Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-26 / 21. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM 1987. JANUÁR 27., KEDD Megvalósuló nápfronttervek Javítani kell az értékrendet Skodák és lánctalpasok Már cirkuszsátort is gyártanak Harag nélkül váltak meg egymástól A Hazafias Népfront városi bizottsága megtartotta idei első ülését a napokban, amelyen részt vett Fekete Antal, a városi tanács elnöke. Az 1986- ban végzett munkáról és az 1987-es tervekről Kovácsné Szabó Veronika városi titkár tájékoztatta az egybegyűlteket. Tavaly a népfront VIII. kongresszusa állásfoglalásainak szellemében munkálkodott a mozgalom. Részt vettek a közjogi feladatok végrehajtásában, a településpolitika alakításában, a városért végzett társadalmi munka szervezésében, a környezet- és természetvédelemben, a fogyasztók érdekvédelmében. Sajnos az a tapasztalat, hogy a lakóhelyi közéletben való közreműködés erkölcsi megbecsülése még mindig elmarad attól, mint amit azok az emberek élveznek, akik a munkahelyi választott testületekben fejtik ki tevékenységüket, így nem csoda, hogy sok aktíva a területi elfoglaltság helyett inkább a munkahelyi társadalmi közreműködést választotta. Az értékrendet javítani kell, hogy egyenlő megbecsülést élvezzen a közéleti ember, bárhol is teljesíti feladatát. A munkabizottságok sokszínűbb tevékenységet folytattak a korábbinál. A rétegpolitikai teendőkre több figyelmet fordítottak, elsősorban az egyedülálló emberek gondjaival foglalkozva. Meglátogattak 474 olyan idős személyt, aki el-, tartási szerződést kötött, és tájékozódtak helyzetükről. A cigányság társadalmi beilleszkedésének gyorsítását ugyancsak fontosnak tartották. Foglalkoztak a Mozgássérültek önálló Egyesületének életével, továbbá a külterületen élő lakossággal. Erősödtek az egyházakkal fennálló kapcsolatok. Decemberben a helyi egyházi vezetőket hívták tanácskozásra, majd megtekintették a város néhány új létesítményét. A pedagógiai munkabizottság nem sokkal megalakulása után megtalálta és sikerrel betölti feladatát. A munkára nevelés egyik lehetséges formájaként a KISZ városi bizottságával közösen nyári környezetvédelAz Elegant, a Május 1. Ruhagyár üzemi lapja, október 17-i számában jelent meg a Gondos törődés a nyugdíjasokkal című riport Morvay Zoltánnéval, a ceglédi gyáregység szakszervezeti bizottságának titkárával. A szakszervezeti aktivisták sorra látogatták a gyáregység nyugdíjasait. Sokan kérték — elsősorban az alacsony nyugdíjúak — rendszeres segély folyósítását. Mások szerettek volna a gyáregységben ebédelni, aminek nincs akadálya. Erre eddig is volt lehetőség, csak sokan nem tudtak róla. Ugyancsak az Elegant november 28-i számában jelent meg a Meg kell tartani az új piacot című írás arról, hogy súlyos alapanyag- és kellékellátási gondokkal, nehézségekkel küszködnek. „ ... Ameny- nyiben az előkészítés, illetve az anyagbeszerzés nem tudja biztosítani a szükséges kellékeket, Túrkevén, Cegléden, Karádon, Szolnokon és Budapesten, a teljes textilrészlegben leállnak az emberek...” — olvashatjuk többek között. mi tábort szerveztek, melynek keretében a fiatalok szebbé, tisztábbá tették környezetüket. s:::i ,UMÍ A népfrontbizottság szorgalmazta, hogy a társadalmi élet minden területén érvényesüljön a szocialista demokrácia, fejlődjön a közgondolkodás és minél többen bekapcsolódjanak a közügyek intézésébe. Ezt szolgálta a város településfejlesztési elképzeléseinek széles körű megvitatása, a hetedik ötéves terv céljainak áttekintése. A tanácstagság területi munkájához segítséget kapott a népfront aktivistáitól aj tanácstagi beszámolók szervezésekor, de a tanácstagi klub létrehozásánál, a lakóbizottságok újraválasztásánál is ott bábáskodtak. A lakóbizottsági elnököket tájékoztatták feladataikról. Jelentős fegyvertényként említette a népfronttitkár, hogy az elvégzett társadalmi munka értéke 1986-ban a tervezett 25 millió forint helyett 32 millió forint értékű volt. Járda, út, gázvezeték, víz- és villanyhálózat létesült a lakosság pénzén és munkája nyomán. A tavaszi és őszi fásítás során 800 facsemete került a főútvonalakra. Miután a fiatal íácskák ezentúl sem állnak rendelkezésre ingyen korlátlan mennyiségben, jó lenne, ha egy-egy utca lakói összefognának és maguk szereznék be a kiszemelt fajtákat. Jogos óhaj, hogy ezek a növények elkerüljék a pusztítást. A lakosság energikusab- ban lépjen fel a rongálok ellen. A kertbarátkor szakmai előadásokat, tapasztalatcseréket tartott, hasznos ismeretekkel segítve a kiskertek tulajdonosait. A jövőben célszerű volna foglalkozásaikat rendszeresebbé tenni. A fogyasztók városi tanácsa a műszaki és termelés-ellátás felügyeleti osztállyal, a népi ellenőrökkel és a szakszervezet társadalmi ellenőreivel szoros együttműködést alakított ki. A fogyasztók díja vándorserleget végérvényesen a 130-as ÁBC-áruház nyerte el. A békemozgalom keretében a baráti országokból fogadA Volán Hírlap november 6-i számában megjelent Képezik a pilótákat című írásában arról olvashatunk, hogy Ausztriától Finnországig járnak nemzetközi fuvarba a Pest Megyei Volán Vállalat ceglédi üzemigazgatóságának járművei. „ ... Ehhez persze szükség van képzett gépkocsi- vezetőkre is. Jelenleg tíz pilóta jár a jövő évtől kötelező nemzetközi tanfolyamra, s az év végi hajrá elmúltával továbbiak beiskolázását tervezik ...” A Pedagógusok Lapja november 7-i számában jelent meg Szabó Alfréd Ciprusi énekkar hazánkban című írása arról, hogy októberben egy hétig a ceglédiek vendége volt — a városi pedagógus-énekkar meghívására — a ciprusi Leandros Sitaros nicosiai vegyeskar, akik — karvezetőjükkel, Maró Skordi vezetésével — előadásaikon a dal erejével hirdetik a népek barátságát az egész világon. összeállította: Kósik Lajos tunk vendégeket, akik találkozókon vettek részt, kiállítást rendeztek és előadásokat tartottak a vonzáskörzetben is. Az 1987-es évben a lakóhelyért, a szebb, tisztább környezetért kell még többet tenni. Folytatódik a külterületiekkel, az idősekkel és a fiatalokkal való foglalkozás. A tanácstar gok, a lakó- és utcabizottságok ezentúl is számíthatnak a népfront aktivistáira. Tavasz- szal megalakul a városvédő és -szépítő egyesület, béke-barátság napok lesznek. ,A pedagógiai munkabizottság a szülői munkaközösségekkel mélyíti el kapcsolatát. Továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a körzeti népfrontbizottságok, amelyek az élet minden fontos területén közreműködnek. Sós János, a városi tanács elnökhelyettese a tanács 1987- es költségvetéséről adott tájékoztatást. ennek részletes ismertetésére később visszatérünk. „Tisztelt Szerkesztőség! Fiam, Molnár Péter nevére 1982 decemberében ifjúsági takarékbetétet kezdtünk fizetni a budapesti II. kerületi OTP- fióknál, a Frankel Leó úton. Azért ott, mert a középiskola, ahová a fiam járt, ezzel az OTP-fiókkal állt kapcsolatban. Tavaly augusztus 27-én fiamat behívták sorkatonai szolgálatra. Férjeimmel elterveztük, hogy minden megtakarított pénzünket ifjúsági betétben helyezzük el, de mivel féltünk nagyobb összeget postán küldeni, (férjem rokkant, en helyben dolgozom), megbeszéltük problémánkat a tá- piógyörgyei takarékszövetkezettel. A szövetkezet még október elején hivatalból — a jogfolytonosság megtartása mellett — lekerte Budapestről a betétet. Decemberig vártunk, de választ nem kaptunk. írtam a B’rankel Leó úti OTP- fiók vezetőjének, aki december 28-án kelt levelében közölte, hogy a betétet még 1986. október 17-én jogfolytonosan átutalták a ceglédi OTP-fiók- hoz. írtam a ceglédi fiók vezetőjének is, hogy hal van a fiam takarékbetétje, és miért nem keresték hónapokig, hogy kié ez a pénz, és ki fizeti a további részleteket. Mi nem Ceglédre, hanem a tápiógyör- gyei takarékszövetkezethez kértük a betétet. A ceglédi fiók válaszra sem méltatott, bár ajánlva adtam fel a levelet. Cegléd nekem éppen olyan megközelíthetetlen, mint Budapest. Ezért kérem közbenjárásukat. Molnár Józsefné Tápiógyörgye, Táncsics u. 75.” ★ Olvasónk ügyében a szükséges felvilágosításért Farkas Károlyhoz, a ceglédi OTP-fiók vezetőjéhez fordultunk. Megkérdeztük, pénzügyi berkekben van-e valamilyen jogszabályi akadálya annak, hogy egy fővárosi OTP-fiók közvetlenül a tápiógyörgyei takarék- szövetkezethez tegye át az ifjúsági takarékbetétet. Ennek természetesen semmi akadálya sincs. Hogy Málnámé kérésének dacára mégis Ceglédre érkezett a küldemény, ennek okait a Frankel Leó úton kellene keresni. Csak sejthetjük, hogy a kényelemre törekvő ügyintézés juttatta ide klíring— Immár második éve, hogy két társaságiból egyesültünk, de valójában 1986 volt az az esztendő, amikor megmérettünk. Nem hiába bizakodtunk — mondja Tőzsér János, a Töníegta karinán y Termelési és Gépjavító Gazdasági Társaság vezetője. Árbevételünket 64 millió 200 ezerre terveztük, s ezt jóval túlszárnyaltuk, mert 83 millió 123 ezer forintot könyvelhettünk el. Persze az igazsághoz tartozik, hogy anyagmentes árbevétellel szárpoitunk, ám a megrendeléseink másképp alakultak. A nyereségünk 17 százalékkal lett magasabb, mint amit célul tűztünk ki. Fürdő és étkezde — önök 1985-ben, az alakulás évében komoly gonddal küszködtek. — Bizony, nemegyszer merült fed a kérdés, hogy lesz-e elegendő munkánk. A múlt évben már megnyugtatóbb volt a helyzet, emiatt nem kellett aggódnunk. Üj ösztönzési módszert vezettünk be — sikerrel. Ennek az a lényege, hogy Laboratóriumi vizsgálatrá alapozott számítógépes tápanyagprogramot bocsát ez 'évtől a Szolnok megyei mező- gazdasági nagyüzemek rendelkezésére a gabona- és ipari növények termelési rendszere, megoldással a betétet, nyilván több munkával járt volna — olvasónk igényének megfelelően — Tápiógyörgyére küldeni. Kiderült az is, hogy az OTP- netk, arról, hogy teljesítette-e az ügyfél kérését, nem kötelező önként tájékoztatást adnia. Ennek az elméleti alapja az, hogy ha egyszer az ügyfél már rendelkezett pénze sorsáról, akkor minden megy a maga útján, minek erről értesítést küldeni. Más kérdés, ha ez az út — mint esetünkben is — rossz. Ennek a sajátos logikának a csapdájába esett balé Molnár Józsefné is. Farkas Károly elmondta, hogy ő maga sem érti, ilyen előzmények után miért került Ceglédre a szóban forgó ifjúsági takarékbetét. A Budapestről 1936 októberében megérkezett átutalási papír „Közlemények” rovatában mindössze az áll, hogy a jogfolytonosság megtartása mellett küldik a tőkét és a kamatot. Egyetlen szó sem utal arra, hogy a küldemény végső célja Tápiógyörgye lenne. A ceglédi fiók éppen ezért nem mozdult. Végül is egy tápiógyörgyei lakos miért ne fizethetné Cegléden a betétet? JMem az OTP feladata azon töprengem, nogy ez ésszerü-e vagy sem. A városi takarékpénztár 1987. január 2-án szerzett tudomást — a györgyei szövetkezet levelébőil — az előzményekről. Január 14-én pedig átutalta rendeltetési helyéire a pénzt. Nem ismerjük ugyan a budapesti OTP-fiók álláspontját, de az eddigiekből úgy látszik, Molnár Józsefnét sérelem érte. Számításaink szerint 3 hónapig — önhibáján kívül — nem tudta fizetni a kellő részleteket, ami azt jeleníti, hogy legalábbis forma szerint a be- téttuiajdonos elesik a meghatározott prémiumtól, illetve a lakásépítéssel, -vásárlással kapcsolatos kölcsönöktől, ami a betéttípus lényege. Ezt mutatja a papírforma. Ám az átutalási folyamat indok nélküli gubancainak kialakulásában olvasónk vétlen, ezért őt hátrány nem érheti. Az elkövetett hiba természetét a Frankel Leó úti OTP-fiókkal kell tisztázni Ebben a tápiógyörgyei takarékszövetkezet minden bizonnyal segíteni fog. V. S. fásban határoztuk meg az elvégzendő feladatokat. így aztán a teljesítménytől függött, hogy ki mennyi pénzt vitt haza. Eredményeinkben szerepet já'tszott az is, hogy a meglévő gépeinket kissé felújítottuk, többek között lemezhengerítőt, targoncát stb. vásároltunk. Nem volt látványos Bár munkánkat közvetlenül néni befolyásolta, de cégünk életében lényeges az, hogy épületünk mégújult; fürdőt és étkezőt építettünk. Ugyanakkor a fűtési szezon kezdetére elkészült a gáz bevezetése. Egyébként napjainkig e néhány hónap alatt 200 ezer forint energiamegtakarítást értünk el. Általános költségeinkre kedvezően hatott, hogy az adminisztratív és vezetői létszám 20 százalékkal csökkent. — Miért küldtek el dolgozókat? — Egyszerűen nem voltak képesek megbirkóznii a rájuk bízott feladattal. Harag nélkül váltunk meg tőlük. Nem kintről hoztunk embereket, hanem házon belülről töltöttük be a valamint a megyei növény- védelmi és agrokémiai állomás. Ha a gazdaságok igényt tartanak erre a szolgáltatásra, akkor az állomás szakemberei táblánként talajmintákat vesznek, s elemzik ezek tápanyagtartalmát. Figyelembe veszik, hogy az egyes táblákon korábban milyen kultúrákat termesztettek, mikor juttattak ki rájuk szerves trágyát, s mennyi öntözővizet kaptak. Az így nyert komplex adatok alapján határozzák meg, hogy a táblákba kerülő növények mennyi és milyen tápanyag-utánpótlást igenyelnek, milyen termésátlag tervezhető, illetve milyen optimális nyereség érhető el. A számítógép a szilárd halmazállapotú vagy folyékony műtrágya felhasználásához, minden növényfajtára megadja a pontos információt. Az új szolgáltatás keretében alternatív javaslatokat dolgoznak ki, amelyek közül az üzemek választhatnak. megüresedett vezetői munkaköröket. — Nehézségeik? — Az alkatrészekhez nem csak drágán jutunk hozzá, de a beszerzésük sem megy komy- nyen. Ezért a szolgáltatásaink ára a javításoknál megnőtt. Például egy lánctalpas erögep felújítása körülbelül 600 ezer forintba kerül. Arra viszont nem vállalkozhatunk, hogy az alkatrészeket is mi gyártsuK. mert az eleve ráfizetés lenne. Tatán itt említeném meg, hogy az alaptevékenységünK- nél, a tömegtakarmáiny-iterme- lésnél csökkent az ipari eredetű anyagok felhasználása. Elképzelhető, hogy ez a következő években érezteti negatív hatását. Az autópályáiknál végzett rézsűvédelmi füvesítés igazából nem lehetett látványos, ennek egyetlen oka volt, a hosszan tartó szárazság. Rontja az esélyt — A piacon milyenek a lehetőségeik? — Ma már egy-egy jelentősebb megbízást verseny tárgyalás során lehet elnyerni. Sajnos, az esélyeinket rontja az, hogy a gépparkunk, illetve a műhelyeink felszerelése eléggé elavult. így többször váu- ialtunk el olyan munkát, ami minimális hasznot hozott. Sőt némelyik feladatot kimondottan azért végeztük el, hogy a partnert megtartsuk. — Hogyan tovább 1987-ben? — Nem kívánjuk túlszárnyalni ’86-os eredményeinket. Viszont tervezzük új termékek bevezetését. Elkészültek a híg- műtrágya-ki juttató berendezések prototípusai. A minősítésen sikeresen vizsgáztak. Igen nagy az érdeklődés irántuk. Várhatóan februártól megkezdjük a folyamatos gyártást. A Magyar Cirkusz Vállalattal eddig is volt megállapodásunk, lakókocsikat javitattunk és készítettünk számukra. Ebben az évben sátorszerkezetet is rendeltek nálunk. Tehát asztalosrészlegünknek megvan a teljes programja, olyannyira, hogy növelnünk kell az itt dolgozók létszámát. Végezetül, korábban csak NDK-típusú gépjárművekkel foglalkoztunk, 1987-ben Skodák javítására is vállalkozunk. F. F. Hízó eladó. Cegléd, Zöldfa u. ll/A, szám. Felveszünk alkalmazotti állományba gépészeti szakközépiskolát, ill. technikumot végzett munkavállalót (kezdőt is). — Jelentkezni lehet: VIKUV Ceglédi Üv. Munkaügy, Cegléd, Rákóczi út 72. 2700. Családi ház és modern hálószoba bútor eladó. Cegléd, Madár u. 3. Érdeklődni lehet: hétköznap a déli órákban. ______________ C Jj beszerelésre kész akkumulátor garanciával, állandóan kapható. Dél-Pest Megyei Szolgáltató Ktsz autóvillamossági részlegénél, Cegléd, Várkonyi l. u. 21.__________ Eladnám vagy ceglédi kertes házra, illetve emeleten levő lakásra elcserélném Pilis, Bence u. 7. szám alatt levő új házamat. Érdeklődni : Cegléd, Rákóczi út 84-es ABC- áruház vezetőjénél. Telefon: n-137. _______ K ét szob£, étkezős, összkomfortos, központi fűtéses, új, kertes családi ház eladó, Cegléd, Csengeri szél 67. Érdeklődni, lehetőleg 4 óra után. Szombat, vasárnap egész nap.____________ E ladó egy TH 650 Fiat, kifogástalan állapotban. Megtekinthető: Cegléd, Doroty- tya u. 5. szám alatt. IZ Wartburg személy- gépkocsi, érvényes műszakival eladó, Cegléd, Csolnak u. 47. * 18 Eladó 1077 négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehet: Cegléd II. kér., Horváth József utca 18. szám. Felveszünk ceglédi telephelyre: autódarukezelőt (F—3-as kát., AD—20. tip.), esztergályost, motorszerelőt, változó munkahelyre: fúrási szak- és betanított és segédmunkást, fúrási gépkezelőt (motorszerelőt), exportmunkára mélyfúró szakmunkást. Jelentkezni lehet: Vikuv Ceglédi Uv. Munkaügy, Cegléd, Rákóczi út 72. 2700. Cegléden, központban. téglából épült, 84 nm. 3 szoba összkomfortos, erkélyes öröklakás, garázzsal eladó. — Érdeklődni: Felház u. 50. II. em. 6. ______ F eíviszünk ceglédi telephelyre F—3-as gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt, ill. motorszerelőt garázsmesteri beosztásba. — Jelentkezni lehet Vikuv Ceglédi Uv. Munkaügy, Cegléd, Rákóczi út 72. 2700. 192 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Saj- tó u. 13. _______ R égi Csepel varrógép eladó. Érdeklődni du.: Cegléd, Kossuth F. u. 30. I. lh. I. em. 6. Keresünk legalább két helyiségből álló, telefonnal rendelkező lakást Cegléd belső, részén, irodának. Értesítést kérjük Cegléd, telefon: 10-520. Stylus Faipari Kisszövetkezet, Cegléd, Déli u. 59., felvételre keres kárpitos műhelyébe varrni tudó szak- és betanított nődolgozót. Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi előadójánál. Üjszeríi állapotban lévő üveges elejű kályha és egy panorámás babakocsi eladó. Cím: Törtei, Hunyadi út 13. szám._____ F iataJ házaspár egy gyermekkel 1—1,5 szobás lakótelepi lakást bérelne, meghatározott időre. Cegléd, Vezér u. 12. szám.____________ Ä Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet targoncavezetői engedéllyel rendelkező munkaerőt keres belső szállításra. Jelentkezni lehet a gazdasági osztály vezetőjénél, Cegléd, Törtei! út 1— 3. sz. alatt.__________ F elveszünk F3 daruskocsira (AD—20-as), gépkocsivezetőket. — Jelentkezni lehet: VIKUV Ceglédi Üv. Munkaügy, Cegléd, Rákóczi út 72. 2700. A Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet élelmezési osztálya szakácsnőket, konyha- lányokat vesz fel. Elsősorban ceglédi lakosok jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet az élelmezési osztály vezetőjénél, Cegléd, Törteli út 1—3. sz, alatt. Akkumulátorvásár. Beszerelésre kész, új Trabant-akkumulátor kapható 1084 Ft-ért, 2 év garanciával. Cím: Dél-Pest Megyei Szolgáltató Ktsz autóvillamossági részleg. Cegléd, Várkonyi l. u. 21. ___________ C egléd, Csákány ÍT. 28. szám alatti padlásszobás, új családi házamat elcserélném OTP- vagy szövetkezeti társas lakásért. Érdeklődni lehet 18— 19 óráig, Czinege Andrásnénál. ISSN 0133—260Í (Ceglédi Hírlap) Cegléd a hazai lapokban T. T. Áttételes megoldás Merre bolyong a betét? dolgozóink részére havi bonSzámítógépes tápprogram