Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-24 / 302. szám

/ AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXX. Évfolyam, 302. szám Ara; 2.20 forint 1986. december szerda Lassan érő gyüifiolcs « engeteg szép álmunkat temette ba a változó világ teremtette politi­kai, gazdasági hóförgeteg. Renge­teg szép álmunk immár valóra váltan állta, állja ki politikai, gaz­dasági viharok hatalmas erejét. Mindkettő Igaz, egyik sem? Együtt igazak. A háború poklából éppen hogy kikerülve, kábán még a fájdalmaktól és veszteségektől, de már ál­modtunk. Meleg otthonról, ruháról, jóilakás- ról. S akkor... akkor: 1945. december 23-án, az ország súlyos helyzetére való tekintettel az Iparügyi Minisztérium elrendeli az összes fontos ipari nyersanyag és készáru zár alá vételét. Álmodtunk, örökös kisemmizettek, a földről, a magunk birtokáról. S akkor... ak­kor: 1946. december 18-án a Nemzetgyűlés törvényt fogad el a földreform befejezéséről. Álmodtunk, örökös megalázótok, kiszolgálta­tottak a magunk jogáról, emberségünk mél­tóságáról. S akkor... akkor: 1947. december 12-én a kormány rendeletet hoz a kötelező kollektív szerződésekről. Álmodtunk kicsit könnyebb életről, szebb otthonokról. S ak­kor... akkor: 1948. december 30-án kigyúl a villanyfény a hároméves terv keretében villa­mosított kétszázötvenedik faluban, Váchar- tyánban. Álmodtunk az idősek nyugodt pi­henéséről, mint jogról. S akkor... akkor: 1966. december 15-én — húsz esztendeje csupán? lehetetlen!, mintha évszázados természetességű lenne — a Miniszterta­nács ülése elfogadja a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok új nyugdíj- rendszeréről szóló rendeletet. Álmodtunk. Ügy álmodtunk a szocializmusról, hogy. csak kevesek tudták, mi az. Ügy álmodtunk egy jobb, szebb, emberibb világról, hogy azt hit-' tűk, ha kérjük, a tenyerére emel bennünket. Ügy álmodtunk sorsunk emelkedéséről, hogy nem bíbelődtünk azzal, mitől emelkedik?! Abban bíztunk, amit elgondoltunk, az úgy lesz, bármit akarhatunk bármi meglesz. Ál­modtunk. Ma már nem álmodunk? 'Álmok nélkül nem élhetünk. Tettek nélküli nem tudunk megélni. Az elmúlt időben mindig harcban álltunk, a győzelmek ünneplésére kevés idő jutott, s nemzedékek sora ezért — ezért is — érezte megrövidítve magát. Mégis, elődeink, törté­nelmi anyáink, apáink türelmesebbek voltak, mint ma magunk. Mi percekért, órákért, na­pokért kapkodunk, kapaszkodunk, ők okos elődeiktől tudták, s maguk is gyakorolták, a hónap, az év az évtized az évszázad az iga­zán fontos, a történelmi megtartás habarcsá­nak keverője, a tettek köveinek összeillesztő- je. Ök tegnapi magukhoz mérték, jutottak-e valahová, s mennyire, mi mások tegnapját nem nézve, holnapjukat vélnénk, nem ve­rítékben, nem küszködésben, nem igyekezet­ben, hanem gyümölcsben mércének...! Vigyázzunk: arányt, irányt téveszthetünk. Ünnep? Ünnep. S bár a készülődés, az üzletek nem mutatták, visszafogottabb, mint volt ez az ünnep öt vagy tíz esztendeje. Visz- szafogottabb vagy keserűbb? Visszafogottabb és keserűbb? Szavakkal játszanánk? Érzel­meket próbálunk meg közfelelősségű szenzo­rokként jelezni. Van, amit biztonsággal lehet, s ezernyi más, amit tétován, tipródva, két­ségekkel. Mert észleljük, egyre több helyen tapasztaljuk, megnőtt az érzelmek, a szenve­délyek működési terepe, árnyékba parancsol­va a higgadtságot, leintve az okosságot. Esztendők óta tudjuk ezt a dilemmát. Esztendők óta nem tudunk dönteni melyi­ket válasszuk, s tesszük, keverve, követke­zetlenkedve, hol előre lépve, hol hátrálva, mindkettőt. Ezért olyan a kert, amilyen, szívet melengető és riasztó egyszerre. Lehet, hogy minden kert ilyen? Lehet. S talán tör­ténelmi szükségszerűség, hogy ilyen legyen, mert csakis így kínálhatja fel a választás, a döntés lehetőségét, a mihez képest hala­dás, a mihez képest visszaesés mércéjét. Békét akarunk, de nem vesszük tudomá­sul, hogy megvédésének ára van, erkölcsiek­ben, anyagiakban egyaránt. Jobban akarunk élni, de nem vesszük tudomásul, hogy a többnek, a jobbnak ára van szemléletmódvál­tásban, verítékben szó szerint és átvitt érte­lemben, fizikailag és szellemileg. Kevesebb szöveget követelünk és több tettet, de nem vesszük tudomásul, hogy szövegeink egyre kövérebbek és tetteink egyre soványabbak. Célokat kérünk számon és nem vesszük tu­domásul, hogy azokat a célokat sem értük, érjük el, amelyekre mód lett volna, mód van. Csábító mintákat magasztalunk de nem vesz- szük tudomásul; ezek a minták lemásolha- tatlanok, mert alapvetően eltérőek az adott­ságok, a feltételek hagyományokban, anyagi, erkölcsi adottságokban, környezeti kényszerí­tő hatásokban. Mások szeretnénk lenni, mint vagyunk ma, de nem vesszük tudomásul, ez lehetetlen akkor, ha ugyanúgy gondolkozunk és cselekszünk mint ma. S mindeközben, újra meg újra, álmodunk. Egy mindenben tipp-topp valóságról, ami úgy teremt világszínvonalú gazdálkodású ha­* * >' v * ' te | ^ < ’• •• .r J. 'i' *, * i ÄSilllllü 'SÍP 1 I -■<;& á1 ' - | tékonyságot, hogy foglalkoztatásnak, automatikusan létbiztonságot, ami a műszaki fejlesztés min-/ den eredményét azonnal kamatoztatni kezdi, de úgy, hogy kiküszöböli a versenyt, tehet­ség, képesség, szorgalom szembesítését a te- hetségtelenséggel a csekély képességekkel, a szorgalom hiányával, a fegyelmezetlenséggel, a pazarlással.., Furcsa váltókon kattog át egyre többek gondolatainak sebesvonata. A világból csak annyi látszik fontosnak, amennyi rosszked­vűnk teleit és nyarait igazolja, amennyi bez- zegeink dajkájaként szolgál, ameny- nyit, amit önkényesen kiválasztunk a roppant bonyolult halmazból, a hu­szadik század utolsó negyede föld méretű valóságából. Erkölcseink és nem javaink szegényességével küszködünk tehát elsőnek és döntő mértékben, holott leggyak­rabban a legveszedelmesebb tévedést követ­jük el, összetévesztjük, felcseréljük az okot és az okozatot. Nem szégyen az ókor legél­esebbjéhez, Arisztotelészhez fordulni ta­nácsért. ö írta le a Nikomakhoszi etika so­raiként: „...ha mindenki vetélkedve töre­kednék az erkölcsi jóra, s megfeszített erő­vel igyekeznék a legszebb tetteket cseleked­ni, akkor nemcsak a közösségben menne minden úgy, ahogy kell, hanem minden ma­gánember is hozzájuthatna a legfőbb jóhoz.” Egyszerű a recept a bajokra? A legnehezeb­ben beváltható. Éppen azért, mert kitől-kitől magától követel szembenézést, tettet, másként gondolkodást, szokások levedlését, kényelmes­ségek sutba dobását, ügyeskedések röstellé- sét. S ahogy magától, úgyszintén követeli ezt a családtól, a szűk környezettől, s ott már nem csupán érdekek kapnak hajba, hanem presztízsek is, tegnapban gyökerező értékeket kellene kétségessé tenni, s holnapok kétsé­ges ígéretére alapozni. Sok ember, sok család nem hajlandó erre. S ma még a társadalmi, gazdasági közeg sem olyan, hogy kikénysze- rítse ennek érdemességét, hogy választás elé állítsa a társadalom minden tagját; váiamiit valamiért, kevésért keveset, sóikért Sokat. A társadalom berendezkedett arra, hogy nőjön csak ráérősen az a fa, de újra meg újra megdöbbenten veszi tudomásul, lassan érik a gyümölcs...! Almokat kárhoztat, legyenek azok valamikori magánálmodozások vagy ép­pen politikai programokba beillesztett, kö­zösségi (méretűek. S álmokból kiábrándulva, szinte fölkínálja magát az érzelmi spirál, fusson rajta az in­dulatok kosa, s fejével már olyasmit bököd, mint közös felelősségvállalás, mint összetar­tozás, mint nemzeti tudat, mint szocializmus­kép, mint haza. S ez a spirál már nem já­ték bár meggyőződésünk, indulatok kosát a legtöbben — a néhány sandát, a néhány fog- csikorgatót nem számítva — meggondolat- lanull engedik útjára, fusson addig, ameddig jut a lendületből. Nem játék ez a spirál, mert már-már politikai divattá teszi a na- gyotmondást, a közélet bátorságként tünteti fel a mellőzését, s avíttnak minősíti, mi­nősítteti a mérlegelő józanságot, oktalanság­nak a közösségért cselekvést. Ezért nem já- ■ tékszer ez a spirál, hanem akaratlanul is eszközzé válhat, s válik is a politikában, nagy horderejű kérdések eldöntésében, a hol­napba vezető utak meghatározásában, holott ha valamiben nem, ezekben nincsen helye az indulatoknak, az érveket helyettesíteni szán­dékozó szenvedélyeknek, a tettekkel összeté­vesztett szavaknak. K arácsony ünnepe, s majd néhány nap elteltével itt az új esztendő. Mérleg az elmúltról és készülő­dés az érkezőre. Családonként, személyenként más és más ez a mérleg, ez a készülődés. Mégis, mennyi ben­ne a közös! Öröm és aggodalom egyaránt, fiataloké, időseké egyformán, nagy tekirité- lyűeké és névteleneké, sokszor bántottaké és mindig dód el g etettek é. Öröm? Ezernyi ok rá! Aggodalom? Seregnyi indíték hozzá! Melyik a mienk? Bizonyos, mindkettő. Ebből is, ab­ból is rakott idegpályáinkra tényeket, tapasz­talatokat az 1986-os év, s kétség nélkül tud­juk, ezt teszi majd 1987 is. Akkor tehát? Folytassuk a kiáltozást, kicsiny a fa, lassan érik a gyümölcs? Vagy inkább kezdjük azt nézni, mit kíván a gyümölcsöt termő fa? Segítsen a válasz megélésében a filozófus, Seneca el nem porladó igazsága: „Senki sem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé”. /'a'-'"' A , í MA: Hittel, cselekvő elkötelezettséggel „A közvélemény nyugtalansága te­hát nem alaptalan, hiszen a gazda­sági helyzetünk kedvezőtlen tenden­ciái hasonló típusú és jellegű folya- v matokká állnak össze, amelyek ha­tásai közvetlenül befolyásolják az anyagi létet és gondolkodást.” (9. oldal) Nem egyformák, de közösek „A népfrontbizottság az egyetlen, amiből mindkét falunak sajátja van. A titkár szerint ez rangot, némi te­kintélyt is ad, mivel ez jelképezi a települések önálló létét.” (2—3. ol­dal) Közömbösség, hanyagság az okok között .......megmagyarázhatatlan: ami­kor már felfedezték a bűncselek­ményt, presztízsokokból a vezetők ki akarják magyarázni az ügyet, leplezik a bűn elkövetőit-.” (11. oldal) Az év sportolói „Azóta meredeken ível felfelé a pályafutása, amióta a magyar úszó­sport »pápája« irányítja az edzéseit. Sokszor úgy érzi, a munka már iga­zán sok ...” (7. oldal) Van helyük a nagyok között „Csúcstechnológiára keveseknek futja manapság. Csakhogy van, aki­nek ez kedvét szegi, mások viszont csak azért is megmutatják: van he­lyük így is a nagyok között.” (10. oldal) Ordítani, nem szereim „Ülünk. KI kellene rohanni az ut­cára és elkezdeni ordítani, embe­rek, ez rettenetes?! Ugyan már! Mennyi ilyennel néztél szembe? S ordítottál? S ha olykor, figyelt vala­ki rá?” (10—11. oldal) A gyermekek testnyelve „Csak akkor válhat valaki jó anyává vagy apává, ha ismeri a gyermekét, nem hunyja be a szó­mét annak indulatai, esetleg végle­tes érzelemkifejezései előtt.” (13. ol­dal) a kulisszák mögé „— Ne értsen félre, én nem va­gyok babonás. A Bika jegyében szü­lettem, s az ilyenekre az jellemző, hogy a földhöz közel érzik igazán jól magukat. Ez rám duplán is igaz.” (14. oldal) KELLEMES ÜNNEPEKET! ' :

Next

/
Oldalképek
Tartalom