Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-17 / 270. szám

MONORI w iria A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM 1986. NOVEMBER 18., KEDD Tanácstagi beszámolók után Mértékadó fórumok voltak Fontos társadalompolitikai rendezvénysorozat fejeződött be a közelmúltban Gombán, Bényén és Káván. A három község tanácstagjai számoltak be ezeken választóiknak az idei testületi s egyéni tevé­kenységükről, a településfej­lesztés eredményeiről. Mérték­adók voltak ezek a fórumok, hiszen a megváltozott taná­csi gazdálkodás első esztende­jének vége közeledik, a la­kosság az idén fizetett először — már aki befizette — tehát, ez az elöljáróságok első teljes éve. x Sürgető a konyha A közös tanács az elmúlt hónapokban három testületi ülést tartott, amelyeken az 1986. évi költségvetési és fej­lesztési tervjavaslatot, az Észak-Pest megyei Sütőipari Vállalat tájékoztatóját, az elő­ző esztendő, illetve tervidő­szak célkitűzéseinek teljesíté­serői szóló jelentést, a köz­­biztonság helyzetét, a végre­hajtó bizottság működésének tapasztalatait, a szabálysértési tevékenység alakulását vitat­ták meg. Rendeletet alkotott a testület többek között a te­metők rendjéről is. A közös tanács ebben az esztendőben 19 millió 285 ezer forint' bevétellel számolhatott, ez határozta meg kiadásait is. Az utóbbinak 85 százalékát a működéshez szükséges költsé' gek jelentik. Ide sorolhatók a béreken, fűtési és villany­­számlákon túl a fenntartási és felújítási feladatok is. Te­hát, mindössze a maradék 15 százalék jut fejlesztésre... A gombai tanács legjelen­tősebb beruházása jelenleg s már több éve — a leendő 600 adagos konyha építése. Erre az idén 2 millió 149 ezer forintot terveztek saját erő­ből, s hozzá 1,5 milliónyi bankhitelt. A megyei tanács által korábban beígért céltá­mogatást ugyanis nem kapták meg, viszont mindhárom köz­ség lakossága erre szavazta meg az ez évi tehót. A kony­hánál az idén elkészült szennyvíztároló a szükséges vezetékekkel, befejeződött a hajdani kastély alászigetelése, folyamatban van a tetőszerke­zet javítása, csatornázása, va­lamint a konyha egyes épí­tészeti munkái. Utakra, járdákra A lakásépítők és -vásárlók támogatására először az idén tervezett a tanács 400 ezer forintot, amelyhez még 70 ezer forintnyi vissza nem térítendő megyei támogatást és 300 ezer forint bankhitelt kapott, ösz­­szesen tehát — a végrehajtó Megleckéztetett éllovas Labdarúgás, megyei II. osz­tály, Déli csoport: Monor—Nagykőrös 2-0 (2-0) Monor, 400 néző, vezette: Hűvé. Már az elején támadólag lépett fel a hazai együttes. Két százszázalékos helyzet kihagyása után, a 10. perc­ben közvetett szabadrúgáshoz jutottak. A legurított labdát Rab T. elemi erővel lőtte kapun, a labda a felső léc­ről vágódott a hálóba. Ezt követően is a Monor uralta a játékot, az éllovas csak szór­ványos ellentámadásokkal próbálkozott. A jelentős mezőnyfölény eredményeként a 43. percben Biró beadását Borgulya kotorta a hálóba. A második félidőben válto­zott a játék képe, a Nagy­kőrös többet birtokolta a lab­dát, de a hazaiak támadásai igv is nagyobb veszélyt jelen­tettek. A vendégeknek mind­össze két lövésük volt kapu­ra, amelyeket Palkovics R. biztosan hárított, összességé­ben a monori csapat megér­demelten fektette két vállra a listavezetőt, a győztesek a közönség tapsától kísérve mehettek az öltözőbe Jó: Palkovics R., Borgulya, Árvái, de a többiek is di­cséretet érdemelnek. Ifi: Monor—Nagykőrös 0-1 F. J. Kakucs—Sülysáp 2-2 (1-1) Kakucs, 350 néző, vezette: Mészáros. Nagy iramú, küzdelmes mér­kőzést vívtak a csapatok. A hazaiak óriási becsvággyal vetették magukat a küzde­lembe, a 8. percben mégis Békési kapáslövéssel a ven­dégeket juttatta előnyhöz. A 40. percben sikerült egyen­líteniük a kakucsiaknak. Szü­net után. a 76. percben Mer­­cze! ismét vezetést szerzett a vendégeknek, de a 80. perc­ben lesgyanús góllal egalizál­tak a kakucsiak. A Sülysáp — mivel a Nagykőrös elvér­zett Monoron — megszerezte az első helyet a tabellán az őszi szezon végére. Jó: Fehér, Motolai, Tur­csik, Merezel. Ifi: Kakucs—Sülysáp 3-6 Cs. J. Üllő—Táplószecső 2-1 (1-1) Üllő, 300 néző, vezette: Szacsky. Hatalmas lendülettel kez­dett mindkét csapat, s a vendégek jutottak vezetéshez. A tápiószecsőiek már ebben a játékrészben „ölték” az időt, az eredmény tartására rendezkedtek be. A félidő vé­ge előtt Pikál egyenlített, majd az üllői Bírta — egy szabálytalan belépő után — a kiállítás sorsára jutott. A má­sodik félidőben — jogos 11- esből — Dobos A. lőtte a győztes gólt. Ezután a bíró — a hazai csapatot sújtó — ítéletei borzolták a kedélye­ket a pályán és a nézőtéren egyaránt. Jó: az egész üllői csapat. Ifi: Üllő—Tápiószecső 1-1 Gól: Kovács. B. T. Örkény—Gyömrő 2-1 (1-0) Örkény, 600 néző, vezette: Hermann (kitűnően). A 15. percben a hazai csa­tár — Kanyó díszkísérete mellett — az alapvonalig vezette a labdát, éles beadá­sát társa közelről vágta a hálóba. (Elkerülhető lett vol­na a gól.) A helyiek vala­mivel többet támadtak, de a vendégek védelme jól zárt, (jsató pedig bravúros védé­seket produkált. Szünet után félelmetesen kezdtek a ha­zaiak. Az 54. percben az éle­sen kapu elé lőtt labdát a helyi csatár négy lépésről pofozta a hálóba, öt perccel később Bakos remek szabad­rúgásból szépített az ered­ményen. Az utolsó félórában elszántan küzdöttek a gyöm­­rőiek az egyenlítésért. Nagy F. betalált ugyan a hálóba, de a partjelző — tévesen — lest jelzett. Nagyszerű mér­kőzésen a gyömrőiek legalább a döntetlenre rászolgáltak volna. Jó: Csató, Bakos, Jarábik, Benkő. Ifi: Örkény—Gyömrő 3-1 Gól: Verseczky I. G. J. bizottság döntései alapján — 770 ezer forinttal tudta a ta­nács enyhíteni a Gombán, Bé­nyén, Káván otthont terem­tők gondjait. Az utak, hidak korszerűsí­tésére 60 ezer forintot tudtak tervezni, de pályázat útján még 500 ezer forint megyei támogatást nyertek el, amely­ből Gombán az Iskola út, Bé­nyén a Temető utca, Káván a Hunyadi utca egy-egy sza­kaszát tudják aszfaltozni. Igaz, hogy ehhez további 240 ezer forint átcsoportosítására is szükség van ... A járdaépítés­re azért terveztek csupán 30 ezer forintot, mert a legtöbb utcában már van szilárd bur­kolatú gyalogjáró, s ezért csak a felújításokra kell köl­teni. / Az idei tanácsi tervek kö­zött szerepelt Gombán az óvoda jelújítása, központi fű­téssel való ellátása. Az utób­bihoz szükséges anyagok 458 ezer forintba kerültek, de ezt ellensúlyozta, hogy a község­ben dolgozó kőműves kisipa­rosok a külső tatarozást tár­sadalmi munkában végezték el. Jelentősebb összeget — 249 millió forintot — emész­tett még fel a kávai orvosi rendelő, lakás- és tanácski­rendeltség felújítása, valamint a gombai patakmeder tisztí­tása, amely 1 millió 379 ezer forintba került. A tanács Gaz­dasági Általános Műszaki El­látó Szervezete (Gaimesz) 535 ezer forint értékű munkát végzett, vagy végeztetett el. Társadalmi munka Társadalmi munkában ké­szült el többek között a gom­bai művelődési ház és szolgá­lati lakás, valamint a bényei klubkönyvtár jestése. mind­három községben több száz méter járda, és még számos apró, de a lakossá» kényel­mét, igényeit szolgáló dolog. V. J. Sok esetben példa a jóra Őszintén segítőkész partnerek Monor Városi Jogú Nagy­községi Közös Tanácsának végrehajtó bizottsági ülésein időről időre — már hagyomá­nyosan — részt vesz valame­lyik helyi üzem vezetője is, tájékoztatást ad üzeme min­dennapjairól, eredményeiről, terveiről. Sőt, az is hagyo­mány már, hogy a tájékoztató, a végrehajtó bizottsági tagok érdeklődő kérdései és az azok­ra adott válaszok után rend­re elhangzik: hasznos az is­merkedésnek ez a formája, hiszen aki úgy érzi, hogy tá­jékozott az érintett üzem dol­gaiban, az is számos új is­meretet kap. amely, ha köz­vetetten is, mégiscsak a nagy­községről szól. Legutóbb Bok­ros Károly, a Szervomechani­­ka Kisszövetkezet elnöke és Fejes József munkavédelmi felelős volt a végrehajtó bi­zottsági ülés vendége. Az többé-kevésbé mindenki előtt ismeretes, hogy a kisszö­vetkezet hajtóműveket gyárt — se hajtóművek alapozták meg jó hírét. A tájékoztató­ból ennél persze jóval több kiderült, s a végrehajtó bi­zottsági tagok érdeklődése né­hány részterületet is igyeke­zett bevilágítani. A kisszövetkezt fő tevé­kenysége a szervohaj tóművek gyártása. A gyártmánycsalád­ba több mint harmincféle tí­pus tartozik, felhasználási te­rülete olyan ipari létesítmény, ahol a modern technológia megköveteli az automatizálást. A szövetkezet éves kapacitá­sának felét a Ganz Villamos­sági Gyár köti le óriás szi­vattyúiba, de a partnerek kö­zé tartoznak a vízművek, a vegyipar, a konzervipar és hőerőművek is. A fő tevékenységen kívül gáz- és olajégőiket, nagy mé­retű mágnesszelepeket is gyár­tanak a Szervomechaniikában, pontosabban: mechanikai és forgácsoló műveletek után, félgyártmányként továbbítják a Tüzeléstechnikai Intézethez. Közvetlen lakossági szol­gáltatással a kisszövetkezet nem foglalkozik ugyan, de készséggel készít alkatrészt a környékbeli, hiányos géppark­kal rendelkező szövetkezetek részére, s bizonyos értelem­ben a lakossági szolgáltatás kategóriába sorolható a Ya­maha céggel kötött szerződés nyomán folytatott szerviztevé­kenysége: többnyire magán­kézben levő hangszerek, erősí­tők javításával foglalkozik. S nem csupán a határokon be­lül vívott ki ezzel elismerést — hiszen hasonló szerviz a környező szocialista országok­ban nincs. Érkezett már kö­szönet a pontos, jó munkáért Csehszlovákiából, Jugoszláviá­ból is. Hatvanöt monori lakos dolgozik a szövetkezetben — az átlagos életkor 35 év. Ke­resetűik — különösen a helyi üzemek viszonylatában — jó­nak mondható, bár az is el­hangzott: az idei gazdasági esztendő eredményei alatta maradnak a tavalyinak, öt szocialista brigád dolgozik a Szervomechaniikában, ám Fürtökből finom nedű Több mint egy hónapja már, hogy befejezték a szüretet az ecseri Rákosmezeje Tsz sző­lőskertjeiben, amely a főváros szélén — a XVII. kerületben fekszik. A szőlőtőkékben a tavalyi fagy hatalmas károkat oko­zott, de nem kedvezett az idei aszály sem, amely miatt a vártnál kisebb lett a hektá­ronkénti átlagtermés. Az előbb említett okok miatt mindössze 50 mázsa termést terveztek az év elején az ágazati vezetők, ezzel szemben csak 37 mázsát szedhettek le egy hektárról. A must cukorfoka azonban né­mileg kárpótolta őket, hiszen ez elérte a 18—20 fokot, amelyre régen volt példa a közös gazdaságban. A szürete­lés mindig nagy próba elé áfl­­lítja a szövetkezetbelieket, így volt az idén is. Az Asztalos János és a Puskás Tivadar Szakközépiskola tanulói segí­tettek most is a tőkék körül a fürtök szedésében. A szőlőter­mesztési ágazat 700 mázsa csemegeszőlőt értékesített kü­lönböző vásárlóknak. A ter­més többi részét feldolgozzák saját pincészetükben. Körül­belül 2 ezer hektoliter borra számítanak, karácsonyra már finom nedűvé érik. Többek között kékfrankos is lesz a mpatból ............. .............. A közös gazdaság vezetői az idén is kedvezményes áron biztosítanak bort a karácso­nyi és újévi ünepek előtt a tsz-tagoknak. — ér munkájuk legutóbbi értékelé­sekor az derült ki: egyik sem lépett előre, s ennek oka el­sősorban az, hogy más, egy­értelműbb mértékrendszert szükséges kidolgozni és érvé­nyesíteni. Fejes József munkavédelmi felelős a szövetkezet párt cso­portjának képviseletében is kiegészítette az -elhangzotta­kat, a jó kapcsolatról beszélt. A párttagokat és a pártonkí­­vüldeket, s általában a szövet­kezeti tagokat is az eredmé­nyekre való törekvés jellemzi. Szólt egy kérdés nyomán a baleseti statisztikáról is, a jo­gos büszkeség hangján, hi­szen amíg az országos adatok meglehetősen riasztóak, a kis­szövetkezetben jó ideje két könnyebb, felhámsérüléssel, 48 óra munkaidő-fei eséssel járó, kisebb baleset történt. Azon igyekeznek, hogy a szemlélet változzék, Fejes Jó­zsef ugyanis azt vallja: a leg­főbb munkavédelmi „eszköz’* az agy — legelsősorban ésszel kell felérni, hogy a munkavé­delmi előírások igenis fonto­sak. A Szervomechanika Kisszö­vetkezet — hangzott el a hoz­zászólások között — olyan üzeme Monomak, amely sok tekintetben példa a jóra. Az üzem előtti közterület már­­már páratlanul rendezett és tiszta, oda kerültek például azok a mintakorlátok is, ame­lyek remélhetőleg rövidesen a főtér közterületeit is díszíthe­tik majd — és védik a fele­lőtlenül parkoló kocsitulajdo­nosoktól. Az alapmintát a szövetkezet készítette és ren­delkezésre bocsátja — de egyebekben is számíthat rá a nagyobb közösség. Dr. Illanicz György vb-titikár emlegette fel az öregek napközi otthonának átadását, amelynek dátuma a Szervomechanika Kisszövetke­zet önzetlenül dolgozó brigád­jainak munkája miatt is em­lékezetes. Kovács Benő megbízott ta­nácselnök összegezte az el­hangzottakat azzal: a közösen kialakítandó községpo'ittkában jó érzés őszintén segíteni kí­vánó partnerekkel munkál­kodni — s ezek közé tartozik a kisszövetkezet is. K. Zs. Kulturális programok Ecseren kedden 17 órától karatetanfolyam. Gyomron 15.30-tól gyermek­torna a Pázmány utcai óvodá­ban. Maglódon a nyugdíjas­klub találkozója, filmvetítés 16.30-tól és 18.30-tól: Képva­dászok (magyar bűnügyi film­vfgjáték, főszerepben Kern András, Andorai Péter, Holló­­sy Frigyes). Mendén 19-től videofilm-ve­títés. Monoron a filmszínház­ban 18-tól és 20-tól: Ez igen! (színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték). Ismét együtt az alapítók Akik összeadtak, féltik a közöst péteri szőlőinek aranyló bo­rával telt poharakat emelhes­senek a közös további sike­reire. Az őket érintő sikerek­hez sorolandó, hogy az augusztus 20-án átadott, meg­újult régi gazdakör immár óriási terme lehetővé tette a nagy találkozót. A felújítás­sal olyan rekonstrukciót haj­tottak végre, amelynek nyo­mán a gazdaság összes nagy rendezvényét, a vigalmakat is itt rendezhetik. Ezúttal is felépítették az al­kalmi pódiumot, amelyen a vidámság ütött tanyát a ven­dégsereg örömére. Bodrogi Gyula, Voith Ági színművé­szek után Urbán Katalin, Bujtor Imre nótázását hall­gathatták. majd Szántó Gab­riella és Szilágyi Dezső ci­gánytáncát láthatták. A téesz pártbizottsága és a vezetőség nevében Dobrovitz József, a közös gazdaság elnöke kö­szöntötte a soha nem látott létszámú nyugdíjas gárdát. Többek között — a minden­napi kenyerünkről szólva — elmondta: kilenc nap alatt arattak le. de a kukoricát, napraforgót is zökkenőmente­sen takarították be. fi::!: fi::« Számokkal is illusztrálta mondandóját, miszerint 35 milliót fejlesztett a tsz ez Szürke hétköznap volt, mégis ünnepi hangulata tá­madhatott annak, aki csak lát­ta a csupa ünneplőruhás, buszra várakozó sereget. Pé­teriben a buszfordulónál, Üllő főterén vagy a Vecsésen végig meg-megálló Volán­­különjáratok zsúfolásig meg­telten érkeztek a vecsési gaz- i dakörhöz. Találkozóra volt hivatalos a Ferihegy Mgtsz valamennyi nyugdíjasa. m A három falu határán mű­ködő téesz létszáma 1 ezer 400, s 750 nyugdíjassal szá­mol. Gondja van az aktív gárdának arra is, hogy az alapítók ma is érezzék a meg­becsülést. Évente megrendezik a nyugdíjasok napját is. Köz­tudott, egészséges értékítélet­tel az idősek, akik „összead­ták a közöst”, sokszor jobban féltik a szövetkezetét, mint a ma ott dolgozók. S így a nyugdíjasok találkozója kicsit termelési tanácskozás, amely a beszámolás igényét is ma­gában hordozza. Eddig ugyan kevés alkalom adódott arra, hogy együtt fél­ezernél is többen hallgathat­ták meg az őket érdeklő be­számolókat, s együtt fogad­hassák az őket ünneplő aján­dékműsort, fogyaszthassák el a közős vacsorát, a gazdaság évben. S hogy az eredmé­nyeit láthassák is, nem mu­lasztotta a megjelenteket üzemlátogatásra meghívni. Az előre bejelentett csoportokat szívesen beavatták a feldolgo­zóüzem titkaiba is. Ezt a be­jelentést nagy tetszéssel fo­gadták az alapítók, s ígérték, élni fognak a lehetőséggel. Valamennyi ágazatról szó esett még úgy is, hogy az Ül­lőn, Péteriben, Vecsésen haj­dan volt aktív dolgozók is képet kaptak a maiak mun­kájáról.^ Öröm volt látni az elége­dett arcokat. Ott volt Péteri­ből Hornyák Pálné Bolcsik Zsuzsanna, aki már 1949-ben belépett a maga 6 katasztrá­­lis holdjával Péteriben a kö­zösbe s az üllői Űj Élettől ment nyugdíjba; Gutái Já­nosáé Bocskai Erzsébet a maga 83 évével; Hajdú And­rásáé Kalina Erzsébet 78 évesen. Annak idején ő is 6 katasztrális holdat tett hoz­zá. hogy a mai széles határ ilyenné lehessen. Ott volt Hiba Zsuzsanna, aki 5 ezer ölnyi földet vitt be. Az Üllőről érkezettek tábo­rában ott volt Béki Ferencné volt országgyűlési képviselő, téesznyugdíjas; Tollár József­­né, Gányi Bálint és felesége, valamint Virág Bálint. A ve­­csésieket is nehéz volna so­rolni, de ott láttuk Fazekas Jánost, a hajdan volt elnök­­helyettest; Moór Nándor volt elnököt; Fischer Nándort, Fa­zekas Ernőt, Fekete Ádámot, Dobrovitz Ferencnét, Aban­­derné Strohmajer Erzsébetet, Majer Ádámot és feleségét, Kellner Juliannát. Legszívesebben valameny­­nyiüket emlegetnénk, hiszen munkáséletük méltóvá teszi erre őket. S most mégis a legöregebbekről kell még szól­ni — akiket külön köszöntöt­tek —, a 90 évesekről. Ve­­csésről: Szabadi Antalné szü­letett Ábel Anna, aki korát meghazudtoló frissességgel el­látja még a háztartását. „Édesanyám is jóval tűi a ki­­lencvenen élt” — mondta. Péteriből: az 1896-ban szüle­tett Hornyák Jánosnét kö­szöntötték. Üllőről: Béki Fe­rencet, a 95 évet megélt téesz-tagot. a hajdan híres kovácsmestert ünnepelték. Meghatottság és mérhetetlen szeretet vette körül a virág­csokraikat ölelő, nagy időket megélt embereket. S oldásként átvette a szót a Farkas Ferenc vezette tánc­zenekar. S szólt a nóta vala­mennyiük nyelvén. Magyar német, szlovák szó keveredett, s a legidősebbek, ők a kilenc­venesek is táncra perdültek a szép, emlékezetes találko­zón. Fekete Gizella iSSN 0U3-2S51 <Monorí Hírlap»

Next

/
Oldalképek
Tartalom