Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-17 / 245. szám

A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM 1986. OKTÓBER 17., PÉNTEK Egyre nagyobb gond a takarmányozás A tapsifülesek északra utaznak A hideg éghajlatú Svéd­országba utaznak a nyulak, mégis lehúzzák a bőrüket, bundájukat. Csak úgy' dara­bolva indulnak, higiénikus, szép csomagolásban, a rózsa­színű hús konyhakészen, hogy kímélje a munkától és a felesleges kilóktól észak szőke asszonyait. Persze, jut ebből Dánia konyháira is, ahol szintén a hízástól félnek. Bőrben, egészben pedig az olasz meg­rendelők kapják. Nem jelent előnyt Észrevehetően nem lanyhul még a tenyésztési kedv, leg­alábbis ebben a községben nem — tájékoztat Boda Sán- dorné, az ócsai Vörös Októ­ber Tsz üllői telepének fel­vásárlója. Kéthetenként az át­vételi napon 6-700 darab tapsifüles sorakozik kosárban, ketrecben a pontosan érkező szállítókocsi mellett. Ez az igyekezet talán azzal is ma­gyarázható, hogy megszűnt az állattartók szövetkezettel szembeni felelőssége, kocká­zatvállalása, a felvásárló ugyanis nem ragaszkodik a szerződéskötéshez. Nem is jelent az különö­sebb előnyt, hiszen 58 forin­tos kilónkénti ároh veszik át attól a tenyésztőtől is, akinek nincs szerződése. Persze, ez az ár csak első osztályú minő­ségre érvényes, a gyengébb minőségi osztályú nyuszi csak 52 forintot ér. A tartással azonban Inkább csak nyugdíjasok foglalkoz­nak. sok munkával, vesződ- séggel — némileg amolyan jö­vedelemkiegészítést jelent a családnak. Az ellátás, az egészséges környezet megte­remtése sok gonddal, mozgás­sal jár. Kevesebb gyógyszer Sok mozgás, naponkénti elfoglaltság — kevesebb gyógyszer — tartják a te­nyésztők. Olyanok, mint Töl­gyesi József, Kovács János, Réti József és a többiek, akik évék óta 4-500 darab átadásá­val gazdagítják a népgazda­ság „aranyat” érő exportját. Az átvevő szűkreszabott udvarán népes galambsereg — van vagy 350 — búg, tur- békol a tisztántartott drót- hálós ketrecekben, szemezve a keveréktakarmányt. Az ócsaiak ugyanis galambok át­vételével is foglalkoznak, ha­vonta egy alkalommal 4-500 darab 50-70 dekás, kizárólag export minőségű tubi cserél ketrecet, kilónként 135 forin­tos áron. A galambtenyésztők tábora azonban észrevehetően fogy. Az alacsonyra szabott átvételi ár és az egyre emelkedő szamestakarmány-árak össze­függése veszi el, csökkenti a tartási kedvet. A galambok­nak ugyanis nem lehet az árakparton összegyűjteni a táplálékot, bár a nyulak ta­karmányozása is egyre na­gyobb gond, a nagymérvű vegyszerezés, kemizálás még az árkok füvét is mérgezi, ehetetlenné teszi. Megsülne a zsírjában Az ólban disznók röfög­nek, most csupán 10 darab. Mind megsülne már a saját zsírjában — mentegetődzik a fáradhatatlan átvevő. 20 da­rabot a közelmúltban adtak át a tsz-en keresztül az Állat- forgalmi Vállalatnak. Kiss Sándor Jó ivóvízhez jutnak Elkészült az első ütem Jelentős esemény színhelye lesz Sülysáp nagyközség ok­tóber 28-án, hiszen ezen a na­pon kerül sor a vízmű I. üte­mének az átadására. A Pest Megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat szolgáltatási osztálya gondoskodik a to­vábbi üzemeltetésről. Jelen­leg már július közepétől a közkutakon — hidroforos üzemmel — vezetékes víz áll a lakosság rendelkezésére. A Vidáman szólhat a dal lőfordult már, hogy aki szerkesztőségünkbe telefonált, belehallgatott a kagylóba, és megkérdezte: rádiózunk, rádiózunk? Pe­dig nem rádióztunk, csupán arról van szó, hogy a Kos­suth iskola napköziseinek játszóudvarára nyílik az ablakunk. Ezen az udvaron zajlanak a körjátékok, a nagy éneklések, következés­képp előttünk eleddig is­meretlen gyerekdalokat már úgy tudnánk fújni, mint annak a rendje. Nem zavar ez minket, sőt, velem előfordult már, hogy eltű­nődtem: vajon, ha félnapi íróasztali munka után azt mondaná valaki, hogy men­jek ki erre az udvarra, és tartsak nagyszünetet — ké­pes lennék akár csak dudo- rászni is? ... Nem lennék képes. Tudniillik ez az ud­var olyan sivár, kopár, po­ros és vigasztalan, mint amit régi hivatali épületek udvarától várni lehet. Ta­nácsháza volt ugyanis a ház, amelynek emeletén a napközisek helyet kaptak. Onnan vonulnak le hideg és kanyargós kőlépcsőkön az udvarra kikapcsolódni — és tulajdonképpen irigy­lem őket azért, hogy erre még ilyen körülmények között is képesek. Mi min­dent nem tud átmenteni a felnőtt ember a gyerekkor­ból! De most változni látszik a helyzet. Mert bármilyen vígan hangzik is a „süss neki rétest, meggyógyul!'’ — azért azt pedagógus, szülő is tudja, hogy nem kimondottan ideális az, ha a csemete le akar ülni. de e célra csak a szeméttároló téglaszéle szolgál, vagy ha fogócskázik, kilószám nyeli a port. Az iskola tehát tár­sadalmi munkát szervezett. Szülők készítették elő a ta­lajt-az elmúlt hét végén a betonozáshoz, szülők — és az intézmény karbantartói — szerelték a padokat, a hintát. Eredetileg betonozni is akartak, szerencsére a KM Budapesti Közúti Igaz­gatóságának monori üzem- mérnöksége beleérezte ma­gát a helyzetbe, s vállalta: aszfalttal teríti le az ud­vart, ahol a fű úgysem len­ne képes megmaradni. Így hát hamarosan még vidámabban szólhat a dal. A szívünk legmélyén azon­ban úgy is kizárólag a tör­hetetlen gyermeki kedélyt irigyelhetjük — a jobbá tett körülményeket nem igazán. Mert ha az ember véletlenségből azt is tudja, hogy a majd szépen leasz­faltozott udvarból Kriszti egy olyan tömbházba tér haza naponta, ahol az ud­vari szeméttároló vendége egy jól megtermett pat­kány ... Ahol olyat lehet játszani, hogy a soha ki nem mosott, fertötlenitöt pedig hírből sem ismerő szemeteskukákat ki lehet hurcolni a ketrecből, s a helyükön állatkertet beren­dezni a számos kóbor ku­tyának ... /I I eglehet, belőlem csak J-’* a nosztalgia szól. Én még bújócskáztam térdig érő fűben, és a verebeket is meg tudtam különböztet­ni a sárgarigótól. De ez a kiapadhatatlan jókedv itt a szerkesztőség ablaka alatt azért mégis bizakodással tölt el: aszfalt és betonvas ellenére is teli torokból szól a dal. K. Zs. műszaki átadást követően minden víznyerő helyen ivó­víz minőségű lesz a víz. Folytatódik a vízmű 11. üte­mének építése, amely már a nagyközség egész területére kiterjed. A helyi vízműtársulat kéri a lakosság megértését és a ki­vitelező segítését abban, hogy a munka zavartalanul haladhasson ezután is. Az épí­téssel kapcsolatban felme­rült észrevételezéseiket, eset­leges panaszaikat a társulat irodájában levő, az erre a célra rendszeresített füzetbe beírhatják — természetesen nevük és címük feltüntetésé­vel —, s a szükséges intézke­déseket az illetékesek meg­teszik. Nyugdíjasoknak Kikapcsolódás A maglódi nyugdíjasklub kirándulást szervez október 18-án, szombaton. Indulás reggel 7 órakor. Az útvonal Maglód—Kecskemét—Tős- erdő. A programban ebéd, fürdési lehetőség és városné­zés szerepel. Jelentkezni lehet Székely Károly Ákosnál. Mag­lód, Kossuth Lajos u. 72. Születésnapi küszóniö Holnap már a százegyedikben Van Gyomron egy aranyos, kfcuves ház a Baross utca ete- jen. ivíar kívülről is leitúnő, uogy a kertjeoen meglepően sox fenyőfa emelkedni a ma­gasba. Amerre a szem csak eilat, virág' es virág. B pár az ősz mar régen uexopogott, azért uyenKor is szép trineK a portának a környezete. a Baross utca 6. számú ház lakóiról azonban nemcsak a rendezett udvar és kert árul­kodik. Az is, hogy ott él — megaitt csaiadi légkörben — eaesanya, lánya es veje — immáron tóba évtizede. S az anyuka személyi igazolványá­ban ez áll: Bzületect: 1886. október 17-én. Tehát éppen ma ünnepli 100, születésnap­ját. ügy látszik, Gyomron már megszokottá válik az, hogy luooen matuzsálemi kort ér­nék meg. Nem is olyan ré­gen, az ev elején írtunk eze­ken a hasábokon Hargitai Sándornérol, aki akkoriban ünnepelte 102. születésnapját a Frangepán utcában. Nos, Handlery Ferencné Angyal Lujza, a Baross utcai ház egyik lakója is jó úton halad, hiszen eppen ma lesz száz­éves ... Kedvesen fogadtak a ház lakói, amikor felkerestük őket fotós kolléganőmmel. Dr. Béky Tamásné — Lujza néni lánya — és férje a szobába vezetett mindkettőnket, s pillanatokon belül megjelent Handlery Fe­rencné is. Leültünk a kényel­mes fotelokba, s a beszélge­tés valami olyan áradattal zu­hogott, hogy még a jegyzet­füzet és a toll is a zsebben maradt... Mert amit Lujza néniről megtudtunk ezen a dél­utánon, azt igazán érdemes megosztani, elmesélni a ked­ves olvasónak is. Győrben született, de aztán — mivel férje a fővárosban jutott munkához — Pest kör­nyékén kellett házat keres­niük. Így leltek rá az akkor még jóval kisebb hajlékra a Baross utcában. Handlery Fe­rencnek mozdonyszerelő volt a szakmája, naponta utazott fővárosi munkahelyére a 20- as, 30-as években. Meghitt házastársi viszony­„A békességnél, a szeretetnél nincs fontosabb a világon...” (Bagóczky Sóndorné felvétele) ban, nagy-nagy szeretetben éltek egymással, de a halál elragadta őt Lujza nénitől — 1935-ben. Tizenkét évet élhet­tek csak együtt, de még most is úgy őrzi férje emlékét, mintha a közelmúltban hunyt volna el. De inkább hallgassuk erről a százéves asszonyt, aki szel­lemileg ma is teljesen friss, és kiveszi részét a ház körüli teendőkből. — Áldott jó ember volt az én uram. Nagy szerelem után kerültünk közel egymáshoz. Handlery Ferencné nem el- szigetelődötten él a világtól, hiszen kedvenc időtöltései kö­zé tartozik az olvasás és a te­levíziónézés. A múlt vasárnap este például nagy érdeklődés­sel figyelte A Hét című adást amely frissen számolt be a szovjet és az amerikai első számú vezető reykjavíki talál­kozójáról. — Ha rajtam múlna, az emberek csak békességben és szeretetben élnének egymás­sal. Ezért kell harcolni, ezért kell sokat tenni minden em­bernek — jegyezte meg Lujza néni. A Béki házaspár nagy-nagy szeretettel veszi körül Lujza nénit. Mindketten hét éve vonultak nyugalomba, közö­sen vigyázzák őt. Többször beültetik az autóba, s elvi­szik egy-egy rövidebb útra, Ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta <Káva, ta­nácsháza), Gyömrőn, Ecseren és Maglódon: Központi ügye­let (Gyömrő, Steinmetz kapi­tány u. 63), telefon: 70), Mo- noron, Monori-erdőn, Csévha- raszton, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügye­let (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Űriban és Men­üén: központi ügyelet (Süly­sáp, Losonczi u. 1., telefon: Sülysáp 20), Üllőn: dr. Kókay József, Vecsésen: központi ügyelet (a szakorvosi rendelő­ben, Bajcsy-Zs. u. 68.). Ügye­letes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai, az üllői és a gyömrői. Fogor­vosi ügyelet: Szombaton reg­gel 7 órától 13 óráig Monoron Kulturális programok Ecseren pénteken 10 órától: nyitott ház. Gyömrőn 16-tól ismeretter­jesztő előadás a falusi iskolá­ban Kővé vált cseppek biro­dalma, Aggtelek címmel; 15- től a batikszakkör foglalkozá­sa az alkotóházban, a művé- lődési házban 17-től karate, 18-tól ifjúsági klubfoglalko­zás. Maglódon filmvetítés 16.30- tól és 18.30-tól: BMX bandi­ták (szinkronizált ausztrál ka­landfilm). Menüén 15-től gitársuli, 17- től a MAFAK összejövetele és pingpongedzés, 18-tól az ifjú­sági klub foglalkozása. Monoron a filmszínházban 16.30-tól: Péntek 13 (magyar film). 18-tól és 20-tól: Elva­rázsolt dollár (színes magyar krimi). Űriban 17-től angol nyelv- tanfolyam felsőtagozatosok­nak, kezdő fokon. Vecsésen 15-től Hírhedett zenésze a világnak címmel Liszt Ferenc-emlékműsor: Közreműködik Sellei Zoltán, Bikfalvy Júlia és Hegedűs Va­lér. A belépődíj 20 forint, 17- től a galambász kör összejö­vetele és gépkocsivezetői tan­folyam. Gyömrőn Közlekedési fórum Gyömrőn a hét elején öles plakátok jelentek meg a for­galmasabb helyeken, amelye­ken a nagyközségi tanács közlekedési fórumra invitálja a lakosságot. Október 21-én, kedden este hat órakor a Petőfi Sándor Művelődési Ház nagyterme ad otthont az eseménynek, amelynek vendége Tusák Márton, a Volánbusz monori üzemigazgatója lesz. A tanács vezetői kérik a helybelieket, hogy a közlekedési fórumon minél nagyobb számban je­lenjenek meg, mondják el vé­leményüket a helyi és a távol­sági közlekedéssel kapcsolat­ban. a szakorvosi rendelőben, a ve- csési és üllői betegeiket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrende­lő fogászatán látják el. Egyéb időpontban, tehát szombaton 13-tól hétfő reggel 7 óráig Bu­dapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakren­delőben. Ügyeletes állatorvos: dr. Varga János, Monor, Dózsa Gy. u. 63. Beteg állatok beje­lentése: Monoron a főtéri gyógyszertárban, szombaton reggel 8-tól 13 óráig, egyéb időpontban az ügyeletes állat­orvos címén. mert Lujza nénit minden ér­dekli. — Régebben sokat jártam Monorra, nagyon kedves em­berek éltek ott. Most is ilye­nek az ottaniak? — kérdezi. — Anyukával szerencsére nincs semmi baj, hiszen pél­dául rendszeresen segít a na­pi főzésben — vette át a szót lá­nya, dr. Béky Tamásné. — A gyömrői szociális otthonban voltam igazgató sok éven ke­resztül, így nemcsak itthon, hanem munkahelyemen is gyakorolhattam az idősekkel való foglalkozást, amit nem lehet, nem szabad másként, csak szeretettel, nagy-nagy humánummal végezni. Anyukáról tudni kell még, hogy este szívesen nézi a te­levíziót. Utána sem megy azonnal az ágyába, hanem ol­vas és sokat imádkozik ... Jóval elmúlik már éjfél, ami­kor lefekszik. Másnap dél­előtt kilenc és fél tíz között az ágyba kapja a reggelit meg a gyógyszeradagot. Mert bizony jó néhány fajta or­vosságot szed rendszeresen. Az orvos azonban jobbára évente csak egyszer látja — dr. Halmay Géza —, aki nagy szeretettel megvizsgálja őt. Sok mindenre fény derült még a beszélgetés folyamán. Arra például, hogy Lujza né­ninek és családjának igen ki­terjedt a rokőnsága. Élnek rokonok az Egyesült Álla­mokban, Hollandiában és ter­mészetesen Győrött. Unoka­húga — aki tanárnő — nem tud eljönni a mai családi ünnepségre a másik földrész­ről. Különös módon köszön­tötte őt: mindennap küldött egy saját maga által rajzolt gyönyörű üdvözlőlapot, ame­lyeken virágok pompáznak. A_ hátuljára írta a szívből jö­vő köszöntő sorokat, amiben természetesen jó egészséget, hosszú életet kívánt neki. _Mi sem tehettünk mást a búcsúzás pillanataiban, mint hogy hasonló jókat kíván­tunk Handlery Ferencnének, akinek a mai nap bearanyoz­za majd az életét. Gér József Labdarúgás Tömörülés a táblázaton A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság Déli cso­portjában hihetetlenül ki­egyensúlyozott a mezőny, amit a tabella jelenlegi állása is bizonyít: 1. Nagykőrös 8 5 1 2 17-14 11 2. Sülysáp 8 4 1 3 18- 9 9 3. Bugyi 8 4 1 3 16-11 9 4. Monor 8 4 1 3 12-11 9 5. Hernád 8 2 4 2 11- 9 8 6. Gyömrő 8 3 2 3 11-10 8 7. Örkény 8 3 2 3 11-12 8 8. Üllő 8 3 2 3 8- 9 8 9. Tápiószecső 8 4 — '4 9-13 8 10. Nagykáta 8 3 1 4 13-12 7 lt. Kiskunlacháza 8 3 1 4 17-17 7 12. Kakuo.s 8 2 3 3 8-11 7 13. Tápiószele 8 3 1 4 9-19 7 14. Sziget újfalu 8 3 — 5 9-14 6 Minden héten változik a helyzet a tabellán, egy vere­séggel a csapatok akár négy­öt hellyel is hátrább csúsz­hatnak. Ez történt a legutób­bi két vasárnapon a gyöm- rőiekkel. Az október 5-én le­játszott forduló előtt még az első helyen álltak, de akkor kikaptak — óriási meglepe­tésre — az utolsó helyezett Tápiószecsőtől, méghozzá sa­ját otthonukban. Ezután a 2. helyre csúsztak vissza, majd a legutóbbi nagykőrösi vere­ség nyomán már a 6. helyen találták magukat. Vasárnapa Bugyi ellen már ideje lenne végre győzniük, mert akkor még lejjebb csúsznak a táb­lázaton. Az utóbbi fordulókban lát­ványosan előretört a Sülysáp, amely egyre jobban belelen­dül, s már a 2. helyen várja a 9. fordulót. A monoriak is kitettek magukért a legutób­bi két fordulóban, hiszen há­rom pontot gyűjtöttek be. Az Üllő viszont csak egyet szer­zett, s ők is egyre lejjebb csúsznak a tabellán. Az őszi hajrá következik a bajnokságban, öt forduló van még hátra. Valamennyi csa­patunknak össze kell szednie magát, hogy nyugodtan vár­hassák majd a holtszezont, illetve a tavaszi sorozatot. Annál is inkább, mert nincs az a jóstehetség, aki meg­mondaná, hogy a végén ki lesz a bajnok, s kik esnek ki a mezőnyből. Tehát csaknem valamennyi együttes esélyes a bajnoki címre, s a kiesés ré­me is fenyegeti mindnyáju­kat Ezért érdekes és szép a foci — ebben a csoportban is... G. J. ÍÜSH OlJj-2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom