Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-13 / 267. szám

ünneplő kisiparosok Többségben a férfiak Különleges, soha nem volt alkalomból gyűltek össze szék­­házunkban a Kisiparosok Or­szágos Szövetsége gödöllői szervezetének tagjai, önálló­sították magukat családi ese­mények rendezésében is, most először tartottak itt a kör­zet kisiparosai névadó ünnep­séget. A csöppségek nem so­kat törődtek a terített aszta­lokkal. a virággal, nyugodtan szívták cumijukat a János utcai óvodások műsora alatt, gügyörészve fejezték ki tet­szésüket az őket köszöntő Damjanich utcai általános is­kola tanulóinak. A legnyug­talanabb is felvillanyozódott azonban, amikor a Kristály együttes zenéje megszólalt. Az ünnepeltek az emléklap és a szál virág mellé egy há­romszáz forintos takarékbe­tétkönyvet, valamint egy fényképalbumot kaptak aján­dékba. Pár év múlva újabb meglepetésben lesz majd ré­szük, ha megnézik a hagyo­mányokhoz híven erről a ren­dezvényről is készített video­filmét. A rendhagyó névadó ifjú részvevőinek névsorát mi is rendhagyóan, a KIOSZ nyilvántartásának megfele­lően, a tagok foglalkozása sze­rint közöljük. Névadót tartott: Szekeresné Kollár Zsuzsa lakatos Péter, Rebb András bádogos András, Pintér Lajos árufuvarozó Zsolt, Varga Árpád műkőké­szítő Tamás, Borcsányi József árufuvarozó Katalin, Sziráki Andrásné női fodrász Zsolt, Kolozs Béla pártoló tag Ri­chard (valamennyien gödöl­lőiek), Tóth József asztalos (Dány) Mónika és Jerabek Antalné női fodrász (Kerepes­­tarcsa) Konrád nevű gyerme­kének. b. e. Elfogadható költséggel Mezőgazdaságunk egyik leg­fontosabb gabonabetakarító gépe az NDK-gyártmányú E—516 jelű kombájn, amely a kalászosok és a kukorica cséplésében egyaránt jó mun­kát végez. A gépből szinte min­den gazdaságban van egy vaigy két példány. Sok helyütt pe­dig, mint például a galga­­mácsai Galga-parti Összefogás Tsz-ben, jószerivel ilyenekből állították össze a kombájn­parkot. Ha ugyanis egy vagy két típusból áll a gazdaság gépparkja, a javítás és az al­katrészbeszerzés is könnyebb; a már kiselejtezett masinák használható alkatrészei így ugyancsak jó szolgálatot te­hetnek még. Ezt a tennivalót a jövőben jól segíti az a szakirodalmi munka is, amellyel — éppen a szezonkezdet előtti kiadás­sal — a Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat hozzájá­rul a nagyüzemi gépjavítá­sokhoz. A közeli napokban lát ugyanis napvilágot Az E— 516 jelű arató-cséplő gép ja­vítása című könyv, amelynek szerzői —- dr. Antal Géza, dr. Horváth József és Miklós András — történetesen a gö­döllői MÉM Műszaki Intézet nagy tapasztalatokkal rendel­kező munkatársai. A szóban forgó, értékes géptípus minden részletre ki­terjedő javítási technológiájá­nak leírásával eddig nem ren­delkeztek a szakemberek, a gépjavító műhelyek, márpe­dig egyes fődarabok, részegy­ségek felújítása a nagy gya­korlattal rendelkező szerelőket is nehézség elé állította, ha nem ismerték a javítás spe­ciális fogásait. Tanfolyamok­ra, márkaszervizekbe pedig kevesebben juthatnak el, mint kellene. A most közreadott kiadvány ezért is hasznos le­het. F. I. GÖpÖLUDl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 267. SZÁM 1986. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Tanácstagi beszámdó I Korvin körútiak eszmecseréje Ezúttal is olyan tanácstagi beszámolót választottunk, amelyen olyan képviselő állt választói előtt, akinek tevé­kenysége az egész városra ki­terjed, sőt bizonyos mértékig a körzetre is. A gödöllői Erkel iskola ebédlőjében a Korvin körút csaknem nyolcszáz vá­lasztópolgára közül vagy hat­­vanan gyűltek egybe. Akár­csak a szülői értekezleten, je­gyezte meg valaki. Ott is in­kább azok jönnek össze, akik­nek a gyerekeivel kevesebb a gond. Ezen az estén sem lát­ták azokat, akiknek érdemes lett volna figyelni arra, ami az együttélésről, annak szabá­lyairól elhangzott. ide a múzeumot A 43-as körzet tanácstagja, Papp István tanácselnök be­szélj 1936 rendhagyóságáról, az új pénzügyi gazdálkodásra való áttérésről, kiemelve, eb­ben a rendszerben nagyobb a hatáskörük, ezzel együtt a fe­lelősségük is. Fölidézte az év néhány jelentősebb esemé­nyét: a fásítási hónap orszá­gos megnyitóját, amelynek napjára kialakították egy 5,5 hektárnyi park alapjait, két országgyűlési bizottság váro­sunkban ülését, aminek ma­il lakosság kérései nyomán Változások a hónap közepétől A pályaudvar átadása óta Gödöllőn a buszközlekedés az egyik fő tárnája a rendszere­sen /Utazóknak. Foglalkoztak vele' a szakmaközi, a végre­hajtó bizottság és a tanács ülésén, ahol dr. Menyhért Zol­tán interpellációt is beter­jesztett. Majd következett a menetrendi értekezlet, amely­nek az 1987—88. év előkészí­tése volt a feladata, de itt szintén előtérbe került az újonnan kialakított városi közlekedés és azok a pana­szok, amelyek a korábbi ösz­­szejöveteleken elhangzottak. A legélesebben dr. Lencsés György és dr. Menyhért Zol­tán -tanácstag beszélt. Meny­hért kijelentette: ha a Volán­busz a tanáccsal egyeztetve rtem tud olyan menetrendet kialakítani, ami a lakosság érdekét szolgálja, kénytelen lesz továbbmenni, a pártköz­pontba, a Népszabadsághoz. Lencsés György szerint a menetrend szerkezetében rossz. A lakosság igénye más. A menetrend összeállítása »lőtt kérjék ki a lakosság véleményét. Továbbá: Gödöl­lőn többcentrumú közleke­dést kell kialakítani. Az autó­buszt arra kell járatni, amer­re az emberek mennek. Mivel olyan híreket kap­tunk. amelyek szerint a válla­lat figyelembe véve a pálya­udvar átadása óta szerzett ta­pasztalatokat, az említett fó­rumokon elhangzottakat, vég­rehajtotta a vonalakon, a menetrenden a szükséges mó­dosításokat. fölkerestük a gö­döllői üzemigazgatóság ve­zetőjét, Fuglevich Rezsőt. hogy ezekről tájékoztathassuk olvasóinkat. Az igazgató bevezetőben ismételten utalt az előz­ményekre. Egyebek között ar­ra, hogy a település fejlődé­se, a városrendezés, s döntő­én az ű.i pályaudvar helye szempontjából az egész köz­lekedést felülvizsgálták, át­szervezték és ésszerűsítették. Arra törekedtek, hogy az uta­sokat a megelőzőnél maga­sabb színvonalon szolgálják ki, s egyúttal teljesítsenek néhány régebbi jogos kérést, például, hogy néhány helyről periodikusan, tehát szabályo­san ismétlődő időközönként, húsz- vagy harmincpercen­­ként induljon a busz. Fugle­vich Rezső kijelentette: a lakosság tömegközlekedési igényeinek való megfelelés alapvető érdekük és céljuk. Az igények megismerésére teljes körű fölmérést végez­tek. Valamennyi járaton utas­­számlálást tartottak, a meg­állóhelyeken is megkérdez­ték az embereket. A koráb­bi és az említett felmérés adataiból arra következtet­tek, hogy a város középső területe, a Szabadság tér, valamint a pályaudvar kö­zött sűríteni kell a járatokat, a vasútállomás és a centrum között ellenben szükségtelen az előző gyakoriságú járat, hiszen egy-egy járművön né­ha csak egy-két utas van. Összegezve: úgy tapasztal­ták, a legnagyobb utasáram­lás a város különböző pont­jairól a központba, csúcsidő­­szakban a nagyobb vállalatok felé tart. Arra is fölhívta a figyel­met az üzemigazgató, hogy nem napi átlagokkal dolgoz­tak a tervezéskor, hanem napszakonként külön-külön vizsgálták az utasok igényeit. A csúcsidőszakok, a napköz­beni és a hétvégi adatokat elkülönítve kezelték. A vállalat nem törekedett átszállási kényszerhelyzetek teremtésére, ezzel együtt ár­drágításra, az új pályaudvar­hoz kívánt a lehető legjob­ban alkalmazkodni. Az át­szállások aránya ennek elle­nére nagyobb a réginél. Leg­nagyobbrészt a vasútállomás felé haladó vonalon. A több­letátszállások arányát a tel­jes utasáramlás 5—10 száza­lékára becsülik. Az új rend­szerből adódó többletkiadá­sok mértékét ennél kisebb­nek /élik. (Ehhez annyi a megjegyzésünk, hogy ha az adatok hajsoálpontosak is, az átszállás miatti többletkiadás nyilván azokat érinti, akik rendszeresen így utaznak, őket viszont százszázalékosan •. .1 A pályaudvar megnyitása óta eltelt időszakot kísérlett­nek tekintették, a visszajel­zéseket, saját megfigyelései­ket és a már többször emlí­tett fórumokon elhangzott véleményeket, kéréseket ösz­­szegezve, a vállalatokkal tör­tént egyeztetésék után dön­töttek a módosításokról. A legfontosabb változások: reggeli és délutáni csúcsidő­szakiban, a sokak által kért időpontokban, 4-4 közvetlen járatot indítanak a Hegy utcából és Besnyőről a vasút­állomásig, ezzel lehetővé vá­lik, hogy az egyetemre mind­azok beérjenek, akik 5.30- kor, 7 és 8 óraikor kezdik a munkát, valamint az iskolá­sok is. Az Arany János—Má­tyás király autóbusz-állomás vonalat meghosszabbítják a MÁV-állomásig, egyidejűleg rövidítik az Arany János— Csehszlovák—Magyar Barát­ság úti vonalat, ez csak a buszpályaudvarig terjed majd. A valkói járatok kivételé­vel a vasútállomás felé köz­lekedő buszok az Ady Endre sétányon járnak. A Besnvő­­vasútállomás közvetlen vonal­lal itt is lehetséges az egy­vonalas bérlet váltása. Végre arról is tájékoztathatunk, hogy megindul a forgalom az Illés István úton. gyarázata a Gödöllőn létesülő biotechnológiai kutatóközpont, félmilliárdnyi beruházással. Valamivel hosszabban szólt a kastély ügyéről. A kastély sorsát sok gödöllői szívén vi­seli, hangoztatta, de most már szerencsére országos üggyé vált, sőt nem kevés külföldi is érdeklődik iránta. Hozzá­szólásában Barta István meg­erősítette, sokakkal együtt ő is élénken figyeli a kastély körüli fejleményeket, s mivel lapunkból úgy értesült, jövő­beli hasznosítása nincs végleg eldöntve, javaslatot terjesztett elő: hozzák ki a mezőgazda­­sági múzeumot, az épületben a növénytermesztéstől a vad­­gazdálkodásig mindent be le­hetne mutatni. Gödöllő nincs messze a fő­várostól, s a többi látnivalót is beleszámítva tartalmas ki­rándulást tehetnének azok, akik ilyesmi iránt érdeklőd­nek. Papp István kételkedett ennek kivitelezhetőségében, gondolkozni azonban minden irányban, szabad, ezt szolgálja az a pályázat is, amelyet azért írnak ki. hogy minél több ötletet gyű jth essenek be a legnagyobb magyar kastély hasznosítására. Az összhang hiánya Áttérve a szűkebb körzetre, jó néhányan kaptak az utpb^j időben tßl?i font a Korvin körútiak közül, de nein mindenki, aki arra vár. Alapvető változás 1991— 92-ig nem várható. Majd ha felépül az új posta. De mikor épül föl? Éppen a napokban tárgyaltak erről, s abban ma­radtak, a tanács húszmillióval hozzájárul a fejlesztéshez, le­hetővé téve az épület 1989-es elkészültét. Hiszen csak ebben az esetben várható biztonság­gal az 1991-es átadás. A lakó­telepen a régi nyilvános ké­szüléket távhíVásosr.a cserél­ték, folytatta az eredmények sorolását a tanácstag, most éppen nem működik, szólt közbe egy választó. S egy újabbat is terveznek, tette hozzá Papp István, no meg az ígéretet, megnézeti a már ál­lót, mi a hibája. A parkfönntartásról azt mondta, még nincs kellő össz­hang a tanács, a Városgazdál­kodási Vállalat és a lakók kö­zött. Ha nem javul, aligha várható, hogy ezek a közterü­letek szebbek, zöldebbek, tisz­tábbak legyenek. Idevág Gom-. bős Sándorné megjegyzése: figyelmeztetett valakit, ne a füvön gázoljon át, mire az nyitott tenyerét néhánvszor jobbra-balra mozgatta a hom­loka előtt... Balogh János a kamaszok szemszögéből nézte a kérdést, ök mozogni akarnak, amihez tér kell. Csakhogy mindenhon­nan elzavarják őket. Az egyik sa A nap programja Gödöllő, művelődési ház: A Délutáni Csoport előadá- Mrozek: Mulatság, 19 óra­kor. Kortárs filmklub: Ahol a zöld hangyák álmodnak, NSZK-film, 19 órakor. Napközi mozi: A vakond és a muzsika, 15 órakor. Farkas Ádám szobrászmű­vész kiállítása, megtekinthető 15—19 óráig. A hónap műtárgya: Bronzkori sírkerámia Ver­sesről, megtekinthető az elő­térben. helyről azért, mert ott parkol­nak az autók, a másikon szé­pen nő a fű, hát akkor hol játsszanak? A másik megjegy­zésében nem említette a fiata­lokat, de kimondatlanul is szólt róluk: a tavaszi közös munkákra kevesen szoktak összejönni, többségben vannak a nyugdíjasok. Francia társ Gödöllőn egyre nagyobb gond a parkolás, mind a há­zak körül, mind a köztereken. Vitányi István javasolta, fes­sék föl a csíkokat, úgy való­színűleg többen férnek el adott területen. Kifogásolta egyúttal, hogy némelyek ma­gánterületnek vélik a parkolá­si helyet. Nagyobb világossá­got, több rendőri ellenőrzést is kért, az nagyon jó volna, szólt közbe egy hölgy, kocsi­jukról a napokban lopták le a kereket, előtte gondosan föl­­bakolták a járművet. S ami megvan, azt sem óvjuk, foly­tatta Vitányi István, tudomá­sa szerint egy-egy dísznövény 90—140 forintba is belekerül, némelyek mégis úgy tapossák el, mintha ingyen volna. Néhány kérdés is elhangzott a tanácstagi beszámolón. Egyet említünk közülük: mi­kor lesz Gödöllőn szálloda? A tanácselnök azt válaszolta, erről is folynak tárgyalások, hazai cégekkel és egy fran­ciával is. A "íiótél helye az autópálya lehajtója mellett képzelhető el. K. P. Ízletes sütemény A Pest Megyei Vendéglátó­ipar! Vállalat gödöllői cuk­rászüzemében a dísztorták mellett mintegy negyvenféle finomság készül. A környező községek egy részét is ellátják süteményekké!. A tapasztalt cukrászok mellett három ta­nuló igyekszik ellesni a mes­terfogásokat, az ízek keveré­sét. Képünkön: Sápi Károly­­né tanulófelelős Csordás Tün­dének segít a tortadíszítésben. (Hancsovszki János felvétele) Országos verseny Győztes gépészek Befejeződött a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemen az agrár felsőoktatási intézmé­nyek második országos számí­tástechnikai versenye. A selej­tezők után legjobbnak ítélt ti­zenhat csapat harminckét ver­senyzője adott- itt számot el­méleti és gyakorlati ismere­teiről. Egyéniben első helye­zést ért el Bíró Attila, a GATE mezőgazdasági gépész­karának másodéves hallgató­ja. Csapatban szintén a gépe­szek lettek az elsők. A közön­ségdíjat a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem székesfe­hérvári földmérési és földren­dezési kara csapata kapta. nss Mozi Donald kacsa nyári kaland­jai, Amerikai, összeállítás Walt Disney rajzfilmjeiből. Csak 4 'órakérí5'5^ aó .» itómu A láthatatlan ember. Színes, magyarul beszélő, szovjet sci­­fi. Csak 6 és 8 óraikor! Körzeti labdarúgó-bajnokság Túrán nem volt mérkőzés A körzeti labdarúgó-baj­nokság 11. fordulójában a vendégegyütteseknek csak né­hány döntetlenre telt az erő bői. Többnyire vesztesként hagyták el a játékteret. A Gö­döllői Sport Club második csapata ettől úgy menekült meg, hogy a túrái vendégsze replásre meg seim érkezett. Kerepestarcsa—Mogyoród 3-0 (0-0) Vezette: Turóczi (Urbán). Az első félidőben tartotta magát a vendégcsapat. A dön­tetlen állást büntetőből elért góllal törték meg a hazaiak. Később összeroppant a mo­gyoródi gárda. Az eredményt megóvták, mert a kerepestar­­csaiak jogtalanul szerepeltet­tek egy játékost, aki korábban sárga lapos figyelmeztetést ka­pott. Zsámbok—Isaszeg 2-0 (1-0) Vezette: Tompa (Németh). A száz néző előtt lejátszott rangadón egymással foglalkoz­tak a játékosok és nem a lab­dával. Meg is lett az eredmé-Cigánybál Veresegyházon A hagyományos cigánybál Ve­­retsegyházon 1986. november 21-én este 19 órától másnap reggel 6 óráig tart a művelő­dési ház nagytermében. 1972- től Baranyi Béla mint főren­dező Juhász László segédle­tével vállalja a rendezést és meg is szervezi minden évben a hagyományos cigánybált. Ez a rendezvény alkalmat nyújt arra, hogy négy-ötszáz (zenész) cigány, a megye já­rásaiból meghívott vendégek, barátok, ismerősök találkoz­hassanak, és ápolják a hagyo­mányokat. A cigánybál hangulatát és műsorát mindenki élvezheti. 21 órától Baranyi Béla kéré­sére ez évben a Nyílik a ró­zsából Fényes György és Far­kas László magyar- és cigány­­nóta-énekesek lépnek szín­padra. A zenét a rádióból, tv-ből (1984. Vonópárbaj első helyezettje) közismert Salaso­­vics Dezső és népi zenekara szolgáltatja. A rendezőség arra törek­szik, hogy a tavalyinál is szín­vonalasabb legyen a cigány­bál, és a vendégek jól érezzék magukat. Ehhez hozzájárul a művelődési ház vezetősége, valamint a házban működő Gödöllői Áfész büféje, amely ételt, italt szolgáltat a vendé­geknek. nye. Három játékost kiállított, ötöt sárga lappal illetett ja játékvezető. A szerencse segí­tett a hazai csapatom, nem a nagyobb játéktudás. Galgahévíz—Erdőkertes 1-1 (1-0) Vezette: Sóti (Nérer, Ge­ese). A hazai gárda mindent megtett, hogy folytassa elő­nyomulását a táblázaton, de ez nem sikerült. Okosan, tak­tikusan játszott az Erdőker­tes. Domony—Vácszentlászlő 1-1 (0-0) Vezette: Uzsák (Fodor, Bo­dor). A szikrázó, kemény találko­zón a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. A hajrában Lukács Pál domonyi labdarú­gó meg akarta verni a bírót, ezért kiállították. Botrányos, körülmények között ért véget a küzdelem. Hévízgyörk—GEAC II. 2-1 (2-1) Vezette: B. Tóth (Tóth). Barátságos jellegű mérkőzé­sen győzött a hazai tizenegy és így továbbra is versenyben van az őszi elsőségért. Valkó—Veresegyház II. 3-1 (2-1) Vezette: Répás! (Nérer). A sereghajtók rangadóján az eddig nyeretlen Valkó megér­demelten szerzett egyszerre két pontot. Ifjúságiak: Domony—Vác­­szentliászló 0-6, Galgahévíz— Erdőkértes 5-1, Kerepestarcsa —Mogyoród 8-0, Zsámbok— Isaszeg 2-5. Serdülők: Iklad—, Isaszeg 3-1, Gödöllő—Kerépes­­tarcsa 6-1. Pécel—Bag 1-1, Tú­ra—Aszód 2-2, Erdőkertes— Dány 0-6, Veresegyház—Kai> tal 3-0. T. F. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom