Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-10 / 290. szám

Akikről keveset beszélünk Nem árt néha visszatekinteni HOSSZÜ, MAJORSÁGI gaz­dálkodás idejéből itt maradt házmatuzsálem a vecsési fel- s őhal mi tanyán. Egykor a~HaU ~rrry-TJéüZsch uradalom meste­reinek háza volt. Ebben lakott a bognár, a kovács, az aszta­losmester, a béres, a kocsis, a tehenészgazda és a parádés­kocsis. Ez afféle kitüntetés volt, hiszen minden családnak volt önálló konyhája, miköz-i ben a summás, kommenciós cselédek, az uradalmi napszá­mosok itt a főváros mai hatá­rától — igaz, egykor ez a lé­nia is beljebb volt! — alig 2—300 méterre közös pitvarú, szabadkéményes házacskák döngölt -padlójára köpték tü­dejüket, ahogy Váci Mihály reálisan, s egyben jelképesen is ábrázolta a cselédsorsot. Moravecz Jánosné, a felsőhal- mi tanya — tanya? — immár vecsési belső területté váló ál­lami gazdasági központ egyik legidősebb lakója ilyen körül­mények között nőtt fel. — Sőt, volt még ennél is mostohább a mi helyzetünk Felsöpakonyon a Dégenfeld- birtokon. Ott születtem 1910- ben. Szüleim urasági cselédek voltak. Apámra nem is emlék­szem, mert odamaradt az első világháborúban a galíciai fronton. Ma sem tudjuk, hol van a közös sírjuk orosz föl­dön. Anyám három gyerekkel maradt magára, 8 éves voltam akkor. Aztán anyám a vecsési felsőhalomi birtokra ment férjhez. Nagyszüleim maguk­hoz vettek, nem bíztak a mos­tohára, akitől még öt testvé­rem született. Tizenhárom éves koromtól magam is nap­számos voltam, majd az igye­kezetemet látva 15 éves ko­romban már summás cseléd lettem a Dégenfeld uraság szőlőjében. összetartó nép volt akkor a cselédség. A vallás, a vallási ünnepek katolikus szokásai, az István király naphoz, farsang­hoz, tol'lfosztáshoz, kukorica- fosztáshoz fűződő népszokások ugyanakkor szórakozási lehe­tőséget is adtak a pusztai nép­nek. De Qly&or a néhéz,, látás- tól-vakulásig végzett munka után is előkerült egy-egy cite- ra. harmonika, a jókat mula­tott a többnyire iskolázatlan fiatalság. Volt gyerek szép számmal. Ritka volt a nyolc­nál kevesebb egy családban. Olyanok voltak, mint az orgo­nasíp, a legkisebb pólyás, a legnagyobb katonakorba, el­adólány sorba serdült — mondja türelmesen Juliska néni. Rak két-három lapáttal a teatűzhelybe, s a német bri­kett nemsokára átizzik. — Nekünk természetes volt a nehéz munka, örültünk, ha állandó dologhoz jutottunk. De aki akkor is szorgalmas volt, igaz, nagyon szerényen, de megélt. Hgcsak nem hord­ta el az ember a kocsmába azt, amit az asszony összeku- porgatott. Akkor is volt tre- hány, könnyelmű ember, mint ma. Napkeltekor kezdtük a munkát. A pallér ott volt a hátunk mögött. Rövid früstö- kölés volt, ha volt mit enni, majd a delelés volt kicsit hosszabb, aztán egészen addig tartott a munka, amíg láttunk. Este valóban lerogytunk ott­hon a lócára, sámlira. Fürdő­szobáról meg egyéb ma ter­mészetes tisztálkodási lehető­ségről még gondolni sem mer­tünk. De azért piszkosan sose feküdtünk lé. A szegény em­bernek a tisztaság, meg a dol­gos kéz volt az erénye. Tizen­hat évesen a mostohaapám január 1-jén szegőd tetett el engem is Felsőhalomba. ELŐBB NAPSZÁMOS cse­léd voltam. Nyáron az uraság földjein mezőgazdasági mun­kát végeztünk, télen a hatal­mas magtárakban forgáttuk, kevertük a gabonát, csáváz­tuk a vetésnekvalót, s bizony a lányok, asszonyok is zsákol­ni kényszerültek. Nem is volt akkor olyan szopornyikás a nép, mint ma. Csak a beteg- cégtől féltünk. Volt ugyan egy kommenciós orvos az urada­lomban, de kisebb megfázás­sal, fogfájással, karcolással nem szaladtunk hozzá mint ma. Iskolát azt egyet se vé­geztem. Akkor Pakonyról is Vecsésre jártak a gyerekek oskolába. Engem nem enged­tek, de másokat se nagyon. Túl messze volt. féltettek. A nagybátyámtól tanultam meg írni, — 1936-ban mentem férjhez. A férjem a tehenészetben volt cseléd Felsőhalmon. Szekérrel hordták az üvegezett tejet a pesti polgári családokhoz. Az­tán jöttek a gyerekek nálunk is. A férjemet a Felvidék visz- Kzacsatolásához négy hónapra elvitték. Alig melegedett meg itthon, vitték újra a Délvidék, Észak-Erdély visszafoglalásá­hoz is. A Don-kanyarban fel­áldozott magyar hadseregtől Is csak az mentette meg, hogy a negyedik gyerek is megszüle­tett. Sajnos ő meghalt, s hiába könyörögtünk, a férjem is ki­vittek a frontra. Nagy tárcsán gyűjtötték össze a frontra in­dulókat. A két nagyobb gye­rekkel még meg is látogattuk. Nem gondoltam, hogy akkor látom utoljára. Mert sajnos ő is apám sorsára jutott, elesett valahol Ukrajnában. A halá­láról még csak nem is értesí­tettek, jó sokáig bizakodtam, hátha ... Nem mentem férj­hez, egyedül neveltem a gye­rekeket. Igen nehéz világ volt. Mi is közös pitvarú szabadké­ményes házba kerültünk. Aztán 1944-ben hol az oro­szok, *hol a németek foglalták el a tanyát. Aztán ahogy itt megmerevedett a front, egyik nap összeszedtek bennünket, s kit Pestre, de legtöbbünket a Velencei-tó parti uradalmak­ba vittek. Csak 1945. március 1-jén kerültünk vissza. A há­zun,kát a közeli repülőtérről belőtték, elégett mindenünk, már az a kevés, ami volt. Egy ideig a krumplis veremben húzódtunk meg. Nem volt en­nivaló, a gyerekek meg köve­telték. A vonatok tetején utazva az Alföldre jártunk cserélni krumplit, paszulyt, lisztet. Nagyon nehéz világ volt, szinte egyik napról a másikra éltünk. Azok, akiknél teljes volt a család," sokkal jobb helyzetben voltak. Aztán ’56- ban Utassy Laci meg Rácz Sanyi eicsaltak a tehenészet­be. Nem bántam meg. Sőt, ki­váló dolgozó is lettem, s a gazdaságtól mentem nyugdíj­ba. Egyik fiam traktoros lett a gazdaságban, másik fiam la­katos szakmát tanult és spor­tolt. Később neves cselgáncs- szakember lett, edző, magyar szövetségi kapitány. A lányom is kiegyensúlyozott családi életet élt, sajnos ők elég messzire elkerültek tőlem, 13 éve az NSZK-ban élnek, de minden évben hazalátogatnak. — Hogy elégedett vagyok-e az élettel? Nehéz volt apa, majd férj nélkül, de a munka szeretete éltetett. Nem gyűj­töttem vagyont, ma is abban a régi mesterek házában la­kom másik nyolc családdal együtt, amiről beszéltünk. MORAVECZ NÉNI generá­ciója egyre fogyatkozik. Egyre kevesebben lesznek, akik a két háború nyomorúságával, a felszabadulás óta eltelt több mint négy évtized gondjával, örömével, sikereivel fűszere­zett életük során soha nem veszítették el emberségüket. A legújabb kori magyar törté­nelmet átfogó életükre nem árt néha visszatekintenünk. Hogy a jelent is jobban tud­juk becsülni. Orosz Károly ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVUI. ÉVFOLYAM, 390. SZÁM 1986. DECEMBER 10., SZERDA Karácsony előtti meglepetés Valósághű ismeretekhez jutnak Az úri napközi otthonos óvo­dában négy csoportban száz- kilenc gyermek nyert elhelye­zést a szeptemberben kezdő­dött új tanévben. Szerencsére minden jogos igénylőt fel tud­tak venni a gyermekintéz­ménybe, egyetlen kérelmet sem kellett elutasítaniuk. Ami­óta a negyedik csoportot is beindították, már a két és fél éves — szobatiszta — gyerme­keket is fogadni tudják az óvodában. Az utóbbi két esz­tendőben csökkent a zsúfolt­ság az intézmény falai között, bár a nagycsoportban most is harmincnál több kisgyermek található. Napi tíz óra A négy csoportban hét óvó­nő látja el a nevelési-okta­tási feladatokat. Ez a létszám — az érintettek szerint is — nem elegendő, hiszen az óvo­da naponta 10 órán keresztül van nyitva. Az új oktatási törvényben szabályozták az úgynevezett átfedési idő mér­tékét, mely két óra, s ez az úri óvodában még kevesebb is. Ezért szükség volna még egy óvónői státus biztosításá­ra az intézményben. Négy dajka van alkalmazásban, a KELTEX helyi üzeme is fog­lalkoztat egyet. Nyitott óvoda Az óvónők közül öten ké­pesítettek, egyikük pedig eb­ben a tanévben indul harcba diplomájáért. Ez a jó arány kedvezően kihat az oktató­nevelő munka egyre magasabb színvonalára. Az óvodai neve­lés célja a gyermekek sokol­dalú fejlődésének elősegítése, személyiségük kibontakoztatá- sa. A testi, erkölcsi, értelmi, esztétikai nevelés feladatai a gondozás, nevelés, oktatási fo­Leveiesládánkbél Megették a versenyműnkét November fogászati és test­ápolási hónap. Vonzáskörze­tünkben ezt a programot már évek óta kibővítjük a helyes táplálkozási szokások kialakí­tásával kapcsolatos rendezvé­nyekkel. Ezek keretén belül rendeztük meg az általános iskolák felső tagozatosai szá­mára a területi fogászati és táplálkozási vetélkedőt Üllőn, a Monorvidéki Áfész étter­mében. A vetélkedőre 14 csapat ne­vezett be. A gyermekek és tanárok nagy izgalommal ér­keztek, hiszen az idén már Kérem, ne értsen félre a kedves olvasó: e lap hasáb­jain nem valamiféle reklámot kívánok csinálni ifjú Pleszkán Frigyesnek, a tehetséges dzsesszzongoraművésznek. Ügy érzem, ma már erre nincs is szüksége, de mert szerény, korábban sem lépett fel ilyen „igényekkel”. Koncertkörüton a dzsessz hazájában A nagyok nyomdokain haladva ü E sorok megírására két do­log inspirált. Az egyik: a -Ma­gyar Televízió 1-es csatorná­jának december 5-i esti főmű­sorában — a budapesti Petőfi csarnokban időben korábban megtartott és felvett — fél­órás műsor keretében Bonto- vics Kati és zenekara előadá­sában hallgathattunk igényes — még a dzsesszmuzsikától idegenkedőík által is élvezhető — koncertet. A főszereplő — a cím és a képernyő szerint is — Bontovics Kati volt. Aki azonban „nyitott füllel” hall­gatta és nézte a műsort, az érezte, tudta és belátta: ifi. Pleszkán Frigyes, a zongorista ragadta magával és vitte az egész együttest. A művésznő kiváló muzsi­kusokkal (Friedrich Károly pózán, basszus — aki Bonto- vics Kati férje egyben —, Sí­pos Endre trombita basszus és Lakatos „Pecek” Béla dobos) dolgozott együtt, de amit „Frici” produkált, az egyene­sen csodálatos volt! Briliáns technika, e zenei műfajban alappillérként megkövetelt — és valójában talán csak a né­ger muzsikusokra jellemző — „drive” (hajtóerő), az énekes­nőt és a zenekart alázattal, de mégis természetes fölényes biztonsággal kísérő zongorajá­téka maradandó élményt nyújtott. A másik ok, amiért róla most ismét írni bátorkodom, a következő: „Jó úton halad a világhír felé” cím alatt a Monori Hírlap 1986. május 27-i számában szóltam művé­szetéről; Gonda Jánossal és Kruza Richarddal közös pro­dukciójukat rögzítő nagyleme­zük éppen az idő tájt jelent meg. önkritikusként beval­lom: az idézett cím nem tő­lem, hanem írásomnak e cí­met adó lapszerkesztőtől szár­mazik. Es hogy akkori — Friciről csupán életrajzi ada­tokat és addigi művészi pá­lyájának egy-egv jelentősebb állomását bemutató — soraim alapján az idézett címmel szinte a „jövőbe látott” a szerkesztő, arró! ennyit: Piesz- kán Frici három hónapig az VSA különböző nagyvárosai­ban — szerződés kereté­ben — koncertezett és a dzsesszmuzsika „hazájában”, az Egyesült Államokban adta hírül, hogy Magyarorszá­gon is vannak méltó és tehet­séges képviselői, követei an­nak a muzsikának, amelynek értékét Bartók Béla (ismert levelei szerint), valamint Igor Sztravinszkij már évtizedek­kel ezelőtt az elsők között is­merték fel. E zene egyre nép­szerűbb — hiszen korunk életritmusát talán a legjobban kifejezi — és így nevezik: dzsessz! (A napokban ifj. Pleszkán Frigyes hazaérke­zett.) Arról pedig, hogy mit jelent a zenei műfajban a tengeren túl fellépni és koncertezni, hadd jegyezhessem meg: vi­lághírű dzsesszmuzsikusok (például a saxofonos Ben Webster, Don Byas, Dexter Gordon, ifcagy a zongorista Joe Turner, Kenny Drew stb.) év­tizedekig Nyugat-Európában keresték meg vagy keresik még ma is a kenyerükét, de a már végleg eltávozott hal­hatatlanok: Luis Armstrong, Duke Ellington, Benny Good­man mag Count Basie, aki­nek egy 1982-es Carnegie Hall-beli koncertfelvételét két hete mutatta be a magyar tv, és akik egyszer valamennyien jártak Budapesten is, vagy az élő „legenda” Oscar Peterson, Miles Davis többet koncertez­tek az öreg féltekén Európá­ban, mint szülőhazájukban. Amerikában .. &J5k W Végül — lévén a dzse&szről szó — engedtessék meg egy rövid kitérő, miszerint „isme­retes, hogy Bartók Béla a má­sodik világháború és a kezdő­dő fasizmus elől Amerilcába menekült. Levelei tanúskod­nak arról, hogy a dzsessz igen intenzíven érdekelte és bámu­latra ragadta, az amerikai dzsesszmuzsikusok elképesztő hangszertudása és közvetlen muzikalitása”. (Az idézet Per­nye András: „A jazz" Gondo­lat Kiadó, 1964. című köny­véből.) , A valaha eddig élt legna­gyobb dzsesszzongora-virtuóz­ról, a néger Art Tatumról pe­dig Vladimir Horowitz, ko­runk talán legnagyobb klasz- szikus zongoraművésze (idős­kori szovjetunióbeli koncert­felvételéből a napokban muta­tott be részleteket a televí­zió) magántársaságban évti­zedekkel ezelőtt szégyenkezve vallotta be, hogy képtelen lenne Tatumot utánozni még akkor is, ha leírná egy-egy improvizációját, mert Tatum lépten-nyomon olyan techni­kai megoldásokkal élt, ame­lyek a klasszikus iskolán ne­velkedett zongorista számára már a lehetőség határain túl vannak. És a monori Pleszkán Frici most ilyen muzsikusok által „elkényeztetett”’ világában. Florida gyöngyszemében, Mia­miban, a Bahama-szigeteken (utóbbi levelét szüleinek in­nen küldte)' „engedi el kezét” a zongora billentyűin ... m w Valami különös, szivet me­lengető érzés tudni, hogy két monori születésű „zongorista”: Mocsári Károly ifjú zongora- művész Beethovent, Mozartot, Lisztet és Bartókot játszva a klasszikus muzsika, míg Plesz­kán Frigyes a szintén virtuo­zitást igénylő dzsesszmuzsika területén aratnak maradandó és emlékezetes sikereket ha­zánktól sok-sok ezer kilomé­terre levő országok nagyvá­rosainak koncertpódiumain. dr. Illanicz György sokkal nagyobbak voltak a követelmények, mint a ko­rábbi években. Természetesen előzetesen továbbképzést tar­tottunk. Fogászati témáról dr. Istenes Adám fogszakor­vos, míg a táplálkozásról dr. Bihari Ágnes vöröskeresztes vezetőségi tagunk tartotta az előadást. A táplálkozási totió igen nehéz volt, csupán egy csapat tudta kitölteni hibamentesen. Nagy igyekezettel dolgoztak a gyerekek a vitaminhideg­tál elkészítésénél, amelyre egyórányi időt kaptak, öröm­mel tapasztaltuk, hogy a ve­télkedők között fiúk is vol­tak, akik nagy-nagy igyeke­zettel dolgoztak, hiszen az összetételen kívül zsűrizték a terítést is. Azért külön pon­tokat szerezhettek a csapatok. A mezőny nagyon szoros volt. nehéz volt a zsűri dolga, míg végül délben megszületett a döntés. Az első helyezett a vecsési 3. sz. iskola csapata lett. A gyerekek boldogan vették át az okleveleket, aranyérmeket és a Monori Állami Gazda­ságtól kapott 400—400 forin­tos vásárlási utalványt. A II. helyezett a monori Munkásőr úti iskola csapata lett. ök oklevelet és a Duna ÉV KV 300—300 forintos utalványát kapták. A harmadik helyezett a vecsési 1. sz. iskola csapata lett, ők a zsűri elnökétől ve­hették át az oklevelet és a Hélios Ruhaipari Szövetkezet 200—200 forintos vásárlási utalványát. A többi csapat negyedik helyezést ért el. Mind az 56 vetélkedő gyer­mek kapott 2—2 szakácsköny­vet, amelyekből megtanulhat­ják a helyes táplálkozási szo­kásokat és reformokat. A díjak átadása után közö­sen fogyasztottuk el a zsűri­zett ételeket, majd mindenki jó érzéssel távozott, hiszen ezen a vetélkedőn valameny- nyien nyertünk. A sikerért köszönetét mondunk a gazda­sági egységek vezetőinek, az iskoláknak, a felkészítő taná­roknak, a KISZ-eseknek. akik hozzájárultak az ajándékok vásárlásához, valamint a zsűri tagjainak. Külön köszönet illeti a Monorvidéki Áfész vezetőit, a Napsugár étterem dolgozóit, akik minden évben szívesen adnak helyet a vetélkedőhöz. A Vöröskereszt monori vá­rosi jogú vezetősége nevében­Puskás Imréné titkár jyamatában valósíthatók meg. Az összes nevelési feladat vég­rehajtása során gondot kell fordítaniuk az óvónőknek az anyanyelv helyes elsajátításá­ra. A gyermekek elsődleges tevékenységi formája ebben a korban még a játék, a napi­rendjükben is elsődleges sze­repet kap. Az anyanyelv meg­tanulását azonban már ebben a korban el kell kezdeni. Az óvodai oktatás éves ten- vek alapján történik az úri óvodában. Fgolalkoznak a gye­rekek ábrázolással, matemati­kával, környezetismerettel, énekkel, zenével, testnevelés­sel, mesével, verssel. Ily mó­don — ha átlépik az általá­nos iskola kapuját — már nem olyan nehéz az alkal­mazkodás egy-egy tantárgy­hoz. Az úri napközi otthonos óvoda rendelkezik a szüksé­ges alapvető eszközökké!. Emellett azonban még nagyon sok kiegészítő eszköz készíté­sére van ma is szükség a mindennapi munkához. Na­gyon szűkös a pénzügyi keret évek óta, mivel a szemlélte­tő és játékeszközökre mind­össze 10—12 ezer forint jut évente a költségvetésből. Ez az összeg csupán egyszeri já­tékvásárlásra elegendő, ame­lyet a napokban — a korá- csonyi ünnepek előtt — kap­nak meg a gyerekek. A szü­lői munkaközösség rendezvé­nyeinek bevételeiből, s a he­lyi üzemek támogatásából is jut olykor szemléltető eszkö­zökre. Gondot jelent, hogy a szociális létesítmények megle­hetősen rossz állapotban van­nak. A hazafias és világnézeti nevelésen belül az óvónők tö­rekednek arra, hogy a gyer­mekek valósághű ismeretek­hez jussanak, foglalkozások és alkalomszerű megfigyelések keretében. Az ünnepek, ünne­pélyek alkalmával is élnek ezekkel a lehetőségekkel. Az óvoda, óvónők kapcsola­ta a családokkal jónak mond­ható. Igyekeznek minél job­ban igazodni a szülők igé­nyeihez, ily módon nyitottab­bá válik számukra is az óvo­da. A szülők — viszonzásként — betartják a házirendet, megszívlelik a nevelési taná­csokat, következésképp együtt­működnek az óvónőkkel a gyermekek nevelésében. A helyi általános iskolával is jó a kapcsolatuk, a köl­csönös hospitálásokon kívül egyeztetik a beiskolázásokat. Rendszeresek az iskolalátoga­tások, az óvodások élvezik az együttl éteket a nagyobb tár­sakkal. Az iskolások többször végeztek társadalmi munkát az óvodában. Hasznos kapcsolatok Jó a kapcsolatuk a helyi üzemekkel is, így a Transz- villal. a KELTEX-szel, az Al- só-Tápiómenti Áfésszel, a Tá- pióvölgye Tsz-szel, de az Ika­rus Karosszéria- és Jármű­gyárral, valamint a Papírfel­dolgozó Ipari Szövetkezettel is van együttműködésük, kap­nak segítséget tőlük évente néhány alkalommal. G. J. Kiállítás Árusítással egybekötött ke­rámiakiállítás nyílik decem­ber 13-án 10 órakor a mendei Petőfi Sándor Művelődési Házban Fazekas Júlia és Töl­gyes Tamás keramikus mun­káiból. A vásár másnap is nyitva tart. 33*« tm-atsi (Monot* Bfrtep) /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom