Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-25 / 252. szám
Nemrég írtunk cikket a gödöllői és községbeli gázhálózat bővüléséről,' amely az utóbbi időben jelentős mértéket ért el. A városon kívül Kerepes járásán, Nagy tárcsán, Pécelen, Isaszegen, Veresegyházon’ Erdőkertesen használhatják mind többen ezt a tiszta, könnyen kezelhető energiaforrást. A gázzal való fűtés, főzés azonban veszélyes üzem egyúttal, ezért kértünk tájékoztatásit a Tigáz gödöllői kirendeltségétől a legfontosabb elővigyázatossági szabályokról, illetve arról, hogy hová forduljanak azok. akiknek vezetékében, készülékében rendellenességet észlelnek. Mindenekelőtt arra hívták föl a figyelmet, hogy a gáz szivárgása, ömlése azonnali intézkedést kíván. Amennyiben ilyesmit észlelünk,' ne gyújtsuk gyufát, ne cigarettázzunk, elektromos készüléket sem szabad bekapcsolni. Célszerű az ablakokat, ajtókat azonnal kinyitni, valamint a meghibásodás helye , előtti gázcsapot elzárni. Ajánlatos a régebbi épületekben. illetve a több éve gázzal működő helyeken a kéményeket átvizsgáltatni. Ezek után arról, hogy hol lehet a hibát bejelenteni. Gödöllőn folyamatos ügyeleti r \ szolgálat működik, am*elyik bármikor, riasztható a 20 483- as.telefonszámon, személyesen a Kenyérgyári út 2-es számú épületben levő kirendeltségen. A következő községekből is Gödöllőre kell jelenteni a hi-, bát: Erdőkertesről, Veresegy házról, Kerepestarcsáról. Nagytarcsáról. Pécelen a Pesti úti, kirendeltségen kérhető segítség, a 79-es telefonszámon, vagy személyesen 8 és 13 óra között. Egyébként innen is Gödöllőre jelezhető a zavar. Tudjuk, hogy az új fogyasztók bekötése többnyire az év utolsó hónapjaira húzódik, ezért arról is kértünk információt, mi a helyzet az idén. A-kirendeltség ezekben a'hetekben, egészen december 10-ig saját és átirányított szakembereivel végzi a bekötéseket. December 10-e után a szervizmunkákat látják el, s akkor c.sak kivételesen kötnek be új fogyasztót, idős embereknél, nagybetegeknél, nagycsaládosoknál és ahol újszülött Van. Gondoltak a gázdíjszámlá- val kapcsolatos- tudnivalók megszerzésének egyszerűsítésére is. Minden hétfőn fogadónapot tartanak a művelődési házban, munkaidő után, 16 és. 18 óra között.. m m m Szombat!'íegyzh A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 252. SZÁM 1986. OKTÓBER 25., SZOMBAT ismeretterjesztők közgyűlése A tuelás, amely hasznosiíliaio Erdőkertes földrajzi fekvéséből eredően a gyerekek számára magától értetődő a természetben való bolyongás. A II. Rákóczi Ferenc' úttörőcsapat életében számos tevékenység fűződik ehhez. Mitnyik Jánosné kisdobosvezető irányításával gyakorta indulnak kerékpáros kirándulásra a pajtások, A Börzsönyben és a Cserhátban több száz kilométeres utat tettek meg a nyáron. Ezt a szenvedélyt kihasználva a KRESZ-szakkörben a közúti közlekedés szabályaival ismerkednek a gyerekek. Zsinórban nyertek országos versenyeket,- sőt -Erdőkertesen készítettek fel egy ceglédi csoportot is a vetélkedőre, tudtuk meg Palágyi István csapatvezetőtől. A természethez kapcsolódik az MHSZ támogatta szakkör működése is. Magyar János pedagógus csoportja a repülőmodellezésben ért el szép eredményeket. Jó a kapcsolat a vácegresi honvédséggel, segítségükkel tájfutást is rerídeztek már. Színházi előzetes Amatőrök, hivatásosak Novemberben hivatásos és amatőr színészek lépnek fel a gödöllői művelődési központban, hogy szórakoztassák a felnőtteket és a gyerekeket. Negyedikén két előadást tart a szolnoki Szigligeti Színház', délután 3 és este 7 órakor. Katona József Bánk bánját -Ács János rendezte vendégként Tizenegyedikén szintén két előadás lesz — gyerekeknek. Az egri Harlekin Bábszínház mutatja be a Hófehérkét, délután fél 3-kor és fél 5-kor. Tizennyolcadikén magyarországi bemutató: Lanford Wilson Mint két tojás, vígjáték két részben, rendezte Bálint András. Szereplők: Márton András, Egri Kati. Este 7 órakor. Ezekután az amatőrökről. Üj darabbal mutatkozik be a Délutáni Csoport. Slaivomir Mrozek Mulatság című darabját adják elő, november 6- án és 13-án, mindkétszer este 7 órakor. Szereplők: Körömi Gábor, Csáky Péter, Ke- ményfi Róbert. Éendezte Kaposi László. A Dunakeszi Pinceszínház vendégjátéka, Edward Albeg: Nem félünk a farkastól, 21-én, 19 órakor. Ma közgyűlést tart a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat gödöllői szervezete, amelyen az elnökség beszámol az elmúlt öt évben végzett tevékenységről és megbeszélik a további feladatokat. Ezt követően megválasztják az új vezetőséget, valamint a küldötteket a megyei közgyűlésre. Speciális kérdések Miről számol be az elnökség? Először is vázolja az- utóbbi éveikben bekövetkezett változásokat, amelyek az ismeretterjesztés feltételeiben, körülményeiben is éreztették hatásukat. A nehezebb gazdásági \ helyzet következtében megnőtt a szabadidőben végzett munka és az abból származó jövedelem jelentősége, az emberek kevesebb időt fordítanak művelődésre. A TIT ezen változtatni nem tud, miként azon sem. hogy a város és a körzet jellegéből Adódóan sok a bejáró, többnyire ők sem gyarapítják a TIT- előadások • hallgatóinak táborát. A következő részben tartalmi kérdésekről szól az elnökségi beszámoló. A népgazdaság helyzetét, a távlatokat, terveket' úgyszólván, minden intézmény előadásaiban, fórumain napirehdre tűzték. A nagyobb üzemekben, gazdaságokban többször kerültek szőnyegre a vállalati munkaközösségek gazdasági és jogi kérdései. speciális ágazati problémák. Változatlanul kedveltek körzetünkben a bel- és külpolitikai tájékoztatók. Ezeket legtöbbször' az üzemek, iskolák párt-, szakszervezeti és KISZ- bizottságai igényelték. A szocialista életmód átfogó címmel jelölt témakör is tartja időszerűségét. Főként a szabadidő hasznos eltöltése, a közösséggé szerveződés körül forgott az eszmecsere. 'v. Amiről korábban alighanem kevesebb szó esett, az most előtérbe került, s úgy hívják: lelki egészség. A beszámolóban ezzel összefüggésben leginkább a családról beszélnek. A családmodell átalakulásáról. Tapasztalataik szerint a régi családkép felbomlóban van, helyét egy sokkal racionálisabb foglalja el. A régi a tűzhely melegét, a szeretetet, biztonságot, megértést jelenti. A A Török Ignác Gimnáziumban tavaly valami változás kezdődött, ami olyan újdonsághoz vezetett, ami eltért az iskolaközösség megszokott tevékenységétől. Nevezetesen egy külföldi gimnáziummal való kapcsolat vette kezdetét. Ez a nyelvgyakorlás és a más népek kultúrájának, sajátos szokásainak megismerése céljából hasznos. Iskolánkban a kötelező orisznyelv-tanulás mellett szabad ^választás szerint ki-ki német, angol vagy latin nyelvvel foglalkozhat a tanórák keretein belül. Mivel a holland testvériskolában szintén az angol és német nyelveket tanulmányozzák, ezért főleg nyelvtanáraink, dr. Ha- lászné Várady Ildikó és Dóka Dezső vállaltak nagy szerepet e kapcsolat kialakításában: A hollandok májusra ígérkeztek először, de az utazást októberre halasztották. Érkezésük hírének hallatára az iskola szorgalmas hangyaboiy- lyá változott. Napokon átszerveztük még csak fénykénről ismert társaink számára az itteni elfoglaltságukat. Elszállásolásuk ügyében vitákat is folytattunk. Na, nem azért, mert nem volt helyük! Török Ignác Gimnázium Holland testvérkapcsolat Az volt a'gondunk, hogy az ismerkedni vágyó magyar fiatalok száma ez esetben meghaladta a várható vendégek létszámát. A várakozás közben sikerült felvennünk a kapcsolatot egy hajdan Hollandiában élt nagymartával, aki anyanyelvükön köszöntötte vendégeinket. Ezt követően klubdélutánon ismerkedtünk egymással. A barátságos családi otthonokból az iskolába érkezve az órák szokásos tanítási menetét tanulmányozták a hollandok, másnap délelőtt a nyelvszakos tanárok tolmácsolásával a főváros . legszebb nevezetességeit tekintették meg, majd délután mi is ismerkedhettünk az iskolában a népszokásaikkal. Néhányunk segítségével a magyar nép életét is megpróbáltuk bemutatni. . Vendégeink megajándékozták iskolánkat a hazájukra oly jellemző tulipánhagymákkal, s Hollandiát bemutató színes könyvekkel is kedveskedtek nekünk. Néhány apró ajándékkal természetesen mi is megleptük őket, erre a környező vállalatok segítségévei és a tantestület anyagi hozzájárulásával nyílt lehetőségünk. A következő napon a testvériskola küldöttei ismét Budapestre utaztak, visszatérve a szervezésben oroszlánrészt vállaló 4/a osztályosok látták vendégül új, kedves ismerőseiket. A búcsúzáskor a hollandokat vezető tanúi mondott köszönetét a szép napokért, majd Guba Lajos igazgatóhelyettes szólt. Ezeket a pillanatokat már a meg- hatódottság jellemezte, egyre több szem telt, meg könnyel Az iskolaközösség formálásában nagy szerepet játszott ez a találkozás és arra is példa volt, hogy néhány pap alatt mennyire őszinie barátság alakulhat ki. Bár ez csak az első lépcsőfok volt. reméljük 1§SZ! folytatása. Markó Ágnes racionális ' mibenlétét csak annyiban fejtik ki, hogy ao- ból az imént emlitetteK hiányoznak. Az ilyen családokban élők a szabadidő hiányára hivatkozva távol maradnak a művelődési lehetőségektől, s mivel munkahelyükön sem találnak igazi közösségre, lelkűk egészsége forog veszélyben. A világnézeti nevelés tárgykörében a természe. tudományi témák kedveltek, a csillagászati távcsöves bemutatások, az űrhajózásról szóló tájékoztatók. Állandóan dolgozunk Élénk érdeklődés mutatkozik a háztáji és kisegítő gazdaságokban hasznosítható tudás iránt. Leginkább a növénytermesztés és a kisállat- tenyésztés foglalkoztatja az ilyen előadások hallgatóságát. Népszerűek az országjáró túrák és a városnéző séták, ami valamelyest ellentmondani látszik a semmire sem érünk rá, mert állandóan dolgozunk magyarázatnak. A fizikai dolgozók körében folyó ismeretterjesztés még mindig nem kielégítő, hangoztatja a beszámoló. A nagyobb üzemeken, Ganz, IMI, fésűsfonó, kívül, szinte sehol nincs olyan ismeretterjesztés, amelyet a TIT folytat Ennek a körnek az embereit leginkább az iskolában, a szülőknek rendezett sorozatokban tudták bevonni az ismeretterjesztésbe. Megemlíti a jelentés, hogy a dolgozók egyáltalán nincsenek motiválva arra, hogy bizonyos kérdésekben többet tudjanak, intelligensebben végezzék munkájukat. Korábban a szervezetnek nagy szerepe volt a tovább- és átképzésben. Ma már ezek nagy részét elvégzik az ágazati minisztériumok, a szakközépiskolák. Itt i ____________■ nagyon érződik a főváros közelsége. A munkahely inkább' vállalja az utazás költségeit és Budapestre irányítja dolgozóit. Megyében, országban Nem maradnak ki a beszámolóból a fiatalok és az idősebbek. A művelődési házak gondozásában működő ifjúsági klubokban kedveitek a földtudomány témakörébe vágó dia- vetítéses előadások. Érdeklődnek a közösséggé válás, a család dolgai iránt. A nyugdíjasok klubjaiban sokfajta ismeretterjesztés zajlik. Ezek a közösségek szintén a művelődési házakban leinek otthonra, s tagjaik a legkülönbözőbb témák, iránt érdeklődnek. A pedagógiai jellegű előadásoknak a színhelye az iskola.. Valamennyi iskolában szerveznek a szülőknek sorozato- kat. Leggyakrabban érthetően a továbbtanulással, nevelési kérdésekkel, a családi munka- megosztással foglalkoznak. A mai közgyűlés elé terjesztendő beszámoló végezetül szervezeti kérdésekkel foglalkozik. A gödöllői szervezetben hét községi és kát munkahelyi csoport működik. Kiemelkedő munkát végeznek Pécelen és Dányban. Aszódon újjá kell szervezni a csoportot. Elismerést érdemel az Agrártudományi Egyetemen a hallgatói csoport. A TIT országos elnökségének aranykoszorús emlékplakettjével kitüntetett csoport a megyei műszaki szakosztállyal együttműködve fejti ki tevékenységét. Ez a MÉMMI csoportja. A társulat taglétszáma körzetünkben 243, valamint 43 egyetemi hallgató. A városi szervezet tagjai közül számosán dolgoznak a megyei elnökségben és az országos választmányokban. \ A nap programja Október 25-én. Gödöllő, művelődési ház: Jules Romains: Knock, a Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka, 19 órakor. Színházi experiment 1, kiállítás a Magyar Színházi Intézet fotógyűjteményéből, megtekinthető 10—18 óráig. A hónap gödöllői műtárgya: Lvukhímzéses fehér vállkendő, megtekinthető az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, kiállítás Gödöllő és környéke növény- és Állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás történetéről. Karsai Zsi gmond. Pécelen élő festőművész kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, miízeum: l Petőfi-emiékünnepség a múzeum előtt, 9 órakor. A Galga-mente, állandó kiállítás, Bronzkori temető Verseden, időszaki kiállítás, 10— 13 órái.^. Aszód, kollégium: Petőfi-versmondóverseny 10 órakor. Iverepestarcsa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. Október 26-án. Gödöllő, művelődési ház: Az én cirkuszom. Ghyczy Tamás bűvész és a Holló együttes gyermekműsora, 16 órakor. Színházi experiment 1, kiállítás a Magyar Színházi Intézet fotógyűjternenyéből. megtekinthető 10—18 óráig. A hónap gödöllői műtárgya: Lyukhímzéses fehér vállkendő,, megtekinthető az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, kiállítás Gödöllő és környéke növény- és állatvilágáról,' az erdő- éj vadgazdálkodás történetéről. Karsai Zsigmond, Pécelen élő festőművész kiállítása, megtekinthető 10—13 óráig. Aszód, múzeum: A Galga-mente, állandó ki- állítáj, Bronzkori temető Ver- segen, időszaki kiállítás, 10— 18 óráig. Kerepestarcsa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—13 óráig. A másodosztályban Ivanics-dypla A megyei II. osztályban szereplő GSC labdarúgócsapata az utóbbi fordulóban a Perbált fogadta. Gödöllői SC—Perbál 3-1 (1-0) Vezette: Bakos. GSC: Szabó — Pistár. Bankó, Kovács, Tvanics, Szabadi, Bertók,. Danieiisz, Czeroczki, Szarka, Horváth (Nagyistók). A 21. percben szabadrúgás után kipattanó labdát értéke- sítelt Ivanics. A szünetig a hazaiaknak csak négy kapufára. a perbáliaknak két sárga lapra tellett. A folyatásban ismét Ivanics, majd Bertók volt eredményes. Jó: Ivanics. Szabadi, Pistár. Ifi: 10-2 (4-0). üsérilük Az a hölgy a titkárnők titkárnője, amióta a termelőszövetkezetben van, kél oldalt nem gépelt. Nincs annak semmi 'dolga, csak kapja a magas jutalmakat. Ugyan miért? így is egy fizikai munkásra három műszaki meg alkalmazott jut, persze, hogy tönkreteszik a téeszt! A vonaton utazó két, községe, egyben a közös gazdaság sorsáért aggódó atyafi szavait idéztem. Beszéltek még az állattenyésztőkről, ott is van valami hiba, nem törődnek a beteg állatokkal, nincs azoknak szívük. Majd viszik a vágóhídra, aztán fizet a biztosító. Ahelyett, hogy ápolnák őket. A vállalat dolgozója arról panaszkodik, lassan nem lesz már fizikai munkás a cégnél, de a sok irodaház mellé megint újat építenek. Minek? Ki győz dolgozni a rengeteg irodistára, csoda, ha nincs nyereség? Más arról 'beszél, kaptak a tanácstól egy idézést, menjenek be., Kivettek szabadságot, és ott derült ki, kél percig tart az egész, mert csupán annyit kérdeztek tőlük, a családi házuk építésekor melyik, munkát ki végezte el. Nem ók voltak az egyetlenek, akiket ezért hívtak be. Talán egyszerűbb lett volna, ha mar az első levélben kiküldik a nyomtatványt. ,A visszaküldése mégis kevesebbe került volna, mint a szabadság és az útiköltség. De hát mi ráérünk! A többgyermekes családapa a családipótlék-igény- lés viszontagságait meséli él. Elvitte munkahelyére a kitöltött kérvényt, akkor jöttek rá az adminisztrációban, ehhez csatlakozik egy másik is, de azt elfelejtették először odaadni. Ű nem tudta a gyerekek személyi számát, ezért újból fel kellett utaznia munkáltatójához. Nem is az időt sajnálta, inkább azt kifogásolta, hogyan fogadlak. Az egyik■ ügyintéző negyedórás magán telefon- beszélgetést folytatott, a másik ezt a csevelyt hallgatta. Az ácsorgó kisembert kutyába sem vették. Évek óta készül az általános iskola tornaterme. Az elkészülés határidejéről érdeklődve milyen választ kaphatnánk? Majd készen lesz két év múlva, addig menjenek a gyerekek a mezőre edzeni. Az építőknek is van idejük, hasonlóan a vízmüvekhez. A nyári vízkorlátozás idején több alkalommal napokon keresztül ömlött a víz a falu központi tartályából. Sárban közlekedhettek az arra járók, míg másoknak poros volt a cipőjük. Hiába jelentették naponta a hibát, nem jöttek el kijavítani. Az' automata továbbra is rossz, de furcsamód a ki- rendeltségvézető szégyenkezik, nem mer az emberek szeme elé kerülni, mert ezt a piti ügyet sem tudja elintézni. Nyugdíjba megyek, mire elkészül! A szomszédos benzinkút egyenruhájába öltözött férfi dühösen rohan át a másik pénztárhoz, mert az előtte lévő idős hölgy sokáig keresgéli az aprópénzt. Eszébe sem jutna, hogy a néni, valóban nyugdíjas, ö pedig éppen munkaidőben végzi a napi bevásárlást. Ilyen kényelmes, nyugodt munkahelyen biztosan megéli a nyugdíjkorhatárt. Idegeskedünk, veszekszünk. mérgelődünk okkal, ok nélkül. Csodálatos módon mindig'csak a mások viselkedését jegyezzük meg, abban látjuk a szálkát. Miért nem jut eszébe például a pult mögött tereferélő eladónak, amikor a postán a főzésről tárgyalnak. az OTP-ben sem ö a központ, milyen jó is lenne, ha a munkahelyén mindenki a munkájával foglalkozna? Báskai Erzsébet ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Veszélyes üzem Tanácsok gáifiásznáfótak Erdőkertesi gyermekélet Kerékpártól a repülőig Október 25-én és 26-án: Mesebolt. Színes, magyarul beszélő NDK-mesefilm. Csak 4 órakor! Támadás a Krull bolygó ellen. Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm,, 6 és 8 órakor 1