Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-01 / 282. szám
1986. DECEMBER 1., HÉTFŐ s Mtui W Vili«») Mátyás -anekdoták Néprajzi séta a Dunakanyarban Alvóváros — mondják a Budapest környéki településekre, s azokon belül is elsősorban a lakótelepekre. Jogos ez a megállapítás, hiszen az itt élők nagy része kora reggel elindul fővárosi munkahelyére, és jó, ha a bevásárlást a lakása környékén el tudja intézni, s nem Pestről hordja haza a tejet, a kenyeret. Zongorázó klubdéiután Dunakeszin Ébredező alvóváros Nehéz a dolga ilyen helyen a népművelőnek. Hiszen ha az ingázó egyszer már hazaérkezett, nem könnyű — legyen az akármilyen csábítóan jó program — kicsalogatni otthonról, és rávenni arra, hogy házon kívül művelődjék, vagy uram bocsá’ netán közösségi életet éljen. Hasonló gondokkal küzd Dunakeszi is. Napközben jóformán csak az iskolásokat látni az utcán. Helyben nem mindenkinek akad munkalehetőség —, sok a bejáró. Nincs forgalom a művelődési házban sem. Főként a lakótelepiek maradnak innen távol, hiszen átkeli menniük az országúton is, ha kedvük kerekedne fölkeresni a házat. A közművelődési lehetőségeket tehát a telepen kellene számukra biztosítani. Ezt ismerte föl néhány itt élő ember, és nem volt rest a változtatás érdekében tenni is valamit. Szövetkezve a Park étterem agilis vezetőjével, elhatározták, hogy az éttermet a lakótelepi kulturális élet színterévé teszik. Hangulatos helyiségei a dunakeszi művészeti hetek számos programjának adtak már helyet. így történt ez tegnap délután is. Ünneplőbe öltözött felnőttek és gyerekek igyekeztek a ködös, kihalt utcákon az étterem felé, ahol ezúttal a dunakeszi zeneiskola szülői munkaközössége rendezett klubdélutánt. A zeneiskolából áthozott zongorán kedve szerint játszhatott valahány zonFöllépésre várva... A cím fölött balra: A mezőny legfiatalabb zongoristája, a négyesztendős Ruszinko Judit. Mellette: A játékhoz igazi művészi átélés kell. (Vimola Károly felvételei) gora tanszakos növendék. Kicsik és nagyok, háromtól huszonéves korig. A szépen megterített asztalokat szülők és tanárok ülték körül. Egy-egy asztal mellett több család is elfért. S miközben a kis művészpalánták bebizonyították, hogy nem volt hiábavaló a sok gyakorlás, és egymást követték a szebbnél szebb produkciók, szinte észrevétlenül barátkoztak össze a lakótelepi szomszédok, akik eddig esetleg azt sem tudták, hogy a másik a világon van. Az összejövetel teljesen kötetlen volt. Így a1 kicsinyek méllett hangszer elé ülhettek a szülők is. A telepen működő videó- egyesület rögzítette a klubdélután eseményeit. A gyerekek szereplését a későbbiekben a helyi kábeltelevízió is sugározni fogja. Valami jó kezdődött el (vagy talán már folytatódik?) Dunakeszin. Nemcsak azzal, hogy a klubdélutánon sokkal felszabadultabban, bátrabban játszottak a gyerekek, mint bármiféle hangversenyen, s ez, ha ismétlődik, egy koncerten csak a hasznukra válhat —, ha más szempontból is. Az emberek kijöttek a lakásokból, s Barátkoztak, ismerkedtek azokkal, akikkel egy környéken élnek. Ma még csak a gyerekek szereplése hozza össze őket, de holnap talán már maguktól is találkoznak. Először csak beszélgetnek, később már közösen akarnak tenni a lakókörnyezetért, egymásért. . • Kő. Zs. A Salamon-torony alatt vezet el utunk, ha kirándulunk a Dunakanyarba. Visegrad már az Árpád-házi királyok idején központi szerepet betöltő település volt, de nevét említve legtöbbünknek Mátyás király jut eszébe. Ö építtette a XV. században azt a 3ö0 szobás kastélyt, amely Európa legszebb reneszánsz épülete volt. Kigyulladt a ház Ennek és a Fellegvárnak ma már csak a romjait találhatja meg a turista. A hét végén egy néprajzi kiránduláson vehettem részt, ahol Mátyás-anekdotákat elevenítettünk föl. Vajon tudjuk-e mindnyájan, hogy honnan ered az a szólás, amelyet akkor mondunk. amikor nagyon lusta embert látunk, s a „Mátyás lustája” névvel illetjük? Talán nem is sejtjük, hogy eredetileg nem Mátyáshoz kapcsolódva ismertük meg az ehhez fűződő adomát. A néhány évtizeddel ezelőtti kalendáriumokban még szerepelt ez a történet. Mátyás király egyszer tréfás kedvében megkerestette az ország három leglustább emberét, majd házat adott nekik, amelyben kedvükre lustálkodhattak. Az adoma szerint az egyik így szólt, amikor kigyulladt a ház: — Talán mégis kellene tenni valamit — mire a másik: — majd elvitet bennünket a király, ha szüksége van ránk —, a harmadik ehhez kapcsolódva így szólt: „Ugyan, hogy nem restellnek beszéddel fárasztani magatokat?” Sejtjük a szóváltás következményét: mindhárom lusta ember bennégett a házban. Ennek az adomának múltbéli gyökerei — mint oly gyakran más esetekben is — a görögökhöz nyúlnak Vissza. Tudjuk, hogy nem csak a görögök, hanem a perzsák is ismerték a lusta emberek történetét. A középkorban másképp élt a köztudatban a történet, mely szerint, a lustákat nem éri e' a méltó büntetés, hanem még jutalmat is kapnak a lustasági verseny győzteseként. Kurva vásár Budán Hasonlóképp kevesen tudjuk, honnan ered az „Egyszer volt Budán kutyavásár” Az évkönyvkiadás időszakát éljük. Egyre-másra jelennek meg a kalendáriumok, különböző évkönyvek, amelyek versengnek egymással, hogy melyik tud többet, érdekesebbet nyújtani olvasóinak. Most a Nők Magazinja című kiadványra szeretnénk felhívni a figyelmet, amely nemcsak színes borítójával, elegáns szerkesztésével, az ofszetnyomásban jól érvényesülő képeivel hívja fel magára a figyelmet, hanem tartalmával, sokoldalú, eleven olvasnivalójával. A könyvet Gergely Anikó szerkesztette ízlésesen és a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. S gondolom, hogy nemcsak a nők olvassák szívesen, hanem mindenki, hiszen sok ismeretet nyújt, és egyben elszórakoztat bennünket. Találhatunk benne világos, könnyen áttekinthető naptárt, összesített naptárt és névnapok jegyzékét, amit a divatról 1987-ben tudni kell, valamint recepteket, varrási és szabási tanácsokat, és természetesen keresztrejtvényeket is. Az irodalmi válogatás finom és ízléses. Közli a könyv Devecseri Gábor örökszép versét, az Egy szippantást, amelyben az utazás élményét mondja el, s amelyben megszépül a gyermekkor, s még a vonatfüstszag sem olyan borzasztó, hiszen a vonat a Balatonhoz viszi őket,. ahol rét, pózna, homokdomb és meztelen kisgyerekek várják, és hát a szabadság. Kálnoky Nők Magazinja A vadóc és a többiek László és Zelk Zoltán, és Bér da József verse. A prózát Aldous Huxley, Sipkay Barna, Kamondy László, Szako- nyi Károly képviseli. Remek A rúzs című novella, amelyben a szerző megmutatja egy nő arcát, aki hűséggel szolgálja a Madame-ot, de akinek megvannak a saját véleményei, elképzeléséi, nagyon is önálló ember, s akit az író kedvesen, rokonszenvesen ábrázol. Az évkönyv képes riportokban mutatja be az országot, a szűkebb hazát, megyéről megyére menve, azon belül is az idegenforgalmi nevezetességeket. A Magyar Távirati Iroda megyei tudósítói és az MTI fotóriporterei szép munkát végeztek, a képzelet szárnyán eljutunk nagyon szép helyekre, s egy-egy patinás épületről, emlékhelyről pedig szép képeket láthatunk. Érdekes az a rész, amelyben a nőket mutatja be a szerkesztő, amint a világpolitikában hallatják szavukat. Nagyon érdekes a Zöld fasor sárga levelekkel című írás, amely a japán konyha művészetét mutatja be. Az étkezést Japánban át- meg átszövik a hagyományok, a filozófiai gondolatok, a ceremóniák, egyszóval nagyon szertartásos, de nagyon élvezhető. Ebből a könyvből sem hiányzik a Casanova kalandjairól szóló részlet, amelyben az apácák kegyeit keresi, illetve azok praktikáinak „áldozata” a nagy nőcsábász. Pikáns részeket és újabb részleteket tudhatunk meg a Casanova és a kikapós apácák című írásból. Egészen más oldalú a Régi magyar asszonyok Amerikában című történeti leírás. Rendkívül hangulatosan írja le a szerző, hogy miként kerültek ki Amerikába a magyar asszonyok, hogyan követték férjüket, és kint miként éltek, hogyan teremtettek otthont a nehéz viszonyok közepette is. Dedinszky Eleonóráról, Szakmáry Teréz- ről, Jagelló Apollóniáról és Polcz Josephináról, a kolozsvári polgárlányról van szó. Talán legérdekesebb írása a könyvnek fényképekkel illusztrálva A vadóc című, amely Gaál Franciska életútjárókszól; a szerző ennek az egykor ünnepelt magyar színésznőnek állít méltó emléket A színházakból, filmekről ismert, a két,háború között csillagokba emelt nő, az egykori bálvány, sztár, nem volt más, mint egy budai sváb kocsmáros lánya, Silberspitz Fanny, aki már tizenöt évesen elhatározta, hogy színésznő lesz, Az írás azt mutatja be, hogy miként lett a filigrán termetű, szeplős arcú, majdnem csúnyácska leányzó Budapest és Amerika filmszínésznője. Persze megtudhatjuk az írásból, hogy a felszabadulás után hazatért, szerepeket vállalt, 1946-ban a Vígszínházban nagy sikerrel játszotta Franken Claudia című játékában a címszerepet, majd visszatért Amerikába, ahol végül is elfeledve egy kórházban halt meg. Egyetlen rokona sem volt jelen a temetésén, mindössze a cikk írója és néhány ismerőse. „A sok-sok ezer emberből, akik évtizedeken át megtapsolták őt a világ minden részén, csupán a mi maroknyi csoportunk mondott istenhozzádot a vakító fényű csillagnak” — írja Alpár Agnes visszaemlékező írásában. Az évkönyvben olvashatunk arról is, hogy milyen az élet a rácson túl, miként töltik büntetésüket a nők,.akik valamilyen bűncselekményekért kerültek börtönbe. Képes összeállítást találhatunk neves színészekről, előadóművészekről, milyenek voltak gyerekkorukban és milyenek ma. S végül a népszerű színművésszel, Gálvölgyi Jánossal készített teszttel szórakozhatunk el. Gáli Sándor mondásunk. Erdélyi Jánosnál, aki a múit század közepén megalkotta az első népköltési gyűjteményt, egy másik variációban szerepel, mégpedig: „Csak egyszer esik Bécsben ebvásár”. Dugonics András szólásgyűjteménye szerint történt valamikor a bécsi vásáron, hogy egy egyszerű fuvaros ölebeiért komoly pénzösszeget csikart ki a szállásadójától. A vásárra érkező fuvaros kutyái éjjel nagy lármát csaptak. A szomszédok nem tudván elaludni, rávették a fogadóst, kergesse el a komondorait. Ez olyannyira jól sikerült, hogy egy sem került elő. A találékony fuvaros beperelte a fogadóst, akinek kártérítést kellett fizetnie. A fuvaros másodszor is így akart pénzhez jutni, de egyetlen bécsi vendéglős sem fogadta be. Innen származik a szólás a fenti változata. Jókai Mór is feldolgozta ezt az adomát és valószínű, hogy az ő nyomán terjedt el a köztudatban. A régi nép- és tájnyelvi változatokban se eb, se kutya nincs, de még Buda és Becs sem. Az az alapgondolat azonban megfogalmazódik, hogy egyszer minden embernek lehet szerencséje. Tartalmilag megfelel ezen ismert szólásnak az a régi alakja, hogy ,.A pokolban is esik egyszer ünnep”. Ez egy bibliai történetben gyökerezik, mégpedig abban, hogy amikor Krisztus alászállt a pokolra, még az örök kárhozatra ítéltek is megéltek egy ünnepi eseményt. Jogosan kérdezik, hogy a szólás mai változatában miért szerepel akkor a vásár. Régen a vásárok rendkívül jelentős ünnepnek számítottak, így az ünnep és a vásár szó egymást helyettesítve használtattak. A pokolban is esik egyszer vásár — mondásban — azonban értelmetlenné válik a pokol. Így ennek helyébe olyan városok nevét illesztették, amelyek az ott tartott vásárokról voltak híresek. Bécs és Buda volt közöttük a legkiemelkedőbb. A vásárból pedig úgy lett kutya-, illetve ebvásár, hogy ennek ritkasága, különösen a régmúltban valóban természetes volt. Régebben a kutyákat inkább elajándékozták és csak kivételes esetekben adták el. Oda az igazság Nagyon régen hallottam már azt a mondást, hogy „Meghalt Mátyás király, oda az igazság”. Ez a közmondás a régi történeti források szerint II. Ulászló és II. Lajos uralma alatt keletkezett, tehát eredeti formájában semmi köze nem volt a korábban hatalmon levő Mátyás királyhoz. A szólás legrégebben ismert alakja Erdélyből származik. Egy oklevél tanúsága szerint az erdélyi városok — így például Dés — kiváltságokat élveztek. Ezeket időközben elvesztették, de Mátyás király idejében a dé- siek újra megkapták. Cserébe az 1467-ben, Mátyás ellen kitört erdélyi lázadásban ők nem is vettek részt. A történeti feljegyzésekben megtalált szólásnak az eredete tehát arra vezethető vissza, hogy az erdélyi városok — közöttük Dés — visszasírták az általuk igazságosnak vélt korszakot, amely gazdasági életükben könnyebbségeket, felvirágzást hozott. A Dunakanyarban kirándulók láthatják, kézzel tapinthatják a régmúlt idők tárgvi maradványait. Ezek szellemi lenyomatai nehezebben megragadhatók. Szólásainkban. közmondásainkban — amelyek eredetére. legtöbbször nem is gondolunk — azonban benne rej'enek. Űjj írisz-FIGYELŐ Kék heg)ek. Aki szereti a’ szelíden, de mégis kellő határozottsággal túlrajzolt torzképeket, az pompásan szórakozhatott azon a grúz művészek közreműködésével forgatott filmen, amely a televízió szovjet estjének a legterjedelmesebb és a legfőbb műsoridőben sugárzott kínálata volt. Hol csak kuncogásra, hol viszont harsány kacajra késztette az előfizetőt ez a ragyogó szatíra arról az egyszeri könyvkiadóról, ahol mindenki mindig mást csinál, mint ami főhivatású dolga lenne, és az egész díszes szerkesztőségi tanács helyett egyesegyedül a karbantartó szerelő venné a fáradságot, hogy egy új kéziratot elolvasson — s ő is csak akkor, ha hagynák. Akár egy jól megpörgetett ringlispil elkarikírozott alakjai, úgy keringtek el előttünk újból és újból ezek a földrajzi értelemben véve bizony igen távoli, de amúgy, igaz valójuk szerint annál közelebbről ismerős alakok. S éppen ez tette Eldar Sengelaja poént poénra, gégét gegre, de legfőképpen gondolatot gondolatra halmozó moziját olyannyira kedvünkre valóvá! Kár szaporítani a szót, ritka jól kiötlött és nagyon biztos ' kézzel egybeszerkesztett karikatúrája volt ez a Kék hegyek című film a modern világ túlszervezettségének, meg ebben az agyonmechani- zált környezetben ide-oda futkosó, botorkáló embernek. Gorkij, Szintén igazi meglepetéssel szolgált a szovjet est Évek és napok című dokumentumfilmje. Gorkijról meg a korabeli Oroszországról, illetőleg Itáliáról, ahol köztudomásúan hosszabban volt kénytelen gyógykezeltetni magát. Bizonyára még az íróóriás alaposabb ismerőinek is újdonság számba ment az a sok-sok mozgókép, amely Az anya és annyi más remeklés szerzőjét mind magánemberként, mind köztiszteletbe emelkedett politikusként, tisztségviselőként megörökítette. Szinte hihetetlen, hogy a filmezés hőskorában már any- nyiszor és annyi helyen szögezték rá a kamerákat, s nemcsak egyszerűen végigpásztáztak rajta, hanem személyiségéhez illő tisztelettel eleven szoborként hozták nézőközeibe. És egy nagyon melegszívű apaként, nagypapaként is volt alkalmunk megszeretni, hiszen hosszabb időn át fia családjával együtt élt, s ez a familiáris együttlét szintén több tekercsnek adott kedves témát. Mindent összevetve, ez a Gorkij-portré a meglepetések, az újra fölfedezések emlékezetes háromnegyed órája volt! Teleim. A péntek esti Tele fér e pedig azt a tanulságot kürtölhette szét, hogy egy jól futó sorozatba is becsúszhat némi gikszer, azaz a bevált keret nem biztos, hogy magától megtelik fogyasztható tartalommal. Vitray Tamáséknak ez a legutóbbi portrécsokra ugyanis egyaránt szűkölködött színesebb történetekben és mulattató mutatványokban. Noha majd mindegyik vendég dalra fakadt — ki nagyoperai szinten, mint a honi buffók buf- fója, a lefegyverző kedvességű Gregor József, ki pedig olyannyira formán kívül, mint a gitárral érkező, de végül is a pianínó mellé kényszerülő Fenyő Miklós —, ettől az általános hejehujától még nem virágzott ki a néző kedvé. Azé az előfizetőé, aki a Mikroszkóp Színpadról azért már látott egy-két igazán emlékezetes duettet. Akácz László
