Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
Bőviben a sajtos ropogósnál Pusztuló porták Mindegyikük nemzeti vagyon XXXI. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 1987. JANUÁR 19., HÉTFŐ Cegléd utcáit járni kész szociológiai tanulmány. Nyilván így lehetett ezzel annak idején Móricz Zsigmond is, midőn emlékezetes riportjában az itt látott magas kerítéseket megénekelte. Azóta a kerítések vajmi keveset változtak, ám a hozzájuk mért házak annál többet. A kicsik töpö- rödöttebbek lettek, a módos gazdaházaknál még magasabb az utóbb épített sok emeletes hajlék. Nagy házak foglyai Társadalmi és vagyoni változások nyomait viselik az utcák. Egyik-másik mellékútvonalon kétablakos, apró hajlékok nyögnek a megrokkant mestergerendák terhe alatt. A függöny még az ablakon, de a kémény régóta nem füstöl. Az alsó épület ajtaját nyikorogva himbálja a szél. A havat kívül s belül nincs, aki eltakarítaná. Ezt a vityillót sorsára hagyták, hjyilván kihalt belőle a tulajdonos. Kis nyugdíjából aligha tudta volna aláfalaztatni, szigteltetni az épületet, kicserélni a rég szétmállott esőcsatornát. Gondolta, így is megteszi arra a kis időre. Az örökösök talán még nincsenek birtokon belül, különben már túladtak volna a romhalmazon, amely telekáron számolva is szép summát ér. Persze nemcsak a szobakonyhák réme az elmúlás. Valaha szebb napokat látott családi otthonok homlokzatáról is peregnek le a vakolatdíszek. A szél csúfondárosan befütyül a tető megbomlott cserepei között a padlásra. A hatnyolc ablakos házak spalettái szinte mindig szorosan bezárva. Egy-két öreg matat a falak között. A nagy ház foglyai ők. Ha erejük engedi, maguk viaskodnak a pusztulással. Panelból kertesbe Negyvenes éveikben járó ismerőseim sorra megpróbálnak kitömi a panelházak szorításából. Nőnek a gyerekek, csur- rant-cseppent egy kis örökség, valamennyi pénzt sikerült összespórolni, az OTP is ad kölcsönt. Mindenki számolgat, tervezget. Van, aki telket, van, aki házat keres. Annak könnyebb a dolga, aki földszinti vagy első emeleti lakás tulajdonosa, mert arra még hajlandók elcserélni az idős emberek kertes hajlékukat. Városunkban családok százai várnak lakásra. Vannak, akik anyagi erejüknél fogva — kisebb-nagyobb nehézségek árán — megbirkóznak az OTP-lakások ma már egyáltalán nem alacsony áraival. Van egy réteg, amely megengedheti magának, hogy akár háromszintes házat építsen. Vannak viszont szép számmal olyanok is, akik beérnék talán valamelyik öreg ház egy-két szobájával. Igen ám, de ezek a nagy hodályok éppen azért üresek, mert a gazda — nem minden tapasztalat nélkül — nem mer a kapun belül engedni senkit, félvén, hogy nein tud ' megszabadulni a rossz lakótól. A magánházak is a nemzeti vagyon tartozékai. Nem lehet közömbös hát, hogy milyen az állaguk és a kihasználtságuk. Erről a tanács nem vezet semmiféle lakáskatasztert. Legfeljebb azt teheti, hogy a közvetlen életveszély megszüntetésére utasítja a tulajdonost, ha már végképp dőlőfélben van a fal vagy a kerítés. A főútvonal mentén városképi szempontból ösztönözhetik a homlokzattatarozást. (A Pesti úton, a Szolnoki úton és másfele is szépen rendbe tettek egynéhány régi házat.) Az emberekben — a városrendezési tervekről hallván — az a tévhit él, hogy egyes utcákban, ahol átmenetileg építési tilalmat rendeltek el, nem is tatarozhatják az otthonukat. Ez azonban sohasem volt így. Az állagmegóvás. felújítás közérdek. Mindaddig, amíg nem kerül sor kisajátításra, rendbe lehet hozni az ingatlant. Drága ingatlanok A város belterületén kevés a beépíthető telek, ezért drágák a porták. Négyszögöléért elkérnek háromezer forintot is. A legfőbb szempont, hogy ne csak villany és víz, de gáz és szilárd burkolatú út is legyen. Valamirevaló ház nem kapható egymillió forint alatt, de ha valaki ilyet vesz, még százezreket költhet rá, mielőtt beköltözik. Az ingatlanközvetítőnél a Bedében egymillióért, a Csen- geriben 1,2 millióért, a Batthyány utcában 1,8 millióért, az Öregszőlőben 1,4 millióért, a Széchenyi úton 2,5 millióért, a Beloiannisz utcában 1,9 millióért kínálnak házat. Az Újvárosszélen egy szerény — jószerével bontásra érett — házikó hatszázezer forint. Napjainkban a legolcsóbb, földes szobájú, mestergerendás házrész 250 ezer forint. Ismerősöm szerint most olyan házat éredemes venni, amiben üzlethelyiség vagy raktár van. A legjobb befektetés, amióta felemelték a bérleti díjakat. Aki ilyesmit bérbe ad, az könnyűszerrel kiegészítheti a jövedelmét. Látván a lakótelepi garázssorok „elüzletesedését”, nyilván élénk a kezdeményezőkészség az emberekben a boltok alapítása iránt. Lehet, hogy idővel az ebből várható jövedelemből szeretnék megépíteni a saját házukat. Tamasi Tamás Korlátcsörrenés előtt Az új esztendő első közlekedési balesete — stílusosan — január 1-jén hajnali fél ötkor történt. Abony belterületén, a Radák úton egy Polski 125-ös személygépkocsi átbillent az út túlsó oldalára és elütötte a szemközt kerékpározó Egedi Miklóst. A biciklista nyílt lábszártörést szenvedett, az’ autós pedig a kötelező segítségnyújtás és megállás nélkül továbbhajtott. A helyszínen maradt visszapillantó tükörből és lámpaüvegből nem volt nehéz megállapítani a gépkocsi típusát, így a rendőrök még aznap este megtalálták a gázoló pilótát, Tóth Mihály abonyi villanyszerelőt. Tóth bevallotta, hogy szilveszter éjszakáján, illetőleg újév hajnalán sört és pezsgőt fogyasztott, ami igencsak megártott, mint mondta, dülöngélt is. Ám ennek ellenére mégis a volán mögé ült. A lámpákat pedig elfelejtette bekapcsolni. Arra ugyan emlékszik, hogy ütközött valamivel, de ennél többet nem tud előbá- nyászni az eseményekből. Annyi azonban bizonyos, hogy a karambolt követően Tóth Szolnokra kocsizott, s a városszéli fölüljáróhoz érve előbb a bal, majd a jobb korlátnak ütközött. A rendőri vizsgálat feladata kideríteni, hogy szándékosan-e vagy sem. A korlátcsörgés után Tóth — az autót hátrahagyva — taxin utazott haza, maid egy ismerőse segítségével Abonyba vontatták a Polskit. Tóth Mihály előzetes letartóztatásban van, a vizsgálat folyik. Szerte az országban ismert a Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat Mizsei úti gyárában készülő ceglédi sajtos ropogós. Egy hónapban általában két és fél tonnányit gyártanak belőle. (ApátiTóth Sándor felvétele) A körzet ipari üzemeiben és szövetkezeteiben Gazdaságpolitikai pártnapok p A vonzáskörzet településein január 19. és 30. között £ az alábbi helyeken tartanak gazdaságpolitikai szabad \ pártnapokat: Abony. Űj Világ Tsz 19-én 15 óra édesüzem Rakitovszki László párttitkári 19-én 15 óra központi iroda Mészáros Gyula tsz-elnök. Fővárosi Ruházati Szolgáltató Vállalat 19-én 15.30 ebédlő Bene László fügt- getlenített párttitkár. Mechanikai Művek 19-én 14 óra ebédlő Kasza Károly, műszaki igazgató. Ságvári Tsz 20-án 15 óra ebédlő Molnár Zoltán tsz-elnök. Pevdi 20-án 13.30 gépterem Tóth Ferencné üzemvezető. Pedagógusok 20- án 16 óra nevelőotthon Ha- bony István, a nagyközségi pártbizottság titkára. Konzervgyár 21-én 14 óra telephely Szeretni* Tiborné telepvezető. József Attila Tsz 22-én 7 óra ebédlő Pásztor Pál tsz- elnök. Ságvári Tsz 22-én 15 óra ebédlő Juhász András függetlenített párttitkár. Egyesült Ruhaipari Szövetkezet 22- én 13 óra gépterem Csányi Tibor politikai munkatárs. Fővárosi Kézműipari Vállalat 22- én 13.30 óra műhelycsarnok Földi Istvánná részlegvezető. József Attila Tsz 23-án 8 óra varroda Kis Mihály elnökhelyettes. Tanács és intézményei 23- án 14 óra tanácsterem Berla Ferenc, a városi párt- bizottság titkára. Téglagyár 23-án 13 óra ebédlő Nagy András gyárvezető. József Attila Tsz 26-án, 7.15 óra tehenészet Pintér György függet lenített párttitkár. Terület 26' án 14 óra pártbizottság Tarkó Sándor tanácselnök. Egészségügy 26-án 13 óra tanácsterem dr. Mohos György kórházigazgató-helyettes. Elektra . Kötőipari Szövetkezet 26-án 14 óra gépterem Vigh Sándorné, a nagyközségi pártbizottság politikai munkatársa. Szolgáltató 26-án 17 óra KIOSZ Ha- bony István, a nagyközségi pártbizottság titkára. Mechanikai Művek 26-án 14 óra ebédlő Tóth György gyáregység-igazgató. Vasipari szövetkezet 27-én 14.30 óra tanácsterem Gönczöl Ferenc telepvezető. Építőipari szövetkezet 28-án 16 óra ebédlő Bácsi József kirendeltségvezető. Posta 28-án 16 óra hivatal Habony István, a nagyközségi pártbizottság titkára. Áfész 28-án 17 óra iroda Tarkó Sándor tanácselnök. Albertirsa, Szabadság Tsz, forgácsoló, lakatosrészleg 21- én 14 óra műhely Kőhalmi Mihály üzemvezető. Ládaüzem 23-án 13 óra műhely Kendra Ferenc párttitkár. Tsz-központ 22-én 16 óra központ Valent Mihály tsz-elnök. Szolidaritás Háziipari Szövetkezet 22-én Tisztelt H. Biztosító! Kecsegtető felhívásukhoz csatlakozva, R. és F. barátom egyetértő támogatásával, szülőfalunk nevében kitörő örömmel nyújtom be a pályázatot. Egy emberként vállaljuk, hogy szülőfalunk közterületén és annak nyilvános helyein egy esztendeig nem dohányzunk — s ezt bizonyítani is fogjuk. Mellékelten megküldöm a kidolgozott intézkedési tervet, ami nem hagy kétséget afelől, hogy igényt tartunk az 1 millió forintos pályadíjra. Intézkedési terv. Február. Füstközi összehangoló bizottság létrehozása, füstszűrös, füstszűrő nélküli, íilterventilációs és szipkaügyi tagozatokkal. 130 ezer darab szórólap és plakát elkészítése hatféle színben, háromféle szöveggel. Fiatalok mozgósításához: „Finánclábból harminc pakli, ne bagózz, te ronda lakli!” Aktív dolgozóknak: „Rá se bagózz!” Időseknek: „Dobja el a csikket, papa, itt van helyette a kapa!” Március. A mozgalom teljes sebességre kapcsol. Látványos tavaszköszöntő ünnep keretében 1000 darab Csongor szivar föld alá temetéée a faluszéli kiserdőben. Április. Rajzverseny az általános iskolásoknak, dohány- ellenes vetélkedő felmenő rendszerben. Magyarárán felFüstre ment terv dolgozandó téma: A nikotin káros hatásai a proletárköltészet tükrében. ' Május. Megalakul a községi slükkfelügyelet. Markos legények járják naphosszat a köztereket, nehogy valaki kísértésbe essen, mert akkor oda az egymillió. Június. A füstközi összehangoló bizottság ajánlásokat fogalmaz meg: mit tegyünk dohányzás helyett. Egyben ígéretek hangzanak el a neurotikus életmód fölszámolására. Július. Az első bizonyítás hónapja. Bizalmas körökben elterjed a hír, hogy G. Lajos nem bírja tovább, s felesége szidalmai ellenére arra készül, hogy július 17-én a templom tövében rágyújtson. Július 17-én a templomkert egyik bokra mögé rejtőző G. Lajost a véletlenül arra járó televíziósok kamerával követik. Közelkép: az absztinenciától meggyötört G. Lajos reszkető kézzel mezítlábas Symphoniát kotor ki a zsebéből, már-már úgy tűnik, vége az egymillió forintnak, amikor a ■ teljesen véletlenül arra járó slukkfelügyelők kicsavarják kezéből a lobbanó gyufát. Közelkép: elhamvadó gyufa, majd a leleplezett. G. Lajos, amint kezébe temeti az arcát. Még aznap a híradóban közzéteszik: szülőfalunkban továbbra sem dohányzik senki* Augusztus. A helybeli népház elöljárója megdöbbentő erejű újságcikket ír: Hogyan és hányszor szoktam le! címmel. Szeptember. Elszaporodnak a feketézők. A slukkfelügye- let, kiegészítve a társadalmi aktívákkal ádáz harcot folytat a helyzetet kihasználni igyekvő maszek csikkcsárdák ellen. £zobor elhelyezése a főtéren: műanyag térplasztika, monumentális hamuzó a rács mögött. Október. A környék labdarúgó-játékvezetői színpompás felvonulást rendeznek, amelyen Pfuj, ne szívj! jelszóval sokkolják az ingadozó tömeget. , November. A második bizonyítási hónap. Nagygyűlést hívnak össze a főtérbe. A szónok bömbölő kérdésére: Szívjátok-e, földijeim? a nép elsöprő erővel válaszol: Soha, soha. Az eseményről rádió- és lemezfelvétel készül. Még aznap este a stúdióban négy hiteles tanú nyilatkozik. A nap nál is fényesebb, hogy szülőfalunkban továbbra sem dohányzik senki. Már csupán két hónap az önmegtartóztatás. December. Az izgalom a tetőfokára hág. A füstközi ösz- szehangoló bizottság terjedelmes igazoló jelentést készít. Mindenki ideges, már a markukban érzik az egymilliót. A teremben vágni lehet a füstöt, mégsem nyitnak ablakot, mert hogy nézne az ki. Később kiszivárogtatják, hogy a füstöt karáesonyfatűz okozta, ez ugye mégiscsak jobban hangzik. Január. Szülőfalunk valamennyi lakójáról gyorsfénykép készül, de egyiken sincs cigaretta. Ez a végső bizonyíték. Február. A füstközi összehangoló bizottság ünnepélyes keretek között átveszi a teljesen megérdemelt egymilliót, közben itthon az elköltő bizottság már azon töpreng, miként lehetne a pénzt a leghasznosabban befektetni. Hosszú vita után ipari üzem alapítása mellett döntenek. Jövőre dohánykiszerelő gyár épül. Az jól hoz. ★ Tisztelt H. Biztosító! Mindezek mellett üdvözlöm W. Palit, aki a T. H. Biztosító magas beosztású dolgozója, szülőfalunkbeli. Üzenem neki, kiforrtak a borok, készen áll a füstölt kolbász, jöhet haza látogatóba. Varga Sándor 7.30 óra üzemcsarnok Fazekas László tanácselnök. Tszker gyógyszercsomagoló üzem 19- én 15 óra üzemcsarnok Tiszó Lászlóné vb-titkár. Tanács és intézményei 20-án 16 óra pártház Bállá János, a városi pártbizottság első titkára. PHGT 26-án 14.30 óra tárgyaló dr. Lakatos Tibor, az Ag- roker vezérigazgatója. Haladás Cipőipari Szövetkezet 22-én 7.30 óra üzemcsarnok Nagy Gábor, a nagyközségi pártbizottság titkára. Micsurin Tsz 21-én 15.30 óra albertirsai központ Turcsek Ferenc ház- tájagronómus. 28-án 15 óra dánszentmiklósi központ Bar- cza Sándor, a szociálpolitikai osztály vezetője. 21-én 15 óra dánszentmiklósi központ Kis Varga Ferenc elnökhelyettes. Jászkarajenö, Alföldi Tej 29-én 14 órakor kőröstetétlérii, iroda Kása Gyula igazgató. Árpád Tsz 19-én 7 óra Liptai- telep dr. Lakos László tsz-elnök. 19-én 7 óra Mihalik-telep Fehér Pál, a pártvezetőség titkára. Pedagógus 19-én 16 óra iskola Bognár József, a községi pártbizottság titkára. Tanács és intézményei 26-án 16 óra tanácsterem Podma- niczki István, a városi pártbizottság titkára. Szikla Ipari Szövetkezet 19-én 9 óra üzem Heimann Gyula tanácselnök. Ceglédbercel összevont községi 26-án, 16.30 óra művelődési ház Máté Gyula tsz-el- nökhelyettes. Egyetértés Tsz 22-én 14 óra I. számú major Malya Károly tsz-elnök. Köz- művelődés 26-án 16.30 óra általános iskola Lűr László tanácselnök. Csemő, November 7. Tsz szolgáltatóágazat 27-én 7 óra gépműhely Szabó László, a pártvezetöség titkára. Ipari főágazat 27-én 14 óra tsz tanácsterem Felföldi Sándor tsz- elnök. Nyomda, adminisztráció 28-án 15 óra tsz-tanácsterem Telek József tsz-elnökhelyettes. Általános iskola 28-án 14 óra Boda János tanácselnök. Törtei, Dózsa Tsz 26-án 15 óra központi iroda Fazekas Sándor tsz-elnök. 21-én 13 óra II. számú tehenészet Fajka János párttitkár. 22-én 14 óra műanyag- és bontóüzem Pataki Sándor iparigazgató. Tanács és intézményei 23-án 15 óra tanácsháza Czeróczki János tanácselnök. Dánszentmiklós 26-án 17 óra művelődési ház Bimbó József tanácselnök. Mikcbuda 28-án 15 óra tanácsháza Fajt György üzem- igazgató-helyettes. Újszilvás 20-án 17 óra művelődési ház Simon Mihály, a pártalapszervezet titkára. 22- én 18 óra művelődési ház Fekete Bálintné tanácselnök. Tápiószőlös, 23-án 15.30 őrá tsz-ebédlő Rónai Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezetője. ISSN 0133-266« (Ceglédi Hírlapi A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖN KIADÁSA Elmarad A ceglédi művelődési központban hétfő este 7 órára meghirdetett Budapest Orfeum és a kedden, 10 és 15 órára tervezett Pinocchio című előadás technikai okok miatt elmarad. A jegyek visszaválha- tók.