Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-16 / 13. szám
1987. JANUAR 16., PÉNTEK ^£Mm> 3 A kormány szóvivőjének tájékoztatója (Folytatás az 1. oldalról.) esetre is. ha tovább támadna a tél és súlyosabb nehézségek adódnának. A kormánybizottságok A kormányban a személyi változások nyomán megváltozott munkaköri felosztásról, valamint a kórmánybizottsá- gok feladatköréről elhangzott kérdésekre (Népszabadság, Magyar Rádió) válaszolva elmondotta: a Minisztertanács dr. Maróthy Lászlót, a Minisztertanács elnökhelyettesét a tudománypolitikai bizottság, valamint az Állami és Kos- suth-díj bizottság elnöki tiszte alól, Marjai Józsefet, a Minisztertanács elnökhelyettesét a gazdasági bizottság elnöki tiszte alól felmentette. Egyidejűleg Maróthy Lászlót az Állami Tervbizottság elnökévé, Berecz Frigyest, a Minisztertanács elnökhelyettesét a gazdaságfelügyeleti bizottság elnökévé nevezte ki. Dr. Cse- hák Juditot, a Minisztertanács elnökhelyettesét a tudomány- politikai bizottság, valamint az Állami és Kossuth-díj bizottság elnökévé. Marjai Józsefet pedig a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságának elnökévé nevezte ki. A honvédelmi bizottság elnöke továbbra is Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese. Bányász Rezső rámutatott, hogy a kormányzati tevékenység folyamatos korszerűsítésének alapvető célja a vezetés hatékonyságának növelése. Különösen fontos, hogy a Minisztertanács munkája a gazdaság szervezésében tovább fejlődjön és erősödjön. Ezt szolgálják az új kormánybizottságok létrehozására, illetve a munka jobb megszervezésére tett intézkedések. A bizottságok létrehozásával erősíteni kívánják a kormány testületi szerepét. Új viszony kifejező! Újra szabályozta a kormány az Állami Tervbizottság feladatait. E szerint a testület feladata egyebek között a gazdaságpolitikai, valamint a népgazdasági tervekre vonatkozó javaslatok véleményezése, döntésre előkészítése a Minisztertanács részére. Állást foglal a kormányzati döntést igénylő fejlesztési, beruházási javaslatok ügyében. A bizottság tagjai a kormány elnök- helyettesei, a pénzügyminiszter, az ipari és a mezőgazdasági miniszter, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az OMFB elnöke és az Országos Tervhivatal államtitkára. Munkájában többek között részt vesz a dolgozók érdek- képviseleti szervének, a SZOT- nak a vezető képviselője is. A gazdaságfelügyeleti bizottság — amely nevében is jobban kifejezi a kormány és a gazdálkodó szervek közötti új viszonyt — figyelemmel kíséri a népgazdasági terv és a költségvetés teljesítését. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságának létrehozását az indokolja, hogy e kapcsolatok egyre nagyobb szerepet játszanak a magyar népgazdaságban. A testület feladatai három pilléren nyugszanak: a KGST-ben betöltött szerepünk és lehetőségeink további elemzése, az elvi irányítás e területen; a kétoldalú gazdasági kapcsolatok vizsgálata; a nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervekkel kötendő megállapodások előkészítése. Továbbra is készen állunk arra, hogy kölcsönösen előnyös megállapodásokat kössünk, itthon és külföldön közös vállalatokat hozzunk létre, s o kormány számit arra is, hogy az új bizottság tevékenysége nyomán javul majd vállalataink és az egész ország külpiaci tevékenysége — tette hozzá a szóvivő. Köszönet Kolumbiából A tv-h íradó és az MTI kérdésére Bányász Rezső szólt a Kolumbia magyarországi nagykövete ellen elkövetett merényletről : — Gonzalez nagykövet egészségi állapota a legutóbbi, csütörtök déli vizsgálat szerint továbbra is megfelelő, komplikáció nem lépett fel. Nincs közvetlen életveszélyben, hangulata állapotához képest kielégítő. A sebgyógyulás az orvosok szerint a sérülésnek megfelelően, rendesen halad előre, a nagykövet továbbra is intenzív orvosi megfigyelés alatt áll. ' A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a nágykövet korábban több felelős beosztást töltött be hazájában. Magyarországra történt akkreditálása előtt közvetlenül igazságügyminiszter volt és határozottan fellépett a kábítószer-kereskedelem, a visszaélések megakadályozásáért. Egyes hír- ügynökségek szerint különböző külföldi szervezetek felelősséget vállaltak a bűntett elkövetéséért. Tájékoztatott Országos törzspsrancsnoki értékelés A szemle tapasztalatai Miként annak idején beszámoltunk róla, tavaly november 24-től december 5-ig — az éves munkatervnek megfelelően — országos törzsparancsnoki szemlét tartottak Pest megye polgári védelmi szervezetében. Az ellenőrzés kiterjedt a megyei és területi törzsparancsnokságokra, s az üzemek és intézmények polgári védelmi szervezeteire. A tapasztalatok értékelésére tegnap hívták össze a polgári védelmi szervezet megyei hivatásos állományát, s természetesen jelen voltak a megyei, a városi és nagyközségi tanácsok elnökei, a párttestületek képviselői is. Balogh László, a Pest Megyei Tanács elnöke megnyitójában külön is -köszöntötte Rónai Árpádot, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, dr. Ilcsik Sándor rendőr vezérőrnagyot. a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét, Szőke András ezredest, a megyei hadkiegészítő parancsnokság vezetőjét. Plutzer Miklóst. a Pest Megyei Tanács pártbizottságának titkárát és dr. Aranyosi Lászlót, a Vörös- kereszt megyei titkárát. Berki Mihály vezérőrnagy, a polgári védelem országos törzsparancsnoka terjesztette elő a szemle tapasztalatainak értékelését, amelynek lényegéi úgy lehet összefoglalni, hogy a Pest megyei polgári védelmi szervezetben a honvédelmi törvény és a működést szabályozó egyéb rendelkezések, utasítások következetes végrehajtásával eredményesen teljesítették a lakosság életének és az anyagi javaknak a megóvása érdekében szükséges felkészülést. Az értékelés alkalmával a honvédelmi miniszter és az országos törzsparancsnok a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntette ki dr. Kricsfalvy Pétert. a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetőjét. Fekete Antalt, a Ceglédi és Szekeres Józsefet, a Százhalombattai Tanács elnökét. Balogh László és Lippai Ta- rl Pál megyei törzsparancsnok is sok kitüntetést és jutalmat nyújtott át a polgári védelmi felkészülést segítő és irányító vezetőknek, aktivistáknak. Berecz János látogatása Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára csütörtökön a főváros VI. kerületébe látogatott. Felkereste a Könnyűbeton- és Szigetelőanyag-ipari Vállalatot és a MÁV vezérigazgatóságát. Délután kerületi aktívaértekezletet tartott. Programja a Mi- neralimpex Külkereskedelmi Vállalatnál ért véget. arról, hogy Várkonyi Péter külügyminiszter haladéktalanul táviratban informálta a kolumbiai külügyminisztert a nagykövet állapotáról, illetékes külügyminiszter-helyettesünk pedig már szerdán meglátogatta a diplomatát betegágyánál. A Kolumbiai Köztársaság elnöke és külügyminisztere köszönetüket fejezték ki a magyar intézkedésekért és a gondos orvosi ellátásért. A nyomozás a tettes felkutatására a — hazánkban szerencsére egyedi esetnek számító — bűntény elkövetése után azonnal, igen nagy erővel és széles körben megkezdődött, jelenleg is intenzíven folyik. A rendőrség-mindent megtesz annak érdekében, hogy a bűntettet mielőbb felderítse. Az ellenőrzések egyes esetekben — a határátkelőhelyeken, a repülőtéren — kényszerű akadályoztatásokkal is járnak. A rendőrség kéri ennek megértését, s azt, hogy a lakosság minden lehetséges információval segítse tovább a nyomozást. Bányász Rezső aláhúzta: a Magyar Népköztársaság kormánya — vállalt nemzetközi kötelezettségeinek megfelelően — mindent elkövet a diplomaták védelme érdekében. Egy kérdés kapcsán (Népszava) a kormányszóvivő a Minisztertanács jókívánságait tolmácsolta a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Munkásőrség valamennyi tagjának. Folytatódott a küzdelem a hóval úton okoz gondot a hó. Újszilvás és Abony, illetve Bia- torbágy és Etyek között az út kétnyomúsításán dolgozik a hómaró, hogy reggel megindulhassanak a Volán-buszok. Egy nyomon közlekedhetnek a járművek a Pilis—Káva és a Káka—Zsámbok útvonalon is. Nehezen'járható az út Vecsés és Ecser, Tésa és Berneceba- ráti, valamint Pilisszentlászló és Visegrád között, de a községek más irányból megközelíthetők. Zsámbék és Bicske között a Fejér megyeieknek segítenek a pestiek. A felsorolt utakon mindenütt folyik a hóeltakarítás, de munkába álltak a megyében a közúti .igazgatóság teherautói is: salak, homok és só szórásával harcolnak a síkosság ellen. A szán most a legbiztonságosabb közlekedési eszköz (Folytatás a 2. oldalról) r.énak még mosolyra is futotta. Hogy mennyi kenyeret sütöttek szerda estig? Nem volt idejük összeszámolni. Hogy Iszak Lajos igazgató meddig aludt ezeken a reggeleken? — Mindig 4 órakor kelek — válaszolta. — Mostanában pedig nem az én nyugodt éjszakám a fontos. A Budapesti Közúti Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettesétől, Kővári Józseftől este hét órakor kapott tájékoztatás szerint Pest megyében már csak néhány alsóbbrendű Tudósítottak: Kádár Edit, Kövess László, M. Nagy Péter, Mörk Ilonéra, Su- rányi János, Vennes Aranka. Fotó: Hancsovszki János, Vimola Károly. Intézkedett az operatív bizottság Sok segítségkérés érkezett Változatlan intenzitással dolgozik a Pest Megyei Tanács operatív bizottsága, kíséri figyelemmel a megye településein, útjain kialakult helyzetet és nagy szervezettséggel, összehangoltsággal intézkedik. Tegnap késő délután Csonka Tibor elnökhelyettes, a bizottság vezetője röviden ösz- szegezte a nap eseményeit. A megye gázellátása rendben van. A gázolajszállításhoz a Honvédelmi Minisztérium 5 tartálygépkocsit irányított Csepelre. Százhalombattán az Interág gépkocsijai is segítenek. Az operatív bizottság megállapította, hogy 32 olyan jármű van a megye mezőgazdasági üzemeiben, amelyek alkalmasak üzemanyag szállítására. Fölkérték az érintett vezetőket, hogy ajánlják föl ezeket a járműveket a körzetükben lévő Áfor-kirendeltségeknek, ezzel is segítve a szállítási gondok megoldását. Megoldódott a pilisszántói gyermekintézmény fűtésének gondja is. Csütörtök délutánra hómaróval szélesítették ki a hozzá vezető bekötőutat, így a mái nap folyamán mindenképpen el tud jutni a szénszállító teherautó az intézethez. Érden a lakótelepen nem volt fűtés, de délután egy órára megjavították. A Volánbusz csütörtökön reggel minden járatát elindította, de a buszok nagy késéssel közlekednek. Gondot okoz, hogy sok buszfordulóban nem takarították el a havat, ezért az sem ritka, hogy a jármű becsúszik az árokba. Az alapvető, élelmiszer-ipari cikkek mindenüvé eljutnak. Számos segítségkérés érkezett a megyéből, hogy nincs olaj, propán-bután gáz, nem tud a lakosság fűteni. Az operatív bizottság azonnal intézkedett, és teherautókkal szállították a helyszínekre a fűtőanyagot. Pomázról, Budakalászról, Budaörsről, Törökbálintról, Ürömről azonban dolguk végezetlen kellett visszafordulni. A helyiek ugyanis azt a fáradságot sem vették, hogy a rövid 100—300 méteres szakaszon, ahol a telephelyet meg lehet közelíteni, eltakarítsák a havat. Harckocsit kértek hozzá akkor, amikor arra máshol nagyobb szükség van. Tegnap két óvoda, 4ö általános iskola és 14 középiskola volt zárva. A ceglédi Budai úton lévő óvoda azért, mert nem tudták az élelmezést megoldani. Számos olyan iskola volt, ahol elfagyott a fűtést rendszer. Ilyen probléma volt például Szentendrén, míg Dobáson olajhiány miatt szünetelt a tanítás. Jó néhány olyan oktatási intézmény is akadt, ahol a tanulók nem tudtak megküzdeni a közlekedési nehézségekkel. Csobánkán a tározóból kifolyt a víz, és olyan vastag jég veszi körül, amelyet csak kézi erővel lehet eltávolítani. Lippai Tari Pál alezredes, a polgári védelem megyei törzsparancsnoka máris ígéretet tett, hogy a polgári védelmisek kimennek a helyszínre. Tápiószőlőssel és Újszilvással megszűnt minden telefonösszeköttetés. Az operatív bizottság úgy döntött, hogy a munkásőrség segítségével URH-n keresztül biztosítják a kapcsolatot Cegléddel. Az operatív bizottság ülése közben érkezett a hír: dél óta áramkimaradás van a Rozmaring Termelőszövetkezetben. Segítséget kérnek, mert elfagynak a melegházi növények. ségről. Ügy hozta a fejlődés, hogy ma a korszerű műszaki kultúra kibontakoztatása és elterjesztése került előtérbe, s vele szükségszerűen a kutató, a fejlesztő, a termelést irányító mérnök. Ha kimagasló eredményeket produkáló gyárakat, üzemeket emlegetünk példaként, akkor azokat soroljuk, ahol a műszaki fejlesztés nemzetközi mércével is mérhető színvonalát jól átgondolt tudományos kutatás alapozta meg, olyanokat, ahol nem maradt papiíron a határozat: a gazdálkodás minden területén differenciálni kell, s az embereket érdekeltté, még érdekeltebbé kell tenni a termelésben. Kádár János ezek után a gazdaság irányításáról szólt. Hangsúlyozta, hogy szocialista tervgazdálkodást folytatunk, a piaci törvények figyelembevételével. Mert ahol árutermelés folyik, ott van áru, ár, bér, piac. Reformunk nem különleges magyar bölcsesség szüleménye, egyszerűen volt erőnk szembenézni a valósággal, s volt bátorságunk a változtatásokhoz. Jjf Feladataink ma sem kisebbek, mint korábban — hangsúlyozta a párt főtitkára —, most is építhetünk az emberekre, az újat, jobbat akarókra. Az értelmes ember dolgozni, alkotni akar, csak legyenek világos célok, jól körülhatárolt, kellően megválasztott feladatok. S ha ilyenek vannak — márpedig vannak —, altkor lesznek végrehajtók \s, olyan emberek, akik nem csak a jövedelemért dolgoznak. A párt főtitkára ezek után arról szólt, hogy az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság az elmúlt negyedszázadban jól sáfárkodott a rábízott központi műszaki fejlesztési alappal. Amikor a Központi Bizottság tavaly decemberben a műszaki fejlődés gyorsításáról döntött, még nagyobb teendőket szabott meg az OMFB számára is. Bizonyos vagyok abban —mondotta Kádár János —, hogy az OMFB a most kezdődő új kutatási-fejlesztési terv végrehajtása során is eredményesen dolgozik majd. Garancia rá szakembereink 25 év alatt felhalmozott tudása, hasznosítható tapasztalata. ■&: — Az imént egy másfajta hozzáállást, másfajta szemlélet szükségességét említettem, hogy az elérhető, arról éppen ezekben a napokban bizonyosodhattunk meg — említette a párt főtitkára. — Közlekedést, termelést, normális életet bénító erővel zúdult ránk a hó, s a rendkívüli időjárás okozta nehézségek leküzdésére jószerivel hívó szó nélkül, egyszerre mozdult az ország. Huszonnégy órás szolgálatban dolgoztak az utak megtisztításán az emberek, katonák, rendőrök, munkásőrök. Példák sokaságát lehetne említeni a közlekedésben,- a szállításban dolgozók helytállására is. Csak elismeréssel lehet szólni a munkásokról, s mindazokról, akik, ha kellett, gyalog indultak a gyárba, az, üzembe, a munkahelyükre, mert tudták, szükség van rájuk. S nem egy olyan kollektíva akadt, mint az Ikarus székesfehérvári gyára, ahol már azt fontolgatták, hogy a termelésből kiesett négy napot az első négy szabadnapjukon pótolják. Ez a magatartás és nem a sopánkodás, a tétlenül parancsra várás fog bennünket előrevinni, ebben bízhatunk. A Központi Bizottság, a kormány nagyra értékeli azt a munkát, amelyet vezetők és beosztottak, kollektívák és az egyes emberek e rendkívüli körülmények között, a téllel is megküzdve végeztek — mondotta végezetül Kádár János. KADAR JANOS: H jobbat akaró emberekre építünk Gyorsítani a műszaki fejlődést (Folytatás az t. oldalról ) munistái politikai eszközökkel a műszaki fejlesztés szervezését. Bánsági Pál főosztályvezeti 37, OMFB kulatásfinamszírozi tevékenységét ismertette. Ódor Géza, a nemzetköz: kapcsolatok főosztályának vezetője tájékoztatást adott a nemzetközi tudományos-műszaki együttműködésről. élj es tanácskozáson jelölte neg az elmúlt év novembereién pártunk Központi Bizottsága. Majd egy hónapra rá e estület abban is állást fogalt, milyen teendők várnak •ánk a műszaki fejlődés gyor- :ításában, a tudományos ku- atás eredményességének foko- ’ásóban. S ami a legfonto- ■abb: a Központi Bizottság negerősítette, hogy a párt cm. kongresszusán kitűzött léljainkat, a VII. ötéves tervien körvonalazott gazdasági programunkat nem adjuk fel! Megvalósításukért keményen cél] dolgoznunk.“Nehéz’ esz- endőbet hagytunk magunk nögött, de vannak még moz- ;ósítható tartalékaink. Nagy ;rő rejlik a dolgozó emberek ■éltudatos összefogásában, az íj, felelős hozzáállás, közszelem kialakításában. Sürgető teendőink elvégzésében fontos feladat vár a nűszaki értelmiségre, talán ;zért is esik ma több szó rönk, mint a humán értelmiA bensőséges hangulatú beszélgetésen szót kért a párt főtitkára is. — Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság munkáját természetesen ismerjük, tevékenységét figyelemmel kísérjük, s önmagukért beszélnek az élet minden területén, a gazdaság minden ágában testet öltő szellemi erőfeszítései, eredményei is, Ám a személyes találkozások, mint ez a mostani beszélgetés is, semmivel sem pótolhatók, teljesebbé teszik a különböző jelentésekből kirajzolódó képet — mondotta, majd arról beszélt, hogy mostanában gyakran hangzik el — amolyan kulcsszóként is — a műszaki fejlesztés. Beszélünk új fejlesztési irányok meghatározásáról, új technikák hazai bevezetéséről, mindarról, ami ezzel összefüggésben jól szolgálhatja gazdasági terveink megvalósítását. Feladataink, gondjaink jól ismertek, de ismert a kivezető út is: alapos és felelősség-