Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-29 / 229. szám

PttsT I MH. VF. I 1986. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐ 3 Új otthonukban az első kis lakók Fölavatták az S. 0. S. gyermekfalut Szüreti vigasságok Nagykőrösön Egy fürtről négyen is csipegettek Számos ország közéleti sze­mélyiségének jelenlétében Battonyán fölavatták az S. O. S. nemzetközi gyermek- falu szervezet első magyaror­szági létesítményét. Dr. Cse- hák Juditnak, a Miniszterta­nács elnökhelyettesének avató­beszédét, követően a kezdemé­nyezés jelentőségét méltatta Helmut Kutin, a nemzetközi S. O. S.-szervezet elnöke, vala­mint Gyulavári Pál, a Békés Megyei Tanács elnöke is. Az eseményen részt vettek a gyermekfalu és Battonya la­kói. Ott volt a magyar társa­dalmi és politikai élet több képviselője, valamint Hans- Heinz Reinprecht, az S. O. S. főtitkára is. Az ünnepi ren­Már több mint egy hét telt el azóta, hogy a rendkívül nagy erőkkel folytatott kere­sés eredményre vezetett és több kilométerre Pilisszentke- reszt központjától, sértetlenül megtalálták az erdőben, a há­roméves Glück Pistikét, aki előző nap tűnt el a falu szé­lén levő erdei tisztásról, aho­vá négy óvónő felügyeletével ment levegőzni huszonnyolc kisgyermek. A kedélyek alig csillapodtak a szerencsésen végződött eset óta. Mindent beépítettek A keresésre összegyűlt pilis- szén tkeresztiek már akkor ar­ról beszéltek, hogy minek is volt az egyenes következmé­nye ez az eset. Véleményük szerint annak, hogy ebben a hegyekkel övezett, szép falu­ban nincs semmiféle olyan hely — játszótér, védett park —, ahová a kicsiket ki lehet­ne vinni napközben. Az isko­la és az óvoda úgyánis oly­annyira összeépült, hogy a legutóbbi tanterembővítés kö­vetkezményeképpen a vala­ha volt udvar utolsó darab­kája is eltűnt. Ezért kénytele­nek a gyerekeket az erdő szé­lére vinni levegőzni. — A kisfiú eltűnése miatt ideges, és az egész éjszakai sikertelen keresés nyomán in­gerült emberek véleménye nem vetett jó fényt a testü­letre. Ha leszámítjuk az in­dulatokat, akkor is megma­rad a kérdés: miért nincs játszótér a gyermekeknek? Miért kellett minden talpalat­nyi helyet beépíteni az iskola és óvoda környékén? — tet­tük fel a kérdést Mikusin Bé­lának, a pilisszentkereszti ta­nács elnökének. — Hűbörögni, hangulatot kelteni sokkal könnyebb, mint reálisan mérlegelni a helyzetet — válaszol kis­sé ingerülten az elnök. — Egyébként a tanácsháza udva­rán van egy játszótér, ez azonban, sajnos, az óvodások­nak kicsi. Az óvodaudvart pedig azért kellett beépíteni, mert nem volt más megoldás. A helybeliek tudják a leg­jobban, milyenek mifelénk a telekárak. Kerteket kellene kisajátítani, hogy szabad te­rületet nyerjünk a gyerekek­nek. Gondunk, mint a tenger. Még mindig van két szükség- tanterem a községben, indí­tani szeretnénk a csatorna­programot. Nem tudom, mit szólnának az emberek, ha be­jelentenénk, hogy csatorna helyett inkább játszóteret építünk. Sétálnak az utcán — Ez a kettő nagyságrend­ben nem hasonlítható össze, viszont már a község közhan­gulata érdekében is tenni kel­lene valamit az óvodások ügyében. Ha mást nem, leg­alább kihasználni a gyerme­keikért aggódó szülők tenni akarását, s például társadal­mi munkát összehívni annak érdekében, hogy az erdei tisz­táson lekerítsenek egy terü­letet. — Ez a lehetőség eddig nem jutott eszünkbe, de vélemé­nyem szerint meg kellene fon­tolni. A fenti beszélgetés még dezvényre eljöttek az alföldi településre a finn, a jugoszláv, a lengyel, az NSZK-beli, a norvég és az osztrák S. O. S.- szervezetek és falvak küldöt­tei, s az első magyarországi gyermekfalu felépítésében je­lentős társadalmi munkát vál­laló hazai közösségek tagjai közül is jó néhányan. Dr. Hermann Gmeiner, a nemrég elhunyt osztrák pro­fesszor kezdeményezésére 1949-ben az ausztriai Imst- ben nyílt meg a világon elő­ször S. O. S. gyermekfalu. Az­óta a föld 85 országában több mint kétszáz intézményben nevelnek családi körülmé­nyekhez hasonló légkörben szeptember 18-án, egy nappal az eset után zajlott. Azóta végrehajtó bizottsági ülésen is foglalkoztak a kérdéssel Pilisszentkereszten. Erről kér­deztük Sebesiné Szlávik Klá­ra vb-titkárt. — Jutottak-e valamilyen megoldásra az óvodások ját­szótere dolgában? — Tény, hogy nem megol­dott a kicsik levegőztetése, hiszen a tanácsháza mögötti kert kicsi, a kerítése is hiá­nyos, az ott lévő játékokat pedig ismeretlen személyek vandál módon tönkretették. Ezeket a hibákat sürgősen ki kell javítani, de a gyerekek már ma is használják a ker­tet. — Amely köztudomásúan kicsi is az öt gyermekcsoport­nak. Mit csinálnak azok az óvodások, akik nem férnek a kertbe? — Sétálnak az utcán. Hamarosan fegyelmi — Az a megoldás, hogy azon a bizonyos érdéi tisztá­son kerítsenek el területet, fel sem merült? — Ezt nem tartjuk jó megoldásnak. Egyébként is egy új játszótér kialakítása Pilisszentkereszten nem a ma feladata. Megkérdeztük minderről Szabó Ferencet, a szentendrei tanács művelődési osztályá­nak vezetőjét is, aki egyéb­kisebb és nagyobb fiúkat és lányokat. Hazánkban 1983 ok­tóberében alakult meg az S. O. S. gyermekfalvak nem­zeti egyesülete, amely célul tűzte ki, hogy Battonyán föl­építi az első magyar gyermek­falut. Battonya első kis lakói — harmincnyolcán — nevelő­anyák segítségével barátkoz­nak a környezettel. A csalá­dok végleges kialakulása után száz, tartósén állami gondo­zásra szoruló, 2—14 éves gyer­meknek ad otthont a falu. A nyitott közösségben élő gye­rekek a battonyai iskolákban végzik tanulmányaikat — nagykorúságukig. ként arról is beszámolt olva­sóinknak, hogy amint elhá­rulnak a hivatalos akadályok, feltehetőleg a szeptember 29-ével kezdődő héten sor kerül az ügyben érintett óvó­nők fegyelmi tárgyalására. — Módot kell találni arra, hogy a pilisszentkereszti gyermekek biztonságos körül­mények között levegőzhesse- nek — vélekedik az osztály- vezető. — A hasonló termé­szeti adottságú településeken ennek nem biztos, hogy leg­jobb módja egy, a fővárosiak­hoz hasonló zárt játszótér ki­alakítása, valahol a központ­ban. Pilisszentkereszten első­sorban a természet adta le­hetőségeket kell kihasználni, akár úgy is, hogy a tisztáson kerítenek el részt az óvodá­soknak. A szentkereszti szü­lők közül nagyon sokan dol­goznak a Pilisi Állami Park­erdőgazdaságban, jól ismerik a mogyoró-hegyihez hasonló játszótereket. . A történtek után bizonyosán szívesen vé­geznének társadalmi munkát ennek érdekében. Nincs az a parttalan lelke­sedés és tenni akarás, amely ne kívánna okos. irányítást, felkarolást. Pilisszentkereszt esetében pedig erre a szerep­re legalkalmasabbnak a ta­nács látszik. Jó .lenne, ha fel is vállalná, mielőtt megis­métlődik az eset. Móza Katalin (Folytatás az 1. oldalról.) éve, hogy részünk volt utol­jára a szüreti vigasságokban, pedig nagy hagyománya volt — mondta végül a művelődé­si osztály vezetője. — Ezért is gondoltuk, felelevenítjük. Néprajzosokat, népművelőket kértünk a hagyományok fel­kutatására és aszerint állítot­tuk össze a programot. Sok a szőlő — S van okunk vigadná? — Talán Csípő Balázs il­letékesebb a válaszra. Éppen most érkezett a kiskertjéből, a szüretből — adta át a szót dr. Makai Katalin' rendezőtár­sa felé fordulva, de még hoz­zátette: — Egyenesen fan­tasztikus, mennyi fürtöt érlel­nek a tőkék. Mindenesetre, én ennyi szőlőt még nem láttam, amennyit egy hete, amikor a vállalatokhoz, intézményekhez hasonlóan tanácsunk dolgo­zói kinn jártak segíteni az egyik tsz szüretjét. — Sok a szőlő és a minősé­ge, a must foka is nagyon jó — erősítette meg Csípő Balázs. — Már mindenütt dolgoznak, bár igazán október 1-jével kezdődik a munka. A városi tanács akkor ádja meg az en­gedélyt a kistermelőknek az általános szüretre. De a két közös gazdaságban, az Arany János és a Mészáros János tsz-ben, ahol összesen több mint 20 hektáron művelnek szőlőt, már javában tart a szüret. Drukkoltak rs kicsit, lesz-e közönség. Még szemrehányást is kaptak érte, minek a sok energiabefektetés, úgysem jön vigadni senki. Hiszen ember- emlékezet óta ilyentájt, s a tapasztalatok szerint most is a város határában, a homoki szőlőskertben dolgozik a város apraja-nagyja. A két tsz te­rületén kívül mintegy 3000 kiskert van a város körül, s azokban is terem bőven a szőlő. A két téesz elnökével aligha lesz módunk találkoz­ni, erről előre biztosítottak, mert „nincsen szüret tsz-el- nök nélkül” —■ mondták. S úgy lett. Finom a gulyás Hanem, mire a menet a Cifra-kerthez ért, az érdekte­lenségtől tartó aggodalmak is eloszlottak. Mert igencsak összejött, s gyűlt még azután is a közönség. Zsúfolásig megtelt a szabadtéri színpad nézőtere, s a park öreg fái alatt százak sétáltak, nézelőd­tek a körhinta körül, a gyü­mölcs- és virágkiállítás pavi­lonjánál. a svájci laknál. Be- beleskelődtek az esti szüreti bálra szőlőfüzérekkel gazda­gon teleaggatott Arénába. Ott készülődtek a csőszök is, no meg a bíró, a várható szőlő­tolvajok tetemrehívására. Ki­csik és nagyok tépkedték maszatos, mosolygó szájjal a ladbányi, rózsaszín vattacuk­rot! „Apuuu! Nekem is ve­gyél” — húzta egy kisfiú a cukorfelhőket eregető üsthöz más irányba tartó szülőjét. Az kákát bontogattak, átellenben a Cifracsárdában pedig elké­szült az alföldi gulyás. A jó­kora adag, tűzforró, ízletes ételt udvarias és gyors fel­szolgálók tették — 30 forin­tért! — a betérő vendégek elé a szépen terített asztalra. Okkal híres a nagykőrösiek Cifracsárdája. Jalmezverseny Csoda, hogy abban a zsi­bongó, nyüzsgő forgatagban ráleltünk dr. Makai Katalinra. Újságolta, hogy időközben megszületett a döntés: a jel­mezverseny győztese a legtöbb maskarást felvonultató Kos­suth Lajos Általános Iskola lett. Ezzel a hírrel, meg hogy eddig közel háromezer jegy kelt el, mentünk tovább cso­dálni másokkal együtt a ha­talmas fürtű, nagy szemű Car- dinált, a Kocsis Irmát, a sző- lóskertek királynőjét meg a kocsikeréknyi káposztákat. A szabadtéri színpad felől a Rock Színház meseelőadásá­nak hangjait továbbította a hangszóró a fák közé, a kapu­kon át szüntelenül érkező so­kaságot abba az irányba csa­logatva. A szabadszállási népi együttes lánykáinak színes népviselete fel-felvillant a színpadot gyűrűbe fogó tö­megben: fellépéshez gyülekez­tek, készülődtek. Vigasságot csinálni, a program szerint, ahogyan régen, valamikor elődeik csinálták. Lám, nem felejtettek. Élesztik, őrzik a hagyományt. És közönség is lett hozzá. Kádár Edit Sziládi István kisbírő tette közhírré, hogy mi lesz a Cif­Erről olvastam Az én horoszkópom H a én híres ember volnék, s jönne hoz­zám az interjúkészítő, bajban lennék, mert halvány fogalmam sincs, mi a csillagképem, minek a jegyében születtem. Én csak azt tudom, melyik év, hó, nap világrajövetelem ideje. Valószínűnek tar­tom persze, hogy az interjúkészítő jó elő­re szólna, hogyan és mint képzeli, nagy­jából mire készüljek föl. Még szólni se kéne neki, hiszen hétről hétre olvasom az újságot, benne a híres emberrel készített interjút, így tudom, mire lehet számítani. Mégsem örülnék, ha szólna az interjúké­szítő. Nem mondanám, ó, tessék csak nyu­godtan jönni, föl vagyok én készülve, jár nekem az önök hetilapja, nagy odaadás­sal olvasom az interjúit. Nem, egyáltalán nem vagyok fölkészül­ve. Engem másképpen neveltek. Otthon ugyan, ahol alapjában véve realista szem­lélet uralkodott, tapasztaltam némi hajla­mot az ésszel föifoghatatlan, ész feletti, a gondolkodás számára megfoghatatlan iránt, aminek magyarázata alighanem ab­ban keresendő, hogy az életben elfoglalt helyünk és helyzetünk valóságos eszkö­zökkel megmásíthatatlannak látszott. Az iskolában tudományos magyarázatát ad­ták a tévképzeteknek, lomtárba valónak mondtak mindent, ami nem érthető meg józan ésszel. Hogy valakinek életútját szü­letése pillanatában a csillagok állása szabná meg, ha ilyesmiről egyáltalán szó esett, a legnagyobb badarságnak nyilvání­tották. A magyarázók könnyű helyzetben vol­tak. Kinn, az életben évezredes rendet számoltak föl, s noha a porba omló falak a döntögetőktől is követeltek áldozatokat, akadtak huhogok, akik ezt az égiek harag­jával magyarázták, a későbbiekben semmi sem támasztotta alá vélekedésüket. A vi­lág nemcsak magyarázhatónak látszott ésszel, hanem irányíthatónak is. Csak idő kérdése, mondták tanítóink, hogy minde­nütt rájöjjenek erre az egyszerű igaz­ságra. Mi pedig úgy véltük, az idősek el- távoztával megszűnik minden babona. A következő nemzedékek már otthon is a tudományos igazságok fényénél nevelőd­nek, nekik már nem fog mást mondani a nagymama, mást a tanító bácsi. Ahogyan akkoriban sejtelmünk sem volt arról, hogy később az iskolákra a tanító nénik lesznek a jellemzők, úgy arról sem, hogy éppen a fiatalság bizonyul majd fogékonynak az iránt, amit mi tiszta szívvel véltünk a gondolkodás által túlhaladott téveszmé­nek. Nem tudnám megmondani, hány éve kezdődött ez a horoszkópozás. Arra vi­szont jól emlékszem, hogy néhányszor fel­bosszantottak vele, s mindig ingerülten válaszoltam, ha egyik-másik ismerősöm születési hónapom iránt érdeklődött, mert abból megmondaná, mi vár rám az előt­tünk álló időben. Badarság, mondtam, erre az orrom alá dugták az újságot, hiszen ők is onnan tudják. Mindig úgy szokott kezdődni, hogy ha valami olyasmit közöl­nek, amit korábban nem, olyan utalással teszik, lássátok, odaát ilyen sületlenséggel traktálják az embereket. Aztán szépen le­kopik a hivatkozás, mondván, szükségte­len, felnőtteknek készült az újság, olvasói fel vannak vértezve mind a káros, mind a butácska nézetek ellen. Újabban lepedő- nyi horoszkópokat közölnek, az érdeklő­dők ismerik válfajait, számon tartják, ho­gyan alakul a sorsuk egyik vagy másik szerint. D e hát engem nem ez érdekel. Hanem az, hogy miért váltak ilyesmi iránt, s ennél komolyabb, noha ugyancsak ész feletti dolgok iránt fogékonnyá azok, akik a világ jelenségeit a tudomány mai állása szerint ítélhetik meg. Erre még nem találtam magyarázatot. Nézzem meg a ho­roszkópban? Kör Pál Lesz-e játszótér Pilisszentkereszten? Kihasználni a tenni akarást áfész két sátrában borosflas- ra-kerti program Táncolva, énekelve vonul a szüreti társaság f"r” • ...asl. (Barcsa Zsolt felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom