Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-20 / 299. szám
10 «W V* __ jmicihT T|f 1986. DECEMBER 20., SZOMBAT A Dánszentmiklősi és Albertlrsai Micsurin Mgtsz pályázatot hirdet növényvédő szak- irányítói munkakör betöltésére. Gyümölcstermesztésben Jártas, nagy gyakorlati tapasztalattal és felsőfokú végzettségű szakemberek jelentkezését várjuk. Fizetés megegyezés szerint a 25/1983. (XII. 29.) MÉM sz. rendelet értelmében. Lakást szükség esetén biztosítunk. Jelentkezni lehet: a tsz elnökénél vagy személyzeti vezetőjénél, személyesen vagy írásban, Dánszent- miklős, Irsai út 10. A Duna Menti Regionális Vízmüvek Duna Balparti Üzemigazgatósága felvételre keres: szén y víztelepvezetőt, viz-szennyviz technológus, gépipari technikus vagy erősáramú szakközépiskolai végzettséggel Dunakeszi telephelyre. Jelentkezni lehet: Dunakeszi, Alkotmány tér 4. szám alatt, továbbá: vízmű geodétát gépipari technikumi végzettséggel, geodétát műszaki főiskolai, illetve földmérő üzemmérnöki képesítéssel vagy földmérő technikusi végzettséggel fóti és gödöllői telephelyre. Jelentkezni lehet: Gödöllő, Ady R. sét. 9. Értesítjük a vásárlókat, hogy Vácott k olcsó áru boltja nyílt Címe:\Vác, Deákvár, Sas u. 1. Női és férfi felsőruházati cikkeket, méterárut, fonalakat, munkacipőket kínálunk, kedvező kilós áron, Közületeket Is kiszolgálunk. Gödöllő területén pénzügyi előadói, önálló ügyintézői állást keresek. Levelet, a Gödöllői Hírlaphoz kérem, „Novemberi, decemberi kezdés lehetséges” Jeligére. A SZAZHALOMBATTAI VÁROSI TANACS V. B., pénzügyi és tervosztálya csoportvezetői munkakörbe pénzügyi és számviteli főiskolai végzettséggel munkatársat keres. Bérezés: a 11/1983. (XII. 17.) ABMH utasítás alapján, megegyezés szerint. A pályázatot az osztály vezetőjéhez lehet benyújtani. cím: Százhalombatta, Május 1. tér. 3. Telefon: (26)-55-612. Budafoki Élesztő- és Szeszgyár, Budapest XXII., Gyár u. 5—9. folyamatosan működő erőmüvébe felvételt hirdet: művezető munkakörbe erőmü- ves gyakorlattal folyamatos műszak vezetésére. Követelmény: középiskolai végzettség, kazángé- pészi és turbinagépe- szi bizonyítvány. Bér: megállapodás alapján. Kazánkezelő, kazángépész, gáztüzelésű kazánokhoz valamint turbinagépész turbi nakezelő, hűtőgép kezelő munkakörök betöltésére. Kereset a gyakorlattól függően: kezelőknek 7600 Ft/hó felett, gépészeknek 7500 Ft/hó felett. Többlet- jövedelem szerzésére lehetőség van vállalati gazdasági mun kaközösségben. Mun kásszállást, albérleti díj hozzájárulást biz tositunk. jelentkezés: munkaügyi osztályon személyesen vagy b 386-761-es telefonon. A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság pályázatot hirdet a Parkerdőgazdaság központjában, a terület- rendezési-, birtokpolitikai főelőadó munkakör betöltésére. Pályázhatnak, legalább 5 éves területrendezési és ezzel összefüggő igazgatási gyakorlattal rendelkező földmérő mérnökök. Illetve üzemmérnökök — Jelentkezés Írásban vagy személyesen a személyzeti vezetőnél. (Visegrád, Má- tyás király u. 4.), PARAPLAN Közös Vállalat keres szentendrei műanyag üzemébe műanyag-feldolgozó géphez betanított munkásokat, 3 műszakos foglalkoztatás, kiemelt bérezéssel. Jelentkezés: Török István üzemvezető-helyettesnél, a 480-277 telefonszámon. Figyelem! 16 éven felüli pesti, Pest környéki fiatalok I A Hírlap és Postaszállítási Igazgatóság Bo ráros tér közelében lévő Szineslap-fel dolgozó Üzemébe felvesz: férfi és női munkaerőt l és 2 műszakra hírlapfeldolgozó és -továbbító munkakörbe férfi munkaerőt szállító-rakodómunkás nak. valamint fűtőnek Kereseti lehetőség 4000 Ft-téi 5500 Ft-ig/hó. Igény esetén továbbtanulási lehetőséget, szociális kedvezményeket (uta zási hozzájárulást és esetleg munkásszál lást biztosítunk, általános Iskolával rendelkező és pálya kezdő fiatalok jelentkezését is várjuk Jelentkezés: Bp. IX. Dandár u. 9—13. sz. alatt vagy a 130-614- es telefonon. A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság pályázatot hirdet a Szentendrei Erdészeténél, a felhasználati műszaki vezetői munkakör betöltésére. Pályázhatnak, legalább 5 éves erdészeti műszaki vezetői gyakorlattal rendelkező er- dőmérnökök. Jelentkezés írásban vagy személyesen a személyzeti vezetőnél. (Visegrád, Mátyás király u. 4.), vagy az erdészet vezetőjénél (Szentendre, Ulclsia- köz 3.). Prizma Leányvállalat szigetszentmlklósi munkahelyre, magas kereseti lehetőseggel felvesz esztergályos, marós, helyzetfüros és szerszámkészítő szag- munkásokat. Érdek lődnl lehet: Sziget- szentmiklós, Szabó u. 14. sz. alatt vagy a 842-300-as telefonon. Trabant Hicomat, garázsban tartott, eladó. Farkas Sándor, Ve- csés. Damjanich u. 16, 2226._________________ Eladó 7 éves, koráll- színű, 1300-as Lada, megkímélt állapotban. Cegléd, 11258 Babinszki. Balatonboglaron 7 szobás családi ház, teljes berendezéssel, eladó. Megtekinthető: Fonyódi út 8, Kásáné. Barkas mikrobusz eladó Érdeklődni: Cegléd, Bercsényi u. 22. szám alatt. ____________ Üj szerű állapotban levő, TG rendszámú P 126-os Fiat, alkalpti áron eladó. Szabó Kálmán, Nagykörös, Jókai u. 1. Eladó Skoda mikrobusz, GV rendszámú. Cegléd, Fecske köz 2 A hosszúberki dűlőben 2900 négyszögöl föld azonnal bérbe vehető. Érdeklődni: Üllő, Gyömről u. 11. Kecskemét, Katonatelepen, kertes családi ház, nagy melléképülettel, ipari tevékenység folytatására is alkalmas, eladó. Érdeklődni: Katonatelep, Kocsis Pál u. 39. sz. alatt, a helyszínen, mindennap, vagy 29235-ös telefonon.______ Gá zfűtéses családi ház eladó. Gödöllő, Semmelweis u. 7. Érdeklődni: szombat, vasárnap __________________ GE LKA MONORI ALKATRÉSZ Áruházban, Kossuth L. u. 77. Kaphatók: bojlerek, hűtő- fagyasztószekrények, clrkógejzirek, hőtárolós kályhák, automata mosógépek és színes televíziók. Várjuk kedves vásárlóinkat. Gödöllőn 2 szobás, gázfűtéses, OTP-s la. kás eladó, kp. + OTP. Érdeklődni: fsaszeg, Rákóczi út 23., vagy 10-055/168 melléken. Beköltözhető családi ház eladó, Taksony, Dózsa György út 16. alatt, 6C0 n.-öles telekkel, 3 szoba, konyha, kamra, pincével ellátott. Érdeklődni lehet: Heszné, Taksony, Mikes Kelemen u. 9. sz. alatt. Gödöllőn, kastélyra néző, 2 szoba összkomfortos, 61 nm-es, szövetkezeti lakás eladó. Kp. + OTP-vel. Cím: Stromfeld sétány 6/B, IX. em. 3. Szókéné. Budaörsi lakótelepen 1 + 2 félszobás, III. emeleti, tehermentes öröklakás, azonnal beköltözhetően eladó. — Tóth Mihály, Bp„ Radnóti 24. 1137. Tel.: 310-860 (reggel, este). Gödöllőn 250 n.-öles, beépítési telek eladó. Érdeklődni: Gödöllő. Légszesz üt 13. ________ Fa ipari gépek e'.adók. Szalagfűrész gépek 300-astól 700-aslg, minden méretben, kombl- náltgépek, vastagsági- gépek, abrlchterek, szalagfűrész-köszörű- automata, marógép, faeszterga gép, körfűrész gép, fúrószupport, gyalutengelyek, körfűrész tengelyek, gyalukések, laphajto- gatők, lapforrasztók. Vétel Is. Horetzky műszaki kereskedő. Bp. IV. Újpest, Templom u. 4. 1041. Nyitva tartás: 10—14 óráig. Szombaton zárva. 54 éves, elvált asz- szony, keresi 50—60 év közötti, józan életű férfi ismeretségé:é.et- társl kapcsolat céljából, aki hozzám költözne. Bemutatkozó levelet „Még nem késő, 180 377” jeligére kérem, a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére. Cegléd, Teleki u. 30. szám.__________ La posalátét M—4-es- től M—12-ig, azonnali szállítással termelői áron. Kérjen árajánlatot. Cím: Németh Lászlóné, Cegléd, Diófaköz 6. 2700, Kétszobás összkomfortos, villanyfűtéses családi ház kiadó. — Göd, Virágos utca 10. (Dr. Benedek). Telefon: (27)-45-159._______ Ké téltű lovasszánkó 4 + 2 személyes, eladó. Irányár: 30 000 Ft. Halásztelek, Gárdonyi u. 36. 2314,______________ 3 szálas Interlockra munkát vállalok. — Gombár Andrásné, Kakucs, Lenin út 179. 2366. KÖZLEMÉNYEK Elveszett egy fekete-fehér, hosszúszőrű, 76 cm magas orosz-agár kan. A megtalálónak magas jutalom. Feuersthaler Ágoston, Nőtincs, Szabadság út 17. 2610. Elveszett 1986. dec 10-én a piros táskám, benne autóstáskám, Irataim, üzleti számláim. A megtalálónak 5000 Ft jutalom. Clmi Visegrád, Rákócl u. 4. 2025. Sóvágó Endre. Elveszett 1986. dee. 10-én, a Pest Megye! Vendéglátóipari Vállalat 65. sz. őrtorony presszó szerződéses feliratú bélyegzője, valamint Sóvágó E András kiskereskedő, Ví- segrád Vár Étterem feliratú bélyegzője, használata érvénytelen. Szentendrén télen Is üzemel az átalakított Görög Kancsó vendégló, magyaros, szerb, és görög ételkülönlegességekkel várjuk vendégeinket. Esküvőre, rendezvényekre nagy árengedményt adunk. Tel.: (06)-26-10-983. halálozás A Pest Vidéki Gépgyár politikai és gazdasági vezetése, mély fájdalommal tudatja, hogy a vállalat nyugalmazott gyáregység- vezetője, Egri Andor elvtárs, 59 éves korában 1986. december 4-én elhunyt. Egri Andor elvtársat a Pest Vidéki Gépgyár saját halottjának tekinti. Hamvasztás utáni búcsúztató-' sa, 1987. január 2-án, 10.30-kor lesz a Farkasréti temetőben. Kö SZÖNETNYILV ANITAS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon barátoknak, Ismerősöknek, a Pest Megyei Pincegazdaság gazdasági vezetőségének, a Nagykátai Városi Jogú MSZMP munkatársainak, a nagykátai orvosi rendelőintézet vezetőségének és összes dolgozóinak, közeli és távolabbi rokonoknak, akik szeretett, egyetlen fiúnk, Ifj. Hegedűs Ferenc (Nagykáta), elhunyta alkalmából együttérzésüket nyilvánították, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek és felett hetet'en. egyet'en fiúnkat utolsó útjára elkísérték. Hegedűs Ferene és felesége. Kisebb felújításokban és beruházás bonyolításában Jártai, felsőfokú műszaki végzettségű munkatársat keresünk műszakiosztályvezetői munkakör betöltésére. A pályázatokat „Budapest-közell munkahely, PMH" Jeligére, a kiadóba kérjük. A Buda Környéki Áfész pályázat útján vállalkozásba adja a 06-06. sz. élelmiszer- és háztartási boltot Érden, a BaJcsy-'Zsilinszky u. 104. sz. alatt. A felvételekről felvilágosítást adnak az áfész közgazdasági főosztályán, telefon: 352-074 és 353-190. A versenytárgyalás — közjegyző jelenlétében - január 27-én 9 órakor lesz az áfész központjában: Budakeszi, Erdő u. 4. Eredményesen gyűjtöttek az úttörőcsapatok ünnepélyes keretek között adták át a Budapesti Üttörő Elnökségen íiz országos hasznosanyaggyőjtő versenyben helyeslést elért budapesti és Pest megyei iskolák úttörőcsapatainak az el- i Ismerő oklevelet és a megérdemelt jutalmát. . . • vK+.rőa Az elmúlt tanévben a budapesti és a Pest megyei Iskolák úttörői 11,2 millió forint értékű, hasznosítható hulladékanyagot adtak át a MÉH-nek. Az egy úttörőre jutó forintátlag alapján, létszám-kategóriájukban, a következő általános iskolák értek el helyezést: Budapest XI., Váll u. 1. Bdapest VIII., Erdélyi u. 6—8. Budapest XIV., Erzsébet királyné útja 35. Budapest XVIII., Táncsicsi Mihály u. 53. Szigetszentmárton, Duna u. 4/B. Sződliget, Rákóczi u. 103. A hulladékfajták mennyisége alapján helyezést elért iskolák, papírgyűjtésbeni Budapest XÍ., Váli u. 1. Budapest VI., Bajza u. 49. Budapest VIII., Práter u. 15. Budapest XI., Fogócska u. textllgyűjtésben: Budapest VIII., Erdélyi u. 6—8. Budapest XVI., Gelléri Andor u. Szigetszentmárton, Duna u. 4/B. Gödöllő, Munkácsy Mihály u. 1. Kemence, Felszabadulás u. 165. A jutalom: 22 400 forint 14 700 forint 10 100 forint 17 400 forint 5 500 forint 4 800 forint S 000 forint 4 000 forint 4 000 forint 2 000 forint 2 000 forint 3 000 forint 2 000 forint 4 000 forint 1 000 forint Budapest és Vidéke Nyersanyag-hasznosító Vállalat A Manor Vidék! Áfésx versenytárgyalás útján, 1987. február T-jétől szerződéses vállalkozásba adja az 545. sz. Rétes csárdát (Mon'orlerdő, Barátság útja). Az Őrlet áruforgalmi és gazdálkodási adatairól, valamint a pályázati feltételekről tájékoztatást ad az áruforgalmi főosztály, címe: üllő, Vörös Hadsereg útja 64. A pályázatok benyújtásának határideje! 1987. január 28-a, A versenytárgyalás január 28-án 9.30 árakor lesz, az áfész tanácstermében (Üllő, Vörös Hadsereg útja 64.), amefy 250 000 forintig balesetbiztosítást, 120 000 forintig életbiztosítást, w ________ betegségbiztosítást nyújt. le gújabb tagját? Nyugdíjazáskor 5000 forint, * * gyermek születésekor pedig 1500 forint iileti meg a biztosítottat. Ismeri Ön a CSÉB-csaléd a # m a a _g.______"• Ké rjük, keresse fel biztosítási megbízottunkat aki részletes felvilágosítással szolgál. 1 Értesítjük vásárlóinkat, hogy nevünk: 1987. jdnuár 1-jétől w Galga Áfész Azoknak a vásárlóinknak, akik 1987-ben az élelmiszer, a ruházati és az iparcikkszakboltjainkban meghatározott összeg felett vásárolnak, 4 + 1 nysreményjegy-akdét szervezünk A nyereményjegy-akciá feltételeiről a boltjainkban elhelyezett plakátokon tájékoztatjuk vásárlóinkat. lesz. .* - .<*# -••• ••