Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-08 / 211. szám

A honvédelmi nevelésről Az MHSZ Tezetöinrk V. országos tanácskozása A vezetők V. országos ta­nácskozásán Kéri György ve­zérőrnagy, a Magyar Honvé­delmi Szövetség főtitkára egyebek között hangsúlyozta: — Nevelőmunkánk célja az, hagy ifjúságunk helytálljon a tanulásban, a munkában, ak­tívan vegyen részt a politikai közéletben,- növekedjen, a ha­za védelméért, biztonságáért, a békéért érzett felelősségtu­data. Helyes útfon Elmondta, hogy a megyei aktívaértekezleten mintegy négyezren vettek részt, s ott négyszázan szólaltak fel, tet­tek hasznos javaslatokat. A politikai szervek az ország minden területén megerősí­tették a szövetséget abban, hogy jó úton jár, sok szép eredményt tudhat magáénak. A lakosság, mindenekelőtt az ifjúság hazafias, internacio­nalista és honvédelmi neve­lésére nagy gondot fordítot­tak. Jellemző, hogy a Nekem szülőhazám elnevezésű ve­télkedősorozatban nyolcszáz­ezer fiatal vett részt. Jó eredményeket hozott az MHSZ keretein belül egyre szélesedő szocialista verseny­mozgalom. Eddig kettöszázöt- venegy honvédelmi klub kap­ta meg az Élenjáró címet. Mind több az MHSZ nevét viselő szocialista brigád. En­nek is része van abban, hogy a politikai és munkaakciók­ban való részvétel tömege­sebbé vált. A tömeg- és ver­senysportban részt vevők szá­mának további gyarapodásá­val nárhuzamoSan polgárjo­got nyertek az MHSZ-en be­lül a sárkányrepülő és csú- szókörong sportágak. A hon­védelmi tömegsportba bekap­csolódó milliók növelték ügyességüket, edzettségüket. A Magyar Honvédelmi Szö­vetség azért érez nagy fele­lősséget az ifjúság eszmei­politikai neveléséért. mert tudatában van annak, hogy olyan lesz a jövőnk, amilyen­né az ifjúságit ^nfiyeljük^ A soron következő felada­tok között említette a főtit­kár az általános és szakhon­védelmi oktatás színvonalá­nak . emelését, a rádiótechni­kai. a könnyűbúvár-, a model- lezőképzés további javítását, a tartalékos tisztek és tiszt­helyettesek mozgósítását e célok elérése végett, a hon­védelmi ismereteket oktató pedagógusok segítését, a szö­vetségen belül a magas fokú fegyelem, rend és szervezett­ség további szilárdítását Vonzó programok Varga Péter, az MSZMP KB osztályvezetője rámuta­tott: a párt-, az állami és tár­sadalmi szervezetek, a fegy­veres testületek nagyra érté­kelik a Magyar Honvédelmi Szövetség munkáját. Az MHSZ jó hatással van az épí­tőmunkára, a tanulásra, segí­ti a társadalmi fegyelem ja­vítását. Ugyanakkor szükség van arra is — hangoztatta —, hogy az új társadalmi köve­telményekhez igazodjon a szö­vetség is, s tevékenységét von­zó programokkal tegye a munkaidőn túl hatékonnyá. Mórocz Lajos, a magyar néphadsereg vezetői nevében üdvözölte a tanácskozás részt­vevőit. Annak jelentőségét húzta alá, hogy a szövetség helyesen értelmezte a kong­resszusi határozatokból adó­dó feladatokat, s eredményes munkát . végzett a lakosság, de kiváltképpen az ifjúság hazafias, internacionalista és honvédelmi nevelésében. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a szövetség neve­lőmunkája legyen még diffe­renciáltabb, találja meg az utat a társadalom legkülön­bözőbb rétegeihez. Dr. Szórádi Sándor a KISZ KB és az úttörőszövetség ne­vében tett ígéretet arra, hogy az együttműködést az MHSZ- szel a jövőben is a legfonto­sabb feladatuknak tekintik. Tibor Tamás elmondta: az Állami Ifjúsági és Sport Hi­vatal programja most körvo­nalazódik. Jelszavuk: meg­őrizve fejleszteni mindazokat az eredményeket, amelyeket a minőségi sportban és a sza­badidősport irányításában ed­dig az MHSZ-szel közösen el­értek. Jelentfős változások Gulácsy Tamás, a szent­endrei városi vezetőség titká­ra azzal kezdte felszólalását, hogy a közigazgatási átszer­vezés nyomán jelentős válto­zások következtek be az MHSZ-szervezetek és honvé­delmi klubok életében is. Példaként említette, hogy a Szentendre vonzáskörzetéhez tartozó Pilisszentlászló köz­ségben öt éve még népes ál­talános iskola működött, a község szép nagy művelődési háza mindig telve volt, s a helyi honvédelmi klub is jól dolgozó, nagy létszámú KISZ- szeryezettel tudott együttmű­ködni. Később megszüntették az iskola felső tagozatán a ta­nítást, a tanulókkal együtt* a pedagógusok is elmentek, ki­ürült a művelődési ház, telje­sen megváltozott a község ar­culata. Körülbelül ekkor — és a legjobbkor — jött a honvé­delmi klubok átszervezése, amely tágabb lehetőséget biz­tosított a helyi kezdeményezé­seknek. E lehetőségek kihasz­nálásával az MHSZ sorra hozta létre az új típusú — fotós, kutyakiképző, autó- és motocross, számítástechnikai, egészségügyi, karate — szak­osztályokat, amelyek nagy vonzerőt jelentettek a köz­ségek fiataljai számára, s így a honvédelmi klubok a települések fontos politikai tényezőivé váltak, a helyi vezetők számítanak rájuk, el­ismerik jelentőségüket. Pest megyében az MHSZ taglétszáma az utóbbi öt év alatt csaknem megduplázó- dott, 7968 új belépővel bővült, s ötvenhárom új klub alakult. Az iskolai honvédelmi ne­Formtfcx Kupa Mogyoródon Bravó Kesjár Csaba! Kesjár Csaba most először versenyez Forma—3-as verseny­autóban. (Barcza Zsolt felvétele) Vasárnap a Hungaroringen került sorra a Formtex Kupa ’86 nemzetközi pályagyorsasá­gi körverseny, amelyen hat csoportban és a 16 géposz­tályban 94 versenyző indult, köztük 24 külföldi — 16 oszt­rák, 6 nyugatnémet és 2 olasz. Az abszolút versenyt, és így a Formtex Kupát a négy fu­tam összesítése alapján Kesjár Csaba nyerte, kölcsönkapott Forma—3-as autóval. A leg­esélyesebb pilóta az olasz Mauro Nesti BMW-jének mo­torja felmondta a szolgálatot. velést a klubtitkárok rendsze­resen segítik tanácsadással, anyagi eszközökkel egyaránt. Pest megyében a legjobban szervezett tanintézeti klubte­vékenység a szakmunkáskép­zőkben folyik. Szerencsére szá­mos MHSZ-klubtitkárból az idők folyamán igazgató lett ezekben az intézményekben, s igen eredményesen támogat­ják a klubok munkáját. Van olyan szakmunkástanuló-in­tézmény a megyében, ahol a gyerekek kérésére hetven szü­lő lépett be az MHSZ párto­ló tagjainak sorába. Ezek az iskolai klubok sikeres képzé­si. katonai pályára irányítási, valamint gazdasági munkát végeznek, s mindezzel erősí­tik a gyerekekben a hazafias érzést, segítik a katonai szol­gálatra való felkészülést, szé­pítik, felújítják az MHSZ-bá- zisokat. Kátfermetftf vezetfők A gimnáziumokban más a helyzet. Ott bizonyos befelé fordulás tapasztalható. Sok­szor a pedagógusokat is ne­héz meggyőzni annak a mun­kának a fontosságáról, ame­lyet a tanulók honvédelmi felkészítésében nekik kellene végezniük. — Az MHSZ tevékenységé­nek továbbfejlesztéséhez, mun­kájának kiszélesítéséhez, a hármas követelmény érvénye­sítése mellett, menedzsertípu­sú vezetőkre van szükség, akik területükön képesek felismer­ni a lehetőségeket, ötleteket tudnak adni, s rendszeresen megbízzák a tagokat felada­tokkal, növelve ezzel aktivi­tásukat és felelősségérzetüket — hangsúlyozta Gulácsy Ta- más. — Egy rátermett klub­titkár tudja, hogy ő a fele­lős mindenért, de meg kell. hogy ossza a munkát. Bátran építhet a klubtanácsra, a szak­osztályvezetőkre, mert csak így tud a követelményeknek megfelelni. Örömmel jelent­hetem, hogy vezetőink túl- n omó többsége ma már ilyen — fejezte be nagy taps, köze­pette. • a . felszólalását«; máin ; Cseri Sándor Hazai pályán g&di gólzápor Villogott a Vác a Volán ellen Otthonában lépett pályára a Váci Izzó, méghozzá nem is akármilyen ellenfél ellen: a Volán elleni mérkőzés nehéz lec­kének ígérkezett. Szintén otthonában játszott az Érd és egy- gólos előny után vereséget szenvedett. Csak döntetlenre futot­ta erejükből a kartaliaknak, annak ellenére, hogy végigtámad­ták az Ikarus elleni mérkőzésüket. A megyei I. osztályban gödi gólzáport hozott az újoncok találkozója. Váci Izzó—Bp. Volán 2-1 (1-0) Vác, 4 ezer néző. V.- Hart­mann. Vác: Brokhauzer — Szaba­dos, Kosa, Kosztolnik, Csikós — Bera (Cseresznyik), Gyime- si, Gódor — Balogh (Cseri), váradi, Mózner. Színvonalas, jó iramú mér­kőzésen egy jól játszó csapa­tot győzött le a hazai gárda — megérdemelten. Okos tak­tikával, dicséretes elszántság­gal küzdött a csapat, remekül védekezett és támadójátékuk is biztató volt. A 20. percben Váradi szabadrúgásból szer­zett vezetést, amit a 66. perc­ben Kiss F. egyenlített ki. A hazai csapat 7 perccel később egy parádés akció után Cseri lövésével állította be a vég­eredményt. A vendégek a második félidőben egyre-más- ra vezették támadásaikat, a hazai kapus gólnak látszó lö­vések sorozatát hárította. Jó: Brokhauzer a mezőny legjobbja. Kosa, Gyimesi, Vá­radi Béla, ill. Szabó, Seres, Hatvanger. Spangel Péter DUNA-CSOPORT Ikarus—Kartal 0-0 Ikarus 300 néző. V.: Tóth I. Kartal: Radics — Labony, Bó- na, Perényi, Jakus (Varga), Gerhárdt, Száraz, Nagy J., Barna, Hideg, Kovács (Mor­vái). A kartaliak mindkét félidő­ben fölényben játszottak, de gólra nem tellett erejükből. Sok helyzetet hagytak ki és így a hazai csapat örülhetett végül az egyik pontnak. Jó: Bóna, Hideg, Barna, Száraz, Gerhárdt. Tóth Rudolf Érd—ESMTK 1-2 (1-1) Érd. 800 néző. V.: Benedek. Érd: Vígh — Sebestyén, Pánczél, Gálvölgyi, Molnár, Zeidl, Szalai (Takács), Né- mpth,, (Otrokocsj),,. P,auii„, :POS, Juhász.'' „ijuxió» Negyedórái játék után Ka­egy lepattanó labdából Juhász sze­rezte meg a vezetést az Érd számára. Továbbra is a ha­zaiak maradtak fölényben, újabb gólt azonban nem tud­tak elérni. A félidő végét jel­ző síp előtt egy utolsó erzsé­beti akció góllal fejeződött be. A második játékrészben a hetvenedik percben a játék­vezető U-est ítélt, ami el is döntötte a találkozó sorsát. (1-2). Hancsovszki János Várpalota—Ráckeve 1-1 (1-0) Várpalota, 1000 néző. V.: Topánka. Ráckeve: Fekete — Juhász, Pánti (Dani), Cséve, Böröcz- ki, Czikora, Zilahi, Csikesz, Weimper, Szanyi, Marosi. Az első félidő 20. percéig a vendégcsapat jobban rohamo­zott. Mégis a hazaiaknak si­került találatot szerezni. Ké­sőbb aztán mindkét kapu ve­szélyben forgott és az egyen­lítő gólra a 91. percig kellett várni. Gól: Milosovics. ill. Czikora. Jók: Juhász, Böröcz- ki, Czikora. , Rékasl József MEGYEI I. OSZTÁLY GÖD—VERESEGYHÁZ 8-2 (4-2) Göd, 300 néző. V.: Holló. Kitűnő játékvezetés mellett megérdemelten nyert ilyen nagy gólarányban is a hazai együttes. Gól: Csernák (3). Belecz (2), Nagy, Kiss, Tóth. ill. Kövesdi, Stadinger (ifi: 7-0. Tud.: Balázsovics János). FÚT—GEAC 2-1 (1-1) Fót, 400 néző. V.: Varga. A GEAC együttese nagy akarással, de durván játszott a gyenge bíráskodással tarkí­tott mérkőzésen. Gól: Varga, Vursi, ill. Tóth. Jó: Mózes, Húszai. Kökény. Varga, ill. Se­regi. Tóth. (Tud.: Richter Já­nos.) T.-SZENTMARTON—CVSE ________ 1-0 (0-0) jj BuFáPÍószentrnárton, 400 néző. V.: Sebők. Közepes színvonalú mérkő­zésen a hazai csapat az utol­só percben cserejátékosa ré­vén szerezte meg a győztes gólt. Gól: Bata. Jó: Dél, Lácz- kó, Benkovics, ill..Petró, Ke- nyó, Zágony. (Ifi: 3-0. Tud.: Czenki Tibor) DÁNY—DUNAKESZI 1-2 (0-1) Dány, 400 néző. V.: Pólón­kat. Szerencsés vendéggyőzelem jellemezte a mérkőzést, bírói tévedés miatt. Gól: Szilágyi. Mazák, ill. Bugyi. Jók: Szilá­gyi, Boíjó; Törteli, ill. Hajnal, Horváth, Balatohi, Vér. (Ifi: 1-3. Tud.: Kovács László). BAG—PILISVÖRÖSVÁR 3-0 (1-0) Bag, 500 néző. V.: Bakos. Az első perctől kezdve fö­lényben játszó hazaiak a 30. az 52. és a 72. percben érték el találataikat. Gól: Lipcsei, Göncsör. őszi. Jó: Gazsik, Sá­pi, Kerek. őszi. ill. Karmel, Lénárd. (Ifi: 1-0. Tud.: Nagy Károly.) SZTK—VOSE 2-3 (1-1) Szigetszentmiklós, 250 néző. V.: Silye. Az első félidőben változatos játékot láthatott a közönség. A második játékrészben job­ban játszott a VOSE. SZENTENDRE—PILIS 5-3. Ifi: 1-2. F—I: Monza Mansell vezet Nelson Piquet, a brazilok 1931. és 1983. évi világbajnoka nyerte a Forma—1 kocsik idei 13. vb-fLi­tániát, amely Monzában, az 57. Olasz Grand Prix volt. Piquet ez­zel „köszöntötte” Brazília vasár­napi nemzeti ünnepét. Mögötte Mansell lett a második, s ezzel a monzai GP-k történetében először sikerült a Williams-csapatnak győzni, s mindjárt második helyet is szerezni. Eredmények. Olasz GP: 1. Nel­son Piquet (brazil, Williams Hon­da) 1:17:42 ó, 2. Nigel Manjsell (brit, Williams Honda) 9.8 mp hát­rány, 3. Stefan Johansson (svéd, Ferrari) 22.9 mp hátrány, 4. Rös­berg (finn, McLaren Porsche) 53.8 mp hátrány. 5. Berger (oszt­rák, Benetton—BMW) 1 kör hát­rány, 6. Jones (ausztrál, Lolá—* Ford) 2 kör hátrány. A vb-pon<- verseny állása: 1. Mansell 61. 2. Piquet 56. 3. Prost (írartefo) 53, 4. Senna (brazil) 48, 5. Rosberg 22, 6. Johanssoh 18. '7 "* Cseh Katalin a női győztese mezőny még bűvös, áttörése is. 2:18 órás határ Egyértelmű siker Nagykőrösön Póczos ismét az élen És elérkezett a várva várt nap Nagykőrösön. Szombaton reggel a korán kelőknek ha­mar elillant még a maradék aggodalmuk is: mondhatni, ideális idő ígérkezett. A frissebbek már hét óra táj­ban elkezdték róni a bemele­gítő hosszakat, hogy azután pontosan 8 órakor a Fő téren kijelölt rajtvonalra szólítsák őket. Hetvenhárman tűzték fel magukra az idén harmad­ízben megrendezésre kerülő nagykőrösi maratoni futás rajtszámait, de még többen akadtak, akik — ki tudja, miért? — rajtszám nélkül vágtak neki a 42195 méteres távnak. Közöttük öten a gyen­gébbnek vélt nem tagjai kö­zül ielentkeztek. Hitegetés Visszapörgetve az esemé­nyeket, megállapítható, hogy a papírforma félig igazoló­dott. A győztes ugyanis az ózdi Póczos Gyula lett, aki­nek a rajt előtt is a legjobb egyéni eredménye volt. Pó­czos csak 15 kilométerig hi­tette el a mezőny tagjaival, hogy rajta kívül esetleg más is nyerhet, onnan kezdve gya­korlatilag külön versenyt ví­vott. Pontosabban előbb csak kétfősre szűkítette le az él­bolyt; a Pest megyeiek titkos reménysége, a gödöllői Szabó István tudott mindössze vele lépést tartani. Így ment ez a 33. kilométerig, ahol Póczos robbantására a GEAC atlétá­ja már nem tudott válaszolni, sőt. A 38. kilométer táján a visszaeső Szabóra ráfutott. majd meg is előzte a BVSC 21 éves reménysége. Tóth Jó­zsef. A célig már nem is vál­tozott a helyzet: Póczos ma­gabiztosan gyűrte le a hátrar levő kilométereket, és 45 má­sodperces előnnyel (mintegy 150 méter különbséggel) ért elsőként a célba, miközben teljesítette az I. osztályú férfiak között ismét Póczos Gyula bizonyult a legjobbnak (Kerekes Ferenc felvételei) nagyságát illetően: hetente olykor 400 kilométert is ma» ga mögött hagy! Kevés levegő — Még csak a 32-dik éve­met taposom, remélem, még sokáig versenyben maradha­tok. Idén rajtolok szeptember­ben Kassán, majd október végén a Népligetben, a már ugyancsak hagyományos Rank Xerox elnevezésű maratonin. Jövőre egyszer meg szerel­ném próbálni magamat 100 ki­lométeren is. Amennyire felszabadult volt Póczos, kevésbé volt ez el­mondható az I. osztályért harcba indult Szabó Pistá­ról. — Reggel még kitűnő volt az idő, a táv második felé­ben viszont mindjobban fo­gyott el a levegőm, zavart a vártnál gyorsabb felmelege­dés. Az október végi, lénye­gesen hűvösebb időben remé­lem, sikerülni fog az eddig Összefogás — Tavaly elsősorban azt könyvelhettük el pozitívum­ként, hogy először indultak az iskolások is. Idén pedig a fiatalok tömegfutására és a maratoni távra is többen vál­lalkoztak, mint egy éve. Csak dicsérni lehet a nagykőrösi társadalmi és politikai veze­tőket, akik mögé állnak en­nek a kellemes útvonalon zajlói jó időpontban sorra kerülő maratoninak. Biztos vagyok benne, hogy előbb- utóbb a nemzetközi rangja is emelkedni fog ennek a ren­dezvénynek. Eredmények. Felnőttek (42195 m) : 1. póczos Gyula (O. Kohász SE) 2:17:48 ó, 2. Tóth József (BVSC) 2:18:33 ó. 3. Szabó Ist­ván (GEAC) 2:20:06 ó, 4. Mayer Miklós (Pét) 2:21:59 ó, 5. Szmo- dics József (Komlói Bányász) 2:22:33 ó, 6. Farkas Géza (VM Közért) 2 :23:27 ó. Iskolások (4000 m): 1. Ugirácz Sándor (1973, Kossuth ált, isk.), 2. Kiss István (1971, szakmunkás­képző Int.). 3. Ragó Csaba (1973, Petőfi ált. isk.). Lányok: 1. Csib- rán Anikó (Petőfi ált. isk.), 2. Tóth Ildikó (Petőfi ált. isk.), 3. Gyurkó Ildikó (Petőfi ált. isk. — valamennyi 1973). (A nagykőrösi maratoni ver­seny tapasztalataira a héten visz- szatérünk;) Jocha Károly szintet. (Kétszeres szuper­maratoni győztes.) A közönség — melynek tag­jai elsősorban általános isko­lások voltak, legtöbbjük részt is vett a maratoni rajtját kö­vetően egy órával később el­indított 4 kilométeres futá­son, amelynek részvételi aránya beszámított az iskolák pontversenyébe — lelkes tap­sa fogadta a beérkezőket, nem számított a helyezés. így pél­dául az első nő, az abszolút sorrendben a 22. helyen cél­ba ért Cseh Katalin, a leg­jobb nő is jócskán aratott. A szinte szünet nélküli tapsban még az is elment, hogy a be­mondó — aláhúzva a vállal­kozás nagyságát — azt mond­ta: ez a futás nagyobb, mint Budapestről Vácig, vagy Ceg­lédig való lábzsibbasztás. (Ez utóbbi táv ugyanis éppen 70 kilométer, szemben a 42,195 km-es maratonnal.) A célban — érthető módon — elsősorban Póczos örült, aki a maratonisták közül is kiemelkedik edzésadagjainak

Next

/
Oldalképek
Tartalom