Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-12 / 292. szám
4 198«. DECEMBER 12., PÉNTEK Ka kei!, mondjuk meg a vezetőnek Személyre szóié felelősség DUMffiBSZl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Tovább halad a csővezeték Sárga mezők a térképen Hosszúra nyúlt a városi pártbizottság december 4-i ülése, melyről másnap megjelent mellékletünkben tudósítottunk. Az MSZMP KB novemberi tanácskozásáról szóló tájékoztatást, a központi elvek végrehajtását szolgáló 1987. évi városkörzet! gazdaságpolitikai feladatok meghatározása széles körű vitát váltott ki. A felszólalók mindegyike az eredményesebb munka útját-módját kereste. Nézetek, vélemények Dr. Risanek Klára, a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet pártbizottságának titkára «ok egyéb kérdéssel összefüggésben világította meg, hogy az érdekviszonyok helyes felismerése, az összhang megteremtése mennyire fontos napjainkban. Kolozsi Géza, az Alagd Állami Gazdaság pártbizottságának titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentős szemléletváltozás következik most a társadalomban. . — Régebben csak az úgynevezett termeléscentrikus szemlélet uralkodott a vállalatnál. most viszont az értékesítés lehetőségeit is figyelembe kell venni. Ha ez a közgazdasági szempont érvényesül. kevesebb lesz majd a gondunk. Már most — A párt irányító szerepe nem lehet vitás a gazdaságban — szögezte le Krima János, a hűtőház igazgatója. — Végrehajtjuk a Központi Bizottság határozatát — mondta, de azt Is tudjuk, hogy ez a munka nem lesz köny- nyű. A termelésirányítás eszközei között egyaránt szükséges a meggyőző szó és a nagyobb követelmény támasztása. A hűtőházban jövőre egyébként 20 százalékkal növelik a tőkésexportot is. A felismert piaci kereslet ösztönzi a termékszerkezet korszerű értéke„A harag, az elkeseredés és a szégyen keverékének érzése adja kezembe a tollat, pedig az öröm érzéséről kellene fakadni e soroknak.” Szakáll Károly dunakeszi olvasónk leveléből idézünk. Ö azon kevesek egyike, aki ott volt, élvezhette november 21- én az általa is csodálatosnak minősített, Liszt Ferenc emlékére rendezett hangversenyt, amelyen Varsányi László zongoraművész, Bikfalvi Júlia énekművész és a városban élő Sellei Zoltán előadóművész működött közre, az új házasságkötő terem felavatásakor. Szégyenkezni kellene itt, Budapest tőszomszédságában? Valóban el kellene várnunk, hogy a város vezetői minden eseményen részt vegyenek ? Kötelező jelenlétet kívánjunk a helybeli értelmiségiektől? A dunakeszi művészeti napok záró eseménye után a köz- művelődés helyi vezetőinek véleményét is kikértük. Szőnyi Lajos,, a József Attila Művelődési Központ igazgatója: — Jövőre másként kell csinálnunk. Nem volt egységes az elképzelés. Annak persze, amit állítólag többen szóvá tettek, hogy túl sok volt a zenei esemény, a város kulturális arculata a meghatározója. Aktualitását pedig a Liszt Ferenc-évfor- duló adta. A házasságkötő terem műsorán valóban kevesen voltak. A Pinceszínház előadását telt ház előtt mutatták be. Sztankay István és Schütz Ha előadói estjén a kamarateremből át kellett menni a színházterembe. A jövő évben következetesebben, jobban kell megszerveznünk a propagandát, lehetőleg nem ilyen drágán, mint most. siilését. a profilbővítést, melyet 50 miliió forintos beruházással valósítanak meg. — Azt is el kell ismerni, hogy Dunakeszi és körzetének vállalatainál már eddig is születtek jó eredmények — vélekedett dr. Sági Lajos, a konzervgyár igazgatója. — Most nem valami újat kell kitalálni. Az eredményeket kell javítani, a teljesítményeket kell növelni. Meg kell vizsgálnunk, hogy intézkedéseink alapján, már az első évben meddig juthatunk el. Következetesség vezet az eredményes gazdálkodáshoz. Ha kell, ma már nem lehetünk elnézőek, mondjuk meg a vezetőnek is, ha nem alkalmas a feladatára. Minden erővel Nagy erőfeszítéseket követel a VII. ötéves terv városfejlesztési programjának megvaMagyarországon korábban szite teljesen megszűnt a tbc. Foton sem képzelték eleinte, hogy újra találkoznak vele, méghozzá nagyobb arányban, minit más községek lakói. Egyebek közit ezt is megírtuk az október 10-én megjelent, A fótiak egészsége című cikkünkben, ameily az október 2-i tanácsülésről szólt Eredeti szándékunk szerint most részletesebb tájékoztatást kérve kerestük fel dr. Bukta Lajost, a nagyközség ügyvezető főorvosát. A főorvos még ma ds keserűen gondoF arra, hogy 1985- ben aktív tüdőbetegként halt meg két fiatalember, ami a korábbi években nem fordulhatott volna elő. Betegségük életmódjuk következménye volt. Az alkoholistáikat, akiknek a száma egyre nő, nehéz Csonka Mária, a városi' könyvtár igazgatója: — Szerintem, sok színvonalas esemény résztvevői lehettünk. Könyvtári programjaink telt ház előtt zajlottak. Jövőre kevesebbet és pontosabban kell terveznünk. Mindig egy-egy réteg érdeklődése szerint. Nem várhatjuk el a vezetőktől meg az értelmiségtől, hogy ők minden este menjenek el valahová. Bársony Zoltánná, a városi tanács művelődési felügyelője: — Változtatnunk kell a koncepción. A november 21-i esetért mi, népművelők is felelősek vagyunk. Majdnem 10 ezer forintba került a műsor. A művészeti napokra 100 ezer forintot irányzott elő a költségvetés. Ehhez képest a bevétel minimális. A jelenlegi gazdasági helyzetben ezt nem engedhetjük meg magunknak. A Pinceszínház műsora nem váltotta be a reményeket. Ügy láttam, hogy a közönségnek nem tetszett. A műsor mondandója nem volt egyértelmű. Jók voltak a zenei műsorok, a Park étterem rendezvénye, a könyvtári és a klub jellegű események Lukin László Liszt Ferencről szóló előadása fergeteges siker volt. Magam is a 80—100 nézőt vonzó rétegműsorok mellett vagyok. Arról pedig, hogy az idei események túlságosan is az intellektuális igényű közönség érdeklődésére tartottak számot, és hogy a nagyközösség igényeit a rendezők nem vették figyelembe, én azt mondom: a nagyközönségnek is értékeket kell közvetíteni. A Sztankay István és Schütz Ila előadói estről szólva: azt tartom, hogy az valóban közönségsikernek számít. Ha viszont a lósítása. Erre utalt felszólalásában Metykó Gyuíáné tanácselnök, bár elöljáróban leszögezte, hogy az 1986-ra kitűzött célokat sikerült elérni, A közigazgatás nyelvén megosztott bevételeknek nevezett vállalati befizetések azonban csökkentek, s ennek hatására csak az úgynevezett alsó sávos fejlesztésre lehet számítani. A legfőbb erőt a szakorvosi rendelőintézet felépítésére, a vízszolgáltatás fejlesztésére kell összpontosítani, mert erre voksolt a lakosság. A pártszervezetek, a párttagok felelősségéről, tennivalóiról szólva Simon János, a megyei pártbizottság osztály- vezetője többek között arra mutatott rá, hogy a program megvalóslítását segítve minden párttagnak személyre szóló konkrét feladatot kell vállalnia. kiszűrni, mert az idézésekre nem jelennek meg. Mint ahogy a 11 ezer lakosú községben eddig is csak 150-en, 160-an jelentek meg, nem véve komolyan a veszélyt, lebecsülve a megelőzést szolgáló egészségügyi kontrollt Ezért írtam én a tanács elé került jelentésemben azt hogy a tüdőszűrés nem kötelező, csak ajánlott — mondja a főorvos. — Igaz ugyan, hogy a törvény ezt előírja, de senki sem ragaszkodik hozzá következetesen. Azzal együtt hogy ez a betegség ma is a gyenge táplálkozás, a szinte elviselhetetlen lakáskörülmények következménye, nem a más vidékről betelepülők pár évig tartó kedvezőtlen körülményei miatt alakul ki. Az alkoholista életmóddal járnak együtt a már említett hátrányok. magam szempontjait nézem, amely a művelődéspolitikai igényeket is figyelembe veszi, én ezt az estét nem tartanám túlságosan nagy kultúrpolitikai sikernek. Ezekkel a tapasztalatokkal tekintek a jövő esztendő elé, amikor a hagyomány értékeit megőrizve, de a kor követelményeihez is igazodva tovább ápoljuk azt. Szúrós tekintetű, határozott beszédű ember Katona István. Ilyenek a tettei is. Azt vallja: ha igent mondok, az valóban legyen igen. Alig tizenöt évesen, 1956 januárjában érkezett, akkor lépett be először a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzem kapuján, ahol kazánfűtőnek vették fel. Még akkor ősszel beiratkozott Budapesten a kétéves színesfém-, villany- és lánghegesztő tanfolyamra. Amikor a katonaidejét is letöltötte, már az 1. számú gyáregységbe hívták csoportvezetőnek, ahol kellett a szakértelme az NSZK-ból importált gépekhez. Még mindig a sokatmondó életrajzi adatoknál tartunk. 1957-ben ő a gyári KISZ- szervezet egyik létrehozója, később a titkára, persze nem függetlenítve. És, hogy mekkora energiával vetette be magát a dolgok sűrűjébe, arra következtetni lehet abból is, amit kérdez: — Emlékszel arra, hogy az idő tájt volt diCsökken a feszültség, de még mindig vannak türelmetlen várakozók. A gázvezetékek bekötése, a készülékek üzembe helyezése, használatuk engedélyezése lassanként befejeződik Dunakeszin. A Szent István utcai szakasz és a Lenin út környéke munkálatai is hamarosan befejeződnek. Az ünnepek előtt már gázzal fűt- hetik lakásaikat a tulajdonosok. Idái restanciák Az információt Borszéki Fe- renctől, a városi tanács tervcsoportjának vezetőjétől kaptuk, aki az asztalra terített várostérkép fölött sárga színűre festett mezőket mutatott. Ezek a körzetek lesznek a további vezetéképítés területei. Az újabb tervek egyeztetése miatt kétszer jártak Hajdúszoboszlón a tanács vezetői, akik a Tigázzal 16 kilométeres újabb szakasz építésének engedélyezésében állapodtak meg. Ezek munkálataira 1987—88-ban kerül sor. — Hol épülnek az újabb vezetékek? — A Tábor út első üteme a korábban megépült családi házak mellett készül el. Aztán következik a Hunyadi út— Kálmán utca—Radnóti út— Váci út által határolt terület. A másik ilyen építési körzet lesz a Tábor út—Kálmán út— Klapka utca—Hunyadi út és Kossuth utca általi bezárt körzet. Gázvezeték épül a Kossuth utca—Hunyadi út—Boos- kay utca—Tisza utca körzetében, amely kinyúlik a Keleti utcára. A jövő évi programhoz tartozik a lakosság által kért, s az idén még el nem kezdett Kápolna köz és a Pavilon utca befejező szakasza, s ehhez hasonlóan a Hámán Kató, Kossuth utca és Felszabadulás út elmaradt szakasza. — Nézzük tovább a térképet. — Az említett másfél-kétéves programhoz tartozik az Árpád utca—Szent István út közötti szakasz, a Jósika utca és környéke. Csak ha befizetik A csoportvezető irodájában megtudhattuk, hogy az 1986 elején megkötött fogyasztói megállapodások alapján a kivett, egyszerre több szakmát tanulni? Igaz is. A csoportvezető, KISZ-titkár, akii középiskolába is jár, érettségizik, közben megszerzi az autóvillamosság- szerelő és dízel adagoló-porlasztó szerelő szakmunkás-bizonyítványt. Aztán a marxista egyetem következik. Ez már az érett, felnőtt politikus kora, aki hamarosan az akkor már nagyközség Dunakeszi pártbizottságának lesz a titkára. Közben tagja a megyei KISZ-bizottságnak, egy választási ciklusban a KISZ Központi Bizottságának, majd a politikai főiskolán tanul. Gyorsvonati sebességgel pereg az idő az ilyen ember életében, aki egy-egy nyugodt pillanatában talán gondol arra, vagy mások is tanácsolják neki, hogy csendesíteni kellene a tempót, nehogy baj legyen belőle. De hát nem állhatja meg, hogy ne álljon oda egy születő város bölcsőjéhez, s ne hosszabbítsa meg a napi munkaidejét majdnem megduplázva. ha kell, magas hőfokon. vitelezöi tervek is elkészültek. Ezekre 1987. évi kezdéssel a kivitelezői szerződéseket is megkötötték. A kivitelezési kapacitás, mint olyan, ma bűvös szó. Aki vállalja a munkát, attól elvárják, hogy pontosan, jól, határidőre dolgozzanak. — Kikkel tárgyal ez ügyben a tanács? — A Tigáz egy munkacsoportjával, a Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat egyik gmk-jával, a fóti termelőszövetkezet vállalkozóival és a Földmunkát Gépesítő Vállalatra is számítunk. A közeljövőben induló munkákkal kapcsolatban már most felhívják a figyelmet a tanács vezetői. Csak akkor lehet elkezdeni a vezetéképítést, ha az egységenkénti 20 ezer forintot minden megrendelő befizette. Ettől is függ, mikor lesz meleg a lakásban. — Csak a mai napon. Tűzzománc és vásár. Burkus József művésztanár munkáival ismerkedhetnek a Dunakeszi közönség ma 10 és 18 óra köA politikai főiskola után már a városi pártbizottság egyik titkára. Munkatársai a keménységet, őszinteséget szokták meg tőle, s azt, hogy nem kíméli magát. Már 1982- ben is érezte, hogy jó lesz visszamenni az üzembe, ahol most a meó helyettes vezetője. Ám itt sem bújhatott ki a bőréből. A pártbizottság társadalmi titkára, s van még vagy 12 funkciója. Az ifjúsági mozgalommal még mindig nem tud szakítani. Csakhogy az egészséggel nincs minden egészen rendben. — Az utóbbi időben éreztem, hogy nem tudok mindenütt eleget tenni. Jobb, ha kevesebbet vállalok, s azt pontosabban csinálom — mondja, s erre hivatkozott Katona István legutóbb is, amikor a városi pártbizottság tagságának a tisztéből kérte a felmentését. Helyette Nagy Lajosnét, a szakmaközi bizottság titkárát választották meg. — Munka így is marad bőven — mondja. Kedves figyelmesség Sajtónap Kedves gesztust gyakorolt kedden délután a dunakeszi városi pártbizottság. A testület székházában sajtónapi ünnepséget tartottak, melyen Koller Istvánná, a pártbizottság munkatársa köszöntötte a város és körzete üzemi, termelőszövetkezeti és iskolai lapjainak szerkesztőit, munkatársait, a postahivatalok hírlap- terjesztéssel foglalkozó dolgozóit és lapunk képviselőit. Az összejövetelen részt vett Szlc- dek Mihály, a Hírlapkiadó Vállalat terjesztési osztályának munkatársa, aki elismeréssel szólt többek között a lapterjesztők munkájáról. A magyar sajtó napjáról Kollár Albin, a pártbizottság és annak agitációs és propaganda-munkabizottsága tagja, 'a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola igazgatója emlékezett meg. A késő délutáni találkozón közvetlen hangú eszmecsere bontakozott ki a helyi sajtó és az üzemi lapok szerepéről, s különösen arról, hogyan juthatna el gyorsabban, pontosabban az újság az olvasókhoz. A délutáni kötetlen beszélgetés résztvevői között végül apró figyelmességként ajándékcsomagokat osztottak ki a rendezők, további sok sikert kívánva ahhoz a munkához, amely az olvasókat szolgálja. zött a József Attila Művelődési Központban. — Játékok. Óvodások, kisiskolások tesznek rövid sétát a városban, kirándulnak a gyártelepi művelődési központba, hogy megtekintsék a Dunakeszi Áruház vásárral egybekötött kiállítását, amely a baloldali épületszárnyban kapott helyet. A kiállítás szombaton és vasárnap 10-től 19 óráig még látható. — Luca napján. Szombaton 14 órakor a városi könyvtár gyermekrészlegében kihirdetik a könyvkészítő verseny eredményeit. Ezután Dienes Erika vezetésével játékos foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek. Megismerhetik a Luca-napi és karácsonyi népszokásokat. — Előadások. December 16-án kedden 14 órakor a nyugdíjas kirándulók klubjában: Tudunk-e kikapcsolódni? előadó: dr. Farkas Emília. Az előadás után bemutatják: az Egy tó múltja és jelene című filmet. December 17-én 17 órakor: Madarakról mindenkinek. Tompái Katalin előadása a Magyar Madártani Egyesület dunakeszi kiscsoportjában színes diafelvételekkel. A dunakeszi kertbarátok klubjában, dr. Elek Lászlóné tart előadást december 15-én 18 órakor, melynek címe: Csonthéjas gyürriöicsök a homokon. Az oldalt irta: Kovács T. István Fotó: Vimola Károly Csak a szépre emlékezünk Néha a jóból is kevés a sok Nemcsak ajánlott, kötelező Szűrővizsgálatok Falon Kevesebbet, de pontosabban A munkából mindig lesz elég Ellenőrzik a cserepek színé’ ..Római tetőcserép” néven gyártanak a Dunakeszi Házgyárban betoncserepeket olasz gépsoron és technológiával ez év nyara tói. Képünkön: csak az egységes színű és minőségű cserepei; kerülnek értékesítésre. ■ PéntektólTéntekigíÍ