Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-10 / 239. szám
Egy községiben két épület F^CEí: p ÉS« »/• fi isi Á Pest Megyei Közlekedési Felügyelet gödöllői kirendeltsége az idén másodszor rendezte meg a közlekedésbiztonsági napot. Ez alkalommal a szénmonoxid-tartalom . ellenőrzését és a fényszórók beállítását végezték el térítésmentesen. Az akció iránt érdeklődők számáról és a leggyakrabban előforduló hibákról Sáfrány István kirendeltségvezetőtől kértünk tájékoztatást. — Az autótuladonosok ismerik, igénylik ezeket a vizsgálatokat. Vannak visszatérő törzsvendégeink, akik mindig eljönnek, sokszor csak azért, mert kíváncsiak gépkocsijuk műszaki állapotára. Most százharmincöt személygépkocsit bírált felül az autófelügyelet nyolc és az Autójavító Kisvállalat három szakembere. Közülük megfelelőnek találtak 68 járművet.- A többi kocsinál különböző beállításokat, beszabályozásokat végeztünk. Jellemző volt, különösen az idősebb gépkocsiknál a fékrendszer elhasználtsága, a gumiabroncsok kopása, valamint a világításhoz, jelzőberendezéshez, kormányhoz kapcsolódó alkatrészek hibája. — Egy évre szóló alkalmas- sági minősítést negyvennégy autó kapott. Négyet sajnos, a hibafelvételi lapok alapján ki kellett tiltanunk a közúti forgalomból. Találtunk egy olyan járművet is, melynek az alvázszáma ki volt vágva, gazdája a vásárláskor ezt nem vette észre. Erről a szabályoknak megfelelően értesítettük a rendőrhatóságot. A fnegjelen- tek számából is kitűnik, népszerűek ezek a feládatók, hiszen ilyenkor, a tél beállta előtt, a ködre, csúszós, eljegesedett utakra számítva fontos ellenőriztetni, megjavíttatni a gépkocsi minden szerkezetét. B. E. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Samu Géza szobrászművész kiállítása a Gödöllői Galériában, 15—19 óráig. Diáktanya: információs szolgálat, munkalehetőségek, albérlet, diák utazási irodák tájékoztatói, pályaválasztás, felvételik, beszélgetés egy csésze tea mellett, ifjúsági heti és havi folyóiratok, negyvenféle játék, zene, video, 16-tól 20 óráig a büfé melletti 1-es teremben. Nyolcadikosok klubja: az őszi első foglalkozás 17—19.30 óráig, szórakozás, beszélgetés, művelődés, közösségi játék. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, kiállítás Gödöllő és környéke növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás történetéről, 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó kiállítás. Bronzkori temető Versagen, 10—18 óráig. Veresegyház, művelődési ház: A Délutáni csoport vendégjátéka, Törekvő tanerők. Brigádnapló-stílusok, A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1986. OKTÓBER 1«.. PÉNTEK Gépipari Kisszövetkezet Nem képzőművészeti alkotás Kiváló kapcsolatok, régi,; megbízható szakembergárda, betartott határidők, eredményesség, korszerű műhely, ideális környezet, tisztaság. A felsoroltak bármelyikét sok üzemünk vallaná .magáénak. Mi mindezt egy helyen megtaláltuk Pécelen, a Gépipari Kisszövetkezetben. A két és fél évvel ezelőtt önállósodott szövetkezet 26 tagjának munkáját jellemzi, hogy régi telephelyüket kinőve, augusztusban új műhelybe költöztek. Az építkezéshez, berendezéshez szükséges összeget saját erőből, a harminc hónap alatt képződött rendelkezési alapból teremtették elő. Egyedi termékek —■ Dicsekvés nélkül mondhatjuk, munkával el vagyunk látva, de minden új igényt, új partnert szívesen látunk. Évente csaknem nyolcszáz tájékoztató levelet küldünk szét az országban, melyekben termékeinket ismrtetjük, mivel előfordulhat, sokan nem tudják, hol gyártassák le a különböző egyedi vízgépészeti alkatrészeket. Jöttek már hozzánk az ország túlsó feléből is, mert valakitől hallották, mi mindent v megcsinálunk. Több éves kitűnő kapcsolatunk van a Fővárosi Vízművekkel, komoly megrendelőnek ígérkezik a Szerelvény-, értékesítő Vállalat, az ő részükre most acélkarimákat gyártunk. Jelenlegi legfontosabb elfoglaltságunk három darab, 2200 milliméter átmérőjű .csáposkút elkészítése, melyeket teljesen összeszerelt állapotban o halásztelki vízműhöz szállítunk majd. Palcsó Istvánná, a kisszövetkezet elnöke a kellemes, barátságos, növényekkel teli irodában sorolja kérésünkre különböző gyártmányaikat, Magyarország térképét behálózó ügyfeleik sokaságát. Gondolatai, mondanivalója azonban mindig viszatérnek büszkeségükhöz, az új lakatosműhelyhez. Megtudhatjuk, hogy ez a 3800 négyzetméteres építmény rekordidő, tíz hónap alatt készült el, az építkezés megkezdése előtt hatezer köbméter földet kellett kitermelni, elhordani a terepről. Függöny, szőnyeg Várady István okleveles építészmérnök, aki a mai napig szívén viseli tervei megvalósulását, étkezőt, zuhanyozót, központi fűtéses műhelyt álmodott az üres térség helyére. Az álmok valóra váltak. Az étkezőben rezsőn melegíthetik az ebédet, kétrészes, krómozott mosogatóban tisztíthatják edényeiket. Nem gond a romlandó ételek tárolása sem, ezek számára itt áll a sarokban a hűtőszekrény. Mindenütt rend, az ablakokon függöny, lépteink hangját szőnyeg tompítja. Ennek a rendnek a megőrzése miatt vásároltak az öltözőszekrényeken kívül kisebb szekrénykéket, melyeket a műhelyben helyeztek el. Így kényelmesebb a dolgozóknak is, apró- cseprő dolgaikért nem kell szaladgálni, bármikor megtalálják helyben zsebkéseiket, cigarettájukat. Az elnökasszony szavainak hatása nem maradt .el. Természetesen kíváncsiak lettünk erre a csodálatos műhelyre, ahol a kis kollektíva ez évi 29 millió forintos bevételi tervét a költözködés ellenére' időarányosan 110 százalékra teljesítette. Nem csalódtunk. Az elbeszélés megegyezett a valósággal. Az épület és környéke rendezett, a külső csarnok kissé huzatos, de a tél beállta előtt ezt körbefalazzák. Hárcrciazer éra Most a kertész bácsi dicséretét hallgatjuk, neki köszönhető, hogy az átadás idejére a csupasz földből nyolc nap alatt zöld gyep nőtt ki, az irodában mindig van virág. A lakatosműhely rnielőbbi átadásáért sokat tettek a pá- celi kisiparosok. Közülük külön elismerést érdemel Talapa János gázszerelő és Hidvéghy János lakatos, aki pár nap alatt készítette el a környezetAhová visszatérhetünk A ragaszkodás értéke hez illő kerítést. Nem tétlenkedtek a kisszövetkezet dolgozói sem, sokszor segítették szabadságuk ideje alatt is az építkezés befejezését. Az Esze Tamás szocialista brigád tagjai háromezer órán felüli társadalmi munkát végeztek, az irodisták a munkásokkal együtt temették be a csatornákat, kapát, ásót fog'tak a parkosításnál, cipekedtek az átköltözésnél. A nyugodt, jó színvonalú munka lehetőségét megteremtették. Az, igazi erőpróba most vár a legtöbbször túlmunkában termelő tagokra. Űjabb megrendelés érkezett, melynek teljesítésével tovább növelhetik 5—6 millió forinttal idei bevételüket. Báskai Erzsébet Szakmaközi bizottság *" A közlekedésről Ma délután ülést tart a városi szakmaközi bizottság. Az összejövetelen a Volánbusz gödöllői-- üzemigazgatóságának vezetője tájékoztatja a testületet a közlekedés új rendjéről, majd megtárgyalják a városi munkaerő-vándorlás irányáról, helyzetéről készült jelentést, áttekintik a jövő hónap elején esedékes megyei sportvetélkedő előkészületeit, végezetül döntenek az előttünk álló hónapok munkatervéről. Ifjúsági bál Ifjúsági bált rendeznek a gödöllői művelődési központban október 17-én este nyolc órától. A zenét az Old Boys együttes szolgáltatja, lesz tombola, büfé, turmixbár, teázó, kávézó. A belépő KISZ-tag- könyvvel 30, anélkül 60 forint. Mozi Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban. Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték. Csak 4 órakor! . Break II. Színes amerikai táncfilm. 6 és 8 órakor. Vasárnap Országos vásár Országos sertés- és kirakodóvásárt tartanák Gödöllőn vasárnap, október 12-én. A kiubházba kifliitek Jelentős értékű és igen gyors munkát végeztek a városi népfrontbizottság klubházának építői. A Szabadság út 25. szám alatti volt rendőrőrs épületében teljes felújításra került sor, A Hazafias Népfront Országos Tanácsa két és fél millió forinttal támogatta a beruházást, de ez az összeg a társadalmi munkások hozzájárulása nélkül nem lett volna elegendő mindannak elvégzéséhez, amit elterveztek. Nagyon sok városi vállalat, intézmény nyújtott segítséget dolgozói révén. Így többek között a Városgazdálkodási Vállalat, az Agrártudományi Egyetem, a Ganz Árammérőgyár, a kisiparos o.lapsze'rvezet, a szakmunkásképző intézet, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóközpont, a Humán fémjelzi az összefogást. Bár a klubház ünnepélyes átadása még nem történt meg, a népfrontbizottság munkatársai már átköltöztek az új épületükbe a Szabadság téri egykori testőrlaktanyából. Apróbb munkálatokat végeznek még kívül és belül, de ez nem akadályozza tevékenységüket.^ Az új székhelyen is várják az" ügyeikkel hozzájuk forduló lakosokat. Ez a változás a telefonszámot nem érintette. A HNF városi bizottsága továbbra is a 20-791-es számon hívható. A szervezet által kiadott várostérképen már az új épületet tüntették fel. A nagyobb hely- lyel a tömegpolitikai munka ' feltételei lényegesén javulták. B. G. kitagadott , Praxis helyeit konyak — Hány éves vagy, Zolika? — Hét és fél. — És mi szereinél lenni, ha megnősz? — Orvos. — És miért szeretnél orvos lenni? — Mert a papa azt mondta. — Nem azért szeretnél orvos lenni, hogy gyógyítsd a beteg embereket? — ... ? — Mi az apukád, Zolika? — Orvos. Zoltán 11 év ' múlva kínkeservesen leérettségizett és csodával határos módon sikerült a felvételije a SOTE- ra. Szörnyű nehezen, de megszerezte a diplomát. Ma 26 éves, haja teljesen ősz, napi konyakadagja fél liter, kávé 5—6 dupla — na persze, ha meg tudja inni remegő kezével. Egyszer volt elvonókúrán, heti két alkalommal jár pszichiáterhez. Kern praktizálhat, mert emberi roncs. Van viszont diplomája, s nem tudom miért, az apja nem büszke egyetlen- fiára." Pedig orvost csinált belőle...! Az apai álom beteljesült. Hogy mi szeretett volna lenni Zoltán? Építész, grafikus, esztergályos, vagy netán tényleg orvos! Ezt soha senki nem tudta, de az utóbbi aligha. — Miért iszol, Zoli? — Nem tudom ... Szükségem van rá. — Hány évig szeretnél élni? — Ezt kérdezd meg a konyaktól és a cigarettától. Mindenesetre nem sokáig. — Nem hiányzik a praxis? — Soha nem is hiányzott. — A családoddal milyen a kapcsolatod? — Apám három éve kitagadott, anyám idegileg tönkrement, feleségem elhagyott, gyermekem hál’ istennek nincs. Vannak még terveid, céljaid? — Hülye vagy, barátom. Családi tragédia. Nem általánosítható, de nem is egyedi. Szép dolog a tradíció, a gyermekünkben való továbbélés vágya, de nem ilyen áron. Zoltánok családi tragédiája elkerülhető lett volna, ha a fiú azt tanulja, amihez kedve és., tehetsége van. Gyermekkori emlékeim egyike: Nagyanyám kgdvenc macskája fialás után megdöglött. Az egyik szép kis cirmos macskát pusztán kísérletből és kíváncsiságból beraktam a szomszéd néni tacskójához, melynek két nappal azelőtt születtek kölykei. Kisfajta kutya lévén elfogadta a macs- kakölyköt, szoptatta, s annak rendje-módja szerint felnevelte. Büszke voltam a tudományomra, csak azt nem értettem, hogy a cica miért nem tanult meg ugatni ... Csatári Lajos Gödöllő. Klapka utcában 30-as főút mellett a tüzelő- és építőanyag-kereskedés, ahol mindennemű faáru, tüzelő- és építőanyag, faanyagok kaphatók. Fürdőszobai berendezések, csempék, padlólapok, iparművészeti csempék és más burkolólapok nagy választékban Házhoz szállítást, behordással vállalunk. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlapi Több községünkben, más-más munkahelyeken szorgoskodnak az aszódi költségvetési üzem dolgozói. Nemrég fejezték be Aszódon egy pedagőguslakás építését és a fodrászszövetkezet felújítását. Nagyobb munkálataik közé tartozik jelenleg Aszódon a postahivatal, valamint a ruhatisztító külső, belső renoválása. Felvételünkön az Ikladon, egymás szomszédságában épülő tornaterem és a vendéglő látható, melyeknek szintén a KVÜ a kivitelezője. (Hancsovszki János felvétele) Télre készülődve Hiányzott az alvázszám Az elmúlt héten minden- nap szó esett a rádióban a családról, a családok szerepéről a gyerekek névelésében. Hallhattuk, hogy most készül az új családjogi törvény, amelynek jelentőségét nem vitatom, s bármely csekély változást hoz is a családok bomlásának megakadályozásában, csak üdvözölhetjük. Érdekes, hogy akikkel a családról, s á családban élők mindennapjait meghatározó légkörről beszéltem, szihte valamennyien más és más véleményen voltak. Akadtak, akik azt állították, hogy a családi légkör elsősorban a család anyagi helyzetétől függ, attól, milyen mértékben elégítik ki például a szülők a gyerekek játékszer- vagy szórakozásigényét. Többen tagadtuk ezt a szemléletet. Magam is ismertem olyan fiút, aki 14 éves korában segédmotorkerékpárt kapott, 16 évesen motorkerékpárt, 18 évesen megszerezte a gépkocsivezetői jogosítványát, s ettől kezdve szabadon használhatta az édesapja által vásárolt saját autóját. Látszólag mindent megkapott a szüleitől,, csak éppen azt nem, amire legnagyobb szüksége lett volna emberré fejlődéséhez: az éltető, meleg, vonzó családi légkört. Nem kapta meg azt, hogy édesapja időnként kézen fogja, elmenjen vele sétálni, és beszélgessen vele egy kicsit. Mikus Katalin tanárnőtől, a Pest Megyei Pedagógiai Intézet dolgozójától hallottam, hogy a szülők szavaiból és a gyermekükkel kapcsolatos nevelési problémákból tüstént kiderül, a család mérgezett légköre a gyermekkel összefüggő bajok , legfőbb forrása. — Sók esetben csak egyetlen dolog kellene a gondok, a nevelési panaszok megszüntetéséhez — mondta Mikus Katalin —, az, hogy a szülők belássák: gyermekeik elvadulá- sáért, tűrhetetlenné vált magatartásukért elsősorban ők a felelősek. Nem teremtették meg számukra az éltető, fej-, lesztő, boldogító otthont. A gyermekeink problémáival való azonosulás, a szülők őszinte érdeklődése az iránt, ami őket épperf érdekli, igaz. baráti hangú válasz minden kérdésükre, néhány apró figyelem t sokszor máris elég a családi légkör kitisztázásához, egészségessé tételéhez. Bencze Jószeffel beszélgettem a minap. Talán öt éve kötött házasságot, elköltözött otthonról, de autóját gyakran látom szülei házánál. — Még a házasságkötés után is jóleső biztonságérzetet ad az embernek, ha tudja, érzi, hogy mindig és változatlanul, biztosan , számíthat szüleire. A bizton■ ságot és védettséget adó, ki- , röpítő fészek emléke kitöröl- . hetetlenül belevésődik az em■ berbe —' válaszolta érdeklő; dő kérdésemre, majd így ; folytatta: — Szerencsés és ■ boldog az a gyerek, aki anyja . karjában és apja . térdén érzi magát a legnagyobb bizton■ Ságban, s az élet viszöntagsá• gai között is csak oda, a me■ leg otthonba térnek vissza ■ gondolatai megpihenni, fel■ frissülni. Sokszor elgondolkodom ve- : szekedő szülőkön és gyereke- : ken. — Mindent megtettem •, érte, mindent megadtam neki . és ez a köszönet — panaszolta az édesanya, amikor aggódva ■ várta haza a fiát,-mert tudta, hogy annak útja fizetés• napokon először a kocsmába i vezet, ahonnan részegen tá■ molyög haza. Ezért vált el , tőle a felesége, vitte magával , kát kisgyermeküket. Minden gyereknek olyan otthoni légkört kellene bizto- | sítani, hogy bárhová veti a ‘ sorsa, bármerre kerül a világba. a legőszintébb kívánsá- ' ga ez legyen: jó otthon len- : ni! Sehol sem jobb_ mint ott- ’ hon! A szülők felelőssége óriási ■ a család megtartó és hazavá- i ró melegének megteremtésében. Nem lehet és nem is szabad mindent az iskolára bízni. Az iskola és a szülök közös erőfeszítése képes az otthon békés légkörének a kialakítására, de ebben a te- vékenységben a főszerep a- szülőké. Minden szülőnek fel- kell ismernie, hogy a külön- böző növényeknek bizonyos- táptalajra, napfényre,, pára- t tartalomra van szükségük, : hogy egészségesen fejlődhes- i senek. Ugyanezt mondhatjuk i az emberről is. Nem mindegy- az, hogy kicsi gyérmekkorá- tói kezdve milyen családi lég- kör veszi körül.i Kartalon voltam esküvőn,'- és az esketési szertartáson hallottam a következőket. —- Nagy ház, autó a portán, szí- nes televízió. Ügy látod, min- í den megvan. Földszinten, i em.eleten külön-külön fürdői szoba. Két öreg ül az eresz, i alatt. Mossa a zöldséget. Vár- ják az egyetlenkét, hogy piac- ra vigye az árút, meg az- i anyát. Az öregek magukra- maradtak. Gyűjtik, fogukhoz 1 verik a forintokat. Félnek a 1 holnaptól, a bizonytalanságtól. Tudják, gyerekük ragaszí kodásának egyetlen alapja- van: mit kapok? Ilyen volt i már háromévesen is, amikor ■ a piacról érkező anyja elé- futott, messziről kiáltva a- kérdést: mit hoztál? Mindig hozni és adni kell, ha elmaradt az annyira igé- i nyelt szeretetet és emberséget- adó őszinte szó. Fercsik Mihály