Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-25 / 226. szám
1988. SZEPTEMBER 85., CSÜTÖRTÖK Elhunyt Kellér Dezső Életének 81. esztendejében elhunyt Kellér Dezső író, konferanszié, a Magyar Népköz- társaság kiváló művésze, a Vidám Színpad örökös tagja. Temetése szeptember 30-án, kedden 14 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben. KeJlér Dezső 1905-ben született. Pályáján újságíróként indult. Az 1920-as évek végén mutatkozott be színpadi szerzőként, kabarétréfák, egyfelvonásosok ás dalszövegek írójaként, s sajátos, fanyar humorú írásművészete hamarosan ismertté tette nevét. Mint konferanszié 1933-ban lépett először pódiumra a Teréz körúti színpadon, majd 1945-től a Pódium Kabaréban, 1949-től pedig a Kamara Varietében dolgozott. Munkássága a felszabadulás után bontakozott ki, s tette az utóbbi négy évtized magyar kabarémü- vészetének egyik legnagyobb képviselőjévé. 1951-ben, a színház megalakulásakor lett a Vidám Színpad tagja, s 12 éven keresztül a társulat nagy sikerű műsorainak konferansziéja, illetve szerzője. 1964-től a Thália Kabarét, 1972-től újra a Vidám Színpad műsorait konferálta. Filozofikusan mély, a társadalom jelenségeire és visszásságaira érzékenyen reagáló, gondolatait utánozhatatlan kapcsolatteremtő készséggel, sajátos „kelléri bájjal” és szellemességgel tolmácsolta. Jellegzetes, félszeg tartása, orgánuma, spontánnak tűnő, mégis alaposan kidolgozott konferanszal és összekötő szövegei, telibe találó, ám sohasem öncélú humora mind a kö- ' zönség, mind a szakkritika elismerését kivívta. A pesti kisember világát szellemesen tükröző szövegeiben mindig megnyilvánult a társadalom iránti felelősségérzete is. Művészetét, konferanszait megőrizte számos rádió- és tv-felvé- tele is. írásai több kötetben jelentek meg. Munkásságát 1955-ben érdemes, 1965-ben kiváló művészi címmel ismerték el; 1975-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, öt évvel később a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel, 1963- bén pedig a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki. Országos grafikai műhely A magyar művészetet szolgálja Kéri Imre kézjegyével látja el a, megnyitóra készült nyomatokat. Amint arról lapunk első oldalán beszámolunk, tegnap Vácott megnyitották a képzőművészeti világhét hazai rendezvénysorozatát és átadták az országos grafikai rriű- helyt. Évtizede fogant gondolat valósult meg sokak örömére Vácott az országos grafikai műhely átadásával. Az alkotóház terve már létezett, amikor 1978-ban ugyancsak ez a város adott otthont a képző- művészeti világhét megnyitójának. S most ugyanebből az alkalomból avathatták föl a műhelyt. Szomorú — mondhatná bárki —, hogy ilyen hosszú idő szükséges egy jó, támogatásra méltó elképzelés megvalósításához. Igaztalan lenne ez a bírálat — még akkor is, ha valóban sokáig vajúdott az ügy —, igaztalan FIGYELŐ káplárok valahol egy kábelköteg tövében kufior,o§v4. Bárha más főszerkesztőségek is felállítanák maguk elé a megújulásnak ezt a megcélo- zafldó lőtábláját! A Stúdió, ez az ismét heti műsorrá sűrűsödött hetilap szintén beléphetne azok sorába, akik a profilváltás irányába szándékoznak masírozni. Ez a képes újság ugyanis általában a figyelemfelkeltés, a kínálás keretei között mozog, és csak nagy ritkán ruccan ki robbanásokkal fenyegető szellemi aknamezőkre. Míg korábban akadtak ilyen jobb emlékezetű nekibuzdulásai, újabban ismét a szelíd érdeklődés, a biztonságos felvezetés tölti ki a rendelkezésére álló egy órát. Igazságtalanok lennénk azonban, ha ezt a szordínós hangvételt a legutóbbi összeállításra is vonatkoztatnánk, hiszen ennek a gazdája, Vin- kó József újból és újból megpróbált ércesebben intonálni, a régi fazonon valamicskét igazítani. Odasettenkedett például a futball-könyvének hisztérikus vásárlói által majd széttépett Végli Antalhoz, és igazán nem óvatos kérdéseket tett fel neki a kötet példányszámáról, elképzelt és várható hasznáról stb, stb. Ez egy mindenkihez szólóan izgalmas társalgás volt! Szintén jó ötletnek mutatkozott megkérdezni egy társadalomtudományi szakembert azokról a ma már legendásnak hitt-mondott 1960-as évekről, amelyek egyebek között András Ferenc új filmjének, A Nagy Generációnak is témát adtak. Hanem ebben az eszmecserében már el tudtunk volna képzelni némi olyan viszontválaszt • is, ami azt replikázza el, 'hogy nem csupán a rossz nosztalgiázások ürügyeként lehet erhlegetfii azt az időszakot. Síik pöilipiS — máig ható — kezdeményezés is született akkoriban mind a közművelődés. mind pedig a különféle művészetek háza táján, műhelyeiben, Főképpen is a jelzett évtized első. mindenképpen szebb és irigylésfe méltóan mozgalmas felében ... Akácz László lenne, hiszen több dolog Is valóság már abból, ami nyolc esztendővel ezelőtt még csak a vágyak között szerepelt. Méltó otthonra lelt például a Hincz-gyűjtemény, elkészült a fotótechnika-történeti múzeum is. Emeltet a házigazdák most jogos büszkeséggel mutathatták be a képzőművészeti világhét megnyitójára érkezett vendégeknek. Mint ahogy méltán büszke a város a grafikai műhelyre is. A csendes kis utcában, hamisítatlan kisvárosi környezetben — elmélyült alkotásra kiválóan alkalmas miliőben — álló, egyszerűségében is szép, hófehér épület bizonyára rövid időn belül közkedvelt alkotóhelye lesz a magyar grafikusművészeknek, Az alkotoház hét/ és fél millió forintos költségéhez négy és fél millióval járult hozzá a Művészeti Alap, a többit a város, illetve a megye adta. A ház nem csupán az alkotáshoz szükséges nyugodt környezetet tudja nyújtani az ide érkezőknek, de felszerelése lehetővé teszi szinte minden grafikai műfaj művelését. A műhelyekben megtalálható minden ehhez szükséges berendezés, gép. A technológiák választéka a legősibbtől a legmodernebbig terjed: múzeumi darabnak számít az a litog- ráfprés, amivel kőnyomatokat lehet készíteni, ennek egy kézi erővel működtethető változata is a művészek rendelke-. zésére áll. A szomszédos teremben pedig már korunk technikája képviselteti magát egy ofszet nyomógép formájában. De van még litográfkő-csi- szoló berendezés, szitanyomó szerkezet és rézkarcpré$ is, amivel linó- és fametszetekről is készíthető nyomat. S természetesen nem hiányzik a fotólabor sem. Az épületben ezen kívül van még három műterem és négy vendégszoba is, az itt dolgozni kívánó művészeknek. Mivel a város rendkívül közel van Budapesthez, lehetőség van arra is, hogy az alkotók naponta is kijárjanak ide dolgozni, anélkül, hogy a szállást is igénybe kellene venniük. Ezzel a lehetőséggel bizonyára sokan fognak 'élni,\hiszen a képzőművészetnek olyan ágáról van szó, amihez £ felsorolt berendezések szükségesek. Az átadás alkalmából két alkotás is született, közülük az egyik — Raszler Károly litográfiája — már itt a műhelyben. Kéri Imre munkája pedig a grafikusok munkaeszközeit mutatja be. Sokan és sokat munkálkodtak azon, hogy az országos grafikai műhely tető alá kerüljön Vácott. Munkájuk gyümölcse beérett, méltán mondta Rátkai Ferenc miniszterhelyettes: „Akik az országos grafikai műhelyt létrehozták, azok a kultúra, a magyar művészet szolgálatával társadal- 'mi küldetésüket teljesítették. 'Illesse őket megbecsülés ezért.’’ ’ M. N. P. Heti eilmtbgyzet A Nagy Generáció Az Atrium galériában. íi ‘ í I je» I Ez a litogfáfprés már múzeumi darabnak számít. Fécliy Blanka ajándéka újságíróknak Magyar Lajos-díj alapítvány A Magyar Sajtó Házában szerdán tartotta alakuló ülését a Magyar Lajos-díj alapítvány kuratóriuma. Az egymillió forintos alapítványt Péchy Bianka színművésznő tette a Magyar Üjságirók Országos Szövetsége javára, néhai férje, Magyar Lajos emlékére. Az alapítvány kamataiból Magyar Lajos-díjban évente három olyan kiemelkedő újságíró részesülhet, aki' legalább 10 éve működik a pályán. ★ Születésnapján bensőséges keretek között köszöntötték a MUOSZ vezető tisztségviselői Péchy Blankát, akinek ebből az alkalomból az újságíró társadalom érdekében kifejtett munkásságáért, nagylelkű adományáért a szövetség elnöksége Aranytollat adományozott. A kitüntetést Pálfy József, a MUOSZ elnöke adta át. Cserhalmi György és Eperjes Károly A Nagy Generáció egyik jelen etében. Tovább folyik filmeseink körében a — nevezzük így — nemzedéki feltérképezés. A Megáll az idő és az Idő van után most itt A Nagy Generáció. Újból tehát: ^ a negyvenévesek nemzedékének önlátlelete. Ezúttal András Ferenc rendező munkája nyomán, aki a forgatókönyv egyik szerzője is, Bereményi Géza mellett. S ha már Bereményi nevét említjük: ha filmen nem is végezte még el ezt a nemzedéki önelemzést, úgy értve, hogy ő maga erről még nem csinált filmet (mert a Tanítványok más korosztályról, más konfliktusokról szólt), drámában övé az egyik legnagyobb nyomatékú mű, a Halmi. Csakhogy abban még tizenévesek azok a hősök, akikből mára, A Nagy Generáció idejére, negyvenesek és apák lettek. A Halmi a mai negyven körüliek apáinak nemzedékéről is szólt — mára ezek az apák már nagyapákká öregedtek, a hajdani lázadó Halmikból meg lecsillapult, a napi robotba beleszürkült apák. lettek. * J Már áftfkMl perivé. * tóért András és Bereményi filmje éppen arról is szól, hogy a hajdani Nagy Generáció — a 60-as évek utolsó esztendeinek Elvis Presleyn, az Omegán, az Illés és a Metro együttesen felnőtt nemzedéke — vagy valóban beleszürkült a mindennapokba, vagy megmaradt túlkoros teen- és twentyagérnék (nem véletlenül használom az angol alakot: ez annak idején szinte tüntetőleg kötelező volt, nemzedéki együvétartozást jelentett, mint a rock- and roll, a beat, vagy a „nóták”, a Petróleumlámpa, á Trombitás Frédi, a Little Richard, a Kéglidal, Az ész a fontos, nem a haj, s a többi). A film három hőse — Réb, a balhézó, vagány, agresszív és mégis rokonszenves „menő fej", Makai, az örök slemil, a folyton vesztes született balek, az élhetetlen pancser, és Nyikita, a falmelléki ügyeskedő, a zavarosban halászás nagymestere, a megtollasodás zsenije — a korszak jellemző típusait testesíti meg. Életútjuk is tipikusnak mondható. Réb egy kíméletlen tréfa segítségével (Makai útlevelét használja fel) Nyugatra távozik, Amerikába kerül. Makai itthon marad, és rádiós disc- jockey lesz belőle. Nyikita pedig csendben és ravaszul milliomos bitikossá fejlődik, miközben gátlástalanul szereti el Makai szerelmét, Beát, és él együtt Réb valamiköri feleségével, Marival, aki együtt lépett le Rébbel, de aztán visszajött Amerikából, otthagyva közös gyereküket Rébnél. Félbemaradt, kusza sorsok, kifutás nélküli, zavaros életek, a megélhetés, a szerelmek és a hivatás háromszögében vergődő emberek —• ezzé váltak a Nagy Generáció tagjai. Apákká korosodtak, de az éveik számának növekedésével nem járt együtt a felnőtté válás folyamata. Ezt nem tudták megtanulni — vagy nem tanították meg nekik. Amikör Réb és a lánya hazalátogat Amerikából, épp olyan felelőtlen, kapkodó huszonévesnek mutatkozik, mint húsz éve, annak idején volt. Marira akarja hagyni a nagylányukat, hajszol egy milliókat érő pomológial felfedezést, aztán már a visszaútra is csak kölcsönpénzből telik. Makai maradt épp olyan, már-mér a hülyeségig jóember, mint volt, nem rója fel Rébnek a durva trükköt az útlevéllel, nem veri szét Nyikita pofáját, amiért elvette j'-tőie Beát, nem rúgja ki Beát •séta, sőt;1- majdnem istápolója lesz Marinak is. Nyikita pedig halászik továbbra is a zavarosban, ő mindent megúszik, és mindenből pénzt csinál. Mari meg ottmarad, kifosztottan, becsapottan, mert hogy a lánya végül is visszamegy Rébbel Amerikába. Semmi nem változik, semmi nem oldódik meg, semmi nem lesz jobb. A nosztalgikus Elvis Presley-klub meg a diszkó is inkább csak önbecsapás, riadt kapaszkodás a múltba, a hajdanvoltba, amikor még valóban nagy volt a Nagy Generáció. Vígjátéki vonásoktól nem mentes ez a film, de korántsem nevezhető víg játéknak. Nem hibátlan a film. Sok benne a törmelék, a kitérő, sok a nem mindig hiteles szituáció — még Makai hülyén jóember figurája is megkérdőjelezhető, ilyen balek már klinikai eset. De ha egy filmsorba illesztjük (amint azt fentebb már említettem), akkor kitűnően egészíti ki a látleletet. És ha arra is figyelünk, milyen kiváló a színészgárda (Cserhalmi György mint Réb, Eperjes Károly mint Makai, Koltai Róbert mint Nyikita, Kiss Mari mint Mari, Udvaros Dorottya mint Bea, és az utolsó filmszerepét játszó Major Tamás mint nagyapa), az mondhatjuk: A-Nagy Generáció figyelemre méltó alkotás, jobb, mint az utóbbi hetekben bemutatott többi új magyar film. / A férfi, aki túl sokat tudott Alfred Hitchcock újabb lelveszett” filmje kerül a mozikba. Folytatja a Szédülés és a Hátsó ablak megkezdte sort. Ez a film 1955-ből való. A mestertől szokatlanul terjengős, túlbonyolított mese ez, meiy arról szól, hogyan vágja ki' magát a különböző, élet- veszélyes helyzetekből egy amerikai orvos, valamint felesége (James Stewart és Doris Day), amely helyzetekbe merő félreértésből és véletlenül kerültek. Van itt gye- rekráblás, titokzatos gyilkosság, rejtélyes összeesküvés, drámaian előadott túszul ejtés — de az egész valahogya túl körülményes, túl kénye meskedő. Nem mintha Hitel cock nem lenne ezúttal is por tosan tudatában, hogyan, m vei és meddig kell és lehe megteremteni, fokozni, fenr tartani a feszültséget, az i: galmalcat (lásd a valóban k> tűnő hangversenytermi kél sort), de mégis azt kell mon dánunk: ez a film is a mes tér munkáinak második vona lába tartozik, és talán ner véletlen, hogy szinte a fele désbe merült. Takács István-f \ HÓ! t Cg«. Ma már jó emlékezetű tényként idézhetjük fel azt a kezdeményezést, amely a televízió újjászervezett belpolitikai főszerkesztőségétöl indult ki, és új műsortípusokra kért ötleteket. Egyebek között ez a házi fejtörés szülte meg a Hétvége című országos ide-oda kapcsolás elképzelését is. Sokan tamáskodva fogadták ugyan, és úgy vélték: a mai technikai apparátus — egyáltalán, a mozgósítható erők nagysága és minősége — aligha teszi lehetővé az ilyen monstre vállalkozások véghezvitelét. Nagyot tévedett az, aki így finnyásko- dott! Amint azt az elmúlt szombaton és vasárnap együttérző örömmel nyugtázhattuk, ipimár ötödszörre szembesülhetett az ország önmagával, s láthatta, hogyan peregnek az órák, a percek az északi és a nyugati végeken, illetőleg e kicsi haza közepe táján. (Nevükön nevezve a kapcsolási helyszínekét, ezúttal Nógrád, Zala és Szolnok megyék, valamint a Budapesti Nemzetközi Vásár területe került kamera- és mikrofonközelbe.) Ha a pásztói ’ stáb visszavisszatérő hanghibáit nem számítjuk, bosszantóbb döcce- nők nélkül bonyolódott le ez a ma már biztos rutinnal végigdirigált nagy vendégeskedés. És nem csupán a masinák túlnyomó többsége szolgált engedelmesen, hanem azok is rendre az előfizetők kedve szerint szóltak, akik egyrészt hivatásos kérdezőkként, házigazdákként jelentek meg időről időre, és azok is, akik előre felkért avagy valami úton-módon becsöppent vendégként mondtak véleményt. A legnagyobb érdeklődés nyilván dr. Csehák Juditnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének az egyszemélyes fóruma felé fordult, hiszen abban a szociális és az egészségügyi gondjaink garmadája vált az elemzés és a magyarázat — s éppen nem a magyarázkodás! — tárgyává. Jól vizsgázott tehát ismét a Hétvége egész parancsnoksága és valamennyi közlegénye. Nyilván azért is, mert a főbb kapitányok éppen úgy örömüket lelik ebben a nézők javára indított attakban, mint az éppen csak előléptetett