Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

A nehéz közlekedési viszenyok ellenére rendszeresen útnak indul olvasóihoz a ceglédi mozgó könyvtár. Rövidesen újabb két busz is bekapcsolódik a kölcsönzésbe, s így Cegléd vonzáskörzetében a központi könyvtáraktól távol eső területekre is eljuthat az olvasnivaló (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Úttörténet - más szemszögből A Pest Megyei Hírlap 1987. január 13-i ceglédi különki­adásában cikk jelent meg a Borona utca útépítésének tör­ténetéről. A cikkben szereplő és a szervezésben élenjáró személyek röviden ismertették annak a hallatlanul nagy és elismerésre méltó útépítésnek a történetét, amely vélemé­nyem szerint tanulságul és. kö­vetendő például is szolgál. Van azonban nyilatkozatuknak néhány olyan mondata, amely pontosításra és kiegészítésre szorul. A városi tanács műszaki és termelésellátás-felügyeleti osz­tályának fömunkatársa, Botos Gábor tényleg lelkes pártfogó­ja volt a Börona utcai útépí­tésnek, és amikor más munka- területre került, a korábbi vál­lalásait sorra teljesítette. Sajnos a megüresedett út­ügyi főelőadói munkakört megfelelő szakemberrel csak 1987. január 1-jétől sikerült betölteni, az 1986-os év má­sodik felében ez a terület ki­csit gazdátlan maradt. A Bo­rona utca lakói azonban nem maradtak magukra. Annak el­lenére, hogy az útépítés ter­ve még nem készült el akkor, amikor a kivitelezés megkez­dődött, a teljesen engedély nélküli építkezést nem állí­tottuk le. Kértük Botos Gá­bort, hogy a terv mielőbb ke­rüljön bemutatásra, hogy en­gedélyezni tudjuk. Közben megkezdődött az Aszfaltútépítő Vállalat helyi építésvezetőjével a tárgyalás az út további munkáit ille­tően. Többször személyesen is kint jártunk, és megbeszéltük az utca lakóival, hogy milyen munkákat kell még elvégezni ahhoz, hogy az aszfaltszőnye­gezés után az út hosszú távon is jó minőségű maradjon. Megegyeztünk abban, hogy saját pénzüket az alap elké­szítésére fordítják és annak ellenére, hogy 1986. évi ter­vünkben ez az útépítés nem szerepelt, az aszfaltozást mi magunkra vállaltuk. Mi is örülünk az érintett lakókkal együtt annak, hogy ..hajszál­lal a lehulló hó előtt” ez az útéoítés eredményesen befeje­ződött. Pontosan tudtuk, hogy a Bo­rona utca nem ,.magánét”. Nem sajnáljuk azt az 1 millió 103 ezer forintot sem. amely- ivei hozzájárultunk a Kender­föld útviszonyainak javításá­hoz. Azt azonban sajnálnánk, ha a tisztelt olvasó azt a kö­vetkeztetést vonná le a cikk elolvasása után, hogy lám a hivatal ebben az esetben sem úgy állt hozzá a lakosság kez­deményezéséhez, ahogy az el­várható volna. Nem az a „meghívás” ösz­tönzött bennünket, amely ál­lítólag az átadásra szólt vol­na. Ellenkezőleg. Szilárd meg­győződése a város párt- és1 ál­lami vezetésének, hogy a VII. ötéves terv időszakában is csak akkor lehet eredményes a városfejlesztés, ha ebben a lakosság közreműködése ben­ne lesz. A városi tanács valamennyi dolgozója ennek érdekében végzi munkáját. Előfordulnak bizonyára hibák is. A hibákat azonban nem szabad a hivatal packázásaként felfogni. A hi­ba, a tévedés a munkát vég­ző ember joga, annak kijaví­tása pedig kötelessége. Mi úgy gondoljuk, hogy ha a városban sok Krupa Ferenc, Károlyi László és Szűcs bácsi lesz, ak­kor a következő években is örülhetünk hasonlóan- szép si­kereknek és kedvezőbb vissz­hangja lehet a tanács és a lakosság együttműködésének. Sós János tanácselnök-helyettes A tilalom ellenére Megyek az utcán, és elgon­dolkodom, miért van az, hogy a tilalom ellenére a Széchenyi úton ott is megállnak a gép­kocsik, ahol tilos. Vajon mi késztetheti a közlekedőket ar­ra, hogy a tilalom ellen ilyen határozottan vétsenek? Az sem érdektelen, hogy Ceglé­den a kerékpárosok az egy­irányú utca behajtani tilos ol­dala felől is vígan kerékpároz­nak, szemközt a forgalommal. Ügy gondolom, ennek kettős Oka lehet. Egyrészt a rendőri szervek talán kevéssé hatéko­nyak, másrészt a közlekedési morál Cegléden gyengébb az országos átlagnál. Nézzük csak a forgalmat. Este a kerékpározók alig-alig világítják ki a járművet. A hatóságok vezetői a türelmi idővel magyarázzák e tényt. De mennyi türelmi idő kell ahhoz, hogy a két gyermekét kerékpáron szállító kismama felhagyjon életveszélyes mu­tatványaival. Úgy gondolom, ezt nem türelmi idővel, ha­nem határozott rendőri intéz­kedéssel lehetne elérni. Megyek az utcán. A torna- csarnokban rendezvény van. Befordulok. Töprengek, vajon miért cigarettáznak az embe­rek a tornacsarnokban, ott ahol egyébként tilos. A ren­dezők szélmalomharcot foly­tatnak a dohányzókkal. Már csak azért is, mért a csarnok presszójában, a pult túlsó ol­dalán, de az innensőn is vi­dám füstkarikák libegnek. A közönség meg úgy van, ha nekik lehet, nekünk is. És rá­gyújtanak. Elgondolkodom azon is, hogy egyes sportveze­tők a szabályokat megszegve üdítős, sörös üvegekkel men­Olcsó árut kínálnak Többen a takarékossági láz­zal magyarázzák, mások a csökkenő lakossági vásárlóerő­vel, hogy mindinkább megnő az érdeklődés az olcsó árukat kínáló boltok iránt. Végül is mindkét magyarázat egy tőről fakad. A hasonló jellegű kereske­delmi egységek sorát most Cegléden a Damjanich utcai maradékárubolt gazdagítja. Mint megtudtuk, a szerződéses formában üzemelő áfész-üzlet igen alacsony áron kínálja (csekély színhiba vagy szaka­dás miatt) az ágyneműanya­gokat, a kész ágyneműket, műbőröket s a háztartásban használatos legkülönfélébb textíliákat. nek be a nézőtérre. A rende­zők felszólításait molesztálás- nak tekintik. A nagyközönség pedig: ha nekik szabad, úgy nekünk is alapon bemennek az üvegekkel. Nevetnek a ren­dezők szemébe. Ki tudja, ezzel talán még a nagyközönség rokonszenvét is elnyerik. Kisteleki Pál Cegléd, Csalnak u. 6. Megérdemlik a köszönetét Megszívlelendő téli tanulságok Ez a tél még függő játszma. Mostanában senkinek sem volt kedve ilyen mondásokkal el- ménckedni, hogy „Január, feb­ruár — itt a nyár”.' Lehet, hogy elszoktunk a kemény te­lektől, mert szerencsére nem túl gyakori, hogy a napokig tartó havazás és a mínusz 30 Celsius-fotkhoz közelítő hőmér­séklet egyszerre csapjon le ránk. Ha még a szél is csat­lakozik mindehhez, akkor ala­kul ki olyan helyzet, mint amilyennek az elmúlt napok­ban voltunk szenvedő alanyai. Pontos haditerv Sós János, a városi tanács* elnökhelyettese alig aludt azon a héten. Éjjel-nappal hivatal­ban volt. irányította a mun­kát, szervezett, intézkedett. Napjában vagy két csomag ci­garettát szívott és mérhetetlen mennyiségű kávé elfogyasztá­sával próbált talpon lenni. Megannyi munkatársával egye­temben sikerrel megoldották valamennyi halaszthatatlan feladatot. Azóta enyhült egy időre a tél szorítása, de már megint hideg van, és még hol a vége!? Ezért nem haszonta­lan dolog elmondani a tapasz­talatokat. mert bőven akad megszívlelendő tanulság. Az elnökhelyettes elmondta, hogy novemberben az érintet­tekkel olyan megbeszélést tar­tottak, amelyen a várható ha­vazással kapcsolatban minden fontos kérdést részietekbe me­nően egyeztettek. Eldöntötték, hogy a városon belüli utakat a városgazdálkodási vállalat tartja rendben, s ami a helv- ségnévjelző táblán kívül van. az a Közúti Igazgatóság fel­adata. Megvolt a hókotrók gépszemléje, s már akkor lát­szott, hogy alapos voltba fel­készülés, mert a városgazdál­kodás a korábbinál nagyobb es jobb műszaki állagú géppark­kal állt ki. Nyilván ennek meghatározó szerepe volt abban, hogy azon a bizonyos hétfőd havas na­pom nem bénult meg a közle­kedés a városban, s ' kedden már a Budai út is járhatóvá lett. A városgazdálkodási vál­lalat még a Közúti Igazgatóság üzemmérnökségének is segí­tett. Egészen Ceglédbercelig mentek a hóekék és a régi Pesti úton fordultak vissza. Mindenki tudta — és tette — a dolgát. Igen kemény éjsza­kai ütközet volt, hiszen akkor már a másnapi élelmiszer­ellátás érdekében is csele­kedni kellett. A kenyér, és a te] — igaz késéssel — minden település­re eljutott már hétfőn, kivé­ve a Budai utat, ahová csak kedden szállíthattak leghama­rabb. A tejipar gyűjtő járatú tartálykocsijait honvédségi se­gítséggel mozgatták. Szeren­csére volt alapanyag, így a ki­szállítás is megkezdődhetett, részben a katonák közremű­ködésével. A sütőipar sa ját ko­csiparkjával oldotta meg a kenyórszállítást. A vágóhíd ud­varát hóekék szabadították ki a hóból, hogy a teherautók ott is rakodni tudjanak. A bajuszos bába A tömegközlekedés nem állt le, természetszerűen a menet­rendet nem lehetett betarta­ni, de az autóbusz-forgalom folytatódott. A városból kiin­duló járatok elmentek, azok­kal volt a baj, amely kocsik a községekben éjszakáztak, hogy hajnalban a munkásokat dolgozni hozzák. Aztán jött az ólmos eső, ami tovább bonyolította a helyze­tet, mert nemcsak az utakat tette síkossá, hanem a villany- vezetékek vonalait is leszag­gatta. Az áramkimaradások alaposan próbára tették a fal­« Polskit a dolgozóknak! L efegyverző, példás és gyors ’döntést hozott a Magyar Labdarúgók Szövet­sége. A csatárjáték ösztönzé­seképpen ezentúl a bajnokság gólkirálya Fiat 126-os gép­kocsit nyer. A játékvezetők pedig az Aranyszemüvegért kelnek versenyre. Lefegyverző ez a döntés, mert a legtelje­sebb összhangban van egy másik határozattal, ami igaz, még tavaly novemberben szü­letett, és nem az MLSZ, ha­nem a KB hozta. Ennek is kü­lönösen azzal a pontjával vág össze, amely szerint javítani kell a vállalatok és a dolgozók érdekeltségét a teljesítmény növelésében. Lefegyverző a döntés, mert lám, most egy szentenciaszerű reformgondolat bevonul a lab­darúgó dolgozók életébe. Hány meg hány példát láttunk ar­ra, hogy honi focimunkásaink az érdekeltség hiányától szen­vedve éppen csak hogy lézen­genek a pályán, és sejthetően ímmel-ámmal veszik fel a szé­gyenletesen alacsony bérüket. Aki csak egy csöppet is oda-, figyelt, rögtön megértette, hogy itt nem egy csomó sze­rény tehetségű játékos kínló­dásáról van szó, hanem na­gyon is okszerűen bekövetkező teljesítmény-visszafogásról. De ennek most vége. Persze mégsem olyan le­fegyverző ez a döntés. Félol­dalas, megáll egy bizonyos pontnál. Mert például a bí­rók működését az MLSZ el­lenőrei és az edzők zárt bo­rítékban leadott osztályzatai minősítik. De nem fut tovább a láncolat. Hol marad az MLSZ-ellenőrök és az edzők érdekeltsége? És érdekelt-e a boríték abban, hogy jól zár­jon? Állíthatom, hogy nem. Más lenne a helyzet, ha a közönség arra ösztönözhetné a minősítőket, hogy igyekezze­nek minél több jó osztályzatot leadni. A rangsorelső ellenőr és edző pedig versenykerék­párt nyerne. Igen ám, csak­hogy ki és mivel ösztönözze a közönséget? Mégis lefegyverző ez a dön­tés, mert nem (csak) azt ju­talmazza, aki fáradt végtag­jait pihentetni sétál ki a gyepre. Ellenkezőleg: azt ju­talmazza, aki gólt rúg. Mert gólt rúgni szimplán a győze­lemért, a játék, a sport meg a nézők kedvéért nemcsak hogy nem érdemes, hanem egyene­sen ésszerűtlen a nehezedő gazdasági feltételek közepette. Ez pontos számításokkal alá­támasztható. A népgazdaság keresztrejtvény . ágazatában már régen rájöttek, hogy va­lamire való eredmény csakis a „helyes megfejtést beküldők között vásárlási utalványo­kat sorsolunk ki” esetében várható. És beszélnek arról is, hogy némely gyárakban a „helyes furatot fúrók között Skála-utalványokat sorsolunk ki" elvének valóra váltásán fáradoznak. Hiába, az érdekeltségért tenni kell, s a gól belső egyen­súlyunk megőrzése szempont­jából sokkalta fontosabb vala­mennyi furatnál, és valameny- nyi vízszintes 12-nél. Márpe­dig a gól — tanú rá sok-sok NB-s futballista .— a lehető legrosszabb üzlet volt hazai berkekben. Veszteséges vállal­kozás. Ám az MLSZ-döntés után immár érdemes gólt rúg­ni, mert Polskira váltható. Aki pedig nem képes egy baj­noki sorozatban huszonkétszer hálóba találni, hanem csak tizenötször, annak sincs kese- regnivalója, mert hősies helytállásáért színes televízió jár. Mégsem lefegyverző ez a döntés, mert az érdekeltség mértékegysége rettentő gyor­san változik. Teszem azt két esztendő múltán majd bolond lesz a csatármunkás ugyan­azért a Polskiért gólokat rug­dalni. Egy frászt! Ha ő min­den erejét megfeszítve 30 mérkőzés alatt akár tizenhét- szer is bevágja azt a labdát, akkor ne szúrják ki a szemét egy vacak kiskocsival. Akkor már elkezdhet a szövetség La­da Samarában gondolkodni, mert az érdekeltség az mégis csak érdekeltség. Arról nem is beszélve, hogy a gól értéke könnyedén devalválódhat. Ha a szervezett csatárdolgozók hírül veszik, hogy ugyanazért a Lada Samaráért most már több gólt kell rúgni, mint az előző évben, akkor úgy elmegy a kedvük, hogy talán még a jól megérdemelt öröklakást sem veszik át. M égis lefegyverző az a ha­tározat, mert úgy mond­ja: a szerkezetváltás nyomán felszabaduló munkaerőt a ha­tékony ágazatokban kell fog­lalkoztatni. Jó, jó, nem tudni, lesz-e szerkezetváltozás ala­csony hatékonyságú labdarú­gásunkban. Ha lesz, a polskit- lan futballistákat átcsoporto­sítják majd a kenu ágazatba. Ott van bőven lapát. V. S. vakait, de a városbeli élelmi­szeripart is. Ahhoz, hogy a tejüzem működhessen, a ke­nyérgyár kenyeret süthessen, honvédségi aggregátorokat; kel­lett igénybe venni. Félő volt, hogy az állattartó telepeken karóik keletkeznek, de szeren­csére ez nem következett be. A Démász szerelői emberfe­letti munkát végeztek, Fuva­rozóik nem egy esetben a hon­védségi terepjárók voltak. A katonaság a mentőszolgá­latot saját gépjárművével se­gítette. Az egyik egészség- ügyi szolgálatos fiatalember élete nagy élményeként egy szülés leveztésében kapott fő­szerepet. Szerencsére minden rendben ment. Lassan ocsúdtak fel Közben az operatív bizott­ság a gazdaságoktól, üzemek­től a hóeltakarításhoz es az éieimisze r-száilításihoz rakodó- és szállítóeszközöket kért se­gítségül. Gépkezelők, gépKocs’- vezetűik tucatjai vállalták a hóval, faggyal, hideggel való viasikodást. Az emberi elszánt­ság, tenni akarás sok szép meg­nyilvánulásának lehettek ta­núi, ákik ennek a válságstáb­nak a tagjai voltak. Szerencsére sem Cegléden, sem vonzáskörzetélben komo­lyabb károk nem keletkeztek, sikerült megbirkózni vala­mennyi fontos, halaszthatatlan feladattal. Kedvező tapaszta­lat, hogy az irányítás, szerve­zés, végrehajtás összehangolt és szakszerű volt. A városi pártbizottság is így látta ezt, s a tanáccsal karöltve köszöne­tét fejezte ki mindazoknak, akik munfcáj utaltál a viszonyok rendeződéséhez hozzájárultak. A lakosságot valamiféle sokkhatás érte, mert az első két napon szinte senki sem akart lapátot fogni, pedig a hangosan beszélő megállás nélkül erre buzdított minden­kit. A közterület-felügyelők ek­kor még nyájasan kopogtattak a jégvirágos ablakon. A hét közepétől aztán már a szépen - kitöltött csekkeket is átnyúj­tották, ahol nem tapasztaltak előrehaladást. Néhány intéz­mény vezetője nyilván nem tűzi ki a faliújságra a bünte­tési bárcát, mert bizony né­melyikük nem állt a helyzet magaslatán... A lakosok egy részének kö­zömbösségére vall, hogy még a városszerte kirakott szóró­anyaghoz sem nyúltak. így az­tán a gyalogosforgalom is a letisztított kocsiiútra szorult. Még szerencse, hogy ebből nem lett baleset. Az üzemek egy részénél a komolyabb téli felkészülésnek semmi jele sem volt tapasz­talható, A dízelüzemű autók hidegindításáit már rég felta­lálták, de volt ahol még ez is gondot okozott. Egyik szál­lítási vállalatunk telepén nem volt tolólap, amivel segíthet­tek volna — legalább saját magukon, pedig a szállítás­ban még .Jőlük várhattak vol­na erősítést. Egyes gazdasági egységek eszközeik rossz mű­szaki állapota miatt nem tud­tak bekapcsolódni a közmun­kába. Azt mondják, minden kár­ban van valami haszon. Ez esetben legfeljebb annyi, hogy összekovácsolódott egy jó csapat, amely nem várt ve­szély esetén tudja a dolgát. Az sem baj, hogy a felsorolt hibákra fény derült. El kell gondolkodni rajtuk, és változ­tatni kell, hogy hasonló eset­ben ne ismétlődhessenek meg. A városi tanács levelet küld mindazoknak, akik segítettek, Megérdemlik a köszönetét. T. T. ISSN 0133—26«* (Ceglédi Hírlap) Helyükbe gördülnek a könyvek XXXI. ÉVFOLYAM, 20. SZÄM 1987. JANUÁR 26., HÉTFŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom