Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-13 / 267. szám
Kiváló újító pedagógusok Tanári tervezés — diákmunka Az értelmező szótár meghatározása szerint a pedagógus az iskolai vagy óvodai nevelési-oktatási munkával hivatásszerűen foglalkozó, képzett nevelő. No, és hogyan definiálható az újító? Űj munkamódszert, a munkafolyamatot gyorsító, a munkát könnyítő, a termelékenységet növelő eljárást, műszaki megoldást, módosítást eszel ki és valósít meg a gye.korlatban. A leírások alapján a két dolog nehezen illeszthető egymáshoz. Pedig a hétköznapok — szerencsére mást bizonyítanak. Létezik újító pedagógus —■ ha nem is sok. Alkotó tanárok Pest megyében például bz elmúlt esztendőben öt észszerűsítési javaslatot fogadtak e!, a kilenc újítási javaslatból jelenleg három áll szakvéleményezés alatt, s négyet országos elbírálásra terjesztettek elő. A kilencből három a fizika, négy a technika, kettő a matematika tanításához kapcsolódik. A Pest Megyei Pedagógiai Intézet feladatai közé tartozik az is, hogy segítse, támogassa, irányítsa \az újító pedagógusokat. Mint Haness Lászlóné, az ezzel a feladattal megbízott előadó elmondotta, a pedagógus újítómozgalom 1950-ben indult el a megyében. Az újítások zöme, azaz hetven százaléka a technika, fizika, matematika témakörben született. Ez a tény adta az ötletet ahhoz, hogy megalakítsák az újító technika-. fizika- és matematikatanárok klubját, a vezető szakfelügyelők segítségével. Az elképzelések szerint ide természetesen nemcsak az említett szakokat oktató tanárokat várják, hanem minden alkotó módon gondolkodó pedagógust. A klub december 13-én kiállítást nyit meg Gödöllőit, a központi műhelyben, ahol a már elfogadott újításokból és a kimunkálás alatt levő gondolatokból, ötletekből láthatnak majd az érdeklődők bemutatót, s kaphatnak segítséget további munkájukhoz, Meghívják más megyék újítóit is, és szeretnének minél több tapasztalatcserét szervezni. . Az elmúlt napokban három matematika—fizika szakos tanár — Pintér Lajos az Érdi 2-es Számú Általános Iskolából, Rónaszéki László, az Érdi 6-os Számú Áltaflános Iskolából és Újvári István, a váci Lőwy Sándor Műszaki Szakközépiskolából — olyan elismerésben részesült, amelyre eddig még nem volt példa megyénkben és országosan is meglehetősen ritkán fordult eddig elő. A pedagógiai intézet javaslatára Rónaszéki László és Pintér Lajos a Kiváló újító kitüntetés ezüst, Újvári István pedig a bron2 fokozatát kapta. Indoklás helyett nézzünk egy rövid statisztikát! Rónaszéki László vezető szaktanácsadónak huszonkét megyei szinten elfogadott újítása van, s ebből tizenkettő országosan is elfogadott. Pintér Lajos tanár húsz megyei szinten elfogadott újításából tizenkettő országosan elfogadott, míg Újvári István vezető tanár tíz megyei szinten elfogadott újításából négy ez országosan elfogadott. Kellemes csalódás Most itt ülünk egymással szemben a Pest Megyei Pedagógiai Intézetben, s mi tagadás, a bölcsészeknél oly gyakori fenntartásokkal vizslatom beszélgetőpartnereimet. Bizonyára a klasszikus értelemben vett szakbarbárokkal hozott össze a sors — gondolom magamban, s már előre félek, hogy vajon megtalálom-e a közös hangot ezekkel az oly más világban élő és dolgozó emberekkel. S egymást érik a kellemes csalódások ... Mindhárman élénken érdeklődnek a humán tárgyak iránt. A kikapcsolódást a szépirodalom jelenti számukra. Olyannyira, hogy Pintér Lajos például magyar—történelem szakon kezdte tanulmányait, Újvári Istvánnak pedig az okozott gondot, hogy matematika—magyar párosítás nincs az egyetemen. Az érdiek — Rónaszéki László és Pintér Lajos —évtizedek óta együtt dolgoznak. A szerzőpáros mindkét tagja annak az öveges József professzornak volt a tanítványa, akit a mai középkorosztály még ismerhetett a televízióból. <3 volt minden magyar gyerek öveges bácsija, aki úgy tudott beszélni a fizikáról, hogy azt még a legkevésbé érdeklődő diák is megértette, megszerette. Érdekes és egyszerű kísérletei elragadták a fantáziát. Középiskolai tanáraiktól és öveges profeszszortól kapták az indíttatást. — Szívesen dolgozunk együtt — mondja Rónaszéki László. — Az egyik kitalál valamit, a másik kivitelezi az ötletet. Volt már olyan, hogy a prototípus kipróbálása után kettesben legyártottunk még negyven darabot, és azt széthordtuk a valamikori budai járásban dolgozó kollégáknak, hadd legyen könnyebb a munkájuk! Eszközeinket évek óta elvisszük az országos fizikatanári ankétokra és ott bemutatjuk. Hét ízben kaptunk így első díjat, egyszer elhoztuk az első mellett a másodikat is. A tíz alkalomból a többiben második-harmadik díjakat kaptunk. Rónaszéki László 1953 óta tanít Pest megyében, és több mint tizenhat esztendeje Érden. Ugyanennyi ideje annal^ is, hogy döntően a fizikával foglalkozik. Azt, hogy újít, természetesnek tartja, mert szeretné minél jobban oktatni a gyerekeket. — Objektív okok miatt nincs erre megfelelő eszközünk — fájlalja. — Mértük az általunk készített eszközök hatékonyságát, s a régi módszerrel összehasonlítva megállapítottuk, hogy öt—nyolc százalékkal volt így eredményesebb a tanítás. A legbüszkébbek talán a mechanikai dobozra vagyunk. Azt ma már a Tanért gyártja, és minden iskolában használják. Személyes példa Pintér Lajos harminc esztendeje oktatja a természettudományos ismeretekre a megyei gyerekeket. Ebből az időből tizenöt évet Érden töltött. 1970 óta kizárólag fizikával foglalkozik. Az indíttatásra emlékezve, még hozzáfűzi az elmondottakhoz, hogy Pécsett, a főiskolán Jeges Károly volt olyan faricská'ló tanár. Az ő nyomdokait is követi, amikor szabadideje jó részét a műhelyben tölti. Parabola. Nagyon sokan szeretik a televízió külpolitikai szerkesztőségének Parabola című sorozatát, így hát nyilván temérdek homlok ráncolódott össze e műsor megkopását tapasztalván. Vagy a szerkesztők igyekvése lett egy időre lanyhább, vagy a felhasználható filmbetétek kínálata szegényesebbé — mindenesetre tény, hogy ez a képeshangos görbetükör tompábban villogott. így volt ez a szóban forgó adás legutolsó jelentkezéséig, amikor az előfizetők nagynagy örömére ismét a régi jó formáját mutatta ez a veterán magazin. S tehette ezt jórészt azért, mert ezúttal egy kitalálhatatlanul pompás képsort adományozott Arkus József éknek a leghétköznapibb élet. Fölösleges találgatni: arról a kínos-keserves, fagyos mosolyokkal kísért ügyeskedésről van szó, amikor építési és városfejlesztési miniszterünk rugaszkodott neki újból és újból, hogy a most épülő új finn nagykövetség alapkőletételét saját kezűleg celebrálja. A friss sajtótermékeket magában foglaló fémhenger természetesen nem akarta fel-Ahogy kicsit ide-oda csapongve beszélgetünk, szó esik az Iskolai könyvtárban eltöltött számlálatlan órákról is, meg arról, mit jelent a diáknak, ha látja, hogy tanára naphosszat kísérletezget, szakkönyveket lapozgat, hiszen nincs hatásosabb nevelési eszköz a személyes példamutatásnál. Felkészülés és felzárkózás matematikából. Ez a címe Újvári István tavaly megjelent könyvének, ami a gyerekeknek készült. Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám rá, hogy Pest megyében ő a matematikai tehetségek gondozásának apostola. Közel negyven olyan tanítványt mondhat büszkén a magáénak, akiből ugyancsak matematika szakos tanár lett. — Nálunk, a Lőwyben, a szaktantermekben minden szemléltető eszköz tanári tervezés és diákmunka — meséli büszkén. — Elképzeléseimet, ötleteimet mindig megvalósíthatom, mert kitűnő partnerre leltem az igazgatómban. A tehetségkutatást valóban fontosnak tartom. Nem véletlenül szervezem évek óta a matematikai tanulmányi versenyeket. Emellett a pályaválasztási munkát érzem még a leglényegesebbnek. Ezzel kapcsolatban is volt országosan elfogadott újításom. Újító tanár.., Ritka szókapcsolat. De csak azok számára, akik nem ismerik a pedagógus szó tudományos meghatározását. Az értelmező szótár így fogalmaz: gyakorlati nevelő munkáját egyéni elgondolások alapján végző és az elméletet irodalmikig is kifejtő szakember. A közművelődés a társadalmi megújulás szolgálatában címmel rendezik meg a Magyar Népművelők Egyesületének V. vándorgyűlését november 14-én Veszprémben. A kétnapos tanácskozáson a szakemberek hét munkacsoportban folytatnak eszmecserét a közművelődés új formáiról és módszereiről. Egyebek között szó lesz a művelődési intézmények információs feladatairól, a művelődési otthoni tájékoztatás fejlesztéséről, a közművelődési egyesületek szerepéről. Külön szekciókban tárgyalják majd az egészségnevelés és a közművelődés kapcsolatát, kivenni acélkalapját; a malter keveretlen volt; a téglák után fennhangon kellett reklamálni — egyszóval pontosan ■olyan orcáját mutatta meg itt építőiparunk, mint amilyen abban a natúr valóságban. Csupán csak reá kellett puskázni erre a szakipari látleletre, és lön nagy kacagás, valamint a térdeknek vidám kedvű csapdosása. S mindez azért is lön. mert történetesen egy olyan híradós operatőr volt a helyszínen, aki erre a malőrsorozatra azonnal ráérzett, és le nem engedte az objektívjét addig, amíg az erőlködés, az egész hercehurca véget nem ér. A csillagos ötösök leghatalmasabbika jár ezért a szemfülességért az ismeretlen tévésnek, s veié együtt a Parabola közreműködőinek is, amiért ezt a látványkincset ilyen telitalálatos szarkazmussal bemutatták! Műsor. Hanem a műsorszerkesztés aligha érdemel ilyen jegyet azért a dobálósdiért, - amit meg-megújuló Igyekezettel gyakorol. Hol ide, hol oda helyezik át az ősidők óta egy-egy naphoz és időponthoz kötődő látnivalókat — « A pályaválasztásért Nem csak toborzás Termékbemutató. Sétáló, nézelődő a kiállított áruk között. Az asztalokon színes prospektusok, naptárok, szórólapok Videokazettáról technológia: folyamatokat, munkafázisokat nézhetnek az érdeklődők. Rögtönzött láboratórium, vizsgálatokhoz beállítva. Nem. Nem megkésett tudósítás egy mezőgazdasági kiállításról vagy a BNV-ről. A helyszín hasonló, de más a cél. A Fővárosi Pályaválasztási Intézet Bemutatkozunk címmel sorozatot szervezett Bpdapest és környéke általános és középiskolás tanulóinak. A pályaválasztási hetek keretén belül már ötödik alkalommal vehetnek részt a tanév őszén, az idén november 15-iig tartó bemutatón. így a Népköztársaság útja 55. szám alatti kiállitóterem látogatói főként iskolások, akik szép számban szülőkkel vagy kollektíván jöttek el. Először a nyomda-, most az élelmiszer-ipari ágazatok tanintézetei és vállalatai voltak a házigazdák. Az iskolák tanműhelyvezetői mellett szakmunkástanulók tájékoztatták a gyerekeket a sör-, a hús-, és más élelmiszer-ipari ágazatok munkájáról. A hónap elején a textil- és bőripar, majd a híradástechnika és vasipar szakmunkástanulói kalauzolhatják a pályaválasztás előtt állókat jövendő szakterületük kiállításán. A szervezés célja nem csak toborzás. Segítség a választáshoz, s egyben fórum, ahol diák találkozhat diákkal, s számolhat be tapasztalatairól. A hatékonyság egyik alapfeltétele. hogy mindenki olyan munkát végezzen, ami érdekli. Választani gyermekfejjel kell, és ha lehet, jól. A Fővárosi Pályaválasztási Intézeten nem múlik. cserélik tapasztalataikat a helyes életmóddal, a családi élettel, az érzelmi kultúrával és a lelki egészséggel foglalkozó klubok helyzetéről. Előadások elemzik az oktatás és a közművelődés kapcsolatát, és bemutatják az új technikai eszközöknek és lehetőségeknek — a számítógépeknek, a videónak és a városi televíziózásnak — a hasznosítását. A munkahelyi művelődés kapcsán szólnak a családi szabadidős táborok tapasztalatairól, a szocialista brigádok kulturális tevékenységéről és arról, hogyan alakult a bejáró munkások művelődésének helyzete az elmúlt évtizedben. már-már olyan könnyedséggel, mintha a külpolitikai oldalát a sporttudósításokkal cserélné fel egy napilap, és viszont. Árkus József el is panaszolta a maga fanyar modorában, hogy miután letette a nagyesküt a Parabola pénteki besorolására, a följebbvalók természetesen azonnal tovább dirigálták ezt vasárnapra. A rekordok rekordja azonban szegény Jogi esetekhez fűződik e tárgyban. Dr. Erőss Pálék kis csapata magyarázott már paragrafust délután, kora este, és a legfőbb műsoridőben. az esti Híradó után. S mivel így hányják-vetik ide-oda, a megkergített néző egyszerűen nem tudja, hogy most milyen súlyú produkcióval áll szemben: egy keveseknek szóló jogsegélyi szolgáltatással, avagy egy mindenkinek szánt szabadegyetemmel. A besorolás ugyanis egyben rangot ad; kitüntet, illetőleg eltüntet, ha valakik úgy akarják ... Lám, még ez a hivatásos fő szenvedő brazil leányzó, Isaura sem bizonyul kivételnek a szeszélyességet illetően. Akácz László Tv-figyelő Körmendi Zsázsa Schw. Holnap kezdődik * * -Népművelők Vándorgyűlése ■ H eti filmtegyzbtb Woody Allen és Mia Farrow, a Zelig főszereplői Igaz ugyan, hogy a film főhősének neve Leonard Zelig — de a szó, zelig jiddisül áldottak istenáldotta módon tehetségeset, különleges képességűt stb. jelent. És ez a Zelig — valóban zelig. Nem szükséges tovább játszani a szó jelentésével, s azt sem kell tovább elhallgatni, hogy ez a szórakoztató és okos, helyenként sziporkázóin szellemes, gúnyos és önironilkus film annak a Woody Allennek a munkája, aki maga is kiérdemelheti a zelig jelzőt — s nemcsak azért, mert az általa írt és rendezett film főszerepét, azaz Zeliget is ő játssza, hanem mert valóban áldott tehetségű ember, s ráadásul maga is abból a New York-i körből származik, mint a nemrég bemutatott Lenni vagy nem lenni főszereplője, Mel Brooks, azaz: a jiddis neki is második anyanyelve. Allen származása, s az ezzel járó sajátos szituáció már nemegyszer volt filmjeinek meghatározó tényezője, mind humorát, mind társadalmi mozgáskörzetét tekintve. A Zelig most ezt még tovább fokozza. Itt a főhős, Leonard Zélig; •''■'nyomatékosan zsidó származású. Mit jelent az, hogy nyomatékosan? Azt, hogy a film egész sztorija erre épül. Zelig, a‘ki amerikai zsidó színészek gyerekeként születik, az állandó kiszolgáltatottság, mellőzés, lenézés, megvetés miatt kényszerűen alkalmazkodni kíván környezetéhez. Folyton azon van, hogy úgy Viselkedjen, olyan legyen, amilyennek elvárják. S ebből az örökös, szorongásos alkalmazkodási kényszerből kialakul egy fantasztikus képessége: úgy tud alakot, karaktert, képzettséget, foglalkozást változtatni, mint valami átváltozóművész. Nem hypochondria ez, nem az a jelenség, amikor valaki . pusztán attól megkapni vél egy betegséget, hogy előtte beszélnek róla. Zelig -ténylegesen átalakul, úgy, ahogyan a kaméleon színt váltva igazodik a környezete színéhez. Ez a kaméleonember aztán a képességei áldozata lesz. Miközben számtalan alakot képes ölteni, szeretné tudni, ki is ő tulajdonképpen. És itt jönnek a bajok, mert mihelyt megtalálja az egyéniségét, elveszti a képességét. És ezzel vége a mimikrinek, a társadalom nem tolerálja tovább. Nem csoda, nem cirkuszi mutatvány többé, hanem egy szürke kisember, arra meg ki kíváncsi, ki figyel rá, ki veszi igazán emberszámba? Zelignek újra viszsza kell mennie kaméleonba, hogy az maradhasson, aki tulajdonképpen nem is ő. Woody Allen ebben a nagyon mulatságos, de nagyon keserű komédiában árról beszél tehát,, hogy ahhoz, hogy azok legyünk, akik vagyunk, gyakran egészen másokká kell válnunk. Es ha mássá váltunk, már nem vagyunk azonosak önmagunkkal. Az ördögi körből addig nincs s nem is lehet kilépés, amíg a világ nem. fogadja el az embert olyannak, amilyen, Zeliget Zengnek. és zsidónák, a kisétn-■ bért kisembernek, a szürke egyéniséget szürke egyéniségnek. Az egyén és a társadalom identitászavarairól van itt szó, eltorzult értékrendekről, kényszerű szerepjátszásokról, botcsinálta személyiségcserékj ről. Eközben persze sok szó esik a pszichológiáról és a pszichológusokról, sőt, a pszichiátriáról is, Freudi lélekelemzés-paródiát is kapunk — ami azért is érdekes, mert . maga Allén is sok-sok éve; jár rendszeresen pszichológushoz. Ismeri tehát a témát — de ki is neveti a lélekgyógyászat sarlatánjait. Ami pedig .külön .érdekesség a. filmben, azt tekin'the|jük akár egy újabb nagy mimikrinek: Allen úgy késííti el a Zeliget, mintha dokumentumfilm volna. Zeiig története interjúkból, dokumentumfilmek, híradófiimek' képsoraiból áll össze, híres emberek — Zeligvalamikori barátai,'' munkatársai — mondják él róla véleményűiket, rejtett kamerás felvételek lesik meg a szép pszichológusnővel zajló anaüziskezelések pillanatait. Mindén olyant mintha valódi lenne. Még a korabeli híradókba is beleapplikálják Zelig alakját, sőt, még egy náci nagygyűlésen is ott van, ahol Hitler szónokol. Nagyon ügyes módszerrel és remek technikával történik mindez; az áldokumehtumfiilm majdnem tökéletes illúziót kelt. Es ez ' újabb grimasz: Allen a dokumentumfilmek. innen-onnan összekapart életrajz-dokumen- ; tumok felé is Irányoz egy mérgezett nyilat Amint megkapja a magáét a filtoben a hirtelen felkapott, érdekes embereket eszelősen, hisztérikusan ünnepelni kész, amerikai tömeg is. A Zelig nem szól Olyan széles nézőrétegeknek, mint , Woody Allen néhány más filmje. De a rá jellemző fanyar és szkeptikus, intellektuális humor itt erőteljesebb, mint a szórakoztatóbbnak szánt munkáiban. A Sárkány útja Nemrég egy nagy kínai film — A Saolin-templom szent köntöse — részesítette a mozinézőiket az úgynevezett kung-fu filmek nyújtotta örömökben. A távol-keleti különböző típusú harcművészetek között mi, e téren többnyire teljesen járatlan magyar nézőik, meglehetősen nehezen tudunk bármiféle különbséget is felfedezni. Talán a szakemberek erre is képesek. Mi csak annyit látunk, hogy valaki (valakik) különbző ütésekkel, rúgásokkal vagy furcsa eszközökkel — olyan láncos botokkal például — tesznek harcképtelenné egész ármádiákat (E filmek távoli rokona a mi Linda-sorozatunk.) Most a műfaj klasszikusnak számító egyénisége, Bruce Lee jelenik meg egy újabb filmben. Pár hete már bemutatták az egyik legismertebb filmjei — címe: A Sárkány közbelép —, ez most A Sárkány útja címet viseli. Édeskevés a különbség a két munka között Talán a helyszínek mások, de azoknak a film lényege, aza2 a kung-fu jelenetek szempontjából úgy sincs jelentőségük, Ami a fontos: Bruce Lee. azaz a Sárkány jön, verekszik — és győz. Nem bizonyos humánumba burkolva, mint a Saolin-templom harcosai, hanem kegyetlenül, véresen es brutálisan. Akinek ez kell, annak ez biztosan jó is. Engem egy kicsit taszít ■— nem a kung-fu, hanem a film mentalitása. Takács István