Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-10 / 213. szám
'«/W* Hírlap SPORT 1986. SZEPTEMBER 10. Karpov feladta iVó'íí az előny Leningrádban a férfi sakk- világbajnoki döntő visszavágó 14. játszmájának keddre tervezett folytatása elmaradt. A kihívó szovjet Anatolij Karpov telefonon értesítette a páros mérkőzés főbíráját, a nyugatnémet Lothar Schmidet, hogy feladja a küzdelmet. Így a világbajnok szovjet Garri Kaszparov már 8-6 arányban vezet. A kiírás értelmében 12-12-es végeredménynél Kaszparov megőrzi .koronáját”, így már csak négy pontra van szüksége a hátralévő tíz játszmából. A 15. játszmára szerdán kerül sor. Nemzetközi szuper maratoni Megyénk körül — kerekeken Ma 9 órakor Szigetszcntmiklóson a tanácsháza előtt nyolc fiatalember kerékpárra ül és útjára indul. Ezzel elkezdődik egy újabb akció, amely a szabadidősport-programok választékát hivatott gazdagítani. A „megyénk körül megyünk körül” mintájára életre hívott „megyénk körül kerekezünk körül” célja szintén a tömegek mozgásra, sportolásra csábítása, szoktatása, csak most egy eszköz, a kerékpár közbeiktatásával, segítségével. „Kedves sporttárs! Tájékoztatlak arról a két akcióról, amelynek az ötlete idén tavasszal merült fel, és most a megvalósítás küszöbén áll. Kérlek, vegyél részt benne legjobb tudásod szerint, és tegyél meg mindent a maga nemében egyedülálló, nemes célú vállalkozásunk sikere érdekében.” — így kezdődik az a levél, amelyet Tápiószelén idén augusztus 5-én fogalmazott meg Nagybányai József. Nyolc részvevő A már hagyományos és sikeresnek mondható futóakcióhoz hasonlóan, három nap alatt nyolcán „bekarikázzák” Pest megyét. És ami a legfontosabb az egészben: az egyes településeken csatlakozni lehet hozzájuk, néhány kiloméSznnei alán feljavultak Vezet a Dunai Kőolaj Kézilabda-eredmények. NB IL Férfiak. Nyugati-csoport D. Kőolaj—Tatai Rákóczi 28-16 (11-8) Százhalombatta. 150 néző. D. Kőolaj: Hoffmann — Németh (i). Szabó (8), Gólya (2), Koller J. (9), Gáspár (7), Eisrich (1). Csere: Tamási, Boda, Koller II., Nagy, Papp. A várakozási idő letelte előtt 5 perccel érkeztek csak meg .a vendégek, autóbuszuk hibája miatt késtek. A bemelegítést időben kezdő százhalombattai játékosok kissé elmerevedve kezdtek, s ez meglátszott ' 'játékukon. Szünet után fél javult a Pest megyei együttes, s biztosan nyert. Jó: Koller J. (a mezőny legjobbja), Hoffmann. Szabó. A Dunai, Kőolaj 3 ponttal vezet a Nyugati-csoportban. Középcsoport Orosháza—Váci Izzó MTE 24-23 (13-8) Orosháza, 200 néző. V. Izzó: Bielik — Pálffy (8), Flaskai (4), Rixer (I), Roz- mann (2), Gratzál (2), Rácz (2). Csere: Hegyesi, Vörös, Sebestyén (4). Végeredményben a két ellentétes félidőt hozó találkozón a hazai pálya előnyét élvező orosháziak nyertek. A Váciak legalább egy pontra rászolgáltak. Jó: Bielik (a mezőny legjobbja) Sebestyén, Rácz, Pálffy, Rozmann. Keleti csoport D. Vasutas—Pestlőrinc 24- 23 (11-9). Dunakeszi. Gyenge játékkal is biztosan nyert a Pest megyei csapat. Nők Budaörs—Váci Forte 9-16, (5-8) Budaörs, 50 néző. Budaörs: Sínkéi — Taffer- ner, Onódi (1), Kővári, Strauszné (4), Kovács I. (1), Demeter (2). Csere: Denei — Kovács É., Szászi, Virág. Forte: Békési — Lukács, Spargl (3), Herédiné (1), Lázár (4), Lánczi (1), Jakulyák- né (3). Csere: Svéda — Tóth, Pálffy (1), Greff (2), Dónuszné (1), . , ... , Az alacsony iSzínvonalú .találkozón a -hazaiak- kezdtek jobban a gólínségben szenvedő váciak ellen és a 18. percben 4-1-re vezettek. Ezt követően a Forte két perc alatt 4 gólt lőtt és fordítani tudott. A színvonal a második félidőben sem javult a váciaknak itt is volt egy jó sorozatuk. mely eldöntötte a találkozó sorsát. A 37. hét Totótippek 1. FC Köln—FC Homburg 1 2. Kaiserslautern—B. München 2 x 3. Düsseldorf—Uerdingen x 2 4. Dortmund—Vfb Stuttgart 1 x 5. M.-gladbach—Frankfurt 1 x 6. Hamburg—Leverkusen 1 7. Karlsruhe—Wattenscheid 2 x 8. Essen—Aachen x 2 9. Aschaffenburg—St. Pauli 1 10. S. Kickers—Oberhausen 1 ti. Saarbrücken—Fortuna Köln x 1 12. Dartmstadt—Bielefeld 1 13. Salmrohr—Kassel Pótmérkőzések: x, l; 1; X x Régiek és újoncok A fótiak dobogós terve Hárman az éllovas fóti csapatból. Balról jobbra Bursi Gábor, Roller János, Szabó Sándor. Százszázalékos teljesítménynyel pontveszteség nélkül áll a negyedik forduló után a megyei labdarúgó-bajnokságban a Fóti Tsz SK. —' Néhány játékossal megerősítve kezdtünk —• mondotta Takács Zoltán, a fóti lila- fehérek edzője, A Dunakeszi Vasutasból Bursi jött hozzánk, a Gödöllői SC-ből Varga érkezett, s a Volán két kiöregedett ifistája, Gyuricza, valamint Pál Attila is csapatunkat erősíti. A régi játékosok alkotják az együttes gerincét, s a cél az első három között végezni. tért együtt kerékpározhatnak az érintett helységek lakói a nyolc vállalkozóval. Badenszki Ferenc, Dobos Imre, Halápi Sándor, Kenyó Kálmán, Nagybányai József, Sáthy István, Szabó Győző és Szabó Tamás tehát ma 9 órakor a szigetszentmiklósí ta- nácsiház előtt ülnek kerékpárra és kezdik el a háromnapos utat. Az első nap: Tökölre 9.25-kor érnek, Szigetcsépre 9.45-kor, a további sorrend: Szigetszentmárton (10), Szigetújfalu (10.20), Ráckeve (10.45), Kiskunlacháza (11.15), Bugyi (11.55), Dabas (12.30). Délután 15 órától folytatódik a program, Dabas főterén lesz a rajt. A kerékpárosok Űj- hartyánban lesznek 15.25-kor, Újlengyelben 15.40-kor. A következő állomások Nyáregyháza (15.50), Pilis (16.05), Al- bertirsa (16.30), Ceglédbercel (16.50), és végül Cegléd főtere (17.30). Béke *86 Mivel az egész akciót azért szervezték, hogy minél több embert rábírjanak a kerékpározásra, egy kis mozgásra, várják a csatlakozókat, diákokat és idősebbeket egyaránt. A szeptember 11. és 12-i útvonal tervét szintén közöljük aznapi lapjainkban. Végezetül nézzük röviden, melyik az a másik kezdeményezés, amelyet a szóban forgó levél említ. Az ENSZ által nemzetközi békeévnek nyilvánított 1986-os esztendőben nyolc Pest megyei kerékpáros — a megyénk körül kerekezünk körül részvevői — egyedülálló vállalkozásra indul szeptember 24-én. Az NDK-beli Suhl városból — Pest megye testvérmegyéjéből — indulva, Csehszlovákián át Tápiószeléig 58 órán keresztül egyfolytában kerékpározva 965 kilométert tesznek meg. A nemzetközi szupermaratoni kerékpártúra célja, a népek közötti barátság elmélyítése, a nemzetközi sportkapcsolatok ápolása és a teljesítménysport népszerűsítése. Csatlakozzanak Természetesen ezen akcióhoz is lehet csatlakozni a magyar- országi szakaszon; szeptember 26-án Budapesten kb. 14 órakor a Kerepesi úton, a rákosfalvi HÉV-megállónál, Men- dén, 15.45-kor, a 31-es úton; Tápiószecsőn kb. 16.40-kor, a művelődési központ előtt; Nagykátán kb. 17.30-kor, a 311-es úton, és Farmoson kb. 18 órakor, szintén a 311-es úton. Bódi István Szendrei kitűnő védései Nem esett gól Oslóban A labdarúgó Európa-baj- nokság selejtezőjére készülődnek a csapatok. Ennek jegyében került sor tegnap este mérsékelt érdeklődés mellett Oslóban, a felújított Ul- levaal Stadionban a norvég- magyar barátságos találkozóra. Űj szövetségi kapitány, Komor a Imre dirigálja az újjászervezett magyar, '..együt* test..:., t A holland Geurds sípjelére így kezdett a két csapat. Norvégia: Thorstvedt — Fjaelberg, Giske, Kojedal, So- 'er — Berg, Sundby, Osvold, Mordt — ökland, Andersen. Magyarország: Szendrei — Sallai, Róth, Garaba, Keller — Hannich. Fitos. Balog, Vincze — Mészáros, Hajszán. Az otthonában idén veretlen. öt idegenlégióst felvonultató hazai együttes fölényével telt el az első 45 perc. Szendrei többször is szép védéssel bizonyította jó formáját. Egyik alkalommal a lesről kilépő Andersen közeli lövését hárította. oldalról &z g}./ 1 " 1 A magyarok kontraakciókkal próbálkoztak. Thorstvedt kapusnak nem sok munkája akadt. A 32. percben Fitos szabadrúgása kerülte el a kaput, majd a 40. percben Garaba a 16-os tájáról rálő- hette volna a labdát, ehelyett Mészárosnak adott, aki az alapvonal közeléből, bal oldalhálót találta % ígjöjjjji 0^ 4$»'*0 Szünet után mindkét csapat cserélt. A magyaroknál Kozma, Szekeres, Preszeller és Kvaszta állt be Hannich, Mészáros, Vincze, illetve Hajszán helyére. így a kezdő Keller- rel egyetemben összesen öt újonc jutott szóhoz. Most sem volt színvonalas a játék, Szendrei most is jól védett. A másik oldalon Balog előtt nyílt lehetőség. A gól nélküli döntetlen az újjászervezett magyar válogatottnak kedvező eredményt jelent. Norvégia—Magyarország 0-0. Mozgalmas fociszerda Itthon és külföldön Mozgalmas labdarúgó-szerda következik itthon és külföldön. Ma tartják a labdarúgó NB ÍI hatodik fordulóját. A Váci Izzó Baján vendégeskedik, a találkozó 16 órakor kezdődik. A területi bajnokság Duna-csoportjában mára hozták előre az eredetileg december 7-re kiírt fordulót. A Pest megyeiek találkozói 16.30- kor: Dömsöd—III. kér. (Kauf« marin), Érd—Esztergom (Szabó II. Béla), Várpalota—Dunai. Kőolaj (Kendek!), Dorog—Kartal (King), Rákóczi SE—Ráckeve (Nagy II. János). ★ öt mérkőzéssel ma kezdődik az Európa-bajnokság 11« találkozóból álló és 1987. december 20-ig tartó selejtezősorozata. Hét csoportban 32 válogatott küzd. szerda! mérkőzések: Románia— Ausztria, Izland—Franciaország, Finnország—Wales, Belgium—Írország, Skócia—Bulgária. Papírral a fuíúnapra Hi-fit, videót lehet nyerni Aki keres — talál, aki talál — keres. Ezen alapigazságok hang- súlyozásával nyitotta meg a MÉH Tröszt és a Budapesti TSH közös sajtótájékoztatóját Deutsch György, a MÉH sajtófőnöke. A témát az október 25-án immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő budapesti futónap adta, amelynek előkészületei során egy új együttműködési formát ötlött ki a két együttműködő partner, a rendező BTSH és az anyagi hátteret biztosító MÉH Tröszt. — A sport sem működhet megfelelő anyagi alap nélkül, ennek biztosításához keressük a segítőkész partnereket; így jutottunk el a MÉH-hez: ők érdekeik képviseletét, jó reklámlehetőséget .látnak ebben az együttműködésben — mondta dr. Spiegl József, a BTSH elnöke. Mindez konkrétan: a MÉH . valamennyi budapesti és Pest megyei átvevőhelyén augusztus 10. és október 24. között aki legalább 10 kiló papírhulladékot térítésmentesen átad, sorszámozott elismervényt kap, amellyel részt vehet az október 26-án, vasárnap délelőtt sorra kerülő futónap tÖ- megfutó-akcióján, amelynek távja 9500 méter. A befutót követően az igazoló szelvények tulajdonosainak lesz miért izgulniuk, ugyanis nagyértékű nyereményeket sorsolnak ki. így videó-magnót, színes tevét, mini Hi-Fi-tor- nyot, IPM-előfizetéseket és vásárlási utalványokat nyerhetnek a szerencsés futók. Ami lényeges: egy személynek akár tíz szelvénye is lehet, ha mondjuk, 100 kiló papírt vitt előzőleg a MÉH-be. — A gazdaság és a sport kölcsönösen korrekt kapcsolatai alapján támogatunk bizonyos, számunkra jó reklámlehetőséget jelentő sportrendezvényeket — értékelt dr. Mátsik György, a MÉH vezérigazgatója. — A BTSH-val két éve él az az együttműködési szerződés, melynek keretében a MÉH számos, más tömegvetélkedésen is megjelenik. Ami a népligeti futónapot illeti, fontos, hogy lehetőleg a péntek-szombati. előzetes nevezési napokon jelentkezzenek az indulók. A nyereményeket viszont csak vasárnap, a futás után vehetik ál: aki nincs ott, nyereményét újrahúzzák. Jocha Károly .- i'iák APRÓHIRDETÉSEK A kategóriás nagykereskedelmi Vailalat felvételre keres az alábbi munkakörök betöltésére munkatársakat: Budapest VI. kér., Majakovszkij u. 12. raktartele- pere: drogista vagy gyógyszertári asszisztenseket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmunkásokat. Törökbálint, Depó város raktárába: drogista vagy gyógyszertári asszisztenseket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmunkásokat. Kőbánya, Tün- dréfürt utcai kötszerraktárba: drogista vagy gyógyszertári asszisztenseket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmunkásokat, tele- lefonkezelőt, takarítónőket. Budapest XIV. kér., Telepes u. 016—112. raktárba: drogista vagy gyógyszertári asszisztenseket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmunkásokat. Budapest XI. kér., Kőérberki út gyógynövény raktárba: drogista vagy gyógyszertári asszisztenseket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmunkásokat. Pomáz, Li- szenkó telepre: drogista vagy gyógyszertári asszisztenseket, férfi fizikai anyag- mozgatókat, női raktári segédmunkásokat. Érdeklődni lehet a telepvezetőségen: hétfőtől péntekig, 8—14 óráig, a 226-038 vagy 225-460 telefonon vagy személyesen, Budapest VI., Majakovszkij u. 12. Telepvezetőségen. Göd, Dózsa György u. 16/B alatt 164 négyszögöl gyümölcsöstelken, 50 nm-es családi ház toldalék-épülettel eladó. Irányár: ..........Tel.: 329El adó 8 éves, sárga, Alapi tenyészetből származó kanca ló, valamint idei és tavalyi csikója!, Tápió- bicske, Rákóczi u. 30. Váctól 2 km-re, 450 n.-öles, zártkertes telek, eladó. Faház, kút, gyümölcsös van. Cím: Bacsó Bertalanná, Újpest, Újkisház utca 52. 1046. SKif sátras utánfutó eladó. Nagykőrös, Né- meth Irén 8. Kállai. Eladó felújított MIA diesel, Csemő II. kér., Majoros dűlő 14. sz., Vett úton, a 4-es km-kőnél._____ Ta nya eladó, Lencsésvilágos 75/D. Érdeklődni helyszínen, özv. Kecskésné. ___________ Ha sznált szegedi cserép eladó, 7000 db. Ara: darabja 1,50. — Nagykőrös I. kér., Damjanich u. 23. jobbkéz meghajtású, utcai betegtolókocsi, vadonatúj állapotban eladó. — Érdeklődni: Albertirsa, Móricz Zs. u. 13. sz._____________ El adó Vecsésen 1 + 1/2 szoba, konyhás családi ház, 150 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Vecsés, Fürst S. u. 47 A. Bozsik Gábor. Másfél szobás lakás eladó, Nagykőrös, Farkas u. 3/B, III. em. 10. Kp.: 350 ezer -f OTP Érdeklődni egész nap. ___________ 650x 20-as és 30 cm-es széles, komplett Ro- bur kerekek, 1000 db- os baromfikeltető eladó, Kocsér, IV. dűlő 51. Tóth György. _____ Se prűnek való cirkot vennék. Nagykőrös, Kárpát út 94.________ Eladó 1 db 3 q-ás utánfutó. Nagykőrös, Kölesei u. 32. Érd.: egész nap. _________________ Há rom és fél szobás, komfortos családi ház. sürgősen, olcsón eladó vagy elcserélném OTP vagy szövetkezeti lakásra, második emeletig. Cím: Cegléd X. kér., Sátor köz 7. _______________ Ép ítési telkek eladók az öregszőlőben. Diófa-köz. — Érdeklődni l~het: Cegléd, Széchenyi u. 10. Eladó jó állapotban levő, 8 éves, platós Barkas. Műszaki érvényes 87. június, 400 mm-es szalagfűrész és egy oszlopos fúrógép. Cím: Pásztor Géza, Törtei, Kossuth L. u. 50. sz. KÖZLEMÉNYEK Karnis szakbolt nyílt, Ferenc krt. 32. Tel.: 170-627. Széles választék. Szedd Magad 1 Ne felejtse el téli almaszükségletét biztosítani a Munkatherápiás intézet pomázl almáskertjéből. A kiskovácsi almások a dobogókői müút mellett talál Rátok, a dolinái almások a pomázl HÉV-állo- mástól a Rákóczi úton át közelíthetők meg. Dolinában még körte és szilva vásárlásra is van lehetőség. Az útirányokat táblák jelzik. Szeptember 9-től cca. október végéig várjuk kedves vevőinket. A hét minden napján, 7 órától 16 óráig, vasárnap 12 óráig engedjük be vásárlóinkat az almáskertbe. Jonathán, starklng, golden, húsvéti ésstay- mared téli almafajtákat kínálunk. Induló ár: 8 Ft kg. Az ár a piaci árak alakulásától függően, menetközben változhat. Almásládát a pénztáraknál 20 Ft-ért vásárolhat. Érdeklődni lehet, a (06)-26-25-022. 25-288 és 25-065 telefonszámon. ló állapotban levő pianínó eladó. Érdeklődni : 18—20 óráig, Cegléd, Köztársaság u. 6. IV. 1. Telefon: 11-756, ________________ Fő útvonal mellett, minden Igényt kielégítő, kétszintes családi ház, újszerű állapotban, eladó. Garázs, központi fűtés, ipari áram van, két családnak Is megfelel. Különféle Ipar gyakorlására. alkalmas műhellyel. Érdeklődni: Törtei, Vörös Hadsereg útja 21, Bekerített tanya. 2 szoba, konyha, melléképületekkel eladó Csemőn, az V. kerület, Pesti út 19. alatt. Műúthoz, buszhoz 3 perc. Érdeklődni: a helyszínen vagy Hert- ling Imrénénél, La- josmlzse, Alsólajos utca 272. _____________ El adó V alkon, zöldövezetben családi ház, melléképületekkel, azonnal beköltözhetően. Cím: Valkó, Isaszegi út 67. Tusor András. Sürgősen eladó Dunakeszi központjában 74 nm-es, tehermentes, azonnal beköltözhető, nem panel, II. emeleti, összkomfortos, 2 szoba, 2 manzárdszobés öröklakás, 980 000 Ft-ért + garázs. Érdeklődni lehet munkaidő alatt: 664-820-as telefonon. Eladó új, 140 nm-es 170 nm), családi ház, panorámás Érdeklődni: Dobó K. u. nap!________ 4 szobás, (szuterén, gázfűtéses 300 n.-öl telken. — Gödöllő, 33., egész Nagykőrös, zrínyi u. 88. sz. ház eladó. Érdeklődni lehet: Szolnokl u. 64, __________ EM U—250 tipusu esztergagép eladó. Bp. XVII. kér., Klapka ú. 35. Érdeklődni délután 17-től vagy hétvégém________________ Mosodához közel, 300 négyszögöl zártkert eladó. Nagykörös, Tavasz 3,_____t________ Gö döllő központjában 2 szoba összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni és megtekinteni lehet: dr. Po- lareczkl, Korvin Ottó krt. 8. I. 6. Eladó Monoron 4 szoba összkomfortos, padlástér-beépltéses családi ház, külön egy szoba, konyhás épülettel, Budapesten XX. kerület. Hungária közben 260 négyszögöles telek és egy Ford Granada 2100-as dízel. Érdeklődni lehet 18 óra után, Mo- nor, Puskin u. 15, 548 négyzetméter, beépíthető telek Monori- erdő. Tölgyfa utca 39. alatt eladó. Érdeklődni: Fekete György, Gyömrö, Kossuth Ferenc utca 37 2230. Ipari Interlock gép eladó Cegléd, Pesti út 22 szám Üvegajtó kerettel eladó. Nagykőrös, Hel- meczi u. 8. Eladó Gödöllő, bes- nyői részen, Damjanich u. 36. sz. alatt panorámás, 330 n.-öl építési saroktelek, víz, villany, gáz van. Kovács Jözsefné, Budapest XIV., Vazul u. 12'A. 1141. ___________ 39 0 négyszögöl közművesített építési telek van eladó. Törtei, Kinizsi Pál út 13. sz. alatt. Érdeklődni lehet: Csemő I. kér., 14. dűlő, mindennap 17-töl 20 óráig, Ollón X szoba konyhás családi ház eladó, 280 négyszögöl telken, azonnal beköltözhetően. — Érdeklődni: Üllő, Tyukodi Árpád u. 11._________________ Eladó két csalud részére alkalmas, kertes ház. 1200 négyszögöl földdel. Újszilvás III. kér., 329. szám. Érdeklődni szombat, vasárnap a helyszínen, Juhászéinál, ______^ ZA írsz. Skoda S 10Ó eladó. — Érdeklődés: Vác-Deákvár, Kucsma út 8. (egész nap). 3 éves, 1300 S eladó. Valentin József, Nagymaros, Nimród utca 5, sz. ! Törzskönyvezett, 4 hónapos magyar vizsla, eladó. Cegléd, Déli út 68/A. Bátori László. Német juhász kölykök, 3 hónaposak, 8xCAC, HFGY apától, kitűnő II. helyezett anyától kaphatók. — Cím: Szilágyi Katalin, Bag. Vasút út 21. Dobbermann kölyökkutya eladó. Cégléd, Csákány u. 10. Tégla- gyár mellett. _______ Be dolgozást Interlock- ra vállalok. Barna Sándorné, Ceglédber- cel. Béke u. 50. 2737. AIWA adf 220 magnó- deck, jótállással. QWAD 405. végfok 2x90 W. 2x45 W, sztereó, eladó. Érdeklődni: Cegléd, Folyó u. 6, 2700,____________ Ál lást kínál. A Jász- karajenői Árpád Mgtsz lakatosüzeme felvételre keres hegesztő és lakatos szakmunkást. Feltétel: szakmunkás végzettség, minimum S éves szakmai gyakorlat. Érdeklődni személyesen az üzem vezetőiénél. — Cím: Jászkarajenő, Malom üt, lakatosüzem._________________ Sóder, homok, sitt, trágya, egyéb anyagok szállítása, földmunka. 777-873. Elcserélném budapesti, szép, világos. Sugár mellett levő. tanácsi lakásomat nagykőrösi, kis kertes házra, lehetőleg hasonlóra, központban. Érdeklődni: Kiss József, XIV., Ond vezér üt 13—15. VIII. 100. 1144,__________________ Elcserélem vagy eladom, Pesthez 7 km- re levő, pilisvőrösvár;. 300 n.-öles telken levő, 90 nm-es családi házamat. Tetőtér-beépítési engedéllyé'. (Állattartásra alkalmas). Kisebb telek nem aktuális. Megtekinthető egész nao. Cím: Vasas Mihályné. Pilisvörösvár. Arany János u. 6. 2085. Vidékieknek! Nyelvtanítás levelezéssé’, száz Ft-töl havonta, angolul. német!, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul, tel fonetikával. Doktor Farkas külföldi din’n- más szaktanár, Budapest, Tábornok huszonegy. 1149. (831761), _________________ Re dőny, reluxa készítése, Javítása garanciával. Mlnitökos Is. Te!.: 346-181. Társat keres? Meat - lálja. Gyors, diszke t ügyintézés. Kérte tájékoztatónkat válasz- borítékkal. „Aranv- híd” Társkereső Iroda. Cegléd, Ff.: ion 3701, Vizes házak, nedves énületek utólagos szigetelése. gyorsan, olcsón, garanciával. — Tel.: 134-975. Bodo- kos Károly, Bp., Fazekas ti, fi. 1027. Reluxa több színből, mínltokos redönv, normái redőny, 46’- 4fi’, Bakos, Ro-st, Rákén-’ ”. 1. l’fifi. Totóstársam! önnek sem kell lemondani hobbijáról, mert elkészült az új játékrendszerhez Igazodó VI-os számú totótájékoztatóm, melynek anyaga a legmodernebb t.iá- mltógépes technikával kidolgozott (nem vezetéses és nem hibapontos elvre épült), olcsó befizetésű ösz- szegű, ugyanakkor nagy nyerési esélyű totókulcsokat tartalmaz. Ajánlatom a régi és új ügyfeleimnek a kevés pénzzel játszóknak és a nyugdíjasoknak is rendkívül előnyös. Hogy erről meggyőződő essen. kérje ingyenes tájékoztatóm at! Fekete László szerkesztő, Budapest, Pí.: 316. 1445.