Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-22 / 300. szám

Kezdetben szlovákul szélt a tanító Nemzedékeket neveltek a jóra AZ 198I-BEN RENDEZETT albertirsai helytörténeti-nép­rajzi kiállítás vendégkönyvé­be az egyik látogató a követ­kezőket írta: „Múltunk felku­tatása, megbecsülése, az ősök tisztelete!" Ennek jegyében emlékezhetünk a 275 esztendő­vel ezelőtt történtekre, az az­óta eltelt időkre. Idézzük a több mint 600 éves Albertirsa — benne a régi Alberti és Ir­ta, történelmi fejezeteit. Ezt az időt a történelem két nagy fejezetre osztota. Az elsőt a 150 éves török unalom alatti pusztulás, elnép­telenedés zárta le. Az idén ősszel ünnepeltük Buda visz- szafoglalásának 300. évfordu­lóját. Alberti és Irsa akkori­ban a lakatlan helységek lis­táján szerepelt. 1711-ben újra éledt, mert ide települtek a ma Alibertirsájának első lakói, és hozzákezdtek a községtörté­net második fejezetének meg­alkotásához. Az első telepesek a Felvidékről idehívott szlo­vák és magyar jobbágyok vol­tak. Irsára a környező telepü­lésekről és erdőkből települt vissza az őslakosság. Várats- kay András földesúr hívta ide a telepeseket, de a letelepíté­sükről és az új élet megindí­tásáról -már egy másik földes­úr, Szeleczky Márton gondos­kodott. A jobbágyok elégedettek voltak új életükkel, becsülték Szeleczky Mártont, aki hozzá­segítette őket házak építésé­hez, környezetük szépítéséhez. Nemcsak a saját vagyonának növelésével foglalkozott, de gondoskodott a falu népének tudásfejlesztéséről, komolyan gondolt az itt élő gyermekek oktatására is. Claudinyi Frigyes lelkész volt a jobbágygyermekek ta­nítója és a bibliai ismeretek mellett írásra, olvasásra, szá­molásra, a feljebbvalók iránti engedelmességre tanította őket. Szeleczky Márton jó szívvel vette a lelkész ez irá­nyú tevékenységét és a lete­lepülés után 10 évvel meg­szervezték az első iskolát. Az első tanító Benedicty Izrael volt. Ez egy újabb igényt tá­masztott a település vezetői felé, az új iskola építését. Ekkor már a tanító fizetést kap a községtől és a gyüleke­zettől. Ezért a fizetésért köte­les volt az összes szegény és gazdag gyermeket szorgalma­san gondozni és hűségesen ta­nítani. Első iskolánk földes­úri iskola volt, melynek szak­mai irányítása az egyházi ve­zetőkre tartozott ennek fel­ügyeletét a községi tanács gyakorolta. Az albertí iskolá­ban az oktatás nyelve száz esztendőn át a szlovák nyelv volt, és csak 1830-ban tértek át a magyar nyelvű tanításra. A földesúri iskolák szerepét az 1777. évi központi iskola­törvény értelmében az egyta- nítós falusi iskolák vették ót. 1809-ből már részletesebben ismerjük a tanító fizetését is. Ekkor már a falu lakosai kü­lönböző természetbeni szol­gáltatásokkal tartoznak a ta­nítónak. A falu, mint „állami közigazgatási egység”, nagyon kevés jövedelemmel rendelke­zik, ezért nem tudta vállalni a tanító rendszeres és teljes fizetését. A községtől évente 6 szekér fát és 6 sz-ekér szénát kap, ezenkívül gyermekenként 10 kiló búzát. Állatait a falu pásztora legelteti. Juttattak a tanítónak gabona- és kender- földet is. melynek munkáit az egyház végeztette el. A tanító az. egyházi szertartásokon vég­zett tevékenységéért Is anya­gi dotációt kapott. A gyere­kekkel folytatott munkáért a jobbágyok is fizettek, ha tud­tak. Az első osztályok, vagy inkább csak tanulócsoportok rendszerint az oskolamester lakásán vagy a lakáshoz tol­dott zsúpfedeles', szűkös és hiányosan berendezett helyi­ségekben tanulhattak. A VALÓBAN ISKOLAI cé­lokat szolgáló épületeket az 1800-as évek derekán építették Albertin és Irsán, Ezekben az. években alakult ki a két köz­ségben az iskoláztatási rend­szer, mely egészen 1945. évi felszabadulásig a községek tanügyét szolgálta. A fejlőd*:1: nem állt meg. és a Kolozsvári utcában megépült először egv tanterem, maid újabb 4 tan­termet építettek a felszabadu­lásig. Az e’emi iskolai okta­tás az egyházi közösségek ke­zében volt. Ezt a vallási jel­leget csak az 1910-ben meg­nyitott községi elemi iskola — a mai központi iskola helyén — bontotta meg. Ezt követte az 1930-ban felavatott alberti állami elemi iskola. Űj színt és a korabeli oktatási rend­szerben előibbrelépést jelentett az 1924-ben Irsán beindított polgári iskola megnyitása, ahol apácák tanítottak. A négyosztályos polgári iskolá­ban akikor magasabb színvo­nalú képzés folyt már. Ez az iskolatípus elnyerte a szülők teszését s a tandíjfizetési kö­telezettség ellenére is szívesen íratták ide gyermekeiket. A középiskolában tovább tanulni vágyó gyermekek jó alapot kaptak. A felszabadulás előtt Alber­tin működött az állami és az evangélikus elemi iskola. ír- són tanítottak a katolikus pol­gári iskolában, a katolikus elemiben, az evangélikus ele­miben és a községi elemiben. Elismerés illeti azokat az is­mert vagy ma már ismeretlen tanítókat, akik a község lakói­nak nemzedékeit nevelték, ta­nították a jóra, szépre és a kötelességre. Álljon itt példa­ként Takács Károly, Ponicsán Mihály, Somlyódi János, Né­meth István, Szalay Károly, Szrnka György, Fehér Sándor, Kutas Emil, Pók Dezső, Ko­vács Irén, Kocsis Lajos, Krä­cker Mihály, Puruczki Mária, Bráda Lajosné, dr. Révész Je- nőné, Nagy András és mások neve, akik példát mutató lel­kiismerettel tanítottak, és a két község művelődési és köz­életében jelentős szerepet vál­laltak. Az 1945-ös felszabadulás történelmi sorsfordulót jelen­tett. 1948 nyarán végbement az államosítás. Ennek nyomán létrejött az 1. számú iskola Irsán, a 2. számú iskola Al­bertin. Az 1948—49-es tanév­ben már csak a községben dolgozó világi tanítók láthat­tak munkához. Az átállás nem volt zökkenőmentes. Az isko­láknak az ott folyó munkával kellett meggyőzni a szülőket. 1975-ben jött létre két is­kola összevonásával az Albert­irsai Általános Iskola. Addig soha nem tapasztalt összefo­gás mutatkozott a lakosság, a termelőszövetkezetek és a köz­ség vezetői között a jövőért, gyermekeinkért. Megépült a 9 tantermes Győzelem úti új épületszárny, megújult az öreg épület. A személyi, tár­gyi feltételek ugrásszerű javu­lása mutatkozik. Ehhez kap­csolódik a minden igényt ki­elégítő új tornaterem. BÍZOM ABBAN, hogy azok a gyerekek, akik a jövőben foglalják el iskolánk padjait, békében és szeretetben tanul­hatnak. Nincs jobb érzés, mint látni és érezni azt, hogy a szülők elégedettek mun­kánkkal, a gyermekek öröm­mel járnak iskolába. Bíró Ferenc igazgató Elhangzott a 275 éves az ok­tatás Albertirsán című ünnepi megemlékezésen a nagyközség általános iskolájában. Két levél Két levelet hozott a pos­ta a napokban Apáti-Tóth Sándor fotóművésznek, lapunk munkatársának. Az egyikben a Művelődési Mi­nisztérium közli, hogy ní­vódíjban részesítette Etű­dök, jelek, emlékek című anyagát. A másikban a Magyar Fotóművészek Szö­vetsége arról értesíti, hogy az 1986-ban Prágában nagy sikerrel bemutatott anya­got 1987 áprilisában és májusában a Helsinki Ma­gyar Intézetben állítják ki. CEGIJÉDI ^/tírfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM 1986, DECEMBER, 22., HÉTFŐ Elkelt a gyár Jövőre új színekben szerepelnek Elkelt a Monori Mezőgép Vállalat ceglédi gyáregysége. A munkásgyűlésen hivatalo­san is bemutatkozott az új gazda, a Ceglédi Állami Tan­gazdaság. Az üzlet előzménye annyi, hogy a monori központú cég az elmúlt esztendőkben mély­pontra került. Főkönyvében 1985. december 31-én 23 millió forint érdekeltségi alaphiány mutatkozott. A hiány felszá­molására különféle elképzelé­seket fogalmaztak meg. Szóba került a termelőkapacitások kihasználtságának fölülvizsgá- lata, a nélkülözhető területek és épületek értékesítése. Kiváló címek Kiderült, hogy egyedi álló­eszközök eladásával nem pó­tolható a hiány, tehát komp­lett termelőegységet kellett áruba bocsátani. Elsőként a rákoskeresztúri telephelyre esett a választás, de egyetlen vevő sem jelentkezett. Így ke­rült sor a ceglédi gyárra. Im­Tart még a téli könyvvásár Keresi, de nem mindig találja — Dózsa György könyves­bolt, igén, ez a nevünk — mondja mosolyogva a Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vál­lalat ceglédi könyvüzletének vezetője. — Bár igaz, mi Tömörkényt szeretnénk név­adónknak — folytatja. — Tömörkény Istvánt, az írót. Szerintem mégiscsak több kö­ze van a könyvekhez, mint a hajdani parasztvezérnek. És ő itt született Cegléden, édesapja itt volt állomásfő­nök. Egyébként e hónap 21- én volt 120 éve, hogy szüle­tett. Látni, szívügye lehet ez a dolog Szepesi Pálnénak, de tudja, hogy az átkeresztelés­nek most nincs itt az ide­je. A téli könyvvásár kellős közepén tartanak, s csak egy sóhajtásnyi ideig jut hely az elmélkedésre. — Kár, hogy nem tegnap jött — mondja lelkesedéssel. — Micsoda forgalom volt! Jó­formán be sem fértek az em­berek. A raktár-iroda, ahol be­szélgetünk, a padlótól a pla­fonig bélelve van könyvek­kel. Kinőtték már ezt az üz­letet. A tanács ígéri, talán kapnak helyet a két év múl­va elkészülő új üzletházban. Reménykednek. —• November 28-án indulta nagy vásárlás, a gyermek­könyvhéttel, karácsonyig tart — kezdi Szepesiné a kérdést meg sem várva. — Ilyenkor szinte mindent el lehet adni, de a legrosszabb, amikor egy keresett könyvre azt kell mondanunk: sajnos nincs, el­fogyott, vagy még nem kap­tunk, érdeklődjön holnap, vagy néhány nap múlva. Es elég gyakran kényszerülünk ilyen választ adni. Szinte so­sem azt kapjuk, amit varunk, és amennyit szeretnénk. Va­lahol, az elosztásban lehet a hiba, mert van rá példa, hogy a keresett könyv nálunk hiánycikk, míg Pesten még stószokban áll a polcokon. A reklám is sokszor félreveze­ti a vásárlókat. A rádió vagy a tv gyakran hirdet valami újdonságot, s amikor jönnek az emberek, hogy megvegyék, mi csak a kezünket tárhatjuk szét. Sajnos még egy dara­bot sem kapiunk belőle, vagy csak néhány volt, de már el­fogyott — mondjuk ilyenkor. És hogy kapunk-e még...? Ezt sosem tudjuk előre. Ilyen volt Köpeczi: Erdély törté­nete vagy Turóczi: Magya­rok krónikája. Bár gyönyörű, míves kiadások, s áruk kö­zelebb volt a háromezerhez, mint a kettőhöz, mégis sokan keresték. Talán nem is aján­dékozásra, inkább a gyűjtők. A gyerekeknek most nagy sláger volt a Walt Disney, il­letve a Grimm-mesék. Va­lamint a háromnyelvű (ma­gyar, angol, német) Tesz-vesz képes szótár. Több száz dara­bot kaptunk belőle, de az is kevésnek bizonyult. A kiska­maszoknál a képregények a menők. Talán ezek segítségé­vel könnyebben rákapnak az olvasásra. A legkisebbekkel; a néhány évesekkel az idén bajban voltunk, mert a ke­mény lapu leporellókból mos­toha volt az ellátás. És sajnos, a mai tinédzse­reknek is kevés új köny­vet ajánlhattunk. Van Szil- vási, Berkesi, a lányoknak Bronte. De hiányoznak az igazán mai témájú romanti­kus regények, Balázs Anna, Fehér Klára, Jókai Anna, a fiatal lányoknak az idén nem­igen tudtunk mit kínálni. Le­mezből és kazettából bőséges volt a választék, de a mos­tani „menők”: a Modern Hun­gária, a Z’ZI Labor lemezeit nagyon hamar elkapkodták, s akik ezeket keresték, azoknak hiába ajánlottunk mást. Az aktuális kínálatból akad most is a karácsonyi gyertyagyúj­táshoz való zene, lemezen és kazettán is. — Persze, mi azért nem panaszkodhatunk. Igaz, áll­tuk is a sarat a hóronh kollé­ganővel. Ezüstszombaton 43 ezer forintot, ezüstvasárnap pedig 25 ezret forgalmaztunk. Éves tervünk egynyolcadát teljesítjük így, az ünnepek előtti hetekben. És aki végig­járva az üzleteket, nem ta­lált más ajándékot, nálunk még az utolsó percig vásárol­hat. A megyei tanács keres­kedelmi osztályának rendel­kezése szerint ugyanis még karácsony napján is délig nyitva tartunk — mondja búcsúzóul Szepesi Pálné bolt­vezető. A. P. már 30 millió forintért a CÁT-é. Oklevelekre rótt kiváló cí­mek bizonyítják, hogy a ceg­lédi gyáregység a vállalat leg­jobb részlegei közé tartozott. Esztendők óta folyvást romló műszaki feltételei ellenére mindvégig tisztességes ered­ményeket mutatott föl, s bár utólag már semmilyen jelen­tősége nincs, mégis tény, hogy a kiárusítás okait nem a hely­beli gyárban kell keresni. A példa kedvéért: tavaly a har­madik negyedév zárultával a ceglédiek 6.4 millió forintos nyereséget mondhattak magu­kénak, a vállalat 2,4 milliót. Idénre a monori központ teljes mértékben irreális ter­vet fogalmazott meg ceglédi tagozatának. Árbevételként 100 millió, nyereségként 12 millió forintot. A józanul szá­mítók a legjobb esetben is 80 milliós árbevételről beszéltek, ebből a kilencedik hónap vé­gére összegyűlt 53,5 millió, il­letőleg 6,5 millió forint nye­reség. — Idén már nálunk is hal­mozódtak a bajok — mondja Joó Ágoston, a ceglédi gyár­egység igazgatója. Elsősorban a kazán értékesítési lehetősé­gei szűkültek be. Jellemző, hogy eddig évenként 8 ezret, most pedig csupán 3200-at kellett készítenünk. Nyilván része van ebben a terebélye­sedő gázprogramnak, s a szén­ellátás egyenetlenségeinek. Ugyanakkor telítődött a piac, több cég is foglalkozik kazán­nal, és a mi vállalatunk saj­nos nem tudott időben átállni korszerűbb típusra. 10 eszten­deje ugyanazt a fajtát csi­náljuk. Az sem használt nekünk, amikor a jobb minőségű, „me­Zamatos zeüersaláta Újdonság, új ter­mék a Nagykőrösi Konzervgyár ceg­lédi gyáregysége konzervüzemében a zellercsíksaláta. Az NSZK-export- ra készülő áru szeletelése és íze­sítése egyaránt el­tér a hazai piacon megszokottól. A gyárban tervezik sárgarépa- és cék- lacsíksaláta elő­állítását is. Fent: a gőzhámozóban megtisztított alap­anyagot a feldol­gozósorra ada­golják. Lent tet­szetős, a hazai piacon szokatlan formájú üvegbe töltik a salátát — a megrendelők kívánsága szerint. (Apáti-Tóth Sándor felvételei) . nő” kazánok gyártását egysze­rűen áthelyezték Érdre. Ter­mészetesen tiltakoztunk, és forszíroztuk a korszerűsítést. Ekkor kaptuk meg a Thermo- nort, amiből mind a mai na­pig több millió forint értékű készlet hever raktáron. Ko­rábban a vállalat látta el munkával a gyáregységet, idén viszont a feladatok 40 százalékát mi hajtottuk fel. Fejlesztette ? El kell mondanom, hogy a ceglédi gyáregységet egyolda­lúan fejlesztette a vállalat. Fejlesztette? Inkább csak szinten tartotta a technikai parkot. Ide 10 éve új gép nem érkezett, csak régiek, afféle uraságoktól levetett holmik, amikkel korszerűbb munkát nem is vállalhattunk el. En­nek ellenére mégis a ceglédi gárda termelt a legolcsóbban. A CÁT-tól ígéretet kaptunk arra, hogy az eddigiekhez ha­sonló profilú munkát kap a gyáregység, olyat, amihez megfelel az itteni szakképzett­ség és a felszerelés. 1987 első félévében még a monori vál­lalatnak készítünk húsipari gépeket és kazánokat, aztán pedig már a CÁT elképzelé­sei szerint folytatódnak a dol­gok. A jövőben is minden me­zőgépesre igényt tartanak, csak az nem biztos, hogy mindenkire itt. Ügy tudom, hogy a teljes fizikai állományt megtartja a gyár falain belül a CÁT, s talán az alkalma­zottak mintegy felének ajánl fel valamely más területen állást. Farkas Béla termelési cso­portvezető így fogalmaz: — Sem a saját sorsomat, sem a gyárét nem látom pontosan. Az alkalmazottak most né­hány kivétellel várakozó ál­láspontra helyezkedtek. Arra várnak, hogy valaki világosan megmondja, kellenek-e a to­vábbiakban vagy sem. Akadt, aki már menet közben föl­mondott. Egy másik szintén, de amikor meghallotta, hogy a CÁT lesz a gazda, vissza­vonta, s szintén vár. Azt egyébként a mostani adásvétel nélkül is tudtuk, hogy magas az alkalmazotti létszám, így aztán egy ideje már érvényben van a fölvételi stop. A munka persze maradt, de kevesebben csinálják. Az itt a kérdés Jó lenne azt is ismerni, hogy milyen konstrukcióban dolgozunk tovább. Mert ha bérmunkát kapunk, akkor ugye nem szükséges az anyag- gazdálkodás, a raktár, a köny­velés, a szállítás. De ha az el­ső félév letelte után mégis önállóak, önelszámolóak len­nénk — és ha 3 év alatt kel­lene 30 millió forint nyeresé­get kigazdálkodnunk, mint ahogyan az a munkásgyűlésen elhangzott —, akkor nyilván­valóan előnyösebb az anyagos munka vállalása, ami viszont több alkalmazottal jár. Kérdés tehát: mit fogunk gyártani. Jó, az első félév dolgait már ismerjük. Jelen pillanatban folyik az átadás­átvétel, mindenki teszi a dol­gát. mintha mi sem történt volna. Ám hogy utána velünk, középvezetőkkel mi lesz, nem tudjuk. Varga Sándor ISSN 0133—2601 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom