Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-28 / 280. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM 19S3. NOVEMBER 28., PÉNTEX Nyársapáti kirkép 3. Csodák bizonyára nincsenek Nyársapát népességmegtartó képességét illetően megismer­hettük a legnagyobb egység, a meghatározó Haladás Terme­lőszövetkezet szerepét, gond­jait, elképzeléseit. A kisebb munkahelyek sajátos válasz­tékbővítést, egyben bizonyos hajtóerőt is képviselnek. Vál­tozó termelési feltételek kö­zepette, de jelentős értékeket állítanak elő. A Nyársapátot ismerők bi­zonyára tudják, s figyelme­sebb olvasóink is emlékez-' hetnek rá, nem is túl régen a termelőszövetkezet vitába ke­veredett a Tszker-rel, illetve más, a tsz elődje által épített egykori baromfitelepen bérlő­ként gazdálkodást folytató egységekkel a bérleti díj miatt. Az ipartelepen jelenleg a Ferrokémia, illetve a Tsz­­ker folytat ilyen tevékenysé­get. A Hermes Áfész a vitát úgy oldotta meg, hogy kivonult, s felszámolta munkáját. Nagy­jából ekkorra tehető, hogy megállt, sőt, visszafordult az a tendencia, ami addig jel­lemezte a községet. 1984 dö­­rekáig ugyanis többen jártak ide, a községbe dolgozni, mint innen el, vagyis Nyársapát még Cegléd. Nagykőrös fog­lalkoztatottsági gondjait is enyhítette. A Tszker-telep .vezetője Ho­­lozsai Károlyné. Tőle első­ként a termelésről érdeklőd­tünk. * — Harminckét-harminchét emberrel dolgozónk, tevé­kenységünk változó. A Buda­iakénak például festéket tu­­busolunk, de ragasztót is szoktunk csomagolni, a Com­­pack Vállalat számára klór­­meszet, borsot. Az Agroflóra- Contrex cég számára gyógynö­vényt dolgozunk fel, a hús­iparnak meg fűszerkeveréke­ket állítunk elő. Vágó István ipari osztály­­vezetővel végigjártuk a tele­pet. Többnyire betanított munkások dolgoznak itt. Az asszonyok ügyesen dolgoznak, sebesen jár a kezük. Havi álagfizetésük négv-ötezer fo­rint. s ez az eddigi ismerte­­. tett átlagokkal szemben való­di, kézbe fogható, borítékban hazavihető forintokat jelent. A Tszker egyébként komo­lyan venné az itteni tevé­kenységet. nem kis összegeket költ azokra az épületekre amelyek karbantartás nélkül — a laikus véleménye szerint — lehet, hogy még alacso­nyabb rendű tevékenységre sem lennének alkalmasak. Visszatérve a bérleti vi­szonyra, beszélgetőtársaim a jelenleginél rugalmasabb gya­korlatot szeretnének tapasz­talni a téesszel, mint part­nerrel kapcsolatban. A kívül­álló ezt persze természetes­nek venné... A szőlőgazdaságban nagy­jából harmincán dolgoznak, vezetőjük, Bozóki János, elis­merően szól a munkások fe­gyelmezettségéről. Másoktól is hallottam, hogy bár a bor kéznél van, erre a gazdaság­ra nem jellemző az italos munkás, az . italos vezető. Lám, csodák bizonyára nin­csenek, de van annál inkább következetes, példamutató, követelményt támasztó veze­tői magatartás. Az* eredmé­nyekről beszélve feltétlenül meg kell említeni az itteni keresetet. A vezető 44G0 fo­rintot ad meg átlagul, ami a községben nem tartozik a legmagasabbak közé. . Mint Bozóki 'János elmondta, né-\ hány fős létszámfejlesztést el tud képzelni, úgy öt dolgozót szíveden fogadna. Térjünk vissza a telepre, a Ferrokémia által bérelt épü­letekbe. Bognár István telep­vezetőtől szintén a gazdasági adatokat kérdezem. — Ügy kéttucatnyian dol­gozunk itt. Harmincmilliós termelési értéket állítunk elő. A nyársapáti telep szeptem­beri átlagbére 541Ö forint. — Akkor nyilván sokan jönnének ide dolgozni — jegyzem meg. — Lehet, hogy jönnének, -de például a téeszből szinte nem is szívesen veszünk fel embereket. Sok oka van en­nek, talán az alapvető az, hogy elegen vagyunk, de az is még, hogy nehogy ránk fog­ják: csábítjuk a munkaerőt. Az épületben szociális he­lyiségek, hőszigetelés, kívül meg járda mutatja, a ferro­­kémiások is munkahelyet te­remtettek a baromfiólakbol. Az asszonyok itt is ügyesek, s rég kihalt szokást felelevenít­ve, énekelve dolgoznak. Én Valamikor úgy tanultam, az ember örömében dalol. S bi­zony, az itteniek dalolhatnak: a község legjobban fizető munkahelyén dolgozhatnak. Ballai Ottó Következik: NEM LÄTS7IK AZ ALAGŰT VÉGE A szikek! ralié miscra Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés.' Hírek. 17.05: Hétfői hul­lámhossz. Nyugdíjasok maga­zinja. (A tartalomból: Évad­záró munkák a háztájiban. Idősebbek is elkezdhetik? Mi­lyen testedzés ajánlatos hat­vanon felül? Pedagógushiány­­idején. Illendő-e a nosztal­gia? Téli utazás. Orvosi ta­nácsok dr. Kocsis Károlytól.) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Filmsláge­rek. az Onions együttes fel­vételeiből. 17.15c Hazai holmi. Körmendi János jegyzete. 17.20: Népzenei percek. A mezőtúri népdalkor műsorá­ból. 17.30: Famunkások. 17.40: Táncoló gitárhúrok. Fa­ragó „Judy” István játszik. 13.00— 13.30: Alföldi krónika. Szerda. 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Zenés autóstop. Közlekedési maga­zin. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés. Hírek. 17.05: Örök­zöld melódiák funky ritmus­ban. A Choc'ets együttes ját­szik, 17.20: Túrkeve évtizedei. 17.40: Madarász Kati énekel kunsági népdalokéit. 18.00— 18 30: Alföldi krónika. Péntek, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Roppa­nástól koppanásig. Könnyű­zenei lemezbemutató. 17.45: Az újságíró jegyzetfüzetéből. 17.55: Hétvégi nrogramok. 18.00— 13.30: Alföldi krónika. Szombat. 7.00: Pornón nem­zetiségi műsor. 7.30: Kellemes hét Végét! (A tartalomból: Műsorismertetés, hírek, lap­szemle: sport, piac, program­­ajánlat.! 8.00: Szerkesztik a hallgatók. 8.40: A héten tör­tént. 9.00: A nán hírei, ese­ményei. 9,30—10.00: Román nemzetiségi műsor. Vasárnap. 9 00—11 00: Va­­sárnan dé1 előtbí Zen^s maga­zin. (Hírek, «nort és prog­ramajánlat. Bács-Kun nardó. Vezeti: Halász Ferenc.) 9.20: Sínen vagyunk... (A tarta­lomból: Első éves szakmun­kástanulók között. Gimnazis­ták a matekdolgozat tükré­ben; Új házasok, új lakásban és régi bútorozott szobában; Egy mérnök és a főnökei; Vakvágányon; Kisiklottak?; Hogyan tartják magukat a vendéglátó és áfész szerződé­ses boltvezetők?; Egy válla­lat, ahová már a jövő évi rendelésállomány többsége be­futott; Veszteséges tsz, ahol a pénzügyi rendezés megtör­tént; Kezdő művész háza tá­ján.) 11.00—11,30: Szlovák nemzetiségi műsor. 18.00— 18.30: Hangos újság. Ember legyen a talpán, aki eligazodik a-paragrafusok út­vesztőjében. A különféle ki­­sebb-nagyobb cégeknek sem árt, ha alaposan felvértezik magukat a szükséges tudni­valókkal, vagy ha ez nem ke­nyerük, legjobb, ha jogvég­zett emberhez folyamodnak. Nincs ebben semmi újdonság, hiszen á vállalati jogtanácso­sok intézményét rég feltalál­ták, mondhatná valaki, ám az még nyilván nem hallott a legújabb lehetőségről; a jog­­tanácsosi munkaközösségek­ről. 1983-ban az Elnöki Tanács törvényerejű rendelése tette lehetővé, hogy jogtanácsosi szakvizsgával rendelkező szak­emberek munkaközösséggé szerveződjenek, és közülétek­­nek, valamint kisiparosoknak, kiskereskédőknek, kisterme­lőknek, gazdálkodásukkal összefüggő jogszolgáltatást vé­gezzenek. Készíthetnek szer­ződéseket, okiratokat, szabály­zatokat, beadványokat adhat­nak jogi tanácsokat, vállal­kozhatnak megbízás alapján jogsegélyszolgálat ellátásúra. A bíróság előtt képviselhetik a peres feleket. Károm városban Igaz, mindezt a jogtanácsos is megteheti, a különbség csu­pán az — és ez a vállalati gazdálkodás mai keretei kö­zött nem mellékes —, hogy a munkaközösség által felrótl díjat költségként számolhatja el a megrendelő, s ez általá­ban kedvezőbb. November közepén Ceglé­den megalakult a 33. sz. Jog­tanácsosi Munkaközösség, melynek négy tagja közül kettő városbeli, egy nagykő­rösi, és egy szolnoki érdekelt­ségű. Miután területi korláto­zás nélkül kifejthetik tevé­kenységüket, várhatóan ebben a térségben, illetve vonzás­körzetében fogadnak el meg­bízásokat. A munkaközösség vezetője Lafcos Lászlóné dr., aki elmondotta, hogy a tár­sak többsége a íőyárosban alakult, vidéken még keve­sen működnek. Jóllehet még alig száradt meg engedélyükön a tinta, máris több megbízással ren­delkeznek, illetve több ipari szövetkezet, kisvállalat, gaz­dasági munkaközösség most fontolgatja a velük való szer­ződéskötést. A szakcsoportok kisszövet­kezetté alakításával kapcsola­fÍ0ZI Cegléd, Szabadság Filmszín­ház, szombaton és vasárnap: Excalibur I—II. (ír kaland­film). Szombaton éjszakai elő­adás: A nyolcadik utas: a ha­lál (angol film). A tamaramo-' ziban: Szerelem első vérig (magyar film). A mesemozi­ban, szombaton és vasárnap, délelőtt és délután: Bumbó, az elefánt (szovjet ifjúsági film). Abony, szombaton és vasár­nap: A mallorcai ember (svéd film). Szombaton éjszakai elő­dadás: Ádáz hajsza (japán kri­mi). Aibertirsa, szombaton: A kétéltű ember (szovjet film). Vasárnap: Sok pénznél jobb a több (francia bűnügyi film­­vígjáték). Ceglédbercel, szom­baton: Mi lenne, ha... (szov­jet film). Vasárnap:,Egy ma­réknyi dollárért (olasz film). Törtei, szombaton: Egészséges erotika (magyar film). Vasár­nap: A tűz háborúja (kana­dai—francia kalandfilm). Dán­­szentmiklés, szombaton: Mire megyek az apámmal? (francia filmvígjáték). KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há- érzésükkel fájdalmunkban osztoz­­lás szívvel mondunk köszönetét tak, utolsó útjára elkísérték, sír­­mindazoknak, akik felejthetetlen ji.ni koszorút, virágot helyeztek, jó férjem, édesapám, TÜREI NAGY SÄNBORNE és családja. GERGELY temetésén részt vet-_________________________________ tek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. Külön köszönetünket fe- KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kö­vezzük ki a Ceglédi Városgazdái- szönctünket fejezzük ki mind­­kodási Vállalatnak és a Ceglédi azoknak a rokonoknak, ismerő- Rendörkapitányság gyászunkban söknek, jó szomszédoknak, akik együttérző dolgozóinak a küldött szeretett feleségem, édesanyánk, koszorúért, a segítségnyújtásukért, nagymamánk, ID. SZEBENI a gyásztáviratokért és a vigasz- KAROLYNÉ szül. Csizmadi Teré­­taló levelekért és szavakért. FE- zia temetésén részt vettek, sírjá- LESÉGE ÉS LEÁNYA. ra koszorút, virágot helyeztek.--------------------------------------------------- Külön köszönetét mondunk kör-KÖSZÖNETNYILV ANÍTAS. Kö- zeti orvosának a lelkiismeretes, szönetet mondunk mindazoknak, odaadó munkájáért. Megköszönjük akik drága jó édesapám, BÍRÓ a KÖZGÉP Váll. dolgozóinak MIHÁLY elhunyta alkalmából temetésen való megjelenésüket, részvétüket nyilvánították, együtt- SZEBENI KAROLY és családja, fos jogi procedúra végrehaj­tását is vállalják. A mező­­gazdasági termelőszövetkeze­tek körében is remélnek klienseket szerezni. Albérlők A jogászok maguk gondos­kodnak maguknak munkáról. Bevételük — az ügyvédekéhez hasonlóan — teljes mérték­ben foglalkoztatottságuktól függ. ' Szabadság, betegség, másféle akadályoztatás eseten szükség szerint kisegítik, he­lyettesítik egymást a halasz­tást nem tűrő ügyekben. Egyelőre albérletben húzód­nak meg a Szabadság tér 3. számú épületben. A gép- és gyorsírást, pénzkezelést, ad­minisztrációt, telefonügyeletet egyetlen segéderő látja el. Mi­után a közös’ költségek is őket terhelik, nem árt csínján bán­ni a kiadásokkal. Äfesz Bronzvas'frinap Az esztendő végi bevásárlást megkönnyítendő az • Áfész Skála Áruháza december 1-től a szokásos 17 óra 30 porc he­lyett 13 órakor zát, illetőleg december 7-én (bronzVdjsárna­pon) délelőtt is várja a láto­gatókat. Sajnos a slágercikkekből, fő­ként a tőkés importból szár­mazó híradástechnikai eszkö­zökből és divatárukból nem lehet kedvező kínálatra szá­mítani. A külkereskedelmi cégek — a közismert gazdasá­gi gondok miatt — ígéri sze­rény listával tudnak csak elő­állni. Ezért szűkös fajtavá­laszték és msnnyiíség 'áll ren­delkezésre például képmagnó­ból és magnószalagból^ és a színes televíziók sbrárT is in­kább csak a drágákkal fogunk találkozni. Hiány váriba tó moT sógépből, automata mosógép­ből és centrifugából! Viszont .bővült az élélpoíszerkínálat, .noha a fahéj, a kőkoíszresze­­lék és a kávé jelenléte to­vábbra sem folyamatos. Eladó másfél szobás, OTP-lakás Kp. + OTP-átvállalással. — Orsányi János, Ceg­léd, Köztársaság u. 20—22. III. em. 14. ajtó.________ Cegletí központja Dán 517 nm építési telek eladó, aszfaltozott ut­ca, gáz van. Érdek­lődni: 11-862 telefori­­számon, 17 órától. Családi tíáz • eladó Cegléd, Közép út 27. szám alatt. Lakáscse­re is érdekéi. Érdek­lődni 17 órától á hely­szinen. ___________ Vett úton, a hármas kilómért kicsit meg­haladva a jobboldali tanya, 1600 négyszög­öl területtel, lakható épülettel eladó. Jó­szágtartási lehetőség­gel. Érdeklődni le­het: Cegléd I. kér., Buzogány u. 10. szám alatt, Bíró Istvánnál. Kertészkedésre alkal­mas 164 ‘n.-öl kert a városban eladó. Ér­deklődni : Damjanich u. 38. sz._______­GK 1500 zöld Moszk­vics eladó. Érdek­lődni lehet: Törtei, Honvéd u. 11. Eltartási szerződést kötne 27—29 éves, ön­álló lakással rendel­kező házaspár, idős személlyel, ki szere­­tetre, törődésre és gondozásra ' vágyik. Csak levélben való megkeresésre vála­szolunk. Érdeklődő levelet ,,Karácsonyi szerződés 191/259” jel­igére, a Hírlapkiadó V. kirendeltségére, Cegléd, Teleki u. 30. kérem.______ Nagy, fehér hízók, kukoricával hizlaltak, előjegyezhetők, el­adók. Cegléd, Széche­nyi u. 14B._________ Ugyer XII. dűlőben 800 négyszögöl terület, szerszámossal eladó a Czárák dűlői isko­lával szemb,en. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd, Gyöngyvirág u. 1. szám._____________ Egy tő részére búto­rozott szoba kiadó. Cegléd, Déli út 89. szám alatt. _____ Eladó a városhoz és az úthoz közel, szép helyen 400 négyszög­­öles hobbitelek, be­kerítve, lakással, alat­ta pincével, a Pesti úton, 16. kilométert jelző tábla után. Üt, villany, jó víz van. Buszmegálló az út bejáratánál. Értekez­ni: Cegléd, Külső-Pesti út 114. szám. A Pesti útról, a Diófá­­iközön kell bejönni. Eladó második emele­ti, két és fél szobás, 61 négyzetméteres, köz­ponti fűtéses, S7.Ő- nyegpadlós, 4 éve énült lakás, teher­mentesen, készpén­zért, Cegléd, Beloian­nisz 11, 29. TI. 9. Redőny javítását és felszerelését válla­lom. Gál,' Cegléd. Tú­zok u. 2/A. Telefon: 10-249. Kenderföldön, Borona úton, 253 négyszögöl telek eladó. Víz vil­lany, kövesút van. — Érdeklődni lehet, Cegiéd, Nagykátai út 18. Sila. Barom es fél szobás családi náz eladó vagy elcserélhető 3 szobás, gáztütéses, társasla­kásra. Érdeklődni le­het: Cegléd,___Bat­thyány u. 29. Artm alul eladó na­­romszobás, kertes ház, sürgősen. Cím: Ceg­léd. Sátor köz 7. sz. Középkorú, magá­nyos asszony, eltartá­si szerződést kötne idős nénivel vagy férfival. Érdeklődni: Plangár Sándornénál, Cegléd, Remete u. 6. szám. Garázs eladó, MHSZ mellett. Érd.: Cegléd, Széchenyi u. 47/B. fszt. 1. Horváth. Külön bejáratú üres szoba, konyha kiadó. Cegléd VII. kér., Üj­­város-szél 29. szám. Építési telek, lakható házzal, / gazdálkodás­ra is alkalmas udvar­ral eladó. Érdeklődni lehet: 17 óra után, Cegléd, Hold u. 26. sz. 800 négyszögöl szőlő, gyümölcsös zártkert eladó Nyársapáton, kövesút mellett. Ér­deklődni: Cegléd VIII., Körte u. 4/A. Eladó városhoz közel, 2 km-re, az öregsző­lőben 600 négyszögöl terület, féle szőlő, fe­le puszta föld. Fúrott kút, 220/380 V villany van. Érdeklődni le­het: Cegléd, Kossuth F. u. 24, II. lh. fszt: 3: Eladó Cegléd, Tégla­gyár dűlő 54. sz. ház, Komár motor és há­lószobabútor. Érdek­lődni: Csikné, Teleki u. 28. 18 óra után. Külön bejáratú szo­ba, konyha, igényes­nek kiadó, Cegléd, Tört éli út 9. _____ Gáztűzhely, gázreso palackkal, olcsón el­adó. Cegléd, Vitéz u. 10. sz, __________ Eladó lakható ház, szőlő, puszta föld, be­kerítve, víz, villany van, az öregszőlőben (központtól 3 km-re). — Érdeklődni lehet: Cegléd, Mária u. 10. szám. Szabóéknál. Szoba, konyha albér­letbe kiadó, Cegléd, Nyárfa u 9/B.________ PD-s 1500 Lada eladó. Cegléd V., Besnyő u. 17. sz._________ Eladnám Simson SN 51-es motorkerékpá­romat vagy elcserél­ném jó állapotban le­vő, újfajta Jáwa Ba­­betta kismotorra. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd, Bástya u, 10/A. 18 óra után. — »_ Eladó Simson S—B 51-es kismotor, nyúl­­házak. gyermekbú­tor, 170 kg-os hízó. — Érdeklődni: Cegléd. Kender u. 25. szám. Akkumulátoryásár, 10—30%-os árkedvez­ménnyel, üzerhbe he­lyezett, új akkumulá­torok kaphatók, 2 év garanciával, amíg a készlet tart. , Cím: Dél-Pest Megyei Szol­gáltató Ktsz, autóvil­lamossági részlege, Cegléd, . Várkpnyi L u. 21._______ Az Egyesített, Szociá­­lis Intézmény, Cegléd, Bajcsy-Zs. u. 1. sz., jogosítvánnyal ren­delkező férfi házi­munkást vés#/ fel. Külön bejáratú búto­rozott szoba, az 1 állo­más mellett kiadó. — Cegléd, Dugovics u. II. ép. I. 5. 180 k>lös nízők es 5 mázsát bíró kézikocsi ejadó Cegléd, Lövölde u. 12. szám. Kórház mögött. Kisebb családi ; ház eladó, Cegléd, Nyúl u. 2. Érdeklődni: Wes­selényi u. 12.______‘j> Zártkert eladó Zöld­halomban jutányos áron. Cím: Cegléd, Beloiannisz u. 13. IV. em. 18.1 Kégli József. Felveszünk ceglédi te­lephelyre férfi raktá­ri kiadót (kezdőt is). — Jelentkezni lehet: VIKUV Ceglédi Üv. Munkaügy, Cegléd, Rákóczi u. 72. 2700. Felveszünk ceglédi telephelyre: autódaru­kezelőt, gépjármű­­vezetőt (különleges! kategóriával), villany­­szerelőt, motorszere­lőt, betanított eszter­gályost változó munka­helyre: kvalifikált olajbányász vagy mélyfúró szakmun­kást vezető fúró­­mesternek, fúrási szak-, betanított- és segédmunkást, fúrási gépkezelőt (motor­­szerelőt), export­munkára mélyfúró szakmunkást. Jelent­kezni lehet: VIKUV Ceglédi Üv. Munka­ügy, Cegléd, Rákóczi út 72, 2700.__________ Öregszőlőben 400 n.­öl zártkert, szőlő kis épülettel eladó. Ér­deklődni egész, nap: Cégléd, Üjváros-szél 29. sz._______ Lakatos szakmunkást keresek állandó mun­kára. Gór Mátyás géplakatosmester, Cegléd, Déli út 13/A. Azonnal beköltözhe­tő 1 szoba összkom­fortos, I. emeleti, OTP-s lakás eladó. Cegléd, telefon: ll- 210._____________________________ PEGUEOT 504 dízel­motor, reális'áron el­adó. Érdeklődni: Ceg­­léd. Besnyő n. 14. Üj ’Sfí 51-es Simson kismotor eladó. Jó­zsef Tibor, Cegléd XIII. kér., Jászberé­­nyi út 4Ó3. szám. Cegléd, Csalogány u. 2. sz. új ház, beköl­tözhetően ci n dó. Bútorozott szoba ki­adó. Cím: Cegléd, Arany u. 15. szám. ISSN 0133—2G00 (Ceglédi Hírlap) Ceglédi cipőboltunkban (Kossuth tér 9.) nagy választékban kaphatók női, férfi- és gyermekcsizmák Fiú- és kamaszcsizmák, 31-estől 40-es méretűig, 600 Ft-tól 950 Ft-ig, Lánykacsizmák, 31-estől 38-as méretűig, 580 Ft-tól 900 Ft-ig. Konfekció­boltunkban (Kossuth tér 10/A) tcSIkabótok nőknek, férfiaknak és kamaszoknak, nagy választékban, 2430 Ft-föl 3250 Ft-ig. <1 Paragrafusét Újfajta JogszcSgáEtutás

Next

/
Oldalképek
Tartalom