Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
1É&sSSBR 1987. JANUÄR 10., SZOMBAT 8 Szabad idő - Hobby— Valamennyien láttunk ' már az úttesten kisgyermekével piros lámpánál átszaladó édesapát és édesanyát. Amikor szerencsésen megérkeztek a túloldalra, megkönnyebbülten fellélegeztünk: nem történt bajuk. A rossz példa hatása azonban, más alkalommal, tragikus baleset oka lehet. Életbevágóan fontos dolog az; hogy a kicsinyeket időben megtanítsuk a helyes, biztonságos közlekedésre. Természetesen nem úgy, hogy féljenek, szorongjanak, de a túlzott vakmerőség sem vezet jóra. Hogyan csináljuk? A közlekedést felnőttek szervezik, a szabályok nyelvezetenének megértése pedig az iskolai oktatást illeti, a biztonságos közlekedésre nevelés nem egy tantárgy csupán. A szülőknek és a pedagógusoknak meg kell ragadni minden lehetőséget, ami e téren adódik. E heti összeállításunkban ezzel a témakörrel foglalkozunk. Az utca ne&n játszótér! Közlekedni tanul a gyerek rKEÜES ITRSITVÉfW A macska A közlekedési ismeretek oktatásánál szerepel egy mar klasszikusnak számító példa. A labda az úttestre gurul és utána szalad egy gyerek. Tanulságul szolgál arra: a járművezetőknek mindig számítani kell rá, hogy kicsinyek is közlekednek, akiknek közel sem lehet annyi tapasztalatuk, mint a felnőtteknek. Nehezebben ismerik fel a forgalmi helyzeteket és emellett gyakran eltereli valami a figyelmüket. Nekik még tanulniuk kell — és nem a saját kárukon —, hogy az utca nem játszótér. szervezett kereteket illeti, í Pest Megyei Közlekedésbiztonsági Tanácson beiül 12 helyi közlekedési tanács működik. Rendszeresen, tanfolyamokon foglalkozunk a pedagógusok képzésével. A megyéber jelenleg 320—340-en rendelkeznek szakreferensi, illetve szakoktatói képesítéssel. Ezel a pedagógusok 143 ezer tanulóval foglalkoznak. Rendszeresek a gyermekek számára rendezett közlekedési vetélkedők ismert ezek közül a Nemzetközi Iskola Kupa, az Iskolái a Közlekedési Kupáért és a: Iskolák a közlekedés biztonságáért. Ez utóbbin a múlt évben 140 ezer diák vett részt 45 közép- és 265 általános iskolából. Nagyon hasznos i ibánki úttörőtábor is, aho évek óta folyik szervezett oktatás. Említhetem az óvodások és a kisiskolások részére készülő ismeretterjesztő társasjátékokat, könyvecskéket is Ezek mellett azonban rendkívül fontos a szülői foglalkozás és a személyes példamutaicnuuiacg ct v i zugaid u ovu au megállapította, hogy a kisfiúk féktávolságon belül, álló autóbusz mögül szaladtak az autó elé. A személygépkocsi 40 kilométeres sebességgel, tehát a megengedett határokon belül haladt. A baleset csak akkor lett volna elkerülhető, ha óránkénti sebessége nem haladja meg a 26 kilométert. Szemléltető oktatás A gyerekek egyébként éppen meglátogatták egyiküknek az édesanyját a munkahelyén. Elképzelhetjük a szülő rémületét, aki az ablakból nézte, hogy mi történik, de arra már nem volt módja, hogy közbelépjen. A gyermekbalesetek megelőzésének lehetőségeiről kérdeztük meg Mohos Árpád rendőr őrnagyot, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési alosztályának vezetőjét. — Milyen szervezett intézkedések történnek? — Ma már minden városban és a nagyközségekben is vannak KRESZ-parkok a gyermekek szemléltető oktatásához. Természetesen nem mindegyik olyan szépen kiépült, látványosságnak is beillő, mint például a visegrádi, de nem is ez a legfontosabb. Egyszerűbb körülmények kög mm *; * V 1 Mt. Mindhárom autópálya — Mire lehet a.. jövőben számítani? — Számolni kell azzal, hogy ez ország nyolc főközlekedési útjából hét és mindhárom autópálya Pest megyén megy keresztül. A főútvonalak átlagos leterheltsége nálunk 65—70 százalékkal magasabb az országos átlagnál. A megelőzésre vonatkozó intézkedéseinknek és erőfeszítéseinknek ehhez kell igazodni. női Iiarlíé Fékfávolságon belül Sok múlik azoknak a magatartásán, akik a volán mögött ülnek, vagy két keréken hajadnak. Ám előfordulnak a járművzetők szempontjából kivédhetetlen baleseti helyzetek is. Nézzünk meg egyet a közelmúltból. Solymáron november 13-án személygépkocsi gázolt el két 7 éves kisfiút. A gyerekek súlyos, de szerencsére nem élet- veszélyes csonttöréseket és agyrázkódást szenvedtek. - A Önkéntes alapon Kerékpárosvizsga A felkészülés elméleti és gyakorlati részből áll. A gyakorlati Vizsgát a közúti forgalomban kell megrendezni. Aki ezen megfelelt, 10 éves korában külön engedélyt kap, és már egyedül kerékpározhat. Az általános korhatár egyébként 12 év. A szomszédos Ausztriában jól bevált dolog a kerékpáros gyerekek vizsgáztatása. A tantervben ugyan nem rögzítik, de a felsőbb iskolai hatóságoknak külön utasításuk van erre vonatkozóan. A kerékpárosvizsga önkéntes és a legtöbb esetben a negyedik osztályosoknál bonyolítják le. A távolság — üveggolyó izéródó figyelem gaani, az auaianos isiuna ai só tagozatosa ennek a felét az óvodás még kevesebbet. / kicsinyek hosszú évek sorár szerzik meg a távolsággal, í mozgással, a közlekedéssé kapcsolatos tapasztalatokat Az óvodás korú és az általános iskolába kerülő, hat él körüli kisfiúk és kislányoi távolságbecslései teljesei megbízhatatlanok. '„A távolságot, mint üveggolyót, megkapod” írta József Attila a kis Balázsnak szóló altatódalában. A gyermek figyelme több szempontból eltérj különbözik a felnőttekétől. Egyszerre lényegesen kevesebb tárgyra képes összpontosítani. A felnőtt, négy-hat tárgyat tud figyelmével egyszerre megraSétálni megyünk Személyes példa oályok érvényesülnek. Szamára az a legfontosabb szabály, iogy a járdaszegélynél mindig meg kell állnia. Az út túlsó oldaláról soha ne szólítsuk magunkhoz a gyermekeket, inkább intsük megállásra őket és menjünk )da hozzájuk. Gyakoroltathatjuk kellő figyelemmel a zebrán való átkelést, ilyenformán: a lelépés előtt balra, majd jobbra nézünk; ezután ismét balra, és ha nem jön iármű, akkor elindulhatunk \z átkelés közben is figyeljük a forgalmat! A jelzőlámpa használata sem egyszerű a kicsinyeknek, figyelmeztessük őket arra, logy a zöld jelzésnél is figyeljenek: valóban leállt-e a járműforgalom. A jó szándék nagyon soka jelent, de korántsem mindent A szülőknek alaposan át kel gondolniuk, hogy melyek azol a legfontosabb szabályok amikre már az óvodás kort gyerekeket is meg keli tanítani. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy a személye: példa is nevel. Forgalmas úton mindig me? kell fogni a kicsinyek kezét Helyes, ha ők a belső, biztonságosabb oldalon haladnak Tanulják meg elsőként azt hogy a járda a gyalogosoké az úttest pedig a járműveké. A közös sétáknál figyeljenei a különböző hangokra, zajokra, a jelzésekre, a közlekedők viselkedésére. Az óvodás már megérti az* is, hogy a közlekedésben szaFinom falatok GYÜMÖLCSHAB. Hozzávalók: 10 dkg porcukor, 15 dkg apró. gyümölcs (eper, málna vagy ribizli) — mirelit vagy befőtt is megfelel — 3 tojásfehérje. Aprósütemény, piskóta. A tojásfehérjéből habot verünk, elkeverjük az áttört gyümölccsel és cukorral. Folyamatos keveréssel, turmixolással addig keverjük, míg a tálat felfordítva sem esik ki belőle. Poharakba töltjük, hűtőben tartjuk. Aprósüteménnyel, piskótával tálaljuk. Díszítéshez minden pohárba a hab tetejére 3—4 szem ép gyümölcsöt teszünk. Tejszínhabbal is lehet díszíteni. salata MARHANYELVBÖL Hozzávalók: 30 dkg főtt. füs- ;ölt marhanyelv, 5 dkg nyers iborka, 10 dkg alma. 1-2 db lőtt burgonya, 10 dkg majo- íéz, paradicsompüré, 1 evőtanál mustár, porcukor, cit- •om, bors, 5 dkg sajt, saláta- evél. A nyelvet vékonyan fel- izeleteljük, majd metéltre rágjuk, ugyanígy az uborkát, íz almát, a burgonyát. Keverőtálba tesszük, a majonézt Ízesítjük a mustárral, a paradicsompürével. cukorral, só- zal, citromlével és borssal. Ráöntjük a salátaanyagra köny- nyedén összekeverjük, jól lehűtjük. Tálalásnál üvegtálon salátalevélen tálaljuk és reszelt sajttal meghintjük. ISázikerti tanácsadó Déligyümölcs otthonról ______________í. ,w>. . ..........itowy A Nemzetközi Iskola Kupáért folyó vetélkedő résztvevői vízszintes: 1. Andráts kedves becézése. 6. ' Focibelső! 8. Újság. 9. Az ábra belső része! 10. 1787-ben írt ope■ ráia, az operairodalom egyik legnagyobb remeke. Már a pozsonyi 1 bemutatóján hatalmas sikert ara■ tett. 13. Csúszós. 14. Kinyújt. 18. . Válaszol. 19. Nem használ fésűt. 21. Külföldi olaj. 22. Megokol. 26. A baromfinak végtagjai és belső I részel. FÜGGŐLEGES: 1. Deszkából összetákolt kezdetleges házikó. 2. Holland autók betűjele. 3. Csecsemőt ringat, babusgat. 4. Ipari rövidítés. 5. Firenze folyója. 7. Vigoperája, magyar fordítása: mind így csinálják. 1730-ben mutatták be. 9. A Figaró házassága című híres víg- operájában az énekmester neve. 11. A nikkel vegyjele. 12. Ugyanott rövidítése. 14. Ennek a hasznos bogárnak leányneve van. 15. Félig tervez! 16. ...gráfia; földrajz. 17. A madarak ruhái. 20. Fénykép. 23. Kemény hangnem. 24. Kitoló egynemű betűi. 25. Erdei Évi monogramja. Gyerekek! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését a többi januári megfejtéssel együtt — egy levelezőlapon — február 10-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. Már egyetlen heti helyen megfejtéssel is lehet nyernll A termést csak teljesen érett állapotban szedjük le, mert nem utóérő. Főleg a le- véltetvek károsítják, a Py- rotx spray jó hatással használható ellenük. A saját termésű narancs mindig édesebb, mint a bolti. A szentjánoskenyérfa édes magja, sokcukrú termése ma is közkedvelt csemege, édesítőszer hazájában, Görögországban. Magvetéssel szaporítható mediterrán növény. A cserépbe vagy ládába vetett magvak hamarosan kicsíráznak, kikelnek. A csíranövényeket is cserépbe ültessük át, abban neveljük tovább. Minden évben átültethetjük. A magon- cokat érdemes átoltani, mert ezek termései nem elég ízesek, édesek. Hasítékoltással szaporítható. Nem igényel sok vizet, azonban a meleget szereti. A telet ne töltse a szabadban, mert fagyérzékeny. Termést éretten szedjük le, amikor kakaószínűek. Fogyasztható azonnal vagy reszelve. Köhögés, rekedtség ellen régen gyógyszerként is használták. téli, homokban történt verme- lés után tavasszal akár a végleges helyére is dugványoz- hatjuk, homokos, tőzeges talajba. A tősarjak, megeredt dugványok két-három éves koruk- aan kezdenek teremni. Egy évben akár kétszer-három- szor is hozhatnak termést. A narancs szaporítása házirág is nagyon könnyű. A kereskedelemben kapható narancsok magját elvetve egykét év alatt erős tövű alany- csemetét kapunk, amit termő fáról kapott szemmel, haj- rásdarabbal beszemezhetünk, jeolthatunk. A dugványozás is iikerrel szokott járni, de a eghatékonyabb eljárás a héj alá oltás. A narancs ugyanúgy, mint t füge, melegigényes fa. Telel- tetése nehézkesebb, ezért nyár elején sem ültetjük ki a kertbe, hanem egész évben nagy cserépben, faládában tartva neveljük, és ha jönnek a hideg napok, be kell vinni a hűvös, de nem hideg helyiségbe. Legjobban akkor érzi magát, ha egész évben egy helyben maradhat. Igen erős, de kellemes illatú virágai folyamatosan nyílnak. A tél a déligyümölcsök sze- sonja is. Ezek közül néhány lazai körülmények között is negtermeszthető a megfelelő cörülmények biztosításával. Most a fügéről, a narancsról •s a szentjánoskenyérről, azok lázi termesztéséről ejtünk né- lány szót A füge nagy bokrot nevelő, íosszú életű növény. Mediter- •án területekről származik, ízért napos helyre ültessük, szereti a napos, déli fekvésű íelyeket, és előnyös számára, iá fehérre meszelt fal is rá- vetíti a nap sugarait. Igen 'agyérzékeny, ezért télen tatami szükséges. A takarást így végezzük el, hogy a szo- ■osan összekötött bokrot két 'öldbe vert karóhoz fixen lerögzítjük. Az így ledöntött lövényre falevelet és szalmát ;erítünk. Ha nem takarjuk, ;élen tövig visszafagy, és ílőbb-utóbb teljesen elpusztul. Tavasszal, fakadás előtt tő- sarjakról lehet szaporítani. Ültetéskor jó minőségű ta- ajról gondoskodjunk. A szaporítást ősszel is megkezd- íetjük. Lombhullás után megszedjük a legszebb háromrü- jyes fás dugványokat, majd a Weöres Sándor négysoros tréfás versét idézzük alábbi rejtvényünkben. VÍZSZINTES: 1. A versidézet első sora. (Zárt betűk; S. A.) 7. Kenyeret süt. 10. Annuska. 11. Szélsőséges, túlzó (latin szól. 13. A második sor. (Zárt betű: F.) 14. Messzire. 15. Fénytelen. 17. A magyar színjátszás úttörője volt (László, 1700— 1814). 20. „Ejh, ...kő! tyúkanyó kend” (Petőfi). 22. Haza fele! 23. Kezdőrúgás! 24. Székely Bertalan felstő hosszú Ideig itt élt és dolgozott. 25. Kínai hosszmérték. 27 Lámpaláz, remegés. 30. Katonai tiszti ranp rövidítése. 31. Amikor a hó. a jég vizzé kezd válni. 34. Képzőművészeti Irányzat. 36. Nagy elektromosipari tröszt az NSZK-ban. 38. Több pápa uralkodott e néven. 39. Helyrag! 41. Erősen mérgező, keserűmandula szagú gáz, névelővel. 42. Magad. 43 A nikkel kémiai jele. 44. A francia kártya egyik színe. 46. Svéd és Costa Rica-i autók betűjele. 47. B. O. O. 50. Meleg áramlat az Atlanti-óceánban. 51. Harcban van! 52. A nyugati sémiták fő istennője. 53. Alpesi népek sajátos énektechnikája és dallarn- formája. 55. Felszító eszköz. 67. Fog es tojás is van Ilyen. 59. Ausztria második legnagyobb városa. 60. Képmutató, alattomos. 63 A régi légiók legkisebb egysége volt. f5. . pici, nagyon kicsi. 66. Felsőbb hatóságtól származó hivatalos Irat. 68. Község Vámosgyörk szomszédságában. 70. Iskolában előfordul! 73. Gazdasági Hivatal rövidítése. 74. Tizen- kétfokú hangrendszer. FÜGGŐLEGES: 1. Kelet-ázsiai teherhordó. 2. Az arzén vegyiele. 3. Titulus. 4. Turkálva keresgél. 5. {Jói hangnem. 6. A nafta része! 8. Koplaló. 9. Királyi kincstár neve vojt. 10. A harmadik sur. (Zárt betűk: V, A.) 12. A latin é betű. 16. Névelő. 18. Hangtalanul les! 19. Biztató szó. 21. Szunnyadó. 23. Növény. 26. Príma áru jelzése. 28. Ige. 29. Chilei kikötőváros, Bolivia szabadkikötője. 32. Török női név. 33. Tragédia. 35. Teljesen kinyitja a kaput. 37. A Föld fizikájával foglalkozó tudomány. 40. Mindig \CoLlCl 1CVU Ilid. Left. • ' “7, X*C 1 Lölij cezd! 45. Világtenger. 47. Kedves cutyanév. 48. Tervszerű edzés. 49. 5troncium és foszfor vegyjele. 50. ..és Magág: bibliai óriások. 54. Farsangi mulatság. 58. Kitűnő passzus operaénekes volt (Eríd- *e). 58. Női név. 61. A versidézet >efejező sora. (Zárt betű: N.) 62. \ kalória rövidítése. 63. A Giselle című balett zeneszerzője. '64. Nehezen irtható tüskés gyomnö- /ény. 67. Tervszerű megelőző karbantartás a gyárban. 68. ... -ve- /ő; cseréüzletekkel foglalkozó. 69. . . fi: tudományos fanta.sztikus rodalom. 71. Az argon vegyjele. 12. Sándor Károly névbetűi. H. J. Beküldendő: a vízszintes L., 13. és a függőleges 16., €1«. számú sorok megfejtése. A december 20-i rejtvény helyes megfejtése: Köröesi Csorna Senior, Bíró Lajos, Benyovszky Móric, Xantus János, Lóczy Lajos. Beküldési határidő 1. hét. 50 Ft-os könyvutalványt nyertek: Szarvas László, Túra, Kossuth x. 108., 2194. Illés Istvánná, Monor, \dy E. u. 110., 2200. Fogarasi Zolién, Százhalombatta, Móricz £s. íöz. 3., 2440. Pongrácz Zoltánná, 52őd-Csörög, Kossuth u. - 47/C., 11.34; Kiss Erzsébet, Pécel, Sárközi u. 16.* 2119. Fitós,Emília, Nagykőrös, V., Petőfi u. 14., 2750. Madarász Zsigmond, Fót, Attila u. 24., V'incze Zoltánná, Aszód, Bocskai át 19/A., 2170. Zsóka Simon, Ke- nence, Felszabadulás út 240., 1368. Seri András, Nagykőrös, Szivárvány u. 6., 2750. 51SYÍRM8KREÍTVEMY a Pajtások! Wolfgang Amadeus tlozart (1756—1791) osztrák zene- izerző, minden idők egyik legnagyobb zenei kiválósága. Ope- ái szerepelnek mai rejtvényünkben.