Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-11 / 214. szám

nagykőrösi kúriai) A PEST MEGYEI HÍRLÁP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 214. SZÁM 1986. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Körösi sikerek Kecskeméten Hírős napok - vásár a javából Főleg uborkát és paradicsomot állítottak ki Vezető emberközelben Mindennap értelmet a munkának Szerencsés korban került a mozgalomba Kecskemét város a Hírős napok keretében minden má­sodik évben nagy gyümölcs-, zöldség-, virág- és kisállat­kiállítást rendez, melyet most, mondhatni az egész Duna—Ti­sza köze részvételével szep­tember 5—7-én tartottak meg a városközpontban. Kistermelők Valóságos kisebb nemzet­közi vásár volt ez, nagyon sok kiállítóval és rengeteg láto­gatóval. Bemutatta ország-vi­lágnak, a Duna—Tisza köze népének tudása, szorgalma és akarása szinte csodákat mű­velt. Az aggasztó aszályos esztendő, az aránytalanul meg­növekedett költségek és sok esetben nehéz értékesítési vi­szonyok közepette olyan szép terményeket és termékeket mutattak be, melyek világvi­szonylatban is elismerést ér­demelnek. Mindezt Kecske­mét városa minden belépődíj nélkül nyújtotta a látogatók­nak. • A tudományos Intézetek, gyárak, állami gazdaságok, vállalatok és termelőszövet­kezetek' Üi'éTffeft"'* sőfcfélfe fog­lalkozású kertbarát is 'bemu- tatta munkáit, hogy min­dent ki lehet hozni a Duna— Tisza közi földből, s hogy mit lehet jobban, könnyebben, eredményesebben termelni és nevelni. A kutatóintézetek és gazdaságok kiállították az új gyümölcs-, szőlő- és zöldség­fajtákat, a konzerv- és egyéb gyárak sokféle termékeit, és a kistermelők is legjobb ter- melvényeiket mutatták be. A Duna—Tisza köze terme­lési versenyébe Nagykőrös is eredményesen kapcsolódott be, S a szövetkezetek, kertbarátok és a kisállattenyésztők kiállí­tói között is szerepeltek. Töb­ben is lettek volna, de a ki­állításon egy-egy városnak és községnek nem sok hely ju­tott. A kiállítás azt is megmu­tatta, hogy Nagykőrös kezd újra komoly uborkatermelővé lenni. A kiállított holland A múltkoriban a nyársapá­ti Haladás Termelőszövetkezet ipartelepére látogatott fotó­sunk, s képei segítségével megismerkedhettek olvasóink a reszelő-, és szimmeringgyár- tókkal. Nem volna illendő ki­hagyni a bemutatásból az esz­tergályosokat sem, annál is in­kább, mivel ők is jelentős összeggel járulnak hozzá a melléküzemág eredményeihez. A 14 esztergályos lánckereke­uborkafajták között kitűnt a Melinda és a Levina fajta. A Nagykőrös és Vidéke Áfész kiállítását ezüstéremmel tün­tették ki. A kiállítást Godó Ferenc termelési osztályvezető és Vida János szaktanácsadó szervezte. A kiállítók sorá­ban az áfész szerződéses ter­melői szép szőlő-, gyümölcs- és zöldségféléket, főleg uborkát és paradicsom- meg egyéb pap­rikákat állítottak ki, melyek komoly elismerést érdemeltek. A kiállításon paradicsom­kollekcióval vett részt a Mé­száros János Termelőszövet­kezet. Komoly elismerésben részesült, melyet Kovács Sán­dor elnök vett át. Ezüstérem A kisállatok kiállítására Or­bán József fajgalambokat és fajnyulakat vitt, melyekkel ezüstérmet és megyei szövet­kezeti kitüntetést nyert. A ki­állításban részt vevő kister­melők közül Bócsai József, Szokás mondogatni, hogy a magánerős építkezéshez három feltétel szükségeltetik. Pénz, építőanyag és jókora adag ambíció. Azt biztosra tudom, hogy az utóbbinak a kocsé- riak sincsenek szűkében, az épülő házak, szépülő utcák láttán meg úgy gondolom, éppenséggel pénz dolgában sem állhatnak rosszul a falu­beliek. Ebből pedig logikusan kö­vetkezik, hogy az építőanyag­ellátásra sem lehet különö­sebb panaszuk. No, de félre a találgatással, nézzünk szét a Tüzép-telepen, vajon tényleg minden rendben van-e az két gyárt, bérmunkában a Híradástechnikai Vállalatnak, évi 5 millió forint értékben. E kapcsolatnak immár 6 esz­tendős múltja van, de mint hallottuk, jövője is van, leg­utóbb újabb 5 évre hosszabbí­tották meg az együttműködést. Képünkön Dudás Ferencet, a Ságvári Endre szocialista brigád tagját látjuk munka közben. Nagy Balázs, Szarvas Mihály és Radios Sándor külön kis­termelői oklevelet kapott. Körtepálinka A szövetkezetek és a kert­barátok kiállításai sorában kiemelkedően szép anyaggal szerepeltek a kecskemétiek és a ceglédiek. A körösi kertba­rátok kiállításán legtöbb di­cséretet dr. Szarvas László kertbarát körtepálinkája kap­ta, aki a múlt években egy üres üvegbe szép körtét nö­vesztett bele és feltöltötte körtepálinkával, és most el­vitte a kiállításra, és a legki- váncsibbak meg is kóstolhat­ták a finom italt. Emellett be­mutattak még egy régi 8 li­teres kishordót is, melynek az eleje szőlőt ábrázoló művészi faragvánnyal van díszítve. Meg kell még említeni, hogy a kiállításon Pesti Imre nyu­galmazott körösi agronómus sok szép fajszőlőt eladott. Kopa László építőanyagfronton. Szeptember lévén persze már csak affé­le utólagos felmérést készít­hetünk, látogatásunknak iga­zából tavasz küszöbén lett volna aktualitása. Palya Ferenc telepvezető szerint a múlt évihez képest nem nőtt az építőanyagok iránt a kereslet, igaz, nem is esett alább. Főként fa­anyagból fogyott sok az év elején, de még nyáron is, a lényeg, hogy az épületfákból, különböző fűrészárukból min­dig rendszeresen megérkezett az utánpótlás, de nem volt hiány a falazóanyagokból sem. — Elmondhatjuk, összessé­gében egyenletes és kielégítő volt a felhozatal, ám az is biztos, hogy e kijelentéssel több falumbeli nem ért egyet, főként azok, akiknek nyílás­zárókra volt szükségük. Elein­te még tűrhető mennyiségben, választékban kaptunk belőlük, de sajnos az utóbbi néhány héten már nagyon hiányosan érkeztek, sőt megesett, hogy meg se kaptuk a kért tétele­ket. — A másik ominózus cikk a tetőcserép. Ezzel már ta­valy is gondok voltak, a hely­zet azóta nem sokat javult. Az esztendőre Igényelt meny- nyiségnek mindössze felét küldték el' a szállítók. Jelen­leg sem tudunk adni, de a legutóbbi ígéret szerint még ebben a hónapban kapunk annyit, hogy ki tudjuk elégí­teni egy időre a helyi igé­nyeket. A nagyteremben Vérvonal. Színes, szinkroni­zált amerikai—NSZK krimi. Előadás csak 8 órakor. A Saolin templom szent kön­töse. Kínai—hongkongi kung- fu kalandfilm. Előadás 6 óra­kor, Világpolitikusokról sokat hallunk. Ronald Reagan meg­kezdte évi rendes szabadsá­gát. A vaslady kisujját meg­operálták. Willy Brandt sze­reti a vicceket. Szűkebb kö­zösségünk irányítóiról meny­nyit tudunk? Értünk és velünk — ezt ír­tam le a jegyzetfüzetembe Gotzián Lászlóné dr.-ral, az MSZMP városi bizottságának titkárával folytatott beszélge­tésem után. Ezek a szavak jól jellemzik az ismert közéleti személyiséget, akinek életút­ja a szűk tanyai közösségtől jó pár állomás sikeres meg­tétele után a városi pártbi­zottsági tisztséghez vezetett Az általa oly gyakran emle­getett lehetőség nem lett vol­na elég a próbák sikeres meg­oldásához, ehhez több kellett. Nagy akarat, belső motivált­ság, kitartás, és az emberek iránti elkötelezettség, mely ér­tünk és velünk vállalt mun­kájának nap mint nap értel­met ad. — Egyszerű, tanyán élő szü­lők gyermekeként nőttem fel — mondja. — Szüleim az apai nagyapám 10 hold földjén gzdálkodtak, nagy szorgalom­mal, mindaddig, amíg be nem léptek a Bem József 111-as tí­pusú szövetkezetbe. Édesapá­mat tíz hónapos koromban vesztettem el, a ceglédi ma­lom bombázásakor. A vissza­vonuló német csapatok pusz­tító fegyvereinek egyike okoz­ta értelmetlen, korai halálát a családi ház udvarán. Mire az akkori viszonyok között orvoshoz értek vele, sajnos el­vérzett. Utolsó gondolataiban is velem foglalkozott — a családi emlékezés szerint az én tanulásom lehetőségének megteremtését kérte a velem maradóktól. Velünk együtt élő apai nagyapám személyiség- fejlődésemben meghatározó szerepet játszott, ő nemcsak édesapám alakját idézte fel gyakran bennem, hanem töre­kedett saját józan világlátását, ismereteit, az emberekkel va­ló példamutató kapcsolatát, a kitartást, az akaratot, a tu­dást, a kötelességét s a mun­ka tiszteletét is belém plán­tálni. Elsősként — és még 14 évig — Ceglédre jártam be tanulni, s mivel mihdig a buszjára­tokhoz kellett igazodnom, szü­leim sűrűn más-más iskolába írattak. Mindez korán alkal­mazkodásra, rugalmasságra nevelt, és sokféle összetételű közösség megismerését tette lehetővé. A tanyai gyerekek sorsaként, esőben, hóban, per­zselő melegben lázongás nél­kül vállaltam. A napról nap­ra megszerzett több tudás se­gített kilépni szűk környeze­temből. s lehetővé tette a messzebbre tekintést. Mindig nagy tisztelettel néztem fel tanáraimra, irányítóimra. Sze­rencsére sok akadt közöttük, akinek tulajdonságait tudato­san igyekeztem a magamévá tenni. A ceglédi Kossuth Gim­náziumban például Velkey ta­nár úr sokoldalúsága, szemé­lyisége, hatalmas tárgyi tudá­sa érlelte meg bennem a gon­dolatot, hogy hozzá hasonlóan a tanári pályát válasszam. Az őáltala vezetett önképzőkör­ben kezdtem iskolán belül, maid a Pest Megyei Hírlap ceglédi szerkesztőségében mint külsős munkatárs már diák­ként rendszeresen dolgoztam. Tanulóként a pénz sem jött rosszul, de így mai fejjel visz- szatekintve, korán lehetősé­gem nyílott társadalmi, gaz­dasági. politikai és emberi vi­szonyokról tájékozódni. 1962- ben a Nyíregyházán akkor in­duló Pedagógiai Főiskolára felvételiztem. Rendkívül nagy túljelentkezés volt, s hely­hiány miatt nem vettek fel. A stúdióteremben Kelly hősei I—II. Színes, szinkronizált amerikai kaland­film, fél 6-kor. A kertmoziban i A Saolin templom szent kön­se. Előadás 21 órakor. A „hogyan tovább”-ot ke­resve a budapesti Iroda- géptechnikai Vállalat szerve­ződő nagykőrösi egységébe ke­rültem, ahová érettségizett lá­nyokat kerestek. A szakmai ismeretek megszerzése mel­lett a Nagykőrösi Híradónál ismét külsősként dolgoztam. Ez segített a város megisme­résében, az emberi és baráti kapcsolatok kiépülésében. A vállalat KISZ-szervezetében az akkori évek lelkes útkere­ső mozgalmi feladatai, az el­képzelések közös megvalósí­tása találékonnyá, olykor har­cossá és küzdőképessé tett so­kunkat. Többen nyújtottak segítő kezet, de gyakran elő­fordult értetlenség, rossz hoz­záállás vagy nemtörődömség. Talán a gyermekévekben szer­zett kitartás, akarat, céltuda­tosság, s a fiatal közösség se­gítő háttérbázisa segített a ne­hezebb helyzetekben ts. Pró­báltam megszerezni azt a ké­pességet, hogy a kudarcok ne törjenek le, sőt azok tapasz­talatát igyekeztem hasznosí­tani.. Ezekben az években sok tapasztalatot gyűjtöttem, em­berismeretem bővült, a jó ér­telemben vett harciasságom a realitások tiszteletével tudato­sabb lett. a közösség által sokat gazdagodtam. Szerencsés korban voltam KISZ-es. 1970-ben a városi KISZ po­litikai munkatársának hívtak. Ekkor nyílt lehetőségem, hogy a fiatalok KISZ-es munkáját szervezzem, irányítsam, segít­sem. Közben 1965-ben férjhez mentem és rövidesen megszü­letett a kislányom. Az életem a családdal lett teljes, olyan társ oldalán, aki ambícióimat soha nem gátolta, sőt felada­tokkal, később tanulással töl­tött éveimben is mindig olyan hátteret teremtett, melyből erőt meríthettem minden vo­natkozásban. Korábbi és "mai felelősségteljes',u egész embert kívánó munkámnak is úgy ér­zem, csak úgy tudok megfe­lelni, hogy anyaként, feleség­ként, s munkát vállaló nőként Teniszezőink közül a férfi első csapat északi szomszé­dainknál, a nők a fővárosban, tartalék gárdánk itthon, a Ki­nizsi-sporttelepen küzdött a csapatbajnoki pontokért. Az OB IlI-as női csapatbaj­nokságban, Budapesten: Bu­dafoki MTE—Nk. Kgy. Kini­zsi 9-0. A rutinosabb főváro­siak biztosan nyertek az egyé­niben és párosban is eggyel kevesebbet szerepeltető körösi lányoknál. Ez volt az össze­állítás: Imecs, Nagy, Csípő, Aszódi, Pintér és Imecs— Csípő, Nagy—Aszódi. A körö­sieknek nem volt hatodik egyéni játékosuk és harmadik párosuk. A megyei férfi I. osztály­ban, idegenben: Ceglédi VSE —Nk. Kgy. Kinizsi 4-2. Nk.: Kalocsa, Paiai. Zsikla (1), Ruzsinszky (1) és Paiai—Ru- zsinszky, dr. Szakáll—Zsikla. Az alföldi csoport elsőségét “ldöntő találkozón a sokkal jobban felkészült vendéglátók győztek, akik főleg a párosok­nál voltak jobbak. A megyei férfi II. osztály­ban itthon: Nk. Kgy. Kinizsi II.—Ceglédi VSE II. 3-3. A II. osztály alföldi csoportjának elsőségét eldöntő hajrábeli mérkőzésen a kőrös! fiatalok­nak nyerési esélyük is volt. A döntetlennel — miként az el­ső csapat — tartalékjaink is másodikok lettek csoportjuk­ban az 1986. évi csapatbaj­nokságban. Mostani győztesek: Sz. Tóth és Berényi (egyéni­ben), Szilágyi—Berényi (pá­rosban). Modellezők A rádióirányításos hajómo- dellek Aranyhomok Kupa-via­ís vannak más emberekhez hasonló gondjaim, vagyis saját kis mikrovilágomban át­élem a mai élettel kapcsola­tos napi problémákat éppúgy, mint más. A példaképeim, a nevelők, a nálam több isme­rettel bírók számomra mindig fontosak voltak, mert tőlük tanulni lehet. Mint ifjúsági politikai ve­zető sok kiváló munkatárssal dolgoztam együtt. Kovács Sán­dor. a konzervgyár akkori igazgatója, mint ember és mint vezető, bátran mondha­tom, egyik ilyen példaképem volt. 1973-ban megtiszteltetésnek vettem, hogy a pártapparátus­ba hívtak dolgozni. Az appa­rátus tagjaként évek múlva teremtődött meg az a lehe­tőségem, hogy ismét tanul­hassak. 1977-ben sikeresen felvételiztem a Politikai Fő­iskola nappali tagozatára. Bol­dogan adtam át. magam a fel­nőtt „diákéveknek", s éltem minden olyan lehetőséggel, mely több tudáshoz, szélesebb kitekintéshez, sokoldalú tájé­kozottsághoz vezetett. Szak- dolgozatom felülbírálásakor javasolták az azon való továb­bi munkálkodást, ennek bő­vített változatából 1983-ban szereztem meg a doktorátuso­mat. Korábban is, de ezt kö­vetően gyakran átgondoltam megtett pályám ívét. Biztosan sok múlott rajtam is, de en­nek az útnak a viszonylag za­vartalan megtételéhez sokan és sokféle módon nyújtottak segítő kezet. Azt hiszem, eb­ből adódik az a szemléletem, hogy közvetlen munkatársaim aktivitását, próbálkozásait se­gítsem kibontakoztatni; ér­dekel, hogy kiből mit lehet kihozni, vagyis, ki hogyan ké­pes élni adott lehetőségeivel. Fontos, hogy ezeken á posz­tokon is a rátermettség, a hozzáértés, az ügy iránti el­kötelezettség vezesse azokat, akik egy város közösségét érintő dolgokban hoznak fe­lelős döntéseket. Szendrődi Judit dalát Kecskeméten rendezték. Az erős mezőnyben, az MHSZ Nk. Kinizsi modellezőklub sportolói nem jutottak a dön­tőbe. Ifjú Székelyhídi József 47 körrel III. osztályú szintet teljesített, Nagy Ferenc pedig 35 kört ért el. A Gyömrőn megrendezett megyei vízi- és tömegsportna­pon nagy sikert arattak be­mutatójukkal a körösi hajó­modellezők Székelyhídi Jó­zsef vezetésével. Bár a viha­ros szél nehezítette dolgukat, jó propagandát csináltak. Az augusztusra tervezett modeüezőversenyek (és így a körösi technikai sportágiak szereplése is) közbejött aka­dályok miatt elmaradt. Csütörtöki sportműsor Kosárlabda. Petőfi iskolai tornacsarnok. 16 Óra: Nk. Kgy. Kinizsi—Turnerschafr SPK Innsbruck (Ausztria) ba­rátságos nemzetközi férfiroér- kőzés. Labdarúgás. Kecskemét: KTE—Nk. Kgy. Kinizsi, barát­ságos mérkőzés. S. 2. Ezúton mondok köszönetét ro­konoknak, Ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik felejthetet­len. drága jó feleségemnek, Varga Dánielné Tóth Erzsébet temetésén részt vettek és sírjára koszorút, virágot helyeztek el. Mély fájdalmamban velem együtt éreztek. Külön köszönetét mondok, dr Somlyai Károly. Kósa főorvos úrnak és a kórház összes egészségügyi dolgozójá­nak. Gyászoló férje és Nagy család. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi Lánckereket esztergáinak Építőanyag. Kocséron: van elegendő Sláger a fűrészáru Csak cserépfhiány) ne lenne! —ay i—™éi Mozihhhh Sporthírek! Rutinos fővárosi csapat ellen Teniszben két második hely

Next

/
Oldalképek
Tartalom