Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-30 / 256. szám

Egy magányos cédrus Hiába, a sorsát senki sem kerülheti el. Élőbb vagy utóbb még az olyan dörzsölt, hétpróbás kombinátor, mint Straub Dönci is befut valami leányzó csapdájába és ment* hetetlenül elvérzik. Pedig ő, a diplomás, négy nyelven be­szélő közgazdász már igazán tudja, hogy mit nem sza­bad, illetve mit érdemes csi­nálni. Hogy jövedelmezőbb, ha az ősi mesterséget űző lányokat menedzseli. Annál is inkább, mivel szinte a világ minden tájáról akad kliense. A fővárosba érkező külföldi vendég útja során nem hagy­ja ki a kellemes látogatást. S Döncinek persze mindig van egy ügyeletes menyasszonya, aki furcsa módon rettentően ráér, és amennyiben az unat­kozó úr úgy szeretné, a hölgy mindenre hajlandó. Ahogy az egy dalban többször elhang­zik: egy esti, pesti, testi szer­vizre, komplett kiszolgálásra, amely után Straubunk szép summát kaszíroz. Igen ám, csakhogy 45 éve­sen e komoly szellemi mun­kát igénylő vállalkozásban el­fáradhat, kiéghet, sőt szív­ritmuszavart szerezhet az em­ber. és kirúgja a buta kis li- buskáját. S természetesen Pu- bi nevű haverjának elpana­szolja, hogy vége. De itt nem fejeződhet be egy vígjáték, hisz szinte el sem kezdődött. Tehát jöjjön a házmester 17 éves lánya, és Dönci mind­járt feltámad, belelkesül, mert csalhatatlan biztonsággal ér­zi meg, hogy itt a nagy le­hetőség. Sőt, megfogta az is­ten lábát, de legalábbis a Te- cáét mindenképpen. Szeren­csére a baba mindenre fogé­kony. Világos, hát mikor le­gyen az, ha nem ebben a korban? És papi türelmesen okítja kis védencét, a sminke­léstől a fehérnemű kiválasz­tásának fortélyáig. A sikeres tanítvány végre elkezdheti ál­dásos tevékenységét. Fordulatnak elég egy lá­gyéksérv is, amivel Dönci kórházba kerül. Mit tesz ilyenkor egy magányos céda? Elmegy az egyik hotelba, ahol a profi cédák meggyepálják. Ez lesz a veszte, mert a zord papi visszaküldi oda, ahonnan jött, az alagsorba. És má­gusunk máris új pártfogoltál karol fel — Mezőhegyesinét —, mert ő olyan karolós faj­ta. Mária-Teréziánk — régi kliense így hívja — sem megy ötletért a szomszédba. Öngyilkosságot kísérel meg, az mindig hatásos. Főleg gyó­gyulás után, amikor közeleg a jövedelmező nyári szezon. Ráadásul Dönci megszédül: érzelmes, sőt szerelmes lesz. Ez már nála a fizikai és szel­lemi leépülés első biztos jele. Minden vendégnek végleg ki­adja az útját. Egyre ragasz­kodóbb és odaadóbb, oly­annyira, hogy Tecánk gyere­ket vár. Dönci már csak egyet tehet, barátkozik a gondolat­tal, hogy talán nem is nagy ügy a házasság. Karinthy Ferenc és Fé­nyes Szabolcs A leánykereske­dők című zenés víg játékát a Szegedi Nemzeti Színház mu­tatta be a napokban Ceglé­den. A darab legjobb alakí­tását Janisch Éva nyújtotta. Az általa megformált Teca őszintén tudott kétségbeesni, rajongani, szeretni, és vala­hol belül végig gyerek ma­radt. S mindezt a nézővel si­került elhitetnie. F. F. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM 1986. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK niük. Az értékcsökkenés oka elsősorban valamilyen szerke­zeti hiba: pl. eltérések a ház­gyári elemek összeillesztése­kor. A hibák kijavításának (nem jelentéktelen) költségei a vál­lalatokat terhelik. Ez a három ceglédi tízszintes ház építése­kor 1 millió 150 ezer forintot tett ki. Jellemző gondok: penésze­sedéi, oka: a technológiai fe­gyelem be nem tartása; nyí­lászárók zavarai, oka: szerke­zetgyártási hanyagság; rossz padlószőnyeg, pvc-burkolat, oka: kivitelezői kulturálatlan- ság; mázolási bajok, oka: a technológiai fegyelem megsér­tése. Nem tudjuk, hogy a népi ellenőrök jelentése mennyire nyugtatja meg a háborgó lel­kű panellakókat. A bizottság másodjára az erdő- és fagazdálkodás hely­zetével, fejlesztésének felada­taival foglalkozott, mégpedig a nagykőrösi Arany János Tsz-ben és a Ceglédi Állami Tangazdaságban szerzett ta­pasztalatok alapján. Erdős! lések Az Arany János Tsz erdé­szeti ügyeit 1979-től kezdve társasági formában intézi, a Mészáros Tsz-szel közösen. Az érdekeltségi viszonyok és az azt közvetítő szabályozó rendszer csak 'részben támo­gatja a bővített újraterme­lést, s teremti meg az erdő­vagyon optimális hasznosítá­sának hosszú távú feltételeit (az erdőművelés esetében ki­fejezetten fékező hatással bír). A CÁT-beli erdőtelepítések és -felújítások hasznossága a térség éghajlati és talajviszo­nyainak megfelelő. Lényeges eredményromlás nincs, az er­dősítések műszaki befejezését a több éve tartó aszály hát­ráltatja. Ugyanakkor kifogá­solható, hogy elmaradt a má­sodéves telepítések kézi ápo­lása. Ezt a munkaerőhiánnyal magyarázzák. Revíziós vissza­minősítés az ápolás elhanya­golása miatt sem a CÁT-ban, Legutóbb két témáról tár­gyalt a Ceglédi Népi Ellenőr­zési Bizottság. Elsőként a Du- tép és a Détév által a lakás­készítés során elkövetett mennyiségi és minőségi hi­bák kerültek górcső alá. Első osztályú «..az üzemnek gyakorta megfeszített tempót diktál a határ­idő. Képünkön: Szabó Lászlóné és Gulyás Béláné. (Gyuráiki Ferenc felvétele) Ezekben a napokban az üze­mek egy hányada már többé- kevásbé ismeri, milyen ered­ménnyel zárja az esztendőt. A Pevdi ceglédi gyáregysége ubonyi üzemében Tóth Ez­re neue üzemvezetőtől hallot­tuk, hogy a több részlegből álló termelő egység idei terv- száma: 130 millió forint. A teljesítés pedig várhatóan 110 >—110,3 millió forint körül lesz. Az első kilenc hónap tel­jesítménye meghaladja a 80 milliót. Termékeik fele-fele arányban kerülnek bel- és külföldi (tőkés) piacokra. Az immár biztosra vehető lemaradás oka, hogy mind a tavalyihoz, mind a tervezett­hez képest több bérmunkát végeztek. Jelentős devizahite- Jes. anyaggal értékesített mun­kát ütemeztek be, de ez nem az elképzeléseik szerint alakult. A tervbe vett 60—80 ezer da­rab portékával szemben mind­össze 17—19 ezer darab ké­szült el. ennek következmé­nyűként csökken az árbevétel. ■■■■ Mérséklődött a belföldi ér­tékesítés — egy évvel ezelőtt 20 ezer kabátot készítettek, idén 9 ezret —, mivel a vál­lalattal szemben támasztott meghatározó követelmény az, hogy minél több áru jusson el a tőkés piacra, s így az ará­nyokban eltolódás mutatko- a;k. — A tervek megállapítása és értékelése az öt üzemrészre vonatkozóan együtt történik, mivel a tevékenységek szoro­san kapcsolódnak. A mi tel­jesítményünk körülbelül az egész egyötöde — mondja az üzemvezető. — A bérmunka változatla­nul jelentős. Miként alakult ki ilyen tartós kapcsolat az NSZK-beli cégekkel? — Ügy, hogy a szállítási határidőket betartjuk, és a mi­nőség is megfelel a partne­reknek. Bár a tél még előttünk áll, de az abonyi üzemben máris nyárias a hangulat. Legalább­is ami a termékeket illeti. Vé­kony kötényeket és nyári ru­hákat varrnak a nyugatnémet Malau cégnek. Az előbbiből 350, az utóbbiból 1740 dara­bot kell elkészíteni november 6-ra. Ha a kapacitás lehetővé teszi, többnyire ennek a meg­rendelőnek dolgoznak. A ka­mion kéthetente jön és megy. BBBB A nagyközségbeli gazdasá­gi vezetők közelmúltban meg­tartott értekezletén hangzott el, hogy az üzemnek gyakor­ta megfeszített tempót diktál a határidő. Tóth Ferencné így beszélt erről: — Ez egy csomó szervezési feladattal, a dolgozók átcso­portosításával jár, nem beszél­ve a túlóráról. Az utóbbiért persze nem nagyon lelkesed­nek az asszonyok, de ha el­mondjuk nekik, hogy a határ­idő betartása a jövőbeni folya­matos munka érdekében szük­séges, akkor megértik. Ma­napság már nem lehet figyel­men kívül hagyni, hogy az or­szágban számtalan, a mienk­hez hasonló konfekcióüzem van, s ezeknek nincs folyama­tos munkájuk, noha a kapa­citás megvan. Ezek aztán egyik napról a másikra képesek len­nének termékváltásra, és át is vállalnák a nekünk szánt A múzeumi és műemléki hónap abonyi rendezvényso­rozatának utolsó előtti ese­ménye a helyi múzeumbaráti kör alakuló ülése volt. Lé­nyegében nem újkeletű dolog­ról van szó, hiszen a társa­ság 1959-től létezik, az alapí­tás gondolata már akkor fel­merült. Most inkább a műkö­dés jogi rendezése történi meg, amelynek során a mint­egy félszáz múzeumbarót egy­behangzóan kinyilvánította a működés tényét, alapszabályt dolgozott ki és megválasztot­ta az öttagú vezetőséget, va­lamint a számvizsgáló bizott­ságot. Azok, akik az első fecskék voltak, avagy akik először foglalkoztak ezzel a gondo­lattal, jórészt vagy az ország más részében élnek, vagy nincsenek az élők sorában. Péter Ida tanárnő Székesfe­hérvárott, Finna György Sik­lóson él. A véglegesen távol lévők: Diószegi Mihály, Csong­rádi Árpád, Szabó Sándor és Varga László. Az alakuló ülés Pólyák János személyé­ben azt az embert üdvözöl­hette, aki az említett úttörők közé tartozik, és 1966-ban megnyitotta a múzeum ka­puit. Az országban számtalan múzeum életre hívta már ba­ráti körét, a környéken pél­dául Cegléden, Nagykörösön, és tavaly kimondták a meg­alakulást Tápiószelén. Mivel a feltételek Abonyban ugyan­csak megvannak, sürgetővé Vált a társadalom és a mú­zeum közötti kapcsolat bőví­tése. A nagyközségi intézmény parasztmúzeumnak is fölfog­ható, és ha — mint az ala­kuló ülés után elhangzott — még egyszer névadásra ke­rülne sor, bizonyára a Somo­gyi Imre parasztmúzeum ne­vet kapná, mivel ő volt az, aki a parasztság jobb helyze­téért. küzdött, és a település szülötte. Tekintettel arra, hogy már van múzeum, és Abonyi Lajos nevét viseli, a A népi ellenőrök megállapí­tották, hogy mindkét cég év­tizedek óta fejlett kivitelezési technikával és technológiával dolgozik. Személyi és techni­kai felkészültségük megfelel a vállalt feladatoknak. Szerző­déseikben valamennyi esetben első osztályú minőséget köt­nek ki. Az ütemes, folyama­tos munkavégzés és a tech­nológiai fegyelem betartásá­nak feltételei megvannak, ám nem ismeretlen az anyag­hiány, a létszámhiány, a gép­hiba és a szállítói kapacitás szűkössége. A vállalatok rendelkeznek a különféle anyagok szakszerű tárolásának lehetőségével, az őrzés a szabályok betartásá­val történik. A műszaki át- adások-átvételek előtt belső műszaki szemlét tartanak, amelyen feltárják a hiányos­ságokat, és az épületek tény­leges átvételéig gondoskodnak azok kijavításáról. Esetenként értékcsökkenést állapítanak meg, így a repa­rálással már nem kell törőd­jövőben még inkább a köz­ség történetének feltárására, a pusztuló tárgyi, valamint írá­sos dokumentumok megmen­tésére, a haladó hagyományok ápolására kell törekedni. A könyvtár, a művelődési ház és a zeneiskola mellett be kell kapcsolódnia a település kul­turális életébe. Fontos feladat lesz, hogy a helyi műemlékek és műem­lék jellegű épületek védelmét szélesebb társadalmi alapokra helyezzék és ebbe feltétlenül bevonják a baráti kör min­den tagját. Győré Pál mú­zeumvezető mondta az alaku­ló ülés után: — Mindez akár program­nak is tekinthető, hisz az ember fantáziája gyakorta szárnyaló. A megvalósításban részt vehet egy-két ember, de ha kettőnél többén vannak, bizonyosabb a siker. A terve­zett kulturális események mellett, a jövőben sem mon­dunk le az őszi tárlatokról, még fokozottabban gyarapít­juk a múzeum anyagát, ami azt jelenti, hogy újabb és újabb emberek kapcsolódhat­nak be a kör munkájába. Nem szokványos gondolat­sor, amit az alapszabályból kiemelt. — Szélesre nyitottuk a tagsági viszony ajtaját. Lehet­nek rendes, pártoló és tiszte­letbeli tagok. Az utóbbi cso­portba azok az abonyi szüle­tésű vagy innen elszármazott személyek tartoznak majd, akik jeles társadalmi, köz­életi tevékenységet végeztek, illetve folytatnak, akik hír­nevet szereztek a községnek, őket, bárhol is élnek az or­szágban, felkeressük és fel­ajánljuk a tagságot, sőt meg­hívunk mindenkit egy össze­jövetelre, amelyen ismertetjük eredményeinket és felkérjük őket, támogassák a kör mun­káját. A baráti kör elnökének Fe­hér Jánosné nyugdíjas peda­gógust, titkárának Győré Pált választották meg. megbízást. Gy. F. Megalakult a baráti kör Szélesre nyitott ajtó Dízelmeghajtásii kertész A szakemberek bizonyára felfigyelnek majd: Cegléden is megjelent a dízelmegbajtá- sú kertészlegény. Fő jellem­zője, hogy nem csupán fo­gyasztja, hanem terjeszti, át­adja, mint valami benzinkút, a hajtóanyagot. Emellett még azzal a szenzációs képesség­gel bír, hogy gondolkodik. Utóbb például arra jött rá, hogy leLki szükségleteit ki­elégíti, ha kiadja magából, ami benne van, és nekiáll ki­pusztítani a Kossuth Ferenc utca 7—9. számú ház tövében meghúzódó élő sövényt. Én is kertészlegény vagyok, gázolaj­jal locsolgatok. Fogta magát, és október 25-éré virradóra gázolajjal zúdította teli a sö­vényt. Hogy miért, arról már az imént volt szó. Csak. Ne­héz megrhondani, hogy az ott lakók miért is nem tapsoltak a fulladozó növény láttán. Csak abban reménykedhe­tünk, hamarosan elfogy a garázda kertész gázolaja. Vagy ha nem, a saját veteme- nyét hinti meg vele. V. S. Most az ökölvívók jönnek ökölvívás Októberben nem volt olyan hétvége, hogy ne rendeztek volna valamilyen országos vagy nemzetközi szintű ver­senyt a városi tornacsarnok­ban. A sportakrobaták, birkó­zók, asztaliteniszezők és csel- gáncsozók után, most az ököl­vívók következnek. Cegléden lesz az országos ifjúsági egyé­ni bajnokság. Az el őasa tározás ok során tovább jutott sportolók — súlycsoportonként legfeljebb nyolc induló — négy napon keresztül vetélkednek, vívnak minden bizonnyal érdekes, változatos mérkőzéseket. Az országos ifjúsági ma­gyar bajnokság részletes programja: a városi torna­csarnokban csütörtökön és pénteken délután öt órakor kezdődnek a selejtezők, szom-, baton az elődöntőket délután négy órakor 'kezdik, majd vasárnap délelőtt fél 10-től lesznek a döntők. Labdarúgás Vasárnap: A gerjeí sport­pályán délután egy órakor kezdődik a Bem SE—SZTK. megyebajnoki találkozó. A Bem SE-nek javítania kell eddigi gyenge szereplésén, s ez talán sikerül az ugyancsak a bajnoki táblázat második felében álló szigetszentmikló- siak ellen. sem a nagykőrösi társaságban nem volt Hulladékok A társaság a fűrészipari alapanyagot saját üzemében dolgozza fel késztermékké. Az egyéb Ipari fa (papírfa, for­gácsfa stb.) a Tszker és az Érdért Vállalatok közvetítésé­vel kerül a piacra. A vágás­téri huladék üzemen belüli hasznosítása a pénzhiány miatt megoldatlan. Varga Sándor Hallássérültek klubja A Hallássérültek Országos Szövetsége klubot alakít a ceglédi művelődési központ­ban. Az alakuló ülést novem­ber 4-én 15 órakor tartják az intézmény B épületének 1-es termében. Ezt követően min­den hónap első keddjén lesz majd foglalkozás. Várják az érintettek jelentkezését. Tavi tervek A horgásztavak rendezési tervét, valamint a terv készí­tése során lefolytatott előké­szítő tervezői vizsgálatok meg­állapításait a horgászok és az érdeklődők megtekinthetik a Kossuth Múzeumban, hétfő ki­vételével minden nap a nyit­va tartási idő alatt. (10-től 18 óráig, illetve november 1-től 9—17 óráig). Mad Max Zsúfoltra sikeredett a város októberi filmprogramja, a plakátok és műsorfüzetek is kétrészes folytatásban láttak napvilágot. Ennek ellenére mégis lesz egy érdekesnek ígérkező különelőadás. Októ­ber 30-tól november 5-ig a Szabadság Filmszínházban ve­títik a Mad Max című, George Miller rendezte színes ame­rikai sci-fi történetet. NEB-ülésen a lakások minőségéről Hibapénzt a vállalat fizet ■ Abonyi krónikái Nyárias hangulatban Csökken az árbevétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom