Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-10 / 239. szám
1SS8. OKTOBER 10., PÉNTEK Nem luxus Mégis drágább — Légy szíves, tájékozódj! Kérem, szíveskedjék utánanézni! Többek részéről hangzott el a kérés, aminek igyekeztem eleget tenni. A Barátság lakótelepen épülő 17. UK. jelű, 11 szintes, 123 lakásból négy lépcsőházból álió épületről yan szó. Elemei modernebb vonalúak, s többen úgy vélik: belül is tágasabbak, kényelmesebbek ezek a lakások. A közvélemény egy része mégis luxuskiviteíűnek tekinti az épületet, amit az elemgyártók és a tervezők egyértelműen cáfolnak. Az új stílustörekvések mellett a kötelező szigetelési eljárásokat kellett alkalmazni. Beszéltem Tóth Jánossal, az ÉVM 43. Számú Állami Építőipari Vállalat osztályvezetőjével, Oláh Istvánnal, a helyi építésvezetővel, akik nagyjából azt támasztották alá, amit végül Csömör Elek, a Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat főosztályvezető-helyettese erősített meg. Igen, kormányrendelet írja elő az új hőszigetelési követelményeket. Ez ugyan drágítja az építkezést, de az ár hosszú távon megtérül az energiatakarékossággal. Mint más esetben is, az itt épülő lakások árát végül a közvetítő OTP alakítja majd ki. Ám hogy mekkora a különbség a tavaly átadott K 18-as épület lakásainak négyzetméterenkénti ára között és mi várható a 17-es átadásakor, arra következtetni lehet a kivitelezői árakból. Tavaly még 8 ezer 310 forintot számolt négyzetméterenként a vállalat, most előreláthatólag 13 ezret fog kérni. A szakember szerint főleg az épületgépészet kerül sokba. A nagy lakás, ahol szintén csak egy fürdőszoba kell, viszonylag olcsóbb, mint a kicsi. Más típusú, nem széria, hanem a beruházó igényei szerint tervezett kényelmesebb lakások épülnek tehát, de arról ma senki sem tud felelősséggel nyilatkozni: hogy lehetne az ára Urat mérsékelni. Éléskamráink az áruházak Vezetők a település ellátásáról Konzultáció a pártbizottságon Gyakoribbá váltak a politikai-közéleti események. A várost és körzetét érintő kérdésekkel foglalkoznak a test- tületek. Egy részükről, mint például a Szakszervezetek’ Dunakeszi Szakmaközi Bizottsága tegnapi üléséről helyszűke miatt csak egy hét késéssel tudunk számot adni olvasóinknak. Feltételezve, hogy a környezetvédelemről «szóló megbeszélés anyaga még akkor is számot tart majd az érdeklődésre. Alapvetően jó Az elmúlt hét fontos kereskedelem politikai eseménye volt az a konzultáció, melyet a múlt hét végén tartottak meg a városi pártbizottságon Pálmai Lászlónak, a pártbizottság első titkárának elnökletéve!. Itt Villási László tanácselnök-helyettes adott áttekintő tájékoztatást a város élfelmiszer-ellátásáról. A konzultáción részt vett: Harmati Ferenc, a Váci Áfész elnökhelyettese és főkönyvelője. Tóth Károly, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat váci, valamint Kovács Barna, a dunakeszi fiók vezetője. Villási László tájékoztatója elején leszögezte, hogy Dunakeszi élelmiszerforgalma az utóbbi években fokozatosan fejlődött. Jelenleg nincs a városnak alapvetően ellátatlan területe. Ezzel együtt azonban rámutatott olyan feladatokra is, mint például a Rév dűlői körzet tőkehúsellátása, továbbá új élelmiszer-áruház építése a Duna-parti és a Tábor úti lakótelepen. Megnyugtatóan és véglegesen kell rendezni a szabadságligeti és a Nap utcai boltok njíitva tartását. Az elnökhelyettes sorra vette az alapyető élelmiszerek, a tej, tejtermék, a mirelit konzerváruk, a zöldség-, gyümölcsellátás és más cikkek forgalmazását, s végül a jó minősítés mellett megállapította, hogy fontos a hálózat további fejlesztése, a választéknak főleg olcsóbb árukkal való bővítése, s hogy nagyobb gondot kell fordítani a boltokon belül, de a boltok előtt is a tisztaságra. igény és lehetőség A kereskedelem vezetői részletesen tájékoztatták a párt- és a tanács vezetőit a rendelkezésükre álló lehetőségekről, a vállalati tervekről, de arról is, hogy az úgynevezett száraz áruból, Coca-Colaból nem mindig tudják mostanában kielégíteni az igényeket. Új üzletek A megbeszélésen kifejtette nézeteit Pálmai László is, aki többek között hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az ás- ványvízeüátás a városban, majd a rangsorolással vitába szállva, hangot adott annak a véleménynek, hogy az ÉKV fejlesztési alapjából tervezett autós bevásárló központnál fontosabbnak tartja a lakótelepi új áruház építését. A vezetők ezután meglátogatták a város néhány élelmiszerboltját. Ahány lakás, annyi hozzájárulás Gázvezeték-matematika A gázvezeték építése élén ken foglalkoztatja az embereket. Legutóbb azt panaszolta az építtetők egy része, hogy az utcai közös vezeték hozzájárulását egyformán veti ki a tanács, függetlenül attól, hogy esetleg ikerlakásokról van szó, vagy két épület is áll egy telken. A panaszosok körzetében a díj egységesen 20 ezer forint. A kérdésekkel Borszéki Ferenchez, a városi tanács tervcsoportvezetőjéhez fordultunk, akitől az alábbi felvilágosítást kaptuk: — A tanács a rendeletek, az úgynevezett gáztörvény értelmében köteles eljárni. A vezetéképítési hozzájárulást fogyasztónként kell megállapítani. Ha tehát egy épületben két család lakik, akkor kétszeresen, de előfordul például a Kazinczy utcában az is. hogy a négylakásos épület lakói kü- lön-külön fizetik meg a díjat Egy egység hozzájárulása álSzámvetés, tisztújítás A művelődés szervezett erői A hőskorban sem volt könnyű, napjainkban pedig egyre bonyolultabb feladatokat kell megoldania a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak. Ezeket a kérdéseket boncolgatták a múlt héten a dunakeszi körzet köz- művelődést segítő értelmisége körében is. A szervezethez az elmúlt félévben 103 előadásokat vállaló személy tartozott. Mint a közgyűlésen megállapították, a munka megváltozott feltételeit a művelődési intézmények külső, szolgáltatásainak gyarapodása is jellemzi. A közigazgatás megváltozása, járások helyett vonzáskörzetek alakulása a térségben helyi csoportok létrejöttét eredményezte Gödön is, Foton is. A televíziózás korában is nőtt az érdeklődés, amit az bizonyít, hogy 1982—80 között az idei első félév végéig 928 előadást tartottak a TIT- eiőadók művelődési házakban, klubokban, üzemekben. Az előadások mellett hatásos forma a kisebb csoportok érdeklődését rendszeresen kielégítő szakkör és a klub. Az iskolákban, úttörőcsapatokban népszerű például a kis matematikusok köre, melynek tagjai a városon kívüli versenyeken is sikert arattak* Erről különben Lipniczki Ferenc, a 2. számú általános iskola tanára is említést tett felszólalásában. A társadalmi érdeklődés mindig a szükségletek szerint alakul. Jól példázza ezt a pedagógiai és az egészség- ügyi előadások iránt élénkülő érdeklődés. Az elnökség javaslata abban is kedvező fogadtatásra talált, hogy nagyobb gondot kell fordítani az ifjúság nevelésére, ismereteinek, bővítésére, de ugyanilyen jelentőséget kell tulajdonítani a munkás- müvelődésnek, népszerű, közérthető, de tudományos választ kell adni a nyugdíjasokat foglalkoztató kérdésekre. Az elkövetkező négy évre összeállított akcióterv szerint megalakul a TIT-szervezet tagjainak városi klubja, több alkalommal rendeznek üzemi előadásokat, kapcsolatot teremtenek a városból dolgozni eljáró értelmiségiekkel. Gáspár Péter, a Fóti Tanács művelődési főelőadója a jelenleg 12 tagú fóti csoport bővítését javasolta, hiszen csupán a gyermekvárosban 300 az értelmiségiek száma. Von- czem István, a városi pártbizottság munkatársa a TIT és az MTESZ jobb kapcsolatai szorgalmazta. Felszólalt Antal János, a HNF városi bizottsága titkára, és Szigeti Sándor- né, a városi pártbizottság titkára, aki ideológiai szempontból mutatott rá a feladatokra. A megválasztott új vezetőség elnöke Peszeki László, az Erdei Termék Vállalat igazgatóhelyettese, titkára Prcy- sing Frigyes, a városi könyvtár munkatársa lett. Csatorna újabb szakaszon Lezárták a Kossuth Lajos utca forgalmát. A Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat dolgozói megkezdték a szennyvíz- és esővíz-elvezető csatornák építését. Az árkokban lefektetik a csővezetékeket. tálában 20 ezer forint Dunakeszin, amit utólag is meg kell fizetni annak, aki később szánja rá magát a bekötésre. Nem árt megjegyezni a költségszámítás képletét: a vezeték hosszának arát el kell osztani a jelentkező lakástulajdonosok számával. A társulások engedélyezéséhez a szakasz mentén lakók 80—90 százalékának a jelentkezése szükséges. Ha a külső vezeték építési költsége meghaladja a 20 ezer forintot, a Tigúz nem járul hozzá a gazdaságtalannak minősülő beruházáshoz. DUNAKESZI K?€íhtm A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Körzeti és gyermekorvosi rendelő A fótiak egészségügye ló lenne biztosítani a rákszűrést •A Fóti Nagyközségi Tanács október 2-i ülésén bőven volt mit tárgyalniuk s min vitatkozniuk a tanácstagoknak. A közrend és a közbiztonság helyzetéről szóló első napirend keretében Pataki Péter rendőr őrnagy, a dunakeszi városi kapitányság vezetője adott átfogó képet a körzetről. Erről a dunakeszi testületek elé készült jelentések kapcsán már korábban tájékoztattuk olvasóinkat. Dr. Bukta Lajos, a nagyközség ügyvezető főorvosa Főt egészségügyi helyzetéről számolt be, mindenekelőtt a körzeti orvosi ellátást elemezve, melyről megállapította, hogy az év elején kialakított hat körzetben csökkent az egy,orvosra . jutó betegforgalom. több idő jut egy betegre, s ez a színvonal javulásához vezetett. Egy régi betegség A statisztika szerint a község lakosságának sokszorosát teszi ki az 1985-ben rendelésre megjelentek száma. Tavaly összesen 48 ezer 201-en Péntektől péntekig — A hét sikere. Szerdán este 7 órakor Vácott, a Madách Imre Művelődési Központ színpadán lépett közönség elé a Dunakeszi Pinceszínház együttese. Uray György renT dezésben előadták Albee: Nem félünk a farkastól című drámáját. A meghívás rangját jelenti, hogy a dunakesziek bemutatkozására az“ idényben fellépő országosan elismert hivatásos színházak sorában került sor. — Dunakeszi tv. A Barátság lakótelepi videoközpont megkezdte rendszeres közvetítéseit. Vezetői kérik a közönséget, hogy véleményüket, javaslataikat, információikat juttassák el a szerkesztőséghez. Leveleim: Vetési Imre. Dunakeszi. Barátság álja 25 sz. — A városi könyvtár programja. Tegnap délután Békés városából érkeztek vendégek. Az ott dolgozó könyvtáros kollégák tettek látogatást, s cserélték ki tapasztalataikat városunk könyvtáros szakembereivel. — A nyugdíjas pedagógusok klubja megkezdte működését. A könyvtárban tegnap a Mikszáth Kálmán regényéből készült Különös házasság című íilmet tekintették meg videofelvételről. — Futakcszi. A népszerű versenyt ismét megrendezik. A tömegfutóversenyre október 18-án délelőtt 9 órától kerül sor, de már most lehet jelentkezni és érdeklődni a városi tanács művelődési, egészség- ügyi és sportosztályán. "fordultak orvoshoz. Nem jó hír, hogy Foton is emelkedett a keringési megbetegedések mutatója, s ugyanígy sok a belső elválasztása mirigyek megbetegedése. Figyelemre méltó, s aggasztó jelzés, hogy a Magyarországon korábban szinte megszűnt tbc-betegség ismét jelentkezik ebben a községben. Annyit máris tudnak, hogy a tbc-s betegek rossz szociális körülmények között élnek, s ez a betegség különösen az alkoholisták között szedi az áldozatait. Az évenkénti tüdőszűrés nem kötelező, csak ajánlott, s nem mindenki vesz részt benne — állapította meg a főorvos, aki szerint hatékonyabb lenne a komplex szűrés, de az nagy szakorvosi létszámot és sok kiadást igényelne. Az egészségügy személyi feltételeiről, a szakrendelők munkájáról részletes tájékoztatást nyújtó jelentés • többek között kitért a nőgyógyászati rendelésre is, ahol jelenleg még nem tudnak rákszűrést végezni, holott éz biztosítaná a korai felismerést. Főt új gyógyszertára megfelel a korszerű követelményeknek. ám a hiányzó munkaerő itt sem ismeretlen gond. Ezzel a helyzettel meg kell küzdeni a bölcsőde vezetőinek is, noha a tanács a jutalmak, fizetésemelések idején nagy figyelmet fordít erre a területre. Ősszel átadják A gondokat és eredményeket egyaránt feltáró főorvosi jelentés szerint az épülő egészségügyi központ úgynevezett második ütemét még az idei őszön átadják az építők. Ezzel sok, eddig hiányzó egészségügyi. szolgáltatást pótolhat a . község vezetősége. Egyebek köáött 4 körzeti; 2 gyermekorvosi rendelő kezdi meg működését, itt dolgoznak majd a védőnők, itt gyógyítják a reumás betegeket. , Fo cél az utánpótlás nevelése . Sportközpont a város szélén A műit héten ott hagytuk abba a beszélgetést Maracskó Pál, a Dunakeszi Vasutas Sportegyesület atlétikai edzője szobájában, hogy szépen fejlődik ez a sportág. Arról is szó esett, hogy míg 1933-ban még csak 15 minősített atlétája volt az egyesületnek, most hatvanat számolnak. Meg is érdemelné, hogy népszerűbb legyen, s nagyobb közönség előtt produkálhassanak a versenyzők. A Körösi Csorna Sándor Általános Iskolával szerződést kötöttek, hogy az ötödik osztály elvégzése után ide igazolják a sportoló gyerekeket. Más kérdés, hogy sok jó képességű gyereket nem engednek ide a szülők, azon a címen, hogy messze a pálya. Ez a gond azonban nem tükröződik a hétköznapokon, mert szinte a nap minden órájában futkározó gyerekeket látunk, s ha például az egyesület büszkeségének is tekinthető futófolyosón nincs edzés, akkor heves pingpongcsaták zajlanak. Szóval, igazi sportközpontban érezheti magát a vendég. A birkózók ifjúsági korosztályából négyen a magyar bajnokságig küzdötték fel magukat, a juniorok aranyjelvényes szintet értek el, a kézilabdázók — mint az köztudott az NB II. 3-4. helyén állnak, az ifjúságiak a Budapest-bajnokságban dobálják a labdát. A teniszsportban is az utánpótlás nevelése a £ő cél, s ennek érdekében épült a négy új pálya, amivel összesen hétre gyarapodott a játékterek száma, s ez a megyében a legtöbbet jelenti egy helyen. Három teniszta'nfolyam is zajlik' 20-20 tanulóval, hogy ebben a munkásvárosban is többen űzhessék ezt a régen úri sportnak számító játékot. Az országos bajnokság második osztályában máris sikerült a negyedik helyezést elérni, az ifiket pedig a megyei első osztályban szerepeltetik. Megyei szinten szerepelnek a tornász kislányok is, akiknek 5-6 éves korban jövőre tanfolyamot is szerveznek. — Mi van még? — tűnődik egy kicsit Hoffman Károly, aztán eszébe jutnak a természetjárók. Velük együtt vagy 600 igazolt egyesületi tag sportol rendszeresen, s ehhez még hozzá kell számítani a tömegsportrendezvényeket, például télen a nagyon népszerű teremfoci-bajnokságokat. Ezenkívül még sok mindent lehetne, de a pénzszűke határt szab — jegyzi meg az elnök. — A létesítmény fenntartása és az egyesület működése együtt évi 5 millió forintba kerül. Nagy szerencsénk, hogy a Járműjavító Üzem az egyesület bázisa — teszi hozzá, s egy pillanatra betekinthetünk a gazdálkodás, kulisszái mögé, ahol többek között azt is megtudhatjuk, hogy a nagyüzemnek támogatást ad erre a célra a MÁV, a Vasutas Szakszervezet, erősítik a mérleg bevételi oldalát a pártoló tagok, bár nem mindegyikük jár a mérkőzésekre. így áll össze a pénz, minden forintot kétszer is megfogva, s a vállalkozások korában még ezzel a lehetőséggel is élve azért, hogy a Vasutas Sportegyesület minél több fiatalember számára teremtsen lehetőséget a sportolásra, amely fegyelemre, egészséges életmódra, kollektivitásra, küzdőszellemre nevel. Nemcsak a pályákon, hanem az élet. küzdőterein, is. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Barcza Zsolt \