Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-23 / 224. szám
PEST VHBC PBOlETÁHJfll, fCYl MEGYEI TmmSW ■ vtiifa líYESULJETÉK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ÉS A XXX. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM Ára: 1,80 forint TINACS LAPJA 1986. SZEPTEMBER 23., KEDD MA: Axt felelik, maid kialakul (3. oldal) Népzenei bázis Táborfalván (5. oldal) Jói ment a vendégeknek (7. oldal) Borulás közben gázolt (8. oldal) Befejeződött a stockholmi konferencia Ismét diadalmaskodott a bizalom Hétfőn délelőtt a hivatalos okmány ünnepélyes elfogadásával befejeződött az európai bizalom- és biztonságerösítő intézkedésekkel és a leszerelés előmozdításával foglalkozó stockholmi konferencia. Ezzel lezárult a konferencia első szakasza, amely 1984. január 17. óta tartott. A küldöttségek egyöntetűen méltatták a létrejött megállapodásokat, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a biztonságosabb és stabilabb Európa megteremtéséhez, s a kelet—nyugati kapcsolatok javulásához. Az értekezlet okmányát a résztvevő 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada küldöttségei a hétfői plenáris ülésen szeptember 19-i keltezéssel fogadták el, miután pénteken a konferencián „megállították az órákat”, hogy a munkacsoportok befejezhessék az okmány és a hozzá tartozó nyilatkozatok szövegezését. Az európai biztonság erősítése és a nagyobb bizalom megteremtése felé mutat a stockholmi résztvevők azon megállapodása ■— s ennek a záróokmányba történt foglalása —, hogy a részes államok kötelezettséget vállalnak az erőszak alkalmazásától való tartózkodásra az államközi kapcsolatokban. A TASZSZ értékelése szerint, ez további fontos lépést jelent afelé, hogy az erőszakkal való fenyegetéstől és alkalmazásától való tartózkodásra vállalt nemzetközi kötelezettség a nemzetközi élet hatékony és ténylegesen működő törvényévé váljék. Politikailag kötelező érvényűek azok az egymást kölcsönösen kiegészítő katonai bizalom- és biztonságerősítő intézkedések, amelyek célja a katonai szembenállás veszélyének mérséklése és az európai leszerelési feladatok megoldásának elősegítése. Ezek az intézkedések olyan kulcsfontosságú területeket ölelnek fel, mint a hadgyakorlatok, a csapatmozgások és összevonások előzetes bejelentése, a bejelentésköteles katonai tevékenységre vonatkozó éves tervek cseréje, megfigyelők meghívása és a katonai tevékenység korlátozása az európai földrészen. Ezáltal az európai biztonság politikai vonatkozásai szilárd katonai biztonsági alapokkal egészülnek ki — mutat rá a TASZSZ stockholmi jelentésében. Külön jelentőséggel bír az, hogy sikerült megállapodni az említett intézkedések tiszteletben tartásának hatékony és megfelelő ellenőrzési módozataiban, egyebek között — első alkalommal — a helyszíni ellenőrzés elfogadásában. A konferencia munkáját összegezve Oleg Grinyevszkij, a szovjet küldöttség vezetője A mikor 32 hónappal ezelőtt, 1984 januárjában megkezdődött a stockholmi értekezlet, a világsajtó eléggé borúlátóan irt Várható kimeneteléről. Ezen akkor aligha lehetett csodálkozni. Az 1975-ös helsinki záróokmányt aláírt 33 európai ország valamint az Egyesült Államok és Kanada delegációi, azért ültek tárgyalóasztalhoz, hogy bizalomerősítő intézkedésekről tárgyaljanak, s ily módon csökkenjen a katonai szembenállás veszélye földrészünkön. Sikeres lépést tenni előre a katonai enyhülés előmozdítása felé? Akkor ez szinte lehetetlennek látszott. Hiszen éppen ez volt az a kritikus időszak, amikor a NATO Pershing—2 rakétákat és manőverező robotrepülőgépeket telepített Nyugat-Európába, s a Varsói Szerződés államainak meg kellett tenniük ezek ellen a szükséges válaszlépéseket. Emlékezetes volt az is, hogy a megelőző madridi tanácskozáson, amelyen elhatározták a stockholmi értekezlet ösz- szehívását, nem sikerült megegyezni semmiféle záródokumentumban, oly élesek voltak a nézeteltérések, az ellentétek. Csodák a világpolitikában sincsenek. Hogyan történt akkor, hogy létrejöhetett az az okmány, amelyet szeptember 19-i keltezéssel, tegnap fogadtak el, egyhangúan, az előírt ügyrendnek megfelelően, a stockholmi konferencián? Hiszen ez a dokumentum csupa olyan konkrét intézkedést tartalmaz, amely előmozdíthatja az európai leszerelési feladatok megvalósítását! Pontosan meghatározza, hogy földrészünkön milyen csapatmoz- . gásokat, összevonásokat és hadgyakorlatokat kell előzetesen bejelenteni. Nagyfontosságú, hogy amíg az 1975-ös helsinki záróokmány 25 ezer főnél több katona részvételével megtartott hadgyakorlatokra tette kötelezőve az előzetes tájékoztatást, Stockholmban ezt a számot 13 ezerre csökkentették. Még nagyobb horderejű a helyszíni ellenőrzéseknek az a gondosan kimunkált rendszere, amelyet a svéd fővárosban megtartott konferencia elfogadott. Nem véletlen, hogy több nyugati kommentátor hívja fel máris arra a figyelmet, hogy ez a szisztéma mintául szolgálhatna a későbbi átfogóbb leszerelési intézkedéseknél is földrészünkön. Az imént arról beszéltünk, hogy nem történt csoda. A reménykeltő okmány létrejötte azt tükrözi, hogy a világpolitikai realitások előbb vagy utóbb utat törnek, s érvényesülésüket hátráltatni lehet, de megakadályozni nem. A tanácskozás, sikerében szerepet játszott a következetes békepolitikát folytató szocialista országok rugalmassága, kompromisszumokat kutató állandó törekvése, amely olyan helyzeteket teremtett, hogy a NATO-országok is megtegyék a nélkülözhetetlen lépéseket a • kölcsöhös' engedmények útján. E gyelőre természetesen még,csak a bizalomerősítő intézkedésekben jött létre megállapodás, hiszen a stockholmi dokumentum nem csökkenti sem a haderők létszámát, sem a fegyverzet mennyiségét. Ez még a későbbi tárgyalásokra vár, így például ugyané 35 állam novemberben kezdődő bécsi értekezletére. S ehhez biztató nyitányt jelent a stockholmi bizalomerősítő konferencia sikere. Árkus István hétfőn kijelentette: a stockholmi eredmények bizonyítják, hogy „az enyhülés politikája nagy tartalékokkal rendelkezik, a szembenállás logikája elavult, a béke megszilárdításának irányzata mély gyökereket eresztett és elvileg visszafordíthatatlan”. A stockholmi fórum kedvező feltételeket teremt a Helsinkiben elindított európai folyamat fellendítését célzó, hatékony és konkrét intézkedések szakaszos megvalósításához, így a bécsi utóértekezlet eredményességéhez — mondotta. Róbert Barry, az amerikai küldöttség vezetője is méltatta a határozatot, és azt „az ellenőrzés területén elért történelmi előrelépésnek” nevezte. A stockholmi siker „kedvező politikai lökést ad majd a többi fegyverzetkorlátozási és biztonsági tárgyalásnak is” — mondotta. Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere a stockholmi értekezlet megállapodással történt befejezését olyan fontos lépésnek nevezte, amely példát mutathat a további fegyverkorlátozási erőfeszítések szempontjából. A nyugatnémet miniszter az ENSZ-közgyűlés ülésszakára való elutazása előtt, Illetőleg megérkezése után nyilatkozva ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az eredményiben jelentős része volt, a nyugat-európai és, az amerikai szövetségesek összefogásának, „egységes fellépésének, ezen _ belül kiváltképp az NSZK' és Francia- ország együttműködésének. Francois Mitterrand francia elnök üdvözölte a stockholmi konferencia befejeződését. „Ez hosszú idő óta az első ered(Folytatás a 2. oldalon.) Segíteni a megújulást Jelentős tartalékok vannak A kormány képviselő! és a szövetkezeti szövetségek elnökei hétfőn megbeszélést tartottak a Parlamentben. A megbeszélésen IJ zár György, a Minisztertanács elnöke. Maróthy László és Marjai József miniszterelnök-helyettesek, illetve Köveskúti Lajos, az OKISZ, Szabó István, a TOT és Szlamenicky István, a Szövosz elnöke vettek részt. A tanácskozáson — figyelemmel a közelgő szövetkezeti kongresszusokra — vélemény- cserét folytattak a mozgalom helyzetéről, a szövetkezetek érdekképviseleti szervei és a kormányszervek közötti együttműködés tapasztalatairól, valamint a közös feladatokról. Egybehangzó volt az a vélemény, hogy még számottevőek a hatékonyabb, szervezettebb és fegyelmezettebb munkával feltárható tartalékok, s hogy jobban ki kell használni a szövetkezeti ön- kormányzat nyújtotta lehetőségeket. A kormányzat képviselői ezúttal is megerősítették, hogy a Minisztertanács nagy fontosságot tulajdonít a szövetkezeti mozgalom fejlesztésének, támogatja az előremutató, a minőségi megújulást célzó törekvéseket. Mindezek végrehajtását a közgazdasági és jogi szabályozás, valamint a törvényességi felügyelet keretében is elősegíti. Számít arra, hogy a szövetkezetek érdekképviseleti szervei a jövőben is aktív részt vállalnak a kormányzati döntések előkészítésében és azok végrehajtásának megszervezésében. Lázár György Belgiumba látogat Lézár György, a Miniszter- tanács elnöke Wilfried Martens belga miniszterelnök meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra Belgiumba utazik. Pártközi kapcsolatok Az MSZMP Központi Bizottságának és Központi El-, lenőrző Bizottságának meg-* hívására hétfőn küldöttség élén hazánkba érkezett Mihail Szolomencev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Politikai Bizottságának tagja, a KB mellett működő pártellenőr-> zési bizottság elnöke. A délutáni órákban megkezdődtek a tárgyalások az MSZMP székhazában. OKiSZ-díjak Pest megyének Több üzletet kötöttek már Hétfőn volt az őszi BNV első valódi munkanapja; a szakemberek és kereskedők találkozói mellett egymást követték az események, tájékoztatók. Grúzia napjára ellátogatott a hazánkban tartózkodó grúz pártküldöttség is, nagy érdeklődés kísérte az indonéz kiállítók bemutatkozását csakúgy, mint a Caola cég sajtó- konferenciáját. A Caola újdonságai közül feltétlenül szót érdemel az Elmex fogkrém, amelynek rendszeres használata erőteljesen lecsökkenti a fogszuvasodást, de jó hatású a fogínyre is. A Mystic rúzs A zsámboki népszavazás után Támogatják a különválást Mint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk, vasárnap — a Választási törvény előírásainak megfelelő feltételekkel — népszavazást tartottak Zsámbokon, ahol a helybeliek döntő többsége az önálló tanács életre hívása mellett tette le voksát. Ezt követően tegnap Vác- szentlászlón ülést tartott Val- kó, Vácszentlászló, Zsámbok közös tanácsa; a testület a vasárnap Zsámbokon megtartott népszavazás eredményét vitatta meg. A lakók óhajának mérlegelésével a testület Zsámbok önálló tanácsa megalakulásának kezdeményezése mellett foglalt állást. A törvényes előírások szerint most a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságához fordulnak, hogy az tegye mag támogató javaslatát az Elnöki Tanácsnál Zsámbok önálló tanácsának a megalakulására. misztikuma abban rejlik, hogy tokjából kibújva zöld, míg az ajkakon mályva, piros stb. A szín erősségét befolyásolja a hangulat, prózaian fogalmazva a bőr kémhatása is. A Pest megyei ipari szövetkezetek pavilonját tegnap felkereste Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja, valamint Kapo- lyi László ipari miniszter is. A vendégeket dr. Bernáth Tibor, a Kiszöv elnöke kalauzolta, rövid ismertetőt tartva a kiállítók munkájáról, itt felvonultatott termékeikről. Elmondotta, hogy megyénk ipari szövetkezeteiből 740-féle gyártmány kerül ki és ezek közül 503 teljesen új árucikk, amely ugyanakkor kapható a boltokban. Négy helyen egyébként a vásáron is árulnak különféle portékákat, például ruhát, műanyag cikkeket, já-! tókot. Az ipari' miniszter nem először tekintette meg a 19-es pavilont, Így volt álkalma az összehasonlításra. Véleménye szerint a Pest megyeieknél hagyományos, hogy rugalmasan reagálnak a piaci igényekre, jól használják ki a szövetkezeti formából, kisebb szervezetekből adódó lehetőségeket. A vásár tíz napja során szövetkezeteink összességében Bírják cérnával A hernádi Március 15. Tsz bővítette csipkeüzemét. Az Újpesti Cérnagyár gépein — három műszakban — Eszter varrócérnát gombolyítanak. A bővítés kifizetődőnek látszik: a készterméket az utolsó cérnaszálig exportálják. (Erdősi Ágnes felvétele) Népi ihletésű, divatos ruha Grúziából 600—700 millió forint értékű szerződés megkötésére számítanak;. eddig 150 milliós értékben jött létre megállapodás. Tegnap került sor az OKISZ- díjak átadására is. A tizennyolc jelenlevő egység közül plakettet kapott a Pécqli Vegyesipari Szövetkezet Kristály táskacsaládja, a Stylus Faipari Kisszövetkezet kolóniái étkezőgarnitúrája, valamint a Diana Ruhaipari Szövetkezet Tibor nevű férfi házikabátja. Oklevelet nyert, él a nemrégiben alakult Pia stool Műanyag feldolgozó és Szerszám- készítő Kisszövetkezet lemez- tisztító készlete, a Texelektro Lady, illetve Lady Ann nevet viselő szabadidőruhája és a Lakatos és Szolgáltató Ipari Szövetkezet termosz-, valamint szervírózókocsi-családja. REMÉNYKELTŐ OKMÁNY