Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
4 PEST MEGYEI HÍRLAP 1986. NOVEMBER 7., PÉNTEK SZÁMADÁS AZ ALAPÍTÓKNAK (Folytatás a 3. oldalról.) lenti. Az agrárközpont jelentős szerepet vállal a biotechnológiai kormányprogram megvalósításában. Az ipar területén Százhalombattán a szénhidrogén-kutatás központja alakult ki. A Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézetében pedig az automatizáció és robottechnika fejlesztése alapozhatja meg a gépgyártás színvonalának emelkedését. A lakosság mindennapi életét a „környezeti kultúra” alapvetően befolyásolja, amelyben él. A főváros szomszédságában sajátos a helyzetünk a településfejlesztés és szolgáltatások terén. Az egyéni és társadalmi erőfeszítések eredményeként évről évre szépültek, korszerűsödtek településeink. Növekedett a lakásállomány, három évtized alatt csaknem 200 ezer új otthon épült fel. Javult a közműellátottság, ma 130 település több mint 740 ezer lakója jut vezetékes ivóvízhez. Nőtt viszont a közegészségügyileg veszélyeztetett helységek száma, ahol 35 ezer ember jogos igénye az egészséges ivóvíz. Feszítő gcnd, hogy a lakásállománynak csupán 13 százaléka csatornázott, örvendetes ugyanakkor, hogy húsz településünk rendelkezik vezetékes gázzal és további tizenötben előkészítés alatt áll a beruházás. A kereskedelemben a bolti és vendéglátóhelyi ellátás az áfészek és kereskedelmi vállalatok erőfeszítései ellenére sem tudott lépést tartam a lakosság növekedésével és a fokozódó igényekkel, pedig a megye üzlethálózata az elmúlt három évtizedben szinte teljesen kicserélődött, korszerűsödött. A kommunális szolgáltatások kiterjesztése, bővülése minden települést érintett a megyében. A fejlődéssel egyenes arányban növekvő igények közül prioritást kell, hogy élvezzenek azok, melyek a nagy relatív lemaradásokat hivatottak kompenzálni, így például az egészséges Ivóvíz biztosítása minden település lakói számára. Az életkörülmények az egészségügyi, szociális ellátottság terén is javultak. A 70-es években egyetlen évtized alatt 2200 kórházi ággyal bővült az egészségügyi hálózat. Míg a megyében 1958-ban 10 ezer lakosra 17 darab kórházi ágy jutott, 1985-ben már 52, a fővárosiakkal együtt 77. A négy és félszeres javulás ellenére is szerény helyet foglalunk el a megyék közötti rangsorban. Hasonló a helyzet a járóbeteg-elMtáS;terén is.-Az idős emberekről való gondoskodás gondjait csak enyhíteni tudta, hogy több községben létrehozták az öregek napközi otthonát és számos helyen megszervezték házi szociális gondozásukat. AZ IFJÚ NEMZEDÉKÉRT A tényszerű eredmények ellenére társadalmunk és gazdasági fejlődésünk nem mentes a feszültségektől. A gazdasági fejlődés nem mindig járt együtt a hatékonyság gyorsabb ütemű növekedésével. Az ipari gyártmányszerkezet — a gazdaságos termelés méreteihez képest — az indokoltnál szélesebb, a termelékenység színvonala a fokozatos javulás ellenére jelentősen elmarad a fejlett ipari államokétól. A mezőgazdaságban a nemzetközi színvonal eléréséhez még számos területen jelentős erőfeszítésekre van szükség, különösen a fajlagos költségek és a minőség javítása tekintetében. A világgazdaságban bekövetkező alapvető változások miatt kedvezőtlenebbé váltak fejlődésünk gazdasági feltételei. A körülmények számunkra kedvezőtlen alakulása nem rontotta le eddig elért eredményeinket, de felszínre hozta gyengéinket és bebizonyította, hogy tartósan dinamikus és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés csak a hatékonyság erőteljes fokozásával érhető el. A megye gyarapodását nem csak a gazdaságnak és településeinek az általános fejlődése jelzi, hanem az is, hogy szellemiekben is gazdagodtunk. Ezt a szellemi gazdagodást híven szolgálják az oktatási intézmények, ahol a személyi és a tárgyi feltételek az elmúlt évtizedek során — ha ma még nem is elegendőek, de — sokat javultak. Ma 40 százalékkal több a pedagógus az általános iskolákban, mint harminc évvel ezelőtt; a tanulók száma ilyen arányban megközelítően sem növekedett. 1400-zal több a tanterem, mint harminc évvel ezelőtt. Ezek a tények önmagukért beszélnek, de azt is el kell mondani, ebben az ellentmondásokkal terhes egymillió lakosú megyében még ma is zsúfoltak a tantermek, sok még a váltott műszakos tanítás. Túlterheltek a pedagógusok és omladoznak a régi iskolák falai. Kielégítésre váró igény az is, hogy az általános iskolát végzett tanulók döntő többsége tovább tudjon tanulni, ehhez pedig szép számmal új középiskolákra és szakmunkásképző intézetekre van szükség. De nem csak épületekre, új tantermekre, hanem pedagógusokra, tanárokra és nevelőkre is nagy szükség van. Ennek érdekében hoztuk létre a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolát, és folyamatban van az ELTE gödöllői kihelyezett tanárképző tagozatának kialakítása is. Ha mérséklődik a demográfiai hullám, természetesen ezek a feszültségek is enyhülnek. de az ifjú nemzedék képzésére, nevelésére akkor is gondolni kell. A következő harminc évben a feltételeknek nemcsak mennyiségileg, hanem rhinőségileg is változni kell. És ennek az alapjait igazán most kezdjük lerakni. A gondjainkat csak tetézi, hogy megyénkben sok a veszélyeztetett gyerek. Különösen az agglomerációs térségben. A hátrányos helyzetük megszüntetésében fokozott felelősség hárul az iskolára, a társadalomra. Ügy gondolom, itt kell szólni arról is, hogy felelős feladatok hárulnak ránk az agrárszakember-képzésben, amelyben meghatározó szerepet tölt be a Gödöllői Agrártudományi Egyetem. Ez az ország legnagyobb ilyen típusú intézménye. Ez az a hely, amely bázisa lesz a biotechnológiai kutatásnak és képzésnek, és ha ezt jól csináljuk, forradalmasíthatja az agrárágazat fejlődését. Az elmúlt három évtized alatt a társadalmi viszonyok fejlődésével összhangban gyarapodott a megyénk kulturális és művészeti élete is. Szentendre például a képzőművészet országos és nemzetközi hírű bázisává vált. Vácott kiemelkedő a zene- és kórusművészet ápolása, terjesztése. Gödöllő környékén, a Galga mentén országosan is elismert a hagyományápolás és a honismereti munka. Cegléd, Nagykőrös és Monor a tájegységi művelődés centrumaivá váltak. Több helyen' létrejött a különböző típusú közművelődési intézmények ingerációja. A Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár az ország egyetlen ilyen integrált megyei intézménye. Nem szabad a felsorolásból kihagyni a korszerű új művelődési központokat és az ott folyó színvonalas munkát. Kiválóan példázza ezt a jelenlegi helyszínünk, a Barátság Művelődési Központ és Könyvtár. MIT MIÉRT TETTEK AZ APÁK Folytatni lehetne a sorát az elért eredményeknek, de a gondoknak is, hiszen a fejlődés természetes velejárója, hogy minden megoldott probléma újabbakat szül, minden feloldott ellentmondás újabbakat hoz a felszínre. A fejlődés magasabb szintjén ugyan, de más jelleggel, újabb és újabb feladatok tornyosulnak elénk. Ez a 30 békében eltöltött év számos tapasztalattal, tanulsággal szolgált számunkra. Föl keik ismernünk mindig újból és újból, hogy nincs gondoktól mentes időszak, hogy nem lehet megállni egyetlen pillanatra sem. Ami önöket összehozta az életben, az egy eszme, egy igaz ügy szolgálata volt. Az kovácsolta önöket, elvtársaikat és a társaikat egységbe. Ez minden bizonnyal nem jelenti azt, hogy akkor mindenki egyformán gondolkodott és cselekedett. Ahány ember, annyi életút, annyi sors, annyiféle megközelítése, látása a valóságnak. Viták mindig voltak, vannak és kell Is, hogy legyenek. A fontos az, ami egységbe szólít, ami összeköt, ami összeforoaszt bennünket, akkor, amikor cselekedni kell. A fontos az, hogy ez az összekötő erő meglegyen a nemzedékek között, hogy a fiaink is tudják és értsék, mit és miért tettek apáik és az általánosítható tanulságokat hasznosítsák. Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy az elmúlt három évtized minden tanulságát hasznosítani tudtuk vagy tudjuk. Hogy az elmúlt 30 év gondoktól, megtorpanásoktól, feszültségektől mentes lett volna, vagy akár ma is olyan kiegyensúlyozott lenne az életünk. De azt hangsúlyozni szeretném, hogy az együtt küzdők tábora talán még sohasem volt társadalmilag olyan széles, mint a mai időkben. Értenünk és becsülnünk kell azt a tömeges társadalmi akaratot, hogy az elmúlt harminc esztendő történelmi értékeire alapozva népünk cselekvőkész. De nem nélkülözheti a jövőben sem a határozott politikai irányítást és a kormányzást. Ezért tehát fontos és nélkülözhetetlen az elmúlt évtizedek tanulságainak elemzése, de megalapozott ismereteink alapján legalább annyira fontos a jelenre és a jövőre való figyelés is. Mert a költő szavaival ......a panasz, amely a jelenkort szidja, a jövendők tapsát még nem biztosítja!” A jövő szempontjából figyelmeztető az az alaoelv, hogy a tettet az eredmények minősítik, amelyet mindig, mindenkor egész nemzedékek bírálnak el. Legyen önöknek egészségük, erejük és minél több idejük ahhoz, hogy erre biztassanak bennünket, hogy azt a bölcsességet, amit csak egy teljes életűt alatt lehet megszerezni. átadják az ifjúságnak. Köszönettel tartozunk az önök helytálló kommunista nemzedékének és személy szerint a meghívott elvtársainknak helytállásukért, minden cselekedetükért, amivel hazánkat, szocialista feilődésünket szolgálták és szolgálják ma is. Szívből kívánok a megyei pártbizottság nevében minden jót, jó egészséget, békés, nyugodt, de társadalmi munkában dolgos éveket. Kívánunk önöknek sok-sok örömet gyermekeik, unokáik, az ifjúság nevelésében. Szívből kívánjuk, hogy azok méltó utódai' legyenek szüleiknek, nevelőiknek. •Elhangzott az MSZMP Pest Megyei Bizottsága százhalombattai rendezvényén, amelyet 1986. november 5-én a harminc év előtti helytállók tiszteletére tartottak. Az ünnepi beszédet a Pest Megyei Pártbizottság első titkára mondotta. Jegor Ligacsov volt a moszkvai iinnspi ülés számka Dinamikussá vált a gazdaság fejlődése Napjainkban is töretlenül folytatódnak azok a változások, ■ amelyeket a nagy októberi szocialista forradalom indított el a Szovjetunió életében, s a világtörténelemben, utat nyitva a társadalmi' felszabadulás és a nemzeti szabadság előtt — állapította meg egyebek mellett a NOSZF 69. évfordulója alkalmából csütörtökön Moszkvában megtartott ünnepi ülésén elmondott beszédében Jegor Ligacsov, az SZK.P KB PB tagja, a KB titkára. A továbbiakban a szónok hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban kibontakozóban levő gazdasági és társadalmi átalakítás forradalmi jellegű mind méretei, mind pedig tartalma tekintetében. Magától értetődő — húzita alá —. hogy nőm társadalmi rendszerünk lényegének megváltoztatásáról van szó. Az idei gazdasági eredményeket elemezve kijelentette: a tizenkettedik ötéves tervidőszak első tíz hónapjának eredményei azt mutatják, hogy dinamikusabbá vált a népgazdaság fejlődése. A legfontosabb népgazdasági feladatok közé tartozik az élelmiszer-probléma mielőbbi megoldása, a piac telítése a szükséges fogyasztási cikkekkel és korszerű színvonalú szolgáltatások biztosítása a szovjet emberek számára — mondotta Ligacsov. Beszédének külpolitikai részében Jegor Ligacsov mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy szükség van a jelenlegi világhelyzet bátor és mélyreható átértékelésére, az újszerű gondolkodásra. A biztonság szavatolása ma már elsősorban politikai és nem katonai feladat. Az atomfegyverek felszámolásáért vívott küzdelem minőségileg új. Sevardnadze—Shultz találkozó Nem történt előrehaladás Elítélően nyilatkozott a leszerelési kérdésekben képviselt amerikai álláspontról csütörtökön Bécsben Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. „Lehetetlen attól a benyomástól megszabadulni, hogy partnereink Reykjavik©!, amilyen hamar csak lehet, el akarják felejteni” — szögezte le a schwechati repülőtéren, elindulása előtti írásos nyilatkozatában. A Shultz amerikai külügyminiszterrel folytatott két bénái találkozó, után megfogalmazott szovjet állásfoglalás hangsúlyozta: amerikai részről kísérletek történnek arra, hogy visszavonuljanak az Izlandion elért elvi megállapodásoktól a régi amerikai pozíciókhoz. A szovjet—amerikai érintkezések azonban folytatódni fognak, s folytatódnak a genfi tárgyalások is, ahol a szovjet fél pénteken javaslatokat terjeszt elő — közölte Sevardnadze. A sajtóértekezlet után csütörtökön délelőtt Eduard Sevardnadze és kísérete elutazott Becsből. Az Egyesült Államok továbbra sem mond le űrfegyverkezési terveiről, így fegyverkorlátozási kérdésekben semmi haladást nem hoztak a bécsi szovjet—amerikai tárgyalások. Űjabb csúcstalálkozó kérdése fel sem merült. Ez tűnt ki ugyanakkor George Shultz amerikai külügyminiszter válaszaiból csütörtöki sajtóértekezletén. Gyakorlati síkra terelődött azt követően, hogy a Szovjetunió január 15-én konkrét programot terjesztett elő az atomfegyverek 2000-ig történő megsemmisítéséről. Reykjavíkról a szónok a következőket mondotta: ez a találkozó a két legnagyobb atomhatalom számára politikai próbakőnek bizonyult. A Szovjetunió merész és radikális terveket javasolt az atomfegyver-készletek jelentős. de kiegyensúlyozott csökkentésére. majd rövid időn belüli megsemmisítésére. Az Egyesült Államokról viszont bebizonyosodott, hogy még a félútig sem képes elmenni. Ez a találkozó azonban mást is megmutatott: lehetséges az atomleszereléshez elvezető megállapodás elérése. A Szovjetunió az SDI ellensúlyozásaként a világűr békés hasznosításában történő nemzetközi együttműködést javasolta. Napjainkban rendkívül sok függ attól, hogyan állnak a szovjet—amerikai kapcsolatok a háború és a béke kérdésében. Egyszerűen így rendelkezett a történelem. Országunk ebből kiindulva közelíti meg a két állam viszonyát. Nagyon fontosnak tartjuk a legmagasabb szintű tárgyszerű párbeszéd fenntartását annak érdekében, hogy a Szovjetunió által Reykjavíkban, előterjesztett álláspontból kiindulva tovább lépünk a kérdések kérdésének megoldásában: a nukleáris veszély egyszer s mindenkorra történő felszámolásában — szögezte le Jegor Ligacsov. Ckissano beszéde Mozambik bel- és küfpoliiikájáról Beiktatták az új államfőt Gorbacsov találkozcja az isszik-kuli fórum tagjaival Újfajta gondolkodásszükséges A mai világ valóságának megfelelő értékeléséhez újfajta gondolkodásra van szükség, s a szovjet vezetés eb- . bői indult ki, amikor új, messzire mutató javaslatokkal y ment a reykjavíki tanácskozásra — mondotta a világ neves kulturális személyiségeivel való találkozója során Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Dél-Afrikával kötött megállapodást. Ehhez azonban az szükséges, hogy Dél-Afrika lemondjon a mozambiki rendszer ellen fellépő Renamoszervezet támogatásáról. A Renamo elleni harcot Chissano a „legszentebb és legfontosabb feladatnak” nevezte. ■ A belpolitikai helyzetről szólva Chissano megállapította, hogy a kormány szigorú takarékossági programja Mozambik nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetén hivatott segíteni. — Elsőrendű feladatunk az éhezés elleni küzdelem — mondta. Az iparban nagyobb termelékenység elérésére kell törekedni, a feleslegessé váló munkaerőt a mezőgazdaságba kell átirá-A világ kulturális életének kiválóságai Csingiz Ajtmatov szovjet-kirgiz író meghívására tartózkodtak a Szovjetunióban. Az író szülőföldjén tartott találkozójukat a városkáról isszik-kuli fórumnak nevezték el. A főtitkár & az alkotó értelmiség képviselőinek találkozójára október 20-án került sor, az akkori beszélgetést legújabb számában közölte a Lityeraturnaja Gazeta. Mihail Gorbacsov rámutatott, hogy a Szovjetunió még soha nem tett ilyen nagy horderejű javaslatokat. Mégis, az új gondolkodás kölcsönösségének hiánya miatt nem sikerült konkrét megállapodásra jutni. Mindazonáltal ez nem kudarc, nem reménytelen helyzet, a két nagyhatalom vezetői nagyon messzire előre haladtak. A találkozó bebizonyította, hogy lehetségesek az olyan megállapodások, amelyek a nukleáris fegyverek felszámolásának kezdetét jelentenék. Arthur Miller, amerikai drámaíró az ilyen jellegű fórumok fontosságát hangsúlyozta. Peter Ustinow angol író, színművész és rendező a mások véleménye meghallgatásának fontosságára mutatott rá. Augusto Forti, az UNESCO titkárságának tagja azt hangoztatta, hogy a különböző vélemények ütköztetésének akkor van értelme, ha sikerül megtalálni a közös érdekeket, ha sikerül megállapodásra jutni. Mihail Gorbacsov egyetértését fejezte ki a kultúra munkásainak azzal a gondolatával, hogy szükség van a politikusok és a kultúra képviselői rendszeres találkozóira, kapcsolataira és véleménycseréjére. Ennek eredményeképpen mindkét fél csak gazdagodhat. TŰZHARC At izraeli tüzérség szerdán ágyúzta Mimess települést, Bejrúttól 120 kilométerre délre. A támadásnak nem voltak áldozatai. Csütörtökön palesztin és síita fegyveresek — egy korábbi tűzszüneti megállapodás ellenére — ismét tűzharcba keveredtek a Dél-Liban ónban levő palesztin táborok körül, illetve a főváros környékén. Az elmúlt két hétben legalább hetvenegy ember halt meg az Amal fegyveresei és a palesztinok között dúló ..táborok há* borújában” Libanon déli részén és Bejrútban. Csak rövidcn... GEXFBEN a nukleáris és űrfegyverekről folytatott szovjet—amerikai tárgyalások keretében csütörtökön ülést tartott a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekkel foglalkozó munkacsoport. LUANDÁBAN befejeződött a magyar—angolai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyes bizottság második ülése, amelyen részt vett Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke. Maróthy László csütörtökön hazaérkezett Angolából. A BÉKÉT és a nemzetközi biztonságot veszélyeztető lépésnek minősítette a Malvin (Falkland)-szigetek körüli halászati övezet 'önkényes ki terjesztéséről hozott brit döntést a kubai külügyminisztérium. A Havannában szerdán kiadott nyilatkozat emlékeztet arra, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakán a múlt hónap végén határozatot fogadtak el, amely szerint az Atlantióceán déli részét a béke és az együttműködés övezetévé kell . változtatni. Joaquim Chissano, a Mozambiki Népi Köztársaság, és a Frelimo Párt hétfőn megválasztott elnöke csütörtökön Maputóban ünnepélyes keretek között letette a hivatali esküt. Beiktatása után Joaquim Chissano beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy Mozambik a jövőben is tiszteletben tartja az ellenséges tevékenység beszüntetéséről