Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-20 / 273. szám
A PLSZ elnökségi ülése A Duna-csoport szereplői A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén a területi bajnokságban szereplő csapatainkkal foglalkoztak. Az öt sportkör képviselőin kívül ott volt Preiner János, a BLSZ területi versenybizottságának vezetője is. Bevezetőben ő szólt. A legerősebb mezőny A jó képességű Pest megyei csapatok a mezőny érdekes színfoltjait jelentik. De nem csupán játékosok szerepelnek, hanem a játékvezetők is. Mint ismeretes, a csoportban a főváros mellett Pest, Komárom, Fejér és Veszprém megye képviselteti magát. Fejér megye csak elméletileg, hiszen bajnokcsapatuk lemondott a részvétel jogáról. Ennek ellenére ők is delegálnak játékvezetőket. A Pest megyei bírók ősszel 38 találkozón működtek-működnek közre. A Veszprém megyeiek — csak egy csapatuk van, a Várpalota — 8 mérkőzésen bíráskodnak. A Duna-csoport mezőnyét egyértelműen a hat területi csoport közül a legerősebbnek minősítették a résztvevők. A dömsödieknek erre az összehasonlításra az is alapot adott, hogy korábban más csoportban is játszottak. A Duna-csoport képviselői részére a BLSZ rendszeresen tart ligaülést. A legutóbbin már a tavaszi programot ismertették. Március 1-jétől június 7-ig tart az újabb idény, két hétközi fordulót is közbeiktatva. Csapatról csapatra Pest megyében a területi csapatok közül Kartalon van a legtöbb néző. Az újonc gárda képviseletében Körösi József a Kartal ügyvezető elnöke számolt be az egyesület, a szakosztály munkájáról, a dömsödiek nevében pedig Szabó Lajos ügyvezető elnök beszélt. — Augusztus elejétől megfiatalodott, új vezetőség tevékenykedik Dömsödön. Anyagi gondok nehezítik a munkát, jóllehet, sok feladat vár rájuk, így például a sporttelep közelében kellene edzőpályát létesíteni, az utánpótlást szervezettebbé tenni. Kevés a jelentkező s a szemlélettel is baj van. Előfordult, hogy csak kilenc ifi játékossal mentek egy mérkőzésre, a hiányzók motorversenyen voltak. Az elnökségi ülésen többen is kifogásolták: a területi bajnokságot jogtalan bírálatok érik. Így például azt vitatják: sok a kiöregedett NB l-es és NB ll-es sportoló. De vajon hová menjenek ezek a labdarúgást még most is szerető játékosok, akikre régi együttesükben nincs szükség. A közönség számára vonzerőt jelentenek az egykori ismert sportolók. Beállításuk tehát nem közömbös, sőt az együttes érdeke. Természetesen csak azok a játékosok jöhetnek szóba, akiknek megfelelő a magatartásuk. Kecskő Pál, az érdi szakosztályvezető megemlítette: átszervezett csapatuk egyre jobban belelendül. Nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére, ezt az újabb edzőpálya építése, szakemberek munkába állítása segíti. Kovács Árpád (D. Kőolaj) is a fiatalok fokozott bevonásáról beszélt. Az ifin kívül négy serdülő és egy előkészítő csapatot foglalkoztatnak majd. — Biztos középcsapattá Sport akrobaták országos bajnokságán Ceglédi éremhullás Budapesten, a tornacsarnokban rendezték meg az 1986. évi országos serdülő, ifjúsági és felnőtt sportakrobatikai bajnokságot. A kétnapos viadalon kitűnően szerepeltek a ceglédiek, az egyesületek közül a legeredményesebben. A két nagy rivális. a CVSE és a Bp. Építők, egyaránt hat első helyezést szerzett, de a további dobogós helyezésekben már nagy ceglédi fölény mutatkozott: az Építők egy ezüstjével szemben a Vasutas öt második és öt harmadik helyezést is magáénak tudhat. A rendezés színvonala sajnos sok kívánnivalót hagyott maga után: a résztvevők még kezdéskor sem ismerték a szólítási sorrendet, s a szabályokat sem tartották be. Ugyanis a harmadik, kombinált gyakorlatot nem a kialakult erősorrend alapján mutathatták be a versenyzők, hanem a két korábbi „fellépés” szóltításd sorrendjében. Gond volt az érmekkel, azok számával is. Eredetileg a serdülő II. osztályban — akik először szőnyegre léptek — oklevelet kaptak volna a legjobbak. Ez nem állt rendelkezésre, így osztották az érmeket, amíg csak tartott. Természetesen az idő előtt elfogyott, éppen a felnőtteknek nem jutott. A reklamálás eredményeképpen a bajnokság befejezése után mintegy egy órával pótolták a rendezők a hiányt. Eredmények: Serdülők: n. o.: fiú négyes: l. Pető R.—Hartyányi K.—ősze K.—Lipóczkt L. (CVSE), fiú páros: 2. Pető R.—Lipóczki L. (CVSE), fiú ugrás: 5. Kovács Zs, (Százhalombatta). Leány hármas: 3. Snyurik G.—Horsik Zs.—Marosi E. (CVSE), leány páros: 4. Domokos B.—Dimitrov M. (CVSE), 5. Gabáhyi V.—Búzás K. (GVSE), leány ugrás: 2. Hidas E., 3. Milovics M., 5. Tóth O.. 6. Németh L. (valamennyi Százhalombatta). (A kezdők érthetően még többször hibáztak, gyakorlataikban sok volt még a hiányosság. A Pest megyeiek közül Gabányi és Marosi keltette a legjobb benyomást.) Serdülők: I. o.: leány páros: 2. Sajgál A—Tóth K. (CVSE), 3. Stadler B.—Takács K. (CVSE), leány hármas: 2. Deli A.—Tóth A.'-rMáté K. (CVSE), leány ugrás: 2. Vrezina SZ. (Százhalombatta), 4. Szénási O. (Dunakeszi), vegyes páros: 1. Stadler Zs.—Kiss T. (CVSE). (A bajnok kettős, s az ezüst érmes helyen végző leány páros és hármas tagjai jól versenyeztek.) Ifjúságiak: I. o.t fiú négyes: 1. Szegő T.—Kiss T.—Czigány B. —Stadler Zs. (CVSE), leány páros: 1. Kiszely K.—Boros E. 2. Stadler A.—Tóth K. (CVSE), 4. Stedler B.—Takács K. (CVSE), leány hármas: 1. Deli A.—Tóth A.— Máté K. (CVSE), 2. Farkas E.Szabó I.—Vonnák R. (CVSE), leány ugrás: 4. Ormándi A. (Dunakeszi). (A CVSE Eportolói ébben a korosztályban szerepeltek a legjobban. Mindennél többet mond: ahol elindultak, nyertek!) Felnőtt I. o.: férfi négyes: 1. Czigony B.—Szegő T.—Kiss T.—Stedler Zs. (CVSE), női páros: 2. Randos G.—Laki Zs. (CVSE), 3. Kiszely K—Boros E. (CVSE), női ugrás: 2. Máté J, (Dunakeszi). (A nagy esélyes női hármas (Sághi—Pető—Bujáki) Bujákl sérülése miatt nem lehetett ott a mezőnyben. Ettől függetlenül Sághi Tünde és Pető Mónika (a Bp. Építők versenyzőjével Sulyokkal) bekerült a franciaországi vb-n részt vevő magyar válogatottba.) Bujáki mellett sérülés miatt ebben a korosztályban Berla és Füle is távolmaradásra kényszerült. Vélük még ezt az egyébként kitűnő szereplést is felülmúlhatták volna a ceglédiek. Említésre méltó még, hogy a sikerben nagy részt vállalt a bolgár koreográfus. Szimeonka Kolerova is. akt több mint egy hónapon át csiszolta, „fényesítette” a Pest megyeiek gyakorlatait. Változások a vívószövetséghen Új kapitány és titkár Rendhagyó sajtótájékoztató színhelye volt szerdán a magyar vívószövetség: személyi változásokról és az egész sportágra vonatkozó határozott tervekről számoltak be az iletékes vezetők. Dr. Bakonyi Péter, a szövetség elnöke kendőzetlenül szólt arról, hogy az idei esztendő a magyar vívás számára balul sikerült. Kudarccal végződött a szófiai világbajnokság, s ez minden korábbinál határozottabb terveket, intézkedéseket igényel. Ezek sorába tartozik többek között, hogy Kulcsár Győző helyett — aki Olaszországba szerződik — Kovács Tamás, az eddigi főtitkár látja el a szövetségi kapitányi teendőket. Helyére a már nyugdíjas dr. Balthazár Lajost, a nemzetközi szövetség örökös tiszteletbeli tagját választották titkárnak. akartunk válni az idei bajnokságban. Ha ezt ä feladatot esetleg nem is teljesítjük, kiesni nem szabad — mondotta a felnőtt csapatról a szakosztály elnöke. UiánpéÜás Dr. Köteles György, a PLSZ elnöke, Saiga Lajos főtitkár, valamint Ignácz Gyula, a PTSO csoportvezetője szólt hozzá az elhangzottakhoz. A témáról még annyit, a PLSZ dicséretes módon foglalkozik a területi bajnoksággal. Nem tudjuk, hogy más megyében tartanak-e hasonló értékeléseket. Az országos harmadik vonallal való foglalkozás viszont elengedhetetlen. Sok, a labdarúgást általánosan foglalkoztató kérdés vetődött fel. Rcitíer László M9vst Hírlap 1986. NOVEMBER 29. Megyei totó Három nyolcas A megyei sportrejtvénypályázat őszi utolsó előtti, 14. fordulójára 1050 darab szelvény érkezett. Három telitalálat volt, kettőt egy pályázó, Türei Benő (2700 Cegléd, Földvári u. 4.) ért el, ő 66 darab jutalomszelvényt kap. Harmincnégy darabot nyert Búzás Tímea (2200 Monor. Lein! u. 6.). A nyereményeket postán küldjük el. Kaszpai-ov—Portisch: döntetlen! Felemás dubai mérleg Portisch, aki tegnap pihent A dubai sakkolimpia eddigi legnagyobb rangadója kétségkívül a kedden megkezdett Szovjetunió—Magyarország férfi csapattalálkozó volt. Mint ismeretes, a szovjetek 2-1 arányú vezetésénél a meccs félbeszakadt; a világbajnok Kaszparov és a magyar éltáblás Portisch játszmája függőben maradt. A 60. lépést követő elemzések során úgy tűnt, Portisch tartani tudja az egyensúlyt. A folytatás a bizakodókat igazolta, Portisch ugyanis döntetlent ért el. Így a végeredmény: Szovjetunió—Magyarország 2,5—1,5. Dubaiban a sakkolimpián szerdán az 5. fordulót rendezték meg. Hajnaliig elemezték a magyar táborban Portisch Kaszparov ellen függőben maradt játszmáját. A kimerült Portisch nem is játszott az angolok ellen. Hiányzott Ribli is, aki vesztett az előző napon. Így a megmaradt négyes szerepelt az angolok ellen. Szoros küzdelemben három döntetlen és egy győzelem alapján az angolok nyertek. Eredmények. Férfiak: Anglia—Magyarország 2,5:1,5 Miles—Sax 1:0. A megnyitásból Miles előnnyel került ki. A későbbiek folyamán is biztosította kedvezőbb helyzetét. Pintér—Nuurn dömteláen. A királyindiai védelmet játszó angol a királyszárnyon viszonylag korán Jó esélyekhez jutott. A 46. lépésben döntetlenben egyeztek meg. Speelman—Csőim döntetlen. Tíz perc volt hátra, amikor lépésismétlések után az angol döntetlent ajánlott. Adorján —Short döntetlen. Short eddig minden játszmáját megnyerte. További eredmények: Szovjetunió—Jugoszlávia 2 a, Kuba—Kína 3:1, Bulgária—Franciaország 2,5:1,5, Írország—Finnország 3 :1, Csehszlovákia—Chile 2:2. Nők: Magyarország—Lengyelország 2,5:0,5 Verőd—Bru simán döntetlen. Kiegyenlített játszma, izgalom nélküli döntetlen. Eremska—Mádl 0:1. Mádl a 30. lépés táján előnyhöz jutott. Grosch—wiese 1:0. Groseh higgadtan játszotta a szicíliai védelmet. További eredmények: Szovjetunió—Jugoszlávia 2:1, Kína—Románia 2,5:0,5, Anglia—NSZK 2:1, Franciaország—Spanyolország 2:1, Svájc—India 2:1, Egyesült Államok —Bulgária 1,5:1,5. Folytatás decemberben Miklóson megyei döntő Mint arról beszámoltunk, december 19-től Cegléden rendezik meg a XXII. téli úttörőolimpia kötöttfogású birkózódöntőjét. Addig azonban, hogy ide eljussanak a tehetséges birkózópalánták, még néhány akadályt sikerrel kell venniük. A próbatételek közé tartoznak a megyei és a területi döntők, selejtezők. Az úttörő-olimpia Pest megyei döntőjére Szigetszentmiklóson a Csepel Autó sportcsarnokában került sor. Az impozáns létesítményben 9 sportegyesület 93 versenyzővel képviseltette magát. A csatározások tétje az volt, hogy az I—III. helyet elérő fiatalok jogot szereznek a december 6-i törökszentmiklósi területi döntőn való részvételre. Eredmények. 35 kg: 1. Duró Zoltán (Cs. A.), 2. Farkas (CVSE). 3. Csőké I. (Abony). 33 kg: 1. Benyik József (N.-kőrös), 2. Tamakó (Cs. A.), 3. Hundra (DVSE). 41 kg: 1. Juhász Richárd (Cs. A.), 2. Tóth (Cs. A.), 3. Kecskés (N. Kőrös). 43 kg: 1. Tőthpál Viktor (N.-kőrös), 2. Jakab (Cs. A.), 3. Bolega (Cs. A.). 49 kg: 1. Klujber Imre (Cs. A.), 2. Fodor (Cs. A.). 3. Tóth (N.rlcőrös). 53 kg: 1. Farkas Zoltán (CVSE). 2. Deák (N.-kőrös), 3. Csapó (N.-kőrös). 58. kg: X. Mezei Károly (CVSE), 2. Farkas (CVSE), 3. Száller (Cs. A.). 63 kg: 1. Tóth Ferenc (CVSE), 2. Szendi (N.-kőrös), 3. Galambos (Alsónémedi). 68 kg: 1. Ruzicska János (Cs. A.), 2. Bodonyi (Leányfalu), 3. Gáti (Dunakeszi). +68 kg: 1. Szűcs András (Dabas). 2. Pete (Monor). 3. Ács (Leányfalu). A legtöbb győzelmet a házigazdák, a Csepel autósok könyvelhetik el, szám szerint négyet, őket a ceglédiek követik három elsőséggel, míg a nagykőrösiek két aranyat gyűjtöttek be. Az élen végzettek a 2., 3. helyet elért versenyzőkkel együtt tehát jogot nyertek a december 6-i törökszentmiklósi folytatásra. B. L A teremtorna második napja Remekeltek a magyarok A belgák nem tudtak ellenállni a magyar rohamoknak (Vimola Károly felvétele) Jó hangulatban érkezett a Budapest Sportcsarnokba szerda reggel a magyar válogatott, amely a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) I. teremtornáján kedden 8-3 arányban legyőzte Peru csapatát. Különösen sok gratulációt kapott Kovács Kálmán, a Bp. Honvéd játékosa, aki a magyar teremíutball történetének századik gólját lőtte a peruiak elleni hetedik találattal. — Jó labdákat kaptam, így nem volt nehéz a jubileumi gól belövése — emlékezett a kispestiek válogatottja. Szerdán mind a nyolc válogatott újabb két-két mérkőzést vívott, s estére kialakult a selejtezőcsoportok végeredménye. A nyitó 50 percet az A-csoport két, az 1. fordulóban vesztes válogatottja vívta: Spanyolország—Peru 4-0 (1-0). A peruiak olykor túl keményen játszottak, dó így sem tudták megakadályozni a spanyol sikert, amellyel az ibériaiak lényegesen javítottak helyzetükön. A-csoport, 2. forduló: Magi arország—Belgium 4-1 (1-0). 1500 néző. V.: Forstinger (osztrák). Góllövők: Kovács (22. p.), Bognár (31.), Katona (33.), Szeibert (49.), illetve T’Seyen (28). Magyarország: Andrusch — Garaba, Péter, Bognár, Kovács. Csere: Szeibert, Gálántax, Katona, Takács, Katzenbach. A magyar együttes lényegesen lassúbb játékkal kéz-, dett, így a belgák kiegyensúlyozottá tették az első félidőt. Fordulás után már ismét kedd esti formában kombinált Komora Imre csapata. A magyar együttes a második félidőben színes, ötletes játékot produkált. B-csoport, 2. forduló: Hollandia—Brazília 2-1 (0-1). Az eddigi nívótlamabb találkozón a braziloknak több esélyük volt a gólszerzésre, de szerencséjük kevesebb. Egyesült Államok—Olaszorszag 7-3 (2-3). Az olaszok az első félidőben diktálták a tempót, mindvégig ők kezdeményeztek, de az amerikaiak tartották a lépést velük, A sorsdöntő fordulat akkor következett be, amikor a mezőnybe sokat kimerészkedő Bergamini kapus előbb a 22., majd a 30. percben is „letaglózott” egy-egy amerikait. A-csoport, 3. forduló: Magyarország—Spanyolország 6-4 (2-3). 3000 néző. V.: Forstinger (osztrák). GóUövók: Kovács (6., 48.), Bognár (17.), Péter (30.), Takács (35.), Katona (37.), illetve Vituco (18., 36.), Luis (1.), Palillo (14). Magyarország: Andrusch — Garaba, Péter, Bognár, Kovács. Csere: Szeibert, Takács, Galán.tai, Katona, Katzenbach. A spanyoloknak a döntetlen sem volt elég a csoportmásodik hely megszerzéséhez, így nagy lendülettel kezdtek. Az első félidőiben a magyar csapat a támadójátékot erőltette, olykor nem eléggé ügyelve a védőmunkára. Így Vituco vezetéshez juttatta Spanyolországot. Fordulás után viszont minden 180 fokos fordulatot vett. Az ellenfél elfáradt. A 30, percben Péter szép csel után lőtt gólt (3-3). öt perc múlva az eddig kevés játéklehetőséget kapott Takács 10 m-ről vette be a bal felső sarkot, majd ismét a mezőny egyik legjobbja, az alacsony termetű Vituco következett (4-4). Szinte a kezdés után Katona nagy technikai trükk végén közelről ért éli úgy gólt, hogy Szeibert ■ partrúgásál dopplerrel vágta a hálóba. A végeredményt a gólkirályi címre joggal pályázó Kovács állította be két perccel a lefújás előtt egy lepattanó labda értékesítésével (6-4). A magyar csapat ezúttal is sikeresen erőszakolta rá akaratát ellenfelére, különösen az első sor volt ismét elmében, s a válogatott pontveszteség nélkül végzett a csoport élén. További eredmények: Belgium—Peru 2-1 (1-0). A belgák fáradtnak, Peru viszont kimondottan törődöttnek tűnt az utolsó csoportmérkőzésen. Olaszország—Hollandia 8-1 (0-1) Brazília—Egyesült Államok 5-4 (1-1) Csütörtökön délután a 7. helyért 14.30 órától, az 5.-ért 15.40-től játszanak. A 3. helyet eldöntő mérkőzés 16.50, a döntő pedliig 18 órakor kezdődik. Szentendrei sportlövősikerek Merza Péter aranyai x A Magyar Sportlövő Szövets ségben értékelték as év befe- 8 jezéseként az MNK-ban és az S olimpiai számokban elért idei ^ versenyeredményeket. Szűkebb § pátriánk, Pest megye is rét szese lett a sikereknek. Jól 8 szerepeltek a szentendrei Kos- S suth KFSE és Százhalombatta 8 versenyzői. Erről Rádai Imré- 8 névéi, a Pest Megyei Sportlö* 8 vő Szövetség főtitkárával be- S szélgettünk. — Ügy tudjuk, Merza Pétér a junior korcsoportban triplázott, és három MNK- aranyat is nyert. Mi a siker titka? — Az az áldozatos munka, amit vártunk is Pétertől. A fiú egyébként jelenleg sorkatona. Évek óta ott van a megyei élvonalban. Most junior fiú légpuska 60 lövésben, kisöbű sportpuska 60 fekvőben és kisöbű sportpuska 3X20 összetettben lett aranyérmes. Mi, sportvezetők és azt hiszem, a hadsereg is büszke a fiatalember teljesítményére. — Rajta kívül kinek sikerült még dobogós helyezést elérni az MNK-ban? — Bakó Károly százhalombattai versenyzőnk junior kis-Merza Péter, aki triplázní tudott az MNK-ban öbű sportpuska 2X30 összetettben ezüstérmes lett. Az ő neve gyakran szerepelt az év folyamán a Pest Megyei Hírlapban. — A többiek hogyan szered peltek? — Az ifi fiú futóvad 30+30 lövésben. 4. Vörös László, 5. Papp György, 6. pedig Nagy Gábor, valamennyien a szentendrei KKFSE versenyzői. A junior fiú futóvad 30+30 lövésben 4. Beregszászi József, 5. Szegedi Róbert, 6. Haris Ferenc, ugyancsak a KKFSE sportlövői. A felnőttek mezőnyében ebben a versenyszámban 6. lett Ángyán József, aki szintén kossuthos. — Hogy fest a csapatbajnokság végeredménye? — Nincs szégyellni valónk. A csapatversenyben a kisöbű sportpuska kategóriában a juniorok mezőnyében 3. lett a KKFSE 45 ponttal. A junior vadászágazatbam is és a felnőttben is 6. helyen végeztek a szentendreiek. Az összetett csapatversenyben pedig 5. lettek. — Hazánkban 62 lövészklub működik. Az olimpiai pontvadászatban igen jó helyezésnek számít a KKFSE 9. helyezése. Mi erről a véleménye? — Csak azt mondhatom, hogy ez az eredmény is önmagáért beszél. Bízom abban, jövőre jobb feltételek mellett, többet tesz a szakosztály a sikerért. A KKFSE a 9. helyével 26 olimpiai pontot gyűjtött össze. Nagy Péter János