Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-12 / 266. szám
im. NOVEMBER 12., SZERDA Gyerekek gyerekeknek Sajnálom. Valami érdekeset mulasztottam el. Nem láttam az Almási téri szabadidő-központ előadását, ahol Kerekes József, a Nemzeti Színház fiatal művésze körül csupa gyermekszereplő keltette életre a Lofting azonos című regénye alapján készült dr. Doolittle és az állatok című zenés mesejátékát. A darab a száztagú drámajáték-stúdió legügyesebb tagjainak előadásában került színre. Az év elején alakult Cilinder színpad apró művészei közül már többen játszottak filmekben, kölcsönözték hangjukat más anyanyelvű kollégájuknak, szerepeltek a rádióban vagy valamely budapesti színházban. Ha nem lenne illúzióromboló, talán móndhatrtám: profi gyermekszínészek. A szórakoztatás mellett másra is gondoltak a Cilindert alapító pedagógusok, pályakezdő művészek és színházi szakemberók. Szeretnék feltámasztani a rossz anyagi körülmények miatt vergődő amatőrszínjátszó-mozgalmat, s e célra a legsikeresebb darabokból ötven előadást ajánlanak fel budapesti és vidéki gyerekeknek. 6. I. Nemzetiségi szövetségek Helyi szervek alakultak Két nemzetiségi szövetségünk hozott létre helyi szervezeteket a közelmúltban Pest megyében. Előbb a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének választmányi tagjai, majd ezen a héten a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége választmányi tagjai alakították meg Pest megyei csoportjaikat. A csoportok az országos választmányok megyei testületéiként, a Hazafias Népfront megyei szerveinek közvetlen támogatásával, valamint az egyéb állami és társadalmi szervezetekkel együttműködésre törekedve dolgoznak. Mint Krizsán Ferenctől, a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottsága nemzetiségi bizottságának elnökétől megtudtuk, az új szervek elsődleges feladata, hogy elősegítsék a nemzetiségi politika — a megyében elő német, szerb és horvát lakosság alkotmányban, s egyea jogszabályban megállapított anyanyelvhasználati, oktatási, Kulturális és más jogainak — megvalósítását, s hogy képviseljék érdekeiket. Ezenkívül is sokféle célt tűztek maguk elé. Hogy csak a legfontosabbakat említsük, segítik a megyében élő nemzetiségek politikai nevelését, a szocialista építőmunkában való aktív részvételre mozgósítják a megye német és délszláv nemzetiségű lakosságát. Támogatják a nemzetiségi kulturális csoportok, klubok és szakkörök munkáját, a klubmozgalom továbbfejlesztését. Közreműködnek a nemzetiségi politika megyei távlati programjának és terveinek kidolgozásában és végrehajtásában. Indítványokat, javaslatokat terjesztenek a megye politikai, társadalmi és állami szervei, illetve a szövetségek országos vezető szervei elé. Elősegítik a megyében élő magyar, szerb, horvát, szlovák és német lakosság közötti barátság további elmélyítését. A csoportok feladatai közé tartozik az is, hogy fel hívják az illetékes állami szervek és intézmények figyelmét a nemzetiségi politika és a nemzetiségi jogok megvalósulásával összefüggő esetleges nehézségekre, problémákra, kifogásolható megnyilvánulásokra. K. L. Nagykátától Szobig Régészeti emlékek Pest megyében A* Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Magyarország régészeti topográfiájának 7. kötete, amelyben Pest megye egy részének, nevezetesen a régi szentendrei és budai járás településeinek a régészeti lelőhelyei találhatók. A csaknem 400 oldalas munka roppant gazdag tényanyaggal és képmellékletekkel várja az olvasókat. A könyv megjelenésének kapcsán dr. Torma Istvánnal, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársával beszélgetünk. Egyebek mellett megtudtuk tőle, hogy Vác és Szob körzetének régészeti lelőhelyeit mintegy 80, Aszód, Gödöllő térségét mintegy 50 százalékban feltérképezték vagy összegyűjtötték, Nagykőt* környékén pedig megindultak a munkák. Római kór Dra sorozatra k — és ebben a h. kötetnek — a jelentőségét abban látja, h-ogy olyan könyv kerül a szakemberek, pedagógusok, helytörténészek s mindenki kezébe, akit szűkebb hazája régészeti emlékei érdekelnek, amilyet eddig nem találhattak meg. Mert például, hiába veszi elő valaki Magyarország történetének bármelyik kötetét, nem tudhatja rr.-g belőle, hogy Pilisvörösváron 23 helyen lelhetők fel régészeti maradványok. S enélkül a munka nélkül aligha lehet egy-egy település történetét hézagmentesen öszszeállítani. Éppen ezért tervezik az alkotók, hogy rövidesen vendégül látják mindazokat, akik ezt az -igen értékes könyvet használhatják, s felhívják a mű tartalmára figyelmüket. Beszéljünk most arról, hogy Pest megye említett területei mely korok archeológiái emlékében gazdagok? Dr. Torma István mindenekelőtt arról szólt, hogy őseink a hegyeket elkerülték, s a víz közelében, az alacsonyabban fekvő területeken építkeztek. A római korból rengeteg tárgyi emléket tártak fel a régészek. Ha rápillantunk az általuk készített térképre, a laikusnak is feltűnik, hogy például Szentendrén, Budakalászon, Pomázon annyi a római kori lelőhely, hogy alig fér a papírra. A rengeteg érdekesség mellett csak úgy találomra lehet említeni Biatorbágy határából, az etyeki országút mellett fekvő köralakú árkot, amely hajdan földsánc volt. De lehetne citálni a százhalombattai földvárat, amelynek a sánca ma is mintegy három méter magas. Vagy akár a Százhalombatta külterületén ismert temetkezési halmokat. Nagyítóval keresni Mindenesetre tény, hogy az Arpád-kor után, a török időben, az említett körzetek falvai szinte teljesen elpusztultak. Érthető a dolog, hiszen ez a rész az ország közepe volt, neves várak álltak itt (Buda, Visegrád, Esztergom), s a háborúban ezek szenvedtek a legtöbbet. Ügy, hogy a volt budai és szentendrei járás területén a török hódoltság végén, nagyítóval kell keresni a faTvak” maradványait. Igen érdekes, hogy a Szentendrei-sziget községei gyakorlatilag sértetlenül átvészelik a Mohácstól a karlócai békéig terjedő szakaszt, s éppen ezért maradtak meg a betelepítések után is magyar falvaknak, míg a többi település közismerten német, szláv és szerb nációkkal népesült be. A dr. Torma Istvánnal való beszélgetésben említettük már, hogy milyen olvasórétegekre számítanak a szerzők. Feltétlen szólni kell még arról is, hogy a Magyarország régészeti topográfiája című .sorozat, ahogy mondani szokták, a 24. óra utolsó percében készült, mert ezeket a tárgyi emlékeket a modern mezőgazdaság nagy gépei lassan a szó szoros értelmében a földdel teszik egyenlővé. Megmentésük fontos nemzeti érdekünk. Ennek alátámasztására álljon itt egyetlen adat! A felszabadulás óta a mezőgazdasági műveléstől a különböző létesítmények részére egy megyényi területet vettek el. S a beépítettséggel a régészeti emlékek a kutatók számára örökre elvesznek. Hús/ esztendő Adósak vagyunk még azzal, hogy a dr. Torma Istvánnal való beszélgetés kapcsán megemlítsük: Pest megye régészeti topográfiájának elkészítését a megyei múzeumigazgatóság javasolta 19G9- ben. Az anyaggyűjtést és a terepbejárást Dinnyés István, Hellebrandt Magdolna, Stefaits István, Tettamanti Sarolta és Topái Judit kezdte meg 1970-toen; 1974-ben kapcsolódott be Kővári Klára. A munkában dr. Torma István 1976 óta vesz részt. A terepbejárások tíz éven át tartottak, s a lelkes kutatók a kötetben 750 lelőhelyet szerepeltetnek. Ezek közül az őskoriakat Kővári Klára és Torma István, a római koriakat Topái Judit, a középkoriakat Tettamanti Sarolta, Torma István és Dinnyés István írta le. A Szentendrei-Dr. Torma István sziget emlékeinek többségét Lovag Zsuzsa ismerteti. A kötet kézirata 1978 és 1980 között állt össze. Az olvasó tehát, amikor e szép, tartalmas és szűkebb hazánk egy részének régészeti emlékeit 'bemutató könyvet tartja a kezében, gondoljon arra, hogy csaknem húszesztendei fáradságos tevékenység betűbe, térképre és illusztrációs anyagba öntött eredményeivel ismerkedik. Vicsotka Mihály Kiállít ótermekból Vád művészeti fesztivál S Novemberben UthatA a rás ci Madách Imre Művelődési § Központban részben az At^ rium galéria, részben a Vácott > és környékén élő művészek új $ anyaga. A Hlncz állandó s gyűjteményben a mester kols lázsai, a Híradástechnikai § Anyagok Gyárában Uhrig ^ Zsigmond festőművész tárla% ta, Havas Eszter grafikái pe- 5* dig a városi könyvtárban. Festmény és kerámia A váci és a város környéki képzőművészekre mind jellemzőbb, hogy képesek a folyamatos megújulásra. Jól példázza ezt Sáros András Miklós Vegetációja, Cs. Nagy András Sárguló nyár című festménye, Blaskó János bronzba mintázott Medgyessyportréja. Munkájuk mérték és irány a többieknek is. Remek újdonság Bakos Ildikó Egei idézete. Gábor Éva Mária Romvárosa, Remsey Gábor önarcképe. A maga nemében külön világ Buda Márta Cigányudvara és Bartunek Katalin ruhaterve. Szekeres Erzsébet művészete műfajban és színben is váltott. Gobelinjei is meggyőzőek, hasonlóan Lehotka László és Kocsis Iván fotóihoz. Elmondhatjuk: szinte mindenki újat akar teremteni; nem a meghökkentés, hanem a belső meggyőződés alapján. Ennek a tisztességes szándéknak tesz eleget Kaubek Péter, Pál Mihály, Vertei Andrea, Szüts Miklós, Orvos András, Markó Erzsébet, Miró Eszter, Mohos József festményeken, kerámiákban, szobrokban. Emberi érzékenység Uhrig Zsigmond nem ismeri a megállást, csak a folyamatosságot. A hűséget, hiszen minden bulgáriai, amszterdami, kecskeméti, tihanyi kitérő mellett elsősorban a Dunakanyar, s kiváltképp Göd festője. Sajátosan szálkás vonalvezetésű, , eredeti hangvételű festményeivel vizsgálja, elemzi, láttamozza a Zebegény bensőségét, a nagymarosi veduta nagyvonalúságát, a gödi látképek kompra, virágokra, útkanyarokra, galagonyásra osztódó egységeit. Emberi érzékenysége ' és együttérzése rajzaiban is megnyilvánul. Ebből a sorból Krumpli válogatója, Nyugdíjas nénikéje emelkedik ki, s mindenekelőtt a pittkrétávai rajzolt Édesanyám című portré. Havas Eszternek külön világa van, amelyet belső meggyőződésből lendít rajzokká, grafikákká. Szentendrei, pomázi önálló kiállítása, szombathelyi, budapesti bemutatkozása után a Vácott látható anyag is elgondolkodtató, mert e lapok figyelmeztetnek: vigyázzunk környezetünkre, emberségünkre. Mindezt nem didaktikusán érzékelteti, hanem a rajz megindító fegyel-Mezőgazdasági könyvhónap Fakszimile kiadásban is A jövő évben, februárban sorra kerülő 30. mezőgazdasági könyvhónapra több szakmai mű jelenik meg, mint eddig bármikor. Hét kiadó összesen 52 könyv közreadását tervezi erre az alkalomra, mintegy 780 ezer példányban, szemben a korábbi évek gyakorlatával, amikor a példányszám félmillió körül volt. A Mezőgazdasági Kiadó egymaga harminc könyv előkészítésén dolgozik. Jó néhány, népszerűnek ígérkező szakkönyv mellett a környezetkímélő termeléshez szak-Holnapíól Magyar filmek Londonban Uhrig Zsigmond: Édesanyám fpittkréta) mével. Virágőrszem című képe finomságával válik önnön mértékévé is. Ez az irány látszik követendőnek, ahol felbukkanhat az újabb, áhított rajzi, humánus magaslat. Elmaradt beszélgetés Bár Bakonyvári Ágnes megnyitó szavaiban joggal emelte ki Hincz Gyula hagyatékának most először látható újabb forrásanyagát, a leleményt, és a megoldást, a sziporkázó ötletek mélységét és további lehetőségeit — nem hallgatható el a probléma sem. Érdektelenség nyilvánul meg a közönség részéről. Alig voltak húszán a váci művészeti fesztivál e rangos eseményén, s elmaradt a meghirdetett beszélgetés. Losonci Miklós mai tanácsokat adó biofüzetsorozat öt újabb kötetét adják az olvasók kezébe. Napvilágot lát fakszimile kiadásban Nagyváthy János 1820 ban megjelent Magyar házi gazdasszony című könyve is. A társkiadók közül a Népszava Lap- és Könyvkiadó, valamint a Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó ígéri a legróbb könyv megjelenését. A Móra egyebek mellett a Kína kerti virágai és Az erdők nagy képeskönyve kiadásával készül a mezőgazdasági könyvhónapra. Három játékfilm és egy rövidfilm képviseli Magyarországot a november 13—30. között megrendezendő londoni filmfesztiválon, A szemlén Erdőss Pál Visszaszámlálás, Szomjas György Falfúró és Várkonyi Zoltán Keserű igazság című játékfilmjét láthatják a nézők, a meghívott rövidfilm pedig Kismányoky Károly Bauhaus című alkotása. Annyi embert érsz... legátusán öltözött középkorú hölgy járkál izgatottan a Belvárosban. Időről időre megszólít egyegy járókelőt. Messziről látszik, amint a delikvens szabadkozva széttárja a karját, megcsóválja a fejét, majd eliszkol. Vajon mit akarhat a hölgy? Nos, csak azt szeretné megtudni, hogy juthat el a Moszkva térre, merre van a tube, azaz a metró, A hölgy ugyanis amerikai. Eszembe jut a régi vicc: két parasztember ül a pádon, megáll mellettük egy külföldi autó, a vezető kérdez valamit angolul, németül, franciául, de nem kap választ. Megszólal az egyik földi: Látod, komám, milyen kár, hogy nem beszélünk egy nyelven sem! Mire a másik: Ugyan már, ez hármat is beszélt, mégsem ment vele semmire! Nem nevetnénk olyan jót a szakállas viccen, ha nem lenne találó. Mert sajnos az. Honfitársaink többsége nem beszél egyetlen idegen nyelven sem. És nem mindig saját hibájából.,. Napjainkban, ha idegen nyelvet szeretne tanulni az állampolgár, választhat a TIT-tanfolyamok és a magánórák között. Egyik sem jobb a másiknál. Míg a maszek nyelvórákért csillagászati összegeket kérnek, az állami tanfolyamok eléggé váltakozó színvonalúak, és ami a fő; korlátozott az időtartamuk. Azt pedig nem hihetjük igazán, hogy egy-két év alatt bárki valóban tökéletesen elsajátíthat egy nyelvet. Kézenfekvő hát iskolai keretek között tanulni; itt a legjobbak a lehetőségek. Sőt, a gyerek már háromévesen, a legfogékonyabb korban, az óvodában is elkezdheti a nyelvtanulást. Bár kevés ilyen intézmény van. De sebaj, mert az általánosban tagozaton már harmadik osztálytól tanítják az úgynevezett második idegen nyelvet. Nem mentesen az első idegen nyelv oktatásának buktatóitól, amit azzal a megállapítással szoktunk lezárni: nyolc évig tanultunk oroszul, de még egy pohár vizet se tudunk kérni. Nem csoda, hiszen heti három-négy órában, harminc-negyven fős csoportokban, didaktikailag közismerten hibás tankönyvekből — nem is lehet megtanulni. Középiskolában, megfelelő tagozatos osztályban ugyan eljuthat az ember a középfokú nyelvvizsgáig, de jaj annak, aki ezzel a tudással külföldre merészkedik! Ismeretei túl felszínesek, könnyen bemagolható frazeológiai egységekre épülnek — távol állnak az élő, a beszéli nyelvtől. Ezt a gondot megoldandó, jövőre 15 középiskolában indul kétnyelvű oktatás, anyanyelvű oktatók segítségével. Ám ha belegondolunk, az egész országban mindössze 15 ilyen osztály végezhet évente, tehát hozzávetőleg 450 fiatal tanulhat így... És a többiekkel mi lesz? Veszély leselkedik a felsőoktatás nyelvszakos hallgatóira is, akik leendő oktatóként rengeteg nyelvészeti, nyelvtörténeti, irodalmi ismeretet sajátítanak el, de a beszélt nyelvet alig gyakorolják. Paradox dolog, hogy nyelvtanáraink többsége csupán turistaként juthat el abba az országba, amelynek nyelvét elméletileg tökéletesen ismeri. Hiányos tudású tanárok pedig csak még hiányosabb tudású hallgatókat nevelhetnek... A hány nyelvet tudsz, annyi embert érsz! — tartja a mondás. Ha alaposan magunkba nézünk, rájövünk, hogy ennek értelmében majdnem mindnyájan egy vegyértéknek vagyunk. Mentségünk, hogy nem pusztán a mi hibánkból ... Kacsur Annamária \
