Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-15 / 294. szám
v/lftrigp A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM 1986. DECEMBER 15., HÉTFŐ Decemberi kínálat Megjelentek a fenyőfaárusok A hónap második hetének elején a szokottnál mozgalmasabb képet nyújtott a váci központi piac. Az ünnep közeledését jelzi, hogy megjelentek a fenyőfaárusok. Solti András, a piaci felügyelőség vezetője kijelölte számukra a helyet. Szinte kisebb erdő húzódik a templom ide néző oldalának a sorában, de árusítják a közeli erdőségekből érkezett fenyőfákat a Köztársaság úti kaputól jobbra eső szakaszon is. A lucfenyő ára méterenként a tavalyi 60 forinttal szemben 70 forint lett. 200 forintot kérnek a duglásért, 150-et a feketefenyőért. Az ezüstfenyő 350 forintos árral startolt, de ha a kínálat fokozódik, ezek az árak még lejjebb mehetnek. Az elárusitópadokon, a viszonteladók pavilonjainál elég szép a kínálat, őstermelőből kevesebb jön az év utolsó -hónapjában. A szárazság miatt kevesebbet takarítottak be a földekről s ezt a meny- nyiséget eladták korábban. Mit mutat a decemberi árjegyzék? A répa 19—20, a gyökér 38—40, a zeller 16 forint kilónként. A vöröshagyma felment 16 forintra, a fokhagyma 220 lett. Kelkáposztát kínálnak 16—18 forintért, a burgonya nyolc forint körül tartja magát. Alma nagy mennyiségben található a váci piacon: 14—16 forintot mutatnak a kötelezően kihelyezett ártáblák. A Löwy Sándor utca másik oldalán, a 10-es számú élel- miszer-ABC-áruház mögötti területen kevés a baromfi. Itt- ott hízott élő kacsát kínálnak, Idősek klubja Szobon Alig több mint 10 éve hozták létre Szobon az öregek napközi otthonát. Ma a létesítmény pontos elnevezése szállásbiztosító idősek klubja. Napjainkban' 20 idős ember peszi igénybe a szolgáltatásait. Az ö életükről, mindennapjaikról beszélgettünk Mihalik Már- tonnéval, a klub vezetőjével: — Jelenleg 8 a bentlakó, a többiek bejárók. Itt lehet rádiót hallgatni, tv-t nézni, újságot olvasni, kártyázni. Igyekszünk valamilyen társasjátékkal is agyonütni az időt. Ma például az egyik kolléganőm esküvőiét nézzük meg színes videón. — Miből áll az ellátás? — A , jövedelemtől függően kell fizdtni a háromszori étkezést. Sajnos januártól áremelésre lehet számítani. Itt gondozzuk is az arra rászorulókat. Csak egészséges embereket tudunk fogadni. A nagyközségi közös tanács dönti el, ki kerülhet be a klubba. — Milyen a kapcsolatuk a környékbeli ÖNO-kkal? — A verőcemarosiak és a nagymarosiak gyakran felkeresnek bennünket. Ilyenkor kicseréljük a tapasztalatainkat. Barátságok is szövődnek az emberek között. — Patrónusaik? — A Gyümölcsfeldolgozó és a MÁV. — Ki a kor elnök? — A legidősebb a ß6 éves Vörös Józsefné, aki rendkívül jó kedélyű. — Terveik jövőre? — Szeretnénk a klubot bővíteni. Tudjuk, hogy ez pénzkérdés. Mégis bízunk abban, hogy jövőre megkezdődnek a munkálatok. Nagy Péter János Pomsár Imrének tálalja az ebédet Kőbányai Györgyné V\■ .....•' \.u \ wm- : & csirkével is jöttek néhányan. A területet az ország sok helységéből ideérkezett iparcikk- és ruhakereskedők uralják, bár jövőjükre nézve még mindig nem született végleges döntés. Sokan átírták az ártáblát, árleszállítást jelezve, viszont nagyon sok a gyenge minőségű, jogosan leértékelt holmi. Erről a területről most már jól átlátni a Széchenyi utcába, melynek elején, a páratlan oldalon megkezdődött az építkezés. Ha a munka előrehalad, szükség lesz erre a területre is, akkor döntenek, hogy hová irányítsák a sátrakat. Mindenesetre jellemző a magánkereskedelem rugalmasságára, hogy felállították a sátrakat a Szabadság tér kikövezett területén, a könyvesbolt előtt is. A következő napokban bizonyára megjelennek a Széchenyi utca szabad területein a játék-, karácsonyfadísz-árusok és az ünnepi ebédhez italt kínáló alkalmi árusok is. P. R. A belépés díjtalan Tessék, válasszatok! ? A szűkös anyagiakra fittyet háfiyva nemhogy csök- kentették volna a diákok szervezett téli szünidős prog- \ ramját, hanem bővítették. Két intézmény összefogott és nem tartották méltóságon alulinak, hogy egymás segítségét kérjék, kihasználva ennek is, annak is az előnyeit. A Madách Imre Művelődési Központ és a Hajós Alfréd Úttörőház már korábban is bizonyította, lehet harmonikusan együtt dolgozni közös célokért. Ez a cél idén a színvonalas, de lazító, pihentető elfoglaltságok keresése volt az általános iskolák tanulóinak. Olyan bő kínálat kerekedett, hogy nem is fért rá egyetlen plakátra. Az eligazodást könnyítendő a napközis tanároknak külön összefoglalót készítettek és eljuttatják az iskolákba. A stencilezett nyomtatványon időrendbe szedve szerepelnek a jobbnál jobb ajánlatok, olyanok, mint filmvetítés, karácsonyfadísz- készítés, ajándékműsor vagy budapesti színházlátogatás, nevezetesen a Z-zi bolygó titka a .Planetáriumban. Ezek mellett állandó nyitva tartóssal várják az" úttörőházba az asztaliteniszezni szeretőket, akik a téli szünet ideje alatt végig találnak felállított asztalokat. A bemelegítésre, edzésre is lehetőség 5 lesz, hiszen 20-án, szombaton sakk- és asztalitenisz-versenyt rendeznek. A győztesek ajándékra is számíthatnak. Az úttörőház külön készült a diáksport-egyesület igényeire is. Ezek sí- és gyalogtúrák, szánkózással, korcsolyázással, vagy uszodalátogatások. — Idén szemmel láthatóan bővebb a választékuk. A plakátjukat böngészve sok helyütt találkozni a Belépés díjtalan felirattal is. Mindennek a nyitja -a művelődési központtal való karöltés lenne? — kérdeztük Iványi Károly- nétól, az úttörőház igazgató- helyettesétől. — Főleg a napközisekre tekintettel fontosnak tartjuk, Szobonya József, Bélák Jánosné, Papp Gyula és Kiss József terefere közben. (Mádli Gyula felvételei! Gondolatok szobrokról A HIDEG IDŐ beálltával a város tereinek, parkjainak, utcáinak köztéri szobrait — most már évek óta —, gondos kezek téli ruhába öltöztetik. Többrétegű, védő nejlonfóliát kapnak azok a szobrok, amelyek anyaguknál fogva leginkább kiszolgáltatottjai a tél metsző vasfogának. A műemlékmegóvásnak egyfajta emberi leleménye ez, amellyel az évtizedes, évszázados „kőlelkek” időállóságát meghosszabbítják, s az ily módon való konzerválásuk sok esetben fel- hecsü lehetetlen értékű és szépségű kultúrértékeket ment át nemzedékről nemzedékre. A kis község festőszülöttjének mellszobra fázósan didereg a feketére megfagyott rózsabokrok, krizantémok és fűcsomók társaságában. A máskor oly vidám, , csibészes tekintet, most, a homlokról a szembe hulló harmatcsepp csillogásában, fátyolosán tekint az utcán tovasuhanó járművekre. A fiatal arcképfestő, fejedelmek udvarának nagy mestere, talán éppen városi társaira gondol, akik már ott pihegnek a védő fóliák melege alatt, elnyújtóztatva tagjaik, s a védettség tudatában téli álomra szenderülnek. Csak ő vár még, ő akinek köztéri élete alig számlál 13 évet, s akinek emlékét a falu lakói tisztelik, sőt mi több, büszkék rá, s talapzatát virágokkal borítják, de most sietősen, fázósan haladnak el mellette ők is, meleg kabátjukba gombo- lózva. Mégsem mond le a reményről, hiszen tavaly is — „emlékezik kőfejével” —, a gamesz emberei azért csak-csak ráhúzták a védő fóliát. Igaz, a háta egész tavaszig fázott, s néha az eső, a hó is érte. Milyen jó volt — emlékezik tovább —, azelőtt, meg annak is előtte, amikor két kéz különös gondoskodással — mert megérezte ezt „kőszíve” —, nem várva meg a fagyokat, betakargatta, parányi rést sem hagyva a körülötte kacérkodva dudo- rászó szélnek. Teltek a napok. S ő még mindig fázósan, dideregve tekintett az utca forgatagára. Aztán hét végén, épp amikor a mínuszok már a fák ágaira s az ő vállára is fehéren csillogó zúzmarát hintettek, egyszer csak megérezte az ismerős kezeket. Azok gyors, határozott mozdulatokkal körétekerték a védő fóliát, gondosan megigazgatták, s amikor a nejlon fagyos zörgése elcsendesedett, érezte, hogy a tekintet még egyszer körbejárja, s meggyőződik arról, hogy nem maradt-e valahol egy kis rés, amelybe a szél belekaphatna, letépve téli, új ruháját. Hálás és boldog volt. Jómagam távolabb állva, figyeltem a jelenetet, ember és szobor között. A két kéz gazdájában kedves, régi jó matematika—fizika tanáromra ismertem rá. Tavasszal, amikor lekerül a védőruha a „nagy mesterről”, titokban megsúgom neki, ki az, aki évről évre visszatérően megszépíti téli álmát. De a tanulságot akár versbe is szedhetem: Áll a szobor, szép a szobor, még reprezentálunk is vele, de miért nincs gazdája, aki gondját viselje? S ha már a szobroknál tartunk. A napokban a téli turizmus kedvelői látogattak el városunkba. A Szentháromság téren megállva, a nejlonba bekötözött szobrok ellenére is nagy tetszéssel nézték, elemezték a Szentháromság- .szobor mozgalmas kompozícióit. Majd a város néveredete után kérdezősködve, mohón kapva a legendán, Boldog Vácz Remete szobrát kívánták mindenáron látni. Az egyszerű művészi jegyekkel bíró szobor, a Géza király téren, a volt egészségügyi szakközépiskola kertjében, az érdeklődő szemek elől eldu- gottabb, kiesőbb helyen bizony már nem is lehetne. Pedig — még ha legendái alapon is!? — hozzátartozik városunk történelméhez, műemléki. érdekességeihez, nevezetességeihez. Mint köztéri szobor, az arra alkalmas és megfelelő helyen, beljebb a város szívében is állhatna, kielégítve így az ide látogatók s történelmi múltja felől érdeklődők kíváncsiságát. Szórád Ágnes hogy a szülőknek ne kerüljön pénzükbe. Emellett úgy válogattunk, hogy a lehető legkisebb költségű — anyag- és tiszteletdíj — ajánlatokat fogadtuk el. Az ajándékkészítéshez is a legolcsóbb nyersanyagokat használjuk. Ezt természetesen mi biztosítjuk. — Talányos megnevezések is szerepelnek a plakátjukon, ami már az utcára is kikerült. Ilyenek, mint ajándékdélelőtt, vagy játéktermi foglalkozás. — Az Ajándékdélelőtt 22-én éppen az említett ajándékkészítés ideje lesz, ahol vendégül is látjuk a gyerekeket, a kakaóbárban megszokott módon. Ezenkívül ki-ki kedvére választhat, bábut készít, papírból hajtogat meglepetést vagy éppen mézeskalácssütéshez támad kedve. A játéktermi foglalkozás kötetlen, de bizton számíthatnak a kedvelt videojátékokra, asztaliío- cira vagy a meseszobára. — Izgalmas sikerfilmeket is tűztek a szünidei mozi műsorára. Ennek a korosztálynak- legalábbis A nagyfőnök című Bruce Lee-film annak számít. — Reméljük, minél többen jönnek moziba is, ami rendkívüli módon ezúttal ingyenes lesz. Hozzáteszem, nemcsak a napközisekre, szakköröseinkre, hanem mindenki másra is számítunk. December 29-én a szülőkre is, ekkor készülünk Donovalyba síelni. 200 forint fejében még lehet nevezni. Január 3-án a téli szünet búcsúztatását egy vidám cirkuszlátogatással fejezzük be. A szakkörös pajtásokat különbusszal visz- szük a Fővárosi Nagycirkuszba a legújabb rrjűsor megtekintésére. Dudás Zoltán Elhunyt Balázsovits János Gpdön, de megyeszerte is megdöbbenve fogadták a szomorú hírt: Balázsovits János 59 éves korában, december 8-án rövid szenvedés után elhunyt. Neve fogalom volt a gödi és megyei sportéletben és a társadalmi élet minden területén. Áldozatkész, mindig mindenkit segítő emberként ismerték. Személye évtizedek óta egyet jelentett a sporttal. December 16-án 15 óra 30-kor vesznek végső búcsút tőle rokonai, ismerősei. Ú8I Ahol gázkészülékek működnek, ott jól tudják, milyen fontos a biztonság. Sok helyen felügyelet nélkül is működnek ilyen készülékek, s ha a gázláng elalszik, bizony komoly baleseteket idéz elő. Ennek elkerülése végett fejlesztette* ki olyan elektronikus érzékelőt, amely teljes biztonsággal jelzi a legkisebb gázszivárgást is. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában készül ez a tenyérnyi szerkezet. Képünkön: Ga- raba Erzsébet ellenőrzi az ösz- szeszerelt panelt. (Vimola Károly felvételé) Programválaszték Karácsony a költészetben December 15., hétfő: Madóch-nap a művelődési központban, a Gábor József Általános Iskola diákjainak. — 17 órakor az ifjúsági klubban Budai László műsora: Egészséged érdekében.'— 18 órakor a Dunakanyar fotóklub baráti körének vetít a 8-as teremben Thaiföldről Óvári Árpád. — 18 órakor a zeneiskolában hangversenyt ad a Váci KISZ-kórus. December 16., kedd: Ma zár Nádler István festőművész kiállítása a Löwy Sándor utcai teremben és ma nyílik Fábri Péter fotóművész kiállítása az Emeleti Galérián. — 18-tól 20 óráig klubfoglalkozás a deákvári Ságvári klubkönyvtárban. — 18 órakor a HNF nőklubjában Dóra Zoltán beszél a határainkon túli magyar irodalomról. December 17., szerda: Az MTESZ váci intézőbizottsága évzáró ülést tárt a Technika Házában. — 17 órakor a pedagógusklubban (8-as terem) Kecskés József tanár előadása: Karácsony a költészetben. Ezután Hajdú Sándor élménybeszámolója törökországi útjáról. — 19 órakor a színházteremben Federico García Lorca: A csodálatos vargáné című vígjátékának hatodik váci előadása. December 18., csütörtök: 16 órakor a Hajós Alfréd Űttörő- házban Gyertyagyújtás címmel fenyőünnepség a szakkörös pajtásoknak. — 16 órakor a művelődési központ színház- termében Többsincs királyfi címmel ajándékműsor. — 17 órakor a Dunakanyar eszperantó csoport Zamenhof-em- lékünnepséget rendez. — 18 órakor Karácsonyi hangverseny a zeneiskolában, közreműködnek a Bartók Béla Zeneiskola tanárai. December 19., péntek: 17 és 19 órakor filmvetítés, később megadott műsorral a művelődési központ nagytermében. — 19 órakor a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjainak hangversenye a zeneiskolában. December 29., szombat: 10 órakor asztalitenisz- és sakkverseny az úttörőházban. — 10 órakor Karácsonyfadíszkészítés címmel foglalkozás a művelődési központ 34-es termében. — 18 órától videofilmklub az ifjúsági klubban. December 21., vasárnap: A Börzsöny Természetjáró Kör tagjai reggel 8 órakor talál-, koznak a váci MÁV-állomás előcsarnokában. A mai gyalogtúra útvonala: Nagymaros—Visegrád—Kövesme- ző—Világostér és Zebegény. Példásan gyorsan Egészséges fényi! Hol legyen a legtökéletesebb világítás, ha nem a könyvtárban, főleg ha gyerekek járnak oda. A szabványok néha jótékonyak is, történetesen a szükséges legkisebb fénymennyiség megállapításánál. Nem a közelmúltban módosult, bár- a mai világosabbat ír elő az iskolákban, gyermekintézményekben, mint a 20—30 évvel ezelőtti építkezésekkor. Az úttörőház könyvtárában is húzódott a felújítás egy ideje, de a közelmúltban megoldódott. Példás gyorsasággal, szinte a könyvtár bezárása nélkül kicserélték a régi armatúrákat. Szám szerint 15-öt, helyére pedig 23, sokkal korszerűbb világítótest került. A munkát a gamesz felkérésére kisiparos készítette el. —án — MftTII—p Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): december 15-től 17-ig csak fél 6 órai kezdettel megtekinthető a • Mary Poppins című színes, kétrészes amerikai filmmusical. Főszereplője: Julie Andrews. ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap)