utcai tömbfűtőműben lehet bejelenteni hétfőn 7 és 18, pénteken 7 és 16, szombaton 8 és 12 óra között. A telefon­szám, amelyen szintén felve­szik a megrendeléseket: 41—253. Budapestre is lehet telefonálni a 690—930-as szá­mon. Korrekt verseny Előzetes bejelentés nélkül is kijönnek a szerelők, de ilyenkor külön kiszállási dí­jat kell. fizetni. A minőségi garancia határidejének lejár­ta előtt továbbra is a Tigáz szerelőihez kell fordulni. — E téren is lesz változás — kö­zölte Villási László —, mert a vállalat is jelezte, hogy a jelenlegi kétszemélyes javító- szolgálatát megháromszorozza a város területén. — Reméljük — tette hozzá az elnökhelyettes, hogy ez az egészséges konkurencia a la­kosság javát szolgálja. Közös dolgunk, felelősségünk Jobb minőséget, több Szembenézni az akadályokkal Igen fontos évnek tekintette a tavalyit váro­sunk pártbizottsága. Nem véletlenül, hiszen a VII. ötéves terv első esztendejében fontos, alapokat teremtő funkciója volt annak, ho­gyan alakulnak a gazdasági eredmények, mi­lyen lesz a tervidőszak indítása? A pártbizott­ság és végrehajtó bizottsága, az üzemi, vala­mint a munkahelyi pártszervezetek rendsze­resen foglalkoztak e témával, s legalább ne­gyedévenként behatóan megvizsgálták a gaz­daságpolitikai feladatok időarányos teljesíté­sét. fóéríeg A testület januári ülésén Pálmai László első titkár visz- szatekintett ezekre a törekvé­sekre, felsorolva azokat a té­mákat is, amelyeket napirend­re tűztek. A visszapillantás módot adott arra is, hogy olyan következtetés alakuljon ki: a körzet termelőegységei sem voltak mentesek azoktól a gon­doktól, bajoktól, amelyek ál­talában jellemzőnek tekinthe­tők, a múlt év történetében. Ám mégis, sikerült a tervezett eredményeket elérni, előbbre lépni. Mint azt a pártbizottság ülé­sén megállapították, kedvező folyamat indult el a gazdaság­ban, a termékszerkezet kezd már úgy alakulni, ahogy azt az a bizonyos piacképesség meg­követeli. Külön öröm, még egyes új üzemek átmeneti gondjai mellett is az új beru­házások üzembshelyezése. Ér­demes ezeket még egyszer fel­sorolni: közéjük tartozik a konzervgyár gyümölcsvelőt fel­dolgozó, úgynevezett aszepti­kus termelő vonala, a hűtőház folyamatos hűtőszalagja, a fóti Vörösmarty Termelőszövetke­zet élelmiszeripari beruházása és a rómaitetőcserép-gyár. Volt a múlt évben fagy is, aszály is, emelkedtek a mező- gazdasági, a gyümölcsterme­léssel kapcsolatos költségek, a vegyszerek árai, a tervezettnél kevesebb termett a gazdasá­gokban gabonából és gyü­mölcsből. Az exportra termelő ipari üzemek nyomasztó gond­ja volt az importból szárma­zó anyagok beszerzése. Ám mindezek ellenére jónak mond­hatók az eredmények, a vál­lalatok kiállták azt a próbát, melyet a bel- és külgazdasági helyzet mért rájuk. Feltételük A kritikus megállapítások célja nem lehet más, mint szembenézni a kibontakozás útjában álló akadályokkal. Idei feladatnak is tekinthet- hetjük, megszüntetésre váró ellentmondásnak azt, amit Pál­mai László mondott az ülésen a tavalyi helyzetről, megálla­pítva: „nőtt a feszültség a sza­bályozók elegtelenségei miatt” Gödi hírek néhány sorban füilöníeges megrendelés A bizalom terhe és öröme ^ Cfj kocsikat tervezni és í gyártani. A mérnök és a ^ .járműszerelő, a fényező és ^ sok más szakember közös ^ vágya ez a MÄV Dunake- ^ szí Járműjavító Üzemé- ? ben. Erre azonban ritkán ? kerül sor mostanában. Ma- ^ rád tehát a nosztalgia, az £ emlékezés azokra az idők- ^ re, amikor még gyakrab- ^ ban küldhették vadonatúj ^ szerelvényeket az orszáír y különböző tájai felé, Nosztalgiavonathoz A rangos feladatok azonban most sem hiányoznak a jár­műjavító háza táján. Jön­nek hozzájuk bizalommal, mert a szakmában nagy te­kintélyt szerzett az itt dol­gozó gárda. Egyre-másra ér­keznek a főjavításra, vizsga- előkészítésre küldött szerel­vények. Hamarosan eleget tesznek majd a jugoszláv megrendelésnek is és elindul­hat dél felé a most még csarnokban állomásozó három kijavított motorvonat-szerel­vény. Van azért új munka is, bár igaz, most nem személy­szállítás céljára. Itt építik, szerelik a vonalakon munká­ba álló különleges mérőkocsi­kat. A javításhoz néha még több szakértelem kell, mint az új vonatok gyártásához, a türelemről, találékonyságról, szakmaszeretetről nem is be­szélve. Mint minden bonyo­lult munkához, ezekhez is csak az egymással jó össz­hangban dolgozó, a társakat félmondatokból is értő kol­lektíva foghat hozzá. Az 1. számú gyáregységbe nemrég két olyan, nagy idő­ket élt, történelmet látott kocsimatuzsálem érkezett, me­lyek életkorát 80 évre becsü­lik. Ezek hajdan, már a monarchia vonalain is futot­tak. Egyikükkel a közelmúlt­ban is találkozhattunk, mert az — ismételgeti, s ő is anyaghiányra panaszkodik. Arra már senki sem emlék­szik, hogy ki mit mondott, milyen komplikációkkal bir­kóztak meg akkor, amikor a holland királynő kérését kel­lett teljesíteni. A hollandok megrendelésére is hasonló ét­kezőkocsit építettek Dunake­szin, s az most Hollandia köz­lekedési múzeumában látha­tó. Érdemes megmenteni Talán épp ezen a példán buzdult fel a bizottság is. Galina Ferenc meg dohog: ezeket a kocsikat hamarabb kellett volna idehozni, amíg még biztosak lehettünk volna a megmentésükben. Igaz is. Érdemes megmen­teni múltunk minden értékes darabját. Az utolsó menet. Lassan ér­keznek vissza a szavazólapok, bár kedvezők a jelek. Előre­láthatólag a jövő héten zár­ják le a gázvezeték-építés sza- vazatszedési akcióját, s meg­állapítják a végeredményt. Téli segítség. A zord időjá­rás első hulláma Gödön is sok gondot okozott a lakosságnak és a tanács vezetőinek. Ugyan­akkor a tapasztalatok hólab­dája is mind nagyobbra gya­rapodott, megmutatva, hogy mire kell még számítani, s megtenni a további előkészü­leteket. Ha a szolgáltatások­ban, a kereskedelmi ellátásban nem is akadt nagyobb gond, azért két napig mégis akado­zott a propán-butángáz ellátás, bajok voltak a kenyérszállí­tással. Szép példáját adta vi­szont a segítségnek a gödi Duna Menti Termelőszövetke­zet, az OVIT, a Vác Környéki Vízgazdálkodási és Talajvédel­mi Társulat és a tanács költ­ségvetési üzeme. Ezek a szer­vezetek önzetlenül tették jár­hatóvá gépeikkel a közutakat. Késik az átadás. Január 15- re kellett volna átadni a fel­újított József Attila Művelő­dési Házat, melynek munká­latain most a Váci Magasépí­tő Vállalat szakemberei dol­Budapesten, a Közlekedési Múzeum előtt hangulatos eszpresszóként teljesített szol­gálatot, s benne nosztalgikus érzelmeinket kielégítve ká­vézhattunk. Régi hivatása is hasonló volt, étkezőkocsiként futott a márkás Vagon Lie felirattal. Dunakeszire érke­zett most korabeli társa, az a poggyászkocsi is, amelyet szintén füstölgő gőzmasina vontatott egykor Közép-Euró- pa acélsínéin. Mindketten ipari műemléknek számítanak. Ezért szeretné ezeket meg­menteni a MÁV história­bizottsága. Ügy tervezik, hogy július 1-jétől nosztalgiaszerel­vényeken futtatnák, aztán meg több más társukkal együtt Bécsig elkalandoznának ab­ból az alkalomból, hogy az idén éppen 150 éves évfor­dulóját ünnepli az osztrák ál­lami vasút. Anyagot keresnek Hogy ebből lesz-e valami? Úgy hírlik: a bizottság re­méli, mert munkájuk alap­ján bízik a járműjavító dol­gozóiban. Igaz, az üzemben egyelőre óvatosan nyilatkoz­nak arról, hogy kész lesz-e határidőre a munka. Nem mintha henyélni akarnának vagy kifogásokat keresnének. Meglehetősen komoly gondok­kal kell szembenézniük. — Megkíséreljük — fogal­maz a határidőről nagyon óvatosan Galina Ferenc, az egyes gyáregység vezetője. Varga Lajos, a nagyüzem igazgatója is a feladat kelle­mes és feszítő terhével küzd. — Személyesen is jártunk az Ipolyvölgyi Állami Erdő- gazdaságnál — mondja. — Különleges anyag kellene, de nincs. Nagyon elhanyagoltak a kocsiszekrények, korrodál­tak az alvázak, ez hosszadal­mas munka lesz. — Rossz állapotban van az Itt tartanak a munkálatok. Puszta váz lett az elegáns pogy- étkezőkocsi alváza, lehet, hogy gyászkocsi. Ha megérkezik a szükséges, különleges faanyag, egy másikat használunk fel Greff Márton cs Baksza József asztalosok újjávarázsolják az — tűnődik hangosan Galina oldalát, aztán jöhetnek a szerelők, a fényezők. Régi színeiben Ferenc. — Majd meglátjuk pompázva futhat majd a síneken a felújított két kocsiveterán goznak. Az építők előrelátha­tólag április 4-re készülnek el a szakipari munkákkal, a még hátralévő csempezéssel, a köz­ponti fűtés szerelésével és a tetőtérben szükséges tenniva­lókkal. A több mint 8 millió forintos felújítás után beköl­tözhetnek a gödi klubok, szak­körök, áttelepülhet a vasútál­lomás váróterméből a könyv­tár is. A művelődési ház be­rendezéseire a tanács már elő­teremtette a szükséges össze­get. Minden hétfőn Fogadónapok Mi kerüljön a Dunakeszi Hírlapba? Ne döntsünk az ol­vasók nélkül. Szívesen fogad­juk a város lakóinak ötleteit, javaslatait, örömmel beszél­getnénk lapunk tartalmáról is. Lehetőséget teremtünk a személyes találkozásokra. Hét­főtől, azaz február 2-től min­den hétfőn — délelőtt Iff—12, délután 17—18 óra között — fogadóórákat tartunk a váro­si pártbizottság Verseny ut­cai székházában. is. Az újra bevezetett átlagbár- szinvonal alkalmazása sok he­lyen visszatartotta a jó telje­sítményeket, s a munkahelyek vezetői olyan emberek foglal­koztatására is rákényszerül­tek, akik enyhén szólva az át­lagszínvonal alatt produkál­tak. A dolgozók nagy többsége nelyeselte és támogatta a vál­lalatok vezetőit abban a tö­rekvésükben, hogy a munka­helyen fegyelmezett légkör ala­kuljon ki, legyenek jobbak az eredmények. A pártszerve­zetek a politika eszközével, a partmunka közvetett módsze­reivel törekedtek a tendenciák érvényesítésére. Ismertté vált már az általános vélemény, hogy a munkaidő teljes ki­használásának sok, a munka­helyen kívüli feltétele is van.s ezeket fokozatosan javítani kell. A számtalan intézkedés, a szorgalmas munka eredmé­nye jó, de erről még később készül el majd a végleges mér­leg, a tettek számokban kife­jezett minősítése. Együtt A VII. ötéves terv feladatai ismertek, világosak. Ám ezek pontos évi programját, a rész­feladatokat mindig külön ki kell dolgozni. Ennek a mozza­natnak különösen napjainkban nagy a jelentősége. Ä város- és községfejlrfsztés, az életszín­vonal fizetésen kívüli egyéb feltételei a gazdaság teljesítő- képességétől függően alakul­nak. A tavalyi tapasztalatok, az idei tennivalók összefogla­lása megmutatja azt az utat, melyet minden gazdálkodó szervezetnek, minden termelő közösségnek követnie kell, s minden egyes dolgozó feladata is ez. A pártbizottság a gazda­ság intenzív fejlődése felé je­lölte ki ezt az utat, az iparban nagyobb erőfeszítéseket téve az export növelésére, az im­port mérséklésére, a szocialis­ta partnerekkel való együtt­működésre, a beruházások jobb előkészítésére. Nem utolsósor­ban azt is feladatnak tekintve, hogy indokolatlanul ne kerül­jön sor a termelői árak eme­lésére. Minőség, szemléletváltozta­tás, a vezetés jobb színvonala. Kulcsszavak ezek, s tartalom­mal mindenütt a közösség tölt­heti meg azokat. Ezt kéri, ezt várja a munkahelyek párt- szervezeteitől ezt várja a párt minden tagjától, minden ál­lampolgártól a város vezető testületé. Ez az idei program. Mindannyiunk közös érdeke, közös ügye. Péntektől péntekig — Közérdek. A múlt heti tanácsülésen jelentették be: tavaly a város lakossága 44 millió forint értékű társadal­mi munkával járult hozzá a település fejlesztéséhez. ★ — Személyi változások. A Pest Megyei Tanács V. B. a múlt év végén kikérte Demeter Do­mokost, a városi tanács mű­szaki. termelés- és ellátásfel­ügyeleti osztályának vezető­jét. Felmentése után a városi tanács vb pályázatot írt ki az állás betöltésére. Az osztályt addig Gerőné Ladányi Anna vezeti. A tanácson alakult ön­álló egészségügyi osztály ve­zetője dr. Gödör Ferenc, a kör­zeti szakorvosi rendelő igaz­gató főorvosa, aki az intéz­mény vezetése mellett látja el feladatát. ★ — Szórakozás. Elfújja a szél. Múlt heti számunkban részletes információt közöl­tünk a József Attila Művelő­dési Központ 31-én 18 órakor kezdődő műsoráról. A rende­zők arra is felhívják a fi­gyelmet, hogy a közönség álló- koncertre számítson. ★ — Művelődés. Üj növé­nyünk a brokkoli. Dr. Zatykó Ferenc adjunktus előadása a dunakeszi kertbarátok és kis­állattenyésztők köre Huba ut­ca 6. szám alatti székházában hangzik el február 2-án, a klubnapokon kialakult szoká­sos időben, 18 és 20 óra kö­zött. ★ — Sport. Az Edzett ifjú­ságért. Elkészült, megjelent Dunakeszi, Főt és Göd idei tö­megsportnaptára. Szombat reg­gel 9 órakor a gödi Killián György Általános Iskolában asztalitenisz-, a gödi pártbi­zottság székházában sakkver­seny kezdődik. Nevezni a hely­színen is lehet. Az oldalt írta: Kovács T. István i

Next

/
Oldalképek
Tartalom