Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-29 / 305. szám

1988. DECEMBER 89., HÉTFŐ C'íffnp Orvosok, biológusok lesznek Speciális osztály indult Érden — Tudnál mondani három magyar festőt? Diákok ülnek körülöttem, valamennyien az érdi Vörös­marty Gimnázium speciális kémia—biológia tantervű első osztályának tanulói. Ember Zsuzsa egy pillanatra zavarba jön, de Munkácsy, Szinyei Merse Pál neve hamarosan felötlik benne. Itt elakad, de egy szintén ifjú szőke hölgy habozás nélkül folytatja a sort. A tizedik név táján megadom magam. Csak két helyen Bevallom, eredetileg féltem, hogy a korán kezdődő szako­sodás egyoldalú műveltséghez vezet. Már látom, itt erről szó 6incs. — Azért sem lehet, mert a természettudományi ismere­tekhez szükség van nyelvtu­dásra, ezért az osztályból mindenki tanul valamilyen nyelvet. Különben pedig a ta­náraink minden területen igyekeznek, amennyire lehet­séges, a biológiához kapcsol­ni tárgyukat, így mi is job­ban megjegyezzük — fogal­mazza meg véleményét Ba­logh Ákos Péter. Dr. Szerényt Gábor bioló­giatanár, a munkaközösség vezetője még ki is egészíti az elhangzottakat: — A szaktárgyakra fordí­tott idő nem érinti az alap­óraszámot. Ezért a nyelvtanu­lást nem is tehettük kötelező­vé; azt mindenki önként vál­lalta. Senkit nem akarok megbántani, de azt hiszem, hogy az aránytalanság úgyis inkább a másik oldalon, a bölcsészeknél jelentkezik gyakrabban. — Ezek szerint az osztály tagjai másoknál többet járnak iskolába? — Tulajdonképpen igen, de nem sokkal, mert a fakultá­ciós óraszámok terhére azért tudunk könnyíteni. De az egész, rendszer Idén indult, a munkaközösség által kidolgo­zott egyéni tantervvel. Raj­tunk kívül az egész országban csak Szegeden, a Radnóti Gimnáziumban folyik ilyen jellegű oktatás. Velük felvet­tük a kapcsolatot és minden segítséget megkaptunk, még­sem támaszkodhatunk érvé­nyes tapasztalatokra. Bár 1968-ban volt már ilyen ta­gozatunk, ami néhány évig működött is, de a fakúltáció országos bevezetésével egy időben a tagozatos osztályok mindenütt megszűntek. Mi ezt nagyon sajnáltuk, mert orszá­gos 6zintű tárgyi feltételeket teremtettünk és kialakultak a hatékony oktatási szisztémák is. Persze az érdeklődés meg­maradt; annyira, hogy volt olyan év, amikor egyszerre három fakultációs csoportot kellett indítanunk. Ez azonban együtt jár a színvonal bizo­nyos fokú csökkenésével, a hígulással. Mégsem mi kezde­ményeztük a speciális osztály indítását. Megyei javaslatra történt a terv kidolgozása. Igaz, ehhez megfelelő támoga­tást kaptunk a helyi tanács­tól, az OPI-tól és sorolhat­nánk még a környező vállala­tokat is. Jöjjön, körbevezetem a laboratóriumokban, ahol a felszerelések jelentős része a két százhalombattai nagy­üzem, a DíCV és a DHV ál­tal rendelkezésünkre bocsátott pénz- és egyéb támogatás eredménye. Labor és .állatház A felszerelés valóban min­den igényt kielégítő. Az ösz- szes gyereknek külön munka­asztala van, mikroszkóppal vegyszerekkel, kémcsövekkel. A cél világos: a diákok szá­mára nagyon sok gyakorlati órát tartanak, hogy saját vizsgálatok során jussanak el az összefüggések felismeré­séig, és szinte játszva tanul­ják meg a tudomány alapjait. Mint megtudtam, nem az egyetemi szintű képzést tart­ják fontosnak, nem a befo­gadandó ismeretek mennyisé­gét növelik, hanem arra tö­rekszenek, hogy a gimnáziumi tananyagot az általánosnál mélyebben, alaposabban sajá­títsák el a diákok. A labora­tóriumok után még egy meg­lepetés: az állatház. Szinte Durrell korfui gyerekszobájá­ban érzem magam. Amerre pillantok, madarak, halak, kis- emlősök telepei, sőt: még bot- sáskatenyészetet is látok. Az élelmezésről, az akváriumok és a helyiség tisztántartásáról maguk a tanulók gondoskod­nak. Állatbarát szakkörük van, amelynek nemcsak a speciális tantervű osztályba járók lehetnek tagjai. S az sem biztos, hogy ők kivétel nélkül részt vesznek ebben a munkában. De év végén a legjobban dolgozó tizenöt em­ber, akit a diákvezető jelöl ki és a tanár úr által választott öt diák tanulmányi kirándu­lásra mep^. Ennek keretében rovargyűjtéssel, állat- és nö­vénymeghatározással foglal­koznak. Péter, akiről az elején szóltam, orvosnak készül, azon belül is mint kutató, a rák gyógyításával szeretne foglalkozni. Rögtön adódik a kérdés: Számára egy-egy ilyen túra milyen érdekességeket rejthet magában? — A rovarok és növények megfigyelése, elemzése nekem legalább annyira fontos, mint annak, aki biológusnak ké­szül, hiszen az egész fejlődé­si vonalat meg kell ismer­nem, ha az emberekkel aka­rok foglalkozni. Ugyanis az emberi szervezet szintén erre az alapra épül. Bennem még mindig mo­toszkál a kisördög; vajon tényleg el tudják-e dönteni 14 évesen a fiatalok, hogy jó­val később milyen pályát vá­lasztanak majd? Baricza Ju­dit és Karádi Gábor már most pontosan tisztában van azzal, mit szeretne. De Ember Zsuzsa és Énekes Tímea csak annyit válaszolt, hogy min­denképpen tovább akarnak tanulni, és egyiküket a bioló­gia, másikukat a kémia vonz­za leginkább. Széks a skála — Tanár úr, nem lenne mégis jobb, ha a fakultációs rendszerben még két évet nyerhetnének a végleges vá­lasztásig? — Ezt az érvet nagyon gyakran felvetik és annak idején ez döntött a fakultáció mellett. Ám tapasztalataim szerint éppen a természet, a biológia iránti érdeklődés je­lentkezik nagyon hamar. Az ilyen gyerekek kiskorukban szöcskéket, bogarakat gyűjte­nek és nemcsak azért, hogy játsszanak, hanem megtanul­ják ezeknek a rendszerezését, gondos, pontos megfigyelését is. Azon kívül nagyon széles a skála, a továbbtanulási le­hetőség. Biológiával akár ag­rármérnöki egyetemre, akár orvosegyetemre, akár a ter­mészettudományi karra is le­het jelentkezni. A probléma inkább a kémia. Ennek okta­tása később is jelenik meg az általános iskolában, és a to­vábbtanulási lehetőségek is szűkösebbek. Mindez jelentke­zik a beiskolázásnál is. Az osztály biológiás felét teljes létszámmal fel tudtuk tölteni, még kismértékben a váloga­tásra is volt lehetőségünk. Viszont a tizenhat helyből csak kilencre akadt jelentke­ző kémiából. Persze ez még a megfelelő tájékoztatás hiányá­nak köszönhető, no meg az első indulás nehézségeinek. Búcsúzóul Rózsa Józsefné dr., az iskola igazgatónője mondta el, hogy az öttagú szaktanári gárda milyen lel­kes és színvonalas munkát végez. Például Szerényi Gá­bor és felesége személyesen járták körbe a környező is­kolákat, hogy felhívják a fi­gyelmet erre a lehetőségre. Így is volt, aki csak a felvé­teli beszélgetésen tudta meg, választhatta volna ezt a tan­tárgyat is magasabb óraszám­ban. Remélik, hogy az idei beiskolázásoknál már nem lesz hasonló gondjuk. Szabó Z. Levente Népszínház operatársulata Vendégszereplés Tíznapos nyugat-európai turnéra indul januárban a Népszínház operatársulata. Svájc és a Német Szövetségi Köztársaság hét városában lépnek a közönség elé Doni­zetti: Az ezred lánya című vígoperának olasz nyelvű elő­adásával, a László Endre ve­zényelte kibővített. 28 tagú ze­nekar közreműködésével. Egy éve szintén ezzel a darabbal vendégszerepeitek Hollandiá­ban, az NSZK-ban és Svájc­ban. A turnét megelőzően január 5-én a Józsefvárosi Színház­ban, január 7-én pedig a ta­tabányai Népházban szerepel a társulat a vígoperával. A művészek november óta pró­bálják Offenbach: Párizsi élet című darabját, s a tíznapos utat követően kerül sor Buda­pesten a bemutató előadásra. Ktállítótermekból Gazdagabb lett általa a táj Ahol egy költő, író, festő születik, mindig felemelkedik egy addig érintetlen táj. így Zebegény Szőnyi István után több, gazdagabb Bazsi is Si­mon István versei révén. Hor­váth László 1955-ben Farmo­son látta meg a napvilágot, ott él ma is. Édesapja az ál­talános iskolában tanít, rajz­tanár. Horváth László Vácott járt középiskolába, ahol Mikes István József és Cs. Nagy András korrigálták műveit, ké­sőbb Patay Éva és Patay László hatott jótékonyan ki­bontakozására. Kecskeméten végezte felsőfokú iskoláit — üzemmérnök, a tápiószelei Ko­hászati Gépgyárban dolgozik. Szabad ideje, gondolkodása maradéktalanul a festészeté. Szenvedélye a kép. 1984-ben nyílt meg első önálló tárlata Farmoson és Győrött, 1986 őszén Jászberény fogadta al­kotásait. A Nagy István-cso- port tagja, részt vett a „Ke­nyér a képzőművészetben” cí­mű országos tárlaton is. Élmény és tapasztalat Izgalmas és csöndben tör­ténő készülődés után egyre magabiztosabban válik tehet­sége művekké, s ez nem egy­szerűen önmegvalósítás: a fes­tészettől érintetlen táj általa a magyar képírás új fejezeté­nek részévé válhat. Annál is inkább, mivel Horváth László fő képforrása Farmos és kör­nyéke. Itt figyelte képpé a Télutó oly gazdag ziláltságát, a Pórteleki tanya kazlai­nak, fáinak egyéni báját, a Szürke ló meghittségét, a Te­henek artisztikumát. A baráti ismeretség szellemében örökí­tette meg a láp és mocsár kü­lönös 6zínegységeit, a Ceglédi tanya magányát, a boglyák fákhoz tömődő rajvonalát, a mezőkön sorvadó romos épü­leteket. Egyik farmosi Tanyn- körzetének napos utcája érzé­kelteti, hogy a világ min­denütt, itt is központ. A ma­ga bensőségében az. Ereje ab­ban is megmutatkozik, hogy egy adott és megfigyelt témá­ról gazdag változatokban ké­pes festői összegezést nyújta­ni. Az élmény és a tapaszta­lat szintjén. Tokaj a másik felismerése. Az ott festett utcák, dombra kapaszkodó házak látványa erősen hatott rá, hozzájárult rajzkászségének fejlesztéséhez, Horváth László: Fórteleki tanya egyéni színvilágának egyre magabiztosabb kialakulásához. Ebben a szellemben örökítette meg a tokaji kőfejtőt, ladiko­kat a Bodrogon, akvareilekés olajképek ciklusában. Portréi is arról tanúskod­nak: festő született Farmoson Horváth László személyében. Borotválkozó önarcképe csön­desen bejelenti lehetőségeit. A környezet hatása Többi képmása, így a nagy­anyjáról, Marci barátjáról és Bodrogi István nagykátai nép­művészről festett képe szintén érzékelteti felkészültségét. Va­lami más is szembetűnő. Em­bersége, lelki finomsága, me­lyet a Dávid alszik című fest­ménye igazol. Tárgyilagosan még azt is megállapíthatjuk, hogy szű- kebb családi köre, Farmos és Tápiószele lakossága, gyári munkatársai is hozzájárulnak festői fejlődéséhez, hiszen minden önálló kiállítására el­kísérik értő, érző, várakozó megbecsüléssel. Azért, hogy Horváth László festői jövője magabiztosabb és megfelleb­bezhetetlen legyen. Losonci Miklós Nemzetközi seregszemle Szecessziós kiállítás Már formálódnak a tervei a századforduló kelet-közép- európai szecessziós művésze­tét és kultúráját bemutató, 1990-ben megrendezendő nagy­szabású nemzetközi kiállítás­nak. Mint azt Rózsa Gyula, az Iparművészeti Múzeum fő­igazgatója elmondta, hazánk, valamint Ausztria, Lengyel- ország, a Cseh Szocialista Köz­társaság s a Horvát Szocia­lista Köztársaság kulturális intézményei támogatásával és részvételével létrejövő vállal­kozás célja, hogy feltárja és bemutassa e térség századfor­dulós kultúrájának, művelő­A vágy szépsége Ki fog repülni? K i ne szeretne legalább egyszer ma­gasba emelkedni, repülni? Ki nem akart gyermekkorában piló­ta lenni? Kit nem bűvölt a magasba szárnyaló fémtest titokzatos csodája? Már az ógörögök próbálkoztak a re­püléssel, utánozva a madarakat. De a repülést tervezgette Leonardo da Vin­ci. aki korát megelőzve repülőszámya- kat rajzolt, tanulmányokat írt. S ki ne olvasta volna Verne csodálatos repü­léstörténeteit? A repülés szépsége, vá­gya Cserhalmi Imrét, a Ki fog repül­ni? című könyv Íróját is megihlette, akit már jól ismer az olvasó, hiszen újságcikkeivel, irodalmi írásaival, ri- portköteteivel jelen van közéletünk­ben. Legutóbbi könyve, a Ha nincs fék, gáz van című, a kamionosokról szólt, s méltán aratott sikert. Most a pilóták világába, a repülés történetébe és mai polgári viszonyaiba kalauzolja el az ol­vasót. Miközben megismerteti vele a repülés fejlődését, a pilótákat, a légi­kisasszonyokat, kísérőket, a légi közle­kedés létesítményeit, a gazdasági és szervezeti problémákat, amelyek fog­lalkoztatják a magyar polgári repülést. Cserhalmi Imre kötetében nem csa­lódunk: rendkívül izgalmasan, mind­végig érdekesen mutatja be a magyar polgári repülést. Megmutatja, hogy mi­lyen színes, vonzó, de ugyanakkor ke­mény ez a világ. A szerző rá jellemző kritikai érzékkel, őszinte nyíltsággal, a mélyebb összefüggéseket is feltáró készséggel, a hétköznapi hősiesség irán­ti tisztelettel és szeretettel ír erről a világról. Ezért is érdekes, olvastató ri­portkötete. amelyet érdemes figyelme­sen lapozgatni. A vágy szépsége a szépség vágyában című bevezetőjében fogalmazza meg a kötet mondanivalóját: azt a csodálatot, amely eltölt bennünket, amikor a re­pülésről hallunk, olvasunk vagy lát­juk, hogyan húznak el magasan felet­tünk a levegőben az acélmadarak. Ho­gyan lehet világrészeket átívelni rövid idő alatt, miként lehet órákat fent, a magasban eltölteni? Hát ha még azt is tudjuk, hogy a repülés nem csak szen- védély, hanem közlekedés, teherszállí­tás, gazdasági ágazat, sport, honvéde­lem, hobbi, ipar, és mindezek fölött emberi szenvedély, nemcsak szépséges, hanem gyötrelmes is, sőt — ahogyan a szerző fogalmaz — veszélyes is. Ez a szépség és veszély vonzotta Cserhalmi Imrét is, hogy megmutassa, illetve be­mutassa a magyar repülést minden szépségével és gondjával. Az Egy kis repüléstörténet című fe­jezetből megtudjuk, hogy miként ala­kult ki a magyar repülés, a repülőipar. Hogyan fejlődött ki a magyar légi köz­lekedés hazai és nemzetközi viszony­latban. Megtudjuk, hogy az első légi tragédia már 1912-ben bekövetkezett, s szenvedő alanya Takács Sándor volt, aki gépével lezuhant és szörnyethalt. Azóta félelmetesen hosszú a repülés ál­dozatainak névsora. Repülni mégis kell, sőt egyre nagyobb az igény, hogy a gépmadarakon száguldozzunk. A szerző nagyon jó érzékkel mutatja meg a repülés szépségeit, de leírja a veszélyeit. Egy külön fejezetben a légi Titanicok elsüllyedését mutatja be, a magyar polgári repülés keserves ese­ményeit, a fekete dobozok magnósza­lagjainak titkait, a halálos sétarepülé­seket, hogy aztán könnyed, csevegő modorban megtudjuk, hogy milyenek a magyar stewardessek, milyen a nem­zetközi nő fogalma (v)iszonya a kapi­tányhoz és más érdekességek. Nem elégszik meg azonban jó szto­rikkal, hanem oknyomozást is végez, bemutatja a légi közlekedés magyar- országi rendszerét, a felelősséget érző vezetőket, a nemzetközi kapcsolatrend­szert, valamint a kereskedelempoliti­kát, amely éppen úgy hozzá tartozik a repüléshez, mint a jó startolás. Miköz­ben a szerző a repülőgép fedélzetén Al­gériába tart, megismerkedhetünk bá­bolnai „fiatalasszonyokkal”; azaz csir­keszállítmánnyal, hiszen a Malév teher­szállítást is végez, de portrét olvasha­tunk Fazekas Józsefről, aki sok érde­kes dolgot mond el, majd repülőtéri csodáknak és csalódásoknak szentel az író egy ív terjedelmet, hogy közben megismerkedjünk Ferihegy történetével és egy viharos termelési értekezlettel, hogy aztán a fekete 1985-ös esztendőt hozza közel az olvasóhoz, amikor ugyan­is nagyon sok szerencsétlenség történt, amelyeknek okait is próbálja kutatni, s a gondokat megosztani az olvasóval. ( íjra visszatér a légikisasszonyokra, j a stewardessekre, akikről annyi furcsa rémhír, sztori kering a köz­véleményben, akik „könnyű lányok”, akik nemcsak szépek, de meg akarnak „gazdagodni”, s akik nagy „karriert” futottak be. Mi az igazság? A fátylat érdekes beszélgetések és vallomások ré­vén lerántja a riporter és megmutatja az igazságot. Végül epilógusban foglalja össze mondanivalóját Cserhalmi Imre, s azon kesereg, hogy mi mindenről nem írt még, holott nagyon is kerek egészet alkotott, remek olvasmányt és jó köny­vet adott a Kossuth Kiadó gondozásá­ban az olvasó kezébe, közelebb hozta hozzánk a XX. század egyik csodáját, a jövő ígéretét — a repülést. Gáli Sándor dés- és művészettörténetének közös vonásait, ugyanakkor áttekintse az eltérő nemzeti sajátosságokat is. A művé­szettörténeti kutatás eddig jobbára csak a szecesszió egye­temes, illetve egy-egy orszá­gon belüli jellegzetességeivel foglalkozott. Kevésbé vizsgál­ta a hajdani Osztrák—Magyar Monarchia területén létrejövő a nyugat-európai művészettől markánsan elkülönülő szecesz- szid sajátosságait, közös szel­lemi, társadalmi vonatkozá­sait. A tudományos igényű, ugyanakkor a nagyközönség számára újszerű, izgalmasan gazdag anyagot tartalmazó ki­állítás koncepciójára a jövő év elején készül javaslat, s egy nemzetközi kutatógárda 1987 őszén tudományos szim­póziumon vitatja meg a ki­állítás szakmai kérdéseit, s készíti el a tárlat forgató- könyvét. A vándorkiállítást a tervek szerint Budapesten, Zágrábban, Bécsben, Prágá­ban és Krakkóban tárnák a közönség elé. Az elképzelések szerint a bemutató nemcsak az 1890-es évektől az első világháborúig terjedő időszak képző- és iparművészetének széles körű áttekintése lesz, hanem o ko­rabeli életmód, a környezet­és tárgykultúra jellegzetessé­geit is reprezentálja majd. Helyet kapnának benne azok a tárgyak és dokumentumok, amelyek az egykori lakáskul­túrát, utcaképet, s a társas­élet — kávéházak, orfeumok, színházak, üdülő- és fürdőhe­lyek — színtereit és hangula­tát elevenítik fel. E rendkívül izgalmas történelmi időszak szellemiségét, életérzését az ezt leginkább tükröző képző- művészeti műfaj, a festészet mutatná be, felvonultatva egy- egy tipikus motívum, téma megjelenítését, variációit. Kü­lön fejezet ismertetné azokat a műfajokat, tárgyköröket, amelyek az adott országban különösen magas színvonalat értek el, illetve képviseltek, így egyebek között a magyar Zsolnay-kerámia darabjai és a hazai építészeti iskola ki­emelkedő eredményei szere­pelnének a tárlaton. A kiállítást a tervek szerint irodalmi, színházi és zenei rendezvények egészítik ki.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom