Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-19 / 195. szám

Házon belüli szövetség A munka minősége a mércéjük 5; Ma délután négy órakor munkás-paraszt találkozót $ szerveznek a Monori Állami Gazdaság központjában. § Ünnepi köszöntőt mond Kovács Benő, a Monori Vá- ^ rost Jogú Nagyközségi Tanács megbízott elnöke. A ta- ^ lálkozó résztvevői a rövid hivatalos program után kö- tétlen, baráti beszélgetésen ismerkednek egymással, 8 cserélnek véleményeket, tapasztalatokat. Egészen biz- § tosan nem véletlen, hogy a régi hagyományt föleleve- \ nítő ünnepi összejövetel házigazdájául a rendezők épp ^ az állami gazdaságot választották. Körzetünkben ^ ugyanis keresve sem lehetne jobb példát találni a me- § zőgazdaság és az ipar együttműködésére, „együttélésé- ^ re”, mint nálunk. Hajdinák János igazgató ennek a 8 folyamatosan fejlődő kapcsolatnak, különböző beosztá- S sokban nemcsak tanúja, hanem formálója, erősítője is. — Amikor a szakemberek rájöttek arra, hogy a mező- gazdasági üzemekben is szük­ség van olyan ipari vagy ipa­ri jellegű tevékenységre, ame­lyik a növénytermesztés és az állattenyésztés eredményei­nek ingadozásait kiegyenlíti, stabil hátteret ad az alapte­vékenység fejlesztéséhez, sok helyen egyszerűen bérmunkát vállaltak — mondta. — Mi úgy gondoltuk, hogy nem ez a legjobb megoldás, hiszen a függőség, a kiszolgáltatottság — ha nem is az időjárásnak — ebben az esetben is fenn­áll. Azzal, hogy a jogelődök egyesülése után 1970-től a kukorica nagy, szakszerű fel­dolgozása mellett döntöttünk, egyértelműen az élelmiszer- ipar mellett köteleztük el ma­gunkat. Az alapelv az volt, hogy saját és később más gazdaságok mezőgazdasági termelvényeit dolgozzuk fel takarmánnyá és élelmiszerré. Kezdték a pelyhesítéssel, amelynek révén olyan beltar- talmi értékeket sikerült fel­tárniuk a kukoricából, hogy szinte forradalmasította a kisállattartást. Az európai él­vonalhoz tartozó technika, technológia eleve megterem­tette számukra az exportle­hetőségeket is. Az idén pél­dául 12 ezer tonna ilyen „cso­daszerre” van megrendelésük Olaszországból, Belgiumból és máshonnan. Az országban elsőként kezdték meg a kukorica csí­rátlanítását is, s ma már alapanyagot szállítanak a gyógyszer- és, söriparnak is. A közvetlen élelmiszer-ipari terméknek számító csemegéik sokféle változatban az ország legtöbb áruházában megvásá­rolhatók. Az extrudálás ré-i vén megint csak az állatte­nyésztés takarmányellátásá­nak javítását segítették. Vagyis nem csupán az ipari termelésből származó bevéte­lek, hanem egyes konkrét ter­mékek is az alaptevékenység hatékonyságát szolgálják. — Ügy gondoljuk, a helyes utat választottuk, s ezen kell haladnunk továbbra is — mondta Hajdinák János, aki­nek irodájában már olyan élelmiszer-ipari termékek mintái is ott sorakoznak, ame­lyeket csak ezután fog majd megismerni a nagyközönség. — Eddig a különválasztott csira valahogy kilógott a me­zőnyből. Hamarosan azonban megkezdjük belőle a kukori­caolaj sajtolását, amely ren­geteg vitamint tartalmaz, s számtalan módon felhasznál­Kulturális programok Ecseren kedden a művelődé­si házban 17 órától karate­tanfolyam, csütörtökön 16 órától a nyugdíjasklub fog­lalkozása. 17 órától karate­tanfolyam. Gombán az autós kertmozi­ban kedden 21 órakor Szerze­tesek géppisztollyal (olasz kri­miparódia, főszereplő és ren­dezte Adriano Celentano), 23 órakor Hóbortos népség 2. (botswanai filmvígjáték), csü­törtökön 21 órakor: Sárga haj és az aranyerőd (színes, szinkronizált amerikai ka­landfilm, Indiana Jones női alteregójának kalandjai). Gyomron a filmszínházban szerdán 16 óra 30 perckor: A borotvás gyilkos (csehszlo­vák film), a Strand kertmo­ziban szerdán 21 órakor: Mara tón életre, halálx'a (szí­nes, szinkronizált amerikai krimi), csütörtökön Támadás a Krull bolygó ellen (színes, szinkronizált amerikai ka­landfilm). Maglódon kedden a film­színházban 16 óra 30 perckor és 18 óra 30 perckor Tiszte­letbeli konzul (szinkronizált angol film), csütörtökön Föld­rengés (amerikai katasztrófa­film) főszerepben Charl­ton Heston, Ava Gardner). Mendén csütörtökön a mű­velődési házban 17 órától KRESZ-tanfolyam, 18 órától az ifjúsági klub összejövetele. Monoron a filmszínházban kedden és szerdán Támadás a Krull bolygó ellen (színes, szinkronizált amerikai kaland­film), csütörtökön A sárkány közbelép (színes hongkongi k&landfilm, főszereplő Bruce Lee), a park kertmoziban szerdán 21 órakor King Kong (színes amerikai kalandfilm). Sülysápon kedden a művelő­dési házban mozielőadás 18 órától Mire megyek az apám­mal? (francia film). ható a háztartásban, de még a kozmetikaiparban is. A kis, formás üvegben aranyló folyadék, alighanem rövidesen népszerű lesz a háziasszonyok körében. Csak­úgy, mint a szintén kukoricá­ból préselt, leginkább a bur- gonyapehelyre hasonlító Corn Flakes nevű könnyű reggeli­alapanyag. Természetesen az évi 40— 50 ezer tonna kukoricán kívül szintén nagy tételben dolgoz­nak fel többek között napra­forgót, rizst, búzát, zabot. Ipari tevékenységük skálája is sokkal szélesebb az eddig fölvázoltnál. Készítenek pél­dául önitatókat, két gépjár­műszervizt működtetnek. Dán- szentmiklóson pár hete léte­sítettek csokoládéüzemet, Pi­lisen pedig javában tart a folyékony műtrágyagyártást előkészítő beruházás. S akkor a svéd—magyar közös válla­latukról, illetve a tejsavbak- térium-előállításról még nem is beszéltünk. — A gazdaságon belüli ipari tevékenység tehát jó a növénytermesztésüknek, hiszen soha nincsenek értékesítési gondjaik. Jó az állattenyész­tésnek, mert megoldja a ki­váló minőségű takarmánnyal való ellátását. Nem keletkez­het-e mégis szakadék az ipa­ri és a mezőgazdasági ágazat között? — Egyáltalán nem. Ez úgy gondolom, az alapelvünkből következik. Sőt az ipar és a mezőgazdaság közötti különb­ségek egyre inkább elmosód­nak — mondta Hajdinák Já­nos. — A mi korszerű gépeink olyan kvalifikált, speciálisan képzett szakembereket igé­nyelnek, mint a legmoder­nebb ipari üzemek. Hagyomá­nyos „gyalogos” kétkezi mun­kásra egyre kevesebb helyen van szükségünk, de ugyanak­kor nem nélkülözhetjük a jó értelemben vett paraszti gon­dosságot, szorgalmat. Mondok egy példát: a tehenészeti te­lepünk rekonstrukciója révén csökkent a gondozói létszám. De a megmaradt emberek egyformán kell hogy értse­nek az állatokhoz és a mun­kájukat megkönnyítő gépek­hez. Hát akkor most ők pa­rasztok vagy munkások? És a kombájnosok? — Azt hiszem, nem az a lényeg, hogy ezt eldöntsük. A mérce a becsülettel, jól el­végzett munka, ami közös ér­deke mindannyiunknak, akár ipari, mezőgazdasági terüle­ten, beosztottként vagy veze­tőként dolgozik valaki — mondta az igazgató. — Csak abból a kenyérből tudunk szelni, amit közösen keres­tünk meg. Vereszki János Szerencsés találkozás A jói kikalapált kasza rendje Megpróbálom nagyjából ösz- szeszedegetni, hol, hány he­lyen is találkoztunk mostaná­ban. de mindjárt az elején csődöt mond a tudományom, sőt arra is rájövök, hogy ha felsorolnám a tanácsüléseket, végrehajtó bizottsági üléseket, településtisztaságot célzó fóru­mokat, a tanácstagi találkozó­kat, a békegyűlést, a Fogyasz­tók Tanácsának megbeszélé­seit, a helytörténeti kör meg­mozdulásait — ez mind csak töredéke lenne az egésznek. A Hazafias Népfront monori bi­zottsága — következésképp maga a népfronttitkár, Járadi László is — oly nyilvánvaló­an jelen van a helyi közélet­ben, politikában, hogy az egyes eseményeket legalább olyan nehéz lenne összerakos­gatni, mint a magányos mo­zaikkockákat. amelyekből vé­gül is összeáll a teljes, töké­letes kép. Mondták már a monori népfrontbizottságra, hogy túl­ságosan „titkárcentrikus”. Ez annyiban igaz, hogy Járadi László energikus egyénisége, mozgékonysága, minden ötle­tet és minden új kezdemé­nyezést azonnal felkaroló ma­gatartása, készsége a változ­tatásra. a megújításra — el- sodró lendülettel párosul. S a hagyományosabb, lassúbb moz­gás nehezen tart lépést ve­le. Az embernek mégis az az érzése, hogy a hivatás és mű­velője közötti igen szerencsés és nagyon hasznos találkozás­nak tanúja. Így van-e való­ban? Hogyan látja Járadi László, két esztendővel az­után, hogy „pályát cserélt”, s harminckét évi mezőgazdasá­gi szakemberi múlt után nép­fronttitkár lett? — ... úgy, mint a paraszt- ember, aki jól kikalapálja a kaszát, szép, nagy rendet akar vágni, de a kasza hegye itt- ott beakad. Sokkal többet sze­rettem volna tenni. A Haza­fias Népfront az a szervezet, amely világnézeti hovatarto­zástól függetlenül minden olyan jóindulatú állampolgárt soraiba fogadhat, aki hajlan­dó közös céljainkért cseleked­ni. Ha látom, hogy egy-egy megmozdulásunk milyen si­kerrel jár — mint például leg­utóbb a békenagygyűlés — az engem is lelkesít. De nemegyszer találkozom olyan magatartással is, hogy „a, minek ehhez hozzáfogni, úgysem sikerülhet!" — és ez dühít. Mintha elfelejtődne, hogy nem mindig a pénz je­lenti a megoldást. Mintha ki­sebb lenne a bizalom az ösz- szefogás, a közös munka ere­jében. Pedig mennyi példa van az ellenkezőjére! Az em­berek nagy része jószándékú. S ha ők vezetik a sort, a töb­biek — ha szégyenkezve is — kénytelenek követni őket. A népfronttitkár kapásból sorolja a példákat: újakat is, régebbieket is. Megteheti ezt azért is, mert 25 esztendő óta tanácstag Monori-erdőn, a közélettel nem vadonatúj a kapcsolata, nem az „új seprű A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 19., KEDD Köszönet a gyerekek nevében A szoros kötődés bizonyítéka Nem is olyan régen, alig pár hónappal ezelőtt ideig­lenes sportpályát alakítottak ki lelkes társadalmi munká­sok Csévharaszton, ebben a Vasadhoz tartozó társközség­ben. Ám érdemes egy kicsit messzebbre visszatekinteni eb­ben a témában. A Vasad— Csévharaszt községek közös labdarúgócsapata korábban már szerepelt az akkori járási bajnokságban, a mérkőzéseket Vasadon játszották egy irgal­matlanul rossz talajú pályán. Aztán a társközségbeliek vették át a sportkör irányí­tását. Tavaly — több éves szünet után — ismét nevez­tek a bajnokságba, de az őszi hazai mérkőzéseket Monoron játszották. Közben javában tartott az ideiglenes sport­pálya kialakítása — a Mono­ri Állami Gazdaság nagy-nagy segítségével —, tavasszal már ismét otthonukban fogadhat­ták ellenfeleiket. Sokan segítettek S holnap — alkotmányunk ünnepén — délelőtt 10 órakor újabb, nagyon szép létesít­ményt avatnak Csévharasz­ton: egy KRESZ-parkot és játszóteret. A régebbi sport­pálya területén kezdődött el a munka körülbelül egy évvel ezelőtt. A felavatásra kerülő léte­sítmény születéséről beszél­gettünk a Vasadi Községi Kö­zös Tanács házában: Lukács Bélánéval, a községi párt- vezetőség titkárával, Lukács Bélával, a HNF községi bi­zottságának elnökével és Mag­da Gyulával, a községi közös tanács elnökével. Magda Gyula: — Tulajdonképpen a csév- haraszti elöljáróság aktív ve­zetője, Kovács György nyu­galmazott rendőrőrnagy szor­galmazta a KRESZ-park és játszótér együttes létrehozá­sát. Régi vágya volt társköz­ségünknek egy ilyen létesít­mény megépítése. Tavaly kez­dődött el a munka, részben átvett pénzeszközből, tanácsi támogatásból és társadalmi munkából valósult meg az el­képzelés. Külön öröm számunkra, hogy a gazdasági egységek anyagilag és fuvareszközökkel támogattak bennünket. A pi­lisi Aranykalász Tsz péidáu! 30 ezer forintot tett le az asztalra az induláskor. A Mo­nori Állami Gazdaság a só­der nagy részét szállította a helyszínre — térítésmentesen. Ugyancsak a gazdaság adta a Marini aszfaltterítőt, amely- lyel pár nap alatt lebitume- nezték a 400 négyzetméternyi területet. Segített a vasadi Kossuth Szakszövetkezet, a NEFAG monori erdészeti üze­me, a KM Közúti Igazgatóság monori üzemmérnöksége és természetesen a helyi lakos­ság. Lukács Béláné: — A csévharasztiak sokat áldoznak lakóhelyükért, ezt a korábbi évek példái is bizo­nyítják. Régebben az iskola- építésnél, aztán a napközi- és óvodabővítésnél, továbbá szá­mos más munkánál bizonyí­tották szoros kötődésüket lakó­helyükhöz. A szerdán délelőtt 10 órakor felavatásra kerülő KRESZ- park és játszótér érdekében Az ünnep sportműsora Megyei vízi és tömegsport­nap lesz szerdán Gyömrőn, a strandon és a sportpályán, délelőtt 10 órakor. Üszóverse- nyek mell-, hát- és gyors ver­senyszámokban. Üszógumis versenyek, vízi kézilabda­mérkőzések, kispályás labda­rúgás, tollaslabda, asztalite­nisz, fej elő verseny, légpuskás lövészet. Nevezés a helyszíne­ken, délelőtt fél kilenctől fél 10-ig. Tizenhat órakor barát­jói seper” friss tapasztalatai­val példálózik. S végül is élő példa az életútja is. A 13 gye­rekes vasúti pályaőr fia szí­vósan, megfeszített erővel, nem lazuló szorgalommal ér­te el, hogy jelesen államvizs­gázhasson, hogy a sorsa ne ne­gatív példa legyen, s mind­eközben megtapasztalhatta, mit jelent a segítő kéz és a jó szándék, az emberi kapcso­latok. A nagy így érhető tetten a kicsiben. Járadi László nem alap nélkül vallja, hogy a közélet iránti érdeklődés ott kezdődik, ahol az ember. Em­ber pedig, akinek nem mind­egy, hogy van-e járda, virág, hogy jól őrizzük-e a múltat és gonddal építjük-e a jövőt, kinyújtjuk-e a kezünket afe­lé, aki segítséget kér — sok van. A szándékot összefogni és gyakorlattá váltani nem egyszerű. ::::: «U! S hogy Járadi László elége­detlen, s kicsinek tartja a jól megkalapált kaszával vágott rendet, az sem baj addig, amíg nyilvánvaló, hogy nem az ember és a szerszám hasz­nálhatatlan, hanem az akadá­lyokat kell kiismerni és le­győzni. Koblencz Zsuzsa ságos labdarúgó-mérkőzés a helyi kisiparosok és az üze­mek válogatottja között. Gyömrőn délelőtt 9 órakor Alkotmány Kupa kézilabda- villámtorna is zajlik délelőtt 9 órától. A résztvevők: Mart­fű, Tiszaföldvár, Pénzügyőr és Gyömrő. Alkotmány Kupa labdarúgó- villámtornát tartanak Sülysá­pon három csapat — Sülysáp, Dány, Űri — részvételével. A találkozók 2X35 percesek; ne­gyed kettőkor lesz az első ta­lálkozó, minden csapat ját­szik mindenkivel. Vecsésen délelőtt kilenckor szintén kispályás labdarúgó- villámtornát rendeznek. Mo­noron a Park kertmozi terü­letén a helyi Tömegsport Egyesület kismotoros ügyessé­gi, versenyt rendez délelőtt 10 órakor, amelyre 50 köbcenti­méteres motorral bárki bene­vezhet. A kiadottól eltérően ugyancsak tíz órakor nyílt te­niszverseny kezdődik a mono­ri sporttelepen, 15 órakor pe­dig labdarúgó-mérkőzés a nagypályán. nagyon sokat tett Kovács, György csévharaszti elöljáró, ifj. Malik Károly pártalap- szervezeti titkár és Magda Gyula tanácselnök. Természe­tesen a helybeliek és ,a gazda­sági egységek segítsége nél­kül elképzelhetetlen lett vol­na a közlekedési park meg­építése. Ezért valamennyi tá­mogatónak csak köszönettel tartozunk. Kerékpárok, kismotor Lukács Béla: — Több célra lehet használ­ni majd a KRESZ-parkot, hi­szen kispályás focit, mini ko­sárlabdát és kézilabdát is le­het játszani rajta. A táblák festését, illetve elkészítését a Kossuth Szakszövetkezet tűz- oltókészülék-javító részlege végezte el határidőre, jó mi­nőségben. A Monori Közlekedésbizton­sági Tanács is honorálta a csévharasztiak -ügybuzgalmát, három kempingkerékpárt és egy Babetta kismotort adnak majd át a holnapi avató­ünnepségein nekik. A KRESZ-park felavatásá­val nem ér véget a munka a terepen. Az elkövetkezendő hónapokban, években — a tervidőszak végéig — egy szabadidőközpont kialakítása a feladat. A játszóteret is szeretnék bővíteni a hely­beliek. Szóval, ez olyan hely lesz, ahová szívesen megy gyerek és felnőtt egyaránt. És új labdarúgópálya is épül Csévhariaszton. Már meg­történt a helykijelölés — kö­zel a községközponthoz —, hamarosan kezdődik a füve­sítés. Csévharaszton már lázas készülődés folyik a holnapi ünnepségre. Vasad és Csév­haraszt közös megemlékezése a^ alkotmány napjára délelőtt 10 órakor kezdődik, amelyen Kovács György elöljáró mond beszédet. Ezt követően fel­avatják a KRESZ-parkot, ame­lyet közvetlen utána birtokba vehetnek a gyerekek. Hasznos módszer Kereskényi Ferenccel, a csévharaszti általános iskola igazgatójával is találkoztunk a napokban. Neki ez a véle­ménye: — Az 1985-86-os tanévben vezettük be intézményünkben a fakultációt. Közlekedési alapismereteket, mezőgazda- sági gépészetet és számítás- technikát tanulhattak a hete­dikes gyerekek. Az új tanév­ben is folytatjuk ezt a mód­szert, de most már a hete- dikeseket-nyolcadikosokat is bekapcsoljuk. Az új KRESZ- parkért köszönetét mondunk valamennyi segítőnek, támo­gatónak — a gyerekek nevé­ben is. Ennél szebb ajándékot el sem tudtunk volna képzel­ni az új tanévben. Gér József Ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyömrőn: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 62., telefon: 70), Maglódon és Ecsercn: dr. Mó­czár István (Maglód), Mono­ron, Monori-erdőn, Vasadon, Csévharaszton és Péteriben központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben); Pilisen és Nyáregyházán: központi ügye­let (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Üriban és Men­dén: központi ügyelet (Süly­sáp, Losonci u. 1., telefon: Sülysáp 50.), Üllőn: Végh Sándor, Vecsésen: központi ügyelet (a szakorvosi rende­lőben, Bajcsy-Zs. u. 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a Fő téri, Vecsésen a János utcai, az üllői és a gyömrői. Ügyeletes állatorvos: dr. Dudás Jenő Monor, Krúdy Gy. u. 6. Beteg állatok bejelentése: Monoron a Fő téri gyógyszer- tárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. ISSN «133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom