Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-16 / 13. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1987. JANUÁR 17., SZOMBAT A hét végén Is dolgoznak Embéreiet próbáié, nehéz napok Lapunk más helyén is' beszámolunk a tél okozta viszontagságokról. Hétfő reggel beszéltünk Horváth Ferenccel, a Dé- mász monori kirendeltségének vezetőjével. Akkor még azt nyilatkozhattál kisebb hibák adódtak, a nagy havazás nem ártott az áramszolgáltatásnak — mindazonáltal készültségben vannak. S most már a villanyszerelőknek is be kellett kapcsolódniuk a harcba. Szerda estére több körzetben elaludt a villany. Csütörtökön reggel nem nyitott ki Monoron a posta, „Áramszünet miatt zárva” — szólt a tábla. A telefonközpont egy darabig aggregátorral üzemelt, aztán az egyik telefonkezelő sajnálattal közölte: — Most már csak a mentőket és a rendőrséget tudjuk kapcsolni, lemerülőben ■ az aggregátor ... S az ónos eső esett, esett, kora estihez hasonló szürkülettel borítva a munkanap délelőttjét. Szerkesztőségi szobánkban írni is alig láttunk. A Démász helyi kirendeltségén, aki mozogni tudott, mind „helyszínen” volt, nem volt kitől információt kérnünk, csak egy üzenetet hagyhattunk: a Kossuth Lajos utcában egy jéggel terhelt akácfa rádőlni készül a felsővezetékre. Hatalmas a próba, amit a természet most az emberre mér. Alijuk. A monori Forrás Áruházban elegendő a tej, c. kenyér. A szeszes italokat változatlanul 9 óra után szolgálják ki, az erőpróbához nincs szükség italra — bár néhányan úgy vélik, azzal könnyebb lenne, ám az üvegek a kosárból — tapasztaltuk — könyörtelenül viszake- rülnek a polcra. Keckázat Ügy tűnik, a bátorságot is összetévesztik mostanság néhányan a felesleges kockázat- vállalással. Látunk a havas, jeges úton olyan motorosokat, akik csak úgy képesek közlekedni, hogy .mindkét lábukkal az utat súrolva egyensúlyoznak, de járművüket ‘semmi pénzért nem hagynák otthon ... Most már mintha a gyerekseregnek is elege lenne a tél „örömeiből”. A monori Kossuth iskolában is elrendelték a héten a tanítási szünetet, mint hallottuk, nem érkezett meg az intézménybe időben a fűtőolaj, s a nagy körzetet felölelő iskolába egyes helyekről a nebulók sem juthattak el veszély nélkül a tanításra. A diákok azonban nem unatkoznak. Kedden már lapátot ragadtak — elsőként a gimnázium ifjúgárdistái, majd a szakmunkásképző intézet monori tagozatának KISZ-esei is, s ahol leginkább szükség volt a segítő kézre, oda indultak. Bárány Sándornak, a szakmunkások oktatójának vezetésével két napig takarította a hóhegyeket Schiff Sándor, Pohl Zoltán, Nagy István, Menkó János, Varasdi Zoltán, Szabó Zoltán, Kemencéi József, s a gimnázium három KISZ-es lánya, Kozák Szilvia, Pál Szilvia, Horváth Andrea főzték számukra a forró teát. Általuk lett járható az OTP, a bankfiók, a ci- pőbolt, a Forrás Áruház környéke, s jó néhány Fő térre betorkolló útszakasz. Úttörők risdója Az úttörők számára is jutott feladat: riadólánc segítségével szerveztek és szerveznek őrsi megbeszéléseket, felderítik azokat az idős embereket, akiknek segítségre van szüksége, s igyekeznek megtenni értük minden tőlük telhetőt. A hét legelején valósággal megbénult a " közúti forgalom Gyomron. Az autóbuszok elkerülték a még megtisztítat-i lan belső utcákat, s a Dózsa György és a Bajcsy-Zsilinsz- ky út érintésével haladtak tovább Péteri irányába. Még rosszabb volt a helyzet a vas- útállprnáson, ahol a vonatok; sokórás késésékkel érkézték rrffeg a távoli indulási helyekről. Nem érhettek azonban végcéljukhoz, hiszen Rákos állomáson megállították valamennyit, s onnan a tömegközlekedési eszközökkel voltak kénytelenek az utasok továbbmenni. így is sokan távol maradtak munkahelyükről. A hét közepére kedvezően változott a helyzet, helyreállt az autóbusz- és vonatközlekedés egyaránt. / A gyömrői üzemek egy részében azonban leállították a munkát különböző nehézségek miatt. Az ecseri Rákosmezeje Tsz fémipari ágazatában például annyira lehűltek a műhelyek, hogy kedden délelőtt hazaküldték a dolgozókat. Pénteken azonban berendelték valamennyiüket, s a hó eltakarítása után várhatóan ezen a hétvégén is dolgozni fognak, hogy pótolják a lemaradást. Csak részlegesen üzemel a Pevdi vegyi gyáregysége is. Elsősorban a tmk dolgozóinak akadt sok dolga, hiszen számtalan berendezés elfagyott, az üzemzavarok elhárítása nem kis nehézséget jelent számukra. Folyamatosan érkeznek a szénszállítmányok a gyömrői Tüzép-telepre. A markoló azonban csak nehezen tud dolgozni, mert a szénhegyekre hullott az ónos eső (Aszódi László Antal felvétele) Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalatnál is csak az Üllői úti műhelyekben zavartalan a termelés, a szabadtéri munkákkal le kellett állni. A község négy általános iskolája közül csupán a 3-as számúban nem rendelték el a hószünetet. Nagy gondot jelentett az élelmiszerüzletek áruval való ellátása is. Katonai gépkocsikkal szállították a tejet és a kenyeret a boltokba, egyetlen nap sem maradt tej és kenyér nélkül a község, bár a meny- nyiség néha kevésnek bizonyult, hiszen a legtöbb vásárló túlbiztosította magát. A körzet mezőgazdasági üzemeiben is nagy erőfeszítéseket tettek az elmúlt napokban az állatok téli takarmányozásának biztosítása érdekében. Erő- és munkagépek járják a terepet, hogy az élelemmel megrakott szállítmányok a vályúkba jusanak. Szerencsére komolyabb kár nem keletkezett az állatállományban, egyetlen üzemben sem. A csütörtökre virradó napon az ónos eső tovább nehezítette a közlekedést a vonzáskörzet útjain. Üllő és Gyömrö között három kamion került a jeges út fogságába. Péteriben egy olajszállító csúszott az árokba. Több településről kaptunk hírt, hogy akadozik az olajellátás, többször is el kell menniük az érdekelteknek1 a kutakhoz. A Tüzép-telépekcn némileg fellendült a forgalom, mivel a házi szénkészletek igencsak megapadtak az utóbbi napokban. Februári kilátások A tél támadásának sajnos még nincs vége, mert a Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint februárban is várható újabb hideghullám. Ügy tűnik azonban, hogy az emberek állják a próbát, annak ellenére, hogy kisebb-nagyobb fennakadások mindenütt akadhatnak. Koblencz Zsuzsa Gér József Havas fejtéken Féfesák a sztár U gyelőre ugyan még *-•' mozgolódunk a morcossá vált tél keménykedései, a rengeteg hó, a fül- csipegetö hideg miatt. A sok sepréstől, lapátolástól fáradt izmainkat masszíroz- gatjuk. S rosszalló fejcsó- válással vesszük tudomásul a gyerekek örömét. Pedig a legkisebbek között akadnak sokan, akik az elmiílt években nem vehettek részt egy valódi hócsatában, ki sem próbálhatták úgy istenigazából a szánkójukat. Nem hullott annyi hó. Pedig micsoda hipermodern siklóalkalmatosságokat vonszolnak maguk után: kézzel-lábbal kormányozható, sítalpú csodákat, műanyag bobokat, márkás síléceket. Elvétve sem látni közöttük durván ácsolt, hulladék deszkákkal borított szánkót, amiből pedig bizonyosan akad még néhány a nagyszülők, szülök házának padlásán. Am mégis hiába a sok korszerű siklóeszköz. A sztár: a fóliazsák. A csemete leteríti, ráül, a zsák száját — mint a vágtató ló nyakát — megragadja, s már száguld is lefelé. Perdül, fordul, itt bizony a nadrágfék sem. ér sokat. C o bobok és egyéb drá- ga havonjárók a domb aljában fclejtödnek ... —ki Átjáró a gyalogosoknak Igazából azon a napon mutatkozott meg először, hogy milyen is tud lenni a tél!... Nagy pelyhekben, sűrűn hullt a hó, a megveszekedett szél tömör, fehér fellegeket kergetett a föld felett. Meglepően hideg is Volt. A hóviharral szemben szinte csak csukott szemmel közlekedhetett az a néhány gyalogos, akik valamiért kikényszerültek az utcára. Szinte a semmiből tűntek elő a, sülysápi állomás felöl a vasutasok", a "darus kocsival. Több ember leereszkedett, a sínek közé a vasúti átjáróban, a kókai elágazásnál. Kézi szerszámokkal felszedték a töredezett betonlapokat, elegyengették a zúzott követ, s a daru máris emelte be az új betonlapokat. A vasúti átjáróban Ezúttal a gyalogos átjárást biztonságossá tevő betonlapokat tették le a vasúti dolgozók a sínek közé, mit se törődve a tomboló hóviharral. Az egész művelet pedig nem tartott addig, mint e kis tudósítás megírása, hiszen a vasúti forgalmat nem tartóztathatták fel, mert az ilyen téli zord időjárás egyébként is sok gondot okoz a forgalom biztonságán őrködőknek. Sí- és szánkéversenyek A i mendel és környékbeli gyerekek kedvenc helye ezekben a napokban a vasútállomással szembeni domboldal, az Qkörjárás. A remek hóviszonyokat kihasználva, a nap minden időszakában gyerekek veszik birtokba a terepet, szívesen síelnek és szánkóznak. A körzeti sportfelügyelőség igazán jó időpontot ~ választott a sí- és szánkóversenyek- re, amelyet szintén ezén a helyen tartottak meg a napokban. Népes mezőnyök vetélkedtek a különböző versenyszámokban, bár a legtöbb versenyzővel a helybeliek képviseltették magukat, örvendetes viszont, hogy Péteriből is számos gyerek és felnőtt nevezett a havas viadalokra. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a szomszédos községekből nem érkeztek versenyzők. RÉSZLETES EREDMÉNYEK Szánkó, kisdobos fiú: 1. Hu- szák László (Péteri), 2. Báder László (Mende), 3. Kalina Péter (Péteri). Kisdobos leány: 1. Füzesscry Éva (Péteri). VVl. osztályos leány: 1. Liplák Orsolya (Péteri), V-Vl. osztályos fiú: 1. Tóth Krisztián. 2. Kovács Tamás, 3. ifj. Balogh Tibor (mindhárman mendeiek). V1I-V1II. osztályos fiú: 1. Solti Zoltán, 2. Vrábel Attila, 3-4. Hormann Ferenc és Petrovics István (valamennyien mendeiek), VIl-VIIl. osztályos leány: 1. Mészáros Hajnalka (Mende). Sí, V-Vl. osztályos fiú: 1. Mechler Gábor (Mende), Vll- VIII. osztályos fiú: 1. Kupecz Krisztián (Mende). Férfi felnőtt egyéni, szánkó: 1. Szenyán István (Péteri), 2. Balogh Tibor (Mende), 3. Tóth István (Mende), női szánkó: 1. Szenyánné Bó- dis Márta (Péteri). / Nagy sikere volt a szülők —gyermekek közös szánkóversenyének, amelyen a felnőttek gyermekeikkel együtt versengtek. Ebben a kategóriában a mendei Balogh család (az idősebb és az ifjabb Tibor) bizonyult a leggjobb- nak, megelőzve Tóthékat, akik előzőleg már egyéniben is szerepeltek. A sportszerű körülmények között lezajlott verseny nagy sikert aratott a résztvevők körében. Elhatározták, hogy jövőre újból szánkóra pattannak, felkötik a síléceket, s összemérik erejüket. A gyermekkategóriákban első helyezést elért versenyzők jogot nyertek a január 21-i megyei döntőn való részvételre, amelyet Dobogókőn rendeznek meg. G. J. Mindössze három percet kaptak a műszakiak a munka elvégzésére. így történheteit meg, hogy a -vasútállomástól kiérve az átjáróba, már csak a szedelőzködő munkásokat sikerült fotón megörökíteni. Aszódi László Antal Higiénikus riauyag padit A szigorú egészségügyi követelményeknek is megfelelő, újfajta PVC-padló gyártását kezdték meg. a Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalatnál. Újdonságukat elsősorban a kórházak, rendelőintézetek, laboratóriumok padlózatának burkolásához ajánlják, mert az új PVC-padló olyan adalékanyagok hozzáadásával készül, amelyek megakadályozzák a baktériumok és a gombák megtelepedését a műanyag alatt. Alkalmazásával elejét lehet venni annak, hogy a gyakori felmosástól átnedvesedett hézagokban megtelepedhessenek a mikroorganizmusok, amelyek a különféle fertőzések táptalajai lehetnek. A műanyag csíkokat az illesztéseknél hézagmentesen össze- hegesztik, hogy á felmosáskor a padló alá se szivároghasson be a víz. A Hungáriában az elmúlt években jelentősen bővült a műanyag padlók választéka; a több évtizede gyártott tömör PVC-padlók mellett újabban habosított hang- és hőszigetelő, illetve üvegszállal erősített, mérettartó, nehezen kikoptatható burkolóanyagokat is gyártanak. Kulturális program Eeseren szombaton 16 órától a nyugdíjasklub foglalkozása, -karate, vasárnap 14-lól a nyugdíjasok összejövetele. Gyomron ma 10-től balett- -tanfolyam, 15-től a gyermek- színjátszók foglalkozása, 19- től diszkó, holnap 17-től táncház, 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás. Az úttörőházban szombaton 10-től játszóház, ajándéktárgyak készítése, vasárnap 10-től korisuli, gyülekező a strandon a zuhanyozónál. Monoron a filmszínházban ma és holnap 16»tói: Mesék Pannóniáról (színes magyar mese- film-összeállítás), 18-tól és 20- tól: A Sárkány közbelép (hongkongi karatefilm). A szénbányák mélywelése Szervezeti átalakulás Új szervezeti keretek közölt működig az idén lazánk egyetlen feketeszén-medencéjének legnagyobb bányaüzeme. A Mecseki Szénbányák mélyművelésből származó termelésének több mint a felét adó Komlói Bányaüzemben megszüntették az aknák eddigi viszonylagos önállóságát, s a korábbi területi szervezetet úgy alakították át, hogy jobban megfeleljen a természeti adottságoknak és a gazdasági követelményeknek. A vízszinteshez közeli, úgynevezett lapos telepek fejtésére az abban leginkább járatos zobáki, a meredek dőlésűekére pedig a bétái bányászok „szakosodnak". Az eltérő termelési -módszerek alkalmazását igénylő széntelepek művelését irányító két új üzemrész létrehozásától a termelés hatékonyságának javulását várják. A szervezeti korszerűsítésre azért is szükség volt, mert a Kossulh-aknához tartozó-korri.lói.^zéatelepek kincse .az «tob- Di Két évben erősen megcsappant, s az aknák köré szervezett régi terrbeiésirányítási rendszer is nehézkesen működött már. Az irányítás központosításával, , valamint s külszíni, illetve a szállítási és kiszolgáló tevékenység párhuzamosságainak megszüntetésével számottevő mértékben növelhetik a fejtési létszámot. Az év végéig kétszáz bányász eddigi munkaterülete változik meg. Egy részük nyugdíjba vonul, többségük pedig szakképzettségének és egészségi állapotának megfelelő új beosztásban dolgozik tovább. Vacsora Disznótoros vacsora lesz í Hazafias Népfront nyugdíjas- klubjának rendezésében január 22-én, csütörtökön Gyomron. a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A HÉLIOS Gyömrői Ruhaipari Szövetkezet megfelelő képzettségű orkalkulátcrt és áruforgalmi előadót felvesz Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, Gyömrő, Steinmetz kapitány útja 69-71. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) ............................................................— — 1 I